A Virginia állambeli Bristolban járunk, aranyos kiccsalád épp focimeccsre indul (amcsi fociról beszélünk ám), közben mindjárt leszakad az ég. Anyuka azt hiszi, hogy apuka eltette a jegyeket, de nem, úgyhogy a ház asszonya visszaszalad. Ekkor jön a para, a bejárati ajtó tárva-nyitva, hiába kiabál az urának, az a kissráccal nevet, úgyhogy a hölgy bátran belép a sötét házba. Pluszpont neki, mert megpróbál villanyt kapcsolni, igaz, hogy egy zárlatos lámpát, de apróságra nem adunk. Közben a szél nagyon fúj, meg a zene is tök baljós, de végül nem ijedünk meg, mert csak apuka jön be megnézni, hogy miért nem indulnak már. Megszólal a telefon, szerintük biztos Jenny az, a lányuk, aki valami messzi egyetemen tanul, de a ház ura szerint ráérnek visszahívni az autóból. Csakhogy, itt a bibi, mert tényleg Jenny az, aki sírva telefonál, hogy nagy bajban van és meg fogják ölni, nem hiába, fel kellett volna venni azt a telefont!

Váltunk, Rossi merengve néz ki a fejéből, az új könyvét próbálja írni, meg ráadásul a szomszédok is építkeznek (a szemetek!), szóval nem jön az a fránya ihlet. Ellenben jön egy telefon Hotchtól, aki szól neki, hogy jöjjön be, mert a sorozatgyilkosok sosem pihennek. Szóval, a mai fogás egy jó gusztustalan szexuális szadista, aki két lányt elektrosokkal és egyéb csodás módszerekkel halálra kínzott, véletlenül szintén pont Bristolban. Ja, és mindkét lánynak hagyta, hogy hazatelefonáljanak, mielőtt végzett velük. Rossi ezt hallva nagyon elkomorul, de jelzi, hogy húsz perc és ott van. Garcia közben benéz JJ régi irodájába és konstatálja, hogy jé, tényleg elment. Morgan a telefonját babrálja, Ellie írt üzenetet (tudjátok, Matt lánya, két hogyvolttal ez előttről), a kislány focizni akar, meg barátai is lettek, ennek Prentiss nagyon örül. Na, de jön Hotch a részletekkel, mert munka van. Kiderült, hogy Jenny tényleg meghalt, a holttestén szexuális bántalmazás és elektrosokk nyomai látszódtak és ugyanott dobták ki, ahol egy héttel ezelőtt Kara Kirkland testét megtalálták. Morgant ez a mészárosra emlékezteti, Prentiss ezt nem érti, de Reid felvilágosítja, hogy a mészáros megölt húsz nőt Virginia ugyanazon területén 1984 és 1993 közt, majd nyomtalanul eltűnt. Ezután anno Rossi nyomozott, de nem gondolja, hogy a mostani gyilkos ugyanaz, aki régen, mert az eredeti mészáros valószínűleg a 70-es éveiben járhat. Hotch szerint valaki csak le akarja másolni a gyilkosságokat és versenyezni velük, vagyis ez azt jelenti, hogy még csak most jön az igazi haddelhadd.

Váltunk, szép kis véres késeket és egyéb ocsmányságokat látunk, valaki tisztogatja őket és paráztatós zene szól, de az ijesztés elmarad, és inkább adnak egy főcímet. Rossitól jön a Marcel Proust idézet: "Remembrance of things past is not necessarily the remembrance of things as they were." (A visszaemlékezés a múltra nem feltétlenül visszaemlékezés arra, ahogy a dolgok tényleg történtek.) A csapat már úton van Virginiába, éppen a viktimológiát veszik át (vagyis, hogy mi alapján választhatta az áldozatokat a gyilkos). Mindkét lány dolgozott és olyan helyekről rabolták el őket, ahol bárki megláthatta volna, de mégsem volt szemtanú. Az elkövető a szőkéket szereti, csak úgy, mint a mészáros, akit feltehetően másol. Azzal, hogy mindkét lánnyal felhívatta a szeretteiket (lenyomozhatatlan, eldobható telókról), kiterjesztette az uralmát az egész családra is, így üzenve, hogy a teljesen hatalmat ő gyakorolja az elrabolt lányok felett. Hotch elküldi Morgant és Prentisst az orvos szakértőhöz, ő, Reid és Rossi pedig beszélnek az áldozatok családjaival és meghallgatják a telefonhívásokat. Morgan közben megkérdi Rossit, hogy mi van a dobozában, aki azt feleli, hogy a gonosz, én így címke alapján a régi mészáros ügy aktáira tippelnék. A helyi nyomozó nem gondolja, hogy a régi gyilkos tért vissza, Rossi ignorálja a felvetését, csak közli, hogy kell egy szoba ablakkal, táblával, és öt székkel. A helyi erők megnövelték a tettes lerakóhelye környékén a járőrök számát, de kevés a pénz, szóval ez nem jelent jó megoldást. Rossi az ügyön régen dolgozó nyomozók után kérdez, egyik sem dolgozik már, úgyhogy be kell érnie ezzel a nyomozóval. Az áldozatok családjai közben megjönnek, de mi váltunk Prentissékhez és belemászunk az ocsmányabb részletekbe. A lányokat különböző késekkel és elektromos eszközökkel kínozták, Emily meg is jegyzi, hogy kreatívan beteg állattal van dolgunk. A lányok tarkóján zúzódások vannak, amiket valószínűleg elrablásuk közben szereztek, itt van is egy különbség a régi üggyel szemben, ez a gyilkos nem vonzó és nem jó a beszélőkéje, mert dicstelen elődjének nem volt szüksége erőszakra ahhoz, hogy áldozatokat szerezzen.

Aranyos, szőke leányzó sétál az utcán, egy semmilyen külsejű harmincéves körüli srác pakol egy csomagtartóba, a lány mosolyogva ráköszön a fiúra (aszongya, a neve Colby), bájolognak pár percet, közben egy nagyon rusnya öreg néz az ajtóból, majd irtózatos paraszt stílusban közli a sráccal, hogy éhes. A szöszi megkérdezi Colbyt, hogy hogy van az öreg, aztán mivel nem kap választ, ezért lelép, a vénember pedig még tovább cseszegeti a fiút, meg valami öreglányról beszélnek, aki jobban gondját viselné az öregnek és ők is angolosan távoznak. Jenny szülei, tudjátok, a rész elejéről, már Hotchcsal beszélnek, apuka sírva mondja, hogy a lány nagyon félt, lejátszzák a felvételt a hívásról újra. Reid és Rossi Kara vőlegényével beszélgetnek, kiderül, hogy Kara beszédmódja nem tért el a normálistól, mikor felhívatták vele a párját. Reid a maga nyakatekert módján megkérdezi, hogy a lány szóhasználata ugyanolyan volt-e, mint mindig. A kérdezett bociszemeket mereszt, nem érti a kérdést, de Rossi lefordítja neki, így már összejön az igenlő válasz. Hotch felteszi ezt a kérdést Jenny szüleinek is, itt megint kiborul a bili, mert ez a lány mondott olyat, ami nem jellemző rá, ugyanis sosem mondta anya-apa, hogy ne féljen semmitől. Visszaváltunk a ronda öregemberhez meg Colbyhoz, éppen furcsa játékot játszanak, a fiatal különböző helyeket mutat az öregnek, aki mindegyiknek mondja nevét, egészségükre, de én inkább maradok a hercegnős memóriakártyáknál. A vénség közben nem ismer fel valamit, kihagy a memóriája, Colby próbálja nyugtatni, de felidegesedik, hogy a fiú biztos hülyének próbálja beállítani és hazudik, szerintem beállítás nélkül is hülye, de ha az nem is, akkor mindenképpen para, és nem csak a zene miatt, ami mindig megszólal, ha megjelenik. Majd némi baljós párbeszéd után közli, hogy ki akar menni és ráparancsol Colbyra, hogy vigye ki.

Prentissék épp rekonstruálni próbálják Jenny elrablását a helyszínen, rájönnek, hogy valamivel felkeltették a lány figyelmét, majd betuszkolták egy autóba, de nem gondolják, hogy egyedül dolgozott az elrabló. Ez ugye azt is megmagyarázza, hogy miért volt több fajta seb a lányokon. Rossi és Reid a régi bűntényekből megmaradt telefonhívásokat hallgatja vissza, időnként előtűnik a gyilkos hangja is, az is legalább olyan beteg, mint ő maga. Davet (Rossi) kísérti ez a hang minden este. No, de tovább hallgatjuk az üzeneteket, a 20. áldozat, Susan Cole utolsó telefonjának szövege megegyezik azzal, amit Jennyvel elmondatott az elrablója. Reidék ezt elmesélik Hotchnak is, végszóra beesnek Morganék is, a remek hírrel, hogy több elkövetővel van dolgunk. Váltunk egyet, szöszi sétál a parkban, zenét hallgat, odafut hozzá a ronda öregember, és elkezd arról hablatyolni, hogy az ápolójának szívrohama van, csajszi természetesen rohan segíteni, aztán micsoda meglepő fordulat, lecsapják és bepakolják egy autóba. Következő percben már melltartóban ébredezik, leszíjazva, két szépfiúnk nem túl bizalom gerjesztően vigyorog felette, parazene és váltunk. A csapat már a lány testét találja meg kidobva, a neve Heather, ráadásul pont ugyanott rakták ki, mint a néhai Susan Colet (a mészáros utolsó áldozata), ugyanabban a pózban. Hős profilozóink arra a megállapításra jutnak, hogy az elkövetőknek különösen fontos ez az utolsó gyilkosság, majd Hotch szól a nyomozónak, hogy készek ismertetni a profilt. Rossi nem ért egyet, szerinte az eredeti mészáros is benne lehet az ügyben, ezért még várni kéne a profillal, de a főnök úr hajthatatlan, fenébe a megérzésekkel, itt ma profil lesz. Na, de jöjjön a profil: az elkövetők nagyon szervezettek, rendelkeznek valamilyen rejtekhellyel, gyakorlottak (az elrablás módja ezt bizonyítja). Rossi közben elbambul és a régi hívásokon gondolkozik, valami szerinte még mindig nem oké. Colby meg a ronda öregember épp vacsiznak, közben bájcsevegnek Heatherről, öregfaszi megvádolja a fiatalabbat, hogy sosem elég segítőkész, kivéve most, az előző lánynál. Majd kedves kis áldozatválasztás veszi kezdetét, sajna, eredménnyel. Közben a mellékpályán Hotch megengedi Rossinak, hogy tovább próbálkozzon a régi és a mostani esetek összekötésével, de ők most nem érdekesek, mert gyilkos párosunk éppen a „szerencsés” (khmm) kiválasztottat lesi, aki konyhai eszközöket próbál eladni.

A csapat nagyon elmélyülten gondolkozik, ki-ki a maga módján, közben öregapóék elrabolják a konyhai eszközös szöszit. Rossi ebben a pillanatban drámaian beront a közös terembe, mert rájött, hogy öregapó és Colby apa-fia. Ráadásul visszahallgatják a telefonhívást amit Heather küldött az apjának, elhangzik az a bizonyos „én ezt élveztem.”, ami az eredeti mészáros ismertetőjele. Na, és Hotch most már elismeri, hogy bizony nem másolóval van dolgunk. Váltunk, öregapó épp elektrosokkolja konyhai eszközös szöszit, meg próbálja rákényszeríteni, hogy kimondja, hogy élvezi, a lány viszont nem hajlandó erre. Ettől elgurul a gyógyszer és egy késsel halálra szurkálja a lányt, miközben Colbyt szidja, hogy nem képes jól ölni (ez apai szidalomként egészen hülyén hat, nem?). A profilozók közben azt próbálják kitalálni, hogy miért kezdett újra gyilkolni, Reid szerint lehet az eredeti áldozatok közül azoknál lehet valami nyom, akik nem értek el senkit. Colby közben sírt ás a szétszurkált szöszinek, öregapó pedig amiatt hisztizik, hogy nincs kaja, meg hogy a sorozatai nincsenek felvéve, majd közli, hogy mellesleg vadászni akar. Fiacskájától egy értetlen nézést kap válaszul, mert úgy tűnik, hogy a papa Alzheimeres és nem emlékszik arra, hogy tegnap halálra döfködött egy lányt. Próbálja megnyugtatni, hogy nincs baj, ez normális, de csak egy irtózatos nagy pofont kap válaszul. A csapat közben rájön, hogy Colby a 8. áldozat, Karen Bachner fia, és a lány ezért nem telefonált senkinek, mert a legfontosabb ember számára ott volt a szobában, innen persze könnyen jön, hogy akkor a kedves papa (és persze Karen férje) a mészáros, Hotchék elindulnak, én meg örülök, hogy öregapónak végre van neve, Lee Mullens. Közben Colby a padláson ülve kínozza magát a bűntudatával, mert csúnyán beszélt az apjával (ez ismét nagyon hülyén hat), majd lemegy és bűntudatosan megígéri, hogy hoz valakit, aki igazán boldoggá teszi majd Mullenst. Öregapó kutat a padláson a fia cuccai közt, rájön, hogy eldugta előle a szomszédlány, Anna képét, emiatt nagyon morci lesz, de a lépcsőn szembejön vele az FBI, Rossi rohanna letartóztatni, de az öreg bepisil és fogalma sincs róla, hogy miről beszélnek az ügynökök. Reid a házban talált cuccokból összerakja, hogy a bácsi Alzheimeres, közben Colby elrabolta Annát, de észreveszi sajnos, hogy a házban rendőrök vannak, úgyhogy valami sötét helyre cipeli. Morgan megtalál néhány fényképet a régi lerakóhelyekről, ez már bizonyítékszerű, úgyhogy Rossi megy is kihallgatni öregapót. Az nem válaszol semmilyen kérdésre egyenesen, folyamatosan mellébeszél, de látványosan nem néz az ügynök szemébe és persze nem mondja meg, hogy hol a fia. Annát közben leszíjazták és persze kérdezgeti a hülyegyereket, hogy miért, meg könyörög, hogy engedje el. Colby nem is nagyon tud értelmesen reagálni, csak azt ismételgeti, hogy kuss. Művelt, okos fiatalember benyomását kelti.

Rossi eközben arra kíváncsi, hogy Mullensnek mik az érzései a vizelettartási problémáival kapcsolatban, öregapó letagadja, pedig két perce pisilte össze magát. Némi kérdezgetés után azonban elszólja magát, hogy a lány szeme kitágult a rémülettől mikor meglátta a Lexwellt, Garcia rögtön guglizza is, hogy miről beszél, kiderül, hogy elmegyógyintézetekben használt elektrosokk eszközöket gyártott régen a cég, még egy kis keresés után pedig kiderül, hogy Colby abban az elhagyott elmegyógyintézetben lehet, ahol az apja szerelte a villanyvezetékeket. Épületen belül már könnyen megtalálják, csakhogy odafogja Anna torkához a kését, most jön a lebeszélős türelemjáték, de hát a profilozók mindig jók ebben. Kiderül a csúnya igazság, hogy a nő, akit tízéves korában segített megállítani, valójában az anyja volt, tehát gyakorlatilag ő ölte meg. Persze a srác ezt nem hiszi el, főleg mert Mullens végig azzal traktálta, hogy az anyja elhagyta őket. Aztán amikor felfogja, hogy nem hazudnak neki, zokogva összerogy, a kést persze lerakja, tehát legalább Anna sértetlenül megúszta. Itt a happy end, mindenki mehet haza, Mullens, már fogságban, még közli Rossival, hogy emlékezett rá és végül is őmiatta állt le. Még kapunk a végére egy Mark Twain idézetet: "When I was younger, I could remember anything, whether it had happened or not. But my faculties are decaying now, and soon I shall be so I cannot remember anything but the things that never happened." („Mikor fiatal voltam, bármire tudtam emlékezni, akár megtörtént, akár nem. Most, ahogy képességeim elsorvadnak, és nemsokára én magam is, csak arra emlékszem, ami nem történt meg.”)