Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu Atlntisz - 03x16 A bárka

2013. július 30. 13:00 - Segna

Ma kiderül, hogy milyen lett volna egy holdbázis, ha 1967-ben építettük volna és, hogy miért akar Ronon Shepparddel életre-halálra vívni, valamint, hogy az alezredesünknek még sincs teljesen rendben a feje, legalábbis hülyeségeket beszél a gyengélkedőn.

04.jpg

Ma nagyon durván kezdünk, kedvenc pilótánk egy jelenkori szkafanderben küzd valaminek az irányításával, nem sok sikerrel. Noha Sheppard nem pánikol, mi hajlanánk rá, de akkor ugrunk, és 8 órával korábban vagyunk máris. A csapat, vagyis annak a földi fele, épp egy hold belsejébe vájt űrállomást és siklót tanulmányoz. McKay ég a kíváncsiságtól, mint karácsonykor, amikor az ajándékokat lehet bontani, de Sheppard fanyalog. Szerinte ez az 1967-es modell, és semmi rosszfiúk ellen való technológia nincs a fedélzeten. Rodneyt azonban nem lehet leállítani, csak még egy termet felkiáltással, bekönyörgi magát a vezérlőbe. Ha pedig már ott van, újraindítja a rendszert. Sheppard maga sem tudja, hogy bosszankodjon, vagy ha már így alakult, örömmel fedezzen fel egy ilyen furcsa repülő szerkezetet.


01_1.jpg

Aztán a lelkesedés balsejtelembe csap át, mert egy ismerős energia-tüskét látnak, majd új életjel tűnik fel a kijelzőkön. Pont, mint amikor a lidércek dárdáiból raknak ki valakit! Nincs mit tenni, utánajárnak, és egy eszméletlen fickót találnak. Sheppard „ki a fene ez a fickó?” kérdésére a válasszal még várnunk kell, mert feltűnik a Főcím!

Magyarázkodással folytatjuk a Vezérasszonynak, aki szemremennyizik, hogy gondolkodnunk kellett volna, és felelősek vagyunk a semmiből felbukkant emberkéért, stb... Sheppard ugyan egyetért, de azt mondja, hogy ha már így alakult… Közben magához kókad a külvilági, és elmondja, hogy volt egy tervük. Látszólag elveszítik a háborút a lidércek ellen, de ebbe a titkos holdba elmentik a nép legjavát, és ha elmúlik a veszély, a gépek felélesztik őt, ő pedig majd aktiválja a tárolókat és kelti a többieket. McKay érzékenyen csak annyit mond, hogy hát… lefagyott a rendszer, legközelebb használjanak Mac’-et. Ha jól sejtjük, a Microsoft, nincs a szponzorok között.


02.jpg

A tárolókat szállító siklók… csak egy sikló van, vág közbe a csapat óvatlanul, mire a pilóta hisztérikusan reagál, mondván, hogy kettőnek kellene lennie, azon a másik siklón jött a családja. És elrohan. Most már eléggé rosszat sejtünk, így a csapat harciasabb fele, a hisztis pasi nyomába ered. Az a tároló rekeszhez lép, és kihozza a főmuftit, és eléggé ingerülten számon kéri rajta a másik tárolót és a másik siklót és a családját. A politikus bevallja, hogy eltolta a második sikló indítását, mert néhány nagykutya az utolsó csoportból, nem érkezett meg időben, és őket meg akarta várni. Sajnos a késedelem miatt a bolygó lakói rájöttek, hogy a politikusok mentik az irhájukat, és odadobják a többit a lidérceknek. A vezetők utolsó csapata nem érkezett meg, ellenben a lidércek igen. Nehéz döntés volt – sóhajtja a főmufti – és nem indították el a második transzportot, hogy ne találják meg az elsőt. Hát nem nagyon sajnáljuk a Politikust.

A hisztis pilóta megköszöni a csapatnak a segítséget, és javasolja, hogy menjünk a fenébe. Sheppard hajlik rá, de Ronon szelíden megjegyzi, hogy ő nem szívesen hagyná a Hisztist meg a Politikust kettesben, mert az előbbi meg fogja ölni az utóbbit. Maradunk, határoz a főnök. McKay visszamegy a vezérlőbe, a Politikus marad a tárolónál, Sheppard meg Rononnal félúton. A Hisztis közben lelkes tevésbe-vevésbe kezd, beindít, kapcsolgat, majd módszeresen minden ajtót kinyit, és nyitva hagy. Hoppá.

03.jpg

Aki olvasta például Pearl Harbour szomorú történetét, annak mocskosul gyanús lesz a csóka. Azokat a nyomásálló ajtókat nem véletlenül tervezték, és nem véletlenül kell őket épp a felszálláskor gondosan zárva tartani. Hisztike sántikál valamiben! Teyla persze nem bír a szálkásra edzett hátsóján maradni, neki vigasztalnia kell. Hisztike elhajtja. Teyla becsületére legyen mondva, leveszi a monológból, hogy gáz van. Referál is a kisfőnöknek. Sheppard int neki, hogy maradjon a Politikussal, és Rononnal a pilóta nyomába ered. Sajnos megkésnek, az idegösszeomlott pilóta beindítja a sikló hajtóművét, és kirobbantja a hold belsejét elrejtő kaput.

05.jpg

A vákuum teszi amit tennie kell, vagyis megpróbál mindent kiszívni, élén a levegővel, meg az öngyilok pilótával. McKay már csak figyelmeztetni tud minket, hogy zárjuk a rekeszünk nyomásálló ajtaját. Teylának és neki sikerül is, de Sheppard és Ronon egy hosszú-hosszú folyosón vannak, amikor a kapu kirobban, és grátisz magával ragadja az ugrónkat is. A napunk egyre rosszabb. A két túlélő művész nagy nehezen zárja az egyik ajtót, majd hála az immár mindenütt terjengő vákuumnak, könnyedén a másikat is. Sajnos a probléma nem oldódik ezzel meg, mert most már levegőnk nincs.

06.jpg

Szerencsére az automatika működik és helyreállítja a légnyomást, a lezárt részekben. Már csak elérni nem tudjuk egymást, és ugrónk nincs, ja, és a hold is lesodródott a geoszinkron pályáról, vagyis süllyed a bolygó légköre felé. Ez az űrrepülők hatályos álmoskönyve szerint, semmi jót nem jelent. McKay szinte kéjesen sorolja a bajokat, és a hisztéria határát súrolóan válaszol a mennyi időnk van még kérdésre; Mielőtt elégünk, vagy mielőtt megfulladunk?! Weir segít, mindjárt küld mentőcsapatot! – bizakodik a kisebbik főnök. Szóval várunk és izgulunk. Hogy múljon az idő, Ronon helyrerakja a kificamított vállát. Na, ettől már Sheppard is megijed. Aztán megegyeznek, hogy mivel Ronon harc közben óhajt meghalni, ha elégnének a légkörben, élet-halál harcot fog vívni a satedaival.


07.jpg

07_1.jpg

Teyla ápolgatja a sérült Politikust, McKay, McKay pedig épp a vezérlő ablakának az erejét teszteli – noha nem önszántából. Az univerzum a kedvére tesz, hisz mindig a legrosszabbra számít, így folyamatosan ront a helyzeten.

08.jpg

A vezérlő ablaka betörik. Így viszont mivel úgyis el kell mennie a vezérlőből, módszeresen kezdi bezárogatni az ajtókat. Felcsillan a remény, de ki is alszik, hisz nem lehet minden ajtót becsukni.

Szerencsére ekkor szeretve tisztelt Vezérasszonyunk felhív bennünket, hogy hol a fenében vagyunk, így végre úton a segítség. Uff. Már kezdtünk eléggé aggódni, de most megnyugszunk. A Politikus ekkor azonban magához kókad és követelőzni kezd, hogy meg kell menteni a népét! Mindenáron. Mármint nekünk. Na, már csak ez hiányzott! McKay rövid töprengés után elhajtja, hogy a franc fog ezek után energiát pazarolni ezekre a szavatossági időn túl tároltakra, nyilván jó néhány a pilótához hasonló buggyant van köztük. Teyla mézes és mázosan biztosítja a főmuftit, hogy persze, mindenkit kiviszünk. Hát, nem túl meggyőző. Szerencsére befut Lorne őrnagy is a kevéssé szexis narancsszín szkafander-pizsiben, és hozzálát a megmentésünkhöz. Sajnos Teyla elszólja magát, hogy esély sincs a tároló megmentésére, így a Politikus elveszi a pisztolyát, és zsarolni kezd minket.

09.jpg

Sheppard megpróbálja lebeszélni az eszelőst, de nem sok sikerrel. A politikusnál már csak a veszítenivalóval nem rendelkező politikus a veszélyesebb, így a kisfőnök erőszakhoz folyamodik és nekiáll lángvágóval darabolni az ajtót. A Főmuftinak szörnyű ötlete támad, és magával együtt, Teylát is berakja a tárolóba, úgy okoskodva, hogy az athosit csak nem hagyjuk veszni.

A lehetőségeink az időfaktor miatt végesek, így Sheppard a főnökös modorát elővéve, berakatja a tárolót a megmaradt siklóba, lévén, hogy kiszedni nem tudjuk Teylát, energiával ellátni a tárolót szintúgy nem lehet, vagyis az eredeti infrastruktúrával kell levinni a felszínre. McKay masszívan aggódik a barátjáért, de nincs mit tenni, a parancs az parancs! Irány a sikló.

És máris a kezdő képsoroknál vagyunk, és már értjük, hogy mit is jelentett az elején, hogy nem működnek a robbanó reteszek. A sikló nem tud kiszabadulni a holdból, azzal együtt lép be az atmoszférába. Na, ebből még bármi lehet, de sima landolás az nem. A csapat – mínusz Teyla, aki Shepparddel utazik – tehetetlen aggodalommal figyeli a mutatványt, és magukban halkan imádkoznak, hogy a kisfőnök híres mondása, miszerint bármivel tud repülni, ami gyorsabb 200mrf/h-nál, igaz legyen!

11.jpg

A mázli bensőséges viszonyban lehet kedvenc alezredesünkkel, mert a hold hamarabb szétesik, mint ahogy a sikló felforrósodva szétégne benne, így mégiscsak kiszabadul, és a saját szárnyai és vezérsíkjai segítségével landol. Nem mondhatni, hogy iskolában is lehetne tanítani a földet érését, de Sheppard beéri annyival, hogy túléli a manővert. Huhh, ez meredek volt!

A gyengélkedőn zárunk, ahol Teylát ápolják, mert Beckett tart a tároló mellékhatásaitól. Többen nehezen viselték az átmenetet, a Politikus például meghótt. Weir, kedvenc alezredese fejét akarja kivizsgáltatni, és dorgálja szelíden, hogy már megint mekkora esztelenül nagy kockázatot vállalt. Vajon Sumnerért is így aggódna, ha ő maradt volna a katonai vezető? Mivel a válasz immár kideríthetetlen, Vezérasszonyunk el is sétál.


13.jpg

Kettesben maradva a gyengélkedőn, Teyla védelmébe veszi a halott Politikust, hogy Sheppard is megtette volna ezt a népéért, akiket így a kisfőnök megmentett. Sheppard némi hezitálás után kinyögi, hogy ő nem ezért csinálta. Teyla szelíd vigyorral veszi tudomásul a szégyenlős beismerését annak, hogy felettébb fontos a kisfőnöknek. Persze, Sheppardnek ezt is el kell rontania, és rögtön hozzá kell tennie, hogy ne érezze magát különlegesnek, mindenkiért megtette volna… még McKayért is…Talán. Hogy miért nem bírják a férfiak időben befogni a szájukat?!

Címkék: atlantisz
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása