Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Őslények kalandorai 3x08

2013. július 20. 12:00 - FZoli9

Egy versenypályán két szép Lotus rója a köröket, amikor megérkezik a Dannyből, Connorból, Abbyből, Sarahból és Beckerből álló csapat, ugyanis egy anomália nyílt itt valahol. Hamarosan meg is találják az egyik garázsban. Az anomáliához közeledve Abby belelép valami ragadós trutyiba, több is van belőle a környéken, egy lény hagyhatta maga után. A csapat szétválik, Danny egy kamion rakterét veszi közelebbről szemügyre, ám hamarosan rovarszerű ciripelést hall és a tetőről egy jókora rovarszerű teremtmény mászik be, az exrendőrnek épphogy sikerül mellette kimenekülnie. A lény persze követi Dannyt, a félig összehúzott garázsajtók nem jelentenek számára nagy akadályt, ám mielőtt rávethetné magát áldozatára az éppen megérkező Lotus elgázolja, egyúttal Dannyt rovarbelsőséggel teríti be. Bleee…

vlcsnap-2013-07-17-22h43m22s211.jpg

Valamivel később Danny már lepucolta magát, Abby pedig pár katonával a rovar maradványait zsákolja be a kocsiból, valószínűleg hangyaféle lehet. Sarah-nak minden baja van, gyűlöli a rovarokat. Connor az őslényadatbázisban nem talált semmi ehhez hasonlót, de megelőzendő a további bajt, megy és bezárja az anomáliát. Sarah már rajta van az ügyön, Connor persze „tiltakozik”, ez nem csupán annyi, hogy megnyomunk egy gombot, de a lány simán bezárja az anomáliát, tényleg nagyon rühelli a bogarakat. Connor nyugtatgatja, nem kell félni, az anomália zárva, nem jön át már semmi. Arról nem tudhatnak, hogy van még egy hangya a garázsban, mely megbújva figyeli a lent sürgölődő embereket.

vlcsnap-2013-07-17-22h44m36s254.jpgJack a nővére cuccai közt turkál, felfigyel a kézi detektorra, de Abby időben rajtakapja és magával viszi a táskáját. Jacket persze nem ejtették a fejére, egy állatkertbe nem igazán kell műholdas helymeghatározó. Lester a lakásán a csokornyakkendőjét igazgatja, miközben mandarinul gyakorol, személyes találkozója lesz a kínai nagykövettel. Connor jelentkezik kísérőnek, ám főnöke tekintetéből leszűri a nemleges választ. James keresni kezdi a meghívóját, amit Connor pár pillanattal előtte vett fel – erősen megrágott állapotban. Gyorsan elirányítja Jamest a zakójához, talán ott lesz. Pechjére a zakót a szomszéd szobában épp Nancy rágcsálja, a zajra Lester is felfigyel. Sikerül visszaszereznie a zakóját Nancytől, ám nem tűnik túl boldognak.

vlcsnap-2013-07-17-22h45m19s161.jpgA raktárban a két őrködni hátrahagyott katona veri a blattot, mikor zajt hallanak. Elsőre figyelmen kívül hagyják, másodjára már odamennek megnézni, persze fegyverek nélkül. A bent parkoló kamion alatt egy trutymófoltot találnak, egyikőjük jobbnak látja jelenteni a dolgot. A hívást már nem tudja elintézni, az óriás hangya támadásba lendül, és rövid úton végez a két férfival.  Abby munkába indul, Jack persze szeretné tudni mit is csinál pontosan, de a lány nem ér rá ezt most elmesélni. Nem tudhatja, hogy öcsikéje lenyúlta a kézi detektort és annak jelét követve a tesztpályára megy.

vlcsnap-2013-07-17-22h45m50s225.jpgConnor bemutatja a legújabb szerkentyűjét Dannynek és Sarah-nak. A szerkezet segítségével rájöhetnek, hogyan kell megvilágítani a leletet, hogy újra megjelenjen a hologram. A művelet nem túl látványos, így a fiút hamar magára hagyják, megnézik Abby mire jutott. A lány végzett a rovar boncolásával, az a hártyásszárnyúak közé tartozik, de a fullánkja tojócsővé alakult, ezzel petézik a gazdatestekbe. Van még valami: nagyon magas volt a szelénszintje. Akárcsak a leletet borító piszoknak, jegyzi meg erre Sarah. Mivel a lelet a jövőből származik, így az anomália a jövőbe nyílik. Danny erre teljesen belelkesedik.

vlcsnap-2013-07-17-22h46m13s187.jpgJack egészen a garázsig követi a jelet, ahol egyből a Lotusban kezd el gyönyörködni. Már épp beülne, mikor telefoncsörgésre figyel fel, a katonák elejtett mobilját hívja Connor és igencsak meglepődik, amikor Jack szól bele. Abby átveszi tőle a telefont, öcskös azt hiszi, a nővére egy versenypályán dolgozik és ezt titkolta el előle. Ekkor veszi észre az egyik katona holttestét, ijedtében eldobja a telefont és beszáll a kocsiba. Az egyik begubózott holttestből ekkor mászik ki egy kis hangya (hivatalos nevén Megopteran), míg kedves szülője Jack után veti magát. A srác beindítja a kocsit, és sikerül a rácsimpaszkodó rovart leráznia, de a művelet közben fellöki Connor nyitó/záró berendezését. Az anomália kinyílik, Jack pedig egyenesen áthajt rajta és egy romos városban – ahonnét Christine katonái a leletet próbálták elhozni -, találja magát. Értetlenkedve néz körül, ám egy óvatlan lépés után beszakad alatta a talaj és eszméletét vesztve gödörbe esik.

vlcsnap-2013-07-17-22h47m01s158.jpgA csapat már megérkezett a garázsba, Jacknek semmi nyoma, a nyitott anomáliát látva Abby egyből tudja, hogy a testvérét a másik oldalon kell keresni, és azon nyomban utána vetné magát, ha Sarah nem állítaná meg. Dannytől kap egy kis fejmosást, mégis hogyan került ide az öccse, jobban kellett volna a detektorra figyelnie! A nyitó/záró javítása sok időbe telne, de Connor Abbyvel akar tartani. Semmi gond, Sarah ajánlkozik, majd ő megcsinálja, így Connor gyorsan kioktatja miként is kell beüzemelni a tartalékot. Abby nem vár tovább, átmegy az anomálián, Connor utána, végül Danny és Becker zárják a sort.

vlcsnap-2013-07-17-22h47m26s145.jpgAz anomália közvetlenül egy szakadék mellett áll, Dannynek kis híján sikerül is beleesnie. Hőseink a környezetet szemlélik, az biztos, hogy ez a jövőjük, de pontosan hány (száz) évvel mentek előre, azt nehéz volna megmondani. Danny hamar kiszúrja a Lotust, Abby egyből Jack nevét kezdi kiabálni, amivel sikeresen felkelti egy jövőbeli ragadozó figyelmét. Connor még időben befogja a száját, de Becker és Danny lelövik a lényt, majd a csapat gyorsan visszavonul. A két új fiú gyors oktatást kap a ragadozókról, nem tudni, hogyan jöttek létre, de gyorsak, okosak és aljasok, valamint a visszhang alapján tájékozódnak, ergó az előbbi lövöldözéssel sikerült felhívni a figyelmüket. Becker visszamenne erősítésért, de Danny átérzi Abby helyzetét, maradnak.

vlcsnap-2013-07-17-22h47m54s166.jpgÚjra elindulnak a Lotus felé, ekkor az egyik roncsból egy kölyök ragadozó veti magát Dannyre, akinek ha nehezen is, de sikerül legyűrni a kis lényt, bár az csúnya sebet hagy a nyakán. Míg Connor Dannyvel van elfoglalva, Abby a saját szakállára elindul előre, mígnem egy újabb kölyök ragadozó bukkan fel. Becker lelövi a lényt, majd Abbyt berángatja egy közeli épületbe, a többiek követik őket. Némi fejmosás után Danny is elismeri, erősítésre lesz szükségük. Connor is támogatja a tervet, mire Abby megharagszik rá, tudja, hogy nem kedvelte az öccsét, örülne, ha meghalna, majd kiviharzik a házból. Danny utána, ám nem jutnak messzire, újabb kifejlett példány mászik elő és indul el egyenes a páros felé. Connor azonban magára tereli a lény figyelmét, majd azt Becker egy hangtompítós pisztollyal megöli, szabad a pálya Dannyék előtt.

vlcsnap-2013-07-17-22h48m34s70.jpgJack végre felébred, a hely, ahova beesett némileg az ARC-ra emlékeztet. Öcskös egyik karja eltört, a lába pedig beszorult, így a lehető legrosszabb dolgot teszi: zajt csinál és segítségért kezd kiabálni. Hamarosan látogatója is akad egy megtermett lárva formájában, ami leköpi őt. Dannynek sikerül megállapodnia Abbyvel: ha Jack a kocsinál van, jó, ha nincs, akkor visszamennek erősítésért. A kocsi persze üres, de szerencsére meghallják Jack segélykiáltásait a közeli aknából. Abby leszól neki, hogy maradjon csendben, majd Danny lemászik a fiúért. Lent egyből felfigyel a petróleumszagra, az óriás kukac pedig az ő tetszését sem nyeri el. Együttes erővel kiszabadítják a srác lábát, de a létrázás törött kézzel már nem fog menni, szükség lesz egy kötélre.

vlcsnap-2013-07-17-22h49m41s240.jpgElőször Abby és Connor kezdik el Jacket felhúzni, ám útközben megcsúszik a kötél, Jack ijedten kiált. Becker és Abby helyet cserélnek, ám ekkor újabb problémák lépnek fel kint sok ragadozó, bent pedig egy a mélyből előmászó Megopteran formájában. Becker látva a helyzet reménytelenségét, lecsavarja a hangtompítót a pisztolyáról, majd - rászolgálva az akcióhős becenévre - magára vonja és elcsalja a ragadozókat. A Megopteran egyre közeledik, így Danny gyorsan felmászik és segít kihúzni Jacket, majd egy meggyújtott jelzőfáklyát hajít az aknába. A petróleum azonnal lángra lobban és berobban. A négyes egy busz romjaiban húzza meg magát.

vlcsnap-2013-07-17-22h50m39s44.jpgSarah eközben a túl oldalon végzett a nyitó/záró berendezés felállításával, bezárja, majd kinyitja az anomáliát. Danny Beckert keresi, Connor szerint valószínűleg meghalt, miközben őket mentette. Jack persze csak rinyálni tud: ha Abby előbb elmondja mit csinál, ez nem történik meg, miért nem jöttek előbb, ő félt, különben is, ki az a Becker? Különösebben nem hatja meg az akcióhős önfeláldozása, így kedves nővére kishíják felpofozza, ám végül győz a testvéri szeretet és átöleli az öccsét. Ekkor egy ragadozó kezd a busz tetején járkálni, ám Dannynek sikerül leszúrnia, de hamarosan az egész falka a jármű körül tolong.

vlcsnap-2013-07-17-22h51m43s173.jpgA ragadozók már ostrom alá vennék a buszt, amikor a felgyújtott aknából Megopteranok kezdenek el kimászni, Danny a kis tűzijátékával sikeresen kifüstölte őket. Két csúcsragadozó persze nem fér meg egy helyen, így hamarosan egy nem túl barátságos deathmach party kezdődik a két faj példányai közt, hőseink pedig elérkezettnek látják az időt a menekülésre. Ami közel sem bizonyul olyan egyszerűnek a harcoló felek közt, ráadásul Danny kiszúrja Wilder kapitányt, amit a romok közt egy fiatal nőt ráncigál magával. Túl sok ideje nincs őket bámulni, a csata egyre jobban eldurvul, ideje kereket oldani.

vlcsnap-2013-07-17-22h53m08s248.jpg

Az anomália túloldalán Sarah a nyitó/záró berendezésen ügyködik és kajál, amikor váratlanul lecsukódik a gépet tartalmazó táska teteje - rajta a „kölyök” Megopterannal -, és az anomália bezárul. Sarah gyorsan a raktár külön „irodájába” menekül, de a Megopterannak nem igazán jön be a lekváros kenyér, így megpróbálkozik a helység üvegén áthatolni, egyelőre sikertelenül. A jövőben a csapat elszörnyedve veszi tudomásul az anomália zárt állapotát. Hogy teljes legyen az örömük, egy ragadozó a csatát hátrahagyva ugrálva közeledik a roncsautókon. Az utolsó autóra ugorva viszont egy sörétes puska kínálja meg némi ólommal, a halottnak hitt Becker a megmentő.

vlcsnap-2013-07-17-22h53m31s222.jpgSarah a jó öreg klasszikus rovarirtóhoz folyamodik, egy összetekert újsággal merészkedik ki a helységből, hogy kinyissa az anomáliát. A Megopteran természetesen támadásba lendül, ám pechjére a lány lecsapja, mint a taxiórát, arrébb focizza, végül egy fémládába zárja és kinyitja az anomáliát. Hőseinknek több se kell, azonnal átmennek rajta, a túloldalon úgyis kezdett necces lenni a helyzet újabb Megopteranok miatt, amiket szerencsére lefoglal a halott ragadozó teteme. Sarah a kis Megopterant tartalmazó ládát áthajítja az anomálián, majd lezárja azt.

vlcsnap-2013-07-17-22h54m05s54.jpgValamivel később Jack törött karját már felkötötték, nővérétől tudni szeretné mi az ördögöt is látott, ám Abby egyelőre nem mondhat semmit, különben Beckernek le kéne puffantania öcsköst és egyébként is már csak a megfelelő kifogást keresi. Jack úgy dönt ideje kiköltöznie, túl veszélyes Abbyvel élni, de előtte még valamit szeretne elmondani Conorról. Nevezett személy egy kézi detektoron pötyörészik, mikor Abby meglátogatja. Jack elmondta, hogyan bukta el Rexet kártyán és hogyan szerezte Connor vissza, amiről aztán egy szót sem szólt, pedig lazán rossz színben tüntethette volna fel öcsköst, főleg miután ő jól lehordta a jövőben. Connor elérkezettnek látja az időt a nagy szerelmi vallomásnak, de nem igazán sikerül belekezdeni. Abby elhallgatatja, és végre sor kerül a régóta esedékes csókra, méghozzá igen érzékire. Danny kiadja a távozási parancsot, Connor a csók után vigyorog, mint a tejbetök.

vlcsnap-2013-07-17-22h54m48s230.jpgAz ARC-ban Danny jelent Wilderről és az ismeretlen nőről Lesternek, aki biztos benne, hogy Christine keze van a dologban. James sejti, hogy a pár hónappal ezelőtti hamisnak mondott riasztás valójában egy valódi anomáliát és álcázó berendezést takar. Danny már magánakciózna ennek kiderítésére, de Lester ragaszkodik a hivatalos csatornákhoz.

vlcsnap-2013-07-17-22h55m27s116.jpgJohnson kisasszony bázisán a jövőben látott nő egy megfigyelő cellában alszik, Wilder a pakkját adja át Christine-nek. Elsőként egy napló kerül a kezébe, tele van jegyzetekkel, rajzokkal (többet közt egy anomália modellt és egy Helen Cuttert ábrázolóval) és igen gyakran ismétlődik benne a 333-as szám. Ezután figyelme egy felül üveg, alul fém szerkezetre irányul, azt elteszi, a naplót pedig visszahelyezi a táskába, nem szeretné felzaklatni a nőt, majd kiadja Wildernek a parancsot, szóljon neki, ha felébred. Nem tudhatják, hogy a nő már ébren van, és úgy tűnik mindent hallott.

vlcsnap-2013-07-17-22h55m54s113.jpg

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása