Hogy volt?

Halottnak a csók 2x04 - Frescorts

2013. július 16. 13:00 - Zenóbia

Emerson Cod 5 hónapos, 3 napos és négy órás, és az anyja épp lerúgja babakocsistól egy lépcsőn. Minekazilyennekgyerek, de nem, mert valójában a babakocsiban egy műanyag Emerson volt, és arra kellett, hogy lebuktasson egy munkahelyi balesetes csalót. Bejött. Mert még a csalók sem hagyhatnak figyelmen kívül egy halálába repülő csecsemőt. A Cod & Cod, anya és fia társulása volt az igazság felkutatására, mert minden kapcsolat alapja az igazság, csak néha nem árt egy kicsit elferdíteni a jobb közérzet miatt. Emerson a könykiadásban már kevésbé sikeres, A kis gumicsizmát gyerekijesztgetőnek minősítették, ahelyett, hogy kiadták volna. Hogyan fog így eltűnt lánya visszatalálni az apjához? Mielőtt még bánatában beverne egy egész bogyós pitét, felfedezi az anyját és egyben legjobb barátját az egyik boxban, aki legalább olyan kedves, mint a fia, de legalább sokkal büdösebb bagót szív. Összeállhat újra a Cod és Cod, Calista és Emerson, immáron egy kicsit megviseltebben az élet vihara által, óh. Erre isznak is egyet.

2x04_hcs1.jpg

Nednek is inkább innia kéne egyet, mert Chuck és Olive lakótársak és egyben új legjobb barátnők. Így Ned magányos lett, de nem szól, mert nem akar követelőzőnek tűnni, annak nem is tűnik, viszont kétségbeesettnek meg igen. A lányok tehát együtt laknak, birtokukban a másik majdnem összes titkaival, az egyik mosogat, a másik törölget, és Pigby meg Digby is csóválják amijük van, mi kell még? Mondjuk egy kötött pisztolytartó, amit az anyja készített Emersonnak, meg egy beszélgetés, amiben a fia bevallja neki, hogy van egy eltűnt lánya, akiről az elmúlt hét évben elfelejtett említést tenni. Persze nem tudja bevallani, mert épp belépnek Miss Veronica Villanueva és a mellei. Mind a hárman kétségbe estek amiatt, hogy megölték a barátjukat, Joe-t. Joenak tenyérbemászó feje van, ki is dobták a hulláját egy sikátorban. Miss Villanueva igazságot akar mindenáron, ezzel ki is mondta a varázsszót a két Cod előtt. Joe nem csak neki volt a legjobb barátja, hanem egy fogorvosnak is, aki már reggel felkérte Emersont, hogy keresse meg a fickó gyilkosát. Két ügyfél, dupla fizetés, az élet szép.

Már annak, aki nem a boncasztalon fekszik. Joe-t hátbaszúrták, és dől belőle orrán-száján-fülén a formaldehid szagú víz, és nagyon sajnálja, hogy nem búcsúzhatott el Függőtől, aki a világot jelentette neki. Ki a fene az a Függő? Majd a Kalasnyi-Cod féle kihallgatási technika kideríti nekünk, mert az roppant hatékony. Meg is törnek Joe Legjobb Barátai úgy másfél perc alatt, és színt vallanak. Joe egy bérelt barát volt, a fogdokinak azért kellett, mert egy szerencsétlen szégyenlős balfasz, Veronicának meg azért, mert vagy megdugni akarták, vagy utálták mert jól néz ki, de senkit sem érdekelt, hogy milyen is ő valójában. Az élet kegyetlen. Négyesünk már ott is van A legjobb barátom Rt.-nél, ahova Olive és Chuck fog beépülni, hogy megtalálják Joe legjobb barátját, Függőt, Ned és Emerson pedig kiderítik, kinek a legjobb barátja volt éppen Joe, a halálakor. Ned persze szeretne inkább Chuckkal beépülni, de ők már kidolgozták Olive-val a titkos kézrázásukat, úgyhogy nincs mit tenni. Calista Cod addig is a saját ügyében nyomoz, ha netán hiányolnátok. Buddy a legnagyobb gyökér élsportoló volt az iskolában, míg el nem tört a térde, akkor aztán ő is egy lett a sok pattanásos nyomorék közül.

2x04_hcs2shot0056.jpg

Így felnőve megfogadta, hogy megadja a sok pattanásos nyomorultnak ami jár nekik. Egy barátot. Mert a magány szomorú dolog. Ned mindjárt bérel egyet. Ölelő gép is van, hát ez csodás. Amíg Ned szorosan összebújik a szivacsemberrel, azt képzelve, hogy Chuckot tartja a karjaiban, Emerson kilesi Joe címét. Az állásra jelentkezik Kitty Pimms és Patty Boots, amit meg is kapnak, mivel kiválóan tudnak székrekedéses arcot vágni, de nem vallhatják be, hogy barátok, mert a Legjobb Barátok, nem lehetnek legjobb barátok. Emerson szerint csakis szánalomhegyek fizetnek azért, ami ingyen van, Ned szerint meg nem lehet mindenki olyan mázlista, mint ő, hogy a legjobb barátja szülte. Nem is olyan nagy mázli, nyílik meg Emerson, amit mindig teljesen meglepetésszerűen tesz, mert az anyja mindig arra tanította, hogyan játssza ki a bűnözőket, emiatt pedig képtelen volt bevallani neki, hogy ő meg hagyta magát kijátszani egy nő által. De utat az igazságnak! Az ajtó mögött szem-be (bocs) találják magukat Randy Mann-nel, Joe lakótársával, akivel Ned egyből megtalálja a közös hangot, hisz mindketten elveszítettek valakit a lakásukból. Tiétek az összes dugi csoki. Emerson szerint a srác totál elmebeteg, a hálószobájába se engedte be őket, nyilván ott dugdossa a többi hullát, el kell csalni otthonról.

2x04_hcs3.jpg

A lányok sem jártok több sikerrel, Függőnek egyelőre nincs nyoma, és a bérbarátok amúgy sem randizhatnak. Be is futott Randy, főzni fognak Neddel, húsos pitét belsőségekből, amitől az egész társaság egyöntetűen hány be az asztal alá, nesze nektek szalontüdő. Chuck nem akarja magára hagyni Nedet az őrült Randy-vel és belsőségeivel, de kénytelen, mert egy bérbarátnak kötelezettségei vannak. Emerson reménykedett, hogy Calista elkíséri betörni Randy-hez, és út közben megszabadulhat a titkaitól, de ez nem jött be, mert Calista forró nyomon van. Az örök barátság veszni látszik. Randy hálójában kitömött állatok játsszák a főszerepet, van medve tütüben, meg nyuszi frakkban, villásreggeliző papagáj, meg Joe belei befőttes üvegben. Hmm. Azt a húsos pitét lehet nem kéne megkóstolni. A közös nevezők csak szaporodnak, Randy is béna volt a sportban mint Ned, barátok sehol, így mindketten a hobbijuknak éltek, Ned pitét sütött, Randy állatokat tömött. Az egyik bizarrabb, csak mondom. Ajándékot is hozott, egy kitömött kutyát, aki hál istennek nem Digby, hanem az ő gyerekkori legjobb barátja, de legalább gitározik. Kölcsönadja Nednek, ha már az ő sajátja úgyis folyton Chucknál lóg. Rendes ember ez. Egy rendes elmebeteg.

2x04_hcs4.jpg

Emerson pisztollyal kényszeríti ki belőle az igazságot mert az igazság mindenekfelett. Joe először bérbarát volt, csak aztán lett lakótárs, mert ingyen lakhatott Randy-nél, cserébe neki is adta a perforált vakbelét hálából. Joenak barátnője volt a cégen belül, ki is akart lépni, hogy legálisan együtt lehessenek. De ki volt az? A lány, aki csak a függőlegeseket tölti ki a keresztrejtvényben, Barb, aki felvette őket a két lányt a céghez. Most meg bezárja őket egy öltözőszekrénybe, mégis mekkora szekrény az, hogy ketten is beférnek. Emerson irodájában meg épp Zorro garázdálkodik, akit a fejéhez vágott porcelán bögre sem fékez meg. De az álarc lekerül, és alatta Calista Cod van, kezében A kis gumicsizmával. Amiről azt feltételezi, hogy Emerson azért írta, hogy leleplezze őt, mint szar anyát, és bevallja saját rejtett meleggé válását. Mindezt egy harapásjavítót hordó, léböjtöt tartó titkárnő idézte elő, aki ráköpte a zöld trutyiját Emerson elutasító levelére. Ezt kár lett volna kihagyni! Vérig sértődés jön, amit félbeszakít Ned, mert nincsenek meg a lányok. Persze, hogy nincsenek, hiszen épp egymást sértegetik összezárva egy öltözőszekrényben. Az együttlakás első próbája, amikor elkezd idegesíteni a másik. Még az is, ahogy pislog. Az egyik önző, és büdös a haja, a másik meg szerelmes az egyik pasijába, aki valójában egyikük pasija sem, de legalább lehet sóvárogva bámulni.

2x04_hcs5.jpg

Ahogy kiszabadulnak, Olive hazavágtat, ők meg Buddy irodájába, ahol ott van a halott Barb, az ölelőgép karjai között, amit egy spártai túl magas fokozatra állított. De ő megszerezte a sisaktollait, mi van?! Joe-nak mégis volt a halála napján találkozója, még pedig valakivel, akit két éve tanított focizni minden teliholdkor, de minek. Áhá, a spártai valójában Buddy régi focicsapatának a kabalája, és Ned már sejti is, hogy ki lehetett az. Randy, a szerencsétlen aki béna volt a sportokhoz, de jól tudott belezni. Buddy évkönyvében nem szerepel, az épületben pedig hirtelen süket lesz a telefon és lekapcsolódik a villany, és felharsan Buddy sikolya. Rohannának a megmentésére, de aztán mégis inkább leszarják, mert egy botlás következményeként, Ned hozzáér az üvegvitrinből kizuhant játékoshoz, aki életre kel. Az enyhén mumifikálódott hátvéd elhörgi, hogy valójában Buddy volt a kabala, és ő nyírta ki őt is. Ezek mind perverz elmebajosok, az egyik állatokat töm ki és velük rakja tele a babaházát, a másik meg rég halott rögbi játékosokat tart a vitrinjében. Kész horror, mondja Chuck is, de Buddy már a torkához is tette a kardját. Mert ennek az is van. Járt a kabalaruhához.

2x04_hcs6.jpg

Buddy egy szerencsétlen balfasz volt, míg ki nem találta, hogy majd ő meghódítja az erős és okos hátvédet, és ők lesznek a világ legjobb barátai. Ezért beállt kabalának és spártai harcos jelmezben hadonászott a kardjával az összes meccsen, a szurkolókórus előtt. Az örök barátság már akkor meghalt, mikor még meg sem született, mert az egyik meccsen Buddy a kardjával eltérítette a labdát, és ez vereséghez vezetett. Persze jól meggyepálták és odakötözték valami oszlophoz pucéron. Erre a nem túl bonyolult gondolkodású Buddy bosszút esküdött, és leszúrta hátvédünket a kardjával, majd kipreparálta. Ez is egy fajtája az örök barátságnak, inkább Randy-vel kellett volna megismerkednie, de már késő. Évek alatt létrehozta a céget, és amikor besétált Joe, rájött, hogy eddig rá várt. Joe tanította focizni, és Buddy már azt hitte ezt a barátságot nem lehet elrontani, amikor is Joe felmondott Barb miatt. Ez meg mégsem járja, ugye, elő a kardot. A fickót Emerson végül arcon csapja egy baseball ütővel, stílusos vég. Ned pedig beállít Randy-hez két doboz húsospitével és Digby-vel, bocsánatért esedezni. A kutyát én a biztonság kedvéért otthon hagytam volna.

2x04_hcs7.jpg

A furák tartsanak össze, és ne fizessenek olyanok barátságáért, akik nem furák. Így aztán Ned szervez a pitekuckóba egy találkozót Buddy összes ügyfelének. Először csak simán kretének találkozójának tűnik, de aztán feloldódnak és egymás fogai közül szedegetik a húscafatokat. Chuck visszaköltözik, mert két olyan nő, akik ugyanabba a pasiba szerelmesek, nem lakhat együtt. Vagy mégis, mert a pitekészítő visszautasítja, hiszen neki meg kell tanulnia a magányt, Chuck-nak meg Olive-ot. Ezért visz neki mákospitét, és megbeszélik, hogy ő kevésbé lesz önző, Olive meg kevesebb sóvárgó pillantást vet Nedre. Én meg többet Olive virágos pizsamájára. Emerson is szembenéz végül az anyjával, és a barátságuknak tényleg vége, helyette kapott egy mamát. Aki annyira azért nem mamás, hogy adjon zsebpénzt, de ad viszont jó tanácsot, mert a könyv jó ötlet, csak ne a saját gyerekkoráról írjon, hanem a mostani életéről, hogy milyen jó apa, és a lánya máris rohan majd hozzá. Ned már épp élvezné a magányos pizzázást a kanapén a kutyámmal, amikor becsönget Chuck egy szál takaróba burkolózva. És még azt is ledobja. Az a pizza ki fog hűlni.

2x04_hcs8.jpg

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2013.07.16. 21:54:21

Köszi-köszi :)

Nagy-nagy kedvencem ez a sorozat, és nagyon utálom, aki elkaszálta :)
süti beállítások módosítása