Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gyilkos hajsza 1x06 - A bukás

2013. július 15. 09:00 - Szencsike

Ott tartunk, hogy kicsi Joeyt sikerült megtalálni, egy járőrt és egy szektást vesztettünk, Megan még mindig él, Ryant túszul ejtették. Sajnos ez a túszejtés Joey szeme előtt történt, a gyerek pánikban menekül vissza a szobájába. Paul fogta el Ryant, az ő feladata, hogy az ősellenséget harcképtelenné tegye, igaz Ryan nem is akar semmit sem csinálni azon kívül, amit mondanak neki. Team Emma mindhárom tagján látszik, hogy erre a fordulatra nem készültek, egyik idegesebb, mint a másik, és az idő is kevés, mert az összes létező hatóság a házhoz tart. Főcím.

pic1.png

Claire és Raktáros megérkeztek a céljukhoz, a raktár-lakás-búvóhelyre, a férfi elég szótlan valaki. Claire-rel sem bánik túszként, inkább a vendége a nő, de mivel a nőt Joey viszontlátásával csalta el, Claire egyre idegesebb lesz, mert a fia itt nincs. Nekitámad a férfinak, a férfi fojtogatja egy kicsit, ne kényszerítse, hogy kárt tegyen benne. Team Emma-lak előtt Mike és a szőke rendőrlány a helyi kollégákkal megérkeztek, Mike a csendes, külvárosi bűntényekhez szokott kolleginát nyugtatja. Sajnos a helyi erőket Lopez kolléga halála is megrázza, de nincs idő a gyászra, biztosítani kell a környéket. Bent a házban Paul és Jacob töketlenkednek, Ryan a lélektani hadviselést veti be a fiúk ellen, hiába, egy mindent látott FBI ügynök szavakkal is könnyedén elintézi a tapasztalatlan gyilkosokat.

pic2.png

Raktáros elég szótlan, informatikus-féle is lehet, a gépén dolgozik, de Claire beszélgetni szeretne vele. Nem túl bőbeszédű, de az biztos, Joey viszontlátása majd lesz, Joe-t közös barátok révén ismerte meg. Ugorjunk 2010-be, Raktáros Joe-nál gyón a börtönben, felajánlja a szolgálatait: ő segíthet feltörni a könyvtár szervereit, hogy Joe kommunikáljon a külvilággal. Katona is volt, 6 évet húzott le a seregben, Irakban is járt, volt néhány olyan áldozata, akit passzióból ölt meg. Sajnos pszichiátriai okok miatt a srácot leszerelték. Joe örül, hogy lesz egy hasznos tagja csoportjának, a titokzatos Roderick szervezte be őt, valami extra feladata lesz. Vissza a jelenbe, Claire a szervergépekről érdeklődne, mikor meglát egy mappát, benne a fényképeivel, amik akkor készültek, mielőtt ez az őrület elindult volna. Raktáros extra feladata Claire megfigyelése volt.

pic3.png

Töketlenek még mindig nem tudnak mihez kezdeni Ryannel, pedig ő csak le szeretne ülni. Egyik igent mond, a másik nemet, Ryannek mindegy, ő leül, arra viszont ő is kíváncsi, ki a főnök a két fiú közül. Lejön Emma, Joey alszik, kapott egy kis nyugtatót, majd rögtön rápirít a srácokra, kötözzék már meg a foglyot. Ennyi, Emma a főnök. Kintről szirénák zaja hallatszik be, sajnos Ryan pont Emmának szól be, neki mindegy, hogy meghal-e vagy sem, de ők sem fognak élve kijutni. Emma egy sokkolóval teszi ártalmatlanná Ryant, így kéne ezt csinálni, fiúk. Kint végre a tévések mellett az FBI is megérkezett, Mike-nak sikerül elcsípni egy e-mailt, amit a bentiek küldenek, de sajnos kódolva van. Ezt az e-mailt Emma küldte Rodericknek, kéne egy kis segítség. Jacobnak kénytelen bevallani, hogy fogalma sincsen, mit tegyenek. Bv, Joe-hoz megérkezett Olivia, tájékoztatja a fejleményekről, de miután megtudja, hogy bűnrészessé válhat, inkább nem akarja tudni mi is a kényszerből vállalt szerepe Joe terveiben.

pic4.png

Mivel Emma átvette az irányítást, sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok. Ryannek telefonálnia kell a kintieknek, vonuljanak vissza. Mivel Ryant nem érdekli, hogy ő él-e, hal-e, ha nem telefonál, de mivel rajta múlik Megan élete, kénytelen teljesíteni a parancsot. A kintiek épp az erősítést és Claire eltűnést beszélik át, mikor Mike mobilja megcsörren. Ryan gyorsan elmondja nekik mi van velük, mikor Deb átveszi a beszélgetés irányítását, Emmával akar csevegni. Jön egy kis lélektan, még a lakásban talált festmények alapján szinte biztos, hogy Emmának sokat jelentett az anyja valamilyen módon. Emma csak dühösebb lesz, Deb teljesen megérti, neki is voltak problémái az anyjával, azonban a beszélgetés megszakad. Jacob próbálja nyugtatni Emmát, akinek igazán nincsen semmi baja, és sértődötten elvonul e-mailt nézni. Ryannek leesik, hogy Jacob ágyastársa lehet Emmának, szóval az egyik srác biztosan nem meleg. Jacob nem meleg, hangsúlyozza jól érthetően és Emma után vonul, Paul meg nem akar Ryan kérdésére válaszolni. Ryan ez a legjobb alkalom arra, hogy kitervelje, hogy szerzi meg a dohányzóasztalkán heverő kést.

pic5.png

Kint Deb Mike-nak magyarázza, miért is anyázott Emmával. Minden egyes festmény, amit találtak Emma megölt anyjára hasonlít. Még ha Emma nem is akarja beismerni, teljesen az anyagyilkosság hatása alá került. Deb remélte, ettől időt nyerhetnek, talán felébred Emma lelkiismerete. Senkinek sem könnyű az anyjával, még ő is tudna mesélni a sajátjáról. Ugorjunk 2004-be, Deb egy eldugott kis iowai közösségbe érkezik, amelynek jelképe egy háromágú fa, olyan szavakat pingáltak mellé, mint szeretet, tisztaság, becsület és a hasonlók. Debet egy középkorú férfi, Dale, szólítja meg, a nő elhúzódik a férfi ölelésétől, ez nem jó jel. Deb a szüleit akarná meglátogatni, Dale nem hiszi, hogy a szülők szeretnének Debbel találkozni, egy 15 évvel korábbi eset miatt. Ugorjunk 1989-be, egy nagyjából 15 év körüli kislány hálóingben megy végig a folyosón, nyakában a háromágú fás nyaklánccal. Egy szobába tér be, ahol gyertyafény mellett egy fürdőköpenyes férfi, Dale várja. A kislány rémült, nem akarja azt, ami következik, valami szertartás miatt kell lefeküdnie a férfival, de mivel Deb kirohan a szobából ez még nem fog megtörténni. A kislány Deb az édesanyja ölelő karjaiba fut. Vissza 2004-be, a felnőtt Deb találkozik a szüleivel, akik meglepődnek, hogy lányuk itt van. Vissza a jelenbe, ezt a sztorit valószínűleg Deb senkinek sem mesélte még el…

pic6.png

Claire ideges, Raktáros szerint a terv az, hogy anya és fia együtt legyenek, a terv további része csak később jön, Joe-nak az a legfontosabb, hogy Claire és Joey együtt legyenek.. Térjünk át a megfigyelés részre, Raktáros két éve figyelte Clairet, naplót vezetett a nő minden egyes programjáról, videó felvételeket készített róluk, sőt még a házban is járt. Igaz erről Emma/Denise nem tudott, ő ebbe a terve nem volt beavatva. Team Emma, rejtélyes Roderick válaszolt, jön a segítség, de ne kommunikáljanak többet neten. Ez a kösz a semmit esete, olvasható le a csapatról, de hamarosan indulniuk kell. Emma beszámol Paulnak is a hírekről, aki inkább lelkizni akar Jacobról, Ryan csak röhög a szerelmi háromszögön. Van két kutyaütő, meg egy domina, sok jó nem származik ebből. Rendőrök visszavonulnak, Emma hívja az FBI-t, előadja a „nem bánom, hogy megöltem az anyámat, mert egy ribanc volt” mesét. Deb nem veszi be, szerinte Emma csak szülőt váltott, most Joe parancsol neki, mint régen az anyja. Emma kiakad, leteszi a telefont. Ugorjunk 2004-be, Deb és szülei egy elég merev beszélgetésen teljesen más álláspontot képviselnek: Deb-nek hiányoztak és megbocsátott nekik, míg a szülők inkább a gyülekezetből hiányolták Deb-et. Vissza a jelenbe, meg kell találni, kinek küldték Emmáék az e-mailt.

pic7.png

A házban Ryan Jacobot szívatja a kis háromszöggel, ennek viszont az lesz az eredménye, hogy Jacob nekimegy Megannak, de még mindig nem öli meg, csak a férfiasságát akarta Ryannek bebizonyítani. Ryan a kavarodásban megszerzi a kést. Kint Mike talált egy üzenetet, amit egy raktárközpontból küldhettek, Claire is ott lehet. Az akciót az ottaniakra bízzák, ide megérkezett a SWAT is, de akció még nincsen, a szőke rendőrlány segít nekik a terepet felmérni. Raktáros sincsen a helyzet magaslatán, rejtélyes Roderickkel tárgyal telefonon, Hank sem jelentkezik, a gyerek sincsen még meg, mi legyen? Mivel nem akarja, hogy Claire is hallja, eltávolodik a nőtől, aki kihasználja az alkalmat, hogy megszerezze a kulcsokat. Sajnos azonban a férfi elkapja őt, sikertelen a szökési kísérlete. Beesteledett, a SWAT-csapat elfoglalta a helyét, Emmáék várnak. A lány hívást kap, amit nem akar megosztani a srácokkal, Ryan okosan a fiúk orra alá dörgöli ezt. Emma végzett a hívással, mosolyog, minden oké lesz, kijutnak. Paul a részleteket akarja, Emma csúnyán kiabálni kezd vele, nyugodjon meg és legyen egy kis hite, majd felmegy Joey-hoz. Ryan persze érzi, hogy valami nem stimmel, így ismét beszól a srácoknak, tényleg rendben lesz minden, csak pár száz zsaru nyüzsög a ház körül. Paul ezt a beszólást egy ütéssel honorálja. Emma Joeyt keltegeti, menniük kell.

pic8.png

Raktáros a gépén kattog csendesen, Claire újfent beszélni kezd hozzá, taktikát vált: sajnálja, hogy megpróbált megszökni. Megtudjuk a nevét is, Charlie, kicsit túl kedves a nőhöz. Ugrás 2011-be, Raktáros Charlie ismét gyón, Claire napjáról számol be Joe-nak. Sajnos tesz egy személyes megjegyzést is, Joe vágja, hogy a megfigyelője beleszeretett a feleségébe. De mivel ő kedves vezető, megérti, hiszen Claire egy bűbájos nő, hülye lenne, ha nem szeretné. Vissza a jelenbe, Charlie megcsókolja Claire-t, de elborzad a tettétől, ezt nem szabad, soha többet. Majd mint egy jó házimanó, mivel rosszat tett, elkezdi a fejét a falba verni. Team Emma, a töketleneknek végre feltűnt, hogy Emma eltűnt, keresni kezdik, Ryan végre kiszabadíthatja magát. Mivel hiányzik az ész, a fiúknak gőzük sincsen, hogy mi legyen, Ryan a késsel nekiugrik Paulnak, Jacob kezében ott a fegyver de nem lő. A két srác egymással van elfoglalva, Ryan kiszabadíthatja Megan-t, aki végre kijut a házból, Ryan a hátsó ajtó felé menekül. Jacob Megan után menne, de őt csak a csőre töltött fegyverek piros pöttyei várják az ajtóban, vissza a házba. Mike a szőke rendőrlánnyal a ház mögött figyeli a terepet, Ryan jelentkezik és Emma után küldi őket. Egyik ösvénynél két SWAT-ost két kopasz szektás lő le, Ryan a lövések irányába fut. Emmát és Joeyt Mike és a szőke rendőrlány éri utol. Úgy tűnik Emmának itt a mese vége, le lenne tartóztatva, ha a szőke rendőrlány le nem lőné Mike-ot. Basszus, ez is szektás, már a rendőrségre is beférkőztek. A két nő és Joey együtt mennek tovább.

pic9.png

Raktárban Charlie a fejsebét gyógyítgatja, mikor a riadó megszólal, az FBI bent van és viszik is Claire-t, Charlie azonban eltűnt. Deb a háznál parancsot ad a behatolásra, a két srác a földön kesereg, hogy átverte őket Emma, mikor a 4 fős SWAT egység belép. A négyből kettő lesz, mert a szektások a lelőtt SWAT-osok egyenruhájában lelövik a két igazi kommandóst, Jacob és Paul menekülhetnek. Ryan megtalálta Mike-ot, ő jól van, a golyóálló mellény megmentette. Elirányítja Emmák után, útközben felfedezi a két SWAT-os holttestét, és az utolsó pillanatban sikerül elcsípni Emmáékat. Őket egy telitankolt kocsi várja, mehetnek tovább. A szőke szektáslányt a kocsi mellett Ryan lövi le, de Joey Emma mellé szállt be az autóba és indulnak ki tudja hová. Jacob egy út mellett stoppol, egy férfi meg is áll neki, de őt Jacob egy verés után kidobja az autóból, felszedi Pault, ők is indulhatnak valamerre.

pic10.png

A háznál válságtanács van, se Deb, se Mike nem érti, hogy sikerült így összehozni ezt a szektásoknak. Mindenhol van egy beépített ember, őrület, ami van. Ryan csak áll csendben, de ez már neki is sok így inkább messze sétál tőlük és próbál erős maradni. Vissza Deb-hez, csoportösztön, egységesség, közösség, talán ez lehet a Carrol-szektára a magyarázat. Ugrás 2004-be a szülőtalálkozóra, apu és anyu szerint Deb cserbenhagyta őket, a kis közösség majdnem kidobta a szülőket. Ráadásul a lány megszökött, bűntudata van, azért jött vissza hozzájuk. Deb közbevág, elég a szófosásból, ő jött ide, hogy megbocsásson nekik. Vissza 1989-be, anyu ölelő karja között a síró Deb, anyu viszi vissza a síró kislányt Dale-hez. Vissza a jelenbe, Olivia jelent Joe-nak, a csapata megmenekült, az FBI tovább keresheti a gyereket. Joe a következő fejezetet akarja, Oliva egy sajtótájékoztató keretében jelenti be, hogy panaszt nyújtottak be az FBI ellen durva bánásmód miatt és egy másik kérvényt is benyújtottak, hogy mit azt nem tudjuk, mert Clairenél járunk, akihez megjött Ryan. Claire dühös, leginkább látni sem akarja a férfit, de az ölelésében zokogja ki magát. A záróképeken Joe elégedetten mosolyog magában, Deb a háromágú fácskát ábrázoló láncát nézegeti, Emma és Joey megállt valahol, Jacob hívja a lányt, aki felveszi ugyan, de nem szól bele. A srác kétségbeesetten tudni akarja, hogy miért lépett le tőlük a lány, de Emma kinyomja a telefont.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

malevil 2013.07.15. 13:40:17

Azok a jelenetek, amikor Ryan hülyíti, hergeli a két észlényt, szerintem a sorozat eddigi legjobb jelenetei. Kevin Bacon zseniális mint mindíg, itt megvillant valami abból, amikor más filmekben ő alakított őrült figurákat szenzációsan.

Zsoofka 2013.07.15. 14:34:24

@malevil:
Egyetértek. Ez volt az a rész, amikor végképp rákattantam erre a sorozatra és nem is bírtam ki, megkerestem online és szigorúan 1 rész/nap ütemezéssel végignéztem....
Most meg hiányzik veszettük :)
süti beállítások módosítása