Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 1x89/2 – Hajsza Dzsó lelkéért

2013. július 09. 15:00 - marhapori

Pumukli nőügyeivel nyitjuk a félepizódot, csak mert régen volt már szerelmes. A szomszéd Tinának magyarázza, micsoda nővel ismerkedett meg a Zinterneten, de nem tudja, mitévő legyen. Há’ hívd már fel! – mondja a sütis lány, a következő képkocka pedig annyira beég a fejembe, hogy napokig nem tudok majd aludni. Ez a barom Lali telefonálás közben heves vetkőzésbe kezd, kilöködi az ajtón Tinát, és megvillantja a kőműves dekoltázsát. Csak úgy. E közben Tudjukki még mindig a vérfarkassá változott nők fogságában sínylődik. Sajnos nem értem, mit szeretnének elérni, mert mindannyian egyszerre vonyítanak. Végül sikerül kiugrania az ablakon és elfutni.

1.jpg

Az ’extrém’ kifejezés egy újabb szinonimáját ismerhetjük meg, hála a kreatív íróknak: Kárlosz egy táncstúdióban próbálja beszervezni az egyik exét Anikó modellügynökségébe. Az egy dolog, hogy félbeszakítják az órát, a kliensek meg a pénzükért cserébe tinci-tánci helyett hőseink civakodását hallgathatják, de extrémnek nevezni egy ilyen lányt, hát enyhén szólva is gáz. Tetovált szemöldök, felpumpált mellek, durva szolárium bőr, és ennyi. Hiába jó kis pipi, kurvára nincs benne semmi extrém. Azért Kárlosz csak nem hagyja magát, felajánlja, hogy megtartja az óra hátralévő részét, ha velük tart a lány. Szerintem több mint kínos, amit művel a parketten, de hát ízlések és kubaiak…

2.jpg

Nem jut sokáig a menekülő Kristóf, Karvaly gyorsan megtalálja az utcán, és lecsap rá. Ez csak a kezdet – veti fel a reszkető srácnak, aki soha nem látott ennyi ingerült nőt egy helyen, mint az előbb. Tudjukki csak azt tudja ismételgetni, hogy „te beteg vagy, te beteg vagy, TE BETEG VAAAAGY!”, aztán elfut. Ember nem futott még ilyen gyorsan nő elől.

3.jpg

Érkezik vissza a villába Gábor és Redzsi, rosszabbkor nem is tehetnék: Laller még mindig telefonszexel az internetes spinével. Gabi legalább 10 évet öregedett, amikor benyitott a szobájába. Pumukli magára rángat egy gatyót, és már ugrana Redzsi ölelkezni, de Gábor megálljt mutat, a vörinek azért inkább nem árulja el, mit tapogatott fél perce Lali. Nagy szomorúan mesélik neki, hogy Dzsót elkapta a TEK, és nincs elég emberük hozzá, hogy betörjenek a börtönbe. Lalinak világmegváltó ötlete támad: vegyük be a bandába Adriánt, Barbi volt pasiját!

4.jpg

Kárlosz még mindig a táncstúdióban rázza a seggét, de túl sok párhuzam nincs a lányok meg az ő mozgása között. Reklámnak persze így is jó. A Névtelen lány aztán csak beadja a derekát, a kubai csődör csinálhat róla egy Instagramm fotót. Jó-jó, de csak egyet, aztán húzzál a vérbe! – zárja a lány ezt a tök értelmetlen szálat. A Csipet Csapat első körben Barbit szedi össze, ő lest Baltaarcú menekülésének kulcsa. Az első menet sikertelen, talán mindennek vége. Dzsó elmélkedése következik, miközben karperecben (!) sétál a börtön udvarán: elvették az életem, pedig ártatlan vagyok, nem élem túl, ha még egyszer bezárnak ide…

5.jpg

A szilikon villában Anikó még mindig dögrováson van, az sem sokat segít, hogy a várt óriás helyett csak óriási melleket szereztek a srácok. Lófejű és Kristófka lelkizik egyet, utóbbi nagyon megbánt mindent, és rájött, hogy csak Zsófi kell neki, és nagyon szeretné, ha szeretné. Mintha hallottuk volna már ezt a sablont… Lófejűből előtör a kispatak, megnyalja Tudjukki torkát, majd elegánsan kibassza a lakásból. Barbi szerencsére észhez tér: csatlakozik a Csipet Csapathoz a hásziendában, és beszámol az Adrán-sztoriról. Ő lopott, ő tette a cuccot Dzsó kéglijébe, és ő nyomta fel a zsaruknál. De tanúskodni azt azért nem, félelmetes a fickó, na. Végül sikerül rábeszélni a vallomástételre, útnak is kelnek a rendőrség felé. Redzsinek jut egy kis élvezet is az estére: alig láthatóan, de folyamatosan taperolja Barbi virgácsait.

6.jpg

A Szimplában (?) cseverészik Kárlosz és Márcselló a nagy büdös semmiről, amikor felfedeznek két „nemisolyanrossz” csajt a szomszéd asztalnál. A kubai osztja Marcit: kérd majd el a személyijét, nehogy belefuss megint egy tizenhetes sztoriba. A történet vége sajnos nem derül ki, mára zárul az éjjel-nappal Budapest mókatára. Holnap kiszabadítjuk Dzsót, és megtanítjuk sztriptizelni Lalit, tartsatok velünk!

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny336 2013.07.09. 15:16:01

Joe visszaeső, illetve bizonyos bűncselekmények esetén a szigorított fogvatartás része, hogy csak a cellában nem kell bilincset viselni.
Mivel itt még csak előzetesben van, ezért természetesen ez baromság, kizárólag jogerős börtönbüntetést töltővel szemben csinálhatják meg. (bár én erőszakos bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható, előzetes letartóztatásban levőket is vezetőszáron, bilincsben sétáltatnék.)

p.o.p 2013.07.09. 18:32:27

Lali mikor kapja már meg az emelt díjas hívásokról a telefonszámlát?
süti beállítások módosítása