Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Lost 6x17 - The End (Sorozatzáró)

2013. július 08. 15:00 - Szencsike

Kedves olvasók, itt a hogyvolton is befejeződik a kétezres évek egyik legjobb, legmeghatározóbb ugyanakkor legvitatottabb televíziós sorozata, amire a rajongók még manapság is keresik a megfelelő válaszokat. Ezek vagy léteznek, vagy nem, mindenesetre előre is jó olvasást kívánva, köszönöm Sixx nevében is a figyelmeteket!

Alter: Christian Shepard koporsója végre valahára megérkezett L. A.-be, közben Doki Lockebácsi műtétére készül. Ben a reggeli kávéját iszogatja. Lockebácsit az előkészítőbe tolják, James az őrsön a műszakjához készül. Idősebb Shepard testét egy templomhoz szállítják, a légitársaság papírjait az elegáns öltönyben feszítő Desmond szignózza, Kati a kocsiból figyeli a műveletet. Kati kérdezgetni kezdi őt, miután visszatért, nem igazán veszi komolyan Desmond meséjét, az itt és most jelentőségéről. Mivel a férfi már megvilágosult, Kati még nem, ez érthető. Duci és Sayid egy hotelhoz érkeztek, ahhoz a hotelhoz, ahol az ötödik évad elején Sayid lórúgásnyi nyugtatót kapott. Ducinál van egy nyugtató fegyver, ismeri az élet értelmét, Sayid nem, mindenesetre Ducinak mennie kell, Sayid maradjon vele és jól fog járni. Duci bekopog a 102-es szobába, amit a részeg Charlie nyit ki. Duci vigyorog, mint a tejbetök, Rocker elzavarná, ám Ducinak küldetése van, Rockernek meg koncertje és azon múlik az élete. Rocker hallani sem akar erről, mire Duci belelő egy adag nyugtatót. Rocker bezsuppolva a Hummer csomagterébe, Sayid maga sem tudja még, hogy minek maradt a dagi fickóval, mindenesetre találkozott Charlie-val.

pic1.png

Duci megérkezett a jótékonysági koncert helyszínére a múzeumhoz, pechjére Miles akkor jön, így kiszúrja Sayidot, akinek nem egy sárga Hummerben lenne a helye, hanem a rabomobilban. Hívja is Jamest, megy a hüledezés, miért nincsen a rab a megyei börtönben? James így kénytelen elmenni Sunhoz a kórházba, aki ugye látta a lövöldözést, hátha Sayid őt venné célba. Sun a kórházban ébredezik, Yin megnyugtatja, ha minden rendben lesz vele, hazamehetnek, hogy hova haza, azt még ők sem tudják. Egy kedves doktornő érkezik, Juliet az, és ő nézi meg a kisbabájuk állapotát. Az UH közben Sun flashbackel, azt látja, amikor Juliet a szigeten UH-zta. Yin aggódni kezd, de mikor meglátja a kicsit, neki is bevillannak az emlékek. Nagyon örül a pár, Juliet örül, hogy örülnek, a kisbaba egészséges, szeretnék-e tudni a nemét? A két koreai már tudja, kislány lesz, Yi Jeon a neve, közlik tökéletes angolsággal.

pic2.png

Lockebácsi műtétje közeledik, Doki üdvözli őt még altatás előtt, gyorsan összetegeződnek. Lockebácsi még bizonytalankodik a műtét miatt, Doki megnyugtatja, nem fogja megölni, de mindent megtesz, hogy talpra állítsa. Lockebácsi röhög egy jót, elveszett apuról kérdezi Dokit, aki már megvan szerencsére. Lockebácsi reméli, hogy így megnyugvást találhat, Doki akkor nyugszik meg igazán, ha Locke helyre jön. Doki az adminisztrációs pultnál találkozik Juliettel, jó barátok itt is, sőt, mit jó barátok, volt férj és feleségről beszélünk, gyermekük pedig David. Anyu és David az esti koncertre mennek, Jack helyett majd Claire fog elmenni. Anya és fia el, a liftnél futnak össze James Ford nyomozóval, aki Sun-hoz jött. Duci és Sayid este egy mellékutcában várakoznak, Sayid még mindig nem tud semmit, Duci a szabályok miatt nem segíthet, de az tuti, hogy Sayid jó ember. A közeli bárból két verekedő férfi ront ki, majd utánuk egy szőke nő. Sayid rögtön rohan, hogy segítsen, a nő Shannon, ki gondolta volna. Mindketten emlékeznek a múltjukra, Duci a kocsinál dicséri Boone-t, amiért elhozta a lányt, láthatóan Boone már korábban megvilágosult.

pic3.png

A jótékonysági koncert lassan kezdődik a múzeumkertben, Juliet, David és Claire a bejutásra várnak, mikor Julietet a kórházból keresik, kimenti magát, Claire és David ketten maradnak. A zenekari sátorban Charlotte keltegeti Charlie-t, aki kifejezetten örül a csinos ébresztőnek. Mögöttük Daniel öltözködik, vöröske tőle kérdi meg, hol van Charlie zenekara. Mivel Daniel megvilágosult, jobban örül a találkozásnak, mint a nő. Claire és David a huszonhármas asztalnál ülnek, ott már Des és Kati üldögél, kölcsönösen meglepődnek egymáson. A koncert is kezdődik, Miles édesapja köszönti a vendégeket, a zenekar a Drive Shaft, a zongoránál Daniel Widmore. A banda játszani kezd, ám Charlie egy mozdulatot sem tesz, mert észrevette Claire-t a tömegben. Szegény lánynak most indult meg a szülése, kimegy a mosdóba, Kati meg utána. Claire szülési fájdalmak közepette bolyong a múzeumban, Kati is megérkezik, egyik technikust zavarják el orvosért, de újfent Kati vezetheti le a szülést egy félreeső szobában. Kint Eloise ül le Des mellé, világosan kérte, hogy ne tegyen semmit. Igazából fiát félti, neki is mennie kell, ha emlékezni kezd. Orvos helyett csak Charlie érkezett meg a szüléshez, Kati gyorsan elzavarja őt vízért és törölközőért, ne legyen láb alatt. Kettesben Claire-rel, teljesen ugyanaz a jelenet, mint a sziget-szülésen, mindketten félnek, de nyomni kell. Lényeg, hogy mindketten látják a múltjukat végre a kis Aaron miatt. Charlie is visszatért, így ő is megtudhatta kicsoda is valójában. Des is megtalálta a kis csapatot, Kati a következő lépésre kíváncsi.

pic4.png

Vége Lockebácsi műtétjének, a nővérke megdicséri Dokit a kiváló munkáért, ám észrevesz a nyakán egy fura vérzést. Doki menne az előadásra, de egy másik furcsaság miatt nem indulhat, a beteg ébredezik. Doki a szokásos figyelmeztetéseket szónokolja, de Locke egyre éberebb, sőt a lábát is érzi és mozgatja. Ekkor villan be neki a zuhanás napja és egyéb szigetes képek. Dokitól hiába kérdezi, hogy emlékszik-e, Doki még hitetlen, bár egy pillanatra neki is beugrik a bunker felnyitásának estéje, de tagad ezerrel. John csupa jót kíván neki, Doki inkább lelép. James belép Sunékhoz, akik már felöltözve és boldogan készülnek távozni. James mit sem tudva arról, hogy ők ismerik az élet értelmét, meg akarja védeni őket, de a koreaiak mosolyogva elmennek, James lefagyott. James magában fortyogva sétál a kórház folyosóján, Jack dokival fut össze, tőle kér útbaigazítást kaja ügyben. Doki elirányítja, Jamesnek valahonnan ismerősnek tűnik a tag. Az automatából csokit készülne venni, de nem működik. Juliet pont ott van, elárulja az automata trükkjét és kiveszi a nyomozó csokiját. A csoki átadásakor mindketten villannak egyet, náluk sírva nevetős az ügy, hiszen Juliet halála is bevillan, de legalább egymásra találtak a szerelmesek.

pic11.png

Doki sajnos a műsor végére ért a múzeumba, igaz legalább Kati ott várja őt. Doki a fiát keresi, Kati inkább cseveg vele, mivel ő már emlékszik, így Dokinak segít emlékezni, de a férfi jó szokásaihoz híven nem akarja elfogadni, amit látott. Kati csak annyit kér, menjen vele és mindent meg fog érteni. Irány a templom, Hurley kocsija már ott van, Lockebácsi taxival érkezett, a sofőr a csomagtartóból a kerekesszékét veszi ki, és beleül. Vigyorogva kerekezik a bejárathoz, Ben egy padon üldögél, üdvözlik egymást. Lockebácsi már menne be, de Ben bocsánatot kér tőle, ezúttal őszintén. Kettejük közül valóban John volt a különleges, ő simán féltékeny volt rá. Locke megbocsájt neki, Ben pedig készen áll átgondolni a dolgokat. Locke már tényleg elindul befelé, ám Ben ismét feltartja, menni fog Locke-nak tolószék nélkül is, és tényleg. Locke két lábon sétál be a templom ajtaján.

pic12.png

Duci lép ki a templomajtón, barátságosan üdvözlik egymást Bennel, Ben továbbra sem akar bemenni, így csak elbúcsúznak, de mindketten örülnek, hogy a szigeten együtt dolgozhattak. Kati és Doki is megérkezik végre, Doki még mindig hitetlen, Kati azért hozta ide, mert itt lett volna apu temetése. Kati külön fog bemenni, de várni fog Jackre, hogy együtt távozzanak. Doki a templom ravatalozójába megy, ott már várja apu koporsója. Ismét villannak az emlékek, de még mintha küzdene ellenük. Kinyitja apu koporsóját, üres, erre nem számított, arra meg főképp nem, hogy apu teljes életnagyságban ott áll mögötte és beszélgetni szeretne vele. Hisz meghalt, miért van itt, apu viszont úgy módosít, hogy Jack miért van itt? Mert meghalt, ismeri fel Jack a tényt és zokogásban tör ki. Apu átöleli őt, megtörténik a kibékülés is, és hát apu ködösen, de megmagyarázza, hogy mindenki, aki a templomban van él, de megfog halni egyszer, mégsem lesz senki sem egyedül. Ez pedig egy olyan hely, ahol mindenki egymásra találhat. Jacknek fontosak ezek az emberek, és nekik is fontos Jack. Mindannyian tovább fognak lépni, hogy merre, azt együtt kideríthetik. Apu és Jack együtt lépnek be a templomba, ahol már az egész csapat ott van és örülnek egymásnak. Mindenki visszatért, aki emlékezett a múltjára, Jack sok régi barátot köszönthet a templomban. Jack és Kati végre együtt, mindenki leül a széksorokba, Christian Shepard utoljára megveregeti fia vállát, majd elindul a fény felé.

pic13.png

Sziget: Jack, hivatalosan is Jacob utódja lett, Ben Vezérnek porciózza a lövedékeket. Sawyer Kati állapotát szemlézi. Doki a tóban ácsorog egyedül, Kati meglesi, a férfi átszellemült arcából ítélve átjárja őt az Erő, vagy valami hasonló. Sawyer jön érdeklődni, milyen érzés az új Jacobnak lenni, Doki semmi különöset nem érez, viszont ismerteti a küldetést: irány a sziget szíve, a fénylő barlangot kell megvédeni Vezértől. Ha ez nem sikerül, mindenki halott. Sawyer lesz az okos, megmagyarázza, eddig miért nem sikerült neki ezt megtenni: nem volt nála Desmond, Jack viszont semmit sem tud Desmondról. Sawyer elmegy megmenteni Dest, Doki, Duci és Kati elmennek a szívhez. Mindenesetre Ducinak rossz érzése van. Útban a szív felé, Kati Doki döntésén értetlenkedik, Dokinak viszont már csak a sziget maradt, ahol még semmit sem szúrt el.

pic5.png

A kútnál Sawyer lesi Vezért, mikor Ben lép mögé fegyverrel a kezében. Lebukott, így kénytelen Vezér színe elé járulni, és tudja is a tervét, mire kell neki Desmond. Vezér elismeri az igazát, megfejelve azzal, hogy Jacob jelöltjeit is a halálba küldi a szigettel együtt. Nincsenek jelöltek többé, vág vissza Sawyer, leüti Bent és elveszi a fegyverét, majd elmegy. Ben gülü szemei még nagyobbra nyílnak, mert Vezér nem ment utána. Neki már nem kell utána menni, de Ben a sziget megsemmisítésén is fennakad, hiába Vezér átverte, de felajánl neki egy helyet a hajón, ha sikerül a pusztítása. Ez sem nyugtatja meg Bent, mire Vezér kutyalábnyomokat fedez fel a kút mellett. Vincent ez a kutya, a tulajok pedig Rose és Bernard, egész szépen berendezkedtek. Des végre felébred, Rose ad neki egy kis innivalót, Bernard elmegy a halakért. A házaspár a villanások idején építette fel a kis házikót, még 75-ben, néhány évig nem történt semmi, majd újra jött egy villanás, a néger hölgy nem tudja, milyen évet írnak. Viszont Desnek mennie kell, hangzik a kellemetlen ítélet, mert nem akarnak beleavatkozni semmibe, amibe Des keveredhetett. Des nem veszi a szívére, elmegy, ha megkajált. Bernard is visszatért, nem halat hozott, hanem Vezért. Vezér alkuja egyszerű: Des vele tart és a házaspár nem fog fájdalmas halált halni. Des kér egy ígéretet Vezértől, a pár biztonságára, Vezér beleegyezik, Des elmegy vele.

pic6.png

Des összerakja a túra közben, hogy Vezér a fényes helyre akarja vinni, mikor Bennek sisteregni kezd a walkie-talkieja. Ő aztán nem hallott semmit, Vezér továbbot int, Ben gyorsan kikapcsolja a készüléket. A walkie másik végén Miles van, megtalálta Richardot, él és fel akarja robbantani a gépet. Sawyer utoléri a társakat, felesleges volt a küldetése, Des-zel vagy nélküle, de ugyanoda mennek, ahova Vezér. Miles és Richard Widmore hajójával utaznak át a Hidrára, előtte Milesnak sikerül meglepnie Richardot. Van egy ősz hajszála, Richard végre rájött, hogy élni akar. Az áthajózás egészen addig eseménytelen, amíg meg nem látják a törmelékek között sodródó, de élő Lapidust. Beavatják a repülőgép robbantásba, de Lapidusnak jobb ötlete van: előzzék meg Vezért és vigyék el ők a gépet, pilóta már van hozzá. Jack és Vezér csapata összetalálkozik, Kati rögtön lövésekkel üdvözli a férfit, de Vezéren nem fognak a golyók. Vezér meglepődött, hogy Jack lett az utód, titkon remélte, hogy Jacob meglepetést fog neki okozni. Doki közös túrát javasol a szívhez, és tönkreteszi Vezér terveit. A hogyan az legyen meglepetés, vagyis Jack improvizálni fog.

pic7.png

Sawyer Dokit a terveiről faggatja, Desmondnak komoly szerepe lesz, ő lehet a fegyver. A bambuszerdőtől már Doki, Des és Vezér indulnak tovább. A trió megérkezett a fénylő barlanghoz, Vezér a kötelet készíti elő, Des a mászása előtt Dokit biztosítja arról, hogy ez az egész nem számít. Ő egy jobb helyre fog kerülni, ahol senki sem hallott a szigetről és mindenki boldog. Még Doki is, mert ő is ott lesz. Tulajdonképpen Des felvázolta az altervilágot, de Doki szerint nincsen második esély, mert ami megtörtént, megtörtént. Vezér elkészült, Desnek másznia kell. Bennek ismét megszólal a walkieja, Miles üzeni, hogy el fognak repülni, azonban a Hidrán Dinka Claire várja Richardékat. Kati Claire után kiabál a vevőbe, a másik oldalon lövések hallatszanak. Mindhárom férfi él és próbálják megértetni Claire-rel, hogy semmi közük Vezérhez és el akarnak menni. Haza, Claire-rel együtt, de Claire nem akar menni.

pic8.png

Barlangban Des csak áll és bámulja a fényt, majd Doki és Vezér elkezdik őt leereszteni. Vezér egy régi emléket elevenít fel, egy gombnyomogatós bunkerről. Doki kikéri magának, hogy John Locke emlékeit használja fel, mert Vezér sosem lesz olyan, mint ő. Sőt, bárcsak elmondhatta volna neki, hogy igaza volt. Vezér szerint Locke tévedett, de időközben Des leért, Doki és Vezér pont úgy tekintenek le a zuhatag széléről, mint ahogy Locke és Doki a bunker bejáratán az első évad végén. Des egy kis barlangba érkezett, járt itt pár ember a csontvázakból ítélve. A barlang közepén van egy kis fénylő tó, benne egy kőtömb, ami a dugasza lenne. Des belép a tóba, az elektromágnesesség azonnal jelentkezik, nagy küzdelmek árán eljut a dugóig és kihúzza azt. Villódzik a fény, a víz elfolyik, teljes sötétség. Nem a Lost lenne, ha ilyen egyszerű lenne, valami gejzírszerűség tör ki, nagy robajjal kísérve, Vezér lelép. Mire kiér, a föld már javában reng, de nem tart tovább pár másodpercnél. Doki is kiért, letámadja Vezért, aki kénytelen szembesülni azzal, hogy megsebesült. Viszont Vezér egy kővel leüti Dokit, aki elterül a földön, Vezér menekülhet.

pic9.png

Duciék a földrengéstől szenvednek, Ben talán első igazán jó cselekedetét hajtja végre, egy kidőlő fától menti meg Ducit, ő maga viszont a fa alá szorul. Szakad az eső, Doki magához tér, visszamegy a barlangba, Des után kiabál, semmi válasz, majd Vezér után ered. Sawyerék Bent próbálják kihúzni, de a fa nehezen mozdul meg. A walkie ismét megszólal, Miles jelenti, hogy összerakják a gépet, egy óra múlva indulni kell. Egy óra alatt biztos nem jutnak át, de a beszorult Ben ismét jó dolgot cselekszik, beszámol Locke hajójáról. Vezér azon a sziklás parton van, ahol Jacob áthúzott nevekkel teli barlangja is található. A hajó nem messze horgonyzik, már a lépcsőmászáshoz készülne, mikor jön Jack és megtörténik a nagy összecsapás. A szakadó eső zavarja őket legkevésbé, viszont a földrengésektől a kezd leomlani a szirt. Vezér a késéért nyúl, sikerül Jack bordái közé szúrni majd a nyakát vágná el vele, de egy hátlövés leteríti. Kati eresztett bele egy golyót, mire összerogy, Doki lerúgja őt a szirtről, zuhanás közbeni gerinctörésbe hal bele.

pic10.png

Ismét szép tiszta az idő, Jack állapota kétséges, Katival bevarratná a sebét. Megérkeztek Sawyerék is, a föld újra megremeg alattuk. Lapidus a gép műszaki ellenőrzését végzi, nem túl rózsás a helyzet, Miles is kénytelen beszállni a javításba. A másik csapatnak mihamarabb mennie kell, Doki visszafordítja azt, amit Des csinált, különben vége a világnak. Kati győzködi, nem ér ennyit ez a sziget, de Doki hajthatatlan. Sawyerrel végre jó barátságban válnak el, Ben marad, a szigettel akar meghalni, a walkie Sawyeré, Duci Jackkel tart. Kati és Doki igazi, őszinte szerelmes csókjára csak hat évadot kellett várni, Kati új küldetése Claire megmentése lesz. Miles szigszalaggal oldja meg a gép problémáját, Sawyer és Kati már úton vannak feléjük. Duciék a fénylő barlanghoz értek, Doki egyedül fog lemenni, Ducinak leesik, hogy Jack meghalhat. Jacknek ez a küldetése, a halálával fogja megvédeni a szigetet, az utóda a tiltakozó Hurley lesz, hát Ben most sem lesz a sziget vezetője. Jack meggyőzi Hurleyt, csak addig lesz a vezető, amíg Jack vissza nem jön. Doki egy pohárfélét kér, Ben egy üveget ad, Doki megtölti vízzel, Hurley megissza, kézrátétel, mostantól olyan, mint Jack.

pic14.png

Ajira-csapat végre beüzemelte gépet, hurrá! Doki a barlang mélyére ereszkedik, sajnos a föld még mindig reng, így lezuhan az aljára. Des az üres tavacska mellett fekszik, nem gondolta hogy marad, ő menni akart volna. Doki elsegíti a kötélhez, most már az ő feladata lesz a visszadugaszolás, Des menjen haza a családjához. Katiék megérkeztek a Hidrára, közben a másik sziget szép lassan omlik le. A parton Claire ücsörög, háttérben a repülő zúg ezerrel. Claire megőrült, nem anyának való, nem akar menni, de Kati ügyes lány és meggyőzi őt, futás a gépre. Lapidus indítja a gépet, hiába kiabál Sawyer a walkie-n, a motortól nem hallják. Szerencsére az indulás előtti utolsó másodpercben Sawyerék kiérnek a gép elé, ajtót kinyitni nekik! Jack a haldoklása közepette visszaerőlteti a dugót a lyukba. Sawyerék fent a gépen, Lapidus indít, a Hidra már reped alattuk, de sikerül felszállniuk, mindenkiből megkönnyebbült sóhajok szakadnak fel.

pic15.png

A barlangban újra csobog a víz, minden fényes, Ben és Duci Doki sikerének biztos tudatában akarják őt felhúzni, de helyette Dest húzzák fel, Dokit lent elárasztja a víz és a fény. A barlang előtt Ben Dest ápolgatja, Hurley szuggerálja a bejáratot Doki miatt, de kénytelen beismerni, hogy a jó barát meghalt és már az ő feladata sziget megvédése, igaz nem tudja hogyan. Ben lesz az, aki lelket önt belé, nagyon megváltozott ez az ember. Hurleynek csak annyit kell tennie, hogy törődik az emberekkel, hisz ehhez ért a legjobban, így kezdheti Des hazajuttatásával. Talán van más mód, hogy kijussanak a szigetről, csak a Jacob-éra alatt nem lehetett elmenni. Duci megkéri őt, legyen a segítője, Ben hálásan elvállalja. Doki kisodródott a barlangból, sikerül felállnia és megtennie az utolsó útját. Doki visszatér a bambuszerdőbe, oda, ahol felébredt az O815 zuhanása után. Most azonban nem egyedül kell átélnie az utolsó perceket, ott lesz mellette Vincent kutyus és a halála előtti utolsó percekben még együtt nézik, ahogy Sawyer, Kati, Claire, Lapidus, Miles és Richard az Ajira járattal elhagyja a szigetet.

pic16.png

Címkék: lost
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SarahConnor 2013.07.09. 07:54:49

Ez az egyik hype-olt sorozat, amit soha nem bírtam. Talán 5-6 részt néztem meg az elején, és leálltam vele.
A másik, ami ugyanígy nem jött be, a Született feleségek volt.

bubaakuka 2013.07.09. 09:48:31

@Fenimore Ki a faszom kérdezte, hogy szeretted-e vagy sem? Évek óta lement már a sorozat, minek kell idepofátlankodni?
Amúgy szerintem a legjobb sorozat a világon, csak sokan nem nézték végig, mert az RTL-en anno össze-vissza játszották. Én is azért néztem csak nemrég végig.

Gabba 2013.07.09. 10:34:25

Kösz Szencsike a hiánypótlást, nekem az egyetlen olyan sorozat volt, aminek tűkön ülve vártam a soronkövetkező epizódját.

Én az 5. évaddal lezártam volna, az volt a legszuperebb szerintem, de így is az egyik legmeghatározóbb sorozat ever.

Szencsike 2013.07.09. 11:51:27

Szívesen, egy ilyen szuper sorozatot vétek lett volna nem befejezni. Nekem máig az első számú sorozat, bármikor újra tudom nézni :)

pipőke 2.0 2013.07.09. 12:25:05

Köszi, hogy befejezted! tavaly nyáron végre rászántam magam és végig néztem a sorozatot, egyik nagy kedvencem lett. ezt a részt sikerült kis híján végig bőgnöm :D
de az abszolút kedvenc részek: Through the Looking Glass és a The Constant

nekem_nyóc 2013.07.09. 13:43:47

Ez a sorozat megváltoztatja az embert. Szerintem egy ilyen népszerű sorozatot nem is lehetett volna lezárni "egyféleképpen", meg kellett adni a lehetőséget adni mindenkinek, hogy azzal zárja le a filmet amivel ő saját maga gondolja. Amit a sorozat spirituálisan nyújt, azt szerintem nem fogják tudni megismételni soha. Nekem nagyon sokat adott. egy kis OFF: a 4. évadot nem kapod meg sehol.... (de ne is töltsd le)

SarahConnor 2013.07.09. 19:26:45

@bubaakuka: orvos látott már?

Pont azért pofátlankodtam ide, amiért te: olvasni és kommentelni. Attól még, hogy nem vagyok fan, szabad, nem? Ha elgurul a gyógyszered, utána kell mászni, anyukám.

agika88 2013.07.10. 14:42:34

1 valamit tudott nagyon jól a Lost: behúzni az embereket minden rész végén, hogy alig várjuk a következőt.
amúgy meg bármelyik dilettáns idióta tud írni egy olyan forgatókönyvet, amiben minden vackot összeírogatok, megmagyarázni meg már magam sem tudok semmit. nem azért hagyták ott az emberek a sorozatot az internetes letöltés világában, mert az rtl lemaradt vele, hanem azért, mert meguntuk, h sosincs válasz semmire....
véleményt meg hagy nyilvánítson már az is aki nem szerette. szólásszabadság van(legalább)a neten pubikám.

névtelenül 2013.08.04. 22:56:37

Nem kizárt a folytatás. Más szereplőkkel, vagy csak részben másokkal, ki tudja.
Az alapötletben rengeteg van még, valószínű, hogy tudna pénzt hozni a készítőknek. Egyébként ők sem zárkóztak el ettől. Idő.
A sorozat valóban megváltoztatja az embert.
Életem legjobb sorozata.
Köszi ABC.
süti beállítások módosítása