Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-Nappal Budapest 1x89/1 - Rita bosszúja

2013. július 08. 17:00 - szétcsapott kozákkucsma

A mai részben meglátjuk, hogy egy sértett Karvaly mire képes a Facebook-oldalak létrehozásán kívül, Dzsó még mindig hűvösön csücsül, és lassan elkezdheti meg is szokni a négy falat, mert az alibije rozoga lábakon áll, mit hoznak ki ebből ma délelőtt? Gabesz édesdeden szunyókálva szorongat egy baseballütőt, de kiderül, hogy ő igazából őrkött. Regivel elemeznék a tegnapi nagy semmit, amikor neszezést hallanak a kaputól, Gábor a feje fölött lobogtatja a husángját, és csatakiáltásokat hallat, durván felszívta magát, de csak a szomszéd az, hogy hozzá dobtak be pár levelet. Ilyen korán még nem láthatunk bandaháborút, de akár a későbbiekben azt is megkapjuk, mert Regi még mindig szuper ötletnek tartaná, ha visszamennének a motorosokhoz, de most már vigyük az egész pereputtyot, Marcistul és Lalistul. Nem hiszem, hogy ezek a srácok túl sokat hozzátennének a csapat harcértékéhez, inkább Ritának kéne bemesélni, hogy Tudjukki és Lófej is a banda tagja, helyből torokra támadna! Egyelőre viszont csak az unokatesó őrző-védő cégétől kölcsönöznének pár szekrényt.

1.jpg

A Gyorskocsi utcában egy motozással indul a nap Dzsónak, de a folytatás se jobb, az ügyvédre beismerő vallomásra akarja rávenni, de ő semmit se vall be. Kristóf is szarban van, az iPadjét elárasztották a leleplező kommentek: Tudjukki egy nagyképű szar alak! Snowden elbújhat mögöttük! Ő megmutatja nekik, fel is hívja Nikit, hogy megadja neki, ami jár! A szilikonvilla nőstény fele dögrováson van, úgy tolják a zsepiket, mint a tinilányok a kokót a Hajógyárin. Anikó talált egy óriást (Hagrid!), és alá kell íratni vele egy szerződést, a két srác meg egymást túllicitálva akarnak Anikónak segíteni, amiből az lesz, hogy együtt mennek. Mindezt indokolatlanul hosszú idő alatt szülték meg.

2.jpg

Közben a krú krúzol a verdákban, az unokatestvér és a két gorilla alig férnek el a szakadt régi Swiftben. Megbeszélik a haditervet, a lényeg, hogy nem verekedni akarnak, hanem csak nyomatékosítani. Cápa éppen akkor gurul be, amikor a szedett-vedett csapat, Gabi a legpocsékabb megfélemlítődumát vágja le neki a betyárbecsületről és az együvé tartozásról. Cápát nem is hatja meg a dolog, a többi motoros is megérkezik, hacsak nem villantanak valamit, a feketék eléggé túlerőben vannak, hőseink visszavonulót fújnak.

3.jpg

Bréking! Rita egy büdös nagy suttyó! Lófej csutakolja magát, Rita bejön, megnyitja az összes csapot, hogy elmenjen a hideg víz. Zsófika dugja ki a fejét a függöny mögül, hogy Karvaly őrült tűzben lobogó szemeivel találkozzon. A nagyorrú örökös gyűlöletes bosszút fogad, hogy pokollá teszi Zsófi összes hátralévő napját a Kristóffal való viszonya miatt, nyomatékosításul még egy parfümöt is a földhöz vág. Majd hatvan év múlva a nyugdíjasotthonban is ki fogja cserélni az oxigénes palackot héliumosra, vagy hogyan gondolta az egész élet kitételt?

4.jpg

Kárlosz és Márcselló a 21. században térképpel próbálják megtalálni az utcát, az okostelefonokon, amit folyamatosan szorongattok van egy Google Maps nevű izgalmas alkalmazás, legközelebb használjátok! A kubai macsó minden szembejövő csajra rámozdul, Marci ezért oltja, de egyáltalán nem lehet komolyan venni azt, hogy köztük feszkó van, mert inkább olyan, mintha két span oltaná egymást. Az óriás közben elszabadult, most egy kosárlabdapályán zúz, de azt se könnyebb megtalálni.

5.jpg

A sikertelen attak után vissza a főhadiszállásra, új terv kell, Gabi már megint zseniálisan elemzi azt, hogy majdnem elkenték a pofájukat. Barbika viszont nem bírja a stresszt, összepakolt a kis rózsaszín bőröndjébe és hazaindul, mert nem tud egy bűnözővel élni, még az érzelmi zsarolás se hatja meg, elhagyja a villát.

6.jpg

A két kifutófiú megtalálják végre a kosárpályát, Koppány tényleg egy óriás. Kárlosz próbál lazázni/flörtölni az emberrel, aki nincsen meghatva attól, hogy a péniszméretéről kérdezik, sztornózza is az egész témát. Csak nekem fura, hogy egy teljesen heteró férfi egy másik farkának a hosszát akarja perceken keresztül megtudni?

7.jpg

Tudjukki megérkezik a mai numerához, a liftben végignézhetjük az egész felkészülési procedúrát, ami a haj megigazításából, a borosta végigsimításából, a fogak megtisztításából, a gallér megszagolásából, a kezek összedörzsöléséből és két nagy levegőből áll. Kell is a készülés, mert nem csak egy csaj várja őt a lakásban, hanem az egész nappaliban fürtökben lógnak a csajok, akik mindig bosszút akarnak állni a múltbeli sérelmeikért. Vagy pedig csak beszélgetni akarnak, nem is tudom, hogy mi a rosszabb, Kristófnak is lenne jobb dolga, menne is, de egy csaj, akit ő még sosem látott elölről, elállja az ajtót. A károgó spinék között az egész szarkupac tetején a kurva büszke Karvaly áll. De komolyan nem értem, hogy mit akarhattak a csajok, mekkora megszállottság kell ahhoz, hogy egy X ideje történt (szex)kapcsolat után még ekkora dühöt éreznek? Beszéljék meg a problémájukat a barátnőikkal vagy a pszichológusukkal, de a személy szabadság korlátozását büntetni a Btk, ráadásul gáz is.

8.jpg

Hétfőn megtudjuk Dzsótól, hogy szar börtönben lenni, Barbi az egyetlen, aki kihozhatja a Baltaarcút és Kristóf meg szerelemre vágyik Lófejtől, micsoda hírek!

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kozi001 2013.07.08. 23:32:45

Karvalyból és Lófejból már Chuck Norrisnak is elege van:

www.youtube.com/watch?v=o7VyosTzWxM

Bicepsz Elek 2013.07.09. 00:10:35

Snowden elbujhat mogotte! Ez a legjobb:-)))

Mi a f..nak mennenek a Capaekhiz??

Lehet a Carlos bisex?? A Reginaval nyero patost alkothatnak majd..

A Joe helyeben rugnam ki az ugyvedet a picsaba... Mehet alibit kerni az Adriantol. Majd atiratja ra a Barbit. hahahaha

bukott madonna két nagy didivel 2013.07.09. 06:59:22

Nem maradt ki egy rész? csak kérdem :DD

marhapori 2013.07.09. 09:45:37

@bukott madonna két nagy didivel: Nem, itt van az valahol "Jössz egy kicsit szobára?" címmel.

kozi001 2013.07.09. 12:35:47

Ahogy nézem Kristóf háremét, Karvaly eléggé sereghajtó...

wakondok 2013.07.09. 14:17:04

@kozi001: sztem ez eddig is elég nyilvánvaló volt :)
süti beállítások módosítása