Az olvasó tömegek követelésére a ’70-es évekbeli gyerekfilm-aranykor újabb darabját vizsgáljuk meg az ő mélységében. A sorozat rendezője az a Fejér Tamás, aki korábban A Tenkes kapitányát is jegyezte, az egyik főbb szerepben pedig a hvíró máig legkedvencebb színésze, Kern András. Az első rész 1973. január 6-án, szombat délután került adásba, nézzük, mi okozott akkortájt körömlerágó izgalmakat az általános iskolába járók (köztük szerző) körében.

Helyszínünk egy nyugati határszélhez közeli község, Óbánya, ahol a beáramló imperialista, kizsákmányoló hideg légtömegek következtében éppen nyáréjszakai vihar alakul ki. Mennydörgés, villámlás, szinte vízszintesen zuhog az eső, hajladoznak a fák, törnek az ágak, a vihar néhány helyen még a cseréptetőt is megbontja, dolgozik a szélgép piszkosul. Az egyik ház ablakából Baráth Lacó figyeli elbűvölten az elemek tombolását, mi tagadás, tetszik neki, Gabi nevű öccse (más néven Kisvacak) azonban nagyon fél, rácsos ágyából is inkább átmegy a bátyó biztonságosabbnak hitt ágyába és fülére húzza a takarót. Az égzengés azonban itt is ugyanolyan hangos, az öcsi nem is tud elaludni, amíg bátyja oda nem fekszik mellé egy megnyugtató „húzódj már odébb, ne terpeszkedj, így nem férek el” megjegyzéssel.

Reggelre kelve aztán kitisztul az ég, a kamera végigsvenkel a ’60-as, ’70-es évek egyforma építésű családi házain, a két fiú a teraszon ücsörög és reggelizik. Az éjszakai izgalmak után Kisvacak alaposan megéhezett, sorra gyűri befelé a vajaskenyereket, sőt bátyjától még egy malomkerék méretű zsírosat is követel (szakácskönyvi szakszóval: zsíros deszka). A szülők távol, csak másnap este érkeznek haza, így Lacóra hárul a konyhatündér szerep, amit persze nem túl lelkesen lát el. Nem kéne annyit zabálni, figyelmezteti emelt hangon öccsét, de az sipítva követeli az újabb adagot: A gyereket, amíg éhes, etetni kell, majd megmondom anyuéknak, hogy éheztettél, fenyegetőzik. Lacó már-már egy nevelő célzatú testvéri pofon kiosztását fontolgatja, amikor kenguru ugrálással két iker érkezik, Simon Péter és Simon Pál. Péter és Pál ( tudjuk ) nyárban / Összeférnek a naptárban, idézhetjük a költőt, bár ezek itt ketten nem pereskednek. A baráti társaságban ugyanis szerepük küldönc és hírharang, most is szenzációs hírt hoznak: Hollán nagyapó gyümölcsöse az éjjel belezuhant a bányába! Ezt meg kell nézni, szóljatok a többieknek, találkozunk a meddőhányónál!, adja ki az ukázt Lacó.

A megbeszélt helyen gyülekezve megismerjük a Pöcök nevű másik megmondóembert és Gerlindát, a copfos jónőt, teljes létszámban együtt a társaság, így indulnak a helyszínre. A domboldalban az öreg Gasch Lipót és a még öregebb Hollán apó arról beszélget, hogy a betemetett régi bányának hol lehetett a lejárata. Nem igazán tudnak megegyezni, a vita hevében Hollán kis híján le-tejfölösszájúzza a nála kb. 3 évvel fiatalabb Gascht. Megérkeznek a gyerekek, és a sasszemű Kisvacak egyből észrevesz a domboldalban egy nagy „likat”, amit nyilván az éjszakai zuhé mosott ki. Az lesz az emlegetett lejárat, az öregek vitája így okafogyottá vált, az öreg Hollán azért még kicsit panaszkodik, hogy ő a rozoga lábaival már nem tud lemenni, hogy szétnézzen. De a mi lábaink nem rozogák, néz sokatmondóan Lacó Pöcökre.

A két öreg elsétál, Lacó meg igyekszik megszabadulni a többi potenciális szemtanútól is. Az ikreket elküldi, nézzék meg, hogy otthon van-e, Gerlindát meg rábeszéli, hogy kakasos nyalóka, Utasellátó csoki vagy egy zacskó zi-zi ígéretével vigye magával valahová az idegesítő öcsikét. Miután a többiek elmennek, a két vezéregyéniség egyenesen a romos bányabejárathoz megy. Az ezermester Pöcöknél teljesen véletlenül van egy paradicsomkonzerves dobozból készített elemlámpa, ettől a csávótól MacGyver is tanulhatna, csak annyit mondok.

A pilács fénye legalább olyan erős, mint valami filmforgatásnál használatos jupiterlámpáé, így szerencsére a fiúk kitűnően látnak a sötétben. Lassan lépkednek a gerendákkal aládúcolt vájatokban, Pöcök kicsit aggódik, mi lesz, ha rájuk omlik. Akkor majd kimentenek minket, a nagybátyám bányamentő volt, sokat mesélt ilyen esetekről, igyekszik megnyugtatni Lacó, de gyerünk tovább, tudni akarom hová vezet a járat.

Gerlinda csak nehezen tudja vonszolni Kisvacakot, aki természetesen ismeri annyira saját bátyját, hogy tudja, készül valamire. Nélkülem mentek le a likba, pedig azt én fedeztem fel, és még zsíroskenyeret sem adott, sorolja visító hangon az őt ért sérelmeket. Amikor utolérik a komótosan ballagó Gasch Lipótot, Kisvacak kitépi magát a copfos szorításából és odarohan az öreghez. Feldúlt szavaiból Gasch elég nehezen tudja kihámozni a lényeget, amikor aztán összeáll előtte a kép, gyors léptekkel elindul visszafelé.

A föld alatt Pöcök újból javaslatot tesz a visszafordulásra, Lacó természetesen csak azért se, sőt még gúnyolja is a haverját gyávaságáért. Váratlanul sztentori hang hallatszik, megálljatok, ismétli többször is. Lacó gatyája persze egyből megtelik, lidérc lesz ez vagy bányarém, rohanjunk! Egyenesen belefutnak az őket kereső Gasch Lipótba, akkor mégsem bányarém volt, bár a furcsa megvilágítás miatt úgy néz ki. Az öreg dühösen kezd magyarázni a fiúknak a veszélyekről, vízbetörés, mérges gázok, falomlás, a Hazafias Népfront kongresszusának programja, stb. Lacóék leforrázva oldalognak kifelé, az öreg nagy mérgesen követi őket. Inkább elmegyek a Kis-Balatonhoz pákásznak Matula álnéven, ott legalább nem kell ilyen anyaszomorítókkal foglalkoznom, morogja dühösen.

Lacóéknál az udvaron fehér zománcos kád, ilyenben még én is fürödtem anno, jej. A kádban Gerlinda mossa Lacó és Pöcök összemocskolódott ingét-nadrágját (íme a nők korai alávetésének jellemző példája), a két bányajárók takaros pongyolában ücsörögnek a hokedlin és sáros cipőjüket tisztogatják. Lacó persze dühös az öreg Gaschra, már két lasztinkat nem adta vissza, emlékezteti a többieket korábbi sérelmekre. Ennek a vacaknak meg cippzárat teszek a szájára, mert mindenbe beleszól, mutat dühösen öccsére, aki persze egyből visszavág: Ezt is megmondom anyuéknak, meg a gatyamosást is, de már rohan is elfele, mert Lacó emeli a hokedlit, hogy hozzávágja. Hát igen, néha idegesítő tud lenni a kisebb testvér, mondom ezt tapasztalt egykeként.

A sértett Kisvacak a kertben átnézi a zsebeit, gyufa, notesz, kaja, készül valamire, az biztos. (A nagy zuhénak amúgy nyoma sincs, kókadoznak a paradicsomtövek a száraz talajban, continuity error van itten, akárki meglássa.) Az árnyékszékre mentem, kiáltja nagy hangon az öcs a terasz felé, majd demonstratívan bevonul a kert végében álló pottyantós budiba. Eközben a falu szélén sétálgató Péter és Pál észrevesz egy katonai dzsipet, amiből régi ismerősük, Pirosfej tizedes, polgári nevén Gács Lajos, valami ládákat pakol kifelé két másik határőrrel. Hová mennek a ládával, Lajos bácsi?, érdeklődnek az ikrek illedelmesen. Trotillal berobbantjuk azt a nyílást, amit találtatok, mert veszélyes, jön a válasz, az ikrek máris száguldanak a hírrel Lacóhoz.

Lihegve előadott beszámolójukat azzal zárják, hogy „és Lajos bácsiék be fogják robbantani a lejárót trotlival”. Lacó már menne is a helyszínre, öccsét viszont nem hagyhatja otthon egyedül, ezért zsíroskenyér ígéretével próbálja kicsalogatni a budiból. Válaszreakció azonban nem jön, Lacó feltépi az ajtót és konstatálja, hogy öccse eltűnt. Bele nem esett, mögötte sincs elbújva, az ajtóba tűzve viszont kezdetlegesen megrajzolt térképfélét talál. Jól ismeri öccsét, ezért egyből leveszi a megfejtést: Gabi lement a bányába! És mindjárt robbantanak a határőrök, rohanás!

A két iker kissé lemaradva követi a száguldó vezért, de a vegyesbolt előtt útjukat állja Gerlinda. Hova ez a rohanás?, kérdezi a copfos, mint a lajhár a teknős és a csiga karambolja láttán. Kisvacak, robbantják a likat, lihegik az ikrek. A csaj a kezükbe nyomja a frissen vásárolt kanna tejet és elküldi vele az ikreket haza. Már megint kihagynak bennünket, mérgelődik Péter és Pál, de hát a parancs az parancs, a copfos meg elrohan Lacó után.

A domboldalban Lipi bácsi irányítja a töltetek elhelyezését, az arra bóklászó Pöcököt mérgesen elhajtja, ezért a srác a tizedessel kezd beszélgetni. Szakértő szemmel vizsgálja a drótot, ilyet boltban nem lehet kapni, de jó lenne ebből nekem vagy tizenöt méter, mereng az ezermesterek gyöngye. Majd meglátom, mit tehetek érted, nagymester, mondja kedélyesen a tizedes. Micsoda, hát így vigyáznál a szochazát védő határőrség felszerelésére, lecsukatlak tíz napra, ha nem elég, akkor egy hétre, jut eszembe a katonaságnál hallott bon-mot.

A töltetek a helyükön, a detonátor „tölt” állásba, a határőrök biztosítják a környéket, a falu főutcáján Lacó és Gerlinda rohan kétségbeesetten, de kiabálásuk nem hallatszik el a dombig. Vigyázat, robbantás!, kiált harsányan Lipi bácsi, mindenki fedezékbe bújik..., és a képernyőn feltűnik a folyt. köv. felirat. Ez ám a cliffhanger, bár ’73-ban még tutira nem így hívtuk.