Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Észlelés 1x09 - Árnyékra vetődve

2013. július 03. 09:00 - nyauuuuu

Pierce a félelemről tart előadást. Vicces és érdekes, a neurológiai alapok pedig érdekesek. A félelem neurológiai programozása átverhet minket, irracionális viselkedésbe hajszolhat, amikor nincs is mitől tartanunk. A kérdés, hogy felül tudjuk-e vezérelni az elemi ösztöneinket. Az előadás után Max listát ad a dokinak, mivel a hétvégére hazamegy a szüleihez, mert házassági évfordulójuk van, és gondos háziasszonyként előre elrendezett mindent – de azért nagyon aggódik, hogy mi lesz nélküle Daniellel. Aki amúgy már tévét néz, Ryland szenátor tesz éppen esküt, a doki pedig a szöveget realizálja („ünnepélyesen esküszöm, hogy mérhetetlen csalódást okozok a választóimnak, háttéralkukat kötök a szenátortársaimmal, és annyi kenőpénzt fogadok el, amennyi csak a zsebembe belefér”). Lewicki-nek megérkezik a taxija, Daniel pedig Natalie-val beszélget, aki próbálná védeni a szenátort, hiszen a doki is rá szavazott. Daniel cinikus, ez a pasi az elődje védence volt, és róla is biztosan ki fog derülni, hogy csak a Wall Street lakája, mint az összes többi. Mielőtt elindulna, Max talál egy levelet az ajtóba dugva, amit nem a posta hozott, valaki személyesen kézbesíthette. Feladója Wesley Sumpter, aki Daniel egy volt diákja. Lewicki aggódva ugyan, de elindul, a doki pedig elolvassa a levelet. Nem tudjuk, mi van benne, csak azt, hogy Pierce nagyon izgatott lesz tőle.

01.jpg

Daniel valami kanyargós alagsorszerű helyen bolyong, mikor hirtelen felbukkan előtte Wesley – szívbajt is kap menten tőle. Wesley még a dokinál is ketyósabbnak néz ki, bár éjjel kettő van, és a folyosón senki sincs rajtuk kívül, mégis azon aggódik, hogy kihallgathatják őket, úgyhogy máshová tereli a dokit – pedig a találkozó helyét és idejét is ő kérte. Végre talál olyan helyet, ahol szerinte jó lesz, és hihetetlen történetet ad elő. Ryland elődje, Paulson szenátor repülőgép-balesetben halt meg, a magángépe egy hegynek ütközött. Sumpter szerint a gépet szabotálták, méghozzá Larry Crawford, a Wertheron elektronikai vállalat vezetője. A szenátor ugyanis egy olyan környezetvédelmi törvényt akart megszavaztatni, ami a Wertheronnak betett volna. A cég gyártotta azt a műszert, ami a balesetet megakadályozhatta volna. Az egyik mérnök, aki a Wertheronnál dolgozott, meghalt, azután, hogy felfedezte a szabotázst. Öngyilkosságnak mondták a halálát, de Wesley szerint megölték.

 

Daniel a rendőrséghez küldené Sumptert, de mint kiderül, ott már járt, és senki sem vette komolyan őt. Egy ember volt, aki hitt neki, egy riporter a Star Herald-tól, de ő leszaladt a kocsijával az útról és kitörte a nyakát. Ez már három halál, és Wesley meg van róla győződve, hogy ő lesz a negyedik, ha nem állítják le őket. Daniel megértően és megnyugtató hangon arról érdeklődik, hogy nem lehetséges-e, hogy Wesley olyan összefüggéseket lát, amik nem is léteznek? A fickó begurul, ő olvasta Pierce írását a sarinos gyilkosról, és úgy gondolta, hogy ő segíthet ezt is leleplezni, de úgy tűnik, tévedett – és már indulna is elfelé, de Daniel visszatartja, megígéri, hogy Kate-tel utánanézett az ügynek. Wesley átnyújt egy vastag borítékot, amiben minden tudnivaló benne van – és hirtelen egy nyíl repül egyenesen a szemébe. Daniel döbbenten bámul, még látja a bokrok közül kiemelkedő íjászt, mikor felé is repül egy nyílvessző – szerencsére nem találja el, ő meg elrohan.

02.jpg 

Kate éppen hazafelé készülődne hajnali háromkor az irodájából, mikor megcsörren a telefon. Daniel próbálja elhadarni, mi történt vele. Robert rögtön hívja a rendőrséget, hiszen gyilkosság történt az egyetem területén, a kápolna mellett. Hatalmas stáb száll ki a helyszíneléshez, épp csak egy apró dolog hiányzik – a hulla. Se holttest, se vérfolt, se nyílvessző. Azért próbálkoznak, minden diákot kihallgatnak, de senki nem látott és nem hallott semmit. A bűvös borítékban pedig csak újságkivágások vannak, semmilyen bizonyíték nincs. Ja, és ilyen nevű diák nem járt az egyetemre, és Chicagoban sem lakik ilyen. Daniel bizonygatja, a fiú csak az ő órájára járt be, nem volt beiratkozva amúgy. Kate folytatni fogja a vizsgálatot, de minden tisztelete mellett azért rákérdez: lehetséges-e, hogy Pierce valami olyasmit látott, ami meg sem történt?

03.jpg

Daniel otthon, Natalie társaságában nézi át az újságkivágásokat. A nő óva inti: a sztori éppen olyan, amilyet egy paranoiás skizofrén szokott kitalálni. Azt nem tudja, hogy Wesley beteg-e, de Pierce egészen biztosan paranoid. A levelet géppel írták, akár ő maga is írhatta volna, az újságkivágások származhatnak a saját, a rejtvények miatt eltett lapjaiból is – és amúgy sem szedi a gyógyszereit, hiába váltotta ki neki Lewicki. Amióta Kate-nek dolgozik, túlhajtja magát, és a védelmi mechanizmusai nem elégségesek ennyi terhelés elviselésére. Különben is, Kate miatt mindenképpen szednie kellene a gyógyszert, hiszen most egy olyan gyilkosság után nyomoztat vele, ami talán meg sem történt. Mi lesz így a lány karrierjével?! Daniel elgondolkodna a tévedés lehetőségén, de kopogtatnak – Kate az, egy dvd-t hozott. Egy diák az egészet felvette a mobiltelefonjára, micsoda szerencse. Daniel látványosan megnyugszik, hogy tényleg megtörtént, Moretti pedig elnézést kér, hogy kételkedett. Persze, azért nem hiszi az egész összeesküvés-elméletet, csak a gyilkosság ügyében hajlandó nyomozni. Viszont nincs holttest, nincs bizonyíték, az áldozatról semmit sem lehet tudni – úgyhogy kénytelen azon a szálon elindulni, amit Wesley adott. Megkeresik a halott Star Heraldos újságíró, David Alcott főnökét, hátha ő tud valamit Wesley-ről.

04.jpg 

És valóban, a főnök elmeséli, hogy Wesley rendszeresen hagy bizarr üzeneteket a hangpostájukon. A fickó kötöznivaló bolond, például állítólag egy újmexikói bordélyban találta meg azokat a díszleteket, ahol a NASA megrendezte a holdra szállást. Ezt hallva Pierce lát egy alakot (személyesen JFK az), aki közli, hogy az ember holdra juttatása volt az ő legnagyobb eredménye, és ötven évvel a halála után még mindig le akarják járatni. Persze látjuk, hogy Daniel csak hallucinál, miközben Kate tovább érdeklődik. Alcottról nem lehetett sosem tudni, hogy éppen min dolgozott, mert félt, hogy valaki megelőzi. És számítógépet sem használt, régimódi volt, de a jegyzetei megvannak. JFK erre jelentőségteljesen bólint. A jegyzetek átnézése közben Daniel talál egy szót: a Pleiadok. Kate rögtön vágja, hogy a görög mitológiában a hét nővér elnevezése. Robert jön a hírrel: az újságíró hétszer hívta telefonon Paulson szenátor feleségét. Ha a szenátort megölték, lehet, hogy a feleségét is fenyegették. Erről Pierce-nek eszébe jut egy cikk: a kormányzó eredetileg Helen Paulsont akarta jelölni a férje megüresedett szenátori helyére, de az asszony valamiért visszautasította a jelölést, és így lett időközi választás, amelyet végül Ryland nyert meg. Hogy megtudják az okokat, elmennek megkérdezni a feleséget. Az ötlet jó, de Mrs. Paulsont épp egy mentőbe pakolják be, az állapota válságos, a szobalány talált rá, nem tudják, mi történt vele. Daniel ismét JFK-t látja, aki közli, hogy ez nem véletlen, a szenátor feleségét meg akarták ölni.

05.jpg 

A kórházi orvos beszámol, hogy neutro-degeneráció és pangásos szívelégtelenség tüneteit tapasztalták, miközben egy napja a kezelőorvosa szerint még makkegészséges volt. Azért néhány percet beszélhetnek vele. Helen megerősíti, hogy Alcott arról beszélt neki, hogy valaki előidézte a férje repülőbalesetét. Bizonyítéka is volt rá, hogy az egész mögött Lawrence Crawford áll, de azt nem árulta el, mi a bizonyíték. Az asszony szerint viszont Larry sosem ártott volna a szenátornak, mert ő az egyik legközelebbi barátjuk. Daniel rákérdez, hogy miért utasította vissza a szenátorságot, mire a nőnek leáll a szíve. A következő állomás Mr. Crawford, gyönyörű tárgyalóban fogadja hőseinket. A pasi hobbija az asztronómia, a falon épp a Pleiadokról készült fotó lóg. Kate elmondja, hogy Helen Paulson meghalt, és előtte ők még beszéltek vele. Larry tud arról, hogy az újságíró mivel vádaskodott, Helen neki is elmondta. Ő azonnal vizsgálatot indított, és az derült ki, amire számított: semmi alapja nem volt a vádaknak, a cégének nincs köze a szenátor halálához. Érdekes módon nála van a repülési hatóság még ki sem adott, hivatalos véleménye, ráadásul a cége is közreműködött a vizsgálatban. A balesetet egy hidraulikus henger meghibásodása okozta, az ő kütyüjüknek ehhez semmi köze sem volt. Daniel még szívózna kicsit, de Crawford lezárja a beszélgetést, és távozik.

06.jpg 

A doki otthon Natalie „társaságában” a Peiadokat tanulmányozza, szerinte nem lehet véletlen, hogy az újságíró jegyzetfüzetében és Crawford tárgyalójában is felbukkant. Natalie a kérdéseivel rávezeti lassan, hogy mi is a jelentősége a csillagképnek. Az ókori görögök úgy gondolták, hogy a Pleiadok legfényesebb csillaga, az Alcyone a világegyetem középpontja, mely körül az ég forog. Ettől Danielnek beugrik valami, előrántja minden paranoiás bibliáját, a Titkos társaságok a történetelemben című kötetet. És természetesen létezett egy Alcyone-rend nevű tömörülés, ami az egyik legrégibb és legbefolyásosabb a hasonló társulások között. A vezetői azon célból manipuláltak történelmi eseményeket, hogy a társaságuk tagjai befolyásos helyzetbe kerülhessenek. A végső céljuk egy világkormány létrehozása, mert így a rend maga lenne a világ középpontja. Vagyis lehet, hogy Crawford és társai átvették a rend filozófiáját, és a saját embereiket építik be a kormányba és a törvényhozásba, hogy a vállalataik érdekeit képviselhessék. Erre JFK ismét megszólal: a prof végre elkapta a távlati célt. A konspiráció nem Paulson ellen irányult, hanem az utódja bejuttatása volt a cél.

07.jpg 

Daniel rögtön el is megy Kate-hez, hogy a legújabb agymenését elmondja neki. Szerinte ami most történik, az 1960 újratöltve. Anno Kennedy megválasztásánál is megvett szavazatokkal hozták Chicagot a demokratáknak, mostanság pedig még könnyebb a manipuláció, elég megnyomni egy gombot. Crawford cége nyolc hónapja az elektromos szavazógép-bizniszbe is beszállt, vagyis elcsalták a szavazást, Ryland így nyerhetett szenátusi helyet. Kate már az FBI épületében magyarázza, hogy a választási eredmény még csak nem is hasonlít az exit pole-ra, lényegesen több szavazatot kapott Ryland, mint azt előzőleg becsülték. Vagyis ha a Wertheron tényleg manipulálta a választást, akkor arra rájöhetett az „öngyilkos” mérnök – és bárki más is az ott dolgozók közül, úgyhogy kell a névsoruk, főként azoké, akik a választási rendszeren dolgoztak. Már egy hölgyet hallgatnak ki, aki arról mesél, hogy a választás előtti estén az elektromos szavazat-számlálóra feltöltöttek valamilyen frissítést. Rájött, hogy a cucc egy vírust tartalmazott, ami módosította az állást minden gépen. Ezt elmondta az egyetlen embernek, akiben bízott, Brian Willighamnek (ő az öngyilkos mérnök), aki kérdezősködni kezdett, ám nem álltak szóba vele, ezért meghekkelte Crawford e-mailjeit. Ezekből kiderült, hogy lesz valamiféle tanácskozás, vezetőségi ülés a Wertheronnál. A hölgy hajlandó mindezt tanúsítani, sőt, Robert kérésére elővesz egy pendrive-ot, hogy legyen tárgyi bizonyíték is, merthogy ő lemásolta a vírust – Robert már indul is a számtechesekhez, hogy megnézesse.

08.jpg 

Mrs. Paulson halálának oka pangásos szívelégtelenség, amit radioaktív mérgezés okozott, tudjuk meg a halottkémtől. Kb. egy hete kapott 10 microgramm polóniumot, ami ilyen koncentrációban a természetben nem fordul elő – tehát megölték. Közben Kate telefont kap, a számtechesek a nő lemezén nem találtak semmit – aminek a doki szerint nincs értelme, úgyhogy mennek is a védőőrizetben lévő csajszihoz a hotelbe. A nő egy órával azelőtt rosszul volt és lefeküdt, a védőőrizet meg kinn a folyosón asszisztált ehhez. Gyorsan kinyitják az ajtót, és odabenn már csak egy hullát találnak. Ő is polónium-mérgezésbe halt bele, Kate-től viszont elveszik az ügyet. Washington nem hisz az összeesküvés-elméletben, szerintük ez egészségügyi válsághelyzet, amiben a cél megtalálni a polónium forrását, hogy más ne betegedjen meg. Daniel teljesen ki van akadva, most nem szabad leállni, az ügy kulcsa lehet a nő által emlegetett találkozó. Amiről viszont nem tudják, mikor tartják, lehet, hogy már el is múlt, kontráz rá Kate. Kennedy erre közli: pontosan tudják, mikor lesz a találkozó, a válasz a csillagokban van. Daniel már otthon magyarázza Morettinek, hogy a találkozó másnap reggel napkelte előtt lesz, mivel a Pleiadok épp akkor fog az évente egyszer szokásos módon napkelte előtt felkelni (mert amúgy mindig a nappal együtt kel). Vagyis napkelte előtt be kell jutniuk a Wertheronhoz, úgy megtudhatják, hogy kik az összeesküvők. Kate szerint ez elég merész feltevés egy noteszbejegyzés alapján, de mielőtt vitatkozhatnának rajta, kopognak. Robert az, letartóztatja Pierce-t Wesley meggyilkolásáért.

09.jpg 

Kitisztították a mobiltelefonos, korábban rettentően rossz minőségű videót, és hopp, a fekete kapucnis íjász nem más, mint Daniel. A videó a doki szerint hamisítvány, őt lépre csalták. Kate-hez fordul, a nőnek tudnia kell, hogy ő nem lenne képes gyilkosságra. Moretti közli, hogy ez így is van – de csak akkor, ha megfelelő elmeállapotban van, ám az elképzelhető, hogy nem tudta, mit csinál, amikor kifeszítette az íjat. A prof teljesen kiakad, hogy még Kate sem hisz neki, de JFK közli, hogy Robert az egyik összeesküvő, nála volt a lemez, amit furcsa módon töröltek, ő ért ki elsőnek Wesley meggyilkolásának helyszínére – mire Daniel rögtön vádolni is kezdi Robertet, aki viszont megértéséről és nagyrabecsüléséről biztosítja, hiszen csak egy beteg ember, akinek segítségre van szüksége. Robert és Kate bilincsben vezeti el a dokit, beszállnak egy liftbe, és Robert épp magyarázna valamit, mire Kate sokkolóval kiüti, mert tudja, hogy Daniel nem gyilkos, csak Robert előtt tettette magát, hogy elhiszi az egészet, de tudja, hogy a videót meghamisították. A társát a kocsija csomagtartójába teszik, Kate pedig a Wertheron tárgyalójába készül, hogy elhelyezzen egy poloskát. Leszarja a szabályokat, a doki húzza meg magát valahol pár óráig, napkeltekor találkozzanak a Millenium-parkban. És hopp, két főhősünk csókban forr össze búcsúzóul.

10.jpg 

A doki a parkban áll, múlik az éjszaka, a napkelte is lassan, Kate-nek meg nyoma sincs. JFK nyugtatná, az ügynök nagyon profi, meg fog érkezni, de Daniel nem hallgat rá, utánamegy a Wertheronba. A hallucinációjával együtt mennek be az épületbe, a tárgyaló ajtaja zárva, egy kód kellene a kinyitásához, de Pierce persze tudja: Pleiadok. Beront a kinyíló ajtón, ahol egy csomó fazon hallgatja Ryland szenátort, aki a világuralomról beszél. Daniel megjelenését egyszerűen „váratlan meglepetésként” aposztrofálja, de nem hozzá, hanem JFK-hez lép oda, és örül, hogy megismerheti az elnök urat. Mivan?!!! Daniel sem érti, hogy mi folyik itt, miért fog kezet az ő saját hallucinációja egymás után minden résztvevővel, miközben hozzá egy afroamerikai biztonsági őr lép oda, közölvén, hogy vele kell mennie. Dulakodni kezd vele, ordibál, aztán hirtelen a fickó átalakul Lewicki-vé, aki próbálná visszarángatni a valóságba. Hirtelen vissza is térünk, Daniel csapzott, zilált, és a saját, teljesen feldúlt otthonában van, lassan tisztuló elmével.

11.jpg

Kate is belép a házba, ahol mindenhová újságcikkek vannak ragasztva, tök káosz az egész. Láthatóan Lewicki csak most érkezett, a bőröndje még a hallban áll. Daniel megölelgeti Kate-et megkönnyebbülésében, hogy semmi baja, a lány ezt nem nagyon tudja mire vélni. Nem érti a Millenium-parki találkozót sem, utoljára ugyanis akkor találkoztak, mikor hazahozta Danielt az egyetemről a sikertelen helyszínelés után, aminek már két napja. A doki erre emlékszik, de arra is, hogy Kate aztán hozott neki egy dvd-t, amit fel is kap az asztalról – de mikor lejátsszák, csak egy MRI-scan van rajta, Max írta ki a prof előadásához. Vagyis az egész mai hogyvolt a negyedik bekezdéstől paranoid hallucináció volt. Lewicki felkíséri Danielt tusolni, de a doki azt már nem engedi, hogy a fürdőszobába is vele menjen. Egyedül akar lenni, de persze Natalie ott van vele, és közli, hogy ez már jelentős visszaesés, egy egész hétvégét végighallucinálni, és mindenképpen segítség kell. Daniel fogná a magának felírt gyógyszert, hogy beveszi, de a jobbik énje közli, hogy ezzel már elkésett, egyedül már kevés ehhez, mindenképpen kórházba kell mennie. A doki ezt nem akarja, mert akkor a kezében lévőnél sokkal erősebb szert fog kapni, és akkor elveszíti Natalie-t is. A nő szerint viszont éppen azért beteg, mert próbálja őt itt tartani, de a saját egészsége miatt el kell őt engedje. Gyönyörű összeölelkezős-egyedül levős képsorok segítenek elfogadni ezt.

12.jpg

Lewicki közben rákérdez Kate-nél, hogy akkor a levélíró Wesley meghalt? Kate nem tudja, egész hétvégén kutatott Wesley Sumpter-ek után, de olyat, aki járt volna Chicagonak akár csak a közelében is, nem talált. Közben Pierce felöltözött, és fuvart szeretne a kórházig. Bejelentkezik a betegfelvételen, mint paranoiás skizofrén, és kéri, hogy vegyék fel az osztályra. Roger viszont talált egy videót a neten, ahol Wesley arról beszél, hogy ha ezt látják, akkor őt már megölték. A manóba, akkor most mi igaz és mi nem?! És persze, kiszúrják a szemünket egy ’to be continued’ felirattal.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AaannnaaA 2013.07.03. 10:39:07

Köszi az írást! Nagyon tetszett ez a rész, rendesen felpörögtek itt a végérére. Szerintem az utolsó két rész a legjobb az egész évadban.
Amikor már nagyon összesűrűsödtek az események, megjelent JFK stb, akkor én már gyanítottam, hogy ez nagyon durva hallucináció, nem úgy mint az eddigiek.
A végén, amikor ott volt az a rengeteg újságkivágás, akkor rögtön a Csodálatos elme c. zseniális Russell Crowe film ugrott be (immár nem először a sorozat alatt, de most leginkább).

Várom már nagyon az uccsó rész hogyvótját, abban a részben még lesznek flikk-flakkok rendesen :)

nyauuuuu 2013.07.04. 20:02:54

@AaannnaaA: De cuki vagy! Szívesen! Én koppantam a végén rendesen. Újranézve már láttam az utalásokat, amiből elsőre is gondolhattam volna, de az első megnézés döbbenete akkor is megmaradt. Egészen addig, míg a nagyterembe nem lépett be, én azt hittem, ez a valóság, még veszettül szitkozódtam is a csókon, hogy bakker, nehogymár itten szerelem meg harmónia legyen, hát mi fogja akkor továbbvinni a sztorit? Nem kicsit megkönnyebbültem, mikor kiderült, hogy nem igaz.
Készül, készül, a ma esti Grimmig elvileg meg is lesz :D.

AaannnaaA 2013.07.04. 21:23:41

@nyauuuuu: Úgy érted azért drukkoltál, hogy nehogy Kate és Daniel összejöjjön? Na szép :)

Jól besűrűsödött akkor Nálad is, uccsó részt írod, ma meg már Grimm új részt adnak... Kitartás! :)

nyauuuuu 2013.07.04. 21:29:12

@AaannnaaA: Tőlem a második-harmadik évad végén összejöhetnek, de a kilencedik részben nem. Eddig bárhány olyan sorozat volt, ahol a sokáig lebegtetett párosok mégis összejöttek, igazából onnantól kuka lett az egész. Nem véletlen, hogy annyi ilyen egymással cicázó, sosem összejövős párosos sorozat van, van ebben valami lebilincselő, vonzó, ahogy drukkolunk magunkban, hogy na, mondd már ki, mozdulj már rá - de amikor összejönnek, onnantól nincs semmi izgalom benne. Nem véletlen, hogy a mesék ott érnek, véget, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Nem sűrű ez. A Grimm majdnem éjfélkor kezdődik :). Neked sokkal sűrűbb szerintem :).

AaannnaaA 2013.07.04. 21:34:45

@nyauuuuu: Igazad van ebben az összejövés dologban, a sorozatok szempontjából. Azért én egy kicsit mégis bíztam benne, hogy hátha, mert olyan cukik lennének... De talán jobb is így.

Hát ja, sűrű. Bár most két napja épp nem akaródzik, csak maximum kommenteket írni :) Talán hétvégén.. Már nagyon ideje lenne, de még nem ég a ház :)

Jó szórakozást a Grimmhez!
süti beállítások módosítása