Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 1x84/2 - A végén minden kiderül

2013. június 25. 15:00 - szétcsapott kozákkucsma

Ide is elérkeztünk, ha hihetünk a pénteki előzetesnek, már Márcselló is megtudja, hogy Hannácskánk pocakja a sok gumicukortól nő, nem pedig a pocaklakótól. Valósznűleg lesznek még hullámok, de lassan valami új konfliktusszál is befuthatna már, de tényleg. A tetőzés közeli Duna képeivel nyitunk, de nem élvezhetjük sokáig a folyót, mert Don Dzsó ül a Hannáék nappalijában, hitszegő lányára várva. Magyarázaztot követel a nokiájával hadonászva (miért van mindenkinek mindig másmilyen telefonja?), Hanna Marci nevét tudja hajtogatni. Joe ultimátumot ad Hannának: el kell mondania Marcinak és Csillának is. Marciba még csak-csak belemenne, de az anyamacival nem akar szembekerülni, inkább a kamugyerek után egy kamuabortuszt is bevállalna. Joe viszont elvágta a menekülőutat, már mindent kitálalt Csillának, aki meg is jelenik az ajtóban, majd pedig egymás nyakába borulnak. Mi van? Korábban minden szarért rángatta Hannát, most meg egy buksisimivel megelégedik? Ki érti a nőket? Egy kényelmi szövetség kötődik kettejük között, Csilla kihasználja Hanna helyzetét, hogy odabökjön egyet Dzsónak arról, hogy milyen érzés egyedül maradni, Hanna meg a szoknyája alá bújhat, de a bedühödött Baltaarcúval nem lehet vitatkoni, irány Marci, még ha rángatni is kell!

1.jpg

A szilikonvillában Anikó nagyban készül a cégre prezentálására, szóval nincsen sok kedve ahhoz, hogy elfogadja Szandika bocsánatkérését, sőt, még neki áll feljebb, hogy minek ül rá a papírjaira, amiben annyi meló volt. Ja, kurva sok meló lehetett hat lapot egy fényképen kinyomtatni. Szandi éppen kiöntené a lelkét róla és Kárloszról, de Anikó már most nagyon elfoglalt bizniszvumen, és rövid úton lepattintja, meg amúgy se akar semmibe se belefolyni. Laller is visszaér a mosómedvementésből, de a főnők már ott ül, még egy húzása van, szóval még ebben a részben rövid úton ki lesz penderítve. Beülteti a pénztárhoz Lallert, ő meg menne hátra a raktárba, de élek a gyanúperrel, hogy ez az agyhalott nem tudná, hogyan kell kezelni a gépet, ja, meg hiányzik egy meglehetősen nagy állat is. Rohan vissza a főnök, hol van a medve? Lali égre-fölre esküdözik Manfrédnak, hogy ebben ugyan nincsen benne a keze, nekünk viszont még azt is megígéri, hogy visszaviszi Dél-Amerikába is akár. Mindeközben a villában a két medvefelvigyázó közül a barnábbik csak fos tőle, a nagyobbik meg már nagyon sört akar, szóval Gabesz kiköti egy oszlophoz, hogy le tudjanak menni.

2.jpg

Lassan nem tudom, hogy kit rángatnak jobban, Laller a maciját vagy Joe Hannát. Hannát Marci színe elé penderíti, és nagy krokodilkönnyek között kinyögi, hogy most már nem terhes, csak eleinte hitte azt. Marci először nem is érti, hogy mi van, de aztán aktivizálódik nála is a „ha a gyerek a téma, akkor vonuljunk ki teátrálisan" szkript és akadás nélkül le is fut. Hanna menne utána, de Dzsó visszarántja a pórázt, megrázza, mint Jézus a vargát, megöleli, majd irány a nyaraló mindent normálisan megbeszélni. Szandikáknél is ünnep van, Anikónak megvan a harmadik ember, Szandika mégse rúgja ki Kárloszt és Kárlosz is örül, hogy két nő közé esett.

3.jpg

Esti vágóképek az árvízi védekezéssel, mondjuk eddig hasznosabb lett volna, ha ők is beállnak homokzsákot tölteni, de nézzük, hogy az este mit tartogat még nekünk. Nem indul túl jól, elsőnek egy Tudjukkit kapunk, természetesen póló nélkül. Laller a dolgos munkanap után nem is vágyna másra, mint egy kis medvedögönyözésre, de a medve sehol. Gabesz nem gondolt arra, hogy fogai is vannak a kis szerencsétlennek és kirágta magát a fogságból, pedig mint megtudjuk, ez volt Lali életében a legfontosabb dolog.Persze, ahogy Tudjukki rámutat, ki is eshetett az ablakon és egy jóízűt röhög is hozzá. Ez a két IQ-betyár egyre jobban kezd hasonlítani a Stan és Pan-re, összvissza rohangálnak a lakásban, de most még Chandrát is belerángatják minden baromságba.

4.jpg

Anikóéknak sokáig tartott kitölteni a pezsgőt, mire koccintanának a hatalmas sikerre, Marci rohan kereszül a színen. Anikó utána lelkizni, és ő se érti, hogy Marciban hogyan ébredt fel cirka négy nap alatt az apai ösztön, mert most tényleg úgy néz ki, hogy Márcselló már könnyes szemekkel sajnálja, hogy nem lesz apuka. Vagy pedig tényleg szerelmes lesz Hannába.

5.jpg

Hova mennél, ha egy örvösmedve lennél? Én biztos nem a Margit hídi HÉV-megállóba, de Lallerék ott keresik a nevét ordibálva, annak ellenére, hogy soha egyetlen jelét nem adta annak az állat, hogy hallgat a nevére. Csandi gondolkozik egyedül józanul, amikor a hagyjuk az egészet a picsába dologgal előáll. Majd reggel a fényben megpróbálják megtalálni, aki ha eltűnt, már árkon-bokron túl lesz.

6.jpg

Hanna még mindig nem érti, tényleg nem, szerinte Dzsó tett tönkre mindent. Öhm, mi? Ha mindez nem lenne elég, az éjszaka közepén még Joecsaja Barbi is megjelenik egy nagy doboz sütivel. Joe már rég nem lökdösődött, szóval kiélvezi a helyzetet, de a legtöbb emberből nem vált ki szimpátiát, ha egy kétajtós szekrény egy fiatal csajszit taiszigál, Barbi közbe is lép. A „te nem voltál tini?" érv nem értem, hogy miért érv, de Baltaarcú lenyugszik tőle és mindenki rózsaszín és hepi és szeretős lesz.

7.jpg

Lallerék érkeznek haza, és persze kit rángat Rita egy pórázon? A medve az! Nem tudják sokáig élvezni a társaságát, csöngetnek az ajtón, a kopasz állatboltos fószer az. Mondtam én, hogy Laller nem lesz sokáig alkalmazásban, Manfréd azzal a mozdulattal ki is rúgja, és ha nem lesz meg a medve másnapra, a rendőrséggel jön vissza. Lali nem érzi a helyzet komolyságát, eldöntötte, hogy visszaadja az állatot a természetnek.

8.jpg

Holnap egyrészt Pumukli fog a két görényével hadonászni, másrészt pedig Dzsó <kiafasszal> meglátogatják a szülőket, csak erről Joe-nak senki sem szólt.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tengeritehen 2013.06.26. 09:15:39

egy örvös medvét igazán beleírhatnának a sorozatba, egy snitt és kezdődik a barátokközt :)

egyemakisszíved 2013.06.26. 10:23:55

Sokan csinálnak 17 évesen meggondolatlanságot, az érzelmeiktől vezetve. Sőt, a cél érdekében még egy-két füllentés is befér – önvédelemből vagy mert valamit nagyon szeretnél, amit tudod, hogy nem engednének– pl. mindenki egyest kapott-e a dolgozatra vagy mindenki ott alszik-e a buliban stb. A szüleinek igazából nem is akart hazudni, Marci volt a célszemély, csak egyik dolog hozta maga után a másikat.

Mildi_Bp 2013.06.26. 15:51:06

Nem volt kicsit fura, hogy Hanna nagy vallomása után a Marci rohant el, és nem a Hannát küldte el a vérbe?

Csak képzeljétek el a helyzetet: melóztok valahol - idegen helyen -, és jönnek valakik egy nagyon privát és nagyon szar hírrel. Én biztos nem hagynék ott csapot-papot, munkaeszközt, stb.! Lehordanám a rossz hír hozóját és elzavarnám a fenébe.
süti beállítások módosítása