Hogy volt?

Hannibal 1x11 - Velős pecsenye

2013. június 20. 12:00 - Chat Géza

Rögtön egy doktor-doktor vacsorával nyitunk, ami már csak azért is furcsa, mert az eddigi részek struktúráját nézve a gurmet-menza leginkább az epizód kétharmadánál szokott kinyitni, de ne akadjunk fenn ilyen piszlicsáré dolgokon. Dr Chilton és Hannibal beszélgetnek egy tál gőzölgő Curry felett, és arról szakmáznak, hogy mennyire nem volt egy zseniális ötlet a pszichopata, nárcisztikus Gideon agyába beültetni, hogy ő a Hasfelmetsző. Lecter „ha engem kérdezel, azt csinálsz, amit akarsz” jellegű válaszul csak annyit mond, hogy tagadj bazmeg, de a legvégsőkig. Másik főhősünk, Will kevésbé békésen szundikál és azt álmodja, hogy valamelyik sarkkörnél leszakad egy bazinagy jégfal. Ha a globális felmelegedés az ő lelkivilágát kezdi buzerálni, akkor monnyon le, de tényleg. A lökéshullámtól, vagy bármitől, megindul egy cunami, pont a két résszel korábbi emberből tákolt totemoszlop, no meg persze saját aszott kis teste felé. Erre azért csak felébred az ember, ránéz az órára, 8:19 van,  szerintem kajakra elkésett a melóból, ha kilencre kell beérnie, de hót mindegy mert az óra is ereszti magából a vizet, meg az ágy is. Willnek most kevésbé fasza, annyira, hogy hiába vergülődik, simán szublimál a gecibe. És most ébred fel, de most már tényleg.

h1.jpg

Gideont elszállítják (hova is?), hogy feljelentse Dr. Chiltont, mert rájött ám a nagy turpisságra. A rabszállítóban hiába próbál emberünk kedvesen cseverészni a víg házaséletről a fegyőr és a férfiápoló nem valami bőbeszédűek. A válás legjobb formája, ha kinyírod az asszonyt, nincs papírmunka, semmi feszkó, nem őrülsz bele, hisz látod én is itt vagyok, mondja Gideon, aztán már csak a patyolatfehér ingen átütő vérfoltokat látjuk, szuperközeliben persze. Beszélgetés vége. Már jön is a helyi CSI és Will máris lejátssza fejben, hogy volt ez az egész. Semmi extra, Gedeon valahogy kiszabadította az egyik, majd a másik kezét és szétütötte a két ombrét. Nem nagy cucc ez kérem. A fákra aggatott szervek meg csak grátisz, vegyük úgy.

h2.jpg

A három agytröszt, név szerint Chilton, Amanda Bloom és Will az enyhe lebaszás és az egymás keresztbe szopatásának édes ködfátyolában beszélgetnek, hogy ki kinek a jó édes anyját lehet szidni joggal, amiért Gideon Hasfelmetszőset játszik. A pocskondiázáson túllendülve Chilton azt mondja, Gideon utolsó szavaival a következőt intézte felé: mindenkinek elmondja, hogy ő a Hasfelmetsző. De hát te hazudol baszki, mert pont az ellenkezőjét mondta!

h3.jpg

Jack felvilágosítja a többi FBI-os zsenit az esetről. Will is a teremben van, már úgy testileg, mert fejben szarvasagancsokkal telebeszott  szobában jár ppen, miközben Jack vele ordibálva vonja kérdőre, hogy mekkora őrült már az ilyen? Ezt el is mondja a doktornak, hogy attól fél nem is tudja ki ő valójában. Gideon azért keresi a Hasfelmetszőt, hogy legyen valami viszonyítási alapja. Will, te megnyugodhatsz baszod, neked itt vagyok én mércének, mondja Lecter. Will nem is sejti milyen fasza ez neki. Kábé semennyire.

h4.jpg

Az FBI-os dreamteam megszakérti a hullaházban a helyszínről bezsákolt tetemeket. Az egyik ombre agyát durván szétkapta Gideon, ez vajon mit jelent? Senki? Will? Amint nem haluzza azt, hogy rendületlenül ömlik a víz a hullatároló rekeszekből máris válaszol. Azt csinálta, amit vele is csináltak. Az remek, de ha pontosítanál egy kicsit. Megmachinálták az agyát és most ő is ezt fogja tenni mindenkivel, aki rajta kísérletezett. Hoci ide minden agykurkászt, aki Gedeonnal cimborált. Will FBI-os szívszerelme Alana Bloom is a listán lesz. Ojvé! Majd ő vigyáz a nőre. Will szexpartner ajánlata Alanának valami gyalázatosan égő, aszongya nem kell ahhoz házi őrizet, hogy összemelegedj velem. Jesszum pepi, hát a dokinő se söpörte le az irattartókat az asztaláról, hogy magára rántsa a kisfickót. Nem kell szarni, ha Gideon összetalálkozik a Hasfelmetszővel, akkor az úgyis megöli majd. Biztos ez, mint piros hetes.

h5.jpg

Freddie Lounds meghívást kap valami pszichomókustól, hogy segítsen már egy cikkben. Egymás munkásságának heveny nyelvcsapásokkal történő fényesre nyaldosása után, Freddie köszöni a meghívást el is megy, de pechére Gideont találja a találka helyszínén, amint a dokinak egy díszes kolumbiai nyakkendőt köt. FBI-os bagázs körbezizegi a helyszínt, Gideon kivéreztette az ombrét és hűtőládába rakta a vért, hogy elfelé menet dobják már be a Vöröskeresztnek. A kis komisz, hát így akar a Hasfelmetszőnek komédiázni, virág és csoki helyett hullákat hoz. A hulla kis kacsója a számítógép egerén pihen, Will klikkol egyet és máris bejön Freddie legfrissebb irománya, helyszínen készült fotókkal, szaftos részletekkel és más egyéb exkluzív dolgokkal. Beszartok, őt is magával vitte. A hullatárolóban kis furcsaság, hogy a kolumbiai nyakkendős ürgének itt már nincs meg a jobb keze, holott a helyszínen Will azzal klikkolt, ugye. No, ettől a kis képzavartól eltekintve, ez azt jelenti, hogy a csillagvizsgálóban áll és vár. Ja, meg amúgy Dr. Chilton ma nem ment melóba, szóval sanszos, hogy Gedeon őt kapálja el éppen, szóval gyia.

h6.jpg

A csillagvizsgálóban Gideon konkrétan szétműti a drága Chilton doktort. Mire a S.W.A.T. meg a fél FBI a helyszínre ér, addigra már csak Freddie marad egy kézi lélegeztetővel, hogy a kábultan fekvő, kvázi szervtelen dokit életben tartsa. Will inkább a kocsiban pihen, de akkor megpillantja az ő sötét patrónusát, aki az erdőbe baktat. Még szép, hogy követi. Gideon a távolból nézi, ahogy az FBI bőszen serénykedik, majd szusszan egy kellemeset és beül a kocsijába, aminek hátsó ülésén már Will figyel, igaz kicsit leverte a víz, és ha körbe akarnánk dicsérni, akkor is csak annyit tudnánk mondani, hogy geciszarul néz ki, de fegyvert szegez Gideonra, akit amúgy Garet Jacob Hobbsnak képzel, és aszongya neki, hogy hajts!

h7.jpg

A jó Lecterhez kellett eljönni, hogy ő megmondja kit is sikerült magával hoznia.  Mekkora ziccer ez a doktorunknak, amit majd hülye lesz nem kihasználni. Will, nincs itt senki, Hobbs már meghalt, szóval ne legyél már teljesen barom, hallod? Will nem hallja, mert kisebb rángásos rohama van, vagyis áll, mint a cövek és lerí róla, hogy teljesen elmentek otthonról. Lecter így nyugodtan beszélgethet az őt majmoló Gideonnal. Szerencsére nincs semmilyen verbális faszméregetés, Lecter megmondja hol találja Alanát, oszt viszont látás.

h8.jpg

Lecter már keltegeti a bekómázott Willt, gyorsan lemeózza, hogy nem kapott-e sztrókot, de hálistennek, csak egy görcsroham volt. Lecter már húzza is a kabátot, mert aggódik Alana miatt, még jó, de Will csak maradjon, mert fakó fehérből, vizihulla árnyalatúra változott a képe, úgyhogy lehet menni a kórházba vizitre. Lecter el is megy a telefonért, de mire visszaér Will már rég elmarta az asztal végére direkt, gondosan odahelyezett pisztolyt és slusszkulcsot, hogy menjen és halomra ölje Gideont. A jóember Alana házát kémleli tisztes távolságból, mire Will is betársul a zsebfilozofálgatásba, melynek központi témája, hogy ki a here is vagyok én most. Will még mindig az első rész óta halott muksót látja maga mellett, aki rendre felbassza az agyát, így lő is egy csinos lyukat Hobbs, azaz Gideon búrájába, majd dob egy arcost a hóba.

h9.jpg

Most Jack a soros, hogy visszahívja Lectert a szokásos epizódvégi konyakozásra, de ma whisky van és a helyszín sem a kandalló elé helyezett bőrfotel együttes, hanem a gyilkosokkal kiplakátolt iroda, a maga közepesen kényelmetlen székeivel. Lecter tanácsa, hogy nem kéne Willnek fegyverviselési engedély - rezeg a léc, mi? -, de Jack szarik a farmra, mert Will jó katona, ha 40 fokos lázzal is tud lőni, na. A jó katona most épp a kórházban alszik, pont úgy, mint akinek faszán bejött az élet. Bimbózó szerelmet szimbolizálva Alana halálra aggódja magát a kórházi ágy mellett és így vigyázza a kisfickó álmát.

h10.jpg

Lecter végül saját agykurkászával beszélget és most megvillan végre a férfiszerelem is. Igaz, hogy csak potenciális gyúrópartnert barátot lát Willben, de akkor is. A dokinő azonban kevésbé hisz az ilyen huncutságokban, teszem azt barátságban, szerinte nem kell ezt a dolgot túlbonyolítani, hagyja szépen Willt megőrülni, oszt minden fasza lesz. Miért is? Majd meglátjuk.

A Hannibal online itt érhető el.

Hannibal a comment:com-on és az Indexen:

Címkék: hannibal
31 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benzoylmethylecgonine 2013.06.20. 13:38:33

Az a "nyakkendő"... még mozgott is =/

Benzoylmethylecgonine 2013.06.20. 13:46:57

@doggfather: jaja, nem szemérmeskedtek a szervekkel meg a vágásokkal, minden a helyén volt. Azt meg kell hagyni, Freddie Lounds elég jól bírta.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.20. 13:47:17

Hát tényleg durva volt. Minden epizód után, de most már közben is, azon morfondírozok, hogy milyen elmebeteg állat lehet az, aki a sztorit írja.
Ha többen vannak, méginkább.

Lehet, hogy a neten megnézem ismét, mert nem tudtam nyugodtan tévézni este és voltak részek, amik kimaradtak.
De az már biztos, hogy azt a hasfelvágós, élve belezős részt a büdös életbe' nem szeretném még egyszer látni.

Meg ahogy az a kedélyes álhasfelmetsző pajkos rendszeretettel megpaskolja a faszi vágott torkán át kikandikáló, nyakkendővé átminősült nyelvszervét, mert az huncutmód mindig elmozdul a helyéről.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.06.20. 13:48:39

Vajon mit/kit tálalhatott fel az első percekben Hannibal birkahús gyanánt?

Démétér 2013.06.20. 14:28:26

Jaj de szépen maniplulálta Willt az álhasfelmetsző megölésére, egyszerűen tüchtig volt az egész munka.

Nem egészen nyilvánvaló nekem, hogy akkor most Lecter mi a bánatot gondol Willről. Azt mondja, hogy a barátság lehetőségét látja benne, közben hagyja az agyvelőgyulladást elharapózni (azt nem veszik most észre a kórházban?), görcsökben hagyja, illetve érdeklődve figyeli, ahogy őrül megfele, de a pszichiáterével csak róla beszélget. Persze mit akarom én érteni egy pszichopata érzelmeit, amik nincsenek, de az intellektuális érdeklődése sem érthető egészen számomra.

nemecsek ernő áruló 2013.06.20. 14:46:20

A csaj miért nem hányta el magát? Még mink is majdnem rosszul lettünk, ahogy néztük. Most akkor ő szar színész, vagy a karakter pszichopata? :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.20. 15:01:12

@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): :)

@nemecsek ernő áruló: a karakter nem normális az tuti, remélem ő neméli túl az évadot.

nemecsek ernő áruló 2013.06.20. 15:05:02

@doggfather: Ne reménykedj, mert csalódni fogsz. A "based-on" karakter az eredetiben még amikor Lecter diliházban van, akkor is él, és ő az, aki cikket ír a Vörös Sárkányról, hogy mekkora lúzer a gyökér, és Lecter hogy lenézi. Szóval szerintem ha kinyírják, max valahol a sorozatzáró környékén.

mulholland2 2013.06.20. 21:21:38

hm, hm, hm, nem tűnik a forgatókönyv író egy következetes embernek, vagy ha többen vannak ebben a minőségben, akkor egyeztethetnének. Ezelőtt még arról szólt a fáma hogy a "hasfelmetsző" az évnek csak egy bizonyos szakában és bizonyos számú embert gyilkol, utána pedig eltűnik. Nos ha az a bizonyos személy feltételezhetőleg Lecter, akkor aki állandóan minden kajában, valami szaftos emberhúst vél felfedezni nagyot koppan :)) de a tunkolási faktor nos az már tényleg fantasztikus :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.20. 21:35:16

@mulholland2: igen, de utána volt arról szó, hogy eltért a szokásától, ezért is lett veszélyesebb, nem kiszámítható, 2-3-4 résszel ezelőtt említették. most elnagyoltam, de majd az okosok, akik kockáról-kockázva nézik, elmondják a tutit.
És itt kérek elnézést a 2résszel ezelőtti hozzászólásomért (nem mintha bárkit is érdekelne): tényleg nagyon jó a sorozat!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.20. 21:43:16

a vörös GöngyörbÖrdög újságíró telitalálat, még egy ilyen tenyérbemászó figura nincs is a világon.
(P.S.Hoffman nem az, ő imádnivalóan utálatos)

orgyen 2013.06.21. 02:12:33

Az megvan, hogy Gideon bácsi szerepében Eddie Izzardot tisztelhettük? :))) gorillafilmmagazineblog.files.wordpress.com/2011/07/eddie-izzard-02.jpeg

mulholland2 2013.06.21. 10:25:04

@aggyistenbiri: Nos, ahhoz képest, hogy ha az van amit írsz, elég nyugodt és szokás szerint rezignált a kedvenc pszichiáterünk :))

holacsoki 2013.06.21. 14:15:05

Azért hiányzott a hulla keze, mert az már a következő áldozat volt.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2013.06.21. 14:25:07

@holacsoki: jogos.
Azért volt furcsa, mert olyan nagyon azt azért nem rágták a szánkba. Pluszba zavart, hogy ez a muki is kapott kolumbiai nyakkendőt.
Fasznak kellett kukacoskodnom.

yaksi 2013.06.22. 11:10:36

@Chat Géza: Lecter nyírta ki ugyanúgy a második pasit (nyakkendő) de levágta a kezét. Ezzel vezette nyomra Jack-éket, hogy hol találják meg Gideont.( Hiányzik a kéz... Na, Jack! Hol láttál utoljára levágott kezet - mellesleg a kis gyakornokodét? A csillagvizsgálóban. Hát akkot most is oda menj... )

mulholland2 2013.06.22. 14:35:11

Sajnos akkor is kezd az az érzésem lenni, hogy nem a logika és következetesség kezd eluralkodni a sorozaton...

Nyílméregbéka 2013.06.22. 23:35:28

Hát nekem Freddie Lounds is egy gyakorló szociopatának tűnt, ahogy szenvtelenül és kissé kíváncsian nézte a széthentelik előtte Chilton dokit.

@Démétér: Hannibal arra játszik, hogy betegségének köszönhetően Will megmakkan és majd pszichopata gyilkost faraghat belőle, mint amilyen ő is. Erről beszélt a CT vizsgálat alatt is a másik dokinak, hogy jó kísérleti alany lesz belőle, ezért titkolta el, és nem kezeltette az agyvelőgyulladását. Azt reméli Will lesz az ő gyilokbartátja majd egyszer, ha sikerül manipulálnia az elméjét.

Nyílméregbéka 2013.06.22. 23:47:59

@mulholland2: Igen, a hasfelmetsző zigorú rendszer szerint gyilkolt, de mióta Will feltűnt, megváltozott a szituáció, mert a gyilkosságokkal (pl. agancsosok) irányítani, manipulálni akarja a nyomozást és vele Willt is.
A vacsorákról meg, pár résszel említve volt, hogy régen bizonyos rendszerességgel tartott nagy vacsorákat (gyilokszezon) de egy ideje hanyagolta a társasági életet. Ez után volt a nagy vacsora a filharmonikusokkal, amire szépen "bevásárolt" (névkártya válogatás, ami már megint a megszokott gyilok ciklusa volt. A többi vacsin, Crowforddal, a közbeni alkalmi áldozatokat szolgálta fel, néha be is villantottak képeket. Valamint emlegette a "különleges húsboltot" is, amiről szintén volt egy villanásnyi kép egy epizódban, egy hűtőházról, ahol gondolom a szerveket és a húst tartja a két vadász szezon között.

tjunior 2013.06.23. 10:07:52

"Én nem akarom megérteni a birkát, csak megenni."

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2013.06.23. 10:28:48

hát Will esetében igaz a mondás, minek ellenség, ha ilyen barátaid vannak, mint pl Hannibal doktor.

mulholland2 2013.06.24. 19:58:27

@Nyílméregbéka: Nos a történet ott bicsaklik, hogy a belsőségek nem tarthatóak el túl sokáig mirelitten sem :) azt hiszem max. 3 hónapig, ő pedig a sorozat szerint azt szereti :). Így ha ez a "leegyszerűsített" filmbeli feltételezéseket vesszük alapul (mert ugye arra ügyelnek, hogy még mindig ne legyenek egyértelműek a dolgok...:) akkor is sűrűbben kellet volna vadásznia már csak azért is mert ugye azt erősítik hogy finnyás a szentem, nem hinném, hogy az állott belsőség bejönne neki :) Csak ez így elég blőden hangzik, hogy mert ő a Hannibal a kannibál, ezért minden részben ezt a sztereotípiát kelljen erősítgetni ez olyan "snassz" és ilyen értelemben egyáltalán nem méltó a mozis és könyves előzményekhez már ami a figurát illeti.

Nyílméregbéka 2013.06.25. 20:05:11

Sehol nem sugallták, hogy Hannibál csak emberhúst enne. Ő egy ínyenc aki remekül főz, szereti a jó ételeket és borokat, és mellesleg emberhúst is eszik, de azokat csak a "különleges" vacsorákra tartogatta. A könyveben is leírják, hogy időnként nagy ínyenc vacsorákat tartott prominens személyeknek, és művészeknek, ahol emberhúst szolgált fel nekik.
Néha voltak ad hoc áldozatai is akiket elfogyasztott (pl. egy népszámláló, akinek a máját ette meg nagy szemű babbal és Chiantit ivott hozzá:))
Nincs itt semmi "bicsaklás", mint ahogy írtam is, Will felbukkanása mindent borított, sokat gyilkolt "szezonon kívül" is...
Amúgy a gyorsfagyasztott hús (és a belsőség is), még évekig is eláll -20 fokon tartva. Sőt akár évezredekig is, a szibériai őslakosok még a múltszázadban is gyakran megették a mamuthúst, ha ráakadtak a tajgán. :)

Nyílméregbéka 2013.06.25. 20:06:47

@mulholland2: Ja, az előző HSZ-t neked szántam...:)

mulholland2 2013.06.25. 23:17:51

@Nyílméregbéka: Nos akkor te merőben más könyvet olvastál. Ugyan is a könyvekben annak OKA van ha valakit meggyilkol Hannibal. A népszámlálót is azért ölte meg mert valamiért nagyon idegesítette :)) egyébként csak Starling-nak akart visszavágni akkor és ott, mert beszólt neki:). A zenekari tagot akit még említ pedig azért, mert tönkretette a műélvezetet :). Tehát Ad hoc jelleggel nem vadászott vacsorákat, ezért hülyeség volt a névjegykártyás feltételezhetően hűtőfeltöltő akció, ez így nagyon triviális és leegyszerűsített. és nem a kajálás volt az elsődleges cél, hanem a nem kívánatos egyedek kivonása a forgalomból, az evészet csak arra szolgált, hogy a nyomokat eltüntesse, ehhez persze már kapcsolódhatott a gurme-ság:). A belsőségek eltarthatóságának meg légyszíves nézz utána, én is ezt tettem a neten :)) Google a barátod, tudod :)) Ugyan is a bomlás az bomlás, ezt a mélyhűtés is csak lelassítja.

mulholland2 2013.06.25. 23:22:22

@Nyílméregbéka: ja és egy kivonat a wikipédia Hannibal Lecter passzusából:

"A hetvenes években az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Pszichiáterként kezdett dolgozni Baltimore-ban. Munkájának, esztétikai érzékének és széles műveltségének köszönhetően az elit társadalom meghatározó alakjává vált. Életvitelét úgy finanszírozta, hogy rábírta pácienseit arra, hagyják rá a vagyonukat. Azon betegeinél, akik ráhagyták minden pénzüket, idegenkezűségnek nem találták nyomát. Nem úgy, mint a doktor azon áldozatainál, akik valamivel kivívták az ellenszenvét. Dr. Lecter sosem gyilkolt meg senkit se, akit szimpatikusnak talált. Áldozatai – még életükben – felbosszantották, kivívták nemtetszését."