Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Castle 5x24 - Watershed - ÉVADZÁRÓ

2013. június 13. 11:00 - Zenóbia

Erre mondják, hogy jó kis éjszaka lehetett, amikor a pasi a padlón alszik, szőke nőnk meg az ágyról félig lelógva, könyékig karkötőben. Az első gondolata a zuhany, és irtó nagy kicseszés, hogy soha többé az életben nem fog tudni lelazulni fürdés közben, mert hogy ebből most víz helyett vér folyik, horror. Na, ki lakik a víztározóban? Egy másik szőke, de ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan került oda, meg kell várnunk, hogy Kate hazajöjjön Washingtonból. Vagy haza se jön, hanem egyből belép az Államügyészi Nyomozó Csoportba, ahova Jared Stack annyira ajánlotta. Castle még nem sejti mi vár rá, de a baj csőstül jön, ha jön. És itt most jön, Alexis kezdi a kérdéssel, hogy vajon miért is nem utalta még át az apja a pénzt az ő hat hetes costa ricai tanulmányútjára. Mert a dzsungel tele van pókokkal és kígyókkal és éhes húsevő virágokkal?

5x24_castle1.jpg

Egyrészt, másrészt meg még élénken él benne Párizs emléke. Alexisben is, de nem hagyhatja, hogy legyőzze a félelem, és sarokban gubbasztó lánnyá változtassa. Ebben mondjuk igaza van. Beckett futva érkezik a hullához, az arcára rá van írva a bűntudat, ajjajj. Csillagtalan hotel tetején végezte Crystal Sky, akit így elsőre fejbe vágtak egy lapáttal, másodikra meg tutira nem ez az igazi neve. Tíz napja lakott itt, úgyhogy beszélgessünk el a többi vendéggel. Ziff szerint nem volt kurva, de mindenki más szerint igen, és mindenki más nem is volt annyira odáig a lányért, mint Ziff. A szobájában egy darab ujjlenyomat sincs, úgyhogy ez nem egy szimpla elégedetlen ügyfél, attól tartok. Meg nem is egy szimpla kurva, mert Crystal Sky kisvárosilányvagyokverekedősapával meséje rohadt nagy kamu. Ehelyett ő Erika Albrook, aki a Harvardra jár, és egy európai túra helyett döntött úgy, hogy ezen a nyáron inkább ribancként gyűjt tapasztalatokat.

Normális szülők, normális anyagi háttér, kitűnő tanulmányi eredmények, mi vitte rá Erikát az éles váltásra? És a rózsaszín hajra?! Beckett azt kamuzza, hogy biztosan beszart a telefonja, azért nem vette fel reggel, ne már! A lány tegnap este még kimosott, aztán éjfélkor úgy döntött, tesz egy túrát a legfelsőre, ahol kióvakodott a liftből, majd beleóvakodott a víztartályba. Rajta kívül senki nem ment fel a tetőre, mármint lifttel, úgyhogy marad a lépcső. Csak mondom, hogy a csaj a 18-on lakott és az még nem a tető. Valaki nagyon elszánt volt. Erika nem is volt prosti, a kéjelgős hangokat cd-ről játszotta le éjszakánként, hogy meghülyítse a szomszédait. Viszont jól megverték és jól belecsapkodták a fejét a szellőzőbe, akkor mégsem lapát. Ziff szerencsére vájt egy lukat a falba, így éjszakánként nézhette, ahogy Erika vadul gépel a laptopján reggelig. De hol a laptop, sehol. Erika egyik reggel nagyon veszekedett egy fickóval, aminek tanúja volt az egyik osztálytársa, így lesz nekünk fantomképünk. Erika informatikusnak tanult, Castle és Beckett már ki is találják, hogy hackerkedett. Már csak azt kell megtalálni, hogy mit buherált meg és miért és kinek és mit.

5x24_castle2.jpg

De előbb még a Vaslady behívatja és elárulja neki, hogy épp az imént adta meg róla a létező legjobb ajánlást az FBI-nak, meg azt is, hogy az ő korában ölni tudott volna egy ilyen lehetőségért, úgyhogy hajrá, lehet, hogy ez itt az utolsó ügye. O-ó. Beckett is őrlődik, ezért már hajnalban a hullaházban várja Lanie-t, aki frászt is kap, hogy valaki olyan fogadja a folyosón, aki lélegzik. Ha megkapod az állást, akkor menj, legalább döntésre kényszeríted Castle-t, nagyjából ez a lényeg. Az IP cím, amire Erika csatlakozott éjszakánként a Banks & Bauer jogi cégé, menő politikusok és vállalatok képviseletére szakosodott. Castle bordó zakója?! Pont az utolsó részben kellett ezt ráadni? Rettenet. A jogászoknak is kisült tőle a szeme, nem is emlékeznek Erikára, de mitől emlékeznének, amikor a lány suttyomban kémkedett utánuk, nem pedig együtt járt velük zumbázni. A cég informatikusa nem sokáig lesz már a cég informatikusa, ugyanis rohadtul nem tűnt fel neki, hogy valaki már másfél hete minden éjjel zugolvassa az anyagaikat.

5x24_castle3.jpg

Nem tudják, mi kellhetett Erikának, mert minden ügyük fontos és roppant titkos. Naná. Itt most kicsit meg is rekedhetnénk, ha nem lenne Ryan, aki már hozza is az infót, hogy Erika egy Ian Blaylock nevű faszival is beszélt telefonon mostanság, aki mit ad Isten, épp a Banks & Bauernél volt ügyvéd, míg fél évvel ezelőtt ki nem rúgták. Na és kire hasonlít Ian? A fickóra, akivel Erika veszekedett. Iannek állati jó csillárja van, de nem arra kötötte fel magát, hanem egy gerendára. Meg nem is ő, hanem valaki más, miután megfojtotta. A nagyon fifikás gyilkos először megfojtotta Iant, aztán a nevében lechatelt egy randit Erikával a tetőn, azzal az ígérettel, hogy mindent elmond. Ian Blaylock karrierje iszonyú tempóban ívelt felfelé, mígnem egy éve minden megváltozott. A pasi visszahúzódó lett, tönkrement a házassága, drogokhoz nyúlt, és elkezdett dzsiggelni tanulni. Újabb szál vezet az irodához, Erika egyik legjobb barátnője náluk gyakornokosodott a múlt nyáron, természetesen nem élte túl a dolgot.

5x24_castle4.jpg

Pam egy céges buliról hazafelé tartva fának hajtott, micsoda véletlen. Erikának gyanús lett a dolog, mert Pam sosem vezetett részegen és magas sarkúban sem, így elkezdett nyomozni, hogy mért is halt meg a lány. Ezt sosem tudjuk meg, hacsak nem találják meg Erika laptopját, amiről eddig azt gondolták, hogy elvitte a gyilkos. De már nem ezt gondolják, hanem azt, hogy a lány elrejtette a hotel alagsorában. A fiúknak jut a piszkos meló, de nem baj, közben legalább megdumálhatják, hogy Beckett tök fura mostanában. Ez kiváló alkalmat nyújt Ryannek, hogy beavassa Espot Jenny terhességébe, kár, hogy én azt hittem, ezt már réges-régen tudja mindenki. Espo örül, meg mi is, csak mi már másodjára. A laptop megvan, a technikusok nézegetik, addig is Kate meg Castle vacsorázni készül, egészen addig, míg Kate kabátjából ki nem esik a beszállókártya. Lebukás, na végre! Castle rohadt mérges, hogy Kate nem avatta be, hiszen ez az egész hatással lesz a kapcsolatukra, aminek vélhetően nem tenne jót a távolság.

5x24_castle5.jpg

Kate próbálja rávenni, hogy most ne kettejüket nézze, hanem azt, hogy ez élete nagy lehetősége. Az első reakcióm nekem is az lenne, hogy menj te a francba a lehetőségeiddel, főleg, hogy nem is olyan régen Castle simán felrobbantotta volna magát vele együtt, lehet, hogy annyi járt volna, hogy előre tudjon erről. Másodikra lehet előtörne belőlem az empátia, már ha hinnék abban, hogy tényleg van olyan, hogy empátia, de szerintem nincs. Castle elmegy otthonról, másnap reggel sem kerül elő az őrsön, de legalább az ügyben van valami fejlemény. A laptopon talált infók alapján úgy tűnik, hogy a lány Blaylocknak a számlázható óráiról készült feljegyzést kereste, és meg is találta. Ebből pedig kiderül, hogy amikor Pam meghalt, azon az éjjelen Ian egyik ügyfele felhívta őt. Pamet tehát tényleg kinyírták, mert nem is ő vezetett, hanem valaki más hajtott neki vele egy fának. És Ian tudta, hogy ki volt az. Emberünk nem más, mint III. Colin Rigsdale, politikuscsalád, szenátori poszt várományosa. De már nem sokáig. Rigsdale még mindig a Banks & Bauer ügyfele, össze is hoznak vele egy találkát Kate-nek.

5x24_castle6.jpg

Rigsdale arcáról egy pillanat alatt hervad le a mosoly Pam nevének említésére, de hát mire jó egy ügyvéd a háznál, innentől aztán egy büdös szót nem szól. Castle-t Martha teszi helyre, és természetesen neki is igaza van, mert Castle is egy önző dög, aki rohadt nehezen vallja be az érzelmeit és persze ő ellenne még így vagy tíz évig Kate-tel, akit ez valószínűleg nem elégítene ki. Az első komoly problémánál lelépni, ráadásul még bebeszélni magunknak, hogy mi vagyunk a sértett fél, az a legkönnyebb. És jön a kérdés, hogy vajon azért menekül-e, mert a szíve mélyén nem hisz kettejükben? Míg itt folyik a lelkizés, addig a fiúk kiderítették, hogy Rigsdale-nek alibije van Erika megölésére, de mivel tutira ő áll az ügy mögött, ezért meg kell találni, hogy kit vett rá, hogy megtegye helyette. Kate telefonja csörög, a túlvégen az FBI igazgató helyettese, és persze, hogy övé az állás. A fiúk csak pislognak, hogy hova tűnt, meg egyáltalán mi folyik itt, de a felvilágosításra még várniuk kell. Megtalálták viszont a Rigsdale család fekete bárányát, Colin féltestvérét, Martin Tillage-t, aki minő véletlen, a hotel vendége volt Erika halálakor.

5x24_castle7.jpg

Beckettre büszke az apja, a beszélgetés további része meg kb. ugyanúgy folytatódik, mint a Castle és Martha párosnál, azaz Kate is mindig lelép, ha komolyra fordul az ügy, ha döntéshelyzetbe jut, mindig a munkáját választja, ideje lenne ezen elgondolkodni, hogy mitől is fél. Fel van adva a lecke a párosunknak, lássuk mi marad belőlük a hatodik évadra. Kate-nek kell ez a munka, Castle meg kitölti végre Alexis csekkjét a dzsungel túrára, hadd menjen leharaptatni a lábát egy húsevő margarétával. Mert az élet nem mindig olyan, amilyennek mi szeretnénk, hát ez nagy kár. Martin az utolsó kihallgatása Beckettnek, már ha tényleg lelép ugye, ezt át is érzi rendesen. Neki ez a kihallgató szoba az, ami másnak a plüssmackós, horgolt terítős, csipkefüggönyös kuckó, ő itt van otthon. A pasi végül alkut köt, mert mégsem áldozza fel az egész életét a tesója kedvéért, hát ez ilyen. De ez már minket hidegen hagy, mert Kate megy, és megmondja Castle-nak, hogy elvállalja a munkát. Hol máshol találkoznának, mint a hintáknál, nem is kell ennél jobb helyszín. Castle közli, hogy mindketten többet érdemelnek, ami először szakításnak hangzik, másodszor meg inkább lánykérésnek. Szép gyűrű!

5x24_castle8.jpg

A választ majd a hatodik évadban, persze, hogy jövök azzal is. Jó nyaralást, egyetek sok fagyit!         

Címkék: castle
9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoxó 2013.06.13. 15:48:47

OK, de miért ölte meg Pamet?

Neoprimitív 2013.06.13. 20:00:38

@zoxó: Nem mindegy? Kinek jut eszébe egy Castle epizód bűnügyében logikát keresni?

Köszi a hogyvoltokat, egy-egy posztban több humor volt mint az egész évadban együttvéve.

Berix 2013.06.14. 22:37:41

Köszi a hogyvoltokat, sokkal szórakoztatóbb mint az aktuális rész!

Zenóbia 2013.06.17. 07:58:22

@zoxó: Baleset volt, nekivezette a kocsit a fának, csak aztán nem akarta vállalni, ezért tett úgy, mintha a lány lett volna a sofőr. Legalábbis én így értelmeztem. :)

Zenóbia 2013.06.17. 07:59:20

@Neoprimitív: @Berix: Nagyon örülök, hogy tetszettek, én is jól szórakoztam közben! :) gyertek majd olvasni a hatodikat is :)

2013.09.26. 09:49:20

Szia!
Mikor jössz a hatodikkal? Már nagyon várom, kíváncsi vagyok mit írsz az évadnyitóról :)

Zenóbia 2013.09.26. 14:06:45

@Dogla: Szia! :) Jövő héten valamikor jövök vele! :)

2013.09.26. 15:58:28

@Zenóbia: Jujj, de jó, köszi :)

Neoprimitív 2013.10.02. 08:24:02

@Zenóbia: küldtem neked privátban üzenetet, nem tudom, megkaptad-e?
süti beállítások módosítása