Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Downton Abbey - 3. évad: Christmas Special (az ÉVADZÁRÓ második fele)

2013. június 11. 15:00 - Eurydice

Ami eddig történt az évadzáróban: A Crowley család a szokásos nyári kiruccanásán van Duneagle-ben, csupán az Intéző és a szolgák egy része marad a kastélyban. Az utóbbiak lelkesen készülődnek a pénteki vásárba, főképp Patmore, aki egy csinos blúzzal szeretné levenni a lábáról hódolóját (vagy a hódolójával szeretné levetetni az új blúzát, még meglátjuk). Az elutazottak és kísérőik eközben belevetik magukat a skót rokonság családi tűzfészkébe, ahol minden másodpercben felrobbanhat a madárfészekhajú Susan és férje között az időzített bomba.

da03cp2_01.JPG

Végre elérkezik a péntek, a vásár napja, a szolgák már nagyon nem bírnak magukkal, unalmában Jimmy és Colos is a könyvtár karosszékeiben fetreng az ezüstök pucolgatása helyett, persze Kulcsos is ilyenkor kapja őket rajta. Branson is betoppan megígérve, hogy itt lesz fél ötre, hogy elfuvarozza a társaságot. Mrs Hughes próbálja lebeszélni, miszerint nem kellene engednie, hogy egyesek lelkiismeret-furdalást ébresszenek benne a múltja miatt. A Sofőr csak mosolyog a nemlétező bajsza, de szerintem nem tudja, hogy az asszony szemmel tartja a férfi körül sündörgő Ednát és csak a pillanatot várja, hogy elkapja. Szóval fél ötkor felkerekedik a pereputty és bemennek a vigadalomba, igazi búcsúi hangulat van, van lovacskás körhinta, kendőlobogtató meg botozós helyi néptáncegyüttes és persze lehet kötelet is húzni.

da03cp2_03.JPG

Nyitás gyanánt Edna lendületesen belekarol Tomba, mintha randevún lennének, miközben Patmore némi elemózsiával megrakodva, Kulcsos kíséretében felkeresi a széptevő Fűszeres standját. A blúz elérte hatását, a Köpcös úgy véli, hogy a szakácsnő egyenesen a Vouge címlapjáról lépett elé. Ennek nyomán aztán Patmore a lila ködben nem veszi észre, hogy a férfi másnak is csapja a szelet, egészen pontosan mindenkinek, aki szoknyát visel. Kulcsos persze nem hagyta otthon a szemét és inkább elköszön a pártól, mielőtt még a bokrot kellene tartania. A fiúk is hasznossá akarják tenni magukat az extra szabadnapon, és kiállnak a helyi csapat ellen a kötélhúzásban, de mivel nem tartják őket erős ellenfélnek, ezért tízszeres pénzt ígérnek győzelmükért. Jimmy persze bízik az egész héten ezüstöt sikáló karjaikban, ezért egy fontot tesz magukra, majd Patmore lovagját is csatasorba állítja, így aztán csak sikerül a fiainknak megnyerni a versenyt, és 10 fontot kaszálni.

da03cp2_04.JPG

Szóval van mit szórni, ész nélkül. Neki is áll az inas költekezni, sört vesz mindenkinek meg vásári dobálózós mulatságot Dézinek, aki valami ál aranyérmét is nyer vele. Eközben persze pörög a ringlis, Patmore hangosan vihog a hajó-hintában, Colos kiéli gasztronómikus hajlamait a fűszeresnél kalocsai piros paprikát szagolgatva, és Kulcsos megint rajtakapja a fiatal tyúkokkal kakaskodó udvarlót. Én már csak azt kérdem, ha fiatal csirkéket is megkaphatna, akkor mit akar a kotlóstól? A Skót-felföldön ennél békésebben telik a nap: Gregson horgászat közben elárulja Matyinak, hogy a felesége egy őrült, akitől a jog nem engedi elválni. Az Örökös megpróbálja lebeszélni a férfit Edithről és azt javasolja, hogy ne várja meg a bált, hanem mihamarabb lépjen le, amíg botrány nélkül megteheti.

da03cp2_05.JPG

Ahogy korábban megbeszélték, Matyianyu és Doki eljöttek a vásárba, ahogy úgy tűnik, hogy remekül szórakoznak, és ezt feldobandó puncsot piálnak. Jamesnek már nincs szüksége több alkoholra, mert totál részegen tántorog és végül egy híd alatt köt ki, ahol a helyi vagányok elkapják, hogy kiszedjék belőle a nyereménye maradékát. Ekkor jelenik meg Thomas és hősszerelmes módjára összevereti magát az inas helyett, aki gyáván elpucol. Doki némi dugi piálással acélosítva egy komoly lépésre szánja el magát. Isobel persze azonnal kapcsol és lepakolja a lapjait, miszerint rossz alany a lánykéréshez és nem akarja elrontani a kettejük barátságát. Ebben a pillanatban robban be Jimmy, hogy esethez riassza a dokit, hiszen össze kell kaparják a híd alatt vérében fekvő Thomast. Itt az ideje tehát, hogy hazainduljanak a kastélyba, ahol az otthon maradt Carson leginkább azzal tölti idejét, hogy Sybilkével grasszál a kastélyban. Amikor ezt a hazatérő Kulcsos meglátja azonnal szentimentális szövegelésbe kezd, amit a főkomornyik még a csírájában felfojt.

da03cp2_06.JPG

A Lordék tiszteletére ma este tartják Duneagle-ben a bált, ami azzal kezdődik, hogy Shrimpie-ék megint összebalhéznak, most éppen Rose kurvásan kivágott ruhája miatt. De méltatlan lenne, ha ez maradna meg bennünk, mert valljuk be jó a muri, hogy mindenki kecske módjára ugrál a táncparketten. Itt is fogy a puncs rendesen, amelybe a rosszindulatú helyi komorna whiskey-t kever O'Briennek, de annak nincs lehetősége meginni, mert a vidám és táncra kész Molesley odapöndörödik és felhörpinti az piát. Sprimpie az újabb összeszólalkozás követően inkább elbújik a biliárdterembe, és elmeséli Lordnak a boldogtalan házasságát meg a szépséges skót kastély elvesztését is. Neki ugyanis nem jutott egy olyan szupermen, mint Matyi, aki megállítsa a rossz gazdálkodást és megreformálja a birtokot. Mindenesetre Shrimpie továbbra is optimista, hiszen majd csak lesz valahogy, csak Rózsika jövőjét tudják bebiztosítani, enyhe utalást téve arra, hogy szeretné lepasszolni a lányát a Lordékhoz.

da03cp2_07.JPG

Végre elérkezünk ahhoz a tánchoz, amelyet Annuska félig-meddig skót férje tiszteletére begyakorolt, és most ott pörög-forog a kör közepén szépen fésülve, fehér ruhában, amihez Bates és Méri is csak annyit tudnak hozzátenni: "Varázslatos". Végül is ez a minimum elismerés, hiszen előbbit kihozta a sittről, az utóbbinak meg hullát is cipelt, ha éppen arra volt szükség. A kastélyban Patmore - még mindig abban a bizonyos ingben - teázgat Kulcsosnál, aki szeretné kimenteni a szakácsnőt szoknyavadász karmai közül, ezért elmeséli neki a vásárban tapasztalt fenékre csapkodásokat és egyéb arcpirító merészségeket. Az elbeszélés közben Patmore egyre hihetetlenebb fejet vág, és végül eltakarja az arcát is. Már-már azt hinnénk könnyekben tör ki, mikor felröhög, hogy hála Istennek akkor volt más oka is kikosarazni az ürgét, nem csak az unalmas szövege. Úgy látszik, az öreg kakasnak más tyúkot kell találnia, mert a mi öreg kotlósunknak nem jött be a szemétdomb.

da03cp2_08.JPG

A bálban ezalatt szintén sorsok dőlnek jobbra balra, Gregson-Palin ugyanis a Matyival való horgászat után úgy dönt, hogy feladja az Edithért való harcot, de mikor ezt a lány megtudja azonnal egyenesbe jön az érzéseivel és tudja mit akar. Természetesen egy újabb lehetetlen szerelmi kalandot, de most őszintén, mit vártunk tőle? Más is eldől az este, egészen pontosan a Kakastaréjnak szánt whiskey-s puncs megtette a hatását és Molesley-ból kitör az ősi ösztön és tényleg a parkett ördögévé lép elő: van itt pogó, headbanging, stagediving miegymás. O'Brien persze azonnal levágja ki itt a ludas és a lojalitás utolsó morzsáját is lepattintva Susanhoz igyekszik és  felvilágosítja az úrnőt hajtémában, miközben szúrós szemeket mereszt annak komornájára.

da03cp2_09b.JPG

Tom a kastélyban épp lefekvéshez készülődik, amikor kopogás nélkül a Edna lép be hozzá, hogy hírt vigyen Thomas állapotáról. Úgy látom szegény szobalány (velünk, nézőkkel együtt) csak ritkán lát pucér felsőtestet, mert azonnal a mai nap szépségéről meg egy holnap kocsmabéli titkos randevúról kezd el hablatyolni, majd lekapja az Intézőt, aki hirtelenjében csak az állát tudja felkaparni a földről. Lassan a skótoknál is véget ér a bál, a sok ugrabugrától Méri már fogja a hasát és az aggódó Matyival megbeszéli, hogy holnap inkább hazautazik Downton Abbey-ba. A férj persze vele akar tartani, de a kismama lebeszéli erről, mert nem szeretné elrontani a szülei nyaralását.

da03cp2_10.JPG

Mivel Méri és Anna a tervezettnél korábban hazaér, Kulcsos azonnal szervezkedni kezd a kastélyban, hogy minden rendben legyen mire megérkeznek. Ednára bízná az ágyak megvetését, de az húzza az orrát a munkától, mert úgy tervezte, hogy Tom Bransonnal találkozik a kocsmában. A kis hülye, és még el is mondja Carsonnak. Az persze teljesen kiakad, végül Kulcsos magára vállalja, hogy beszél az Intézővel, hogy tulajdonképpen mi is van itt kettejük között. Jenki vendégségben is az ágyban reggelizik, mikor a ház asszonya betoppan és Mériből kiindulva megint Rózsika jövőjén témáznak. Shrimpie szeretné, ha a lány Downtonban maradna, amíg ők Indiában vannak, de Jenki nem egyezik bele semmibe, ami nem tetszik Susannak, Hiszen mégis csak ő az anya és egy anya mindig a legjobbat akarja a gyerekének, ezt már Sybil óta tudjuk. Kész szerencse, hogy Susan is úgy látja, hogy Rózsikának jobb helye van a Lordéknál, mint az állandóan civakodó szülők mellett a trópusokon úgyhogy a következő évadban is remélhetjük, hogy a Fruskának lesz néhány illegális nightlokál látogatása és zűrös szerelmi afférja.

da03cp2_11.JPG

Kulcsos a könyvtárban felvilágosítja Tomot az Edna-helyzetről, úgyhogy itt az idő megválni a szobalánytól, úgysem fűlt nagyon foga a melóhoz és ráadásul minden bátorítás nélkül rámászott a birtok intézőjére. Mrs Hughes nem állja meg, hogy ne anyáskodjon egy kicsit, szerinte a férfi Edna miatt elkezdte el szégyellni az új életét, pedig olyan remekül csinálta, hogy még Sybil büszke lenne rá. Na erre eltörik a mécses és a Politikus zokogni kezd, mire Kulcsos elkezdi a szokásos nekünk is hiányzik szöveget. De túl kell lépni, majd jön valaki, aki esetleg a helyébe léphet. Csak ezek szerint az már nem lehet akárki... Méri hazaér, de a vonatról leszállva teljesen átszellemült arccal a kastély helyett a kórházba viteti magát. Kellett ennyit táncolni. Persze nyomban az anyósért és a férjért küldet, akit épp egy szépséges bika lelövésében akadályoz meg a hírvivő. Pedig végre összejöhetett volna valami zsákmány.

da03cp2_12.JPG

Méri kórházba vonulása persze azt eredményezi, hogy az egész Crowley család másnap felkerekedik és ezzel felbolygatja az alagsori lakókat. Mindezek mellett Edna is elhagyja a köteléket, de még az utolsó jogán is értetlenkedik, hogy ő csak azt csinálta, amit anno Tom, mi ebben a helytelen? Látom itt a szabályok betartásának emlegetése sem fog fényt csiholni az agyakban... Lordék nagyon izgatottak, a legutóbbi szülés a házban kissé problémás volt, szóval megértem, hogy aggodalmaskodnak. Ráadásul az itt töltött napok során a Lord rádöbbent, hogy Matyi nélkül ők is a csőd felé eveznének, mint Shrimpiék, elveszítve a birtokot. Kész szerencse, hogy ilyen vője van és ilyen felesége meg különben is, nemsokára lehet újabb örökös születik. Öröm-bódottá, Batiz nagypapa!  No, eljött a nap, búcsút vesznek a házigazdáéktól, Rózsika örömmel ölelgeti őket egy mihamarabbi downtoni viszontlátás jegyében.

da03cp2_13.JPG

Annuska a kórházba készül, Carson is tűkön ül, és alig várja, hogy híreket kapjon Méritől. Annak azonban nincs más kérése, hogy Matyi kocsiját vitesse az állomásra, hogy az hazatérve azonnal meg tudja őt látogatni. Doki ezalatt megköszöni Matiyanyunak, hogy nem engedte hogy hülyét csináljon magából a vásárban a lánykéréssel, majd nekiállnak, hogy segítsenek valamit az ágyát zilálva ülő Mérin, aki inkább úgy néz ki, mintha sokat futott volna, nem mintha vajúdna. James végre úgy gondolja, hogy ideje lenne bekopogni a lábadozó Thomashoz, hiszen végtére a komornyikot őhelyette verték péppé a minap. De Thomas ezt sem rója fel az inasnak, hiszen ő meg akarta védeni, mert látta, hogy túlságosan a korsó fenekére nézett. És bár továbbra is reménytelenül szerelmes Jimmy-be, csak jó barátja akar lenni a jövőben, végül is ez megoldható, ha extrákat nem igényel, így hosszas mosolyszünet után szent a béke.

da03cp2_14.JPG

Carson végre jó hírt kap a kórházból, megszületett a kisbaba, de az öreg annyira ideges hogy meg se kérdezte, hogy fiú lett-e vagy kislány. Matyi is ekkor ér be a kis családjához, ő azért egyből megtudja, hogy fia lett és örököse, szóval megérte annyit utazni és megmenteni Downton Abbeyt az utókornak. Méri is boldog, meg Matyi is boldog: örömteli pillanat ez, csak a kissrác nincs még ennek tudatában. Ki kell használni turbékolásra minden percet, mielőtt a Lordék is átjönnek. Most ugyanis még Matyianyu otthon tartja őket, a Lord pedig örömmámorban emlegeti a fiúunokát, aki örököse lesz majd valamikor.

da03cp2_15.JPG

És amíg az élet furcsaságán és kanyarain elmélkedik a kandallónak dőlve, Matyi hazaindul értük a kastélyba a kocsival, a haját lágyan fújja a szél, a nyári nap vidáman süt, csodálatos az élet, ha gyereke születik az embernek. Aztán feltűnik egy másik autó is a kanyargós úton és a fellegek közt járó frissensült apa egy hirtelen kormánymozdulattal az útszéli árokban találja magát, hátán landol az egész karosszéria és valami meleg folyik végig az arcán, meg a szemét se tudja már lecsukni... Aztán még látjuk egy pillanatra Gyermeket fogó Feleséget, akinek fogalma sincs arról, hogy ettől a perctől kezdve ő az Árvát fogó Özvegy...

da03cp2_16.JPG

Kedves Olvasóim,
köszönöm több hónapos figyelmeteket! és a kommenteket  Ha kíváncsiak vagytok, hogy hogyan alakul fenti és lenti barátaink sorsa, akkor ne hagyjátok ki a szeptemberben induló negyedik évadot!
Addig is olvassatok/nézzetek sorozatokat (olyanokat, amiben több csöcs és vér van, mert én továbbra sem tudom ezeket garantálni), nyaraljatok, és ne álmodozzatok hazafelé az úton, ha gyereketek születik!
Üdvözlettel: Eurydice

Címkék: Downton Abbey
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofofo 2013.06.11. 16:57:17

Ááááááá, kinyírták Matyit? Oké, hogy unalmas volt a karaktere, de ezt talán mégsem kellett volna. Nagyon köszi a posztokat. Remélem, szeptemberben folytatod!

CsíkosNapernyő · http://csikosnapernyo.blog.hu 2013.06.11. 20:38:07

Köszi a remek írásokat, reméljük folytatod a 4. évaddal is.
Van egy jelenet amit nem egészen értettem, megmagyarázná valaki?
Spoiler
Matyi és Edith közt hangzik el.
M: mit tud az udvarlódról Mary
E: semmit
M: ismered Maryt
Nem pontosan idézem.
Szóval ez mi volt? Arra utalt csak Matyi, hogyha Mary tudna a pasasról, akkor megpróbálna keresztbetenni?
Spoiler vége

Eurydice 2013.06.11. 23:17:02

@Phoebe46: Melyik jelenetre gondolsz pontosan?
@fofofo: ahányszor elmondta az utolsó részben, hogy ő mennyire imádja Mérit, és tk. ő az egész világon az egyetlen ember, aki feltételek nélkül jónak tartja (leszarva, hogy ki mindenkivel áll hadilábon saját hibájából - pl Edith) érezhető volt hogy lesz valami vele
de amíg Halszem nagyi marad, ő pedig szerintem simán túlél mindenkit, addig van miért nézni a sorozatot,
amúgy a másik kedvencem egyértelműen Edith, mint a színészi alakítás, mind a karakter tekintetében,

nektek lett kedvencetek?

Bergamott 2013.06.12. 08:47:34

Minden születésre tragédia? Ne mááár!
süti beállítások módosítása