Csillagkapu Atlantisz 03x11 - Visszatérés 2. rész

Facebook Tweet

Azzal zártunk, hogy van egy tervünk, de alkalmazkodva a körülményekhez úgy váltogatjuk őket, mint Kim Kardashian a Luis Vutton táskákat. Ennek következtében kiderül, hogy nincs ember a két galaxisban, aki csípné Woolseyt, de azért még ő is használható valamire. Zárásként pedig O’neill, bár Cartert hiányolja, mégis Weirt ölelgeti.

Van egy tervünk, de indulásként Woolsey és O’neill kalandjait követhetjük a megszállt városban. Illetve kalandokról legfeljebb szívünk kedvenc tábornoka esetében beszélhetünk, Woolsey csak nyafog és értetlenkedik. Ha hosszú szőke haja és nagy bögyei lennének, legalább esztétikai élvezetet nyújtana, miközben folyamatosan hisztizik, de így… Mindegy, élnek, és a „Vihar” alatt kissé leamortizált alsó szinteken bujkálnak, mert a hideg pofájúak érzékelői itt nem mennek.

Rononnal és Teylával kiegészült csapatunk jelenik meg a kapucsarnokban egy ugróval, és robbantja szét a központi tornyot, indításként. Milyen terve ez? Van időnk a kérdésen töprengeni, mert rögtön a főcím jön, és nyújt lehetőséget a körmeiket kímélni akaró gondatlanoknak, hogy rágcsálnivalót hozzanak be.

Visszahuppanva, máris újfent a bögynélküli hisztigép sirámait hallhatjuk. Minket máris idegesít, de O’neill egyelőre jól viseli. Aztán Landry tábornok nyújt ízelítőt abból, hogy miért is fájó veszteség Hammond tábornok a CSKP-n. Landry még a szokásosnál is fafejűbb, konokul bombázni akar, és kizárja Sheppard-ék azonosítóit, mellesleg beígéri neki, hogy kirúgja. Értjük, a helyzet súlyos, az idő sürget.

Kisded csapatunk eközben munkához lát. Míg a hidegpofájúak a tornyot reparálják, félre-figyelmükben, mi összeszedjük Niam szétfagyott testét valamelyik magasabb bolygó körüli pályáról. Kezdjük sejteni, hogy McKay ismét a replikátor alapprogramban akar kotorászni, és Niamon keresztül feltölteni valami nekünk kedvező frissítést.

A repik sajnos nem hülyék, így azonkívül, hogy vizuális figyelést rendelnek el, bőszen keresni kezdik O’neillékat, kikövetkeztetve, hogy csak értük jöhettünk, mivel az Ősöket mind egy szálig kiirtották még első körben. Mit mondjak, nem hiányoznak.

Közben összerakhatjuk a tervet, Niam megbuherálásával lefagyasztjuk a repiket, aztán huss, kihozzuk O’neillt, és ha csendben marad, talán még Woolseyt is. Persze, ez a Pegazus-galaxis, vagyis semmi nem megy simán. A torony felrobbantása közben, az ugró is megsérült némileg, így nincs álcázásunk, de Niam alacsony energia-szintje miatt közel kell mennünk a városhoz. Látótávolságon belül. A csapat flegmán veszi tudomásul, hogy a körülmények nem optimálisak, valami olyasmivel elintézve a dolgot, hogy „ja, a szokásos”, meg, hogy „jó újra itthon.” A helyzet mindazonáltal eldurvul, és Sheppard bemutathatja, hogy mit fejlődött az elmúlt években, hiszen immár nem egy, hanem öt drónt kell kicseleznie. Persze most nem egy helikopter, hanem egy ugró van a segge alatt, plusz a város tornyai is kiváló fedezéket nyújtanak. Szépen haladunk a drón-amortizálásban, bár Vezérasszonyunk fájlalja a kedves városában az űzőcske közben esett károkat. Sheppardnek roppant fontos Vezérasszonyunk véleménye, mert rögvest megjegyzi, hogy majd igyekszik a kevésbé szeretett részeket szétlövetni. Aztán megunva az kergetőzést, a víz alatti hangárok felé veszi az irányt, a felszín alatt lerázva a maradék drónokat. Parkolás közben cseveg O’neillel is, aki epés megjegyzéseket tesz kis csapatunkra, és kihámozva az összetételből, hogy ez feltehetően egy nem hivatalos mentőakció, kirúgással fenyegetőzik. Mi ez, valami tábornok-specifikus járvány?

Mindegy, nekünk van egy tervünk! Ami azonban nem megy túl jól, mert a víz alatti hangár kapuja beszorul, ellenben nem lehet nyomás alá helyezni, vagyis marad tele vízzel. Ami azért sem jó, mert a találat, ami elintézte az álcázónkat, esetleg az utolsó előtti, előtti, drón egyik lövése, lyukat is ütött az ugró testébe. Vagyis befolyik a víz. McKaynek rossz emlékei vannak a víz alatt rekedt, és lyukas ugrókról, így lázasan törni kezdjük a fejünket, hogy mi legyen. Kivételesen Teylának van használható ötlete. Kérjük meg O’neillt, hogy segítsen kívülről kinyitni a hangárajtót. Nem szívesen, de segítséget kérünk. O’neill beleegyezik, bár meglátva, hogy az egész alsó szint el van árasztva vízzel, és neki oda kell úsznia a hangárkapu kapcsolójához, sokat veszít a segítőkészségéből. Hisztike persze továbbra is hozza a formáját, és hülyeségeket kérdez, például, hogy meddig marad? O’neill sötét arccal valami olyasmit motyog, hogy az a víz hőmérsékletétől is függ. Lássuk be, neki sincs könnyű napja, Woolsey folyamatos hisztije után, épp McKay utasításai szerint kell segítenie. Aztán neki is vannak bőven rossz emlékei a hideg tengervízzel elárasztott űrhajókról. Ám nem véletlenül kapta a gatyája szélére a piros csíkokat, fegyelmezetten nekilát a wellnes-programnak. A fürdőzés elhúzódik, mert első körben kedvenc tábornokunknak nem eléggé nyilvánvaló, hogy melyik kar lehet a vésznyitó, aztán meg bezárja magát, végül pedig kiderül, hogy tartani kell azt a kart, míg a hangár vízmentes nem lesz.

A szerencse ezt a percet választja, hogy elpártoljon tőlünk, és a repik megtalálják Hisztikét. Aztán persze O’neill is a karjaikba fut. Vagyis úszik. A terv így módosul. Megint. Kettéválunk, McKay marad Niammal vírusozni, mi meg a kedvenc tábornokunkért indulunk. O’neill napja egyre rosszabb, fejbenyúlkálás következik, amit igyekszik humorral viselni, és játszani a hülyét. Ez gyakran bejön. Most speciel nem, de általában igen.Közben Niam is keresztbe tesz nekünk, mert feléled és megtámadja McKayt. Annyi hasznunk van az incidensből, hogy kiderül, a csodálatos Carter ARF-je kifogástalanul működik.

Ellenben így repi híján maradunk, vagyis kell egy új terv. Ronon az egyszerű megoldások híve, szerinte az ARF-fel kell őket szépen sorban lelőni. Elizabeth elégedetlen a „B” terv várható kimenetelével, és egy „C” tervet hiányol. Nem hiába csodáljuk McKay eszét – persze az utánozhatatlan Carteré mellett – mert a „C”-ről eszébe jut a C4. Ami éppen van nálunk. Megfigyeltem, hogy ez Sheppard dilije; sehova sem megy C4 nélkül. Most jól jön ez a kis piromán hajlam. A tervünk szerint csapatokra válunk, és a pajzskibocsátókba C4-t teszünk, így amikor a hajó felszáll, a pajzs elszáll, és mi… nos, mi meghalunk. A terv ezen negatívumáról McKaytől értesülünk, aki a börtönblokkban csacsog a védő erőtér kikapcsolása közben a rabokkal. Aztán jönnek a repik, és nekünk otthagyva a foglyokat, mennünk kell. Sajnos a dolgok egyre rosszabbul állnak, a Daedalus lassan lőtávolban, a város pedig felszállásra készül, de mi még nem vagyunk kész, nincs mind a 10 pajzskibocsátónál C4. Mindent vagy semmit! Emlékezteti Sheppardet McKay. A kétségbeesett ötletek börzéjén, most Sheppard ötletét jegyzik a legmagasabban; lőjük ki drónnal a fény alatti hajtóműveket, az megállítja őket. Beckett van a szék közelében, és Antarktiszi rossz tapasztalat ide, vagy oda, a skót doki csak megembereli magát, és szétveri a meghajtót. A város egyelőre nem megy sehova.

A hajtóvadászat immár ellenünk folyik, és hamarosan mindenkit elkapnak. A csapategyesítés nem felhőtlen, de mi még bizakodók vagyunk, mindaddig, míg ki nem derül, hogy Woolsey megint megtört, és az ő agyából kiszedtek mindent a „C” tervről. Hiába, egy bürokrata agya nem lehet nehéz feladvány egy kéznek sem. Az a kevés, ami lehet ott benn, az is polcokon lehet, takarosan becímkézve, feliratozva. Keresni sem kell. Önfeledten és egységesen neheztelünk.

A diadalmas repik előadják a C4 csomagocskáinkat, és fel akarják húzni a pajzsot…

DE ekkor visszaforog az idő hátrarohanó képek formájába, és visszakapcsolunk oda, hogy kell egy „C” terv. Kiderül, McKay nem ilyen analóg, a C4 csak elterelés, álca, hogy ne is keressenek ott mást. Valójában a pajzskibocsátókba az ARF puskijaink kristályait rakjuk be, így ha felhúzzák a pajzsot azok ARF hullámot generálnak. McKay nem véletlenül fecseg a börtönblokkban, Woolseyra számítanak, mint dezinformátorra… és most kivételesen jól számolnak. A repik beveszik a mesét, mint KDNPs frakció a Fidesz direktívát.

És a „C” terv működik, a pajzskibocsátók egy erős ARF hullámot küldenek át a városon, és a repik csillogó kis nanitokká esnek szét. Már csak a Daedalust kell meggyőzni, hogy mi mi vagyunk, és ne dobjon ránk atomot. Bár Caldvell tenyere feltehetőleg erősen viszket, de győz a kíváncsisága, és meghallgatja a magyarázatunkat.

Minden jó, ha a vége jó, O’neill engedélyezi, hogy a csapat a városban maradjon. Vezérasszonyunk pedig, bár nem szokása, a tábornok nyakába borul. Meg tudjuk érteni. És veszettül irigyeljük is érte.

Mivel O’neill puncsozni indult zárásként, csatlakozzunk hozzá. Egészségünkre!