Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 3x09 - A Castemere-i esők

2013. június 04. 08:24 - sixx

Az Ikreknél I.

Azzal kezdünk, hogy Robb és a muter egy térképasztal felett görnyednek, ami ugyan Stannisé nyomába sem érhet, de az ugye egy fix cucc, ez meg mobil, mozgatható, utazás közbeni babázásra is használható darab, szóval egál az állás. A terepasztalhoz tartozik egy helyre kis játékmező, rajta Westeros térképével, meg kismillió figura, farkasfejes, oroszlánfejes, ikertornyos sőt, még nyúzott emberes is. Bazinagy utazóláda kell ahhoz, hogy minden ház minden vazallusa és az őket képviselő figurák beleférjenek, ráadásul kell több is mindegyikből, másképp nem lehetne eljátszani Kaszter-hegy ostromát, márpedig Cat és Robb most éppen ezzel foglalkozik.

Screen Shot 2013-06-04 at 4.44.58.png

A király, jó fiúként viselkedve kikéri a muter véleményét, mert a legutóbb, amikor leszarta, akkor szopás lett a dologból (elengedte Theont tárgyalni a faterhoz, cserébe a Vas-szigeteki horda felégette Derest), szóval anyaaaaa, mit csináljak a Lanisterekkeeeeel? Támadd meg őket, fiam, oszt vedd el összes aranyukat, ott üsd a nyomorultakat, ahol legjobban fáj nekik. Jó, de ehhez nagyon kellenek majd a Frey-seregek, azok meg csak akkor jönnek, ha Ser Edmure végre elveszi feleségül Frey egyik ocsmány lányát. Jól van akkor, menjünk. Mennek.

Screen Shot 2013-06-04 at 4.53.10.png     

Az Ikrekbe érve Frey kenyérrel kínálja a királyt és embereit, ami a westerosi szokások szerint a legjobb deal, mert ha a házadban valakit megkajáltatsz, arra ügyelsz, mint a hímes tojásra. Robb tehát az első akadályt csont nélkül veszi, ez jó, csak nem annyira ideges a vén kujon. A kóstoló után Robb egy lépést előre lép (toszigálja az anyja?) a küldöttségből, és a szőnyeg szélén állva elkezd helyben canossát járni: Lord Frey, paraszt voltam, amikor eskümet megszegve nem a te borzalmasan ocsmány ivadékaid közül választottam feleséget, hanem elvettem Chaplin unokáját. Mentségemre legyen mondva, szerelmes lettem belé, és még hitlerbajsza sincs, legalábbis az arcán nem.

Screen Shot 2013-06-04 at 5.00.05.png

Lord Frey és a mellette ülő ronda fiatalasszony mindezt meglehetősen szenvtelenül hallgatja, majd a vár és a Robbnak kurvára hiányzó sereg ura közli, hogy ne tőle kérjen bocsánatot észak királya, hanem a lányaitól és unkáitól, akiket ezzel a lendülettel fel is vezet a teremben. A bemutatásuk nem megy egyszerűen, Lord Freynek ugyanis fogalma sincs, melyik melyik, amin csak az csodálkozik, aki nem látott még 12 teljesen egyformán ocsmány nőt egy rakáson. Ser Edmure arca a nevek felsorolása közben egy tanulmány, hiszen neki ezek közül jut majd egy ara. Láthatóan kurva ideges Robbra, de ez most nem nagyon érdekel senkit. Robb rendkívül lovagiasan elnézést kér a nőktől, akik hallgatnak, mint a kuka, Lord Frey meg gúnyosan tapsol hármat.

Screen Shot 2013-06-04 at 5.05.09.png

A bemutató végén Frey megjegyzi, hogy látja ám, micsoda fájintos arát gründolt magának Robb, tessen csak előre lépni egyet. Talisa ott áll a vénember előtt, és szépen végighallgatja, milyen jó csöcse meg segge van, mert Lord Frey hamar arra a megállapításra jut, hogy Robb nem szerelemből szegte meg az esküjét, hanem kéjvágyból, és meg is érti, mint mondja, mert ő is szívesebben dugna egy ilyen nőt, mint a saját beltenyészetét. Ezt Robb egyre jobban csikorgó fogakkal, de végighallgatja, egyrészt azért, mert KELL A SEREG, másrészt meg azért, mert az anyja visszahúzza, amikor kardot rántana hogy a felesége idomaira kvázi nyálát csorgató vénember fejét ott helyben lenyesse. A rém kényelmetlen mustra végén Frey int, ti a várban szálltok meg, az embereitek a fal tövében, sátrakban, és kezdjünk el inni, mert józanul nem tudom ezt elviselni. S lőn.

Screen Shot 2013-06-04 at 5.19.18.png

Yunkai

Daario, Dany, Ser Jorah, Ser Barristan és a háttérben nagyokat hallgató Szürke Féreg haditervet eszkábál, a városba azon a hátsó kapun jutnak be, amit Daario emberei használnak, amikor a kurvákhoz mennek. Daariót jól ismerik (na nem azért, mintha ő is kurvázna, mert ő nem olyan), és nem lesz gond a bejutással, aztán bent ő meg lerendezi az őröket, jelez, mennek a többiek, és szépen kinyitják a főkaput. Jó terv, de Ser Jorah gyanakszik, oszt mi van, ha átvágsz minket? Dany Szürke Férget kérdezi, bízol a hosszúhajú Vogue-modellfiúban, akivel tegnap dugtam? Aha. Akkor jó, napnyugta után mentek befelé.

Screen Shot 2013-06-04 at 5.23.18.png

Éjjel Daario simán bejut a városba, ahol legyak egy őrt, füttyent, és követi Ser Jorah és Szürke Féreg is. Odabent pacsizás, mi vagyunk a faszagyerekek yeah, de megjelenik egy rakás őr, és nagy kardozás kezdődik, amiben kiderül, hogy ugyan eltérő harcmodorral vívnak mindhárman, de egyformán effektíven, Daario meg egy ponton simán megmenti Ser Jorah életét. A rövid harcot egy hosszabb követi, de ezt már nem mutatják költségkímélésből, csak azt, ahogy a csuromvéres trió visszaér Dany sátrába (Daario kis hatásszünettel, hogy Dany frászt kapjon), ahol közlik: a rabszolgák átálltak, a kapu nyitva, a város a tied. Dany hadjárata egész pöpecül halad.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.20.35.png

(Közjáték 1: A Falnál Samu és Szegfű bandukol a hóban, Samu lelkesen mesél a Fal történetéről az írástudatlan csajnak, aki varázslónak tartja a fiút, aki a papírra vetett bizbaszokból tájékozódik a világ dolgairól. A Falon Samu tudja, hogyan lehet átjutni, mert olvasta, hogy van egy betemetett kapu rajta.)

Screen Shot 2013-06-04 at 5.42.31.png

(Közjáték 2: A Véreb és Arya úton van az Edmure-esküvőre, útközben összefutnak egy húst szállító szekérrel és annak gazdájával, akit a Véreb leüt, és csak azért nem öl meg, mert Arya megakadályozza. Nem kell mindenkit megölni, aki szembe jön, mondja a kislány a nagydarab katonának, az meg ugyan nem érti, de jó kedve van, és nem nyírja ki a parasztot. Aztán felülnek a szekérre és mennek az Ikrek felé. Itt jegyezném meg, hogy a két karakter közös jelenetei legalább olyan jók, mint tavaly az Arya-Tywin-jelenetek voltak.)

Screen Shot 2013-06-04 at 6.04.00.png

Az Adományban (The Gift)

Az Ajándék az a földterület a Faltól délre, amit jó régen az Éjjeli őrségnek adományoztak, hogy ott termeltessék / termeljék meg a túlélésükhöz szükséges kaját és tarthassanak állatot. Na, itt kóborol éppen Bran és csapata, és mivel esőre áll, egy malomtoronyban keresnek menedéket. Közben Jon és a Vadak egy közeli tanyát kémlelnek, Orell sasmadara meg fentről kifigyeli, hogy egy öreg fószer van csak ott, meg nyolc ló. Helyes, mondja Tormund, nyírjuk ki és vegyük el a lovát. Hülye vagy, bazdmeg, kérdezi Jon, ha csak a lovakat visszük el, akkor nem lesz nagy hepaj, de ha kinyírod a vénembert, akkor jön az Őrség, és szarban vagyunk. Orell erre nem győzi hangsúlyozni, hogy Jon még mindig varjú a lelke mélyén.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.02.54.png

Tormund dönt, megyünk, kinyírjuk. Jon menet közben igyekszik minél nagyobb zajt csapni, hogy a faszi megneszelje, hogy nem lesz neki nagyon jó, ha nem lép le, de az lassú, és majdnem odavész, de Jon az utolsó pillanatban rászól Ygritte-re hogy ne nyilazza le, így el tud lovagolni. Közben besötétedik és kitör a vihar, ami Hodor idegrendszerét lassan de biztosan szétzilálja. Bran érdeklődik Oshától, hogyan lehet átjutni a Falon, az meg mondja, hogy csónakkal, valami öblön át, de az kéát hónapnyira van innen. Jojen aszongya erre, hogy 3 vár áll a Falon még a 19-ből, csak van egy, ahol át lehet jutni rajta. Ekkor érkezik meg a lovászember a toronyhoz, nyomában a Vadakkal, és ez nagyon nem jó, mert Hodor a villámcsapások miatt egyre idegesebb. Bran megunja, magába fordul, belelép Hodor bőrébe és elaltatja. Ettől mindenki kiborul egy kicsit.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.11.46.png

Odalent a Vadak elkapják a menekülő parasztot, és készülnek kinyírni, egészen pontosan Tormund, de Orell megint bekavar, hadd nyírja csak ki Jon. Ajaj, ebből baj lesz. Jon persze nem képes elvágni a szerencsétlen torkát, és miközben Bron és Rickon farkasai figyelnek, elkezd egyedül küzdeni a Vadak ellen, ami elég kilátástalannak látszik. A toronyban Jojen ráveszi Brant, hogy bújjon bele a farkasa bőrébe, mert úgy jobb lesz mindenkinek. Amaz kicsit húzódozik, de megteszi, és miközben Jon hadakozik, a két farkas is beszáll a buliba, jó kis vérengzés kezdődik kitépett gigákkal és kiforduló belekkel. Jon Orellt is levágja, akiből a lélek a sasba költözik végleg (?) és így támad Jonra, de nem tud benne nagyobb kárt tenni. Ygritte nem tudja, melyik oldalra álljon, Tormund így lefogja, Jon meg lóra pattan és elmenekül - a csaj legnagyobb döbbenetére, aki azt hitte, a pina hatalom. Nem mindig.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.19.20.png

Bran a mayhem után közli a többiekkel, hogy látta Jont Nyár szemén át, és továbbra is északnak tart, viszont nem Rickon és Osha társaságában, mert az lesz a legjobb, ha szétválnak. Rickon és Osha megy Umberékhez, akik Stark-vazallusok, és ahol biztonságban lesznek, Bran meg a két Reed-gyerekkel és Hodorral a Falon túlra, hogy megtalálja a kibaszott háromszemű varjút. Könnyes búcsú, sírunk mind.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.18.41.png

Az Ikrek II

A menyegző lassan kezdetét veszi, Lord Frey hozza a legrosszabbra felkészülő Edmure jövendőbelijét, de amikor lekerül a csajról a fátyol, kiderül, hogy van az Ikrek urának egy normális külsejű nőrokona is. Edmure megkönnyebbül, meg úgy egyébként mindenki, és jöhet a ceremónia, mi pont olyan, mint a Tyrion-Sansa frigy volt. A eskü alatt Lord Frey diadalittasan bámul Robbra, mintha azt mondaná, hogy nesze bazdmeg, erről maradtál le a hülyeséged miatt. A lagzi beindul, Robb és Talisa a születendő gyerekről beszélgetnek, fiú lesz, mondja a csaj, és tudom is mi lesz a neve. Na mi? Eddard. (Ezt a csajommal együtt megkönnyeztük.) Cat és Roose Bolton közös asztalnál ülnek, és Catnek feltűnik, hogy Bolton nem iszik. Kell a tiszta fej, mondja az.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.23.55.png

Lord Frey a buli csúcspontján jelez a zenekarnak, valami pattogósat, ha lehet, kösz, mert jön a nász elhálása. Ez egy kedves westerosi szokás, de Talisa nem érti, mi a jó abban, ha a menyasszonyról leszaggatják a ruhát és behajítják az ágyba, utána meg a vőlegényt, dettó egy szál faszban? Robb elmagyarázza neki, hogy ez itt így szokás, oszt kalap, a terem közben lassan kiürül, csak egy maroknyi vendég marad bent. Cat felfigyel egy katonára, amint bezárja a terem ajtaját, és nem nagyon érti, miért került erre sor, aztán odafentről megszólal a Castemere-i esők, és baszki, libabőrös leszek tőle MOST, kedd hajnal 5:24-kor is, ahogy megszólal a szomorú dallam, amit Cat nagyon is jól ismer, és pontosan tudja, miről szól (itt elolvasható magyarul).

Screen Shot 2013-06-04 at 6.32.09.png

Odakint Robb farkasát bezárták egy kennelbe, szegény nagyon ki akar jönni, mert érzi, hogy baj van, de nem tud, a Véreb és Arya pedig megérkezik a várhoz, ahonnan az őrök elhajtják őket azzal, hogy vége a bulinak. Ugyan, mondja a parasztnak álcázott Véreb (egy köpeny van rajta, csuklyás), még javában tart az. Nem, ha én mondom, válaszolja a katona, és közben Frey-gyalogosok masíroznak a vár belső udvara felé. A Véreb rájön, hogy valami nagyon nem smakkol, de mire visszafordulhatna, észreveszi, hogy Arya meglógott.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.36.56.png

Odabent Frey csendet int a zenészeknek, majd feláll és egy tósztot kezd el. Cat lehuppan Bolton mellé, és ránéz kérdőn, DE ÚGY BAZDMEG, hogy minden benne van a nézésben, és Bolton visszanéz, és NEKI IS ott van minden a szemében, és Cat rápillant a faszi karjára, és látja, hogy SODRONYING van rajta az ünnepi gúnya alatt, és menten rájön, hogy ez itt egy kibaszott csapda, Frey elárulta őket, de nagyon. Felpattan, és ráüvölt Robbra, hogy meneküljön, de késő. Frey int, egy faszi odalép Talisához ÉS HASBASZÚRJA BAZDMEG, a terhes nőt, eszem megáll, ilyet hogy a picsába lehet írni, Martin, te beteg állat, de ez csak a kezdet, mert miközben Talisát folyamatosan szurkálja az az állat, a galérián nyílpuskások jelennek meg és BELEERESZTENEK KÉT NYILAT ROBB HÁTÁBA, és Cat is kap legalább egyet.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.41.08.png

Screen Shot 2013-06-04 at 6.47.37.png

Screen Shot 2013-06-04 at 6.47.44.png

A háttérben teljes a káosz, a Stark-küldöttséget a túlerőben levő Freyek gyilkolják brutálisan, odakint dettó ez megy, miközben Arya tehetetlenül bámulja, ahogy apja katonáit halomra ölik, és pár nyílpuskás Robb farkasát is lenyilazza, a fene a kurva anyjukat, de komolyan, ezt miért kellett már? A Véreb leüti Aryát, és kimenekíti, még mielőtt felkoncolja valaki. Odabent Robb Talisa mellé rogy le, és bámulja felesége holttestét, Frey pedig elmagyarázza, hogy őt nem bassza ám át senki itten, márpedig Robb megpróbálta. Ez lett az eredménye. Cat kétségbeesetten felpattan, és magához rántja Frey feleségét, kést tart a nyakához, majd üvölt, hogy Frey hagyja életben a fiát, és cserébe soha nem állnak bosszút. És erre esküszik. És elhiszem neki. Michelle Fairley simán Emmy-t fog kapni ezért az epizódért, most mondom.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.50.22.png

Screen Shot 2013-06-04 at 6.50.52.png

Screen Shot 2013-06-04 at 6.53.52.png

Frey nem, már esküdöztél itt egyszer, oszt mi lett a vége. A feleségem dolga meg...nos, majd találok egy másikat. Bólint, mire Roose Bolton ODALÉP ROBBHOZ ÉS MELLBE SZÚRJA, közben odaveti neki, hogy a Lannisterek üdvözletüket küdik, Tywin, te szemét állat, te. Robb holtan rogy össze, Cat felüvölt és elvágja Mrs. Frey torkát, majd csak áll tehetetlenül, és néz maga elé iszonyatos, embertelen fájdalommal az arcán. És ekkor mögé lép egy Frey, és elvágja a torkát. Aztán néma csend, a stáblista alatt egy pisszenés nem hallatszik.

Screen Shot 2013-06-04 at 6.57.10_1.png

Screen Shot 2013-06-04 at 6.57.15.png

Screen Shot 2013-06-04 at 6.57.22.png

Screen Shot 2013-06-04 at 6.57.45.png

George RR Martin, elmész te a picsába.

Minden, amit a sorozatról tudni érdemes, itt elolvasható.

A Trónok harca a comment:com-on és az Indexen:

Címkék: trónok harca
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

van-e szándék 2013.06.04. 08:46:07

az évad legjobb része volt

Leadfoot 2013.06.04. 08:50:07

Emlékeztek a feka csávóra, aki föltette a YT-ra, hogy őrjöngött, mikor kinyírták Nedd Stark-ot? Na, kb. úgy csináltam én is.

Az elejétől úgy volt megírva, hogy a Starkok voltak a jófiúk, nekik kellett szurkolni, aztán most maradt belőlük egy kupac gyerek...

Az meg a legnagyobb geciség, hogy majdnem megvolt az Arya-Robb/Cat és a Bran/Rockon-Jon Snow találkozás, ott voltak pár méterre egymástól. Ez a Martin egy rohadt nagy szadista állat.

Arról nem is szólva, hogy az embernek olyan érzése van, hogy az elmúlt 2-2,5 évadban nem történt semmi. Nagyjából ugyanott vagyunk, mint a 2. évad elején. Plusz ott az érzés, hogy az egész nem is tart sehova, kb. mint a Barátok közt.

Livius 2013.06.04. 08:50:18

Ja, és szerintem Lord Frey is zseniális volt.

Cold Heart 2013.06.04. 08:52:50

hallottam már többektől, hogy Martin nem bánik kesztyűs kézzel sem a karaktereivel, sem az olvasókkal,
így vhol fel voltam egy ilyesmire készülve, de ez az egész gyilkosság módja, aljasan, elhitetve mindenkivel, Robbékkal és velünk is egy fényes jövőt...
és egy terhes anyuka hasbaszúrása.
sokkolt.
Starkék az egyedüli gerincesek, és egyre csak fogynak

Exploiter 2013.06.04. 08:53:40

Martin bá védelmére: a könyvben nem volt ott az esküvőn Robb felesége.
Ez csak a film miatt kellett most így. :)

XocoLatte 2013.06.04. 08:57:59

Szerintem, sixxx után szabadon, mondja mindenki, kórusban: George RR Martin, elmész te a picsába. A k. jó édesanyádéba.

Lehet, hogy a könyvben hosszabban, unalmasabban, cizelláltabban van ez az egész ősgeciség leírva, a filmváltozatban sikerült még gecibbé tenni, grat.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 08:59:53

se (p)imp, se king slayer?
milyen egy üres rész volt már ez?

pocimon 2013.06.04. 09:00:05

belinkelt oldalon nem volt elérhető a dal, íme (simán mehetett volna a credits alatt, zseinális)

Game of Thrones The Rains Of Castamere (Lannister Song Extended)

www.youtube.com/watch?v=ECewrAld3zw

--

nézői reakciók:

winteriscoming.net/2013/06/red-wedding-reactions-caught-on-tape/

Lacka929 2013.06.04. 09:00:19

Pedig jó lesz, ha megszokják ezt azok, akik nem olvasták a könyvet, mert lesz még csavar a történetben rendesen...

Én úgy emlékszem, a könyv szerint is ott volt Robb neje az esküvőn, bár mintha valami folyosón gyakták volna le őket.

waces · http://blog.waces.hu 2013.06.04. 09:02:15

pont az ilyen wtf pillanatok miatt zsenialis a regenyfolyam. nem feketek es feherek a karakterek es nem csak a rosszak halnak meg, hanem a jok is. martin vmelyik interjuban azt mondta, hogy azt szerette volna elerni, hogy az olvaso felve lapozzon, hogy eppen kit fog kiirni a kovetkezo oldalon.

(memegenerator.net/instance/31278352)

waces · http://blog.waces.hu 2013.06.04. 09:03:14

@Λατζκα: regen olvastam, de nekem ugy remlik, hogy o (marmint robbné) nem ment veluk az ikrekhez.

rudo 2013.06.04. 09:04:17

Jó ez igy kérem, nem lehet minden csak móka és kacagás wasteroson.

Megjegyzem az is komoly, hogy Arya karakterének mennyire ágyaznak. Közli is a vérebbel, hogy meg foglak ölni, de konkrétan azt mondja: át fogok döfni egy kardot a szemeden és hátul fog kijönni a koponyádon. Na ilyet nem egy elkeseredett és kétségbeesett tini mond, hanem egy hidegfejű, zsigerből szadista gyilkos!

white_rabbit 2013.06.04. 09:07:29

A könyvben Robb felesége és Blackfish sem megy el a lagziba.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 09:07:40

" a csaj legnagyobb döbbenetére, aki azt hitte, a pina hatalom. Nem mindig."

ezen besírtam. :)

egyébként edmunde-ot is lemészárolták a frey-ék vajh?

waces · http://blog.waces.hu 2013.06.04. 09:09:45

@sixx: hagyom en. nem osszehasonlitaskent irtam

Exploiter 2013.06.04. 09:11:14

Ja és mielőtt bárki meglepődne majd a továbbiakon, a gyerek már megmondta:
If you think this has a happy ending, you haven't been paying attention. :)

Tájfájter 2013.06.04. 09:18:14

Tudom, nem hasonlítunk a könyvhöz, de a sok apró eltérés a sorozathoz képest már kezd egyre zavaróbb lenni :-(

A könyvben nincs ott Robb csaja az Ikrekben, és így teljesen más végkimenetele lehet a dolgoknak :-(

És annak ellenére, hogy a sorozatban mégis kinyírják a csajt Frey-ék, és eléggé ütős lett ez a rész (a felsorolt színészi alakítások, és a dal miatt), a könyvben még ütősebb ez a jelenet. :-(

Gilinggalang 2013.06.04. 09:19:11

Viszont legalább Brannel is történt valami érdekes, nem csak a standard álmok+baktatás.

Az esküvő meg nagyon odabaszott.

Nézőke 2013.06.04. 09:19:47

..azt a..büü..ku...ro...anyját..azóta se térek magamhoz.. a nézői reakciók is visszaadják amit éreztem...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 09:21:56

@Tájfájter: ha meg 1az1ben a könyv lenne akkor meg az lenne a baj, hogy akkor meg minek is csinálták meg, nem?

Nézőke 2013.06.04. 09:26:52

ezt találtam ki erre az egészre

2013 január: Munkanélküli színész ül otthon a díványon. Csörög a telefon:
- Jim vagyok , az ügynököd. Szereztem egy tuti főszerepet a Trónok harcában. Vállalod?
- Vállalom, hogyne.
2013 június: Munkanélküli színész ül a otthon díványon...

Ingyonbingyom 2013.06.04. 09:27:24

Robb felesége a könyvben nem volt az esküvőn. Mondjuk így a film spoiler egy picit, mert ezek után a kötetben se lesz/lehet túl nagy szerepe. A könyvnél itt ezen a részen erősen elgondolkoztam azon, hogy akarom-e én ezt egyáltalán olvasni tovább... Persze megtettem, de picit olyan érzésem volt, hogy sose lesz már a világ olyan, mint korábban volt. Mintha közeli ismerős, vagy barát halt volna meg.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 09:29:37

@Nézőke: ez nagyon nagy. :D

Minek a Vérebnek Arya?
Az ő tudása szerint mostanra nem nagyon maradt egy ép stark se akkor???

Ingyonbingyom 2013.06.04. 09:33:06

@doggfather: A Véreb is formálódik, olyan mint a Terminátor. :D Nem kell minden embert megölnie és kislányokat sem erőszakol meg... (Meg azért az már tényleg durva lett volna, ha Aryat is kinyírják).

fects 2013.06.04. 09:37:27

"Dany Szürke Férget kérdezi, bízol a hosszúhajú Vogue-modellfiúban, akivel tegnap dugtam?"

Ez megtörtént? Vagy a könyvben le van írva? Vagy csak sixx fantáziája piszkos? :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 09:38:23

@Ingyonbingyom: pont akkor formálódik és pont azzal szemben aki napi 3-4x elmondja, hogy meg fogja ölni?!
:)

jozicsenko 2013.06.04. 09:41:47

@doggfather: magad írtad le a választ: nincs egy ép stark se - tehát csak ér valamit Arya, nem? :-)))

Ingyonbingyom 2013.06.04. 09:45:44

@doggfather: A Vérebnek halvány lila dunsztja sincs arról, hogy Aryan kívül van-e még Strak életben. Gondolhatja, hogy jó eséllyel nincs. Ha kinyírják a kiscsajt tutira semmit sem ér, viszont ha életben marad, akkor ő lehet Észak (leendő új) királyának felesége. Talán ez járhatott fejében.

lord_soth 2013.06.04. 09:48:53

Meg kéne érteni végre, hogy a sorozat nem mindenben követi a könyvet. Lehet kurvaanyázni az írót, csak felesleges.

Ingyonbingyom 2013.06.04. 09:51:02

@lord_soth: Pont ez a jó benne, hogy nem tökéletesen egyforma! Így mindenkinek van benne újdonság.

tryclops 2013.06.04. 09:52:58

Hát ez odabaszott. És még van egy rész.
Vajon ki éli túl?
Bakker.

huncsongor 2013.06.04. 09:56:59

Hát GRR sajnos szereti irtani a karaktereket. :(
Vajon mi lesz a következő részben?
Az is egy órás lesz vagy dupla?

Leadfoot 2013.06.04. 09:57:55

Ez az egész vajon a Vörös Ringyó átka (ha átok volt a piócadobálás a tűzbe) miatt volt? Mert akkor van még kettő...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 10:04:42

@Ingyonbingyom: miért nem tudja, hogy nincs stark már???

felét látta, hogy megölik (ned stark), felének a híre (deres leölése) meg el kellett, hogy jusson hozzá. a maradékot meg most látta ő is, hogy kakukk.

Ingyonbingyom 2013.06.04. 10:06:21

@doggfather: Azt írtam, hogy szerinte jó eséllyel NINCS élő Stark. Vagyis szerinte nem VAN. :D

Teszt.Elek 2013.06.04. 10:06:44

@Ingyonbingyom:
Az egy dolog, hogy mindenkinek van benne újdonság, de pl az a szál, hogy Talisa meghal minimum spoiler a könyvből, hiszen ezek után nehezen tudom elképzelni, hogy Martin bármi érdemlegeset kezdene Robb könyvbeli feleségével. Az nagyon durván más irányba vinné a történetet.

Persze mondhatjuk, hogy a könyv meg a sorozatnak spoiler, szóval miért ne lehetne a sorozatban pár spoiler a későbbi könyvbeli történésekre..

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 10:08:06

@Ingyonbingyom: akkor arya pedig az értéke igencsak lecsökken, nem?
nincs aki fizetne érte. derest meg starkok nélkül könnyebb elfoglalni, mint a törvényes örökösöket elvenni/keresni.

Ingyonbingyom 2013.06.04. 10:12:12

@doggfather: Nem, mert Arya önmagában, egyes-egyedül is érték lehet. Ebben az esetben ugyanis utolsó Starként jó ara lehet annak, aki Észak királya szeretne lenni. Westeroson ugyanis ahogy látjuk szeretnek mindent házassággal megpecsételni. Hullaként tutira nem ér semmit a kiscsaj, persze lehet, hogy élve sem.

Varbaro 2013.06.04. 10:14:16

végre
már nagyon untam a Robb szálat :p
haters gonna hate

Gilinggalang 2013.06.04. 10:15:43

@Teszt.Elek: egy halott király felesége, akinek ráadásul elvették a királyságát, illetve szerelemből házasodott, tehát nincsen mögötte komoly politikai szövetség az nem valószínű, hogy komoly tényező lenne különben is.

sélli_ 2013.06.04. 10:16:56

A szezon legjobb resze szerintem...! Sokkolo volt az utolso 5-8 perc! Olvastam a konyvet, tudtam hogy mi fog tortenni, de ennek ellenere teljesen letaglozott a dolog. Egyetertek:Michelle Fairleynek jar az EMMY!

Vereb es Aryja dialogusai pedig egyszeruen priceless. Tywini magassagokat idez! :)
Martin, Martin...! Most mar jo lesz abbahagyni..!

Gilinggalang 2013.06.04. 10:17:34

@Ingyonbingyom: utolsó Stark? Sansa épp most ment hozzá Tyrionhoz, részben azért, hogy Északot úgy-ahogy pacifikálni lehessen.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 10:18:42

@Varbaro: (én is)

@Livius: nagyon jó!

@Gilinggalang: nah én pont erre gondoltam arya esetében. egy kihalt család utosó sarja.

gprinz 2013.06.04. 10:21:08

Ez kemény volt. Arya/Hound vonal is, de persze főleg a TRW. Hang bentszakad, lehelet megszegik...

Arya jelenétben azért szép kis adadék, hogy jól megmenti a paraszt életét, oszt, amikor az feltpászkodna, úgy bassza fejbe, hogy szépen visszahanyatlik. Mindezt persze 12 (?) évesen. Mi lesz ebből a csajól pár év alatt, feltéve, hogy megéri?

Cecan Basescu 2013.06.04. 10:21:19

Ebben a részben tényleg nem volt csöcs vagy csak nem figyeltem eléggé? Amúgy ja, az esküvő is durva volt.

@Tájfájter: Villanypóznát, repülőt, karórát találtál már?

Gilinggalang 2013.06.04. 10:22:10

@doggfather: én Robb feleségére írtam ezt.

Ingyonbingyom 2013.06.04. 10:24:19

@Gilinggalang: Ez az amit a Véreb jó eséllyel nem tud... Bár ahhoz képeset, hogy a vadonban, az erdő közepén szambázik és kinyír/lecsap mindenkit aki elé került, elég jók az infói! :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 10:25:56

@Gilinggalang: láttam, ezért írtam oda, hogy én ezt gondolom arya esetében.;)

@gprinz: fejbe veri, hogy kirabolhassa, de nem öli meg. ;)

Felagund 2013.06.04. 10:26:33

@Gilinggalang: De a Véreb nem tud a Tyrion-Sansa házasságról.

Azt meg, hogy _most_ mit kezdjen Aryával, meg majd kitalálja, ha biztonságos távolságra jutott az Ikrektől :)

Ezt meg én küldeném minden lesokkolt rajongónak :D

media.tumblr.com/tumblr_lvd0afmitz1qezpec.jpg

al Dajjal 2013.06.04. 10:29:34

A könyvben szerintem Robb nem is volt igazán főszereplő. Leginkább csak róla beszéltek, meg a sikereiről. Nem bánom, hogy így történt. Így legalább nem az a habos, rózsaszín felhős happy end lesz, hogy Robb győz, ővé Észak - vagy maga a Vastrón és a gonoszok meg jól meghalnak. Most lehet izgulni, hogy kié is lesz végül a fődíj. :-)

Ez a kötet tele van nagy bazmegekkel. Én ezt tartom a legkisebbnek.

Gilinggalang 2013.06.04. 10:30:23

@doggfather: @Ingyonbingyom: szerintem egy nemesi család sarja mindig minden körülmények között komoly értéket képvisel. Legrosszabb esetben Kisujj kifizeti a váltságdíjakat, hiszen neki elég komoly Stark lány fixációja van :)

Tájfájter 2013.06.04. 10:32:36

@doggfather:
Nem feltétlenül várom el, hogy a könyvet kövesse, csak az apró eltérések miatt elkezd összeomlani a sztori.

Más:
Az egyértelmű, hogy Sansa-Tyrion házassággal és a Frey-Edmure házassággal, valamint Robb megölésével Észak és Folyóvidék (Riverland) hatalmi viszonyai átrendeződnek, és kikerülnek a Tully-k és Starkok a képből.
Marad még Északon Bolton, ami egyértelművé teszi az ő szerepét is az árulásban.

Krogshöj 2013.06.04. 10:34:01

Emmy? Szerintem megint hanyagolják majd a Trónok harcát, mint tavaly. Ha jól tudom, ott egyes epizódokat kell nominálni a színészeknek, és sajna a rengeteg történetszál miatt egy epizódra minden szereplőnek olyan kevés perc jut, hogy az alapján még a jelöltség is bravúr, bármilyen zseniális az a hat perc. De ha az egész éves teljesítményt nézzük, akkor Fairley, Coster-Waldau és Rigg is papírforma lenne.

gumirocker 2013.06.04. 10:34:08

@Exploiter: Igen, csodálkoztam is, hogy na akkor ez hogyan van? Éppen azért hayták otthon, hogy a jelenléte ne sértse Frey papa "érzékenységét". Na az van nekije, mindenki láthatja...
Még csak most tartok a negyedik könyv elején - úgyhogy valszeg később eszerint mindenképpen meghal a csaj és nem marad életben Robb gyereke sem, így a csaj és a gyerek történetek kimenetelét illetően valszeg nincs változás - de akkor sem értem, hogy miért kellett ilyen durván megváltoztatni a dolgot.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 10:35:15

@al Dajjal: nekem eddig se fordult meg a fejemben, hogy robb megkapja a vastrónt.

Jon Snow hamarabb.

g-dúrban zúgó kabóca 2013.06.04. 10:44:41

@Nézőke: ez zseniális, 10 perce ezen röhögök

zizi77 2013.06.04. 10:44:59

@gumirocker: Én is így emlékszem a könyvből, főleg, hogy az egész házasság csak említés szinten volt tálalva, nem mennyire direktben. Sokkolóan is ért a csaj ilyen módon való kinyírása/főleg, hogy magam is 5 hónapos terhes vagyok/.

Ser Jorah arca is megérne 1 tanulmányt, amikor rájön, hogy Dany beleszeretett Daarioba.

Lacka929 2013.06.04. 10:48:09

Hát akkor rosszul emlékeztem.

g-dúrban zúgó kabóca 2013.06.04. 10:53:12

azért a farkast legyilkolni Arya szeme láttára, az már tényleg öncélú szemétkedés volt a (forgató?)könyvírótól

leslieb 2013.06.04. 10:54:34

Michelle Fairley az egész évben remek alakítást nyújtott, de ebben a részben konkrétan zseniális volt. Tegnap délután néztem meg a részt, de még mindig a hatása alatt vagyok. A felkiáltás és a néma csönd .. brr

Felagund 2013.06.04. 10:58:42

@g-dúrban zúgó kabóca: Egyrészt nem tudták, hogy Arya látja őket, másrészt meg mit kezdtek volna egy (barátságtalan) rémfarkassal? :D

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.06.04. 11:07:15

kőkemény volt az egész rész, még könyvet ismerve is. viszont voltak már jelek, hogy készül a háttérben megegyezés: Roose Bolton és Jaime Lannister párbeszédei, pláne a legutolsó fontos, amikor Jaime elindul Harrenhalból (majd visszafordul Brienne-ért). akkor Jaime ugyanazt veti oda Boltonnak, amit ő Robb Starknak miközben belémártja a pengéjét: 'the Lannisters send their regards' - valamint Bolton nem egyszer utal Tywinre (nem csak felnéz rá, szinte fél tőle).

gondolom a következő részben Tywin oldaláról is kiderül a turpisság, vagyis Bolton behódolásával és a Frey árulással kiütik a régi Stark-Tully szövetséget. Littlefinger pedig már úton az Eyre felé, előbb-utóbb a Vale is Lannister irányítás alá kerül. az Ironborn pedig csak északra tört be, az most még jól is jön Tywinnak, nem probléma.

viszont a pióca (királyvér) égetés működni látszik.

Blobov 2013.06.04. 11:10:31

@Varbaro: Ugyanakkor van egy kifejezett rajongói ötletelés, mely szerint Jeyne mégis terhes volt és elrejtették; Robb anyja szerint ugyanis gyerekszülésre jó csípőjűnek tartja, míg a 4. kötetben keskeny csípőjűnek látják.

aldoke 2013.06.04. 11:13:04

Éjjel ettökor fejeztem be és még mindíg libabörös vagyok. Én még mindíg sokkolva vagyok.
Többek között ez is egy jó beszólás volt a végén.."George RR Martin, elmész te a picsába."

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.06.04. 11:14:31

megj. - bár már párszor írtuk:
Casterly-rock - Casterly családnév, így a korábbi magyar fordítás, a Kaszter-hegy hibás
Castamere - a nóta történetét pedig Cersei taglalja Margaerynek a Sansa-Tyrion frigy előtt

68nyara 2013.06.04. 11:14:59

Szerintem ez egy jó rész volt, végre valaki leszámolt a fantasy-k szokásos hibájával: a jók kvázi érinthetetlenek, a rosszak meg mindig veszítenek. (Bár ez már a "jó" szovjet háborús filmeknél is így volt ezelőtt 60 évvel, sőt, a még korábbi amerikai westernek is adtak egy adagot ehhez. Szóval ez amolyan örök filmes valami...)

Viszont: sixx: az Indexen fenn lévő ajánló szöveg valami kiba zavaros, nem lehetne azon javítani?

Felagund 2013.06.04. 11:19:34

@adamskij: Azért Kisujjt én nem venném a feltétlen Lannister-szimpatizánsok közé... Ahogy már megmondta Varys is, Kisujj egyvalakit szeret csak, aki pedig Kisujj ;)

És hát jelen állás szerint a Starkoknak eléggé reszeltek, Robb meghalt, Bran, Rickon szintén halottak (az utolsó hivatalos információ szerint), innentől Észak nagy háza de facto a Bolton...

Hogy Edmure Tully-val mi lesz, az meg majd elválik, felteszem Walder Frey nem fogja baráti lapockaveregetéssel kikísérni a kapun :)

redwolf 2013.06.04. 11:20:21

A könyv nagyon jó anyag, bár van kötet, ami szinte lábjegyzet, rengeteg mellékszereplővel. Ezt össze kell rántani valahogy a filmben, és eddig jól csinálták. Remek alakítások, jó párbeszédek, kiváló karakterek, akiket nagyon lehet utálni, vagy kedvelni. Branban sok van még, Hodorba lépni nem lehetett nagy kihívás, de ha szembe kerül egy igazi ellenféllel? Martint nem kell szidni, meri kiiktatni főszereplőit is, ettől érdekes: ki marad életben majd a végén, és ki változik meg annyira, hogy örülünk neki. A következő epizód a mostanit is túlszárnyalja majd? Kínzó talányok.

candyperfumegirl 2013.06.04. 11:23:21

Tudjátok, mi a kurva idegesítő? (a direkt spoilerezésen kívül, de azt sixx úgy is kigyomlálja) Ez:
-ez a könyvben máshogy volt!!! a 765. oldalon kiderül, hogy valójában ki volt ott és ki nem, és különben is...
- ez volt nektek durva? csak várjatok, arra, hogy...
- majd én elmondom, hogy ki főszereplő és ki nem, és különben is ez alapot szolgáltat arra, hogy kinek a halálán lehet kiakadni és kin nem.
- jegyezzétek már meg, hogy itt nem lehet megkedvelni a karaktereket!
...

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.06.04. 11:25:13

@Felagund: igazad van, Kisujj inkább jól manőverez az erősebb hatalmak között. azért a sorozat nagyrészében egyértelműen Tywin szekerét tolja, nem véletlen, hogy cserébe megkapta Harrenhalt és a Vale-t Lysa Tully kezén keresztül. amúgy vicces helyzet, hogy egyben ő Riverrun ura is, egész szépen felkapaszkodott a semmiből.

Starkok most jó ideig nem rúgnak labdába északon, az egész biztos.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 11:26:19

tényleg durva, hogy meghalt a terhes nő, de a hasba szúrástól nem lesz még durvább, nem??
ha az ő nyakát is elvágják akkor is meghal ő is, meg a kicsi is.

nah csak azt akartam írni, hogy nekem a lemészárlása kellően sokkoló volt a módja már annyira nem.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.06.04. 11:28:01

@redwolf: sajnos a csúcspont attól tartok, ez az epizód volt ebben az évadban, mint az eddigi kettőben is az utolsó előtti rész adja meg a kegyelemdöfést. bár anno a tizedik rész végén szüli meg Dany a sárkányokat, az előre tekintő mozzanat volt, semmint befejezés.

silberstein 2013.06.04. 11:29:32

@XocoLatte: szerintem a könyvben brutálisabb volt. Bár lehet, hogy csak a váratlansága miatt - itt már számítottam rá, de görcsben volt a gyomrpm tőle rendesen....

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.04. 11:29:47

Elkezdtem nézni, de nekem nagyon nem adja... fura...

sélli_ 2013.06.04. 11:30:07

@candyperfumegirl: Candy, mintha kicsit telleg ideges lennel :):) Ohatatlan, hogy parhuzamot von az ember a konyvvel - ezt el kell fogadni. Mas kerdes, amikor valaki mondokaja MINDIG ezzel kezdodik. Mondjuk azt nem is ertem, hogy ha valaki ennyire konyvfanatikus, minek nezi a sorozatot.. egy konyvbol adaptalt film/sorozat SOSEM lesz olyan mint a konyv!
Izirajder, ne idegeld magad ilyeneken :)

Felagund 2013.06.04. 11:30:35

@adamskij: És ha mondjuk összeügyeskedi Sansát a kis Robin Arrynnal, akkor mindjárt Északon is lesz némi befolyása ;)

zizi77 2013.06.04. 11:31:45

@doggfather: Azért más, mert itt direktben Robb gyerekének megölése volt a cél. Az, hogy ebbe az anya is belehal, már csak következmény. Szerintem annyira nem lett volna sokkoló, ha simán a torkát vágják el. Persze ebben benne van az is, hogy ehhez sajnos már hozzá vagyunk szokva.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 11:34:02

@zizi77: elméletileg robb gyereke titok volt, nem tudta még frey, hogy terhes a nő, nem?

Gilinggalang 2013.06.04. 11:36:01

@doggfather: nehogy Jon üljön a Vastrónra

zizi77 2013.06.04. 11:37:21

@doggfather: Szerintem erre értette az öreg, hogy mindig látja mi van a ruha alatt, márpedig gömbölyödött már szépen.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.06.04. 11:37:33

@Felagund: azért Sansa sorsa se túl egyszerű ;) kíváncsi leszek, mikor lesz annyira bátor, hogy sarkára áll, mint Catelyn tette és elkezdi irányítani a szálakat maga körül.
kis időbe telik, amíg a Stark-gyerekek összeszedik magukat, ám az idő mostantól nekik dolgozik: szépen csendben lehet mozgolódni, míg a többi nagy ház egymással lesz elfoglalva. nem olyan rossz pozíció ez.

morbiczer 2013.06.04. 11:38:40

Nekem nem jott be annyira.

Ahhoz kepest, hogy Benioff es Weiss mar a kezdetekkor is azt nyilatkoztak, hogy leginkabb ezert a jelenetert akartak megcsinalni a sorozatot, szerintem nem utott annyira.

Az elso evadban Eddard kivegzese szerintem hatasosabb volt.

Talan jobb lett volna, ha GRRM irja ennek a resznek a forgatokonyvet, nem tudom.

Mas.

Blackfish-sel mi lett a sorozatban? Ha jol emlekszem, o is ott volt az eskuvon, de nem emlkeszem, hogy mi tortent vele.

Felagund 2013.06.04. 11:39:52

@doggfather: Ha nem is tudta, a mustrálásnál simán kiszúrhatta, hogy terhes, elég tapasztalt a vén kujon ;)

Egyébként borzasztóan tetszett, ahogy a történéseket kezelték, indítottak egy erős feszültséggel, ezerszer elmondták, hogy Walder Frey veszélyes, nem bocsát meg, mittomén, majd utána picit enyhítettek a kenyér és só jelenettel (ami mondjuk nem volt megmagyarázva, szóval aki nem olvasta a könyveket, vagy nem perfekt középkori történelemből, rohadtul nem sejthette, hogy ez most micsoda), ezután Robbot szépen a szőnyeg szélére állították és Talisástul megalázták, lehetett izgulni, hol áll meg az öreg, majd ezután hirtelen úgy tűnik, hogy Lord Walder kigeciskedte magát, spongyát rá, ünnepeljünk. Az ara is csinos, és még cuki romantikus jeleneteket is képesek bevágni Robb és Talisa között, sőt, még Catelyn se úgy néz végre a menyére, mint a véres rongyra, ééééés, amikor már mindenki megkönnyebbült és boldog, akkor BUMM, kinyírnak mindenkit aljasul...

Ilyen érzelmi hullámvasútat... Zseniális, na

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 11:39:59

@Gilinggalang: miért ne??

!!!!!SPOILERES lehet, bár a könyvet NEM olvastam, csak tarangálok, meg spekulálok a sorozat alapján!!!!!

Jon az elsők kölyke, meg északi ő a jég, Danny meg a tűz, kettőjüké lesz a trón, illetve a gyereküké azért tűz és jég dala, mert az egész eposz az ő gyerekükről a legnagyobb királyról, illetve annak születéséről szól.

Nah aki olvasta a könyveket nyugodtan írja meg, hogy ez mind hülyeség. :)

Mást ne. :)

candyperfumegirl 2013.06.04. 11:40:11

@sélli_: jaj, azzal semmi probléma, ha az ember megállapítja, az első két könyvet olvastam, és én is megállapítottam magamban, hogy ez meg az más lett, és ez van, ahol jó, van ahol rossz.
Én a csakazértis jellegű okoskodásra gondolok. :)

Gilinggalang 2013.06.04. 11:40:16

@morbiczer: kiment brunyálni, és még nem kapták el.

spontan · http://erdekessegek.info 2013.06.04. 11:41:45

@Kisszikora: így van, a könyvben nem volt ilyen, ezért a cikkből ki lehetne húzni ezt a mondatot, mert tévedés

Az mindenesetre érdekes, hogy ilyet beleírtak a sorozatba, mert ez elég brutális jelenet. Lehet, hogy ettől besokallnak majd a népek. Láttam is a neten, hogy többen írták, hogy lemondják az HBO-t ezután. De persze a többség nézni fogja továbbra is.

pocimon 2013.06.04. 11:43:48

kicsit homályosítsatok már fel, Robb + Catelyn Stark szál "elvarásával", most Tyrion (Sansa-n) keresztül lett észak ura, (érdekes lenne, de előző részek alapján meg se lepődnék rajta ha elkezdene szembe menni Tywin-al ... :D )?

sixx · http://comment.blog.hu 2013.06.04. 11:44:02

@spontan: nem cikk, hogyvolt, a sorozat alapján, és azokat az érzéseimet tükrözi, amik a nézésekor feltörtek bennem. meg abban, aki NEM OLVASTA A KIBASZOTT KÖNYVEKET, mer' van ilyen ember is a földön, vagy 6,8 milliárd legalább.

Leadfoot 2013.06.04. 11:46:45

@zizi77: Mondjuk a sárkányos kurvája is jó nagy gyökér. Tudja, hogy Ser Jorah reménytelenül szerelmes belé, erre az orra előtt flörtöl a selyemfiúval, épp csak hogy le nem térdel elé. Miért nem basz rögtön bele egy tőrt Mormont szívébe, és forgatja meg?

morbiczer 2013.06.04. 11:47:33

@spontan: "Láttam is a neten, hogy többen írták, hogy lemondják az HBO-t ezután. De persze a többség nézni fogja továbbra is."

Ez mondjuk hulyeseg.

Sokan irtak a neten, hogy eldobtak a konyvet, amikor a Red Wedding vegere ertek, de 99%-uk legkesobb masnap ugyis elovette megint, mert tudni akarta, hogyan folytatodik.

Cecan Basescu 2013.06.04. 11:47:51

@candyperfumegirl: Ez kb. olyan, mint amikor felröppen valami negatív hír Mo. kapcsán, akkor is megjelenik fél tucat külföldön élő magyar, hogy elmondja mennyire hülye aki még itt maradt. Nincs ez másképp ebben az esetben sem.

Krogshöj 2013.06.04. 11:48:00

@sixx: Te kezdted el szidni Martint Talisa megölése miatt. Ami tévedés, hiszen Robbné a könyvben nincs is ott az esküvőn, ezt csak ki lehet javítani, nem?

Krogshöj 2013.06.04. 11:49:02

Amúgy én az Arya fejezet végén dobtam el a könyvet, mert azt hittem, ő is meghalt. Szerencsére a sorozatban egyértelmű, hogy csak leüti a Véreb.

QTPie · http://erettnok.blog.hu 2013.06.04. 11:53:09

Szerintem épp ideje, hogy történjen valami, mert az első szezon vége óta kibebaszottunalmasvoltmárazegész.

Végre valami.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.06.04. 11:53:31

@pocimon: nagyban függ ez a következő résztől, abban biztos lesz Tywin monológ, amiből kiderül, milyen alkut kötött Freyjel és Boltonnal.
de simán lehet megosztott hatalom, mint Littlefinger esetében is: névleg ő Riverrun ura, gyakorlatban meg más tartja a rendet. északon is megáll ez a konstelláció, míg Sansa-Tyrion az úr névleg, addig Bolton garázdálkodhat (és végre embert is nyúzhat megint) kedvére.

Jubal Harshaw 2013.06.04. 11:55:52

A RedWedding-nél a leírásban sokkal többen halnak meg... de más olvasni róla és más premierplánba nézni a torokelvágásokat...

Felagund 2013.06.04. 11:58:12

@morbiczer: Annó Ned Stark halálánál is iszonyú hisztt vágott le a fél internet, hogy ez mekkora fasság és hogy ő ugyan egy percet sem néz többet ebből a szarból...

Ezzel szemben a szikár tények:

S1E09: 2,6 millió néző
S1E10: 3,04 millió néző

No comment :D

Karcolt lendület 2013.06.04. 12:00:31

@Leadfoot:
Igen, ez mostanra mindenkinek leeshetett, hogy ez egy kib. Barátok közt fantasy környezetben: a történet egész egyszerűen nem tart sehova, csak időnként vannak benne ilyen meglepő fordulatok. Akik megmaradnak, tovább kavarják a szart, a nem megmaradtak helyére belépnek újabb szereplők, akik majd egy idő után szintén kinyíródnak: az alapszituáció, alapmotivációk már rég elfelejtődtek, semmi koherencia nincs a sztoriban, de Martin és a sorozat alkotói jól élnek.

Leadfoot 2013.06.04. 12:03:21

@Karcolt lendület: Akkor Robb Stark tulajdonképp... MAGDI ANYUS? :-DD

Karcolt lendület 2013.06.04. 12:04:36

@Leadfoot:
:-))
Nem tudom, Magdi anyust is kinyírják egy esküvőn? ;-)

pocimon 2013.06.04. 12:04:55

@adamskij: ahha köszi, lemaradtam a Memorial Day-en leadott 8 percesről, az úgynézki pont erről -is- szól :

politikai házasság Westeroson :

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=xOzzPaPATFE#!

Felagund 2013.06.04. 12:05:37

@sixx: tudom, hogy számodra a helyes írásmód csak egy újabb idegesítő huszadrangú mellékkörülmény, de nem Castemere, hanem Cast_a_mere ;)

Tájfájter 2013.06.04. 12:05:59

@doggfather:

olvastam a könyveket, de még nem tart itt a sztori :-)

Amúgy abszolút jó megközelítés, de inkább Bran és Dany a befutó, Jon nem házasodhat :-)

Vagy Rickon és Dany :)
Vagy Arya és Dany... izé :-)

piettro 2013.06.04. 12:06:51

Értem, itt halnak a "jók" is. De mi marad, ha kiirtják az összes "Hőst", akikkel azonosulni tudsz, akiknek drukkolsz, blablabla...?
A Stark gyerekek évekig nem lesznek még tényezők. A Lannisterek elfoglalják a birodalmat, aztán jön a sárkányos csaj és porig rombol mindent, a sárkányokat meg megeszik a vadak? Van még persze szimpatikus szereplő elég, de morálisan, hogy is mondjam, ingoványosak :). Szóval marad a történet maga, amit meddig lehet mesélni? Mikor lesz belőle vajon brazil szappanopera?

Bada Bing 2013.06.04. 12:10:07

A Talisa megölésével épphogy a könyv és a sorozat közötti különbségeket csökkentették.

A könyvben nem esik teherbe Robb felesége, ami pedig egy király esetén nagy különbség. A lényeg, hogy egyik szálban sem lehet utóda, így mivel a sorozatban terhes volt, meg kellett ölni.

csomóga 2013.06.04. 12:19:42

Én tudtam, hogy mi fog történni, nem is nagyon rázott meg a dolog (lehet túlságosan rákészültem), de volt egy jelenet, amikor Robb és a felesége beszélgetnek, Catelyn őket nézi, boldog meg minden, aztán meglátja az őrt amint becsukja az ajtót... hát én annál a jelenetnél tapsikoltam, milyen jól meg lett csinálva, meg úgy az egész rész feszültségkeltésben zseniális volt. Meg kicsit lesokkolódtam amikor hasba szúrják, tényleg elég durva volt, pedig láttam már pár dolgot tévében (nem a Hannibalra gondolok). Ennyit szerettem volna hozzáfűzni.

Link elek 2013.06.04. 12:22:17

@Tájfájter:
Nem lesz mas, GRRM segit a forgatokonyiroknak is es evadonkent 1 resznek o irja a forgatokonyvet.
Vagyis Talisa halala egy visszafele spoiler a majd megjeleno konyvben meg fog halni

stukov1 2013.06.04. 12:22:51

A feleségemmel csak néztünk... Ha Daenaris is meghal nem nézzük tovább.

Bada Bing 2013.06.04. 12:26:59

@Link elek: nem kell meghalnia. Egyszerűen egy súlytalan szereplő, semmi jelentősége nincs. Ha lett volna gyereke, akkor egész más lenne a helyzet.

@TheUlysses: pontosítok. Bár lebegtetve volt a kérdés, az 5. könyv végéig nem tudjuk, hogy teherbe esett volna, az idő múltával pedig egyre valószínűtlenebb.

stevieg18 2013.06.04. 12:37:30

van valakinek arról valamilyen információja hogy a finálé milyen hosszú lesz?

zizi77 2013.06.04. 12:39:06

@Karcolt lendület: Erre azért ne vegyél mérget, mert a könyv 7 részes lesz, míg itt most csak a 3. könyv felénél tartunk.

morbiczer 2013.06.04. 12:40:54

@Link elek: "Egeybkent GRRM elarulta egy interjuban, hogy a legvegen megfagy minden, vagyis gyoznek a mások"

Bocs, de ez hulyeseg.

Gilinggalang 2013.06.04. 12:41:23

egy pár spoilert gyomlálj már ki sixx, ha van rá érkezésed :)

zizi77 2013.06.04. 12:42:36

@Bada Bing: szerintem meg pont említve volt a könyvben, hogy talán terhes, de ennyire valóban nem volt világosan kiemelve emlékeim szerint.

fran7 2013.06.04. 12:43:00

@Link elek: Ez nem lenne meglepő befejezés, de nem fogja meghúzni a dolgot. Mert ez kb. a Gyűrűk ura lezárása. Amely az addig ismert civilizáció letűnésével ért végét. Illetve ez a könyvek olvasásával egyértelmű, hogy ez teszi koherenssé a szöveget. Egy fenyegetés, amit senki nem vesz komolyan.

nnnnnnnn 2013.06.04. 12:46:01

sztem szar rész volt alapba mer nem szerepelt benne a lord tyrion...

XocoLatte 2013.06.04. 12:55:47

De rohadtul unalmas, hogy majd minden hsz-ben csak ezt olvasom: "a könyvekben", "a könyvben", stb. Esetleg a filmsorozathoz egy hsz, valaki?

pocokman 2013.06.04. 13:04:53

>> Blackfish-sel mi lett a sorozatban? Ha jol emlekszem, o is ott volt az eskuvon, de nem emlkeszem, hogy mi tortent vele.

Kiment csurgatni még a nagyjelenet előtt.

Módfelett Kényelmetlen 2013.06.04. 13:05:10

úgy bírom ezt a picsogást, ilyen az amikor egy rakat szomszédok rajongó sorozatot néz

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 13:06:32

@Leadfoot: valahogy így, de azért mégis nézed! :D

(És még ott a sárkánycsaj. Bár az az érzésem -nem olvasom a könyvet- hogy ő sem nem lesz a befutó!)

vontod75 2013.06.04. 13:06:47

@XocoLatte: Félig off: De rohadtul unalmas már hogy szinte minden nem a "könyvben", "könyvekben" szövegrészt tartalmazó hsz-ban hivatkoznak a könyvezők hozzászólásaira... Esetleg írhattál volna valamit a sorozatról is, nemdebár...

Azt hiszem Cat megformálásáért simán előre kiosztható a díj.

Ja és éljen Stannis a törvényes király!!!

Bada Bing 2013.06.04. 13:07:02

@Link elek:
"Egeybkent GRRM elarulta egy interjuban, hogy a legvegen megfagy minden"

Rossz troll rossz.

pocokman 2013.06.04. 13:08:35

Mivel nem akarok spoilerezni azoknak, akik majd el akarják olvasni a könyvet, na meg a könyvből idézgetőkön idegeskedő olvasókat sem szeretném zavarni, ezért csak annyit mondok, hogy igen, a Robb nejének szála igencsak eltért a könyvtől. Én már az epizód előtt biztos voltam benne, hogy a nő is meg fog halni, így lehet csak feloldani a logikai bukfenceket, hogy aztán nagy léptékekben ne legyen lényegi eltérés a könyvhöz képest.

méregzsák 2013.06.04. 13:10:00

@Módfelett Kényelmetlen: gratula. Építő jellegű hsz volt. Köszönjük. Igyekszünk nem picsogni.

Cat és Bolton párosa abban a néhány másodpercben überelhetetlen. Cat feje, ahogy lassan rájön, hogy baj van... És Bolton nézése...

Selli69 2013.06.04. 13:11:20

@Felagund: Robin? Ezt a szereplőt nem ismerem, pedig megvolt mind az öt kötet. Bár csak magyarul.

fran7 2013.06.04. 13:12:36

@XocoLatte: Csak a kedvedért. Edmure és asszonkája jelenetei voltak számomra pozitívak. Ahogy nézte a lehetőségeket, majd meglátta az apósa takarásában a nőt. Majd a csaj tekintete a menyegző közben, mikor nem lehet tudni, hogy miért volt rettegés a szemében, Edmuretól és a násztól félt vagy esetleg tudta, hogy mi jön. S esetleg nem tudja eldönteni szóljon-e újdonsült férjének vagy legyen lojális az apjához.

Felagund 2013.06.04. 13:15:22

@Selli69: Csak a sorozatban, a könyvben Robert. Lysa Arryn degenerált kiskölke ;)

sixx · http://comment.blog.hu 2013.06.04. 13:15:52

A büdös kurva úristen bassza már meg az összes spoilerező gyökért. Lenyűgöző teljesítmény, hogy képesek voltatok elolvasni öt könyvet a kifestők mellé, tényleg.

pocimon 2013.06.04. 13:16:16

csakhogy ne ekézzétek Martin bátyót: "Oh Shit, I Totally Forgot That Happens!" - www.theonion.com/articles/oh-shit-i-totally-forgot-that-happens,32673/

:D

zizi77 2013.06.04. 13:18:48

@fran7: már csak a sírdogálás maradt ki.

Gilinggalang 2013.06.04. 13:18:49

@fran7: ráadásul Edmure feleségét elnézve szerintem kijelenthetjük, hogy Robb iszonyatosan elbaszta.

vontod75 2013.06.04. 13:19:16

@sixx: Azért az sem kis teljesítmény, hogy nem volt tömeges spoilerezés a TWR-re. Ráadásul két hét alatt...

méregzsák 2013.06.04. 13:19:53

Csak nekem volt olyan érzésem, hogy amikor Cat elkapja Frey nejét, és könyörög a fia életéért, Robb - látva a feleségét holtan - már nem akar élni? Úgy nézett az anyjára, mint aki azt mondja, hogy nincs értelme, felesleges a küzdelem, amit Cat folytat, mert az ő - Robb - élete már úgyis véget ért a felesége halálával?

vontod75 2013.06.04. 13:20:15

@Gilinggalang: Mondjuk Frey tata Robbra nézése mikor fellebben a fátyol se gyenge alakítás...

zizi77 2013.06.04. 13:20:49

@Gilinggalang: Mondjuk, ez már csak azért lehetett, hogy Robb tényleg azt érezze. Egyébként nem biztos, hogy Ő is ezt a csajt kapta volna.

Gilinggalang 2013.06.04. 13:20:52

@vontod75: végre! már azt hittem senki nincs Stannis pártján :)

méregzsák 2013.06.04. 13:22:09

@sixx: ha még azt is hozzávesszük, hogy sok kifestőben mese is van, akkor már főleg nagy dolog.

fran7 2013.06.04. 13:22:29

@Módfelett Kényelmetlen: Végülis Cersei 30 év múlva tipikus Janka néni lesz. Ned Stark Vágási Feri. Stannis meg a közös főbérlő, akire már nem is emlékszem. Hound egyenlő Góliát. Sansa a Mágenheim kislány.

Gilinggalang 2013.06.04. 13:23:04

@zizi77: szerintem Robb választhatott volna, ha marad az eredeti terv. És ez a csaj messze kiemelkedik a klasszikus angol női vonalat megtestesítő Frey lányok közül.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 13:23:18

@Tájfájter: csak azért, mert kró?!

Az változhat, simán. ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 13:24:00

Megjegyzem, behányok a szögletfejű nyálgéptől. Ha a sárkánycsaj tényleg kefélni fog vele, tiszta csalódott leszek. Pedig úgy néz ki, nedvesedik rendesen (fasztudjamért), de hátha ez sem úgy lesz, mint ahogy kinéz.

Böehhhe...

méregzsák 2013.06.04. 13:25:58

@zizi77: értem én, értem, csak fájt, ahogy nézett...

in Tyler we trust 2013.06.04. 13:26:14

@Bada Bing:

jaja! itt sírnak a népek, hogy így meg úgy ez nem is így volt, meg barbár GRR, közben meg nem értik meg, hogy minden azért van úgy ahogy van, hogy abban a csekélyke 5-8 percbe bele lehessen sűsíteni a feszültséget, a tragédíát. Csak így lehetett eléggé hangsúlyozni az árulás aljasságát és a fájdalom mértékét amit Catelyn érez és ami majd késöbbi eseményeket fog befolyásolni.
Szal kussba! Az stáb nagyobbat alkot, mint amit elvárhatnánk tőlük egy ilyen regényfolyam esetében!

fran7 2013.06.04. 13:26:38

@zizi77: Azért emlegették, hogy Freynek van egy olyan lánya, aki nem a többiek "szépségével" van megáldva. Tehát lehetett sejteni, hogy akár lehet jó választás is onnan nősülni. Frey gondolom ezzel akarta szűrni a jelentkezőket. Lásd Bolton miképp választott.

zizi77 2013.06.04. 13:27:20

@Gilinggalang: A könyvben/bocs/ nem is volt ennyire szép a csaj, csak épphogy elment szódával.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 13:27:47

@Crucio (Picicsibe): szerintem is marha irritáló, de lehet csak irigyek vagyunk. :)

Tájfájter 2013.06.04. 13:29:23

Amúgy Cat megérdemli, simán ő baszta el az egészet.

- Utánna ment a férjének első évadban a késsel
- elkapta Tyriont útközben
- Ő tárgyalt Frey-jel
-elment tárgyalni Renly-hez és semmit nem ért el.
- elengedte Jamie-t...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 13:29:41

Ja, még valami. Jon hogy lehet, h megöl egy varjút, csak h bevágódjon a vadaknál, de az öreget ugyanezért már nem volt képes? Ez nekem fura volt!

XocoLatte 2013.06.04. 13:29:56

@Crucio (Picicsibe): szerinted, mióta nem nedvesedett már, bármire? segítek, legutoljára akkor nedvesedett, amikor jóura ölében lovagolt, az meg már jó rég volt. és tudod, a szerelem vak...

vontod75 2013.06.04. 13:30:20

@Gilinggalang: Stannis hasonlít kissé a Starkokra, csak míg Északon a család, Sárkánykőn a kötelesség a fontos.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 13:32:00

@Crucio (Picicsibe): azt én se értem, azt hittem a félkarúnál felfogta, megértette, hogy egy varnyú nem számít a védelem a lényeg, erre nem tud megölni egy öreget?!?!

XocoLatte 2013.06.04. 13:32:30

@Tájfájter: ezekben azért el kell ismerni, van valami igazság, talán pont ezek miatt is volt a legesleginkább ő kibukva magából ennek a fertelmes árulásnak a láttán. a színészi teljesítményükért többen csillagos ötöst érdemelnek a tegnapi epizódban, kár, hogy egy részük már max csak flashback-ben fognak megjelenni a képernyőn...

XocoLatte 2013.06.04. 13:33:06

Edmure-t vajh a bedding során gyakták le, vagy élni hagyták?

zizi77 2013.06.04. 13:33:58

@fran7: Na erre már nem is emlékeztem. Viszont nem Edmure választotta a csajt, és ebbe a belekényszerített frigybe az öreg hülye lett volna odaadni a legjobb lovát, mikor azt másik helyzetben is felhasználhatta volna. Így nekem továbbra is orr alá dörgölésnek tűnik a lány kiválasztása, főleg, hogy hamar özvegy is lett, és újra eladható.

pizzaboy 2013.06.04. 13:34:01

nah ez a rész kifejezetten tetszett! több helyen olvastam, hogy az író nem kíméli a főszereplőket, szóval már vártam valami hasonlót.

zizi77 2013.06.04. 13:35:24

@Crucio (Picicsibe): arra parancsot kapott, mert e felettese volt.

in Tyler we trust 2013.06.04. 13:36:23

@Crucio (Picicsibe):

a sorozatban, megmondom őszintén én sem értem mit eszik rajta. A könyvben sokkal mácsobb hímnek írják le :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 13:36:44

@XocoLatte: a kényszer meg nagyúr... Akkor hányok tovább! :)

@doggfather: nyomi! :D

Bada Bing 2013.06.04. 13:36:51

@Tájfájter: egyikből sem lett volna gond, ha a férje nem honorkodik állandóan.
- előre szólt Cersei-nek, hogy ha visszaér Robert, kitálal neki
- Robert halála után nem ismerte el Joffrey-t törvényes királynak
- nem volt hajlandó elfogatni a királyi családot és Renly mellé állni
- nem volt hajlandó látszólag kiegyezni és lord protectorként uralkodni maga

Robbot kábé ugyanúgy a honorkodás tette a sírba, mint az apját.

XocoLatte 2013.06.04. 13:37:55

@doggfather: ne feledd, közben megízlelte (szó szerint!) a punci drága nektárját és megmentette szerelmét a Falról való lezuhanástól, szóval kissé be van duzzadva az agyödémától a szerelemhormonja vagy fordítva...
Bran kissé hamar leállította a farkasokat, kisebb erőfeszítéssel azért az összes vadat legyakhatta volna velük. Akik amúgy nem voltak annyira sokan, de a jelenetben mintha még kevesebben lettek volna, mert hogy csak hatan tudtak (max, Ygritte-tel együtt) az öreg lótenyésztő után vágtatni?

Gilinggalang 2013.06.04. 13:38:05

@zizi77: Edmure szerintem nem hal meg, mert hülye lenne az öreg a legszebb lánya szüzességét odadobni a semmiért

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 13:39:44

@zizi77: a parancs az, h elhitesse, h áruló, nem?

@Stormcrow: egen, gondoltam, h a szereplő lett rosszul kiválasztva. mondtam is itthon: biztos nagyon jó pasit akartak, de kurvára nem jött be! :D

Gilinggalang 2013.06.04. 13:40:16

@XocoLatte: saccra olyan 15-20 vad mászott át, de az öreget csak lovon lehetett üldözni, abból meg nem volt sok :)

pecznyik 2013.06.04. 13:40:38

Nem értem, hogy miért védik páran a könyvet (és főleg a szerzőt) a sorozattal szemben. Az, hogy a terhes csajt is kicsinálják nem változtat a tényen, hogy Martin mennyire az ésszerűség határát súrolva fejezi le sorra a szereplőit. Az első könyv/évad igen élvezetes volt, de azóta egy dögunalmas kaotikus menetelés az egész, ahol néha kihullanak, vagy teljes zsákutcába futnak a valamilyen értékeket képviselő szereplők. Az egyik interjúban megemlíti az író, hogy szerinte két féle író van, az építész aki mindent eltervez, és kertész aki elülteti a magot aztán gondozza és hagyja hadd nőjön magától, nos ő az utóbbi. Hát kérem, szerintem van a jó író aki kitalál egy jó történetet, és jól meg is írja, és be is tudja fejezni, meg van a szar, aki a most már gazzal benőtt "kertjében" machetével vagdos és napalmal locsol. A 7., vagy ki tudja hanyadik könyvre meg kapunk egy sivatagot vagy egy jó pár új karaktert akikkel igen nehéz azonosulni mivel az ember x könyvet már elolvasott és kezd a töke tele lenni, azzal, hogy mivel jó pár szálat elvág az író, ezért be kell hozni újakat, amiket csak muszájból olvasunk, és ugyan úgy a komótos semmifele haladásról szólnak. Nah ennyi.

Krogshöj 2013.06.04. 13:41:15

Crows before hoes! :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 13:41:49

@Crucio (Picicsibe): drogo (férfiként nézve is) klasszisokkal "jobb" volt.

@zizi77: emlékszem, hogy az parancs volt, de bíztam benne, hogy felfogta miért volt a parancs ahogy írtam is. De ezek szerint sokat képzeltem a karakterről. :S

zizi77 2013.06.04. 13:42:15

@Gilinggalang: Nem hiszem, hogy eljutottak az ágyig.

pizzaboy 2013.06.04. 13:42:33

@pecznyik: fúú mit fogsz te itt kapni a fanboyoktól...

méregzsák 2013.06.04. 13:42:36

@Gilinggalang: hát lehet, hogy Edmure olyan, mint egy gyorsvonat, de kétlem, hogy a szobáig elértek velük, mire az öldöklés elkezdődött. Arról nem szólva, hogy kiviszik őket, de azt már nem mutatják, hogy elérnek velük a szobáig. Lehet, hogy kiérve a nagyteremből Edmure-t is kiütik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 13:43:45

@XocoLatte: eleve csak 8 ló volt az öregnél, 1et elvitt, olyan sokan nem mehettek utána a vadak, nem??

@Krogshöj: ez a duma nagyon jó viszont. :)

És a csaj arca se volt semmi, mikor erre rájött.

XocoLatte 2013.06.04. 13:44:20

@Crucio (Picicsibe): együttérzek vagy hányok veled... :D

zizi77 2013.06.04. 13:44:28

@Crucio (Picicsibe): viszont már falon innen voltak, és így elég fura lenne, ha vadként viselkedne, majd az őrségnek fejtegetné, hogy az nem is úgy volt, mivel a parancsról már nincs tanúja.

fran7 2013.06.04. 13:45:58

@Bada Bing: Ned nem akart menni Királyvárba. Azért ment, mert asszony erre buzdította és Robert nem véletlenül ment személyesen érte. Esze ágába se volt elindulni, mivel ugye úgy kezdődik a könyv hogy a Mások megjelennek, s a tőlük menekülőt kivégzi. Tehát sokkal nagyobb feladata lett volna Északot védeni, mint beszállni a királyvári intrikákba. S miért indult el, mert Cat bolond nővére kivételesen nem paranoiában gyökerező ötlete elindította. Robert azért hívta, mert arra a becsületre lett volna szüksége, ami Ned vihetett volna királyi udvarba.

in Tyler we trust 2013.06.04. 13:46:23

@Gilinggalang:

első gondolatom volt amikor megláttam az arát :D

XocoLatte 2013.06.04. 13:48:37

@pizzaboy: pedig kb. igaza van, egy alapötletében jónak mondható regényfolyásból próbálnak egy sokkal jobb sorozatot készíteni az HBO-n, osztán néha sikerül, néha nem, lényeg, hogy próbálkoznak.
Az biztos, hogy én minden erőmet összeszedve eredetben nekiálltam az első kötetnek az első 2 évad után, mert hát lelekes és ámulatba ejtett voltam, stb. Sajnos 1 órán belül hajítottam a p...ába el a könyvet, mert olvashatatlan. Szerkezetileg és nyelvileg is.
Jöhetnek a flame-ek...

zizi77 2013.06.04. 13:50:57

@XocoLatte: nekem magyarul is élvezetes volt. :-)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 13:51:24

@zizi77: nem tudom, lehet. ennyi lett volna a cél? előre szaladni, h jön pár vad, készüljetek? azt hittem ennél nagyobb szerepe van, ha már meg kellett ölnie egy társát. de, ok, legyen így.

Azusa 2013.06.04. 13:55:04

Edmure-t nem ölik meg, miért is tennék hiszen most, hogy a Tully házból kb csak ő maradt életben egy törvényes örökössel a Freyek rátehetnék a kezüket Zúgóra meg a hozzá tartozó földekre

zizi77 2013.06.04. 13:59:00

@Crucio (Picicsibe): igazából a tervekről kellett megtudnia, hogy mi van, annak meg a lényegét már hallotta.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 13:59:33

@Azusa: nah edmure szerintem is értékesebb élve, mint halva.

Bada Bing 2013.06.04. 14:00:47

@XocoLatte: Nem igaz, te lator!

A sztorinak egyébként az az üzenete, hogy aki összekeveri a fejedelmi meg a lovagi erkölcsöt, az úgy jár mint Ned meg Robb.

Jon még nincs igazán rendben fejben, Qorint azért ölte meg, mert gyakorlatilag kényszerítette rá, amikor megtámadta. Most meg még ő is a honorban tapicskol és képtelen kellően pragmatikus lenni.

zizi77 2013.06.04. 14:01:49

@Azusa: így is, mert nem maradt más családtag a közelben, és így az asszony révén az öreg irányíthatja Zúgót. Itt nincs bíróság, aki majd visszaadja, ha megjelenik 1 törvényes utód, csak ha le tudja nyomni a sereget.

XocoLatte 2013.06.04. 14:02:10

@doggfather: látod, pont ezért írtam volt, hogy Ygritte-tel együtt max. hatan vágtathattak az öreg után (Jon-t nem számítva a vadak közé). Csak a matekos tudásomat nem akartam fitogtatni. De kiprovokáltad, na.... :DDD

Meth, Not even once 2013.06.04. 14:04:20

Ábátor sokan homályos emlékezetek mélyéről már nem tudjátok előszedni pontosan mi lett Robbnéval a könyvben, én pontosan emlékszem mi lett a könyvben Robb nejével, és itt leírom, bár a sorozatban úgy sem így lesz, de azért egy kicsi SPOILER.

Szóval, ugye ott Westerling nevű famíliából volt a csaj, akik szintén benne voltak az árulásban, főleg a csaj anyja, a csaj maga ugye szerette Robbot. Azonban mivel sokat csatázott (Robb nem a csaj), és ezalatt az asszony végig Zúgóban csücsült, nem esett teherbe, és a Vörös nászon sem volt ott. Története az (asszem) 5. könyvben említés szintjén amikor is valami jöttmenthez hozzá akarják adni, de ki van kötve, hogy még egy évig várni kell a házassággal, mert ha véletlenül túl hamar esik teherbe, akkor az emberek azt hihetnék, hogy Robb gyereke. Ezután pedig valószínűleg nem lesz sok szerepe, de amúgy sem volt hangsúlyos szereplő a könyvben.

reccs 2013.06.04. 14:05:34

@pecznyik: és ha már végképp nem tud az író mit kezdeni ezzel a katyvasszal, az utolsó évad legvégén Jack a Lost-ból fekszik a földön és kinyitja a szemét. és Vége.

XocoLatte 2013.06.04. 14:06:12

@Bada Bing: Tudod, kinek a pap, kinek a papné, nekem meg a Rob-néni, csak hát tegnap kisminkelték a pociját, így bájbáj.
Szóval, annak ellenére, hogy sok könyvet olvastam már el eredetiben angolul, ebbe sajnos beletörött a bicskám. És nem azért, mert szar lenne az angolom. Se a szerkesztés, se a mondatgyártás nem jött be. Ennyi. Ettől még másnak bejöhet.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 14:10:05

@zizi77: jó, rendben, ezt hajlandó vagyok így elfogadni, mert rugalmas vagyok. :) bár nekem nem tiszta ez így teljesen, mert ha nincs az öreg kiiktatása (amit neki kell), akkor nem akart volna meglépni a vadaktól. legalábbis nem tűnt úgy, h keresi a lehetőséget. akkor ment volna velük tovább, és nem megy előre, h szóljon. de ok, legyen az, h csak sodródott az árral, nem volt terve, a szituációk alakították a tetteit. (szörnyű, h ezért még basznia is kellett! :D kész csoda, h nem rokkant bele lelkileg! :D)

Bada Bing 2013.06.04. 14:10:53

@XocoLatte: az elején kicsit furcsa volt az archaizálni - de nem autentikusan - próbáló nyelvezete, de elég hamar megszoktam, most már ha külföldre megyek is csak így beszélek.

Show me yer bosom, wench!

Az persze nem lep meg, hogy van, akinek ez nem jön be.

zizi77 2013.06.04. 14:14:41

@Crucio (Picicsibe): sajnos idő hiányában nem tudták levezetni a parancs részleteit, így nem csodálom, hogy sodródott az árral. :-)
Majd a jövőben kiderül, hogy mennyire tudja kamatoztatni a vadak közt szerzett tapasztalatait.

Kertigörény 2013.06.04. 14:15:13

ennél már csak a sons of anarchy egy elbaszottab sorozat. csak a picsogás megy, akció semmi. tényleg kb. barátok közt szint. óriási kár, hogy a Spartacus, Dexter lejárt... marad a Vikings.

g-dúrban zúgó kabóca 2013.06.04. 14:15:22

számomra akkor vált biztossá, hogy Robbnét itt csúnyán ki fogják belezni, amikor elrebegte, hogy egyre jobban kijövök anyáddal, Robb, anyád is velem, a gyermek meg Eddard lesz és majd tutujgatjuk együtt, na, hát nem tanulta meg ez a nő, hogy ilyeneket ebben a sorozatban nem mondunk?

egyébkén még leírni is szégyellem, de örülök, hogy kinyírták a Stark mamát, rohadtul idegesítő egy karakter volt, egy csomó szörnyűséget az ő butasága okozott.

XocoLatte 2013.06.04. 14:16:05

@Azusa: ehhez azonban kvázi háziőrizetbe kellene vonják a fickót, vagy elég befenyítniük? Ha lesz utód és fiú, az nem Frey lesz, hanem Tully, azt elfreyítik?

A Bolton-ok eddig a Lannister-ek után a legundorítóbb bandának tűnnek, de lehet, hogy a mintavételezés során a legférgesebbje jutott?

Amúgy a "honorkodás" és a hatalomvágytól vezérelt erkölcsi zéróság mint cselekménymozgató nem volna rossz, csak a hallivúdi "történetírás" túlzottan hozzászoktatta a tömegeket, hogy a rossz és a gonosz elnyeri méltó büntijét, itt meg az életszagú valóságközeli élménybe is bele van csempészve egy kis XTR geciség győzedelmeskedik fíling.

XocoLatte 2013.06.04. 14:19:48

@zizi77: puncit nyalni mindenesetre fog tudni... :D

Jubal Harshaw 2013.06.04. 14:19:55

@Link elek:
Az a baj ezzel világbefagyással, hogy amíg van sárkány (a követ is megolvasztják, hát még a jeget) és sárkányüveg (Tarly gyerek bizonyította) a Mások életkilátása meglehetősen rövidnek ígérkezik...

Dr2JH

Ingyonbingyom 2013.06.04. 14:20:34

@méregzsák: Nem vagyok orvos, de három-négy nyílvessző már átment rajta, ha Mágenheim doktor (ha már Szomszédok:) megy érte és viszi a Nyírő Gyula Kórházba, akkor sem biztos, hogy rendbehozták volna. Westeroson pedig mintha picit gyengébb lenne az orvostudomány.

rognork 2013.06.04. 14:20:50

jáj egy kis vérengzés is így kibassza a biztosítékot, fogjuk mi még jobban utálni ezt a cliffhangerező szarcsimbók martint.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 14:22:13

@zizi77: arra gondoltam, h van terve, nem arra, h elmondták neki, h mit tegyen...;)

Egy biztos, ha dugnia kell, már nem fog izgulni előtte, és azt is tudja, ha nyal, azt szeretik a csajok! Ez a tapasztalat azt hiszem sok mindent megért! :D

XocoLatte 2013.06.04. 14:22:37

@Bada Bing: engem a terjengősség felettébb irritál, pláne, ha öncélúsággal párosul. hamis archaizálás nem zavar, annyira nem vagyok angolból gyári sorozat.

XocoLatte 2013.06.04. 14:28:11

@Ingyonbingyom: Ja, szerintem is melkkasfalat áthatoló idegentestek zavarták a tisztánlátását, ezért is próbált fixálni a szerelmére, de nem sok jó jött ki belőle. Az mondjuk elég tetűség volt a geci Boltontól, hogy a messenger szerepet összekeverte a hóhéréval, de legalább gyorsabb volt a halála. A muter csak egy darab idegentestet kapott, virgonckodott is egy sort még, heves zajongás közepette, úgy kellett elvágni a torkát.
Egyébként nyílpuskát használó udavri zenészek c. alakulat, pláne bérbeadva a Lannister-ek által, nem túl ciki ez nagyon kicsit?

Azusa 2013.06.04. 14:29:38

@Xocolatte: tulajdonképpen a házi őrizet jó szó rá...a vérrokonság itt a lényeg, a gyerek jelleme meg a nevelésen múlna.
Ser Brynden (a Fekete Hal) amúgy nincs a teremben az öldöklésnél.

ehran 2013.06.04. 14:30:48

@Karcolt lendület: Ez mondjuk így, ebben a formában szerintem nagyon nem igaz.

GifLand · http://gifland.us 2013.06.04. 14:30:52

nagyon durván szétvitt ez a rész, hogy a f.szba lehet ilyet csinalni?

Ingyonbingyom 2013.06.04. 14:30:56

@Crucio (Picicsibe): Elég soxor előfordul a való életben is, hogy egy jó csaj és egy igazi kretén nyálgép egy párt alkot. Soroljak példákat? :D

XocoLatte 2013.06.04. 14:31:20

@Jubal Harshaw: Az a a jó a Mások életfilozófiájában (ha élnek egyáltalán?), hogy magasról leszarják a hatalommániásokat és a honorkodókat egyaránt. Humusznak mindkettő jó nekik!

vontod75 2013.06.04. 14:38:22

@Ingyonbingyom: Annyira gyenge az orvostudomány Westeroson hogy van akit már hatszor hoztak vissza a halálból...

Tájfájter 2013.06.04. 14:46:42

@XocoLatte:

"ehhez azonban kvázi háziőrizetbe kellene vonják a fickót, vagy elég befenyítniük? Ha lesz utód és fiú, az nem Frey lesz, hanem Tully, azt elfreyítik?"

Ha a Lannistereket nem zavarja az, hogy az unoka Baratheon lett és ezen a néven lett király (és még csak nem is Baratheon ugyi?), akkor szerinted Frey-éket zavarja a Tully név a földek, és csatlósok esküje mellett?

nevetkőzzcsakszopnifogsz! 2013.06.04. 14:48:28

sajnos teljesen felesleges a sorozatról hogyvoltozni, amikor a sok büdös paraszt nem bírja ki, hogy ne spoilerezzen a könyvből, tönkretéve ezzel mások szórakozását. írogassatok vmi könyves blogon basszátok meg

g-dúrban zúgó kabóca 2013.06.04. 14:50:41

@candyperfumegirl: + nyugtával dicsérd a napot, az talán nem is úgy lesz, ahogy most tűnik!

Ingyonbingyom 2013.06.04. 14:52:17

@vontod75: Ja, az orvos volt. Akkor nagyon jó, mert én azt magicnek gondoltam. Robb egyébként nem a Hétre (atya, anya, kovács, harcos, szűz, vénasszony, idegen) esküdött fel? R'hllor, a fény ura biztos segített volna rajta? Ja és hát egy vörös pap(nő) sem ártott volna a közelbe.

g-dúrban zúgó kabóca 2013.06.04. 14:52:43

azért remélem, hogy ezt az egész részt Pamela csak álmodta

fran7 2013.06.04. 15:03:52

@g-dúrban zúgó kabóca: Csak az a baj, nincs zuhany, ami alól Bobby kijöhetne, egy laza hellóval.

silberstein 2013.06.04. 15:13:23

és még nem kaptunk választ arra a kínzó kérdésre sem, hogy hova tűnt Benjen Stark...

2013.06.04. 15:15:57

A stáblista síri csöndje volt a legjobb.

TyToo 2013.06.04. 15:16:25

Csak ne lenne ilyen sötét ez a sorozat... :/

Link elek 2013.06.04. 15:17:12

Azt tudjatok miert nem hasznal twittert GRRM?
Mert mar megolte mind a 140 karaktert.

sélli_ 2013.06.04. 15:22:22

@Kertigörény: Nezd a Banshee-t a legdurvabb sorozat, amit mostanaban adnak. Premier planban gyakjak a nepet idonkent. Mellesleg a sztori is, es a karakterek is jok.

vontod75 2013.06.04. 15:24:25

@sélli_: A kiugrott amish mészáros az utóbbi idők egyik legjobb gonosz karaktere...

sélli_ 2013.06.04. 15:27:24

@vontod75: UGYUGY!! Frankon neki drukkolok! :)
Bah, mi volt mar a tengap esti reszben is??1 Komolyan nehapercekig el kell forditanom a fejem, pedig birom a vert. eleg naturalisztikus idonkent!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2013.06.04. 15:39:24

@Ingyonbingyom: a való életben leszarom ki, kivel...:)
De a sárkánycsaj a kedvenc karakterem. :)

The_Evil 2013.06.04. 15:56:02

@sixx:

"Frey int, egy faszi odalép Talisához ÉS HASBASZÚRJA BAZDMEG, a terhes nőt, eszem megáll, ilyet hogy a picsába lehet írni, Martin, te beteg állat"

Martin elég beteg, de a könyvben nincs Robb-bal az asszonyka, ha jól emlékszem, ő maradt a kis valagán valahol a hátországban. Így hát őt meg sem ölik.

Ingyonbingyom 2013.06.04. 15:56:34

@Crucio (Picicsibe): Az lehet, de néha ő is hozhat nem túl szimpi, nem túl okos döntéseket. Azt se feledd, hogy Khal Drogo óta nem kezelgeti senki, aki a közelében volt vagy öreg vagy makulátlan volt. :D

Agnesko (törölt) 2013.06.04. 16:00:28

Könyvben le vagyok maradva, még csak most kezdtem a 2. kötetet, úgyhogy ez olyan aztakurva volt. Mondjuk, mikor Robb kitalálta, hogy majd a Freyektől szerzi meg a serege másik felét, már akkor fogtam a fejem, hogy "hogy lehetsz ekkora ökör?", szóval sejtettem, hogy lesz valami, meg a neten persze belefutottam már egy könyves spoilerbe, szóval tudtam, hogy Robb meghal, úgyhogy nem volt akkora nagy meglepetés, de azért a premier plán torokelvágás ütött.
Ja, és igen, a vitathatatlanul "egy pillantással 10 mondatot elmondani" nézések között volt Mormont, mikor nagy boldogan újságolja, hogy legyaktak mindenkit, erre Dany megkérdi, hogy "jó, jó, de Dario Naharis?"...na, akkor sajnáltam szegény fickót nagyon.

Karcolt lendület 2013.06.04. 16:00:36

@zizi77:
*** SPOILER *** (talán)
Végigolvastam az eddigieket, azon kívül, hogy némely főszereplőnek fejlődik a jelleme és akár még lehetne is erre építeni, a történet semmivel nem jár előrébb, mint ahol most a sorozatban: csak a szarkavarás megy rengeteg helyszínen, rengeteg - többnyire felesleges szereplővel, hisz minek olyanokért izgulni, akiknek a végkifejlethez nem lesz köze, márpedig mindenkinek nem lehet, Martin egy rossz pillanatában kinyírja. Akik fejlődnek, azoknál sem lehet tudni, hogy bármihez lesz-e közük, mert már 5000 oldal óta csak az előkészítése zajlik annak, hogy majd egyszercsak tényleg belépnek a sztoriba, nem csak a világ egyik távoli szegletében kóvályognak. Szemmel láthatólag Martin sem tudja, mi a faszt akar az egészből kihozni - a pénzkeresésen kívül -, úgy pedig elég nehéz a helyben topogás helyett kicsit egy irányba terelni a főszereplőket. (Ellenpéldaként ott van a BSG, ami a néhány puffer-rész ellenére mindig lépett előre a sztoriban, sikerült is lezárni, mielőtt csakúgy teljesen kifulladt volna.)
*** ENNYI ***

mojoking77 2013.06.04. 16:08:54

@sixx: Es meg van egy resz..... :))
@Karcolt lendület: Hat ja. Szeretem, hogy ha van egy konyv(jelen esetben sorozat), ami nem egy bot egyszerusegu, abban a pillanatban megjelenik par ember, aki minden forumon ekezi a szerzot, csak mert o nem tudja atlaltni. Nem lehet, hogy inkabb veled van a gond?

Publius Clodius 2013.06.04. 16:09:13

ez a szerencsétlen Michelle Fairley tönkretette teljesen a végét ennek a résznek! Még hogy Emmy-t neki... Hogyne. Amikor leszúrják Robb-ot és ő elvágja a csaj torkát ordítva, az komolyan valami paródiába illő jelenet volt. Rengeteg hasonló jelenetet láttam már, ahol tényleg átéreztem a kínt amit a szereplő megél, de itt csak röhögni tudtam annyira bénára sikerült. Amúgy is nagyon idegesítő volt ez a nő végig.

Daario Naharis viszont jó választás volt szerintem. Nagyon jól hozza a laza, magabiztos/beképzelt figurát. Azért nem bírjátok itt sokan, mert pont az ilyen típusú pasik jártak mindig azokkal a nőkkel a valóságban is akikre ti csak éjszaka a paplan alatt hegyeztétek könnyek között.

Gandalf Garaboncias 2013.06.04. 16:14:10

Szerintem a Ned-Robb párhuzamok egy ponton sántítanak:
Miért pont a becsület okozta volna Robb halálát? Éppen az esküszegésével idézte a maga fejére az öreg Frey haragját! És a visszakönyörgés se lelkiismeret-furdalásból történt: nagyon is a sereg miatt akart valahogy kiegyezni az általa elárult hűbéresével.

vargatom 2013.06.04. 16:14:38

@Karcolt lendület: Nem értek egyet, elég sok érdekes dologra derül fény a későbbi könyvekben, visszamenőleg is - de ezeket most inkább nem listáznám bővebben. Van pár kifejezetten borzongató jelenet az ötödik kötetben (meg a negyedikben is néhány ami elég jó), és elég alaposan átrendeződnek az erőviszonyok is a végére.

Az viszont tényleg kár, hogy pár cselekményszál csúcspontja átkerült a hatodik kötet elejére.

Meth, Not even once 2013.06.04. 16:20:02

@Pisti, az aragorn: Azért mert az öreg Karstark lefejezésével ő hozta magát olyan helyzetbe, hogy szüksége lett a Freyekre.
Persze ez nem olyan szintű vaksötét "honorkodás", mint amit Ned produkált az utolsó 3 részében, de ne felejtsük el.

Gandalf Garaboncias 2013.06.04. 16:25:52

Tény, hogy az ostoba lépés volt, és köze volt a honorkodáshoz, de szerintem addigra már tök mindegy volt. Nem hiszem, hogy a Karstark-seregen múlt volna a győztes háború.

fran7 2013.06.04. 16:29:01

@mojoking77: Amellett, hogy van igazad, élek a gyanúperrel, azért megy olyan lassan Martinnak a könyvírás, mert már ő se tudja fejben tartani a sok szálat. Sőt szerintem az általa teljesen egészen kitalált történet már rég nincs meg a fejében vagy túl haladta. S azért olyan nagyon meglepőket nem húz Martin, hogy ne lehetne rá számítani. Csupán a vérengzései mikéntjei mutatja rejtett szadista lényét.;)

Lacka929 2013.06.04. 16:29:37

@zsírvezér: Most tényleg muszáj volt ez spoilerezni?!

Meth, Not even once 2013.06.04. 16:31:20

@Pisti, az aragorn: Persze, nem azt mondom, hogy ezen múlott. Robb veresége azzal következett be, amikor az anyja elengedte Jaimet. Tywin nem kockáztatta volna meg a Vörös Nászt, ha a fiát bármikor kivégezhetik. Meg úgy alapvetően nekimenni egy 6x akkora birodalomnak nem annyira okos dolog.

sixx · http://comment.blog.hu 2013.06.04. 16:33:33

a troll az internettel egyidős. sajnos.

mojoking77 2013.06.04. 16:33:37

@fran7: Amugy (most meg) nincs olyan rengeteg szal. Lassuk be a hogyvolt, is megall altalaban 5-6 helyszinen. Ez valoban bonyolultabb, mint a Rambo szeria, de szerintem ezeddig gond nelkul kovetheto...

zizi77 2013.06.04. 16:34:53

@Karcolt lendület: mivel még nem tudhatjuk, hogy mi lesz a vége, ezért nem értem a kritikát. Majd, ha vége lesz a sztorinak , akkor lehet elemezgetni, hogy volt-e értelme az egésznek vagy sem.

Bada Bing 2013.06.04. 16:35:15

@Pisti, az aragorn: a sorozatban tényleg megtörik egy kicsit ez a motívum a szerelmi szál miatt.

A könyvben megsérül egy csatában és egy ősi, westerosi nemesi ház lánya ápolgatja, akit lábadozása közben felcsinál. Aztán ég a pofája, és feleségül veszi.

Lacka929 2013.06.04. 16:36:17

Magam azt kérdezném - Tisztelt Bíróság -, hogy a hős Boltonnak a Frey papa vajon azért engedte-e a Lannisterek üdvözletét személyesen kézbesíteni, mert valóban csak bosszút akart állni a Stark fiú és a kedves anyukája által megvalósított földig alázás tényállásából kifolyólagosan, vagy akkor is legyakás lett volna osztályrészük, ha történetesen Robb úrfi - oppardon király - a saját mennyegzőjére érkezik egy akár mégoly szépnek sem mondható Frey leánnyal? Nem vagyok biztos benne, hogy ez utóbbi esetben más lett volna a vég mind a rész, mind Robb, mind egyetlen megmaradt felmenője számára.

zizi77 2013.06.04. 16:39:56

@fran7: én még ezt sem mondanám, mert ha megnézed az ókort vagy a középkort, simán ez a fajta öldöklés ment. Csak mai fejjel sokkoló, hogy ennyire nem ér az emberi élet semmit.

zizi77 2013.06.04. 16:42:59

@Λατζκα: hát ezt se fogjuk már megtudni, de az tuti, hogy az ígéretszegés urán az öregnek nem volt kérdés, hogy melyik oldalra álljon.

Scagnetti 2013.06.04. 16:43:01

Gondoltam, hogy heves reakciókat vált majd ki a Vörös Nász. :) Annak idején én is néztem egy nagyot, mikor olvastam. Ez a sztori már csak ilyen, sosem lehet tudni, ki marad meg, és ki nem.
És azt is nehéz eldönteni, hogy ebben a történetben ki a legnagyobb gané. :)

Karcolt lendület 2013.06.04. 16:44:02

@mojoking77:
Minden bizonnyal az a problémám, hogy nem látom át, nem az, hogy egy érdekes sztorit érdekes figurákkal és alapvetően jól felépített konfliktushelyzettel hogyan nyújtanak a végtelenségig a brazil szappanoperák módszertanával.

Nagyon rosszat tesz ezeknek a sorozatoknak (itt a könyvnek is), hogy a szerzők sem tudják, hova tart az egész, csak jó nagy "fordulatokkal" pakolják tele, hogy az olvasó/néző érdeklődését fenntartsák. Ezek abban a pillanatban jó ötletnek tűnnek, aztán később, amikor már nem, akkor blőd hülyeségekkel kell az ellenkező irányba vinni a dolgot. (Klasszikus példája ennek Bobby feltámasztása a Dallasban.) Így aztán az összes így készült könyv/sorozat története elveszíti egy idő után a koherenciáját, nevetséges lesz és/vagy érdektelen. Akár a Dumas által a Három testőrhöz írt folytatásokról beszélünk, akár a jelenleg futó amerikai sorozatok nagy részéről. Szemben van ezzel pl. egy Háború és béke, amelyet végig megírt a szerzője és az elejébe is visszajavított, amikor már az egész nagyjából megvolt.

Ez a véleményem erről, de nem akarom senkinek a kedvét elvenni, élvezzétek, amíg meg nem unjátok.

Meth, Not even once 2013.06.04. 16:46:46

@zizi77: Ez abszolút mértékben így van. Gyorsan felcsapom a 9.-es törikönyvet, Sulla diktatúrájánál:
"Ellenfeleit feketelistára tette: akinek neve ezen szerepelt, azt bárki feljelenthette vagy büntetlenül megölhette [...], kb. 90 senatort és 2600 lovagot öltek meg."
Tehát ehhez képest a Trónok Harca ártatlan bábszínház.

vargatom 2013.06.04. 16:47:35

@Karcolt lendület: Miből gondolod, hogy Martin vagy a szerzők nem tudják hogy hova tart az egész?

Csak azért kérdezem, mert most tavasszal voltak Benioffék Martinnál megbeszélni, hogy mi lesz a vége... Ezek szerint ők rosszul tudják?

Lacka929 2013.06.04. 16:49:33

@Karcolt lendület:
Az élet és a valós emberek tettei is tele van logikátlanságokkal. Ha úgy tekintünk e mese minden fonalára, mint egy mondjuk 1500 évvel ezelőtt valóban megtörtént eseménysor dokumentum regényére / filmjére, tulajdonképpen nem is olyan rossz.

mojoking77 2013.06.04. 16:51:11

@Karcolt lendület: Gondolom szoktal regebbi filmeket nezni. A szakasz cimu klasszikusbol idezek, mielott plagiumot kialtanal:
"A velemeny pontosan olyan mint a segg. Mindenkinek van, de senki sem kivancsi a masikera..."
Magyarul, es itt most szigoruan a filmrol beszelunk, mielott kivagnanak, ha ennyi szalat nem tudsz kezben tartani, akkor tenyleg ne is eroltesd.
Tolsztojt meg spec en tartom tul omlengosnek. Na es? max nem olvasok tole...

Gandalf Garaboncias 2013.06.04. 16:52:12

@Bada Bing:
Ok, igaz, ebben a megközelítésben már erősebb a párhuzam. Más kérdés, hogy a becsület mellett azért a szerelem is szerepet játszott a Westerling-leányzó feleségül vevése kapcsán. Nem mintha ez kisebb ostobaság lenne, mint a honorozás. :0DDD

Mondjuk ha a Freyek és a Boltonok árulását Robb és Cat hibáitól függetlenül is valószínűsítjük, akkor már megint másként értékelhető az egész.

Karcolt lendület 2013.06.04. 16:54:45

@vargatom:
Hát bő 5000 oldal után már tényleg ideje valami elképzelésnek kialakulnia, hogy a maradék 3000 oldalon hogy is közelíti meg a csúcspontot és a megoldást az egész történet és nem csak az egyes szálakon akadnak helyi érdekeltségű csúcspontok...

g-dúrban zúgó kabóca 2013.06.04. 16:56:30

@zizi77: Frey apukának ez a tegnapi húzása nem volt egy ügyes PR-fogás, már ami a további randaságok kiházasítását illeti

Publius Clodius 2013.06.04. 16:58:17

ha már színészi játék. Ser Jorah arckifejezése amikor Dany Daariot hiányolja:
i.imgur.com/CtEg8CH.gif

Ez a 2 másodperc megérne egy tanulmányt, bezzeg sixx meg se említette az összefoglalóban.

mojoking77 2013.06.04. 16:58:44

@Gazz: Basszus, miert nem vagy kepes befogni a szadat????
@sixx: Ezt most torold gyorsan. Hogy lehet valaki ekkora pocs???

fran7 2013.06.04. 17:04:57

@mojoking77: De én nem is a filmről beszéltem, hanem a könyvről, ahol 900 oldalas könyvből 100 oldal a szereplők felsorolásából áll.
@zizi77: A mai fejjel még kevésbé sokkoló ez a sok halál, elég ha Darfúrra gondolunk. Vagy mondjuk a kurdokra ledobott napalmra.

mojoking77 2013.06.04. 17:05:43

@Gazz: Gondolkozz mar kerlek, ha kepes vagy ra. Nem az a spoiler, hanem az amit a vegen irtal......

mojoking77 2013.06.04. 17:06:12

@fran7: Viszont itt a filmrol van szo...

mojoking77 2013.06.04. 17:07:22

@fran7: Mas forumon megbeszelhetnenk a konyvet, de eddig meg az is kezelheto.

mojoking77 2013.06.04. 17:09:09

@Gazz: Talan EZERT nem kellene elore emliteni. Miert nem akarod felfogni, hogy hulyeseget csinalsz?

2013.06.04. 17:13:30

na most akkor a starkoknak kampeca???

van a rickon 4 éves, a béna bran aki megy a falon túlra varjút hajkurászni, havas jon meg szív valahol mindig? még arya látok potenciált haha, de még ő is porgafingó, sansa meg már mi???? szerencsétlen. pedig az első részben corleonéknak tűntek. most meg kampec szívás a köbön ehhh elegem van :)

mojoking77 2013.06.04. 17:13:41

@Gazz: Na jo, hagyjuk. Eleg parttalan vitanak tunik, ahoz meg most nagyon nincs kedvem. Ha a bloggazda ugy latja, hogy nem spoilereztel benne hagyja a hozzaszolasodat, ha nem kivagja.....

XocoLatte 2013.06.04. 17:15:50

@Gazz: Nekem eléggé felkeltette a figyelmemet, pláne, hogy a 3 pióca közül a harmadik szétpukkanva és vért fröcskölvepurcant ki, míg az első kettő simán csak összezsugorodott a tűz hatására.
A vörös ribanc a művelet közben három nevet mondott ki fennhangon, gondolom, még a sorrendjük is lényeges volt a piócák sorrendjéhez képest.
De való igaz, hogy nem sok témázást kapott ez a jelenet akkor, abban a hv-ban.

sixx · http://comment.blog.hu 2013.06.04. 17:17:05

nem tudom figyelni a nap 24 órájában a sok faszszopó spoilerező köcsögöt.

zizi77 2013.06.04. 17:22:32

@g-dúrban zúgó kabóca: hát ennyire előre ő se gondolkodhat. :-)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.06.04. 17:22:36

Kurvajó rész volt. Semmi sablon. Így kell ezt.

mojoking77 2013.06.04. 17:23:50

@Belpo: Sansa jelen pillanatban a Stark haz orokose. Foleg, hogy hivatalosan Rickon es Bran halottak. Nem veletlenul eroltette Twyn a hazassagot.

2013.06.04. 17:23:56

@Euron Greyjoy:
már csak abba bízom hogy arya meg a véreb legyaknak mindenkit. (esetleg bran a másokkal letarolja a kibaszott vesterost :):):):):), aztán a dani meg felperzseli a p..ba :):):) ) oszt a félkezű meg hun van a nyurgával :) komolyan a killing 3 utána már nem is tűnt olyan sötétnek :):):)

zizi77 2013.06.04. 17:25:09

@fran7: hát ja, csak ott már modern módszerek voltak rá.:-(

2013.06.04. 17:29:32

@mojoking77:
mintha selmecczi gabika lenne orbán örököse :):) azér remélem rickon egyszer mindenkit legyak :)

mojoking77 2013.06.04. 17:33:38

@Belpo: Nem is rossz gondolat. Azert az mar mostanra is kikristalyosodott, hogy van harom negy szal, aki -talan- megeri a veget, a tobbiek erosen a "fogyoeszkosz" kategoriaban vannak. Meg Jaime karakterere vagyok kivancsi. Ot meg nem tudtam berakni egyik "boritekba" sem biztosan...

tommygun 2013.06.04. 17:39:18

Éééés szerintem ITT kéne hogy a sorozat befejeződjön (na jó, még a Tyrion-szálat is le kell zárni) mert a önyvek alapján eddig volt a sztorinak sodrása, eddig vitték a jellemek és motívumok. A további könyvekben Martin csak húzza-halasztja a cselekményt, mintha már ő maga sem tudná hova akar kilyukadni.

Knapp75 2013.06.04. 17:46:51

Hátborzongató rész volt, még úgy is, hogy olvastam a könyveket.

Egy biztos, Martin egy perverz, szadista állat, aki sem a szereplőit, sem az olvasóit nem kíméli.
...Viszont a producerek próbálnak rajta túltenni!
Ez már a sokadik erőszakos jelenet volt, amit "bónuszként" a film készítőitől kaptunk:
Joffrey jelenetei a random kurvákkal (Ros halála, illetve korábban a jogaros, öklözőzsír nélküli jelenet a kollegina bevonásával), majd Theon miskárolása és most ez a látványos abortusz...

Tisztelt Bíróság!
Ezekben az erőszakos cselekményekben és gyilkosságokban védencem nem bűnös, kérem Martin felmentését!

mojoking77 2013.06.04. 17:48:57

@tommygun: Plusz meg a Dany szalat, a Jon szalat, a Masok fele szalat, Stannis es a voros papno szalat, Araya szalat meg meg egy par egyebet. De amugy tenyleg... Igazsag szerint most realizaltam ,hogy mar csak egy resz van hatra a sorozatbol...
Ajjajajajajj..

Knapp75 2013.06.04. 17:51:50

@tommygun: Mivel előre elhatározta, hogy 7 kötetesre nyújtja, valamivel ki kell töltenie...

Igen, engem is zavar, mikor egy szereplő hosszasan meg van sétáltatva, de nem nagyon értem, hogy milyen extra történéseket várunk?
A szereplők haladnak a céljaik felé a motivációjuk alapján (persze nem olyan hatalmas léptekkel, mint mi a saját életünkben. hahaha), de néha azokat nem érik el és változtatniuk kell.

Van ez így.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az egyik fontos karakter éppen sárkányneveldét játszik és idő kell, míg felnő a három kis szídzsíáj!

2013.06.04. 18:06:05

@mojoking77:
pl az ifjú targrayen egyensúlyt hoz az erőbe haha :):) csak aztán nehogy úgy járjon vesteros ahogy a messzi messzi galaxis vaderral :):)
de vörös rébék(a piócás) arya szemében látta Dextert szal még bízom a kiscsajban hogy leterminátorkodja a dolgokat.
Martin egy beteg ember. Sheldont ezután egy hónapig kezelni kell majd :):)

dArKhAlF 2013.06.04. 18:06:55

Azért az, hogy a könyvben (gondolom a szinkronos sorozatban is) leforditották a tulajdonneveket az valami extrém irritáló... vagy csak nekem?

Deres...Havas John (akkor már miért nem János)... röhej...

morbiczer 2013.06.04. 18:14:08

@Knapp75: "@tommygun: Mivel előre elhatározta, hogy 7 kötetesre nyújtja, valamivel ki kell töltenie..."

Hat az osidokben trilogianak indult az egesz, de szerintem ezen mar az elso kotet irasakor tullepett. Aztan egy darabig ot kotet volt a cel, most hetet mond.

Masamune 2013.06.04. 19:46:58

Jeyne westerling karakterét lecserélték Talisára. Gondolom direkt, hogy egy ilyet követhessenek el. Elég komoly volt, van gyomrom és vágom is a könyvet, de azért élesben keményre sikerült a Red Wedding.

Masamune 2013.06.04. 19:48:56

@dArKhAlF: Szerintem siralmas a fordítás.

Pszt! 2013.06.04. 19:51:29

Végre valami izgalom. Nem baj, ha fogynak a szereplok, mert egyre idegesitobb és kovethetetlenebb ez a szappanopera.

Nomante 2.0 2013.06.04. 20:16:25

Mocskos Freyek! Remélem a mellisandra megsüti őket!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.04. 20:34:24

@XocoLatte: bocsi, úgy tűnt, mintha keveslenéd a vadakat. :)

pocokman 2013.06.04. 21:04:11

@XocoLatte: Mondták, hogy van vagy 8 lova az öregnek, szóval logikus, hogy mindannyian nem tudtak utána lovagolni.

Lacka929 2013.06.04. 21:20:41

@morbiczer: Csak a hetek tudhatják, hány részesre is tervezte eredetileg. De a hét egy jó szám. Olyan mesés, nem?

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2013.06.04. 22:13:14

@mojoking77: az Araya-szál Kinggel, Holttal és Bostaph-al folytatódik.

regapó 2013.06.04. 22:43:33

Az író szimplán kattant és arra gerjed, hogy a történet rajongótáborával kicsesszen, akik ráadásul fizetnek is ezért, ennyi.

Csucsundra 2013.06.04. 23:00:17

Elnézést, de a könyveket tényleg senki nem olvasta? A kedves posztíró sem? Me' akkor minek ez a nagy meglepi,meg George RRmarci egy állat?? :) Nem lett világos az első Stark nyakazásnál,hogy ez nem álomvilág,hanem a véres (fantasy)valóság,ahol igenis a rosszak (is) győznek, és a szívünknek kedves pozitív szereplők hullanak,mint a vadalma? Na de azért az az érzésem,mire a végére érünk, lesz ennek böjtje is :D El kell olvasni a könyveket,már a Sárkányok tánca s kész van,akkor nem éri meglepi az embert,csak élvezi a qrvajól kivitelezett filmet.....

Csucsundra 2013.06.04. 23:01:51

@Pszt!: lesz majd annyi újabb szereplő,csak győzzed követni a névsort :P

mojoking77 2013.06.04. 23:02:41

@adamskij: :))) Eskuszom eliras volt.
Hanneman rules. Rest is peace old Riff master.... Es, bar nem illik de inkabb Lombardo.. Mindamellett az oreg (Tom) a legnagyobb arc az egesz rock business-ben.

Csucsundra 2013.06.04. 23:04:37

@Knapp75: :D Valószínűleg azért a védenc Marcinak is volt beleszólása,hogy mi kerüljön bónuszként a filmbe, bár a könyvekben ezekből sok minden nincs benne....

mojoking77 2013.06.04. 23:05:14

@mojoking77: Basszus oregszem. Termeszetesen IN Peace...
Meg mielott barki belekothetne...

Knapp75 2013.06.04. 23:48:33

@Csucsundra: Martinnal biztosan egyeztetnek a történetszálakkal kapcsolatban, de aligha írja elő nekik, hogy hány hektoliter bor és vér folyhat az esküvőn.
Úgy érzem, hogy a "felkészült" olvasókat akarják ezzel "kiszolgálni", mert biztosan hiányozna nekik valami váratlan brutalitás...

Az ugye mindenkinek világos, hogy ha Danny kerül valaha Westeros trónjára, akkor kezdődnek pár év múlva újra a harcok, mivel (jelen állás szerint) nem lehet utóda a sárkánykirálynőnek!
Szóval az újabb 7 regényt jelentene.
Egy megoldást látok, hogy ezt elkerüljük: demokratikus választások kiírását!

mojoking77 2013.06.04. 23:48:51

@adamskij: Csak mint mindig...:)

www.youtube.com/watch?v=6Nu9Cm-M5sk

De eleg meghallgatni a '91-es Decade of Agression-on a War Ensable felkonfjat..

Most olvastam, hogy egy idore otthagyta a bandat. Kerry szoloprojecje lett. Azert ez legalabb annyira elszomorito, mar ha tenyleg igy van, mint Jeff halalhire... :(

Count di Luna 2013.06.05. 00:54:49

@Publius Clodius: Végre valaki... szerintem is kibaszott nagy Narm volt (tessék rákeresni TvTropes-on, mit jelent).

Ha valaki itt Emmyt érdemel idén, az Nikolaj meg Diana Rigg.

Mondjuk én mint könyvolvasó kajánul vigyorogtam a reakciókon.

Felagund 2013.06.05. 01:31:16

@Knapp75: Hoooooogyisne, hogy az ostoba írástudatlan pórok döntsenek a királyuk kilétéről? Hát ki hallott már ilyen ostobaságot? :D :D

Ami meg Martint illeti, a könyvekben millió-egy tanújelét adja annak, hogy egggészen pontosan tudja, hogy mi hogy hova meddig (épp elég csak a szépen lassan egytől-egyig beteljesülő jóslatokra és a hasonlóan jelzésértékű álmokra gondolni - amik mondjuk a sorozatból egy az egyben ki lettek vágva :( ), szóval aki azt állítja, hogy elfogyott az ötlete és csak úgy írja a vakvilágba bele, annak javaslom, hogy olvassa el a könyveket (újra), csak most figyeljen jobban ;)

Szvsz a sorozat egyik legnagyobb pozitívuma az, hogy nem eredeti forgatókönyve van, hanem a sztori már megvan, így nem esnek bele a készítők abba a csapdába, mint a legtöbb sorozatnál, hogy mindig csak egy-egy évadokban gondolkoznak, mert nem tudják, hogy berendelik-e a következőt, ezért aztán mindig az adott évadban akarnak _mindent_ bemutatni és elkápráztatni a nézőket.
Na és ebből lesz remek első-második évadok után a nyöfvenyelős vagy éppenséggel az idiótaságig túlspilázott, végső soron pedig hiteltelen 4-5. évadok (tökéletes példa pl a Lost...)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.05. 09:02:04

@Csucsundra: nem, nem tudunk olvasni, de szerencsére átlagban 10 kommentenként valaki leírja, hogy haha tessék elolvasni a könyveket.
Köszönjük!

mestska · http://cities.blog.hu 2013.06.05. 09:07:58

A könyvet olvasóként óhatatlanul is összehasonlítom a sorozatot a könyvben olvasottakkal egyes részleteiben. Tisztában voltam természetesen azzal is, hogy mik lesznek a mostani epizódban az események, de kíváncsian vártam, hogyan sikerül a felvezetés, illetve hogyan rakják "mederbe" az eseményeket az eltérő résztörténetek miatt.
Ezt szuerintem igen jól sikerült megoldani, nagyon jó volt a feszültségkeltés, ahogy becsukódott az ajtó, ahogy megszólalt a dal, vagy épp kiderült a sodronying a ruha alatt. Nagyon jó, hogy a színészek milyen töltetet tudnak a karakterekhez hozzáadni, ahogy a hogyvoltbvan is volt, a Bolton-Cat összenézésben minden benne volt. (a sorozatban egyébként nekem Charles Dance a kedvencem, eszméletlen, hogy az amúgy könyvben is erős karakterhez mit hozzá tud adni)

A sorozatról meg kell jegyezni - és ez igaz a mostani részre is - hgy sok helyen a történetvezetés, akiegészítő szálak brutálisabbak, nézői szempontból hatásosabbak. Igen, bár tudtam, hogy mi fog következni, amikor hasbaszúrták Jeyne-t, akkor azért az elég sokkoló volt. Szóval szerintem jó a sorozat, nem bánom, hogy eltérnek a könyvtől, simán megáll a lábán az egész önállóan, úgy ahogy van.

Érdekes egyébként, hogy a könyvet olvasók mennyire nem emlékeznek a könyvre. Jeyne a könyvben is terhes volt, ez egyértelműen kiderült szerintem, ott az anyja praktikáinak következményeként vetélt el, ez közvetve kiderült.

pocimon 2013.06.05. 09:26:12

következő rész előzetese megvan :

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=qJ4paRnLmWI

a jó öreg Káosz sorozat, Skandar Graun rulzz (talán egyik paródiakötetében volt valami ilyesmi)

Itt a káosz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból. Szeretem? de szeretem

:))))

stoppos76 2013.06.05. 10:10:34

@pocimon:
Víz mossa a partot, beköszönt a dagály,
a jó Skandar Graunt nem fogja a ragály
Felhők takarják el hamarost a napot,
nem eszik oly forrón az ork harcos papot.

:)

zizi77 2013.06.05. 13:19:55

@mestska: Ez tényleg igaz, hogy kb 2 éve olvastam el sorban a könyveket, kivéve az 5.-et, amit persze később, de az ilyen részletek már kiestek. Nekem annyi maradt meg, hogy talán terhes volt, de a holdtea már sehol nincs az emlékeimben, Persze azóta is sok könyvet olvastam, és hát úgy tűnik már szelektálok.:-(

Llew 2013.06.05. 15:34:19

@Λατζκα:
Az esküvő ilyetén alakulása két okra vezethető vissza és az egyik egyértelműen, míg a másik legalább részben Robb hibás döntéséből fakad.

Ha nem szegi meg az esküvős ígéretét, akkor a Freyeknek nem lett volna oka elárulni.

Ha pedig nem engedi haza Theont, akkor ő nem támadja meg Derest és "öli" meg az öccseit, akkor Boltonnak nem lett volna ilyen lehetősége titokban hatalomra törni.

E két dolog együttállása nélkül egymagukban sem a Boltonok, sem a Freyek nem mertek volna ilyen merészet húzni.

Na, meg azt a történtek szempontjából fontos részletet nem szabad elfelejteni, hogy a Stark fiúk csak nekünk nézőknek, illetve pár beavatottnak vannak életben. A westerosi világ számára halottak.

Meth, Not even once 2013.06.05. 15:38:04

@Llew: Azt se felejtsük el, hogy a drága anyuka meg elengedte Jaimet, akinek elvesztését biztos nem kockáztatta volna meg Tywin - hiszen ez az esküvő, ha részben is de a Lannisterek szervezése is volt.
Úgyhogy szépen megásták maguknak a sírt.

Llew 2013.06.05. 15:59:55

@Meth, Not even once: Nyilván benne volt Tywin is, hisz házasság révén van Lannister-Frey kapcsolat is, de ez szerintem már csak ráadás volt, az első kettő a fő tényező. Boltont tartom ötletötletgazdának, ő nyert a legnagyobbat a dolgon. És együtt a Freyekkel képviselnek akkora erőt, hogy egy esetleges összetűzés kapcsán megálljanak az Észak felé törő Lannister seregek ellen.
Más kérdés, hogy jobb nekik is a békesség, hisz úgy könnyebb az újonnan nyert Folyóvidéken és Északon a hatalmuk megszilárdítása.

Kördiagram a nézői reakciókról:
www.huffingtonpost.com/2013/06/03/reactions-to-game-of-thrones-red-wedding_n_3378632.html

Meth, Not even once 2013.06.05. 16:43:12

@Llew: Szerintem a következő részből kiderül mekkora szerepe volt Tywinnak ebben, mert egész biztos nem véletlenül sózta rá Tyrionra 'épp most' Sansát :D

Llew 2013.06.05. 18:27:32

@Meth, Not even once: Remélhetőleg
Egyébként Sansa és Tyrion lagzija nem feltétlen jelent sokat, mert az alapvetően azért történt, hogy megelőzzék a Tylerek hasonló lépését, plusz majd Robb valamikor bekövetkező halálakor ez nyilván hasznos is lesz. A Tylerek viszont kizárt, hogy benne lettek volna a Robb elleni összeesküvésben.
Mondjuk, ha Tywinnek ilyen tervei is voltak/vannak, az már nyilván a közös alkun belül a saját pecsenye sütögetése rész, mert Bolton vélhetően nem azért árulta el az urát, hogy most egy másikat kapjon a nyakába, hanem hogy ő legyen észak feje.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2013.06.05. 18:30:51

Későn jöttem, de ez atomjó összefoglaló volt.

HüvelykPanna 2013.06.05. 19:58:57

"Dany Szürke Férget kérdezi, bízol a hosszúhajú Vogue-modellfiúban, akivel tegnap dugtam? Aha." - én erről az aktusról lemaradtam. Mikor volt erről szó?

Theoney 2013.06.05. 21:03:50

Amikor ehhez a részhez értem a könyvben, úgy fel...sztam az agyam, hogy majdnem kihajítottam többezer oldalnyi könyvet. :D
Most, hogy ezt olvastam, megint sikerült feleleveníteni az élményt, majdnem a laptopot is kihajítottam. :D

Meth, Not even once 2013.06.05. 22:34:16

@HüvelykPanna: "Még" nem dugtak, legalábbis nem tudunk róla :)

klacus 2013.06.06. 04:48:41

@pocimon: +1
@stoppos76: +1

A jó öreg félork, aki akkor is kardot ránt, amikor láncos buzogány a "main weapon" :-)

klacus 2013.06.06. 04:56:28

Ez a rész kellett már, mert túl sok volt a szereplő.

Gondolom eme rémregény kiagyalója is úgy volt vele, hogy kellenek az új ingerek. Nekem az ugrik be, hogy ugyanazt nyomják a Stark családdal, ami a szöszi sárkányos csaj családjával tötrént, árulás-gyilkosság-menekülés-küszködés-felmelkedés, de arról csak hallottunk.

Nagyon pozitív számomra, hogy a történetben a jó és a rossz harca pusztán nézőpont kérdése. A karakterek meg sokszor csak sodródnak, az egyénieskedés eredménye bukás >> úgy mint a való világban 99,9% -ban...

Varbaro 2013.06.06. 15:31:23

aki azt mondja innen vége a két, az figyelmen kivül hagyja h 7 királyság a kontinens neve. dorne még kb megsem jelent, greyjoyok is csak készülödnek. de ha majd elindul a vasflotta... es az egész völgyböl sek láttunk még semmi értelmeset, csak a nyomigyereket az annyával, de ottis vannak egy királyságnyian. ezek a régiok még kivárnak, nemcsak starkok és lannsterek léteznek. s akkor a keleti szabad városokrbol is csak 1et latunk (a 2 hárpiás nemaz)

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2013.06.06. 18:51:25

Nem volt rossz, nem volt rossz, de öreg vagyok én már ezekre az izgága bicskázásokhoz, nekem jobban bejönnek az előző, chilles részek.

Azoknak az okoskodó gyökereknek, akik itt könyvről beszélnek, spoilereznek tényleg csak egy szabadon választott, tetszőleges halálnemet kívánok Martin repertoárjából!

Lagavulin16 2013.06.07. 15:02:38

Azannya, ennek a befejezésnek olyan cliffhanger-szaga volt, majdnem elfelejtkeztem arról, hogy még egy rész hátravan az évadból! Ezek után milyen igazi évadzárásra számíthatunk? Ütősnek kell lennie!
(Ui. NEM felhívás spoiler-ezésre!!!)

Barneby 2013.06.07. 20:11:01

@Publius Clodius: Michelle Fairley torokátvágós jelenetét én máshogy látom. A kínnál talán nagyobb szerepet kapott az hogy látszott, egészen pontosan tisztában van a tettének a közvetlen következményével, mégpedig Freyné csúnya-csúnya halálával. Azt láttam rajta, hogy nem gyilkos típus, szemben a karakterek többségével ugye. Oszt persze lehet, hogy én ittam sokat és neked van igazad. Ez esetben mindkettőnknek kényelmesebb lenne, ha nem olvasnád el a kommentemet. Köszönöm az együttműködést.

limbekcs 2013.06.08. 02:30:47

hát bmeg kedves sixx,

most néztem meg.

előtte persze olvastam a könyvet.
(meg még azelőtt tán vmi story-spoilert wikin)

a héten olvastam a hogyvolt.

("ma este" a lejátszás lerohadt a 42.(!) percnél, fasztuggya mi miatt, pár óra után méltóztatott a szoft- és hardver felvenni a történet fonalát.)

mindezek után is azt kell mondjam, hogy teljesen igazad van, a néma végefőcím mindent vitt.

kész.

ez készen van, odabasz.

Masamune 2013.06.13. 15:49:15

@mestska:

Csak, hogy teljesen más karakter van itt mint a könyvben. Míg a könyvben Jeyne Westerling túléli az egészet addig a sorozatban őt helyettesítő Talisát gyorsan abortuszolták.

2013.06.20. 12:46:37

Hát, nem tudom. Én eddig úgy voltam vele, hogy elolvasom a könyveket, mert amiből ilyen sorozatot csinálnak, az csak briliáns lehet.
De ez után a rész után, már nem sok kedvem van hozzá.
Olyan mint a Barátok Között. Már rég Tadzsikisztánban játszódik Budapest helyett, és az emberek helyett monguszták a főszereplők, de még mindig húzzák-halasszák. De lagalább az egy sorozat, elvileg a végtelenségig mehetne.
Viszont ez egy könyv, egy hosszú történet. Van eleje és vége. De ennek csak vége van, kb mindenkit szép lassan leölnek, majd előhúznak új szereplőket, hogy ez itt a király kiskutyájának, a szüleit tenyésztő ember unokájának az exbarátnőjének a zabigyereke. Ja, és igényt tart a trónra.

Kicsit uncsi! Ebbe fog belefulladni ez a sorozat!

A könyvet meg d*gja föl magánat ez a Martinka, én el nem olvasom. Minden oldalon lesz majd 7 db új szereplő, csak tudd követni.

Bicepsz Elek 2014.12.29. 21:52:21

Nem tudom leirtak-e, de a "Rains of Castlemere" arrol a sztorirol szol, hogy Lord Tywin apja ellen fellazad az egyik huberese(kb. mint a Boltonok vs. Starkok), es Tywin megy leverni oket. Gyoz es szepen felakasztatja az elfoglalt var osszes lakojat. A konyvben Joffrey eskuvojen is 4x eleneklik, a filmben Cersei errol beszel Margareynek. Catherine meg ezt ismeri fel. ar

enzo23 2019.01.19. 01:56:20

Basszus, azt hittem, hogy ezt már írtam ide, de még nem, úgyhogy most:
Ez még úgy is minden idők legjobb és leghidegrázósabb hogyvoltja, hogy nem is nézem a sorozatot (anno azért tévedtem ide, mert el akartam olvasni, hogy mi ez a nagy felbolydulás). A sodronyinges bekezdéstől még most is libabőrös leszek azonnal....
Sixx, le a kalappal. Néha visszajövök ide, és újraolvasom.
süti beállítások módosítása