Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 1x77/1 - Egy dugás előélete

2013. június 04. 13:00 - pabblo

Ordas módon közeledik a nyár, az RTL-nek pedig már csak félórányi műsorra volt kapacitása, így a hétfői részt okosan megfelezték. Itt viszont lesz minden, mi szem-szájnak ingere, de ne is szaladjunk ennyire előre, nézzük meg, mi volt pénteken. Joe lehúzta a rolót, a pecót pedig el akarja adni, így mindenkit elöntött a rinyalé, hogy akkor utcára fognak kerülni. Laller emiatt konstans biznicben van, az utolsó hetekre pedig egy komplett gombatelep is beköltözött a házba, aki Nóra álnévre hallgat és Lófej nagynénjeként adja el magát. És most lássuk a hétfői termést.

10.jpg

Redzsi hangjára ébredezik a hászienda jónépe, ájvókinonszánsájn jé-jé-jé. Joe igazi vadmotoroshoz illően másnaposságra ébred, Csula meg akkora gengszter, hogy a reggeli fogmosást is sörrel oldja meg. Vörhenyesnek széles jó kedve van, mindenkit körbecsókol, mert hát azután, hogy Dia elküldte őt a picsába, egészen biztosan visszafogadja majd.

130604_bp01.jpg

A villában az éjszaka valaki a Kör pornóváltozatát nézhette, mert az egyik szereplő egy az egybe lemászott a képernyőről. Nem, elnézést, tévedtem, csak Nóra járkál a konyhában, hogy fehérneműben és egy kellőképpen félrecsúszott kötényben szolgálja fel a délig tartó lendületet. Nehéz a konyhás nénik élete, a hat és fél tonna pirosító felkenése után már nem maradt idő az öltözködésre. Az operatőr emberfeletti módon küzd, nehogy véletlenül a csöcsökre tekerje a fókuszt, helyette inkább telibe kapja Kristóf farkát. Igaz, csak azért, mert Nóra épp szopópózban törölgeti róla az ölébe ömlött dzsúzt – hát ilyenek ezek a véletlenek. Rita talpig kócban persze pont ekkor toppan be, a többit már el tudjuk képzelni.

130604_bp01.jpg

Pumuklifej előző este a Man in Black-en szocializálódott, kis szerencsére viszont nem Franknek öltözött. Szóval L ügynök Szandikáékhoz toppant be, ahol épp ezerrel folyik a nagytakarítás, így Kővári úrral történt óriásibiznic-egyeztetése hamar szőnyegtisztításba csap át. A sorozat történetében viszont az első épkézláb ötlettől vezérelve akarja Mártonunkat pólóárusításba rángatni: ő adja a képeket, Laller – bocsánat, L ügynök – pedig árulja majd őket. A pénz pedig dőlni fog.

130604_bp01.jpg

Regina széles jókedve hamar lelohad, amikor a meglepi settenkedésből egy ordas nagy üvegcsörömpölés lesz, Dia pedig nem veri a seggét a földhöz a viszontlátás örömétől. Zoli ráadásul pattogtatná a csajt, így röviden és tömören közli a Rita-reinkarnációval, hogy adjon neki végre időt. Regi dühösen el, de az operatőrnek persze jól megmondja, hogy ő még érzi, van remény.

130604_bp01.jpg

Kristóf puffog egy sort, mert Lófej már megint a fürdőszobában teszi fel a zablárt, de hogy a kellemeset a hasznossal összekösse, Nóra néni szoknyája alá igyekszik belesni, bár a gombától nem sokat látni. Rita totyog be elköszönni, mert végre állásinterjúra megy – egy kocsmába, pultosnak -, majd Lófej üget ki a fürdőből, mert indul albérletet keresni. A nagynéni viszont a kérés ellenére sem megy vele várost nézni, inkább Kristóf után sündörög, hogy kezet mosson és felmérje a brét. Meg persze elvitesse magát várost nézni.

130604_bp01.jpg

Redzsi posztol az út túloldalán, Diát várja, mert beszélni akar vele. Anikó szúrja ki, meg egyúttal le is a szokásos „Hallod?" és a „Te normális vagy?" részletekre rátapintó kérdésekkel. Regi kezdi érteni, miért is rossz a biszexualitás: egyszerre lehet félni pasiktól és csajoktól is, így nem okádja tele rózsaszín szivárvánnyal a flasztert, amikor megtudja, Dia este barátnőzni megy. Anikóval, nélküle. A sikertelen üzleti megbeszélés után L ügynök tanácstalanul kószál a városban, az éhségtől vezérelve pedig egy palacsintázónál parkol le. Már-már a szájában az íze, amikor az aljas kapitalista világ megálljt parancsol az üzletnek, és a fátyol fellebben: ez bizony haccáz. Elsőre ott is hagyja őket a bús picsába, de a hiperézékenyre állított agytekervények visszarántják a tuti bolt felé, így másodjára már közgazdaságtanilag közelíti meg az objketumot.

130604_bp01.jpg

Nóra néni buszozza körbe Budapestet, bár a jelek szerint Kristófnak egész más ötlete lett volna,hogy hova üljön a nagynéni. Minden esetre a helyzet nem olyan vészes, mert a gombatelep egyrészt ezt is kipiálhatja a kívánságlistán, másrészt pedig egy méltatlankodó utasnak köszönhetően végül csak Tudjukki ölében landol – persze csak azután, hogy kipuhatolta, más is rájár-e a rudira. Állítólag nem, ennyi pedig elég is neki. Az operatőrnek és a menetszélnek köszönhetően viszont végre megtudjuk Kristóf szörnyű titkát. Képen mellékelve mutatjuk is. (De semmi baj, mert tudjuk: nincs többé kopasz fej, csak seggig érő homlok.)

130604_bp01.jpg

L ügynök nem hisz a szemének, hogy ennyire megy a palleres biznic, és már adná is a tanácsokat, hogy akkor bővítsenek, és legyen koktél, szendvics, pacal meg bittemájsz, ha lehet. A srácok nem örülnek különösebben a kéretlen ötleteknek, inkább a három új kuncsaft szájába nyomkodják a tejszínhabot. Megérkezett a helyi Rihanna, meg a két hegesztőplexis háttértáncos, akik még akkor se szabadulnának meg a napszemcsitől, ha fizetnének érte.

130604_bp01.jpg

Kristófék érnek haza mindenkinél gyorsabban, így az üres pecó várja őket. Nincs ott más, csak ő, Nóra, meg az operatőr, persze a srácot ismerve az utóbbi még jól is jöhet. Nem is húzzák sokáig az időt, Tudjukki azonnal betámadja a csöcsöket, mondjuk Rita után ez nem túl nagy meglepetés. Már épp a csecsemőkori emlékek és a lompos beiktatása között jár, amikor egyszer csak nyílik az ajtó, és Rita szólongatja nevén hősünket. Kristóf még egy laza baszdmeget artikulál a levegőbe, majd öltöztetésben partner a háundem. Ennyi, fél nap volt, holnap pedig megtudjuk, Redzsi hány szál hajat képes egyszerre kitépni tövestől.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannamontanna 2013.06.04. 13:32:11

Köszi....! Úgy tűnik, megint nem maradtam le semmi újról...:-)

belekotyogok 2013.06.04. 13:53:34

Miért gombatelep a fedőneve a Nórának?

Viax 2013.06.04. 15:18:14

@belekotyogok: szemmel (is) szórja a gombát. nézd meg (3-as kép), egyetlen pillantásával lerohasztotta Rita bal lábfejét.

shakter 2013.06.04. 18:26:19

Ez a Laller gyerek nagyon gáz, meg persze a Redzsi sem egy lúdtalp.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.04. 19:22:06

MIÉRT, de miért erőltetik ránk ezt az egyáltalán nem vicces Lalit. könyörgöm. inkább találja ki, hogy elmegy árvízi hajósnak (szia, KG), és sodorja le az ár a románoknak, boldoguljanak ők vele ezentúl, ha tudnak.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.04. 19:28:23

jut eszembe: Nórinéni és a gombatenyészete: sosem tudtam megérteni, ha egy nő folytat szabad szekszuális életet, az miért jár azzal, hogy beteg is ott alul. Attól még lehet tiszta, vagy igényes a higiéniára. Tudjukkiről sosem írják, hogy lerohad a farka.
ehh, mindegy is. nem vagyok én senki ügyvédje, Auróra is megmondta, beteg a föld.

pabblo · http://blog.pabblo.hu 2013.06.04. 22:10:09

@aggyistenbiri: a szexuális szabadság nem lenne gond, ha nem jelentené ki akkurátusan, hogy ő sosem hord bugyit. Nadrágban viszont még nem láttam, ergo ha leül bárhová, nem sok minden van, amin át kell rágnia magát a kártevőknek.
Egyebek mellett Isten áldja a nők szabad szekszuális életét :) Tényleg.

egyemakisszíved 2013.06.04. 22:16:32

@aggyistenbiri: @pabblo: Hát igen, a kommentelők Kristófnak kívántak nemi betegséget, de hogyvoltozóink megkímélték (valami férfiszolidaritás lehet, vagy mi), de az asszociációs lánc beindult. Szegény nagyon kétségbeesett lehet, hogy ennyi idősen még nem kelt el a húspiacon. A bugyitlanságot se nagyon támasztják alá a tények, inkább csak érdekesnek akar látszani. Amikor Zsófi után loholt, akkor is volt rajta, méghozzá fekete. Ilyen rövid szoknyákban az utcán flangálva hamar a rendőrségen találná magát, közszeméremsértés miatt.
Azért Lali kicsit több időt is szánhatott volna a közgazdaságtan tanulmányozására, a piaci rés, meg az innováció fogalmát érdemesebb lett volna jobban körüljárni. Gáborból meg nem néztem volna ki, hogy kézfogással alapít kft-t.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.04. 22:24:54

@pabblo: ez nem az a blog, hogy az alap tisztálkodási szabályokról beszélgessen az ember. bugyival vagy nélküle, nadrágban vagy sem. szoknyával de pláne.
(nem értek veled egyet, az viszont tény)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.04. 22:27:21

@egyemakisszíved: @pabblo: "inkább csak érdekesnek akar látszani"
igen. a többit pedig lásd mint fent.

garrett27 2013.06.04. 23:17:07

Redzsiből mit csináltak a szerkesztők!!!! Mára az egész figura totálisan elviselhetetlen és idegesítő.
Kristófnál meg dögunalom, hogy mindig ugyanúgy húzza ki a nyakát a kötélből ha megbukik. Adják már oda az egészet egy épkézláb forgatókönyv írónak, mert ez így kezd összeesni!

2013.06.04. 23:56:39

fel se tűnt hogy ez csak egy fél rész volt :D

mekkora egy szutyok fos

a Kondás Regina meg hihetetlen.. most láttam a /2 részt.. :D

kozi001 2013.06.05. 07:49:09

@Viax: Azt hittem a görények rágták le Rita lábfejét!

p.o.p 2013.06.05. 11:10:14

Rájöttem, hogy a szereplők jelenlegi karrierhelyzete elég siralmas, kb 3 van aki dolgozik (vagy vmi olyasmi):
Anikó (pult, fotózás), Dia (pult), Balázs (DJ), Zsófi (hostess), Kristóf (mixer), Szandi (fotózás) a többiek (Marci,Rita, Joe, Regi, Gabi, Lali, Carlos, Hanna, Karesz) jelenleg nem csinálnak SEMMMMMMIIIITTT.

Most tényleg ez a maximum amit ki lehet hozni ennyi emberből??? Arról nem is beszélve h miből fizetik az albit a kaját meg a bulikat?

Viax 2013.06.05. 13:34:30

@kozi001: görény görénynek nem farkasa. :)

@aggyistenbiri: persze, szekszualizáljon mindenki igény szerint.
Tudjukki farka körbeért, ennyi volt a karakterében, akár le is rohadhat. Hacsak el nem utazik 1 hétre dél-amerikába kitanulni mondjuk a plasztikai sebészetet.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.05. 18:51:23

@Viax: "görény görénynek nem farkasa" új szólás-mondás született! köszönöm, megvettem!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.05. 20:53:58

@Viax: Lali indíthatna póló boltot ezzel a felirattal.
Repianyagként gazdagíthatná Kristóf hatalmas gyűjteményét. (utalok itt Garret27 poénjára)

Viax 2013.06.05. 21:19:10

@aggyistenbiri: Kristóf pólógyűjteménye? Én is megjegyeztem.
Inkább hagyná, hogy Marcsello a mellére pingáljon (de illik ide ez a szó), sem mint pólót cimbáljon a mellizmaira.

2013.06.05. 21:20:27

@egyemakisszíved: Kft-t???? Hogy oda ne rohanjak!
A kötelező törzstőke idén még kijön csóró 500 ezerből, de jövőre 3 millióra emelik. A legmegfelelőbb cégforma két csórónak.

Hogy miért pont ezen akadtam ki, mikor tele van életidegen baromságokkal ez a izé, na, az rejtély. Asszem fáradt vagyok.

egyemakisszíved 2013.06.06. 11:04:43

@beebeer: Az a hotdogtartály, amit tologattak, az se két fillér szerintem. Nekik cakk-pakk megvolt százezerből minden. És milyen gyorsan! Gabesznek fel se tűnt. (Pedig ő még valószínűleg egészségügyi kiskönyvet is csináltatott magának.) Én azon is ilyen jól szórakoznék, ha aranyalmát termő fát ültettek volna. Aztán sopánkodhatnának, hogy nem terem.
süti beállítások módosítása