Szép egyetemi épületet látunk, ahol épp egy professzor (nevezzük nevén, hisz ő lesz a főszereplőnk: Dr. Daniel Pierce) tart előadást a valóságról. Stílusos, humoros előadó, kérdezve vezeti el a diákjait a mondanivalójához. Rögtön elő is jön a hallucináció fogalma, ezt jegyezzük meg, lesz még dolgunk vele később is. A doki szerint a valóság a fantáziánk egy szegmense, ugyanis a neurokémiai impulzusok álmunkban, fantáziánkban nem különböztethetőek meg azoktól, amik az élmények valós megtapasztalásakor keletkeznek. Fel is teszi a kérdést: vajon honnan tudjuk, hogy mi valódi, és mi nem?

Előadás után a prof az asszisztensével (Max Lewickinek hívják) gyalogol, a fiú folyamatosan sorolja, milyen teendői lesznek a nap folyamán, közben szendviccsel is tukmálgatja – mire a doki figyelmezteti, hogy attól, hogy házvezetésért cserébe nála lakhat, Lewicki még nem az anyja. A prof bogara az állandó rejtvényfejtés, ezekkel is az asszisztense látja el. A dokit megszólítja egy diákja, az előadásán már mellesleg felfigyelhettünk rá, kidomborodó adottságai miatt. A leányka kávézni szeretne a jó doktorral, az viszont már rögtön két gondolattal előbb jár: eszében sincs kávézni a lánnyal, mert az úgyis szexet jelentene, amiért viszont őt kirúghatják, úgyhogy sajnálattal és tisztelettel, de visszautasítja. A három fiatal (Lewicki, a dúskeblű lány és a jelentéktelen barátnője) összenéznek, láthatóan furcsállják a professzor eszmefuttatását.

Daniel fejhallgatón komolyzenét hallgat, közben rejtvényt fejt, és a szabad kezével még vezényel is hozzá. Csinos, vörös kabátos barna lép hozzá (ő Kate Moretti ügynök az FBI-tól, a másik főszereplő), azzal, hogy könnyebb lenne megtalálni a dokit, ha lenne mobilja. A prof viszont nem akarja, hogy a kormány tudja őt követni (milyen gyönyörű felvezetése a paranoid gondolatoknak), még akkor sem, ha Kate is a kormányt képviseli. Ettől függetlenül örömmel áll rendelkezésére, annál is inkább, mert gyilkosságot hozott. Az áldozat Clark Wailman, egy gyógyszergyár jogi főtanácsadója. A koponyája hat helyen eltört, a feleség pedig beismerő vallomást tett – és itt meg is akad a doki, hiszen akkor mihez kell az ő szakértelme? Moretti ügynök szerint a nő olyan vékony, mint egy anorexiás, így a gyilkos fegyvert, ami egy súlyos trófea, megemelni sem tudná, nemhogy hatszor egymás után lecsapni vele. A vallomást nem erőszakolták ki, a hölgy szétszórt, ami az ügynök szerint lehet az étkezési rendellenességnél súlyosabb mentális zavar tünete is – itt tudjuk meg, hogy tanár-tanítvány viszont volt két főszereplőnk között. Az FBI úgy került egy sima gyilkossági ügybe, hogy a gyógyszergyár vezetői pár hónapja fenyegetéseket kezdtek el kapni, hogy csak megmérgezik az amerikai népet – ami a doki szerint amúgy igaz. (Igen, tele leszünk mindenféle jól beazonosítható paranoid elmélettel, de csak finoman, szinte szarkasztikusan, idézőjelben ábrázolva, mintha az alkotók attól, hogy kicsit dilisnek tekintik a profot, valójában egy normálisan élő embernek szeretnék őt lefesteni, akinek csak egy-két vezérhangyája van). Korábban Morettit előléptették, Washingtonba került, ezalatt a doki nem vállalt tanácsadást, most viszont, hogy visszajött, dr. Pierce is újra munkába áll, mint tanácsadó.

A doki a chicago-i rendőrség épületében hallgatja ki az asszonyt. A nő szinte mindenre „nem tudom”-mal válaszol, majd amikor a vallomásából idéz a professzor, olyankor helyesel, de rémesen zavart, nem biztos, hogy a Mini Mental State kérdéseire válaszolni tudna. Erre a doki is ráérez, mert a bűntény boncolgatása helyett azt firtatja, hogy a nő két napja hazavitt-e egy kóbor macskát, akit aztán Millie-nek keresztelt el. Az özvegy erre is helyesel, sőt, még el is mosolyodik – pedig valójában sosem volt macskája. A prof azonnal kész is a diagnózissal: a nő Korszakov-szindrómás, ami előszeretettel jár együtt anterográd amnéziával – vagyis amit mondanak neki, hogy megtörtént vele, arra ő már emlékszik is. Vagyis ártatlan, a beismerő vallomása ellenére is. Az ügyet eddig vezető rendőrnek ez persze nem tetszik, hiszen ő nem verte ki a vallomást a nőből – láthatólag nehezen birkózik meg azzal, hogy a nyomozás még sincs lezárva. A doki nagyon rosszul érzi magát a rendőrségen, mihamarabb menni szeretne, de Kate még simítgatna kicsit a dolgokon, így maradnia kell. Kate jól elvitatkozgat a nyomozóval, aki nem akarja elhinni, hogy egy hibbant állítólagos szakvéleménye miatt kellene pszichiátriára, és nem börtönbe csukni az asszonyt. Moretti a doki védelmére kel, hiszen ő írta a tankönyveiket, amiből a bűnüldözés neuropszichiátriáját tanulták – de persze a prof simán rácáfol, a kényelmetlen zajok ellen a fejhallgatója alá menekült, ráadásul egy széken állva vezényel is a zeneműhöz. Vagyis lehet akármilyen okos, attól még hibbant marad.

Kate a gyógyszergyár vezetőivel tárgyal, Alan, aki az áldozat jó barátja volt, eléggé zabos az FBI-ra, pedig neki Clark halála előléptetést jelent, ő veszi át ugyanis a helyét. Moretti az elmúlt öt év összes bírósági keresetét kéri, ami a gyógyszergyár ellen indult – mivel a fenyegető lehet olyan, aki korábban sikertelenül perelte a gyárat. Ezen kívül az áldozat e-mailjeit is szeretné megkapni, és az összes volt és jelenlegi kollégájának névsorát is. Daniel a feleség MRI-jét nézegeti, agysorvadás, ennek következtében fellépett tiamin-hiány, ami meg Korszakov-szindrómát okozott. Dokink arcán elégedettség, hiszen műszeres vizsgálat is igazolta a korábbi diagnózisát – még ha az egyelőre nem is világos, mi okozta a túl alacsony tiamin-szintet, a túl sok pia, vagy mert bulimiás, vagy egyszerűen csak születetten ilyen sovány a hölgy.

Moretti kér még néhány percet a professzortól, a névtelen e-maileket szeretné átnézetni vele, hátha rájön valamire. A levelekben sok olyan állítás is van, amivel a doki speciel teljesen egyetért – hiszen paranoid a szentem, tehát minden összeesküvés-elmélet szimpatikus számára. Ennek ellenére kiszúr egy állandóan ismétlődő mondatot, amiből könnyedén anagrammát készít, és meg is van az üzenet: a gyógyszergyár ölte meg Irene May-t. Moretti már rá is keres a névvel kapcsolatos perre: Timothy May adta be az anyja halála miatt, a keresetet elutasították. (Zárójelben jegyzem meg: Kate-nek van egy rendkívül idegesítő, a doki képességeit és tudását folyamatosan megkérdőjelező társa, aki folyton beszólogat, de ha csak nem lendíti előre a cselekményt, róla igyekezni fogok megfeledkezni.) Mivel megvan a címe, el is mennek megnézni a jó Timothy-t. A prof marad a kocsiban, Moretti és a társa kopogtatnak az ajtón, de nem sok sikerrel, a házfelügyelő nyitja ki nekik. Pisztollyal a kézben berongyolnak, kicsit téblábolnak, majd meghallják, hogy a pasi a konyhaablakon – és az ott lévő tűzlépcsőn – keresztül menekülni kezd. Kate utána rohan, és a második emelet magasságából simán a menekülő hátára veti magát – a doki nem kis rémületére. Legalább nem ő egyedül az őrült, állapítja meg a nő angyali mosollyal.

Timothy szerint az e-mail küldés nem törvényszegés, ő nem ölt meg senkit. Kate nem igazán boldogul szegény bogarassal, úgyhogy a doki bioteát kér tőle, tej és cukor nélkül, csak hogy ő beszélhessen vele. Talán itt látszik a tanár-tanítvány viszony, mert a hős ügynök kis csodálkozás után simán kimegy a kihallgatóból. Távozása után a prof rögtön belekezd egyik kedvenc parájába: a feldolgozott cukrot csak azért forgalmazzák, mert függőséget okoz, és így terjesztik el a népek között a kettes típusú diabéteszt, aztán a gyógyszergyártók milliókat kaszálnak a kezelésén. A tej hormonozásáról már inkább nem is beszél. Timothynak nyílik a kis szemecskéje, alig hiszi el, hogy rokonlélekre talált. Így már rá is térhetnek a lényegre: a kedves mama cukorbeteg volt, ráadásul nem is tartotta be a diétát. Ezért is jelentkeztek kísérleti alanynak a gyógyszergyár új csodaszerét kipróbálandó. De ahelyett, hogy meggyógyult volna, szívrohamban meghalt. Timothy szerint a csodaszer méreg, de a gyógyszergyár sztárügyvédjei lemosták őt a bíróságon, és még a temetést sem fizették ki. És bár szegény nagyon dühös rájuk, de sosem lenne képes senkinek beverni a fejét – ennek nyomatékosítására el is sírja magát. Ahány sírdogáló gyilkost én már láttam, engem ez cseppet sem győzne meg, de a dokinak láthatóan elég. Moretti megköszöni a segítségét, és részükről az ügy le van zárva, mert ugyan a gyilkos nem lett meg, de az FBI dolga a terrorfenyegetés volt, nem az emberölés. A doki ezen totál kiakad, hiszen a rejtvény megfejtetlen, de Kate nem akar vagy nem mer hatáskört átlépni, Washingtonból is azért kellett visszajönnie, voltaképpen lefokozták. Daniel ráolvassa, hogy próbálhat másnak látszani, de Kate sem tud tágítani a megfejtetlen ügyektől, akárcsak ő. Ebben maradnak.

Moretti dr. Bryant-tel, a gyógyszerlabor vezetőjével beszélget, nagy ívben próbálná megközelíteni az áldozattal való kapcsolatát, mire a prof belevág: az új csodaszer okozhat-e szívrohamot? Bryant boldogan válaszol, hiszen erre a gyógyszerre nagyon büszke: öt éve vizsgálják, és a gyógyszert szedők körében nem magasabb a szívroham aránya, mint a kontrollcsoportban. Speciel a May-ügyre is emlékszik, még mosolyog is rajta, hiszen a kedves anyuka bizony a placebo-csoportban volt, nem is szedte a csodaszert, ergo az nem is ölhette őt meg. A válasz közben a jó professzor felfigyel egy az üvegablak másik oldalán álldogáló, őt stírölő vegyészre, aki, mikor ők végezvén elballagnának mellette, menekülőre fogja a dolgot. Mielőtt rájönnénk, hogy mi ez az egész, a korábbi rendőr-nyomozó lép be, és egy bizonyos Valerie Nelsont keres. Hoppácska, az áldozatnak munkahelyi viszonya volt.

A nőcske a kihallgatásán közli, hogy ő bizony beleszeretett Clark-ba, a gyilkosság estéjén otthon volt, várta a szerelmét, aki elvileg épp akkor akarta elmondani a feleségnek, hogy el fogja hagyni. Moretti ebből kiokoskodja, hogy mivel az asszonypajtás Korszakov-szindrómás, a hír hallatán lehet, hogy tényleg megölte az urát hirtelen felindulásból, de mire a rendőrség megjött, már el is felejtette az egészet. A doki szerint az elmélet imponáló, de téves, mert a feleség nem gyilkos, hanem áldozat, kész, passz, több magyarázatot nem kapunk. Kate közli, hogy elakadt, és ilyenkor neki ennie kell, méghozzá hamburgert, és a dokit is meghívja egy vegaburgerre. A prof viszont nem ér rá, mivel találkozója van valakivel. És már látjuk is, egy csinos, de kissé már korosabb szőke nő mellett üldögél egy kanapén, és azon vitatkoznak, miért is nem ment el az ügynöknővel eszegetni. Hiszen ők ketten egyetem óta nem randiztak egymással, ideje lenne, ha a doki végre továbblépne, és nem vele találkozgatna, hanem más nőkkel. A szőke az egészségi állapota iránt érdeklődik, mert az FBI-os tanácsadás belezavar a napi programjába, ami egyáltalán nem tesz jót neki. Ehhez kell Lewicki, aki segít a szervezésben, és úgyis gyakran váltogatja a szakjait, úgyhogy nem fenyeget az a veszély, hogy gyorsan lediplomázik. Kicsit beszélgetnek még a baseballról, a doki Cups-szurkoló, ami a csaj szerint teljes őrültség. A szőkeség homlokpuszival búcsúzik, és hagyja meccset nézni a jó doktort.

A Cups veszít, az ajtón meg csöngetnek. A doki hiába szólongatja Lewicki-t, az nem kerül elő, úgyhogy saját kezűleg kénytelen ajtót nyitni. A laborban látott vegyész érkezik, Gerard Permut, aki a többiek előtt nem beszélhetett, de információi vannak Clark halálával kapcsolatban. A prof küldené az FBI-hoz, de a fazon csak vele akar beszélgetni. Addig könyörög, hogy a doki végül beengedi. Vegyészünk igen zavartan viselkedik, de a mondandója nagyon érdekes: ő nem akarta megtenni, de a hangok a fejében azt mondták. Mármint, hogy ő szereti Valerie-t, és mikor megtudta, hogy lefeküdt Clark-kal, a hangok a fejében azt mondták, hogy a fájdalom elmúlik, ha megöli a vetélytársát. A doki segítséget akar hívni, úgyhogy elkezdi szólongatni Lewicki-t, aki azonban megérkezve nem látja a jövevényt. Vagyis doktorunk bizony hallucinált, most már csak azt kell kideríteni, miért pont ezt, és miért vigyorog olyan elégedetten az addig zavartan viselkedő tévképzete.

Lewicki készülődik az új napra, olyan szinten megcsinál mindent Daniel helyett, hogy nemcsak kikészíti a ruháját, vagy összerakja a szétdobált könyveket, esetleg bekészíti az aznapi rejtvényeket, hanem még a fogkrémet is ő nyomja rá a fogkeféjére. És ezért cserébe csak rossz szót kap, a prof azon dühöng, hogy bár az asszisztense megszerezte neki kazettán (!) Mahler elsőjét, de nem Solti, hanem Karajan vezényel, az meg úgy nem jó. Lewicki ki is akad, hogy egy IPod-dal mennyivel egyszerűbb lenne az élet, de a jó doktor csak az ezer évvel ezelőtti walkmanjét hajlandó használni, legalább értékelje, hogy egyáltalán még kap hozzá műsoros kazettát. Erre a tegnap esti hallucináció is helyesel, hiszen nem árt fejlődni. Lewicki szerint lehet, hogy a hallucináció egy olyan látomás, ami segítene megfejteni az ügyet, de mivel erre a prof szerint még nem voltak megfelelő kísérletek, amik igazolnák, csak csalók és szélhámosok, így nem annyira szeretne ebben hinni. Közben csörög a telefon, az egyetem rektora óhajt a professzorral beszélni.

Bár a felettese egyben a barátja is, és elnézi a zsenialitása miatt a különcségeit, most Daniel mégis bajba került, méghozzá a púpos pólós kávémeghívós tanítvány miatt. A jelentéktelen külsejű barátnő ugyanis bepanaszolta a szexes beszólása miatt, úgyhogy most bocsánatot kell kérnie, mert nem futja egy perre az alapítvány költségvetéséből. Ezen a doki jól felhúzza magát, ki is tárgyalja az eseményt az érett szőkeséggel, aki az egészen csak elnézően mosolyog. Szerinte ugyanis a doktor ugyanazért utasította el a diákot, amiért nem ment vacsizni Morettivel: mert halálra rémítik az emberi kapcsolatok. A visszavágásban végre kiderül, hogy a szőkét Natalie-nek hívják, fontos szereplő lesz a továbbiakban, jegyezzük is meg őt. A kirohanásból megtudjuk, hogy a mentális állapota, az állandó hallucinációk miatt a doki teljes képtelenségnek tartja, hogy neki bárkivel is intim kapcsolata lehessen. Natalie nem érti, hogy a mostani hallucináción miért van annyira kiakadva, hiszen máskor is történt már ilyen, majd feldolgozza, és továbblép. A professzort viszont az aggasztja, hogy ez megtörténhet legközebb Kate előtt is – amit láthatóan nem bírna elviselni, vagyis tényleg szeretne imponálni az ügynöknek, és nem akarja, hogy az komplett elmebetegnek nézze őt. Bár a lánnyal ezt már megbeszélte, és Kate tisztában van az állapotával, mégis fél attól, hogy ha látja is, akkor kiábrándul belőle. Talán le kellene passzolnia az ügyet – míg Natalie szerint inkább meg kellene oldania, mert a megoldatlanságba tényleg beleőrül. Itt derül ki, hogy a doki nem szed gyógyszereket, mert azokkal ugyan nem hallucinál, de gondolkodni is képtelen tőlük. A szigorú napirend, a diéta, a beszédterápia és az állandó elfoglaltság hivatott arra, hogy szinten tartsa az állapotát. Akkor kibeszélik a hallucinációt – mert Natalie szerint az agya így próbál olyan dolgokat elmondani Danielnek, amit a tudata nem ért meg. A doki el is kezd rajta gondolkodni, és gyorsan rájön, hogy amit a látomás mondani akar, az az, hogy Valerie Nelson hazudik. Natalie felteszi az ötpontos kérdést: ha a nő hazudik, hogy tudja azt bizonyítani?

Bush beszél a tévében Szaddam Husszein atomenergia-programjáról (amiről tudjuk, hogy nettó hazugság), miközben egy a tévé előtt ülő fiatalember rendkívül jól mulat a mondandóján. Jimmy afáziában szenved, tudjuk meg a dokitól, vagyis nem érti a beszélt nyelvet, viszont hiperérzékeny a hanglejtésre és más vokális jelekre. Amikor hazudunk, ezek hangsúlyosabbá válnak, ami nekünk nem tűnik fel, egy afáziásnak viszont kifejezetten vicces. Vagyis a fiú egy élő hazugságvizsgáló. És persze, a prof megint jól tippelt: Jimmy hatalmasakat kacag Valerie vallomásán. Kate és Daniel el is látogatnak hozzá, de az ajtót nyitva találják, a lányt meg eszméletlenül. Hátulról ütötték le, talán nem is látta a támadóját. Robert, a szkeptikus társ nem is érti, miért bajlódnak még mindig az üggyel, ez már a rendőrség dolga. Ettől még Moretti kiadja neki, hogy derítse ki Valerie telefonjából, kivel beszélt.

Kate a kihallgatóban már a gyógyszergyár vezetőjét faggatja a Valerie-hez fűződő viszonyáról. Az ügynök simán megvádolja a főfőnököt, hogy féltékenységből megölte Clark-ot, amiért az az ő babájával, Valerie-vel cicázott. A főnök az ügyvédje tanácsa ellenére beszélni akar, van is miről. Közben Robert teát hoz a dokinak, aki a kihallgató másik részében hallgatja a beszélgetést. A főnök szerinte Clark halála után kapott egy e-mailt Valerie-től, amiben kéri, hogy hívja őt fel, hát ő felhívta. Egy termékükkel kapcsolatos anomáliára akarta felhívni a figyelmet, ami árthat a cégnek. A doki ezt hallgatva kortyolna a teájából, de a vegyész-hallucinációja rászól, hogy ne igya meg, mert a folyadék megölheti. Ránézve a doki tényleg azt látja, hogy gyanúsan bugyborog az ital, úgyhogy rá is förmed Robertre, hogy meg akarja-e mérgezni őt. A vegyész beledumál: az a gyilkos fegyver. A doki nem érti, a tea lenne a gyilkos fegyver? Erre a vegyész kifejti: Timothy elmondta korábban, hogy az anyját megmérgezték. Clark rájött erre, és ezért ölték meg, mert leleplezte volna azt, aki a mérget a kísérleti személyeknek adta. Igaz, mindezt a hallucináció úgy adja elő, mintha ő lenne a gyilkos. Ja, és Robert közben a doki felkiáltásaira normálisan válaszolgat, és közben folyik a kihallgatás is, szóval kicsit sűrű a jelenet. A dokinak is sok az inger, úgyhogy ráönti a teát Robertre, és inkább ásványvizet kér. Az ügynök kimegy, a látomás kibontakozik: felhívja a prof figyelmét a nevére: Gerard Permut, és hogy ugye, szereti a rejtvényeket. Daniel a helyiség falán lázas jegyzetelésbe fog, és íme az anagramma megfejtése: drug tamperer, azaz gyógyszer-manipulátor. Be is ront Kate-hez a kihallgatóba, hogy megoldotta az ügyet. Szerinte. Vagyis a gyilkos meghamisította a kísérleti gyógyszer dokumentációját. Timothy anyja nem placebót kapott, csak a jelentés szerint, amit igazából meghamisítottak. Robert szerint, mivel milliárdokba kerülne bevonni a gyógyszert, a cégvezetőnek lenne indítéka az eltussolásra. Daniel viszont felteszi a kérdést: ki fért hozzá a kutatás eredményéhez?

Kate és Daniel dr. Bryant laborjába igyekszik. Az ügynök messziről indít: Valerie megtámadása ügyében nyomoznak, Bryant segítségét kéri, hogy mik azok az iratok, amiket a nő számítógépén találtak. Ad neki egy olyan halandósági rátát, ami a kísérleti gyógyszerről azt bizonyítja, hogy a kísérletben részt vevő nők körében nagy arányban fordul elő szívroham, és egy másikat, ami Bryant szerint a helyes eredmény, ahol a placebocsoporttal azonos mértékű. Moretti viszont közli, hogy Dr. Pierce szerint Bryant meghamisította az eredményeket, mert részesedést kap a szabadalmakból. Valerie rájött a hamisításra, és elmondta a barátjának, Clark-nak, a vállalat jogászának. Tönkretehettek volna mindent, így le kellett őket állítani. Bryant tagad, de Moretti rákérdez, hogy 42-es-e a cipője, merthogy hagyott egy lábnyomot Valerie lakásán. Bryant erre megtörik, és beismerő vallomást tesz. Ő a csodaszert keresi, nem a pénzt, és szeretett volna időt nyerni, hogy rájöhessen, mi okoz szívrohamot az egyébként nagyon jó gyógyszerben, és ki akarta azt küszöbölni. Valerie viszont információt kezdett gyűjteni, és még a gyógyszert is lopta. Mikor követte, látta, hogy Clark-nak adta át. Beijedt, hogy független szakértővel akarják bebizonyíttatni, hogy a gyógyszer veszélyes. Elment hát Clark-hoz, hogy megmagyarázza, ő helyre akarja hozni. Az viszont csak kiabált vele, a pereket emlegette, mire elszakadt a cérnája, és jól fejbecsapkodta.

Bryant-ot a rendőrség elvezeti, jó doktorunknak viszont szöget üt valami a fejébe. Annál is inkább, mert bár a gyilkos megvan, a hallucináció nem múlt el, ott mosolyog a háttérben, és szövegel. Gyorsan dr. Bryant után rohan, és megkérdezi, hogyan okoz szívrohamot a gyógyszer. A válasz: lenullázza a beteg tiamin-szintjét. Hoppácska, ezt bizony már hallottuk korábban, Pierce meg is jegyzi: van még egy áldozat. Már a kórházban vagyunk, a kezelőorvos lefuttatott még egy tesztet, amiből kiderül: valaki bizony a szegény feleséget a kísérleti gyógyszerrel etette, mert azt remélte, hogy őt is elviszi a szívroham. Nála viszont az alacsony tiamin-szint nem szívrohamot, hanem Korszakov-szindrómát, és persze kóros soványságot okozott, hiszen cukorbeteg-gyógyszert szedett normál vércukorral. Meg is látogatják Valerie-t a kórházban, aki szépen el is mondja, amit már korábban megtudtunk, a manipulált adatokról, meg a jogász barátról, akinek ő elmondta az egészet. Pierce a maga bájos stílusában rögtön rákérdez: ugye azért adta Clark-nak a gyógyszert, hogy az mérgezhesse a feleségét? Valerie természetesen tagad, de aztán az érvek hatására megtörik, és ügyvédet kér. A hallucináció még megdicséri Danielt, hogy szép munkát végzett, majd el is foszlik gyorsan, hiszen nincs már rá szükség.

A professzor hívatta a szobájába a kávémeghívós diákját, kissé dadogva ugyan, de igyekszik tőle bocsánatot kérni a korábbi sértő viselkedéséért. A leányzó elmosolyodik, közli, hogy ettől még a megfigyelés kiváló volt, és vetkőzésbe kezd, azon sajnálkozva, hogy a barátnője olyan pletykás. A doki egy perc türelmet kér az éppen a melltartóját levenni készülő lánytól, és kirohan a szobából, Lewickit szólongatva, hogy vajon ez most igaz, vagy csak ő képzeli. Ilyen az élet: a félmeztelen lányt az asszisztens is látja. Már újra a doki előadásán ülünk, a valóság után most a normalitásról gondolkodik. Ő aztán csak tudja. Kicsit később a doki egy padon ülve Natalie-val beszélget, mire fordul a kamera, és ugyanezt Lewicki szemével is láthatjuk. Bizony, a szép szőke ugyanúgy hallucináció, ahogy a vegyész is az volt. Közben halljuk a professzor hangját: ha valakit meggyógyítunk, hogy normális legyen, nem lehet, hogy elvesszük tőle az egyénisége egy részét is?