Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 6519-6520. rész

2013. május 27. 17:00 - nyuszi01

Tehát kissé megint lemaradtunk, és mindenki azt hiszi, hogy feladtam, de nem, itt vagyok megint. Barátok közt sose unalmas az élet, ez abból is látszik, hogy Zsoltból egy vadállat lett, aki napi szinten elagyabugyálja Zsófit, Gizike rúd helyett Laci farkán pörög, Balázs továbbra is egy idegesítő sznob seggfej, Nóra költözik, és e rengeteg esemény forgatagában csak egyetlen dolog érdekel igazán: ez az Enikő mi a tehéntúrót keres még mindig ebben a sorozatban, mikor nála még az új Linda is jobb színész, pedig…

bk502.jpg

Kocsmában nyitunk, ahol Enikő (jaj!) is beállt pincérnőnek, nocsak, milyen váratlan fordulat. Non-Stop csorgatja rá a nyálát bőszen, wow, milyen jól néz ki ebben a kis picsaszoknyában! Aliz már okítja is, melyik az egyes asztal meg a kettes, de Non-Stop szerint rossz irányba mutat, mert pont a másik oldalról kell kezdeni a számolást. Most komolyan ilyen agytröszt ez az Aliz, hogy már vagy egy éve ott dolgozik, és fingja nincs, melyik asztal melyik? És még csodálkozunk, hogy egyre szarabbul megy a Rózsa? Hát vajon hány rendeléssel trafált mellé? Beszólnak azért Zsoltra is egy kicsit, biztos, ami biztos alapon, jobb, ha nincs itt, így a szőke. Enikő egyből faggatózik, miért jó, ha nincs itt a Zsolt? Kekec főnök? Hát, én inkább hülyét mondanék, de most komolyan, ki szereti, ha munka közben folyamatosan a nyakán ül a főnöke?

bk503.jpg

Emlegetett szamár máris odafönt, a vámpírfilmekbe illően véres szájú Zsófival, megint sikerült egy gerinctelen féreg módjára viselkednie, és véresre vernie a feleségét. Na, az ilyen emberektől fordul fel a gyomrom. Szerencsétlen fel se bír kelni a földről, gondolom, párszor oldalba is rúgta. Azért még osztja az észt, mindenről Zsófi tehet, miért kell mindig felidegelnie? Végezetül elhúz, és rázárja az ajtót Zsófira, nehogy elszökjön. Nem is tudna, csak úgy mondom. Zsolt a gangon egyből Miklósba fut, a lehető legjobb személybe, akinek az sms-e miatt most Zsófi meg se bír mozdulni. Tényleg valami dossziét kérne számon Barthánén, Zsolt erre csak pislákol nagyokat, nofene, én meg majdnem agyonvertem emiatt az asszonyt, oszt tényleg igazat mondott. Mindenesetre Miklós nagy ívben tartsa távol magát a feleségétől, különben, gondolom, őt is megagyalja. Miklós észrevesz egy vérfoltot Zsolt ingén, mire az gyorsan rávágja, hogy KECSÖP, de Miklóst se most szalajtották a hathuszas falvédőről, szóval gyanút fog.

bk504.jpg

Linda és Peti Atikám irodájában, Linda nyomtat, megy egy kis bájcsevej, elég unalmas, csak Linda továbbra is borzasztó színészi játéka dobja fel a jelenetet. Peti megkéri Lindát, hogy hozza össze valami csajjal, mindegy kivel, csak legyen már neki valaki. Linda erre nekiszegezi a kérdést, hogy hisz-e Istenben. Aha, szóval a kínai gyerek az előző részben valami hitgyülis könyvet adott neki kőcsönbe! Petit persze nem izgatja különösebben a dolog, lehet, hogy hisz benne, de anno hitt a húsvéti nyúlban meg a Mikulásban is, sőt, lehet, hogy a Roxfort is létezik. Linda erre témát vált, jöjjön el velük valami délutáni programra, ott lesz a kínai is, meg a Hannáék, szóval már csak ő hiányzik.

Juli otthon varrogat, Máté játszik, közben valami borzalmas angol nyelvű gyerekcédét hallgatnak. Miklós teszi tiszteletét, Julival akar beszélni. Egyből indítja a húszmilliós kérdést: szerinted Zsolt veri a Zsófit? Juli nem tudja, de Miklós el tudja ezt képzelni? Simán. Juli szerint van benne valami, mert a múltkor kidobta őket a kocsmából a Zsolt, és Zsófi is félt. Miklós szerint rá kell törni az ajtót Zsófira, oszt beszélni vele, mert a Zsolt most nincs otthon. Majd később, így Juli, mert nincs, aki vigyázzon a Mátéra.

bk505.jpg

Zsolt a kocsma kerthelyiségében, jön Linda, hát te? Levegőzöl? Ja. Összevesztünk a Zsófival, így Bartha. Hát, azt azért nem nevezném összeveszésnek, hogy ő majdnem agyonverte a nőt. Arra kéri Lindát, hogy ma este ne aludjon otthon, mert beszélniük kell a Zsófival. Meg, gondolom, főleg azért, hogy ne lássa Zsófi feldagadt arcát. Kapcsolunk a kocsmabelsőbe, Non-Stop és New Bartha stírölik az Enikőt, milyen ügyesen szolgál fel, és aki itt jól mozog, az az ágyban is jól mozog. New Bartha majd hiszi, ha látja, de addig is Non-Stop szórakoztatja Enikő-féle aranyköpésekkel, például ilyenekkel, hogy a sült oldalas helyett csirkemellet rendeltetett az egyik vendéggel, mert vigyáznia kell a koleszterinjére. Új alakítás gyanánt sör helyett almalevet visz ki, mert látja, hogy az egyik vendégnél slusszkulcs van, és aki vezet, az ne igyon. A pasik kajálják a szövegét, New Bartha is.

A következő snittben a kínai gyerök játszik Mátéval, úgy látom, Julinak sikerült bébiszittert leakasztania. Jön a többi része is az ifjúságnak, moziba készülnének, rajzfilmet akarnak nézni, Balázs ki is bukik, az tök nyomi. De ez nem olyan, ez japán. Tehát manga. Mátét lepasszolják a papinak, ők meg mennek zülleni egyet. Peti szerint menjenek kocsival, majd ő lesz a sofőr, de Balázs szerint azzal az esti mozira se érnek oda. Kínai Gyerök is inkább biciklivel menne, Balázs szerint ez jó, döntsenek az érvek és ellenérvek, mivel menjenek?

bk506.jpg

Zsófi nézi magát a tükörben, sajnos nem egy épületes látvány, és még mindig inkább Drakula menyasszonyához hasonlít. Juli veri az ajtót, itthon vannak, kérem szépen? Micimackó Nyuszija erre egyből rávágná: „Nincsenek!” Miklós is próbálkozik, ha ott vagy, nyisd ki. Zsófi odavánszorog, és egy halovány „húzzatok el” kíséretében próbálja lerázni a nemkívánatos látogatókat. Végül csak kinyögi, hogy nem tudja kinyitni az ajtót, mert Zsolt bezárta. Berényi egyből faltörő kost játszik, rátöri az ajtót Zsófira, és így legalább meglátják Julival, mire képes Bartha, ha bedühödik. Zsófinak mindene fáj, Juli egyből hívná a kórházat, de Zsófi nem engedi, mert mindenről ő tehet, nem Zsolt a hibás. Hát, nem tudom, akkor mégis ki tehet arról, hogy így néz ki? Velem tenné ezt meg valaki, addig élne.

bk507.jpg

Ismét a kocsma, New Bartha próbálkozik megint Enikőnél. Dicséri a csaj dumáját, az meg végre kedves vele, megköszöni a konyha kifestését meg minden. Csak kár, hogy pont ebbe az idillbe lép be egy vörös némber, és lesmárolja New Barthát. Enikő egyből beszól egy elméset, nyugi, anyám, nem velem csal téged a Krisz. Mással. A nő persze egyből kiborul, ez mi volt? New Bartha szerint az Enikő lökött, én viszont totál megértem a reakcióját, nekem is gyűlt már meg bajom holmi vörös ribancokkal.

Ház előtt vagyunk, Balázs köröz Peti Trabija körül, valamin töri azt a kis lenyalt hajú buksiját. És igen, máris nekifog a szarkeverésnek, belenyúl a motorba, megbuherálja a kis Trabit, ami azért is szemét dolog, mert egyébként se egy fullextrás járgány, hát még egy kis bütykölés után. Azért félelmetes, hogy ez a sznob hülyegyerek mennyire be tud fosni egy Trabi-tulajdonostól.

bk508.jpg

Enikő a kocsma irodájában, New Bartha megy és máris kezdi a fakogatást, miért kellett beszólnia a csajnak? Hát, csak az egészségügyi kockázatok miatt, nehogy elkapjon valamit, ha New Bartha egyszerre több nőt is kefél, mert anno szegény Szilágyi Palika is hogy járt (ld. tripper). New Bartha nem vevő erre az aggodalomra, szóval most elég nagyot zuhant az Enikő ázsiója a szemében. Vissza Petiékhez, kész van az érv-ellenérv lista, a Trabi nyert, úgyhogy most jöhet a gyakorlat, verseny! Balázs szerint először a környéken menjenek vele pár kört, és akkor majd kiderül, melyik a jobb. Hanna szerint úgyis Peti nyer, hát, nem tudom, Balázs akciója után mennyire fog nyerni.

Megint New Bartha zaklatja Enikőt, aki sír, bazmeg. Elmeséli, hogy a nagynénje volt mindig ilyen fapina, mint ő, és most egyedül él, mert senki nem bírta elviselni. Enikő, még most szólok, hogy a lehető legjobb úton jársz a nagynénéd élete felé. New Bartha szerint szép és belevaló, ne féljen idő előtt a magánytól. De azért otthagyja.

bk509.jpg

Megint Zsófiék, Miklós és Juli ápolja otthon, Juli már hívná Claudiát, intézzen időpontot soron kívül a kórházban. Tényleg, Claudia. Hát az menten letépi a Bartha tökeit, ha ezt megtudja. Zsófi nem akar szólni a rendőrségnek, de Miklós szerint ne féltse a Barthát a börtöntől, mert megérdemli. Meg már úgyis volt bent párszor, szóval ismerős lesz neki a hely. Zsófi szerint nem csak ököllel lehet bántani, hanem szavakkal is meg videófelvétellel, Miklós egyből érti is a célzást.

bk510.jpg

Ugrunk a ház elé, Peti kínlódik a Trabival, Balázs biztos benne, hogy nem fog elindulni, de még ki se mondja, mikor a Trabi bedurran és nekiiramodik. Hát igen, sose szabad egy Trabit vagy egy Kispolákot lebecsülni, masszívabbak, mint a mai luxus járgányok. Balázs olyan savanyú képet vág, mint egy citrom, és mondja Hannának, hogy belenyúlt a kocsi motorjába, szóval a hivatalos verzió szerint nem lett volna szabad elindulnia. Hanna persze kiakad, te nem vagy normális. Én ezt már régen megmondtam.

New Bartha talál rá Old Barthára a parkban, leül mellé, és elregéli neki Enikő bunkóskodását. Szóval hülye volt, na. Old Bartha szerint csak nőkkel ne kezdjen az ember, ők is összevesztek Zsófival. És min? Közöd? – bunkózik Old Bartha. Jól van, New Bartha le is lép, erre is kár vesztegetni az időt.

bk511.jpg

Hanna és Balázs még mindig ordibálnak, mi van, ha a Petinek baja lesz, és a többi. Linda is odamegy, mi van? Balázs megbütykölte a kocsit, és most lehet, hogy a Petivel valami történni fog. De ez senkit nem érdekel, mert jön Miklós, hozza ölben Zsófit, Juli meg ott rohan mögöttük. Linda nekiesik Miklósnak, hogy tegye le, majd az apja elintézi. Miklós szerint Bartha már jól elintézte. Ez persze New Barthának egyből leesik, és el is indul, hogy akkor most ő intézi el Old Barthát. Alig várom.

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

perszehogyne 2013.05.28. 12:11:19

Pedig lehet jobb lenne ha feladnád és írná valaki olyan aki update. A BK hogyvolt szempontból túl jó alap ahhoz hogy így parlagon heverjen.
Sokszor nálam is kimaradt jó néhány rész, de HV mindig elolvastam, egy ideje ez is kimarad....

nyuszi01 2013.05.28. 18:51:20

hát jó, ha valaki besegít a túlóráimba, a munkámba, hogy alvásra is jusson időm, és ennek tetejébe költözködik velem új lakásba, valamint szül nekem internetet ÉS tévét is, akkor update leszek...

prüntyő 2013.05.28. 20:26:27

@nyuszi01: Kedves Nyuszi01!
Természetesen megértem a problémád, deeee gondolom ezt a hogyvoltot Te vállaltad, így Te tudod azt mondani, hogy bocsi nem megy.
Kitartást a munkádhoz, és egy szép otthonos lakást neked.Nekünk pedig egy napra kész Bk hogyvoltot:-D

nyuszi01 2013.05.28. 21:37:12

Igazából nem hiszem, hogy magyarázkodnom kéne, de mégis megteszem. Annak idején, amikor elkezdtem a hv-t írni, akkor több időm volt, de amikor több váratlan dolog jön közbe, az ember akaratán kívül, ami esetleg nagyobb súllyal bír, mint egy hobbiszinten írt blog, akkor előfordul, hogy kimaradnak a hv-k egy ideig (legjobb esetben 1-2 napig, rosszabb esetben mondjuk 1-2 hétig). De nem hiszem, hogy emiatt abba kéne hagynom, mikor tudom, hogy ezek az ügyek lecsengenek és nem az örökkévalóságig fognak tartani (pl. költözés). Amint úgy érzem, hogy nem akarom tovább csinálni, akkor meg fogom beszélni Sixx-szel. De addig írok, és igyekszem naprakész lenni.

perszehogyne 2013.05.29. 18:49:27

Nézd, valóban nincs szükség magyarázkodásra, de az utóbbi időben kb három hétre jutott egy poszt egy napi sorozatból.
Én sem azt gondolom, hogy ezt kellene a napi dolgok elé helyezni, de ha én vállalok egy munkát azt igyekszem teljesíteni, ha pedig tudom hogy nem fog menni- akár átmenetileg is- akkor átadom másnak.
Örülök, hogy újra olvasható a BK, remélem ez már rendszeres marad!
Jó munkát hozzá! :-)

nyuszi01 2013.05.29. 21:39:39

@perszehogyne: én is remélem, hogy rendszeres marad, hidd el, engem is eléggé bosszantott, hogy nem jutott rá időm az elmúlt időben. Annak viszont szerintem nem sok értelme van, hogy mondjuk 2 hétre átadom másnak, amíg én tegyük fel költözök vagy elutazok, és utána ugyanúgy visszaveszem. Régebben amúgy a BK hogyvoltot hárman írták, és ez a lehetőség bennem is felmerült, hogy kérek magam mellé írótársakat, ki tudja, lehet, hogy még ez is megtörténhet. :)
süti beállítások módosítása