Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

V 2x06 Siege

2013. május 14. 09:00 - Szencsike

Kedvenccel és új kolléganőjével, Kontra Kerry-vel kezdünk, a Concordia gálaest utáni reggelen. Marcusról még semmi hír, az biztos, hogy az ellenállás keze van a dologban, kérdés hogy Anna meddig lesz igazán békés ezek után? Ugrás a hajóra, Marcus eszméletlenül fekszik az orvosiban, Anna mellette van és megígéri, hogy bosszút áll a segítőjéért. Az alagsorban Era, Jack atya és Kyle tart egy haditanácsot, Erát felfüggesztették, az ő irányítása alatt lehetett Marcusból céltábla, fejeknek kell hullania. Az ellenállásnak egy időre háttérbe kell vonulni, akit valaha is kapcsolatba hoztak az ellenséges csoporttal, azt figyelik. Kyle Ryant akarja felelősségre vonni az árulásért, Era személyesen akar vele beszélni. Ryan az anyahajón tartózkodik, kislánya keservesen sír a betegsége miatt, az érkező Anna rögtön lecsillapítja a kislányt, cserébe Ryannek Eli Cohnt kell megölnie. Cohn valószínűleg tudja, hogy ő volt az áruló, nem lesz könnyű. Oldja meg, régen jó vadász volt, adja vissza a férfinak a síró kislányt Anna, majd elmegy.

pic1.png

A templomban Travis atya hozza meg a hivatalos végzést Jack atya felfüggesztéséről. Jack atya még egy utolsó istentiszteletet szeretne tartani, de már túl késő. A felfüggesztés már elkezdődött. Ryan eközben már a Cohn utáni vadászaton van, sikerül ártalmatlanná tenni az egyik testőrt és bejutni Cohn főhadiszállására, aki felkészült a látogatására. Az emberei körbeveszik őt, Ryan felkészülhet a legrosszabbra. Era és a család többi tagja kihasználja, hogy végre együtt tölthetnek egy kis időt, ám Cohn telefonja elvonja Era figyelmét. A srácok előre mennek, Era nyugodtan beszélhet az izraelivel Ryanről. Cohn engedélyezi Erának, hogy beszélhessen vele, de Cohn előtt Ryannek az életével kell felelnie. Főcím után egy gyík Ryant keresi Anna parancsára, a hajón Thomas, az új tanácsadó jelenti, hogy megvan Ryan és Cohn is. Anna nem rendeli el, hogy támadjanak, helyette egy névtelen informátor fogja az FBI-t tájékoztatni az ellenállás gyűléséről, az emberek pedig élhetnek a kínálkozó alkalommal. Nehogy már a V-k végezzék a piszkos munkát.

pic2.png

Bizony, Paul rohan Bollinghoz a névtelen infóval, lehet támadni, de Erának tilos szólni. Eközben Ryanhez megérkezett Era. Az áruló bevallja, hogy a kislánya Anna miatt lett beteg, és ha Ryan megteszi, amit Anna kér tőle, a kislány meggyógyul. Era nincsen meggyőzve, Ryan figyelmezteti őt, hogy neki Cohn kell, Era menjen. Cohn egyik embere jelenti, hogy érkezik a rendőrség, Cohn és a csapata Erával együtt lelépnek, Ryan marad. Nagy erőkkel vonul fel az FBI, Cohn emberei is a teljes fegyverarzenáljukat készítik. Era biztonsági kamerák felvételén felismeri a csapatát, utasítja Cohnt, hogy ne támadjon, most nem lesz vérfürdő. Van egy terve: mivel az FBI úgy sejti, hogy együttműködik az ellenállással, így ha most a túszuknak adja ki magát, megmagyarázza, hogy itt van, és tisztázódhat a vádak alól. Ha viszont túszt akar játszani, úgy is kell kinéznie, Cohn ad neki két nagy maflást, hogy hihető legyen a története.

pic3.png

Kedvenc is a helyszínen van, tudósít a rajtaütésről. Az FBI vezérek kupaktanácsán elsőként telefonvonalakat kell biztosítani az épületben. Új fejleményként kinyílik az egyik erkélyajtó, és kijön rajta Era és az egyik terrorista. Az FBI-nál elképzelni sem tudják, hogy került oda a kollegina, de mivel Erának van mobilja, megvan  a telefon összeköttetés. Kedvenc adását Anna és Thomas is nézik, Evans ügynök, mint túsz, az ő terveiket is megkavarja, de előnyükre fordíthatják. Mivel Tyler kell Annának, és a srác családja az útjában áll, be kell juttatni aput is az épületbe. Ha a szülők meghalnak, Tyler csalódottságában hozzájuk fog fordulni. Thomas el, Lisa jön, ismét érvényes a parancs: hódítsa vissza Tylert! Otthon apa és fia mit sem tudnak az eseményekről, focimeccset néznek, de a szurkolást és az érzelmes egymásra találást Lisa telefonja zavarja meg. Ty azonnal átvált Kedvenc tudósítására, mindketten látják, ahogy anyu túsz. Apu fogja a kabátját, indul a helyszínre, nem lesz semmi baj, nyugtatja a gyereket.

pic4.png

Jack atya már összepakolta a cuccait és távozni készül a parókiáról. A laptopját zárná le, de ő is értesül a vezetőhírről, Era túsz. Eközben Bolling hívja Erát, aki elmondja Cohn követeléseit: minden csapatot vissza kell vonni, ha légierő bekerülne a képbe, Era halott, beszélgetés vége. Era nem sok esélyt ad Cohnnak, hogy élve megússza, de a férfi tud valamit. A túszmentőkhöz megérkezett Thomas, aki egy V nyomkövető berendezést ad át Paul csapatának. Az egyik kolléga jelenti, hogy Exférj megérkezett, Paul a kollégára bízza, de tartsa távol az eseményektől. A kolléga biztosítja Joe-t, hogy kihozzák Erát, tudnak egy lehetséges bejáratot az épületbe, de mivel túl veszélyes az ellenfél, még a kivárásra játszanak. Esemény van, kolléga elmegy, de a nagy sietségben otthagyja a mappáját tele az épület tervrajzával és a berajzolt bejárati útvonallal. Joe fejében kigyulladt a lámpa.

pic5.png

Bent Era a családi fotókat nézegeti a mobilján, már bánja, hogy nem maradt otthon családi életet élni. Cohn is megmutatja a saját emlékeztetőjét: halott felesége és kisgyermeke képét. A még nem szétvert családokért érdemes harcolni. Az egyik fegyveres egy férfit hurcol Cohnék elé, Joe-t. Era rögtön beszél vele, a férfi bemondja Era kollégája nevét, akitől a térképet csente, de baj van. Era nem is ismeri az illetőt. Cohnék a térképet tanulmányozzák, de nem értik, hogy egy tapasztalt FBI ügynök miért hagy véletlenül egy civilnél fontos dokumentumokat. Mert nem FBI-os, hanem V ügynök. Ty otthon teljesen a plafonon van, Lisa próbálja nyugtatgatni, de hasztalan, a srác is a helyszínre siet. Anna a hajón ismét egy részsikert könyvelhet el, a terve eddig jól halad, sőt van egy pótterve is: Kyle Hobbes is a kezükre játszhat, akit Marcus bérelt fel.

pic6.png

Cohn tajtékzik, az FBI lövészei kilőhetik az embereit, Era tudja, hogy V technikát alkalmaznak a kintiek. Cohn üzenetet pötyög a telefonján, az utcán néhány nagykabátot viselő férfinak egyszerre szólal meg a készüléke. Paulék már támadni készülnek, mikor a nagykabátosok ledobják a kabátot és előbukkannak a bombák. Túszokat is ejtenek, az FBI kénytelen lefújni az akciót. Bent Era dühöng, a túszokról nem volt szó. A túszok szedése viszont az egyetlen lehetőség, hogy Era és a férje is épségben kijussanak innen. Áldozatokat kell hozni, Cohn kész minden áldozatra, sőt ha kell, akkor ő itt hal meg. Erának tovább kell vinnie az ellenállást, mert minden, ami fontos elpusztulhat, ha a V-k hatalomra jutnak. Segédjét, John Fierro-t is Erára bízza, mindent tud az ellenállás további lépeseiről. Era nem is érti, miért legyen ő a vezető, nem ugyanazokkal az eszközökkel harcolnak. Cohn viszont abban hisz, amiben Era: ha a csatának vége lesz valaha, a család lesz a legfontosabb mindenki számára.

pic7.png

Jack atya is megérkezett a helyszínre, igaz, ő csak a kordon másik oldaláról nézheti az eseményket. Hívja Kyle-t, aki egy elhagyatott sikátorban kószál valahol, ő nem tud segíteni. Véletlenül-e vagy sem, de ebben a sikátorban Thomas bukkan fel, és megteszi az ajánlatát: Marcus ugye megvette Kyle szolgálatait, hát teljesítsen, különben a nő meghal. Ez a nő egy bizonyos Sarah, Kyle úgy tudja, hogy meghalt, de a V-k gondoskodtak róla, hogy ez ne történjen még meg. Thomas egy robbanószerkezetet ad át, amivel megsemmisítheti Cohn fegyvereit, ha teljesíti, Sarah életben marad. A helyszínen Bolling meglátja Jack atyát, tajtékozva kéri számon tőle, hogy mit keres itt. Ha a lázító beszédeivel nem hergelte volna a népet, most a kollégája és jóbarátja nem lenne ott bent. Ott bent Era Ryantől búcsúzik és a férfi fejéhez vágja, hogy ha Anna helyett benne bízott volna, akkor nem jutottak volna el idáig. Era megígéri, hogy segít kiszabadítani a kislányát, de többet már nem tud megbízni benne. Ryan bocsánatot kér, de már túl késő.

pic8.png

Era és Cohn búcsúznak, Hierro a túszok között fog kisétálni, Era áll majd a menetük élén. Elköszönnek, majd Era Joe-hoz megy. Ők is kibékülnek, ha ennek vége, újrakezdik. Mielőtt elindulnak kifelé a túszok, Era még felhívja Bollingot: garanciát kér, hogy a túszoknak kifelé menet nem esik bántódásuk, Bolling ígéri, ha nincsen kényszerítő erő, hogy lőjenek, nem lesz gond, Cohnt viszont el fogják kapni. A hajón Anna Kedvenc tudósítását figyeli, Thomas jelenti, hogy Hobbes a helyén és a parancsra vár. A helyszínen eközben a túszok kijönnek az épületből, az élen Erával, mögötte Joe-val és Fierro-val. Jack megkönnyebbült, hogy életben látja a társát, kissé távolabb megérkezik az öltönyös Kyle, kezében a robbanószerkezettel, amit aktivál. Bent Cohn az utolsó simításokat végzi, mikor meghallja a dzsekikre szerelt bombák pittyegését. Előveszi a családi fotóját, egy utolsó pillantás után jön a bumm. A kintieket meglepetésként éri a robbanás, törmelékek zuhannak mindenkire, aki ott áll. Az FBI és a terroristák között fegyveres harc bontakozik ki, a civilek menedéket keresnek. Era, Joe és Hierro plusz néhány túsz túlélte a törmelékek zuhanását. Sikerrel eljutnak Bollinghoz, ám Joe egy sérültnek segít, hátramarad és kereszttűzbe kerül. Era visszaakar menni hozzá, de túl késő…Anna a hajón büszkén figyeli a diadalt, Fierronak sikerül kijutni a veszélyzónából, Kedvenc alig tért magához, Jack alig hiszi amit lát, Kyle amilyen gyorsan csak lehetett, már ment is.

pic9.png

Később már a romok eltakarítása és a holttestek elszállítása zajlik, Era összetörten üldögél Joe holtteste mellett. Jack a távolból figyeli őt és az érkező Ty-t, ahogy a férfi holteste felett sírnak. Paul és Bolling kénytelenek belátni, hogy Era tiszta, nincs értelme a további nyomozásnak utána. Beesteledett, Anna meglátogatja Dianát, hogy eldicsekedjen, megsemmisítette az ellenállást. Di királynő szkeptikus, túl korai Anna öröme. Nem számít, újra visszatértek az eredeti tervekhez a fajfenntartáshoz, a lélek elpusztítása a következő lépés. Di királynő már unja, hogy Anna állandóan lejár hozzá dicsekedni, szerinte saját magát akarja meggyőzni ezzel, mintsem őt. Anna csak nevet, Di nem manipulálhatja őt érzésekkel, különben is, ha el akarja pusztítani őt, keményebben kell harcolnia, majd távozik. Di megígéri magának, hogy keményebb lesz. Anna feljött a börtönből, ám Lisa észrevette a kis lejáratot oda. Kíváncsi teremtés, hát lemerészkedik a hajó mélységeibe, és találkozik a nagyival. A nagyi rendkívül örül a helyzetnek, Lisa viszont úgy tudta, hogy meghalt. Ez csak átverés volt Anna részéről, össze kell fogniuk.

pic10.png

Otthon Era magába roskadtan üldögél, mikor fia két hatalmas táskával lép a kijárat elé. Tyler ismét hülye lett, ők már nem család. Ha Era jól végezte volna a munkáját, az apját nem ölték volna meg az emberek. Mert emberek tették, nem V-k, ahogy Era próbálja neki állandóan bemesélni. Era a fia kirohanását egy pofonnal jutalmazza, majd sírva próbál bocsánatot kérni, késő… Joe mellett ma Ty-t is elveszítette. Az alagsori irodában Kedvenc és Jack beszélgetnek, Kyle egyedül üldögél, a bűntudat halvány jelei ülnek ki az arcára, mikor Era eljön. Jack a részvétét nyilvánítja, majd Era rátér a lényegre: Ő lett az ellenállás új vezetője és taktika-váltás lesz. Teljes körű támadással vágnak vissza Annának. Kedvenc és Jack kérdés nélkül követik őt. Kyle-hoz fordul, a férfin látszik a megkönnyebbülés, hogy Era nem tud semmit az ő szerepéről és inkább Ryanről beszél. Bocsánatot kér Kyle-tól amiért nem hallgatott rá az áruló gyíkkal kapcsolatban, de Kyle is mentegetőzik. Era viszont egy óriási gesztust tesz neki: nem kell bezárva lennie, szabadon harcolhat. Kyle beleegyezik, ő is Era mellett van. A V-kre pokol vár.

1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bergamott 2013.05.14. 09:53:59

Kíváncsi vagyok mi lesz Ty sorsa, igazán bosszantó karakter.
süti beállítások módosítása