Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Strike Back (Válaszcsapás) 1x02 - Zimbabwe

2013. május 12. 10:00 - AaannnaaA

John Porter kalandjainak második felvonását Hararéban, Zimbabwe fővárosában indítjuk. Két munkásegyenruhát viselő fekete férfi lopakodik fel egy épület tetejére, odafent pedig mesterlövész fegyver kerül elő. A két merénylő egy térre lát, ahol katonai sorfal között díszegyenruhát viselő – vszg magas rangú vezető – igyekszik a gépjárművéhez biztonsági intézkedések közepette. A lövész elsüti fegyverét, a célszemélyt találat éri, akció végrehajtva, pucolás van. Amikor a gyilokok a kocsijukhoz érnek, megdöbbenve tapasztalják, hogy sofőrjük halott, de megijedni sincs idejük: egyiküket lelövik, a másikat pedig némi lövöldözés után elfogják. Amikor győzelemittasan kijelenti, hogy a küldetését elvégezte, mert a célpont halott, az őt elfogó tag visszakérdez: biztos? Mert ez rohadtul nem így van. Hát akkor merénylőink valamit rohadtul elszúrtak, vagy benéztek. Ki is volt a célpont? Nos, Robert Mugabe, az ország diktátora, lövészünk elfogóját pedig Tshuma ezredesnek hívják.

1.jpg

Londonba ugrunk, ahol a tv-ben is a merényletet mutatják, így tudjuk meg, hogy hasonmás halt meg a balul elsült akcióban, illetve, hogy a letartóztatott tagot Felix Masukunak hívják. Collinson és Middleton is az esetről beszélgetnek, mert azt Mugabe elnök és brancsa úgy akarja beállítani, hogy az akció angol segítséggel történt, főleg mert a Masuku korábban Angliában nőtt fel, sőt katonaként is szolgált itt; szóval Collinson dolga lesz ezt a problémát kezelni.

A 20-as részlegben aztán John, Collinson és Layla megbeszélést tart arról, hogy Johnnak meg kell szöktetnie Masukut a börtönből. Zimbabwébe utazik, mint gyémántkereskedő, John Dean néven. John itt visszakérdez, nem lehetne inkább James? A kis vicces.

2.jpg

Szóval börtönbe kell kerülnie, hogy kihozhassa onnan a foglyot. Az épületet, ahol Masukut tartják, angolok építették, így van róla alaprajz, régi fényképek, ez segíthet majd a szökésben. Viszont ha nem sikerül, Johnnak magával is végeznie kell, biztos ami biztos. Milyen kedves. A megbeszélés végén a két férfi kettesben marad, és Collinson előhozza az előző részben megismert sebhelyes arcú fiú, As’ad ügyét: a fiú testét ugyanis még nem találták meg Irakban. (Naná, elég nagy az ország, bárhol eláshatták, de hagyjuk). John fapofával bólint, majd amikor egykori társa arról kérdezi, hogy mondott-e neki valamit a fiú míg együtt voltak, John ugyanilyen faarccal válaszol: nem tudok arabul (ja, ő tényleg nem). Hát, mit ne mondjak, érződik némi feszültség közöttük, úgy nézem, ezt még Layla is látja, bár nem hiszem, hogy a tárgyát érti.

John megkapja az iratait a küldetéshez, Danni adja át neki, akit mi csak „ingyenpinaosztó”-ként ismerünk. Na jó, John is. Rákérdez a dologra, ha már négyszemközt vannak, jelesül mást is kiszolgált-e a nő mostanában, de ő kitér a válaszadás elől.

3.jpg

John már csomagol az útra, amikor a lánya hívja, hogy ne menjen, de persze Aput még a gyereke siránkozása sem térítheti el a küldetéstől. Aztán a felesége veszi át a kagylót, hogy mondania kell valami fontosat, de végül meggondolja magát, így mi sem leszünk okosabbak.

Az irodában Layla dühösen trappol be Collinsonhoz, ugyanis most jött rá, hogy Masuku nem az, akinek hitték – több személyazonossága létezik, sőt, mióta visszatért Zimbabwébe, a brit kormány hivatalos ügynöke. Collinson meg sem lepődik, Layla viszont rettenetesen morcos lesz, hogy erről nem tájékoztatták Johnt, főnökéről azonban lepereg a morgása.

John megérkezett Hararéba; taxival utazik, elhajtanak a börtön mellett is, így lehetősége van futólag odakintről megszemlélni az épületet. Aztán célhoz ér, kezdődhet a gyémántbiznisz. Egy helyi kereskedővel árut cserél pénzre, de távozóban lekapcsolják őket a helyi erők – üzletfele ólommérgezéssel a túlvilágra, ő pedig a kiszemelt börtönbe kerül. Akció első fele végrehajtva.

4.jpg

Eközben Layla megérkezett a Zimbabwével határos Dél-afrikai Köztársaságba, pontosabban Johannesburgba, hogy innen legyen John segítségére. A helyi követség egyik embere segít neki ebben, mégpedig iratokat szerez, melyekkel Layla majd kihozhatja a férfit a börtönből, dél-afrikai bűnözésellenes csoport tagjának kiadva magát. A követségi ember, Harry Curtis nem valami megnyerő, inkább tenyérbemászó, kíváncsiskodó alak, de amíg segít, ez nyilván le van ejtve.

Johnt a börtönudvaron felsorakoztatják a többi rabbal együtt, majd vetkőzés lefele, aztán megjelenik a börtönigazgató is, mint kiskakas a szemétdombján. Ahogy elnézem, John az egyetlen fehér a rabok között, lehet gatyát felkötni.

Éjjel hősünk boldogabb vizekre evez, álmában Danni bájait élvezi ismét az orvosi szobában, a kellemes álmokat azonban kellemetlen események zavarják meg: egy fiatal fiút három férfi épp megerőszakolni próbál. John persze szétcsap közöttük, de nincs szerencséje, a zajra beront az őrség, és minden szereplőnek kiosztanak pár sallert, köztük a fiúnak is. Mikor erre közbelépne, az egyik őrtől kis híján begyűjt egy szellőzőnyílást a tarkójára, de még időben eszébe jut a mentő ötlet – azt állítja ugyanis, hogy információt tud az elnök elleni merénylet részleteiről és ismeri az elkövetőt. Így most életben marad, legalábbis másnap kora reggelig, amikoris szembesítik Masukuval, aki persze nem ismeri.

5.1.jpg

5.2.jpg

John megint szarban van, de ismét mázlista: megérkezik Tshuma ezredes, a diktátor jobbkeze. De nem John két szép szeméért jött, hanem mert Dél-afrikából itt van egy nő, aki a csempészek után nyomoz, és most hősünket akarja – igen Layla az, ezek szerint hamis személyazonossága átment a vizsgálatokon. Johnnal jól adják, hogy nem ismerik egymást, és virágnyelven információt cserélnek. Elmenőben a nő kéri, hogy Johnt a szigorított részlegben helyezzék el, naná, hiszen ott őrzik Masukut. Nem rossz. Távozása után Tshuma utasítja a börtön igazgatóját, hogy senkit ne engedjen Masuku közelébe, mert nem eshet baja (?), amúgy meg tudni akarja, ha John kommunikál valakivel.

Layla még a börtön elől felhívja Collinsont, és beszámol az eseményekről, így tudjuk meg, hogy John azt közölte virágnyelven, hogy Masuku jól van, nem kínozták meg – Collinson szerint ez azért van, mert a hatóságok elég bizonyítékkal rendelkeznek, hogy a tárgyaláson elítélhessék (és nyilván tettét az angolokra kenjék), ami két nap múlva esedékes. A nő ledöbben, eddig úgy volt, sokkal több idejük lesz, és John is így tudja; ezért Laylának holnap vissza kell mennie újra beszélni a fogollyal (nem lesz ez kicsit gyanús? - kérdem én). Ezért azonnal Curtist hívja hamis kiadatási papírokért, lesz dolga a tagnak rendesen. Később látjuk, amint egy garázsban álló terepjáróban fegyvereket helyez el, majd a kocsi rendszámát a követségtől kapott papírokra vezeti fel. Hamis iratok készen.

6.jpg

Johnt udvari sétára viszik, ahol végre sunyiban válthat néhány szót Masukuval. Csak annyit tud elmondani, hogy barátként jött, és megkérdi melyik a cellája, ezután az őr nem engedi őket többet beszélni.

Másnap reggel szintén kiviszik hősünket az udvarra, de most nem sétálni, hanem verekedni, méghozzá azzal a benga két ajtós szekrénnyel, akitől nemrég megvédte a fiatal fiút az erőszaktól. És bár mi tudjuk, hogy Johnt nem kell félteni, azért ugrik egyet a gyomrom, mikor meglátom, hogy a bengának kése van. John szól az igazgatónak, hogy fogadjon rá, mint biztos nyertesre (sőt, először ki is fekszik, úgy lehet srófolni a téteket), aztán persze nyer, de akkor védje meg a fiút a bengától. Oké.

Kezdődik a küzdelem, én pedig biztos ami biztos, behunyom a fél szemem, és csak úgy sunyítok ökölbe szorított kézzel. John tényleg kidől az első fordulóban, beszed néhány hatalmas pofont, ekkor az igazgató fogad rá, kezdődhet a folytatás. Először egy jól irányzott ütéssel kiveri a kést a benga kezéből, aztán még némi küzdelem, és John nyer. Huhh, ez nem volt egyszerű. Közben a fiú sunyiban felszedi a kést, és a harc után Johnnak adja.

7.jpg

Nem sokkal később Porterhez Layla érkezik ismét látogatóba, és miközben Johnt bevezetik az irodába, a nő gyorsan az asztal alá rejt két összeragasztott pici elemlámpát - John konstatálja -, aztán lehet kezdeni virágnyelven kommunikálni. Nagyjából mi is értjük: holnap kell végrehajtani a szökést, nyilván mert változott a terv, és külön felhívja a figyelmet a terepjáró rendszámára, nyilván, hogy John tudja, mivel kell menekülni. Ekkor érkezik meg Tshuma, aki szintén kap Laylától egy példányt a kiadatási papírokból – a férfi persze csodálkozik, hogy ennyire gyorsan mennek a dolgok.

Layla távozik, az ezredes pedig leül a laptopjához, üzenetet ír „kisrókának” (gondolom valami informátor lesz), hogy derítsen ki minél több információt Layláról, szóval csak gyanús lett neki a túl gyors ügyintézés. Nem olyan hülye az ezredes, mint azt hőseink remélték, ugye.

John a cellájában a kiadatási papírokat „dekódolja”, amiben benne az üzenet: Land Rover várja az angyal alatt (ami a börtön előtt áll). Jó. Ezután vált néhány szót az igazgatóval, arra kéri, szervezzen holnap reggelre még egy bunyót, amit most el fog veszíteni, így mindketten nyernek a bizniszen. Az igazgató persze beleegyezik, nem kicsit kapzsi a tag.

8.jpg

Másnap kora reggel Tshuma választ kap a kérdésére, megjöttek az adatok „kisrókától”: a Layla által alakított dél-afrikai nyomozó tényleg létezik, csak a fényképe nem egyezik hősnőnkével. Bukta van. Tshuma morcosan nyúl a telefonja után, de erről most nem tudunk meg többet, mert John cellájába nézünk, ahova őr érkezik, hogy a megbeszélt reggeli bunyóra vigye őt. Hát ez most el fog maradni, mert kiüti az őrt, elveszi a kulcsait, aztán irány Masuku cellája. Némi küzdelem meg pár halott őr árán odajut, majd kis győzködésre (és a nála lévő kés átadására) is szükség van, hogy a férfi vele tartson, de végül rááll a szökésre.

Először az irodáig lopóznak, ahol épp cseng a telefon, mi pedig látjuk, hogy Tshuma telefonál. Az ott tartózkodó alkalmazott még felveszi a telefont, aztán Johnék kiiktatják őt és a vonalat is. Az ezredes rosszat sejt, látom a fején, főleg, hogy Layla is lebukott, lesz még ebből hőseinknek szopóág, én mondom.

9.jpg

Johnék az irodában lazán felfegyverkeznek, kiszedik az asztal alól a Layla által tegnap odatett elemlámpákat, közben pedig sehol egy szál őr. Merthogy mindenki az udvaron várja Porter érkezését a verekedésre.

Tshuma emberei eközben megtalálták a Land Rovert, amivel Layla várta volna a szökevényeket – basszus hogy lett meg ilyen gyorsan? Kis híján a nő is lebukik, mert pont ekkor érkezik, de a katonák nem veszik észre, ő pedig gyorsan elüget. Hívja Collinsont, akitől azt az utasítást kapja, hogy magával törődjön, hagyja Portert. Baszódj meg, csak mondom!

A börtönben ezalatt John és Masuku tovább halad a szabadság felé, áttörnek egy falat, ám közben az igazgatónak gyanús lesz Porter hiányzása, őröket küld érte, akik észreveszik, hogy megszökött – lebuktak. Johnék egy padló alatti járatba mennek le, úgy látszik ezt még az itteniek sem ismerik, olyan régi lehet, így épp megússzák, hogy az őrök karjaiba fussanak, de odalent már nem lesz probléma – elemlámpa van, John bemagolta az alaprajzot, nyomás! Megérkezik Tshuma az emberivel, jó gyors volt. Az igazgató jelentené neki a szökést, de mielőtt szóhoz jutna ólommérgezésben elhalálozik, az ezredes emberei pedig átveszik az irányítást. Johnék eközben kiérnek, a megbeszélt helyen azonban nincs semmiféle autó, Tshuma emberei viszont közelednek. John őrjöng, de muszáj rögtönözni, így míg Masuku cefet tűzharcban védi a seggüket, ő elköt egy másik autót, azzal menekülnek.

10.1.jpg

10.2.jpg

A helyi erők útzárakat állítanak fel, a szökevények így más irányba kényszerülnek, végül John a bokrok közé hajt azzal, hogy rejtsük el az autót, innen gyalog megyünk tovább. Aztán olyan esemény következik, aminek láttán az államat keresgélem: John emlékeiből megtudjuk, hogy Collinsontól azt az utasítást kapta, hogy kiszabadítás után ölje meg Masukut, és most fegyvert fog a tag fejéhez; sőt nem véletlenül jöttek pont ide, mert már sírgödör is van ásva baszki!! Szép kis problémamegoldás MI6 módra! Menetelés a gödörhöz, ravasz felhúz, Masuku ekkor gyorsan hadarni kezd az életéért.

Arról beszél, amit mi már tudunk: korábban az SAS katonája volt, és az angolok bérelték fel Mugabe elnök megölésére, de valaki elárulta, tudtak a merényletről (így már logikus, hogy lehettek ott Tshuma katonái mire leért a ház tetejéről, és miért az elnök hasonmása volt az áldozat). Aztán emlékezteti Johnt, hogy nem volt sehol a kocsi, amivel szökniük kellett volna, és különben is, hogy kerültek a börtönhöz ilyen gyorsan Tshuma emberei? Johnt mégis kiben akar megbízni, mert úgy néz ki őt is elárulták. Megannyi kérdés, és hősünk végül dönt: leereszti fegyverét, felsegíti Masukut, sőt bizalma jeléül még az igazi nevét is elárulja. Ugyehogyugye.

11.jpg

Tshuma ezredes sem tétlenkedik közben, nyomkeresőt hozott magával, méghozzá egy busmant, hogy Porterék után eredhessen. Layla Collinsont hívja (úgy nézem mindeközben a nő valamiféle katonai (?) táborban tartózkodik), ekkor azonban John hívja őt műholdas telefonon (ami a bozótban volt elrejtve a csomagjában). Mivel a nő így két telefonon is vonalban van, közvetít kollégái között: John azt mondja, nem hajtja végre Masuku megölését, Collinson azonban ezt nem engedi. Porter kontráz: Masuku hírforrás, azt állítja, az angolok bérelték fel. Collinson tombol a vonal túlvégén, ezért Layla egyszerűen kinyomja, és közli Johnnal, hogy holnap este várja a kijelölt találkozóhelyen, ami egy menekülttábor a határnál. A szökevények ezután elindulnak.

Collinson berongyol Middleton irodájába Masuku állításával, miszerint angol felkérésre akarta megölni Mugabe elnököt, de felettese állítja: nem ő rendelte meg a dolgot. Nos, akkor vagy Masuku hazudik, vagy valaki elhitette vele, hogy az angoloktól jött a parancs. Szerintem nemsokára kiderül, melyik igaz. Collinson mindenesetre visszamegy a 20-as részlegbe, és utasítja Dannit, hogy kettős ügynököt kell keresni a zimbabweiek között, azt, aki a hamis parancsot adhatta Masukunak. Ekkor csörög a telefonja, Alexandra, John lánya hívja kétségbeesetten, merthogy apját nem éri el. Collinson kórházba érkezik, Alexandra itt várja totál kiborulva, de részleteket most nem tudunk meg, váltunk vissza a menekülőkhöz.

12.1.jpg

12.2.jpg

Masuku észreveszi, hogy busman van a katonákkal, ami eléggé gáz ugye, így először köveken lépkedve haladnak, majd amikor kiérnek a bozótból egy betonozott részre, inkább azon mennek, mert úgy nem lehet lábnyomot hagyni. Nincs szerencséjük, mert a busman így is kiszúrja, hogy merre mentek tovább, sőt így kocsival lehet a gyalog menekülők után hajtani – dupla szívás. John meghallja a közeledő kocsi zaját, futás vissza a bozótba, azonban nem jutnak messzire, mert némi rohanás után egy folyóhoz érnek, ami jónéhány méterrel alattuk folyik. Vissza nem mehetnek, mert mindjárt ideérnek az ezredes emberei, és cefet lőnek, sőt helikopter is közelít, ezért hát ugrani kell, nincs mese.

Tshuma csalódottan áll a sziklákon, és bámulja a mozdulatlan folyót, aminek a mélyén valahol hőseink vannak, remélem még élve. És igen, látjuk, amint partot érnek, John hátizsákja is megvan, a menekülők is totál vizesen, de legalább egészben. A műholdas rádió nem működik, John morcos, mérgében odacsapja Masukunak, hogy te vagy a második ember, akit már bánok, hogy nem öltem meg. A férfi visszavág: az iraki sebhelyes arcú fiú volt az első? John ledöbben, erről honnan tudsz? Nos, benne van a tananyagban, fiacskám, az elszalasztott lehetőségek címszó alatt.

13.1.jpg

13.2.jpg

Eközben az irodában Danni rájött, hogy ki lehet a kettős ügynök: Harry Curtis az baszki, a dél-afrikai követségi alkalmazott, akitől Layla iratai is származnak. Lekáromkodom az eget! Collinson úgy dönt, ideje a helyszínre repülnie.

Másnap kora reggel hőseink egy néhány épületből álló helyhez érnek, ahol helyi fegyveresek pár civilt épp elvezetnek, egyikük pedig egy kislányt rángat el, hogy megerőszakolja. Johnék a közbeavatkozás mellett döntenek, ami sikerül, viszont nem csendben, az erőszakoló ugyanis golyót ereszt Masukuba, itt maradt társai pedig a hangot hallva a segítségére sietnek, John így kénytelen őket lelőni. Amikor végez, az épületbe ront, ahonnan a fegyveresek jöttek, de csak egy apácát talál ott néhány rémült gyereket védelmezve, merthogy ez árvaház.

Beesik Masuku is, a megmentett lány után sántikál – a lábába kapta a golyót. Az apáca – Bernadett nővér – bekötözi a sebét, miközben megbeszélik, hogy a lelőtt tagok helyi banditák voltak, úgyhogy jobb lenne elásni őket, mielőtt a gyerekeknek baja esik miattuk, ha a társaik visszatérnek. John, mint egy ügyes wombat, jókora gödröt ás, beleteszi a holttesteket, amikor megjelenik mellette a nővér, és kioszt neki egy hatalmas pofont figyelmeztetésül, mert túl könnyen öl. Gondolom tőle ez jár a „köszönöm, hogy megmentettél minket” helyett.

14.jpg

Amikor végez a holttestekkel, John indulna elfele, de Masuku a nővért és a gyerekeket is vinni akarja, Porter minden tiltakozása ellenére. A nővér azonban nem akar menni, mert a banditák az árvaházat használják találkozóhelyként, embercsempészetet bonyolítanak innen, és ezt csak úgy tehetik, hogy két gyereket elhurcoltak és fogva tartanak. Masuku szerint ki kell szabadítani azt a két gyereket is, hogy mindenki együtt szökhessen, de John úgy dönt, hogy sérült társa nem mehet, csak ő lesz a hős gyermekmentő. (Ismét Jack Bauer fílingem van, vagy inkább John Reese? Talán mindkettő.)

Útközben a rosszfiúk tábora felé észreveszi, hogy a menekültek, akiket reggel láttak az embercsempészekkel távozni, egy árokba vannak belelőve – a pénzükért nyilván eddig jutottak. Ezen jól felhúzza magát, és még eltökéltebben törtet előre.

Eközben Collinson ideért Dél-afrikába, otthonában látogatja meg az áruló Curtist, és szembesíti a tényekkel: tudnak róla, hogy Tshuma bérelte fel az álmerénylet megszervezésére, rengeteg pénzért cserébe. Curtis a vádak hatására fegyvert ránt, amit maga ellen fordít. Collinson kiakad, mert így elvesztett egy tanút, aki bizonyíthatná Tsuma és Mugabe üzelmeit, de legalább a halott irodájában használható információkat szerez. Így tudjuk meg azt is, hogy Curtis volt „kisróka”, aki kiadta Laylát az ezredesnek. Collinson felhívja a nőt Dél-afrikában, beszámol mindenről, amit megtudott, és arról is beszél, hogy Curtis halálával mindez csak kitalált bizonyítéknak fog tűnni, ezért mindenképpen Masukura van szükségük, mint tanúra.

15.jpg

John megtalálja a rosszfiúkat, a két gyereket még feltűnés nélkül ki tudja szabadítani, azonban eltűnésüket hamar észreveszik, így a csempészek nyomukba erednek, és persze lőnek is. A gyerekek futnak elöl, John védi a hátsójukat, de ekkor maga is begyűjt egy golyót a jobb oldalába. A rosszfiúk egy részét kiterítette, a többiek elmenekültek, neki pedig a két gyerekkel, sérülten kell visszaevickélnie az árvaházba. Amikor odaér, látjuk, hogy elöl-hátul lyukas, azaz a golyó keresztülment rajta, a vérzést viszont el kell állítani, így Masuku munkához lát: némi lőpor a sebbe, aztán meggyújtja. John elájul.

Másnap reggel látjuk, hogy Tshuma emberei a busman segítségével végre megtalálják azt a helyet, ahol Porterék partra vergődtek, lehet tovább nyomokat követni. John magához tér, és bár a sebe miatt nem mozoghatna, ő mégis felül, hiszen indulni kell a gyerekekkel. Ekkor pillantják meg nem messze tőlük az árvaházat meredten bámuló két katonát, közöttük a busman. Bassza meg! John fegyvert fog, és lelövi a katonákat – a busmannak viszont nagyon jó a füle, még a lövések előtt hasra veti magát, majd egyszerűen elfut.

Amikor Porterék szemrevételezik a két halottat, látják, hogy rádió van náluk, amin vszg jelentették a helyzetüket, ezért úgy számolnak, kb. két óra múlva ideérnek Tshuma emberei. John lövéseitől azonban a rádió tönkrement - hőseink nem tudnak segítséget hívni.

16.1.jpg

16.2.jpg

A nővérnek és a gyerekeknek indulni kell, John marad, hogy feltartóztassa Tshumát, és Masuku is így dönt. Azért még felteszi a logikus kérdést: ha túléljük mindezt, az angolok életben hagynak? Hát igen, nem rossz kérdés, John sem tudja a választ.

Felkészülnek az ezredes és emberei fogadására, amennyire lehet – nem kell sokáig várni, jön Tshuma személyesen, rengeteg katonával együtt, kezdődhet a harc. Egyenlőtlen küzdelem lenne, de Johnék bevették magukat az épületbe, a katonák pedig nyílt terepről támadnak. Végül bekerítik Porteréket, akik már kezdhetnének imádkozni, de még idejében megérkezik a felmentő sereg: dél-afrikai katonák Collinson vezetésével; Tshuma emberei menekülőre fogják.

John siet az érkezők üdvözlésére, Collinson a nővértől tudja a helyzetüket, aki ezek szerint biztonságban megérkezett a gyerekekkel, tovább azonban nem jut a mesélésben, mert fedezékéből előlép Tshuma, és vállon lövi, még mielőtt John leteríti.

17.jpg

Collinson a nagy ijedtség után Masukuról kérdez, Porter pedig a szemébe hazudik: a folyóba fulladt, a holttestét pedig elvitte a víz. Kétlem, hogy Collinson elhiszi, de sokat nem tud rajta gondolkodni, mert Johntól beszed egy hatalmas jobb egyenest, amiért otthagyta a börtön előtt. Jogos.

Később John a lányával beszél webkamerán át, így végre mi is megtudjuk miért volt a gyerek korábban annyira kiakadva: anyja belehalt egy rutin műtétbe a kórházban, John megözvegyült! Hősünk lógatja az orrát, bár a lánya szerint nem eléggé, túl könnyen veszi a halált. Mintha ezt Bernadett nővér is mondta volna Johnnak nem olyan régen, egy jól irányzott pofon társaságában. Ugye.

Egy héttel később, immár otthon John elhunyt felesége képét nézegeti, amikor kopognak. Úgy nyit ajtót, hogy gyere be Danni (hm!), de nem a nő áll a küszöbön, hanem Layla. Azért jött, mert érzi a feszültséget John és Collinson között, és tudni akarja az okát - kéri, hogy John mesélje el, mi történt 2003-ban Irakban, amikor elvesztették három társukat. John beszédes fejet vág, de válaszát most nem tudjuk meg.

… és végül szokás szerint néhány random kép a két főszereplőről...

… Hugh Collinson

A.jpg

A2.jpg

A3.jpg

A4.jpg

A5.jpg

… John Porter

R.jpg

R2.jpg

R3.jpg

R4.jpg

R5.jpg

R7.jpg

R8.jpg

R9.jpg

7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2013.05.12. 11:35:17

Ez jó lett, viszont most már értem, miért ilyen hosszú: a dupla részeket egybe értékeled. Ami persze nem baj. jól csinálod, csak így tovább..:)
Ja, és az esélyegyenlőség jegyében követelem a hölgyekről is a random képeket..:D

AaannnaaA 2013.05.12. 11:41:52

@Flankerr: Köszi!
Igen, egybe írom, mert a sztori miatt egybe tartozik.
Épp most állok neki a következő résznek, képrendelés feljegyezve! :)

Bergamott 2013.05.13. 09:15:43

@AaannnaaA: Azért ne menjen az Armitage galéria rovására! :)

AaannnaaA 2013.05.13. 09:49:07

@Bergamott: Nem fog. Armitage túl nagy kedvenc ahhoz. Mindig húznom kell a képek közül, hogy ne túl sokat pakoljak a srácokból :)

Gabba 2014.10.15. 16:41:29

@AaannnaaA: ezt a Tshumát mintha már láttam volna valahol :)

amúgy ilyen Danni-féle adakozásra/osztogatásra hol kell jelentkezni?

AaannnaaA 2014.10.15. 19:04:20

@Gabba: Szerintem a Robin Hood sorozatváltozatában láttad :D
El kell keserítselek, az osztogatás csak hivatásos katonáéknál járja, és az előző résznél írtad, hogy az nem Neked való... Szóval döntened kell: katonaság+anális kiképzés+Danni vagy nyugalom+no Danni :)

Gabba 2014.10.15. 19:53:11

@AaannnaaA: akkor marad a hazai mogyoró.... :)
süti beállítások módosítása