Tengeri viharral nyitunk, a Charlotte Rhodes küzd az elemekkel, zuhog az eső, ordít az orkán, a fedélzeten vízálló orkánban James és Baines ordít egymással, ahogy kifér a torkán. (Mivel a szomszéd is átordít, kicsit lejjebb veszem a hangerőt.) Baines szerint a rakomány egy részét ki kell dobni, mert különben a nagy hullámverésben el fog süllyedni a hajó, de Onedin erről hallani sem akar. Még csak az kéne, hogy az ő profitja csökkenjen, hogyisne, a rakomány marad, különben is már csak pár mérföld és elérik Liverpoolt. A vitát erős rándulás szakítja félbe, az orkánkabátosok elterülnek a fedélzeten, a szkúner jókora léket kapott, de végül nagy üggyel-bajjal sikerül eljutniuk a kikötőbe. Szusszanhatunk.
Váltunk Baines nővérének új (kényszer)lakására, mert ugye a régit a sárgaláz miatt el kellett hagynia a családjával. Bár az sem volt egy ÁNTSZ mintakéró, de ez a mostani még annál is lepukkantabb, sőt valami részeges szomszéd még állandóan zaklatja is szegény nőt cekcuálisan. Ráadásul beteg a lánya, Mary, a másik gyerek, Edward, segít az ápolásban. Érkezik Baines, aki rendkívül feldúlt attól, hogy Onedin megint felülbírálta az ő kapitányi döntését, mert mindig csak a profitot tekinti a legfontosabbnak. Miután körbenéz az új lakásban, még feldúltabbá válik, majd mindennek tetejébe megjelenik a részeges zaklató, aki 1 shillinget ajánl, hogy kedvét tölthesse a szomszédasszonyon. Miután Baines erőszakkal kiteszi a szűrét, a nővéréhez fordul és így szól: Itt tényleg nem maradhattok tovább, Alice. (Hurrá, mégis csak van neve Baines nővérének!) Alice szerint vidékre kellene költözni a gyerekek egészsége miatt, viszont egy ház legalább 100 fontba kerül. A vén tengeri medve megfogadja, hogy mindenáron előteremti rá a pénzt.
Első útja Jameshez vezet, aki kapásból elzárkózik mindenféle kölcsöntől és előlegtől, mert neki is épp elég gondja van: a Charlotte Rhodes javítása legalább hat hét, de neki két héten belül szerződésileg le kell szállítania az amorózó külsejű senhor Braganzának egy rakomány boroshordót. A belépő Anne fültanúja lesz Baines és Onedin újabb vitájának, ennek során Baines emlékezteti megbízóját, hogy nem az ő döntése miatt sérült meg a hajó, hanem a profithajhász tulajdonos miatt. James persze ezt nem hajlandó elismerni, inkább dühösen elviharzik, Anne meglepődve mondja Bainesnek: Még sohasem hallottam magát így beszélni miszter Onedinnel.
A sok gond után hódoljunk pár percig a léha örömöknek, a Fox Varieté öltözőjében Mély Dekoltázs, alias Carrie Harris bájain időzhetünk elmerengve, púder az arcra, púder a völgybe, kis pú kiengedve az asztal alá… (bocs). Váratlanul látogató érkezik azt a hölgyet keresve, aki ismeri Albert Frazert. Carrie jelentkezik és odalép a vendéghez, akiben meglepődve ismerjük fel Elizabethet. Carrie viszont nem ismeri, hiszen eddig nem találkoztak, a szőke szépasszony nem is árulja el, ki is ő valójában. Hogy kiugrassza a nyulat a bokorból, igyekszik Dekoltázzsal elhitetni, hogy Frazer nős ember létére őt is szédítette. Carrie nem kezd féltékenykedni, sőt kacarászva kijelenti, hogy ő bizony még pénzt is kapott Frazertől, ami rendben is van, egy gentlemanus igenis fizessen az élvezetekért. Elizabeth ezt hallva feldúltan elrohan, így azt már nem hallja, amikor Carrie utánaszól: De csak 10 fontot kaptam tőle, azt is hazugság árán. (Na ugye, nekem is gyanús volt az a múltkori terhességi sztori, és tessék, igazam lett megint, mint Besenyő Istvánnak.)
Váltunk az Onedin fivérekre, Robertet pár rész óta nem láttuk, azóta dúsabb lett a szakálla, úgy látszik, nemcsak az üzletét bővíti, hanem az arcszőrzetét is. James-szel bérbe vehető hajó után kutakodnak a hajózási regiszterben, de csak nagy klipperek vannak, ezekért
James siet a kikötőbe, ahol éppen nagy ládákat emelnek be a Pibroch rakterébe, az egyik alatt le is szakad a kötél, jó nehéz lehet a cucc. James az első tiszttől megtudja, hogy a rakomány takaró, üveggyöngy és biblia afrikai misszionáriusok részére. Továbbindul, hogy a részleteket megbeszélje a kapitánnyal, közben értő szemmel a hajót vizsgálgatja. Ráférne egy alapos festés, morogja magában, a kabinba lépve azonban elakad a szava: a kapitány ugyanis nem más, mint William Baines! Engem fogadtak fel, szerencsém volt, és jól meg is fizetnek, közli a lényeget James-szel a vén tengeri medve. A barkókirály csak néz.
A feldúlt Elizabeth sógornőjének panaszkodik, Anne próbálja menteni a menthetőt: Biztos tévedsz, még hogy Albert pénzt adott volna egy olyan nőnek, ugyan! De Elizabeth nem hagyja meggyőzni magát, hiszen Daniel Fogarty is látta a varietében Albertet, nemsokára az egész város tudni fog róla, hajtogatja. Majd kijelenti, hogy el fogja hagyni Albertet, amitől Anne végképp kiakad. Ilyet ne tegyél, egy nőnek nincs helye egyedül ebben a világban, én már csak tudom, próbál érvelni, de hasztalan. Én majd találok olyan valakit, aki gondoskodik rólam és a fiamról, jelenti ki Elizabeth és elviharzik.
A Pibroch végez a berakodással és kihajózik, fent vannak Braganza hordó is és James is elkíséri a rakományt. Éjjel kíváncsiságtól hajtva lemegy a raktérbe szétnézni, a tengervíz szivárog a deszkák között, de egyelőre nem tűnik vészesnek a dolog. A földön viszont talál valami fémlemez darabot, amit elgondolkodva zsebretesz. Baines kapitány is megjelenik, de ezúttal nem kezdenek veszekedni. James furcsállja, hogy miért adott a tulaj olyan parancsot Bainesnek, hogy mielőbb jusson el Afrikába, mi a fene lehet olyan sürgős az üveggyöngyök és bibliák szállításán? Bainest nem érdekli a dolog miértje, ő siet Freeportba, ahol leadja a megadott ügynök részére a szállítmányt, felveszi a pénzt és passz. De hát ezen a cuccon alig van haszon, miért éri ez meg bárkinek?, értetlenkedik tovább James. Ráadásul a hajó mélyebbre süllyed annál, mint amit a rakomány indokolna, ezért szivárog a víz és kénytelenek folyamatosan dolgozni a szivattyúk. Azonban hiába akar bogarat ültetni Baines fülébe, az öreg nem hagyja befolyásolni magát.
James megpróbál szóba elegyedni az egyik matrózzal, Bartley-val is, aki valami oknál fogva nem hajlandó a fedélközben, a legénységi szálláson aludni, inkább a fedélzeten didereg egy szál pokrócba csavarva. Zavaros szavaiból azonban nem sokat lehet kihámozni, mert Bartley össze-vissza beszél patkányokról, furcsa rakományokról, gyapotbálákról, megfulladt matrózokról és valami Mary Blanche-ról. Onedinünk úgy dönt, másnap éjjel is végigjárja a hajófenéket, mert itt valami nem kerek, egyre több víz folyik be. Baines azonban ismét megjelenik, ezúttal két matrózzal, és felvezetteti Jamest a kapitányi kabinba. James újból a túl mély merülésre figyelmeztet és arra próbálja rávezetni Bainest, hogy vajon miért pont őt választották ennek a hajónak a vezetésére, mikor nálánál jóval tapasztaltabb kapitányok is vannak Liverpoolban. És egyáltalán, tudja maga, mi történt a Pibroch előző kapitányával?, teszi fel a kérdést, de Baines erre sem tudja a választ, de nem is érdekli.
Odahaza Anne felkeresi Fogartyt, és elmondja neki Elizabeth kétségbeesett tervét arra kérve Danielt, beszélje le volt kedvesét arról, hogy elhagyja a férjét. A szakállas nem túl lelkesen, de végül beleegyezik és hamarosan fel is keresi Sz Sz-t. Szavainak azonban nincs foganatja, Elizabeth egyre dühösebben hallgatja az észérveknek szánt mondatokat és végül fel is csattan: A feleség csak legyen elnéző, na persze, a férfiak mind egyformák és úgy látszik, maga sem kivétel! Majd azzal vádolja Fogartyt, hogy nem is érdekli az ő és a kis William sorsa, ami ellen a szakállas hiába tiltakozik. Miután jól felhúzták egymást, Fogarty mérgesen az ajtó felé indul, Elizabeth még gúnyos mosollyal figyelmezteti, itt ne hagyja a kalapját, nehogy vissza kelljen érte jönnie, utalva az első évad harmadik epizódjára. Pedig lehet, hogy még egyszer visszajövök, de csak azért, hogy megtegyem, amit a férjed nem: hogy jól elverjelek, kapja ki Daniel a kalapot a nő kezéből. Szőkénk feldúltan néz a távozó szakáll után, delnő, Jókai, hullámzó kebel, stb., rendszeres olvasók már tudják, mit szoktam ilyenkor írni.
Fokozódik a helyzet Anne lakásán is, ahová Robert érkezik egy bizonyos Lubbock kapitánnyal. A tiszt elmondása szerint ő volt a Pibroch előző kapitánya, és szándékosan nem vállalta ezt a mostani utat. Meggyőződése ugyanis, hogy a hajó már annyira kiöregedett, hogy többé nem alkalmas hosszú hajóútra. Szerinte ezért a tulajdonosok szándékosan túlterhelték, és így az első viharban el fog süllyedni, amiért aztán felvehetik a tetemes biztosítási összeget, mit sem törődve a szerencsétlen legénységgel. Ezeket hívják koporsóhajónak, jelenti ki a kapitány. Anne aggódva néz Robertre: Az én férjem is rajta van, akkor már őt is halottnak tekinthetem?
Vissza a kérdéses hajóra, James bizonyítékképpen előveszi a korábban talált lemezdarabot, hogy ezzel nyissa fel Baines szemét végre. Vegye már észre, magát becsapták, a ládákban nem üveggyöngyök vannak, hanem rézhulladék, ettől van túlterhelve a Pibroch, magyarázza. Most maga viselkedik önző gazember módjára, pedig a legénységre kellene gondolnia, folytatja. Baines végre hajlandó elfogadni az érveket és James javaslatára behívatja Bartleyt, a matróz most már összeszedettebben adja elő magát. Kiderül, hogy ő volt az egyetlen túlélője a Mary Blanche nevű hajónak, ami pár évvel korábban süllyedt el az Atlanti-óceánon. A gyapotbáláknak hitt rakomány valójában vashulladék volt, és a túlterhelt hajó az első viharban elsüllyedt, ő is csak azért élte túl, mert éppen fenn volt a fedélzeten. Baines intézkedik a ládák felnyitásáról, amikben valóban használt rézlemezek vannak, yeah.
Természetesen ekkor kitör a tengeri vihar, megismétlődnek a nyitó képsorok, de ezúttal közös az akarat, és a rakományt elkezdik a vízbe dobálni. A Pibroch a spanyol partok felé sodródik, a Finisterre-fok közelében jár, a partról már látszódik a világítótorony fénye. Baines utasítására a parti sziklák irányába kormányozzák a hajót, hogy ott futtassák zátonyra. Újra lobognak az orkánok, hangosan üvölt az orkán, a nézőnek hang sem jön ki a torkán, a világítótoronyban az őr meredten nézi távcsövén át a közeledő hajót. A Pibroch végül szerencsésen zátonyra fut, a toronyőr máris kopogja a tájékoztató sürgönyt az illetékes hivatalnak.
Liverpoolban szegény Anne egyre karikásabb szemekkel várja a híreket, végül Robert érkezik, megkönnyebbülten lobogtatva a telegrammot: Megmenekültek, mindenki életben maradt. Pár nap múlva James is hazaérkezik, Anne zokogva ugrik a nyakába és hosszasan csügg az ajkán szótlanul, mint a gyümölcs a fán. Azért a megmenekülés örömébe némi üröm is vegyül, mert a biztosítótársaság úgy dönt, hogy kivizsgálja az esetet, benne Baines felelősségét. De te segíthetsz neki, ugye?, kérdezi Anne, ezt viszont James nem igazán szeretné. Ha valakinek segíteni akarunk, azzal általában csak ártunk neki, válaszolja, mindenki viselje a saját terhét.
Vazze, James, ne csináld már.
Facebook kommentek