Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x40

2013. április 11. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.

A héten tulajdonéppen minden a megszokott mederben folyt, aki vetkőzni szokott, az vetkőzött, aki részegen szokott üvöltözni, az üvöltözött, Pókmajom leszarozódott, jött két új, jellegtelen játékos, Detti meg elment a kolumb gerillákhoz (vagy gorillákhoz?) kommunikációs tanácsadónak. Ma párválasztás, kiszámítható végeredménnyel, már ha Alíz nem dönt úgy, hogy izomból rúgja fel a szaros bilit. A T69-es a tegnap esti adás végén látott mintás göncben vezeti fel a parádét, a fején sörény, csúcsra járatták a tupírfésűt délután. Hideg ármány és csel uralja az édenkertet, mondja Shakespeare régen halott feleségének hangján.

Na, ébredjünk reggelivel, ananászt zabálnak a nők a szponzorbögrék tengerében, Niki teli szájjal kijelenti, hogy ma mindenki csomagoljon, mert senki nincs biztonságban. A nők sem? Nem értem. A rossz példa ragadós, Pókmajom egy fél szalámis zsömlével a pofazacskójában kommunikál, TökösBula egy krinolinnal űbereli, a szájukból hulló kajával jól lehetne lakatni egy szomáliai kisvárost. Kristóf is a váratlant várja enyhe képzavarral, a reggeli után a mödanszié mellett heverő félpucér luvnyák mondókáját meg nem lehet érteni, nagyjából annyit vettem ki belőle, hogy hagatkéspi Dani ápuzzeklop Dani bazdmeg keáűlkakptm faszombamár. Ha fontos lenne, feliratozná a Viasat, megnyugszom.

Niki a kamerába örömmel nyugtázza, hogy a király mit sem sejt, de már előre fosik, hogy egyszer megtudja, azt hiszem ez az az pont, amikortól a fosást realizálni lehet. A király úgy van vele, hogy Niki az ott lesz neki addig, míg a világ világ, vagy be nem üt a klimax, szóval nem fog itt feleslegesen izgulni. Az eső, mint szokta, esik, Kristóf igazi fotballistás-gacsos mozdulatokkal szalad az erkélyen Alíz szobája felé. Krisztofóró, kiált fel az, és rendesen örülni látszik, a szobában Laci is ott héderezik, Kristóf vele akar beszélni. Nem egy mellébeszélős fajta, te Laci, ha maradni akarsz, akkor nem állsz Alíz mögé, ez a szitu. Lotti mögé kellene állnod, hallod? Miért, kérdez vissza az eszetlen Laci, mert ha nem, baszod, akkor semmi esélyed. És ismét előjön a "Kristóf megmentette Alízt" történet, tényleg így volt, és Alíz valóban megígérte Lassúbeszédűnek, hogy megmenti a seggét.

Kicsivel később a pápa és Kristóf megint a párválasztóról beszélnek, mi van, ha kiesik Pókmajom, kérdi Szent Dániel, akkor miafasz van? Értem már, ezek arra számítanak, hogy a kitöltött lapok a szövetségesekről meg ellenségekről majd számítanak valamit. Szerintem a szerkesztők most az egyszer csak szopatták őket, én tuti megcsinálnám egyszer. És Szent Dani előjön azzal, hogy ha Pókmajom kiesik, akkor ő is Alíz mögé áll. Ez azért boríthatja itt a király terveit, ebből kurva nagy baj lesz, még a végén Szent Dani is le lesz szutyokribancozva. Alíz beugrik Pókmajomhoz felcsípni némi infót, majd meghallgatja a pápa ajánlatát is, miszerint ő is mögé áll majd. És tetszik tudni mi van? Alíz ebben az esetben Szent Danit választaná.

Na, Lassúbeszédű húzta a legkönnyebb kokainos zacskót, neki kell elmondania a sziesztából felzavart királynak, hogy a pápa elkezdte a kavarást Alíz viszonylatában. Mit variál ez? Hol a pápa? Hívd ide! Ne csinálja ezt, mert minden állami támogatást megvonok tőle, még a mutyit is! Szedhet adományokat a büdös parasztja! A király fasza kezd tele lenni a pápával, legalábbis saját bevallása szerint, ehhez hevesen gesztikulál és gúvad a szeme terasz hányásmentes részén. A Lassúbeszédűnek van szüksége Alíz seggére, nem a pápának, és kész, passz, további vitának, érveknek helyen NEM VAN. Gyere, beszéljük ezt meg a pápával. Kristóf inkább menne Fásy Zsülihez háttérénekesnek Tarzan-kosztümben, de engedelmesen útra kél.

A pápát a zuhany alól ugrasztja ki a király, és mennek át a trónterembe, Szent Dani farkát törölköző takarja, felöltözni nem hagyják ezt a szegény embert. Pókmajom mögé álljál be, mondja Korleóne, nem értem mire ez a fene nagy Pókmajom-bizodalom, eddig nem arról volt szó, hogy nyála savas, esze semmi, büdös ribanc, aki elemészt mindet és mindenkit? Miért gondolják ezek hárman, hogy majd most nem fog kibaszni Szent Dániellel? Hiába mondogatja a király, hogy a Pókmajom csak a pápával nyerhet, ez akkor is méretes faszság.

Jézus fasza, segíts mostan én rajtam, de hirtelen! A T69-est az elmebeteg és/vagy vak sminkes-fodrász-sztájliszt kommandó olyanná varázsolta, mint egy kolumb szappanopera női főszereplője, a piros ruha a melly előtt díszelgő ezüstös csattal, a kreppelt(?) haj, a biciklikerék fülbevaló és a vérvörös ajakrúzs olyan elegyet alkot, mit alkot, tombol szegény Horváth Éva fizimiskáján, amiért nincs bocsánat, nem is lehet, hiszen kiégett a szemem. Ariadna Muñoz de González teátrális mozdulatokkal közli, hogy jön a párválasztás, és közben forog, mint akit egy malomkőre applikáltak pillanatragasztóval, és különösen geci törpék forgatnak a legváratlanabb helyzetben - a kamera alig bírtja követni az eseményeket.

Na, beállnak sorban a faszik, a nők ülnek a kis fatuskókon, Lottit kiglancolták, mint Szaros Pistát Krisztus nevenapjára, Pókmajom fejét meg valaki (a király?) legalább tíz percig nyomhatta a téglaporos bödönbe, a hatás garantált. Alíz fejét fekete masni fogja össze, tán kiesne az agya, ha nem zárják be? A faszik a röhögőgörcs határán nézik Ariadna Muñoz de Gonzálezt, a jövőtök múlhat a választáson mondja. Te Szent Dániel, te jámbor léleknek tűnsz, Niki viszont fel tud baszni alaposan. Fel, de megbeszéltük. Niki, úgy bepuncsoltál Pókmajomnak, hogy ő lett a legjobb havernőd, ez kóser? Mert hát szidtad, mint a bokrot, ugye, - már amikor nem a budit hánytad tele zsinórtangában. Felség, te meg állandóan vitázol Szilikonnal, mi lesz most? Nem vág ki, mint macskát szarni? Á, nem, nincs vele baj, mondja a király, csak sokat iszik mostanában. Niki arcán kényszeredett vigyor, engem meg itten lealkeszoztak, bazdmeg?

Na, választunk. Kristóf megy Alíz mögé, Lotti csak néz és megdöbben, mert ugye nem ez volt megbeszélve. Akkor most mi lesz? A pápa megy Lotti mögé? Vagy tényleg beáll a Pókmajomhoz? Ennyire nem lehetnek ostobák. Prosztó továbbra is TökösBulázik, a csaj úgy vigyorog, mint aki megnyerte a hajdúbagosi gumijavító szépségversenyének különdíját, egy VIP-belépőt a Kula zenekar kamuti biulijára, pedig csak egy hegyesorrú cipőben menőző jampec állt be mögé. Szent Dani elindul, és beáll Pókmajom mögé, eszem-faszom megáll, azon meg pláne, hogy a király magabiztosan nyilatkozza, ő biztos abban, hogy Pókmajom nem baszik ki a pápával. Édes jó istenem, ebből akkora pofáraesés lesz, mint a magyar EU-elnökség.

A király megy Niki mögé, Laci meg Lottihoz, más hely ugye nem volt - Nyikhaj nem választhatja Lottit. Megy is Pókmajom mögé, a fekete démon meg röhög önfeledten. Szent Dani nem érti, mi van, illetve de, csak nem tudja felfogni. Pókmajom célja, hogy felbosszantsa a királyt, asszem ez most sikerülni fog. Ki mennek hárman Aura María Fuentes színe elé, na akkor mostan elválik a szar a májtól, Pókmajom, beszéljél. Hát, Szent Daniban nem bízom, Nyikhaj szimpatikus viszont. A feszültség tapintható, a király szemére úgy esik a fény, mintha lenne egy kellemes lila mokesz a szemhéján, de hát ki merné megütni az uralkodót? És Pókmajom Nyikhajt választja, amin a választottnál jobban csak a király és Kristóf lepődik meg, Szent Dániel arca ugyanolyan egykedvű, mint amikor Bigfoot távozott.

Margarita Sáenz de Mendoza is meghökken kissé, de mindez lófasz a király tehetetlen dühéhez képest, mi lesz itt, ha megtudja, hogy a puccsban Niki keze könyékig benne van. Rosa Margarita Guerrero azt kérdezi Szent Danitól, hogy ennyire bízott Pókmajomban (értsd: te teljesen hülye vagy, fiam?), nem bíztam én benne, csak egy kicsit, oszt ezt dobta a gép. Pókmajom szerint némi erőfeszítésébe belekerült a kis manőver, de nem hugyozott véreset az erőlködéstől, a király meg még mindig nem érti, mi történt. Eltaktikáztátok magatokat, az. 

Patricia Fernández de Brickman viszont tartogat még meglepit az ujjatlan lajbi alatt: még nem dőlt el semmi. Kitöltöttetek egy irkát, és párbajsegédet, oppardon, szövetségest neveztetek meg rajta. Na, Szent Dániel Kristófot és a királyt írta fel, ők most mennek oda Nyikhaj mellé. Lassúbeszédű sima ceremóniára számított, erre tessék, megint nincs egy nyugodt éjszakája. Pókmajom elkezd röhögni, Nikinek kezd leesni, hogy a nagy összeesküvés most akár rajta is csapódhat. Kristóf vagy a király most feláldozhatja magát Szent Daniért. A pápa folyamatosan rázza a fejét, nem, nem, mondja, jelezve az uralkodónak és Lassúbeszédűnek, hogy eszükbe ne jusson 25 milliót veszni hagyni.

A szünetről visszatérve Julia Solano Galindo de Pinzón széttárja a karjait, na, akkor mi lesz, bevállalja valaki? És bazdmeg, a király bevállalja. Hihetetlen, a faszi egy hete megmondta a holtrészeg Pókmajomnak, hogy ha úgy hozza a sors, akkor ő feladja a játékot Szent Dani kedvéért, de hát könyörgöm, ez csak egy játék, és eleve, Pókmajomnak mondta, az nem számít! A királyt viszont nem ilyen fából faragták, hanem egyenesből, és nem csinál segget a szájából. A pápa arcán én félmosolyt vélek felfedezni, ő tuti nem áldozta volna fel magát a királyért, és sajnálom, de Kristófról sem tudom elképzelni, hogy megtenné. Niki és Alíz sír, és még Pókmajom arcára is valami döbbenetféleség ül ki. Nyolc nap volt hátra a 25 millióig, mondja Sofía de Rodríguez, ez a szopás, királyom. Szent Dániel üresnek érzi magát.

Niki kiborul, Szent Dani a lóvéra utazik, ő nem áldozta volna fel magát, mostantól én nem fogom vissza magam. A király csóválja a fejét, Niki tovább mondja a magáét, bezzeg engem nem néztél, egy percig nem gondoltál arra, velem mi lesz! Csak a pápa! A király bízik abban, hogy Niki észhez tér, és nem baszik ki Szent Danival, mert akkor felesleges volt az önfeláldozás. Niki és a pápa egymásnak megy elég durván, a király szerint Nikinek nincs igaza, mert Szent Dani sokkal erősebb, mint ő maga. Na, ezt hívják patthelyzetnek. Martha Isabel Bolaños jelzi, hogy na akkor most el lehet húzni haza, húszórás repülőút, de legalább nem Pittike mellett. Nikinek a király most bezzeg adna egy puszit, de már nem kell. Mindenki sír, ölelkezik és férfiasan lapogatja a mellette álló hátát, kemények leszünk. Pókmajom még egy szevaszbazdmeget sem kap. Edelmira Carranza de Guerrero elbocsátja a bandát.

Este természetesen a sírás az úr a hotelben, Szent Dani egy törölközőbe temeti a fejét, Kristóf, a hortobágyi Highlander (igen, tudom, mit jelent, nyugi) már azt emlegeti, hogy belé költözött a a király ereje. Bezzeg Niki, Pókmajom meg TökösBula nem sír, sőt, Szilikon röhög, bazdmeg Pókmajom, majdnem hangosan felnevettem, amikor ott állt melletted a pápa, mekkora szopás lett volna. Pókmajom azonnal a fejére teszi a koronát, na akkor Alízt és Lottit nem vagyok hajlandó a társaságomban elviselni, és elvárom, hogy ti se beszéljetek velük. Aztakurva, ez a nő nem szarral gurigázik, nem irigylem azt a török kamionsofőrt, aki felszedi az Éden hotelből hazafelé menet. Alíz meg is jelenik az ajtóban, Pókmajom meg elhajtja a gecibe. Niki máris párt cserélne, Laci kell neki.

Alíz megy Kristófot vigasztalni, illetve saját magát is egy kicsit. Kristóf erősebbnek tartja magát, mint korábban. Pókmajom, aki eddig a szabadságharc élharcosa, a király megdöntésére irányuló összeesküvés feje volt, menten rátette a seggét a trónra, Niki meg udvarhölgy lett mellette. Alíz azt kéri Kristóféktól, hogy ne mondják el Pókmajomnak, hogy tudott a cseréről, mert letépik az arcát, és megetetik vele. És mintegy mellékesen megemlíti, hogy azt az utasítást kapta Nikitől, hogy ha Kristóf és Laci áll mögé, akkor Lacit válassza. Kristófnak leszakad a pofája, ott előttünk, bazdmeg, ezt nem hiszem el. Szent Daninak mindezt kétszer kell elmondani, mert annyi esze van, mint egy hóembernek.

Pókmajom a trónszékben ülve közli Nikivel és TökösBulával, hogy ő tudja, hogyan kell kicsinálni Kristófot (fel kell idegesíteni, mert akkor nem gondolkodik) és Alízt (ki kell zárni a játékból). Alíz csak kijön a terasz hányásmentes részére, ahol TökösBula közli, hogy vele csak az időjárásról lehet társalogni, a Belső Körben nem vesz részt innentől. Odalent Kristóf és Szent Dani az Ugye, mi jóbarátok vagyunk című szerzeménnyel búcsúzik a királytól, amit az egyik kamerába adnak elő. Még nyolc nap, és vége a kalandnak.

Címkék: éden hotel
817 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thorwald 2011.05.13. 05:43:36

Nah az olvasas is megvolt. A kerdesem csak az, hogy miert nem adjak oda a 25 millat egybol a pokmajomnak? Mert, ha megnyeri a jatekot - ami ilyen szerkesztoi tamogatassal nem lehetetlen meg neki sem - akkor akkora arca lesz, hogy 2 km-el odebb kell koltoznunk...
En speciel a szerkesztok asszonykai helyeben elkezdenek aggodni, hogy miert is kapta ezt a sok segitseget pokmajom? (Aki ugye nem egesz masfel ev alatt feleli a nyeremenyt...)

Dr. Bélus___ 2011.05.13. 06:44:09

Nah, a király hülye. A zseni arra nem gondolt, hogy ő volt az ész a csapatban, szóval nélküle. Pókmajom vezérelőnyben van a másik csapattal szemben, kíváncsi vagyok, képes lesz-e mattig jutni (jaj de szép hasonlat, nem? :) ).

Dr. Bélus___ 2011.05.13. 06:45:05

izé, azt akartam, h: ... szóval nélküle vége...

Picurigor 2011.05.13. 06:54:23

Nekem Korleóne sosem volt szimpatikus, de amit tegnap tett, az tökös dolog volt, ezért respect. Levi óta ő a második respectem a játékban.
Az egy más kérdés, hogy meggyőződésem, hogy sem Kristóf, sem Dani nem áldozták volna fel magukat Ádámért fordított esetben.
Pókmajom most igen nagy előnyt tudhat magáénak, de nem gondolom, hogy ő nyerné meg a 25misit. Talán furcsa, de azzal, hogy Alízt a lányok kizárták maguk közül, stabilan beállították Kristóf mellé, akivel akár végig is vihetik a dolgot, tehát szerintem azon a vonalon fog kikerülni a nyertes...

Hell-Ász 2011.05.13. 07:01:33

A Pókmajom nekem ezentúl Anyacsászárnő. A Niki meg egy ugyanolyan ócska alak, mint az új gazdája. Tökös Bula nagy arca meg leszakadhatna már. Ha a pasik ilyen nőkkel van vannak körülvéve, nem csodálom, hogy csak egymással foglalkoznak. Azt nem értem, hogy Lotti miért lett száműzött az új udvartartásból?

Binglof 2011.05.13. 07:01:48

Ezt a Pókmajmot még a mentőben is ütném, hogy rohadna meg az összes befőttje.
Valamelyikőtök elmagyarázhatná nekem hogy hogyan döntik majd el hogy ki nyer?
Thx.

Spaller Eta 2011.05.13. 07:18:16

Ádámot én bírtam, kár érte. Nekem is az jutott az eszembe, hogy a három hűbari között ő volt az ész, kíváncsi vagyok hogy boldogulnak nélküle.
Attól viszont hányok, hogy ez a kurva komoly women power, amit az a három nyomorult most képvisel, mennyire degradáló a női nemre nézve. Nikit asszem eddig sem misztifikáltam túl magamban, tisztában voltam vele, hogy nem egy IQ kapitány, mégis nehezemre esik elhinni, hogy magától ennyire sötét. Tényleg olyan nehéz felfogni, hogy elsősorban nem azzal kell foglalkozni, hogy kivel "nem bír együtt élni a hotelban", hanem, hogy lehetőség szerint mindig legyen egy stabil párja (neki ugye volt), mert ezen kívül úgyis bármi lehet? Létezik az, hogy komolyan gondolta, hogy ha Danit kihajítják, akkor majd Ádám elkezd vele foglalkozni? Oké, a kérdés költői, mert miért ne létezne, de ez akkor is szomorú szerintem nagyon.
Egyébként én arról is lemaradtam, hogy a Linda mikor lett Pókmajom fan.
És az a nevetséges hatalomátvétel vagy mi, amit ez a szakadt gepárd művelt a párválasztás után a szobában?! Lefenyít minden csajt, hogy Alízzal többet egy szót se, aztán Alízt meg kizavarja a szobából... Komolyan, röhögtem volna, ha nem arra kell figyelnem közben, hogy a gyomortartalmam a helyén maradjon.

Hogy Dani vajon megtette volna ugyanezt Ádámért, nyilván már soha nem fog kiderülni, de szerintem még az is lehet, hogy igen. Az, ahogy Nikinek mondta, hogy "Niki, te nem tetted volna meg, én igen", nekem tényleg őszintének tűnt.

Ja, Kristóf hogy meglepődött azon, hogy Niki őt is kirakatta volna! De nem értem miért, hát már a legelején szervezkedett volna a lányokkal, hogy Kristóf menjen, és erről a furatestű is tudott, még be is ment a nőkhöz, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba.

rianna 2011.05.13. 07:20:29

Nem gondoltam volna, hogy valaha megsajnálom a királyt. Gerinces volt, szavatartó, stb., de tényleg érdemes volt Daniért mindezt megtenni?:(((

Hell-Ász 2011.05.13. 07:27:20

Nekem erről a Csillagok háborúja jut eszembe, mikor Obi-van-kenobi meghal, de a szelleme tovább segíti a "jókat" . Kristóf valami ilyesmi fílingről magyarázott. :)

Lorem Ipsum 2011.05.13. 07:29:57

Hortobányi Highlander:D Itt köptem pofán a monitort kávéval:D Csudapina mindent visz, figyeljétek meg!

Kistigris 2011.05.13. 07:35:26

Még végig sem olvastam, de már izomlázam van a röhögéstől!

Jamesboci 2011.05.13. 07:42:11

tulajdonképp ez a műsor miről szól?

Ratttatattta 2011.05.13. 07:45:52

Nikit vassal ütném le, akkora szánalom ez a nő

nem baszták meg a seggét, azóta idegbajos, nem érzi magát nőnek emiatt

játék elején:

"Daniért végigviszem ezt"

legjobb barátnője Kata ugye "öld meg"-el búcsúzott Ádámtól Pókra vonatkozóan
ez eljutott Nikihez is

most meg vele kombinálgat

Maffia Ádám önfeláldozása nem nagy szám, megegyeztek az osztozkodásban, a 3 régi srác között ez még él is sztem, Niki meg kérheti a végén majd a pénzt, nem lesz abból semmi:D

Pókmajom-Linda páros azért jó, mert Prosztó Robi melyik nagyon állon fogja vágni, és az örömteli pillanat lesz:DD

azért nem jó Nikiék nagy lánybandája, mert 1 marad közülük csak

jobb ha Kristóf-Dani maradnak ketten szorosan, és az Alíz/Lotti párost behálózzák

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 07:46:03

I. Don Korleone, a király. A Fair play-díj mindenképpen járna neki. Ennyire egyenes gerincel játszani és így távozni a showból...hát maxi tisztelet érte. Ritka önzetlen lépés volt és most az tök mindegy, hogy Dani megérdemli-e vagy sem, lehet-e két hónap cimbiskedés, együttélés után ilyen /játék szempontból/ súlyos döntést hozni. Ő megígérte, megtette. Korrekt.
Csak sajnos kb. annyit ért, mint döglött lovon a patkó. Legalábbis anyagilag biztos.
A Pók, Niki, TökösBula hármasnak azonnali szívlapát!

@Binglof: "Ezt a Pókmajmot még a mentőben is ütném, hogy rohadna meg az összes befőttje."

Nekem ez már most a nap kommentje! Kösssz! :D:D

Lotyó Bridzsida 2011.05.13. 07:48:07

Eléggé nyilvánvaló, hogy a Danival akarják megnyeretni ezt a szart, különben nem kavarnák vissza másodszor a játékba.

Én simán faszságnak tartom amit a király csinált, de nyilván kellett a forgatókönyvbe valami dráma. 3 hetes bartáság = 25 millió HUF ???:D:D Ügyes.:)))

szepi79 2011.05.13. 07:54:08

@rianna: szerintem nem, mert danit majdnem mindenki ki akarja túrni, tán csak aliz van mellette, meg kristóf, ők meg ugye egy párost alkotnak.

Bajusz. 2011.05.13. 07:54:21

Sixx bammeg, ennyi kicseszettül kacifántos női név az összes dél-amerikai szappanopera összes részében nincs, mint amennyit te idekanyarintottál kackiásan... :))))))

meg ezek a hasonlatok:
"a csaj úgy vigyorog, mint aki megnyerte a hajdúbagosi gumijavító szépségversenyének különdíját, egy VIP-belépőt a Kula zenekar kamuti biulijára, pedig csak egy hegyesorrú cipőben menőző jampec állt be mögé",

vagy

"ebből akkora pofáraesés lesz, mint a magyar EU-elnökség" :))))))

Komolyan csak azért nézem, hogy másnap értsem, min röhögöm magam könnyesre a blogot olvasva...

Lotyó Bridzsida 2011.05.13. 07:55:31

Egyébként pedig simán maradhatott volna minden a régiben, ha a király normálisan pattintta volna le a Niki. De parasztul pattintotta le mindig. Ezért utálta meg a Niki. Lehetett volna ezt úgy csináni, hogy normálisan/kedvesen röhögnek nagyokat, de ennyi esze/érzelmi IQ-ja sajna nem vót a királynak. És akkor a Niki nem pártol el.
De az is lehet, hogy ez is egy faszság, mert csak azt látjuk amit összevágnak.:)

Dr Keynes 2011.05.13. 07:55:40

@Thorwald: A másik meg Dani: kétszer esett ki és mégis itt van. Jó páros.

mocskosmacska 2011.05.13. 07:58:54

Nem akarom a király érdemeit csökkenteni, de nekem nagyon megrendezettnek tűnt. Mármint Királytól megkérdezik, hogy feláldozná-e magát Daniért és király igent mond. Nem sokkal utána meg jön a helyzet, ahol elválik szavatartó-e a király. Lehet, hogy paranioás vagyok, de nekem ez egy üzenet volt a befektetők felé, hogy: látjátok ilyen megbízható bróker vagyok én.

Kövi 2011.05.13. 08:01:09

"hortobágyi Highlander"
Esküszöm nekem is ez jutott eszembe, mikor Kristóf a bele szállt erőről szövegelt :)
"a csaj úgy vigyorog, mint aki megnyerte a hajdúbagosi gumijavító szépségversenyének különdíját, egy VIP-belépőt a Kula zenekar kamuti biulijára, pedig csak egy hegyesorrú cipőben menőző jampec állt be mögé" [könnyes röhögés] - ilyen alkalmakra van valami településnév+műintézmény-gyűjteményed?
Amúgy a Don nagyot nőtt a szememben tegnap.

medvecápa 2011.05.13. 08:01:47

"..és közben forog, mint akit egy malomkőre applikáltak pillanatragasztóval, és különösen geci törpék forgatnak a legváratlanabb helyzetben ...

konkrétan ennél a mondatnál köptem ki a reggeli kávémat .... köszi!

Dr Keynes 2011.05.13. 08:01:50

@rianna: Már előtte túl elbízta magát, nem törődött a körülötte történő dolgokkal, meggyőzte magát, hogy mindenki úgy gondolkodik, ahogyan ő. Ezt a választást csúnyán eltaktikázták (vagy a szerkesztők fáradtak el).

taligas 2011.05.13. 08:05:11

Basszus....én eddig nem bírtam különösebben Ádámot. Szinte teljesen biztos voltam abban, hogy azért nyomja ennyire Pókmajom mögé SztDanit, mert az utolsó 8 nap előtt, már ki kéne esnie és így ő moshatja kezeit, mert a SzakadárRetek küldi haza, nem ő. Erre meg a párválasztón??? Kövezzetek meg, de én majdnem megkönnyeztem...Komolyan nem hittem volna, hogy ott a házban van olyan ember, akinek az adott szava többet ér saját maga számára, mint 25 milka. Szóval In Memoriam Don Corleone.:) Nélküle rosszabb lesz a játék!:)
Amit Szilikonvölgy, Pókmajom és TökösBula művelnek...szánalmas mindhárom nő. Ez már tényleg a legalja.

Kövi 2011.05.13. 08:06:12

@Picurigor: Szerintem is Alíz jöhet ki a legjobban az egészből. PM "uralkodása" szépen egységbe tömöríti az eddigi uralkodó osztályt, és mivel már relatíve kevesen vannak, nehezebb kikezdeni a csapatukat.

beacska 2011.05.13. 08:06:17

@mocskosmacska: szerintem meg csak egy beszélgetés volt a sok közül (van rá naponta 24 órájuk), és szöget ütött a szerkik fejében, és megjátszották a dolgot az Ádám karakterére.
Tisztán látszott, hogy Dani beszopja a Szandrát, Ádám idegileg kivolt, kellett a dráma.
Hetek óta néztük a bevágásokat a barátságukról. Eddig mindig kiderült, hogy volt az eseménynek nem kicsi felvezetése. Hát most is. (lehet, hogy volt beszélgetés pl. Ádám kiskutyájáról is, de azt nem tették be, ne kelljen lelőni egyet)

Szerkik, rendezők, gratula!!!

komiszborisz 2011.05.13. 08:08:07

@Jamesboci: a hogyvolt-ról.

Corleone Respect!
a tegnapi drámán már majdnem komoly maradtam,de éreztem,hogy egy ilyen adás után,fantasztikus lesz a reggeli HV,és nem kellett csalodnom.
kösz!

beacska 2011.05.13. 08:09:12

jaaa, és ez a Ugye, mi jó barátok vagyunk, ÁDÁM dal....király volt...még jó, hogy a hét elején megtanították nekik ;DD

taste 2011.05.13. 08:09:23

T69 tegnap tuti vámpírkirálynő volt, vártam mikor bukkannak ki a fogai :) Corleone meg eltaktikázta, bamba tuti nem tud nyerni, akárhogy is dől el ki nyer :/

kovacsem 2011.05.13. 08:10:30

@nyílegyenes labirintus: Elismerés a Donnak nincs vita. nem csinált segget a szájából, amikor kellett beáldozta magát a barátjáért. DE. végig volt egy olyan érzésem, hogy Ádám csak egy határig taktikázott azért, hogy hazavihesse a 25 misit. fontosabb volt a számára, hogy maradandó nyomot hagyjon a nézőkben, illetve, hogy semmit ne kelljen szégyelnie. tudja, hogy a 25millió nem ér annyit, mint az, ha a külvilág elismerően hátba veregeti, és kezdődhet a reality-celeb hakni körút. amúgy meg ide a rozsdás bökőt, hogy a pápa csurrant a nyereményből a pápának. Pókmajomról továbbra is az ostoba, és nagyon szerencsés jelzők ugranak be. csakhogy nem biztos, hogy a szerencse végig kitart. sztem Dani, vagy Kristóf viszi haza a fődíjat, Alízzal párban.

Rubicon 2011.05.13. 08:13:12

Alíz , a kesztyűbáb kezd antipatikussá válni.
Jó volt a tegnapi rész és jó a blog bejegyzés is. HÉ (az ÉH háziasszonya) förtelmes volt tegnap.

kicsijuti 2011.05.13. 08:13:53

@kovacsem: szerintem meg csak szimplán buzi.

tappancsoscsirke 2011.05.13. 08:14:10

@Binglof: Hi, a mentőben szoríts helyet nekem is. Azt azééé valaki elmondhatná, hogy mi van akkor ha a Lassúbeszédü is felemeli a kezét a Ádámmal együtt ?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 08:16:12

Sixx, eddig minden posztot elolvastam, a mai egész egyszerűen brilliáns volt! De komolyan. Minden elismerésem.

Ádámról tegnap kiderült, hogy van gerince, nem is akármilyen, remélem utólag kiderül hogy megérte ez a jelenleg rendkívül hülyének látszó döntés.

A három csajra kár tintát (vagyis billentyűzetet) pazarolni, mindegyiknek olyan a jelleme, hogy részben nem hiszem el részben pedig nőként nagyon szégyellem magam helyettük is.

Kérem (mondjuk hiába kérem) hogy zárják el azt a rohadt téglaporos bödönt a játék végéig, mert egyre nehezebb nyugodtan figyelni az egyre gyarapodó okkersárga fejeket. Tessék, Lotti kettő napja van bent de Pókmajom máris megtanította a kamionos sminkelés alapjaira.

Részemről fullon hajrá Alíz és Kristóf, a többi "játékos" húzzon el kapálni.

Bubba Rogowski 2011.05.13. 08:18:14

Csatlakozok a kávékiköpködő bandához, Sixx nem tudom mit szedsz, de le ne állj vele, azistenért!
"Kristóf inkább menne Fásy Zsülihez háttérénekesnek Tarzan-kosztümben, de engedelmesen útra kél." ez ütött a legnagyobbat, meg a Hortobágyi Highlander...
Ja és eddig mindig csak Korleone étkezési kultúrájáról (ill. annak hiányáról) olvastam, erre most látom csak, a lányok is morzsáznak rendesen. "szájukból hulló kajával jól lehetne lakatni egy szomáliai kisvárost." Nyami.

És még mindig: király for prez!

kovacsem 2011.05.13. 08:20:06

@Bubba Rogowski: bevallom őszintén, én gyakran jobban élvezem a postot, mint magát az epizódot. :)

Kozi73 2011.05.13. 08:21:40

Szép volt, Pókmajom, gratula.
Sose volt szimpatikus a király, és mocskosmacskához hasonlóan nekem is az volt a benyomásom, hogy ez a döntés a külvilágnak szól: a piszkosul szavatartó, megbízható bróker üzenete. Na azon sokkal többet lehet kaszálni 25 millánál.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 08:23:34

@kovacsem: én már egy ideje azt csinálom, hogy ha van vmi gázos/vicces jelenet, akkor egyből elkezdek agyalni, hogy Sixx mit fog ebből kihozni másnap

Nalbi99 2011.05.13. 08:23:55

@Lotyó Bridzsida: Elosztanák a pénzt, tehát nem 25 millióról van szó, sőt, még így sincs veszve, nyerhet ugyanannyit, mintha ő vitte volna végig.

felmary 2011.05.13. 08:25:06

Hali. Már megint nem jött be egy verzióm sem - és szánalmasnak érzem magam, hogy a legegyszerűbb megoldás sem jutott eszembe az ellenség-szövetséges lista alapján.
Aztán tegnap este, miután a király beáldozta magát a pápáért (a királyok már csak ilyenek), azt gondoltam, hogy na igen, egy faszagyerek - szóval Ádám nagyot nőtt a szememben. És tényleg elegánsan távozott - így legalább senki nem ejtette ki, főleg nem az ősellenség, hanem maga döntött.
Aztán aludtam rá egyet, és mivel ugye megbeszélték, hogy szétosztják a nyereményt, így már nem is olyan nagy dolog - hiszen gyakorlatilag hátratett kézzel várhatja, hogy megnyerjék neki a pénzt.
Amire egyébként szerintem legnagyobb esélye Alíznak és Kristófnak, ill. Linda-Robinak van. Bár sok függ attól, hogy hogyan fognak kiesni a játékosok innentől, mert a kommunista párt helyében én első körben most Alíz+Kristófot vágnám ki.

sunblind 2011.05.13. 08:25:17

a törpék a malomkővel az nagy találat, meg a de Brikkmanon is jót röhögtem :D

Bubba Rogowski 2011.05.13. 08:27:13

@kovacsem: Én csak amiatt kezdtem el nézni a múlt héten, hogy lássam, miről is van szó. Addig csak olvastam. Maga a műsor, Sixx nélkül VÁLLALHATATLAN lenne. Így viszont megérhettem azt, hogy valóságshow-néző lettem. Mindegy, a reggeli nevetések megérnek ennyit.

zsiroskenyér_lilahagymával 2011.05.13. 08:28:33

Már leírtam, de ádi azért áldozta föl magát, mert megegyeztek abban, hogy elosztják a lóvét. Így azért könnyebb hősködni. Nagyon utáltam őt, de tegnap tartotta a szavát, ez korrekt

Redrotka 2011.05.13. 08:31:27

Én már csak abban reménykedem,hogy a végén tényleg a kiesettek fognak "dönteni" a két utolsó páros között,és akkor értelmet nyer,hogy igenis kell barátkozni is.Annyira szeretném,ha a akkor és ott Szandra azért esne pofára,mert mindenkit átvert,mert mindenkivel gonosz volt!Továbbá Aliz miatt remélem,hogy lány-lányt nem ejthet ki,mert akkor hiába a fiúszövetség....(nem tudhatjuk innentől mi alapján hullanak ki,lehet,nincs is biztonságban Aliz)

beacska 2011.05.13. 08:34:42

@Benyeszke: hát nekem is az volt az első gondolatom, hogy ha jól emlékszem vmi rendező v. író csajszi volt kint velük anno (azóta is keresem a nevét, de már nem találom a cikket-január fele volt), és ő "írta" az eseményeket, hááát, remélem dob nekünk egy kis koncot, hogy legyen vmi elégtételünk azért, hogy elviseljük itt heteken át Szandra "szerencse"-áradatát, és a sötétség áradását...:(((

Spaller Eta 2011.05.13. 08:35:25

@beacska: "lehet, hogy volt beszélgetés pl. Ádám kiskutyájáról is, de azt nem tették be, ne kelljen lelőni egyet" :DDDDDDDDD

felmary 2011.05.13. 08:35:45

Egyébként Nikinek maximálisan igaza volt, amikor kiakadt Ádámon - tényleg nagyon kib*szott így Nikivel - és szerintem Danival is. Más kérdés, hogy a király ott hibázott egy hatalmasat, hogy nem vette észre, hogy Niki bizony ki nem állhatja a pápát. Ádám szerintem arra számíthatott, hogy Niki+Dani erős páros lesznek - csak közben Niki átállt az erő sötét oldalára (amit én maximálisan megértek - az ő szemszögéből persze)

felmary 2011.05.13. 08:37:32

Tudtátok, hogy PEJKÓ Ádám a neve? Nem szép dolog, de ezen most hangosan röhögtem.

Spaller Eta 2011.05.13. 08:38:17

Arra vonatkozóan van valami ötlete valakinek, hogy a listánál az ellenség megjelölése mi célt szolgálhatott? Vagy csak figyelem elterelés lett volna?

beacska 2011.05.13. 08:39:19

@felmary: Niki nem utálta Danit, egészen a hét elejéig (mondjunk hét elejét, bár tudom, hogy csak 4 napból áll egy hét). Szandra "mosta át az agyát". Elkezdte mondani neki, hogy Daninak mennie kell, merthogy...ugye...stb...De ezen MI nem is csodálkozunk, hisz mutatták, ahogy Lindával közölte a nagy tervet, és meg is valósította.

zaphodbeeb 2011.05.13. 08:40:43

1. A gonosz Császár: Divinyi Réka
2. Darth Vader: Pókmajom (a Császár tartja életben, csak és kizárólag, a gonosz tettek végrehajtására)
3. Darth Maul: SzekszárdiCsöcs (szerencsétlen sith padawan, epizódszereppel)

Lyanko 2011.05.13. 08:41:24

azért a zenei szerkesztő se volt kutya, Korleóne búcsúzkodására pont a Keresztapa zenéjét vágta alá :-)))

Fredo78 2011.05.13. 08:41:50

Komoly volt a tegnapi a laposabb napok (hetek? ) után dráma volt.
Elég erős dolgok történtek, de a 3 gráciára tényleg nincs lassan jelző.:
PM ki lett már párszor tálalva, látszik hogy a szerkik segítették kicsit hogy legyen „műsor” de ez már a gusztustalan kategória. Kábé az eddigi benntléte így néz ki: védettség-fiúk jöttek be- fiúk jöttek be –fiuk jöttek be- védettség- fiúk jöttek be…
Linda: PM porig alázza ez meg beáll hozzá seggnyalónak csak úgy. Semmi érdeke semmi nem kötődött hozzá de Dani kirakásának fő szószólója lett
Niki: Tudtuk eddig is hogy nem egy agysebész kategória, de…Oda szarni ahol eszünk ehhez csak gratulálni lehet. A szövetségeseit elárulni elég erős jellembeli gyengeségre utal. Mondjuk látszik, hogy a király kiesése se viselte meg ment egyből puncsolni az új gazdájának. Annyi iq meg nem szorult belé hogy rájöjjön (mint Alíz) arra, hogy nem a fiúk az ellenségei hanem akiknek most a seggét nyalja

Spaller Eta 2011.05.13. 08:43:44

@felmary: Niki saját magával b....tt ki.

WE 2011.05.13. 08:44:04

Kár, hogy nem tart tovább a játék, simán megjátszhatták volna, hogy a Királyt is visszarakják Pókmajom legnagyobb örömére, mint a pápát:-)

taste 2011.05.13. 08:45:48

@Nalbi99: erősen kétlem hogy arányosan osztanák, inkább "ad a pénzből" re gondoltak sztem

Lotyó Bridzsida 2011.05.13. 08:45:50

@Nalbi99:
Mindenesetre gyanúsan sokat volt téma ez a "földáldoznád-e magad" kezdetű dal.
Szandrától még a kutya sem kérdezte meg, hogy kiért áldozná fel magát.:) Szóval nekem nagyon giccses, nagyon átlátszó, és nagyon műhősködő ez így. Semmi értelme nem volt, hogy az ádám menjen, akkor már a lassúbeszédűnek kellett vón. Daninak nincs fix párja, Kirstófnak nincs fix párja, TEHÁT menjen az ádám, akinek van, meg agya is van a játékhoz. Világos...:D Bár sok agy nem kell, ha van egy stabil párja az embernek...khm...:))

felmary 2011.05.13. 08:45:57

@beacska: szerintem pedig azért haragudott Danira, mert miatta nem játszott vele Ádám. Mivel Niki nő, ezért szerintem ilyen egyszerű okok mozgatják. És mint mondta is: tartoznia kell valahova. Mivel az udvarban valóban csak egy kellék volt, azért, hogy a szentháromság maradhasson, ezért átállt. Amúgy ezt Szandra napokkal korábban megjósolta.
Vagyis végeredményben Ádám annak köszönheti a vesztét, hogy Nikivel nem foglalkozott.
Kíváncsi vagyok, megnyerik-e a díjat így, hogy gyakorlatilag csak hárman vannak. Jajj, nem, huppsz, hiszen a király ereje Kristófba költözött... :-)

Rubicon 2011.05.13. 08:46:04

Ja és itt egyesek rohadtul misztifikálják a bróker szakmát. Ádámból egyenesen üzletembert faragtak, pedig simán lehet, hogy pl. a Brókern.t vagy hasonló cég házalós ügynöke.
+ ahogy sixx is utalt rá: olyan bunda szagú volt ez a fene nagy hirtelen bizalom Pókmajom iránt. nekem gyanús az egész: Pókmajom kérdése (kimenne e Dani helyett) stb.

kovacsem 2011.05.13. 08:46:39

velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2011/05/12/eden_adamot_hidegen_hagytak_a_hotel_noi/ leszámítva, hogy a cikk egyszerűen szar, pongyola, és tele van betűhibával, ott van az utolsó bekezdésben a mondat, ami engem igazol:
“Szerintem van bennem annyi kreativitás, hogy egy Éden 2-ben szerkesztőként, ötletadóként részt vegyek, de még nem kértek fel ilyen feladatra. Akár a második Éden Hotelbe is beköltöznék, mert ilyen felejthetetlen nyaralásom nem sok volt életemben.”

zaphodbeeb 2011.05.13. 08:48:15

4. Kenobi Mester: Korleone, aki beáldozta magát, lehet értelmetlenül. Pillanatnyi előnyökért
5. Luke: Pápa, akiért még a mestere is feláldozza magát, aki sokra hivatott de majd meglátjuk
6. Csubakka: Baltaarc
7. Boba Fett: Prosztó

tappancsoscsirke 2011.05.13. 08:49:13

@Spaller Eta: szerintem lesz, nem kicsi jelentőssége, itt semmi sem történik véletlenül.Amennyiben szart akarnak kavarni, akkor hozzá nyúlnak , ha már feltették a listára.Én ezt tenném.

Spaller Eta 2011.05.13. 08:50:42

@felmary: "Niki nő, ezért szerintem ilyen egyszerű okok mozgatják."

Na, épp ez az, amiért szívem szerint elásnám ezt a retek triót a kert végébe! Tartok tőle, hogy nem te vagy az egyetlen, aki a három picsa alapján a nőkre vonatkozó általános következtetéseket von le. :(

kovacsem 2011.05.13. 08:51:08

@sixx: TE??? semmit. szellemes vagy, stílusteremtő,szemmel láthatóan a Velvet is belőled merít ihletet. az Ő cikkük botrányos. profi sztem ilyen szemetet nem adhatna ki a kezéből.

Lotyó Bridzsida 2011.05.13. 08:51:53

@Mezei ZsurLó:

Pontosan így gondolom én is, de nem tudok róla semmit ezért nem okoskodtam. Bróker=hitelügynök kb. De ne legyen igazam, mert nem sajnálom tőle a jó állást. El tudom képzelni azt is, hogy valami kis pénzügyi tanácsadó cégnél van néhány lóvés ügyfele.

Twinsy 2011.05.13. 08:52:22

Sziasztok!

szerintem eljött az Igazság ideje, ekkora barmot, mint Korleone nagyítóval kell keresni. Ennyi esze van, kilép a fődíj előtt. Beszari alak. Ez a játék nem a barátságról szól, de lehet hogy Túl a Barátságon:)).

A lányokról, Nikinek teljesen igazat adok, Don elsősorban rá kellett volna figyeljen, nem a fa***ra, mert neki párra lett volna szüksége, ez lett volna a cél. És aki a gyengébbik nem képviselőit rágalmazza, akkor ajánlom kukkantson Alekinyo oszlopos műsorába, mennyasszonyjelöltjei mellett az édenlányok IQ bajnokok, na az szégyen és gyalázat a magyar lányokra nézve. Vérlázító.
Hajrá Szandra!

sixx · http://comment.blog.hu 2011.05.13. 08:53:40

@kovacsem: nézd már meg, ki írta a cikket, légy szíves. én interjúztam Ádámmal, mondjuk a szerkesztés, címadás és hasonlók nem az én dolgom volt.

bigél 2011.05.13. 08:53:47

@kovacsem: sixx írta a velvetes cikket

(amivel - mármint a cikkel - szerintem semmi gond)

nickita 2011.05.13. 08:53:54

Hínnye, a három csaj jól "összemelegedett". Szandra biztos saját kiválasztó mirigyeiben termelt tudatbefolyásoló szereket juttatott Linda és Niki szervezetébe orális úton.

zaphodbeeb 2011.05.13. 08:54:29

Ha van egyensúly a tér-időben, akkor ezután zsinórban a 3P (hárompicsa) fog kiesni, elsőként a Pókmajommal. Mert szerintem most eleresztik a kezét.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.05.13. 08:54:38

@kovacsem: és akkor ismét kérdem, mi a baj az interjúval? lesz neki egy folytatása is a comment:com-on, kapaszkodj meg.

Spaller Eta 2011.05.13. 08:54:38

@tappancsoscsirke: igen, de a dzsenikiejtős két listából is csak az egyiket használták. Mondjuk, az alapján, akár sejthették volna is most, hogy ha a múltkor az húzott haza, aki negatív hősként szerepelt rajta, akkor most lehet, hogy a hűbarik szívnak. Ezek szerint még mindig nem elég paranoiásak. :)

szilviagy 2011.05.13. 08:56:30

Egyetértek az előttem szólókhoz, akik azt mondják, hogy furcsa ez a feláldoznád-e magad a barátaidért kérdés egy hete PM-től? Már akkor sem értettem, hogy jön ide ez a kérdés, egyáltalán miért ment fel hozzá beszélgetni, holott folyamatosan utálkoznak. Ezek szerint a szerkesztők adták a szájába a kérdést. Utálom, ha egy reality műsort ilyen átlátszóan manipulálnak.
Ádám döntése igazol egy mondást: becsületesen nem lehet sok pénzt keresni:-) Szerintem túlértékelte ezt a barátságot, a Velvet cikkében nem is ír arról, hogy Danival tartja a kapcsolatot, csak a Kristófot emlegeti. Ezen kívül hármójuk közül neki volt biztos párja, így logikusabb lett volna, ha marad. Ettől függetlenül szimpatikus volt a lépése, még akkor is, ha hülyeség volt.

beacska 2011.05.13. 08:57:00

@felmary: Nikiben volt csalódottság, és harag, de igazán nem irányult senkire. ESETLEG Ádámra. De csak ESETLEG.
Szandra keresett neki célszemélyt, és talált is. Ha nem lenne ökölbe rándulva az arca, és lenne lekezelő sokakkal, azt mondanám, jól csinálta: csak rájött, hogy belülről kell bomlasztani.

Csak most az a baj, hogy kb. egyiknek sincs állandó párja. Kérdés: kell-e. Vagyis egyenként fognak majd kiesni (tehát, mindig új párt kell keresni gyorsan), vagy párosával.

bpetya75 2011.05.13. 08:57:37

Nem értem miért vagytok úgy kiakadva a 3 csajra. A 3 srác kavarása mitől volt korrektebb? Kettős mérce...

Niki átállása természetese dolog. Jó hogy nem érzi magát odatartozónak, ahol csak rongynak használják. Az túlzásba vitt ivás, meg szexgörcsrohamok is ennek eredményeként jöttek rá. Szal a király magának kavarta ezt a szart az alulfejlett EQ-jával.

Mennyit látunk mi a napjaikból? 20 percet a 24 órából? TB és PK szövetségkötését sem láthattuk, de attól még történhetett valami ilyen.

tuono 2011.05.13. 08:58:05

@felmary: Az lehet, hogy Nikivel kib***ott így az Ádám, de ez az egész helyzet a Nikinek köszönhetően alakult ki a Pókmajommal történő szarkavarása miatt... ;) Niki magának köszönheti a helyzetét!
Pókmajom vállalhatatlan minden szinten és szerintem farvizen Linda+Robi odaérhet a játék végén.
Bár lepaktáltak a nyeremény szétdobásán, de van gerince az Ádám gyereknek...

Spaller Eta 2011.05.13. 08:58:24

@Twinsy: de hát ez olyan egyszerű, nem? A párválasztókon egymás mellé állunk bármi történjék is, azon kívül meg mit számít, hogy mi van? Miért kéne külön foglalkozni a párjukkal? Itt szerintem az adott szó kéne, hogy meghatározó legyen: nem kúrlak át, te se engem, kész.
Engem már dzseni is azzal idegesített fel annak idején, amikor nem tetszett neki a Norbinak, mint párjának viselkedése, mert úgy érezte, hogy nem küzd (wtf?!?!?!) érte.

Hana30 2011.05.13. 08:58:45

Jó reggelt!
Én nagyon sajnálom, hogy kiesett Ádám, szurkoltam neki, nélküle szerintem nem lesz olyan jó a játék. De minden elismerésem, hogy feltette a kezét, bár az is tény, hogy nagy ívbe szart arra, hogy NIki vajon ehhez mit szól? Nikinek visszanyalt a fagyi mert annyira Danit akarta kirakni, hogy az ő párja veszett oda. MOndjuk úgy látom nagyon gyorsan túl tette magát Ádám távozásán.
Egyszerűen hányingerem van tőle.
Pókmajom megrészegülve sikerén gyorsan ment hatalmat átvenni és kiadta I.Pókmajom rendelkezéseit. Aki viszont teljesen kiverte nálam a biztosítékot az Linda. Úr Isten mennyire sötét ez a nő!!!!! A szájába adtak egy mondatot, hogy Alízt innentől utáljuk és gyakorlatilag annyira átérzete a rá bízott feladatot, hogy gyorsan át is ment parasztba. És ahhoz mit szóltok, mikor azt mondta Alíznak, hogy neked úgy kellett volna viselkedni, hogy ide is hozol infót, meg oda is! Hát ez tényleg egy kötözött barom. A triumvirátustól felfordul a gyomrom, Pókmajom nálam már nem szívlapát, hanem úthenger kategória.
Igazából azt kell, hogy mondjam, hogy mind a három tök sötét, mert így aztán pláne biztosították Alíz helyzetét és bebetonozták Kristóf mellé. Lotti kizárásával pedig egyenes út Daninak párként. Gratulálok, ezt nagyon nehéz lehetett így megálmodni!!! Ilyenkor szégyenlem, hogy azok ott hárman szintén nők.
Kristóf és Dani a végén aranyosak és kreatívak voltak, bár azon jót nevettem, ahogyan leesett Kristófnak Niki kétszínűsége. Az is csak egy olcsó , kétszínű ....

garrett27 2011.05.13. 08:59:26

Dani nem nyert, ezt ugye már tudjuk, mert lenyilatkozta, ráadásul kint összejött Krisztával.
Ádám úgy viselkedett,ahogy a komplett celebvilág soha a büdös életben nem tudna,teljes tiszteletem a faszinak!
Niki pedig a női nem szégyene! Annyira ostoba, hogy már nekem fáj. Azonnal kértem volna egy szívlapátot.
A legjobban viszont továbbra is Pókmajom irritál. Ahogy röhögcsélt a párválasztón! Olyan fülest leb@sztam volna neki, hogy oda is becsönget, ahol csak az alapot ássák!
Na meg itt van Tökös Bula, akit szarrá alázott már a bejövetele után rögtön Pókmajom, most meg még a körmét is lerágná helyette. Drága magyar nők, tiltakozzatok már a lejáratásotok ellen! Ilyen rohadmány ribanccsapatot!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.05.13. 08:59:48

Ádámnak mindenekelőtt kurvanagy R3SP3CT. Megmondta, megcsinálta.

Szerintem Pókmajom kiválóan játszik, a többi lányok szellemi és erkölcsi színvonalát dícséri, hogy egy kurva lett a vezetőjük. Mondjuk a férfiarcú nő, Niki és Robi hármas smárolása után nem kérdés, hogy miként lehetséges ez.

A Király és a Pápa már hetek óta nem kommunikál senkivel, csak egymásssal. Ez lett a vesztük, nem hallottak meg semmilyen hírt.

bigél 2011.05.13. 09:00:12

@Spaller Eta: lehet, hogy tévedek, de felmary szerintem csak arra utalt, hogy a nőknek fontosak az érzelmek, sokszor belejátszanak a döntéseikbe. Hogy ez igaz vagy sem, ki tudja (szerintem túlzott általánosítás). Az is igaz, ha én lennék bent az ÉH-ban, lehet nem tudnék én sem csak ésszel játszani, főleg amikor már fokozódik a helyzet, persze a fene tudja, sosem lesz erre alkalmam, hogy kipróbáljam.

szethi 2011.05.13. 09:00:48

Hajnalt!

nos, akkor én Dánielre hegyeznék ha már mindenki a Hüpikéket osztja.
Elmegy ez a pitsába! ürességet érzek, meg azzé elhangzott a nagy ürességben a pénz is! Akinek nem rémlik nézze vissza. Az nem volt kimondva, hogy nem lehet visszautasítani az ajánlatot, csak szép óvatosan fejcsóválni!
A Nikinek kibaxottul igaza van, hogy a manust csak a pénz érdekli, és semmi más. Dafkéból én is elkezdeném kibaxni de hirtelen.

zcsi 2011.05.13. 09:00:52

Ha Danit valóban elszontyolította ez a nagy önfeláldozósdi, mondhatta volna Ádámnak a nyilvános szeppukuja után, hogy bocs haver, ezt nem fogadom el, húzz vissza a helyedre? Dani akkor még bent tarthatta volna Ádámot? Megpróbálta bent tartani?

Ennek az elfuserált szüfrazsett mozgalomnak a két kevésbé domináns egyede rájön valaha, hogy három nő aligha alkothatja a végső párost? Ha esetleg rájön, mikor kérdezi meg a dominát, hogy a végjátékban osztozkodás vagy szabadrablás következik?

Ha esetleg nem Danit küldték volna haza tegnap, hanem Lacit vagy Attilát, a szerkik akkor is megjátsszák ezt az önfeláldozós lehetőséget, vagy ez esetben a TV Paprika aktuális szupersója is nagyobb nézettséggel kecsegtet?

A régi-új barinők közül Niki önfeledtebben tudna smacizni Szandrával, mint az Katával tette? A hármas esélytelen?

Kata24 2011.05.13. 09:03:03

Nem olvastam még el az írást, sem a hozzászólásokat, csak ki akarom írni magamból a mérget :) Nagyon sajnálom, hogy Ádám elment, neki még maradnia kellett volna egészen a végéig. Szerintem már nem is fogom nézni, max. itt olvasgatom a történéseket. Már csak abban bízom, hogy Alíz nyeri, valószínűleg Kristóffal. A három minősíthetetlen ribancról pedig csak annyit, hogy nő létemre addig ütném őket vascsővel, amíg pépessé nem kezd válni az állaguk...

crocand 2011.05.13. 09:03:20

Na és arról a képmutató, alattomos GYP-s beszédű Kristófhoz mit szóltok? Hogy a király megmenti a seggét az egyébként baltaagyú Daninak, az is hülyeség, de hogy miután mindenki látta, hogy a Kristófnak esze ágában nem volt bevállalni ezt érte, még a kamerába nyilatkozza, hogy "Természetesen én is megtettem volna"... Hát baszdmeg, NEM TETTED MEG, AKKOR F*SZNAK JÁTSZOD MEG MAGAD? Ez saját magával sincs képben.

Toszkana 2011.05.13. 09:04:45

Naggggyon jó volt ismét az összefoglaló.
Imádtam. Könnyen lehet, hogy fű alatt a döntőig jut Tökös Bula és Prosztó.

szepi79 2011.05.13. 09:05:16

@Spaller Eta: vagy az, vagy pedig az volt a lényege, hogy az adott válaszokból a szerkesztők azt hozhassanak ki, amit szeretnének. pl. párválasztó előtt benyögik, hogy laci kapta a legtöbb szövetséges szavazatot, igy ő védettséget kap.
vaaagy pl. szandra kapta a legtöbb negativ szavazatot, igy azonnal távoznia kell (és akkor mindjárt 2 fiú is kiesik.)

crocand 2011.05.13. 09:06:43

Na és ehhez a képmutató, gyökér, GYP-s beszédű Kristófhoz mit szóltok?
Hogy a Corleone Ádám megmenti a baltaagyú Dani seggét, az is hülyeség, de hogy mindenki látta hogy a Kristófnak ez esze ágában nem volt, és utána még előadja a kamerának, hogy "Természetesen én is megtettem volna", ez kész. Hát NEM TETTED MEG B*MEG, MINEK JÁTSZOD EL? Ez még saját magával sincs képben, kissé öntelt.

felmary 2011.05.13. 09:07:30

@Spaller Eta: Jajj, éreztem, hogy erre rá fogtok ugrani, pedig nem akartam ezzel nagyon negatívat sugallni.
Akkor úgy mondom, hogy az átlag nőt az érzelmei vezérlik. Niki féltékeny volt, ezért bosszút akart állni. Szerintem ez inkább a nőkre jellemző tulajdonság, és azért ez Ádámnak is le kellett volna, hogy essen, ha tényleg akkora spíler volt. De az a helyzet, hogy ezt vagy nem vette észre, vagy nem ismeri a nőket, és eltaktikázta magát. Azt pedig végképp nem értem, hogy MIÉRT gondolta, hogy Pm nem vágja ki Danit a fenébe. Ennél többet néztem ki belőle.

beacska 2011.05.13. 09:07:53

@zcsi: szerinted ki áldozta volna fel magát Laci vagy Attila kedvéért?? na neee...

kovacsem 2011.05.13. 09:09:23

@sixx: kapaszkodom, erősen. a betűhibákért nyilván nem te vagy a hibás, hanem az, aki átolvasta, vagy át kellett volna olvasnia. az interjúban érdekesek, relevánsak a kérdések, viszont hosszúak, és esetlenek a mondatok. az élőbeszédet szinte soha nem írják le egy az egyben egy interjúban, mert csak kevés ember képes "nyomdakészen" fogalmazni. szerkeszteni kellett volna. sajnálom, nem Téged akartalak ócsárolni, Téged valóban nagyon szeretlek olvasni. és a folytatást is meg fogom nézni.

zsj 2011.05.13. 09:09:52

@felmary: Nikivel jól kiszúrtak. Nem is csodálom, hogy berágott. Én kitéptem volna a szívét Ádámnak is, Daninak is, sőt Kristófnak is, mert benne volt nyakig. Azért gondoljatok már bele, ott ülsz, és hirtelen leesik, hogy a "barátaid" nemcsak hogy mellőztek teljesen alaptalanul, de a kiválasztáson, a szemed előtt áll össze a kép: valamilyen megállapodás született, és őt súlyosan kihagyták. Megértem a dühét.

Ádám jól tette, hogy kilépett. Ezzel a feláldozós játékkal egyértelmű, hogy a szerkesztők elpártoltak mellőle, és Danit "támogatják". Márpedig Ádámon kívül senki nem tudja jobban bent, hogy milyen elényt jelent a szerkesztői gárda az ember háta mögött.

A Szandra-diktatúra viszont ijesztő...

Explorer 2011.05.13. 09:10:20

@Ratttatattta: Te - Ti komolyan elhiszed (hiszitek), hogy majd a nyertes kigurít az ablakon 16 mihályt, csak azért, mert megegyeztek?!?! NE legyetek már ilyen gyerekesek!!!
Én hiszek az emberi értékekben, de abban meg tapasztalatom van, hogy a pénzért emberek mindenre képesek.

Dehogy osztják el a lóvét! Ne áltassátok már magatokat.

seriesto 2011.05.13. 09:12:11

@crocand: Ádámért tette volna meg, nem Daniért, így értette

bigél 2011.05.13. 09:13:52

Amúgy csak én érzem úgy, hogy túlságosan elharapóztak az "addig ütném, míg ...", "szívlapátot neki", stb. típusú kommentek mostanában? Nem értem ezt az indulatot. Még azt megértem, hogy egy veszekedés hevében valaki mond ilyesmit, hogy mindjárt kapsz egy pofont (azt már, ha meg is teszi, viszont nem), de így abszolút érthetetlen számomra.

Pipkó 2011.05.13. 09:16:16

Sixx, én az interjúval kapcsolatban inkább arra lennék kíváncsi, hogy Ádám kért Téged, vagy Te kérted, hogy kérdezhesd a királyt?

Hana30 2011.05.13. 09:17:25

@garrett27: Valaki árulja már el nekem, hogy vajom mikor fog annak a három bulának leesni, hogy nekik fiúpárra van szükségük, nem pedig egymás társaságára?
Ahogy fogynak majd az emberek vajon leesik nekik, hogy egymás versenytársai?Niki és Linda megérdemlik majd azt, amit Pókmajomtól kapnak.
És ha már itt tartunk, csak engem húzott fel Pókmajom hatalomátvétele? Mennyivel különb ő attól az Ádámtól, akit folyamatosan kutyázott? Ja, hogy ő alapből szemét és nem barátkozni jött, akkkor nála nem számít. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a Nikinek leesik-e valaha az, hogy itt is csak egy kellék, ahogyan Linda is.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.05.13. 09:17:36

@kovacsem: én minden interjúmat így írom meg, minél életszerűbben, ahogy történt. a commen:com-on talélsz párat.
@Pipkó: kölcsönösen megörültünk egymásnak.

szethi 2011.05.13. 09:18:14

@bigél: van ilyen. Majd ha a Katolikus Aggszüzek Teadélutánja című műsorról ír HV-t sixx, ott mutatóban akad ilyen komment. :-))

Cirmix 2011.05.13. 09:18:19

ÁDÁMOT KÉREM VISSZA!!!!

Hüjje szerkesztők!

szepi79 2011.05.13. 09:19:15

@bigél: nekem is feltűnt. pedig anno még hogy örültem, hogy itt nincsenek olyan indulatok, mint a VV4es HVban, erre tessék. bár itt legalább nem egymást szidják a kommentelők, meg nincs személyeskedés, szal még mindig jobb a helyzet.

kovacsem 2011.05.13. 09:21:20

@sixx: ha már olyan hülye voltam, hogy nem olvastam el a szerzőt, ami előtt ezen a fórumon leszóltam a cikket, el fogom olvasni a többit is. még egyszer bocs, nem akartalak megbántani. a hogyvolt-nak továbbra is nagy rajongója leszek.

Sokorai_Atala 2011.05.13. 09:21:50

Jellemző, kiknek lett a vezére Szandra.
Suba a subához, guba a gubához.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.05.13. 09:23:48

@kovacsem: nem bántottál meg, meg csak elomdtam, én milyen stílusban írom az interjúkat.

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 09:24:38

@bigél: Ezek csak szlengek. Szerintem nem kell ennyire komolyan venni.

kovacsem 2011.05.13. 09:25:01

@szethi: sztem ott is lenne. az a tapasztalatom, hogy az ilyen típusú személyiségnek mindegy mit szid, csak kiadhassa a frusztrációját. simán figyelmen kívül kell hagyni, ezt a fajta bunkóságot, és akkor abbamarad. tudod, a gyerek se hisztizik, ha nincs közönsége.

kovacsem 2011.05.13. 09:25:48

@sixx: lehet Neked privát levelet írni?

bigél 2011.05.13. 09:26:04

@szethi: ebben nem lennék annyira biztos, akinek ez kell, annak ott is lenne megfelelő alany. ;)

beacska 2011.05.13. 09:28:00

Lotti nem is néz ki olyan rosszul azon az egyszem képen, ami neki jutott.

Egyébként én sajnálom, hogy annyi tejfelesszájú jutott a végjátékba. És itt nem a Régiek és Újakról van szó. Hanem, a 10-ből 3 épphogy túlélte az első párválasztóját (najó, Lacinak a második)

Úgy látszik, csak nekem bántotta a fülemet és a szememet, ahogy a Tejfelesszájú Laci és Attila hátradőlve osztotta ki, hogy Kristóf milyen gyenge és Danival neki kell hazamennie!?

Én új klubbot nyitok: Laci és Attila legyen az első kettő hazamenő!!! EZ ÍGY NEM ÉR!!!!

Kind of Angel 2011.05.13. 09:29:34

Skacok, mielőtt szobrot állítanánk Ádám komának és betonba folytanánk a 3 bulát, ismerjük már el végre, hogy ez egy kurva játék! A két ősellenség két különböző stratégiát követ: öribariság kontra átmeneti szövetségek, aztán a végén úgyis egymást nyírjuk (hevenyészett idézet Pókmajomtól,ő legalább ki meri mondani, amit mások csak gondolnak). Lassúbeszédűnek képmutatásból csillagos piros pötty, a kisfaszomat áldozta volna be magát, rá se mert nézni a Pápára és mocsok nagy szerencséje, hogy a Don-t kérdezte először T69-es, sztem nem véletlenül...

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2011.05.13. 09:30:21

@sixx: csodálom, hogy ő nem került elő mint alteregó:
Miranda Veracruz De La Hoya Cardinal

Binglof 2011.05.13. 09:30:45

@bigél. Én véresen komolyan írtam, hogy a Pókmajmot agyonverném egy darab szarral. Ha nem bírod a vért, ne ülj előre. :-)

Maria Munos Fernandez 2011.05.13. 09:30:47

Ez a mai extrán jó volt Sixx! :D

Üdv Mindenkinek! Eddig csak olvasásban voltam aktív, de most már muszáj hozzászólnom is... :)))

Egyébként csak nekem tűnt fel, hogy Bianca Isaura Ferrera ma szinte egyetlen épkézláb mondatot se tudott összehozni a párválasztón?! :) Egyszerűen a nyolcadik baki után már sírtam a röhögéstől!
ÁDÁMOT a következő Édenbe műsorvezetőnek!!!! :DDD

@mocskosmacska: Igazad van, megrendezett volt, csak másként... :)
Gondolom ez nem spoiler, mivel a játék menetéről nem mondok semmit: Ádámnak mennie kellett, nem nyerhetett és ezt így hozták ki. Jól kidomborították ezt a Szent Dániel barátságot, pedig nem ez volt a dolog mögött (mondjuk az eredeti indok elég fura lett volna, mivel szerintem olyan szabály nincs, ami miatt Ádám kirakható lett volna...)
Maradjunk rejtélyesen annyiban, hogy Don Korleone végülis mégis a szerelmet választotta... ;)(nem, nem Szent Dániellel :P)

Cirmix 2011.05.13. 09:31:25

Sixx,
személyesen is szimpi volt Ádám?

Antipók 2011.05.13. 09:31:46

Egy páran boncolgatták, hogy amióta pók bent van, hányszor volt lánytöbbség. Amikor bejött, Levi gatyájában védettséget talált. A következő héten jött Danny és Krisztián. Danny ment és a párválasztón a fiúk voltak többen. Következő héten érkezett Szandra és Dani vissza. Szandra amilyen gyorsan jött, úgy ment és a párválasztón, ismét fiútöbbség volt. Következett egy újabb hét és naná, hogy fiúk jöttek be, Toldi és Prosztó. Ezután jött 2 lány Detti és TökösBula személyében, viszont itt szerzett védettséget. Újabb hét, ismét fiúk Laci és a Jerzy haverja (nem jut szembe a neve, mindegy), majd ez a hét, ahol ugyancsak fiúk voltak többen a párválasztáson.
Ergó Pókmajom érkezése óta 5-ször volt a párválasztáson fiútöbblet és kétszer lánytöbblet, amikor is védettsége volt.

bpetya75 2011.05.13. 09:33:09

@szepi79 - Harciteknős idomár: Azért volt itt személyeskedés is sajnos. De moderálták magukat az érintettek. Vagy őket moderálták???

Egyébként én sem értem, miért kell úgy haragudni PM-re. Játssza a szerepét, okosabbnak hiszi magát, mint amilyen, mert a többi lány nála is butább (leszámítva Alízt, illetve anno Krisztát), nem jobb és nem rosszabb Korleónénál. Én őt sokkal többre tartom, mint a nagyon magasan szinten álló Lassúbeszédűt. Már nagyon vártam, hogy valaki rákérdezzen szerencsétlen léggitárosnál, hogy ez a lemez miért akad be nála időről időre.

Kíváncsi vok ki fog nyerni, de a fiúk közül senkivel nem tudok szimpatizálni. Talán az egy Prosztóval egy kicsit. A csajok közül meg Alízzal, bár időnként meginog a szimpátiám, de a többiek sehol nincsenek.

Naszóval igen gyenge volt a szereplőválogatás...

moncsi007 2011.05.13. 09:34:02

Sziasztok!
Örülök, Ádám elhagyta az Édenkertet ;) /Nem tetszett a viselkedése, ezt már írtam. Sőt Nikit is megalázta most a párválasztón. Ehhez azért kellett ám arc.../S nem nevezném tökösségnek,amit csinált, s egy szintre sem emelném Levi tettével. Levié magasabban van :))
Ádám szerintem arra alapoz, hogy a Pápa visszakerült a játékba, ezért van egy kis hátszele, talán megnyerheti a játékot is ezzel. S akkor osztoznak. Nem a barátság miatt áldozta fel magát. Sőt szerintem, ha Kristóf lett volna a Pápa helyén még gondolkozni se gondolkozott volna a dolgon, hanem kijelentette volna, hogy Kristóf pá-pá menjél haza :)
Csak az a gáz, hogy szerintem Dani nem nyerheti meg a játékot, pont azért mert visszakerült. Vagy ez nem számít? Más országokban volt ilyen esetleg? Nem tudom.
Csálécsöcs kezd szimpi lenni. Játszotta a buta pic.át, most meg átveszik itt Pókicával a hatalmat :))))

Alíz meg jó kis kalamajkába került. Bár okos csaj ő. Remélem Kristóf lesz a párja a végéig.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.13. 09:34:04

Innentől nem igazán lesz számomra érdekes a játék. Pók és Korleóne tették érdekessé, az ő folyamatos háborúzásuk.

Nem hiszem el,hogy ez a bambaarcú tódi már megint megúszta a kiesést, pedig jószerével semmit sem csinált, csak a don mögött kocog.
Ádám elszámolta magát. Dani sosem lépte volna ezt meg érte. De így jár, aki egy milliós játékban olyan hülye,hogy komolyan barátkozni kezd.

Pók meg már most ugyanazt játssza,mint a don. Gyűjtött két csatlóst. Pók (Don), Niki (Dani), Alien (Kristóf).
Ha lenne egy kis esze, észre vehetné,hogy ez a fajta taktika már Ádámnak is a bukást hozta.

beacska 2011.05.13. 09:34:07

@Maria Munos Fernandez: hát ez tényleg nagyon rejtélyes volt ;D

Kistigris 2011.05.13. 09:34:18

@bigél: Ez szúrja már nekem is a szememet... A sok tisztességes Korleóne-fan (aki azért engem is meglepett, bár döntésének többféle megfontolás is lehet a hátterében) már egymást übereli a Pók-kínzási módszerek kiagyalásában.

bigél 2011.05.13. 09:34:39

@nyílegyenes labirintus: persze, tudom, hogy az, de ezerféle szleng van, én pl. SSKK ;) nem használnék ilyet.
Ugyanakkor tartom, hogy aki ezt írja le, abban ténylegesen van valamiféle indulat az adott személlyel szemben, leginkább ezen az indulaton csodálkozom.

moncsi007 2011.05.13. 09:36:12

@Éden Zina:
igen, csak Pókica nem fogja magát feláldozni egyikért sem ;)

Sőt szerintem a végső párválasztón már Robi párja lesz...
Van egy ilyen érzésem. Megbeszéltek valamit ugye az elején-osztozás, most Pókica lavíroz, de ott lesz biztos? párként a végén Robi.
Talán.

GRX 2011.05.13. 09:36:38

Best ÉH episode ever, best hogyvolt ever.

bigél 2011.05.13. 09:37:41

@Binglof: inkább a büdöstől tartok és a rám fröccsenő darabkáktól ;)

szethi 2011.05.13. 09:38:04

@kovacsem: gőzt lecsapatni polfórumra járok :-))

beacska 2011.05.13. 09:38:47

@Éden Zina: ???? ezt tényleg te írtad??? vagy vki lenyúlta a nickedet? Minden személyeskedés nélkül, de azt hittem, ma itt te leszel az, aki örömtáncot lejtesz Ádám kihűlt helyén, azt danolva, hogy "Szandra a nagy taktikus, éljenek a Pókmajmok"

;D

Tiko 2011.05.13. 09:40:21

Nohát. Eddig Szandra pártját fogtam, a nyílt nem sunyi viselkedése végett.

Azonban tegnap olyat láttam, amit nem hittem volna, hogy valaha is látni fogok a királytól.

Pont akkorát nőtt a szememben, mint amennyire lenéztem eddig.

Riszpekt Ádámnak! Kristófka meg Danika nokomment.

Ellenben Szandra utólagos viselkedése (Alíz lekezelése) nagyon nem tetszett.

Frucsasz 2011.05.13. 09:41:32

Háááááát... az Ádámot istenítőket nem értem.
1) Szép, szép, hogy megígérte, hogy Dani seggét a saját kárára is megmentené, de: Nikinek már jóval régebben megígérte, hogy végigviszi vele a játékot, bármi is történjen. Kitart mellette, jóban-rosszban, egészségben, alkoholizmusban stb. Eljött a pillanat, amikor a két ígéret ütötte egymást, és így Nikit hagyta cserben. Szóval számomra így is segget csinált a szájából.
2) Feláldozta magát, gondolva, hogy Dani erősebb, majd ő jól megnyeri és osztoznak. Erről csak annyit, hogy Dani fejében egy kupac döglött molylepkénél több nem található. A királynak meg annyi esze nem volt, hogy felmérje, kiket hagy bent a sleppből (Kristóf, Niki és Dani- kétlem, hogy a jövő évi Nobel-díjra jelöltek közt bármelyikük neve szerepelne...).
3) annyi esze nem volt, hogy kisakkozza, hogy ha
-Kristóf áll Alíz mellé (erről tudtak)
-Pókmajomban nem lehet bízni (erről is tudtak),
-és az új csajt meg nem választhatja az új srác (erről is tudtak),
akkor semmi más dolguk nincs, mint az új csaj mellé beállítani Danit. Így Kristóf, Dani és Ádám is védve maradt volna, az új gyerek beáll az elárvult Pókmajom mellé, Laci meg hazamehet otthon játszani a legokatonáival. De meg se fordult a nagy taktikus fejében, hogy az új csajt használni kéne...

Tényleg Alíz a legeszesebb (no persze ez a felhozatal ismeretében nem túl nagy bók...), remélem, megnyeri. Ő még csak risztelni sem fog senkivel :)

toi 2011.05.13. 09:43:11

basszus, sixx! mi lesz, ha vége lesz? min fogom magam hülyére röhögni reggelente?

toi 2011.05.13. 09:46:17

ádám meg bent tartotta a buzibarátját. úgy van vele, ha nyer, feleznek. hát nem fog.

crazygránát 2011.05.13. 09:46:20

Én csak azt nem értem, hogy a király bandája legalább feldobta az amúgy ránézésre kurva unalmas életet a hotelben, erre a nagyon okos Pókmajom-féle trió kitalálja hogy ki kell rakni őket. Innentől kezdve majd annyi lesz az összefoglalóban hogy cigiznek, döglenek az ágyon meg monokiniznek? Niki teste amúgyis kb úgy néz ki mint egy telefosott búvárruha, Póknak a 40 kilós testén akkora segg van hogy nem lehet mellérúgni és minden összefoglalóban ezt kell sasolnunk /o\

bigél 2011.05.13. 09:47:50

@Éden Zina: Lesz még itt meglepetés, ahogy a beharangozóból kivettem.

Binglof 2011.05.13. 09:48:39

A félreértés elkerülése végett: Én nem vagyok Ádám fanatikus. Egyszerűen a Pókmajom stílusa irritál. A hétvégén szembejött velem a West End-ben. Ha nem a párommal vagyok, biztos hogy megszólítottam volna. De még így is ökölbeszorult a talpam.

Kistigris 2011.05.13. 09:48:50

Különben nagyon várom, hogy vége legyen, mert sixx és a fáradhatatlan kommentelők miatt vészesen elhanyagolom a teendőimet:)

Benny sk 2011.05.13. 09:50:53

Rendszeresen elolvasom az éden HV-kat, viszont a műsort nem mindig nézem. Szval, nem teljesen értem, hogy Dani mi a rákért nem állt be Lotti mögé??? Illetve azt még értem, hogy Dani miért nem gondolt erre (nyilván, nem volt neki mivel), de Ádámnak miért nem jutott eszébe ez a felállás?

Mbraun 2011.05.13. 09:51:28

Franko a leiras... A musor befejezese utana Szandrat es Alekinyot zarjak ossze fel evre, es dobjak el a kulcsot.Mert megerdemlik egymast.

Nagyzee 2011.05.13. 09:51:43

Nem értem a szerkesztőket. A két igazi főszereplő egyikét dobták ki egy kis dráma kedvéért, de szvsz túl hamar. (Mert ez az önfeláldozós dolog erősen Ádámra volt szabva.) Mondjuk így emelt fővel, pozitív szereplőként távozhatott, ami lehet, hogy neki megérte, de szerintem a műsor jobb lenne vele mint Danival. Mégis, úgy néz ki, hogy Danit és Szandrát tolják. Az utóbbi még érthető is, de az előbbi teljes talány.

Szandra esetében viszont a hátszél nagysága már túl sok. Ha jól számolom, hét hetet töltött bent, és ezalatt ötször voltak veszélyben a fiúk a párválasztón, és mindössze kétszer a lányok. Szandrának mindkét esetben védettsége volt (a második alkalommal méghozzá dupla védettség, még a kérdőívtől is megvédte, így Jenny ment helyette). Azért 7 hetet végigtolni úgy, hogy a párválasztón még csak esélye sem volt a kiesésre. Durva.

Igazából ez talán még jobban is irritál, mint maga a viselkedése. Túlságosan lejt a pálya. Ha kevesebb hátszéllel sikerült volna elfoglalnia a trónt, akkor kevésbé zavarna, annak ellenére, hogy nem százas a csaj. (A bunkóság nem játszik, elég sok bunkó ember megfordult a hotelben, Ádám is az volt pl. Szandra igazából csak azzal emelkedik ki közülük, hogy ő még pszichopata is pluszban.)

bpetya75 2011.05.13. 09:53:51

@crazygránát: Az összefoglalót a csatornának kell megoldani. A játékosok a pénzért mentek be. Számon kérni rajtuk, hogy a veszélyes játékosokat akarják kirakni, hááát legalább is dőreség.

Érdekes volt számomra, hogy Pók mintha tényleg sajnálta volna, hogy Don kihullt. Azt hiszem igaza volt abban, hogy kiszámíthatóbb lett volna a folytatás, ha a pápa megy és a király marad.

felmary 2011.05.13. 09:54:24

@zsj: Szandra ijesztő, de tényleg. Igaza van azoknak, akik azt mondják, hogy amint egy kis hatalma van, gusztustalan módon a csersznye fölé tűzi zászlóra, és mindenkinek a képébe lobogtatja. Ettől függetlenül még mindig érdekesebb a játék, mint mielőtt nem volt.
Ki veszi át a hatalmat Ádámtól? Lehet, hogy Alíz???

beacska 2011.05.13. 09:54:25

@Binglof: jééé, én azt hittem, azért nem jár közönségtalálkozókra, mert visszament olaszbaaa rúdonpörögni.

zsj 2011.05.13. 09:54:27

@Binglof: Még jó, hogy nem szólítottad meg! Na nehogy már! EZ CSAK EGY JÁTÉK!
Az a jó benne, hogy lehet őket utálni, szeretni, sőt csúnyákat mondani róluk a kommentekben, na de az életben ezért megszólítani őket? Szembesíteni a játékkal? Jézusom. Na hát ez már durva...

e-kor 2011.05.13. 09:55:11

szerintem aki a velvetet elolvasta az interjút ebből a részből akár a végső győztes férfi tagjára is lehet következtetni.

"Az Éden Hotelnek köszönhetően megismerik az utcán, és a nők is másként néznek rá. “Fura ez, mert pont az a srác vagyok, mint egy évvel korábban, nem műttettem át magam, vagy ilyesmi, így azokkal a nőkkel nem tudok mit kezdeni, akik most jönnek oda, hogy helló, te vagy az Éden Ádám, mert ugyanabban a pubban már láthattak eleget korábban is, de akkor nem foglalkoztak velem - hát akkor most is tessék továbbhaladni. Kristóffal szoktunk bulizni, ami nagyon veszélyes, mert tapadnak rá a nők, ott lóg rajta állandóan pár, bárhol vagyunk.”

valószínű nem az esze és kinézete miatt tapadnak a nők lassúbeszédűre aki a játék előtt szegény is volt mint a templom egere ...

amúgy corleone a reality showk eddigi messze legpozitívabb alakja ezt kimerem jelenteni !
sokmindent megcsinált a show kedvéért, de tudta hol a határ, és megmaradt embernek...

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 09:56:08

@bigél: Nyilván, ha nézünk egy műsort, filmet, akármit, ki-ki vérmérséklete, személyisége szerint próbál azonosulni a szereplőkkel, karakterekkel, majd erről -névtelenül!- véleményt is lehet nyilvánítani. Erről szól az egész, és nem többről.
Vannak aki hevesebben reagálnak egy-egy hsz.re és kisebb háborúként élik meg, személyes sérelemnek veszik a véleménykülönbséget.
Te nem használnál ilyen kifejezéseket, más meg igen.
Szerinted miféle valós indulat lehet abban, ha leírom (viccből, szlengként),hogy Póknak azonnali szívlapát? Hm?
ugyan...

garrett27 2011.05.13. 09:56:44

Azért ennyi idő után már tényleg kijárna egy párválasztó, ahol Pókmajomnak legalább halvány esélye lenne kiesni. Ez így túl átlátszó. Vagy fiútöbblet, vagy védettség. Eddig a közelébe sem került a kiesésnek. Az új triumvirátus pedig végleg leveri az automatát.
Azon meg külön csodálkozom, hogy Ádám a játék után is tartja a kapcsolatot Nikivel. (Na jó, Pókmajmot azért továbbra sem veszi be a gyomra.) A távozásában vastagon benne van, mivel hirtelen átállt a fekete özvegy csapatába, vagyis gyakorlatilag elárulta. Mindezt azért, mert nem akarta meghúzni a Don.

bpetya75 2011.05.13. 09:57:13

@Nagyzee: Miért pszichopata? Nem kicsit elszállt magától, holott védett seggel jutott el odáig, ahol tart, időnként idétlenül röhög, meg "gonoszkodik" jujjjj. De mitől pp? Nem ért.

Átvitel honvéd 2011.05.13. 09:57:46

Nem értem, mire fel ez a nagy Ádám-hype...

Az utóbbi egy hétben szépen lassan, de biztosan csúszott ki a kezéből az irányítás. Semmi sem jött össze, a klikkje csak esett szanaszét. Lassan stabil párja sem volt, hagyta, hogy a dolog Nikivel idáig fajuljon. Az utolsó egy-két napban olyan viszonyok kezdtek lenni, mint a beköltözés utáni első hetekben... olyan fúrás-faragás, szemtől szembe "persze, jaj de örülök neked", háta mögött meg "...a q anyád", hogy az embert hányinger kerülgette. Végül ott volt az a döntés, hogy Pókmajom (szerinte) nem fogja hazazavarni Danit, pedig nyilvánvalóan ezt tette. Ez már nem az első, masszív stratégiai hiba, amit elkövetett.

...Vegyük úgy, hogy nem sok babér termett volna neki, ha Dani megy, ő meg marad, mivel, mint stratéga, leszerepelt, a klikkje romokban, az ellenfél meg feljövőben... bandafőnökként (ami láthatóan a kedvenc karaktere) ez egy masszív kudarc, azaz számára ebben a szerepben itt véget ért az út. Az, hogy bedobta a törölközőt, a menekülés volt (...bár jól jött, hogy önfeláldozásnak is el lehetett sütni).

Olvasom a Velvet vele készített cikkét... Nem csinált segget a szájából, ja persze, hagyjuk már... most én számoljam össze, hogy hányszor vetített csak az ÉH-ben? Meg hogy Pókmajom egy ocsmányság, én meg szent vagyok, nem is beszélek vele? Hagyjuk már ezt a szart. Ilyen tündérmese utoljára a másodikos olvasókönyvben van. Mindegyik karakternek megvan a maga stílusa, de arra, hogy mindkettő meglehetősen manipulatív, és szereti a hatalmat, arra pontosan a jó bizonyíték, ahogy a Hotelben (a hatalom egypólusúvá válásával) elkezdtek, és el fognak fajulni a dolgok. Abba a stílusba, ami Pókmajom érkezése előtt volt.

Binglof 2011.05.13. 09:57:49

@zsj: Miért ne kérdezhettem volna meg tőle hogy zsigerből volt ilyen kedves antipatikus, vagy a szerkesztők súgtak neki? Különben is, közszereplővé vált ezzel a műsorral. Viselje a következményeit. :-)

felmary 2011.05.13. 09:58:04

@Maria Munos Fernandez: ???????? Ezt kifejtenéd bővebben?

beacska 2011.05.13. 09:58:13

@e-kor: a kiscsajok még nem tudhatják Kristófról, hogy megnyerte (ha erre gondolsz), lévén, hogy még nem tudni, ki nyert. Ha meg arra gondolsz, hogy szórja a pénzt ezerrel, nahát, azt sem hiszem. Szerintem a győztes mg tutira nem kapta meg a zsét.

_izée 2011.05.13. 09:58:23

Ádám ott b@szta el, hogy nem váltott előbb Alízra, hanem maradt az alkoholtól egyre elviselhetetlenebb és vállalhatatlan Niki mellett. Várható volt, hogy Niki robbanni fog, bár őszintén szólva nem erre a kétlépéses scenárióra számítottam, hanem arra, hogy pm előbb-utóbbi rábeszéli a cserére.

A szerkesztők annál inkább, egyszerűen kiszórták Ádámot, Dani kihullása pm mellett a levegőben volt és az sem volt kérdéses, hogy a Hóember melyik két nevet fogja a papírra vetni.

pm hatalmas hátszél mellett vitorlázik tovább és ezzel az új droidgyerekkel még csak veszélyben sincs.

Remélem Aliz és Kristóf együtt marad és nem próbálják egy cserével menteni az egyházfőt. Ha ez sikerül - final four.

My bet:

Aliz-Kristóf
Attila(Robi?)-Poke

deltaTheEnd 2011.05.13. 09:59:34

Ádám azért megmutatta milyen jellem. Boldog ország lennénk ha több lenne az ádám és kevesebb a pókmajom értékrendű ember.

Egyébként olyan hülyék, simán beállhatott volna Kristóf Lotti mögé, a csaj megbízható. Igaz ALízzal meg végigviheti.

A parádé hogy a csajok bandába tömörülnek, csak az nem esett még mindig le nekik, hogy a lovét egy fiú-lány páros viszi...

"nem irigylem azt a török kamionsofőrt, aki felszedi az Éden hotelből hazafelé menet." -- funny little bastard :)

zsj 2011.05.13. 10:01:08

@Nagyzee: Na most ezzel nem értek egyet.
Ffelfoghatjuk úgy a játékot, hogy nem kkell minden kiválasztásra úgy menni, mmintha vágóhídra küldenének. Szandra mmindig igyekezett bebiztosítani magát. Aa párválasztók közötti néhány napot aazzal töltötte, hogy megszerezze a vvédettséget, nekem ez tetszett! Pl, amikor lecsapott a borítékra, vagy amikor mindenáron ő akart menni rrandira, vakmerően játszott. Tehetett vvolna másképp is, akkor nem lett volna vvédettsége.

zsj 2011.05.13. 10:02:19

@zsj: na, jól megviccelt a billentyűzetem! bocs...

_izée 2011.05.13. 10:02:36

@Éden Zina: szerintem Ádám nem Dani, hanem saját maga miatt lépte ezt meg, s ezért nincs értelme azt fejtegetni, hogy Dani megtette volna ez (nem :))

Ádám vállalható akart maradni Európában is. A homoerotikus csókot és a damurolandos estét leszámítva sikerült is neki :)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.13. 10:02:54

@e-kor: hát nem tom. a koszvadt szutykozás teli szájjal nálam nem dzsentlmen kategória.
vagy ez lenne a határ egy értelmes férfinál?
ezen a ponton még ő a jó fej,hogy nem fejelte le pókot, mert az már kicsit erős lenne?

maradjunk annyiban,hogy ádám ugyanolyan koszvadt volt bent, mint bárki más, de ez nem baj, mert ez egy j-á-t-é-k.

_izée 2011.05.13. 10:03:45

@beacska: szerintem sem kapta meg, de felvehetett áthidaló kölcsönt :D :D :D

Binglof 2011.05.13. 10:04:29

Amúgy nem értem miért hangsúlyozzátok ki a JÁTÉk szót. 25 milla az nem JÁTÉK. Aki azt mondja hogy félvállról tudná venni, az hazudik. Mindenki 90%-ban önmagát adja bent.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.13. 10:05:22

@_izée: ez nem a három testőr, hanem egy baszós-pénznyerős-párcserélgetős műsor.
kár,hogy csak pont annak nem jött le, aki bent lakott hónapokig.
de persze majd utóbb kiderül. ha végül Dani, vagy Kristóf nyer/t/, akkor tetemre hívhatjuk Ádámot,hogy megosztoztak-e.

Nagyzee 2011.05.13. 10:06:01

@bpetya75: Nem vagyok pszichológus, szóval könnyen lehet, hogy nem a megfelelő kifejezést használtam. Mindenesetre nem csak simán bunkó mint a többiek (pl. Ádám, Gábor, Dani, Krisztián mind elég bunkók voltak időnként), hanem pluszban van valami beteges a viselkedésében. Az idióta röhögcsélései, a körömrágása, az a kéjes élvezet, ami kiül az arcára, ha "gonoszkodhat", meg úgy az egész testbeszéde, stb. Nem egy normális személy benyomását kelti.

crazygránát 2011.05.13. 10:06:18

@bpetya75: ha a veszélyes játékosokat akarnák kirakni, akkor Nikiéknek Pókot kéne kifúrniuk, mivel ő a leginkább manipulatív, ráadásul jól láthatóan pszichés problémái is vannak, simán hátba fogja szúrni a csicskáit is ha az érdeke (vagy a labilis idegrendszere) úgy kívánja. A csajok közül egyedül Alíznak van annyi esze, hogy ne a fiúk ellen játsszon.

bpetya75 2011.05.13. 10:07:14

@Éden Zina: Egyetértek.

Annyi kieggel, hogy bár játék, de az ebben mutatott képpel azonosítja a környezet pár hónapon keresztül. Ami azért nem egyszerű helyzet. Erre készült a Don elég tudatosan, és csak két hibát követett el. A csók meg a pókgyalázás nem tűnik olyan könnyen vállalhatónak, de a többiek ennél többet ártottak maguknak.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.13. 10:08:16

@deltaTheEnd: na ez az azonos neművel nem lehet nyerni feltűnhetett volna Szent Ádámnak is....

vicces belegondolni,hogy a brókergyereknek egy centivel sem volt több sütnivalója, mint egy biliárd asztalon maszturbáló escortnak.:)

Kind of Angel 2011.05.13. 10:08:31

@József István: Nekem az is megfordult a fejemben, hogy Donunk gyorsan rájött, ezzel a húzásával minimum menyországba megy a műsor után és ha ezt kellő intelligenciával kezeli, elkerülheti az oly gyakori 3 perces trash celebbé válást.A játék szempontjából tán hülye húzásnak tűnt a tiplizés, de ki fog az fizetődni, ezért az ÉH történetében először respect neki. :D

jog-ász 2011.05.13. 10:10:13

ma durván barokkosan sziporkázó volt az összefoglaló:))))kész vagyok..

bpetya75 2011.05.13. 10:10:52

@crazygránát: A veszélyes játékosokat pók meg don nevezte meg. A többiek bégetve követték/követik őket. Pók természetesen hátba fogja szúrni azt, akit tud. Nyerni jött, el is mondta. Aki ezen meglepődik a "barátnői" közül, az megérdemli amit kap.

_izée 2011.05.13. 10:11:09

@Éden Zina: egy ponton fontosabb volt neki valami/valaki/akármi, mint a játék. Kiszállt. Nem lett ettől sem hős, sem hülye.

Növény (törölt) 2011.05.13. 10:11:50

énénééén SOKKOT KAPTAM!

e-kor 2011.05.13. 10:11:54

Éden Zina : azt írtam, hogy eddigi reality showk legpozitívabb alakja, (főleg őszinteségben), ez mindent elmond az eddigi realityk színvonaláról...

koszvadt szutykozást azért mondta, mert valószínű az ő értékrendjébe nem fér bele, hogy valaki kurválkodik és még henceg is vele...
itt csak nevén nevezte a dolgot.

mintahogy az sem, hogy a szőke bige mindenáron csak részegen akart dugni vele.

Nagyzee 2011.05.13. 10:11:57

@zsj: Az a boríték elég erősen neki volt szánva. Neki abszolút megérte elvenni, mert nem volt vesztenivalója, a többieknek nem annyira. (Na jó, az újakat leszámítva. Linda és Detti épp akkor volt új asszem, ők is rámarkolhattak volna.)

Az meg szerintem nem volt fair, hogy a védettsége megmentette a kérdőívtől, így amiatt Jennifer ment haza, majd ezután nem nullázódott a védettsége, hanem még a választásra is megmaradt.

Másrészt meg ez egy párokról szóló műsor elvileg. Egy ilyen műsorban az nem szabadna, hogy megtörténjen, hogy valakinek hét hétig ne legyen szüksége párra.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.13. 10:13:39

@bpetya75: Ádám alaphibája az volt,hogy szarba sem vette a párjait.
folyamatosan a haverjai seggét lafkázta.
minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll.
ő ezt a közmondást nyilván nem ismeri,ugyanis , ha így lenne, akkor nagyobb hangsúlyt fektetett volna arra,hogy elégedett legyen a párja.
másrészt elhatárolódott póktól maximálisan, pedig,ha időben belátja,hogy ez a nő nem hülye, akkor akár szövetséget is köthetett volna vele, és szabályosan, párként nyerhettek volna ebben a játékban.

Ádám halála, és bukása a játékban egyértelműen dani volt.
Ha nem viszik vissza soron kívül a játékba a másikat, akkor Ádám akár nyerhetett volna is. Nem pók vágta tönkre Ádámot, hanem a legjobb barátja.

Így kintről nekem egyértelműen ez jön le.

deltaTheEnd 2011.05.13. 10:13:43

@bpetya75: játék a .... Ti sem gondolhatjátok, hogy megjátszották magukat 40 napig. @Binglof: -fal egyetértek 90% ig önmagukat adták bent. És ahol ilyen érzelmek vannak az egyébként se játék már.

látom van aki szerint meg Pókmajom és a Don egyformán koszvadtak, hát erre mit mondjak finoman? Annyit, hogy egyáltalán nincs igazad.

Zafír333 2011.05.13. 10:15:49

Nagyon sajnálom, hogy Ádám kiesett! Tartotta a szavát, (még akkor is, ha döntése következményeként távoznia kellett ..) De semmi értelme nem volt!!!
Fölösleges "áldozat"!Nem Dani életét mentette meg vele,és a barátság-hoz sincs semmi köze ( szerintem)
Ettől függetlenül, azt a tettét, hogy állta a szavát, nem kisebbíti az a tény, hogy osztoznak!Ha osztoznak.....
Kristóf üres szavakat puffogtat, ha ő is feláldozná magát Daniért, akkor miért nem emelte fel a kezét?? ( Azzal sincs semmi baj, ha nem áldozza fel magát, de akkor ne az ellenkezőjét állátsa a kamerába!)
Ha vmelyik nyer a kettő közül, ÉS utána osztoznak, azt barátságnak lehet majd nevezni!

zsj 2011.05.13. 10:17:38

@Nagyzee: Aha, mondjuk az igaz, hogy én meg Ádámmal kapcsolatban szoktam ilyen megszervezéseket érezni, szóval akkor Szandrával kapcsolatban is ugyanez van, ja. Mondjuk én is őket támogatnám szerkesztőként.

Bár azzal nem értek egyet, hogy párokról szóló műsor... én pl sokkal több szexet, csábítást, kavarást, párcserét vártam.

De azért így is jó :)

felmary 2011.05.13. 10:18:04

@Éden Zina: Komolyan eszembe jutott, hogy mit fogsz ma írni. Nagyjából erre számítottam. :-)

deltaTheEnd 2011.05.13. 10:19:12

@Éden Zina: ugyanmár, szopottgombóc meg a király mint egy pár :D a király a közelében nem volt hajlandó tartózkodni, kb onnantól kezdve hogy bemondta a cigány kurvája, hogy rúdon táncol külföldön :)

Tény h eltaktikázta magát jópárszor, de kitől nem láttunk még taktikai hibákat? A többi százszor szarabbul játszotta.

felmary 2011.05.13. 10:20:52

@Tiko: Szerintem az, hogy Alízt elküldték a fenébe, teljesen jogos volt. Alíz valóban játszotta az agyát mindenkinek, ideje, hogy színt valljon. Más kérdés, hogy ez a nyerő stratégia, de Szandráék ebben ésszerűek voltak (még ha nem is udvariasak, de ezt ugye nem vártuk el tőlük)

bia79 2011.05.13. 10:21:41

@Maria Munos Fernandez: na, ha ez igaz, akkor most ezen megint kombinálhatunk... ;DD Horváth Évával jött össze vagy valamelyik szerkesztőlánnyal?:)
ez legalább épkézáb magyarázat lenne a lányokkal szembeni viselkedésére...

Nagyzee 2011.05.13. 10:21:59

@zsj: Ádámék táborából inkább Danit futtatják a szerkesztők, nem magát Ádámot. Legalábbis szerintem. Őt most a szerkesztők gyak. kidobták (de legalábbis elég lehetetlen helyzetbe hozták), bár cserébe szépen távozhatott. Nem tűnik véletlennek, hogy ő kapta ezt a "segget csinálok a számból, vagy feláldozom magam" dilemmát.

Kengyelfutógyalogmammut 2011.05.13. 10:22:29

"meghalt a király, éljen a király!"

bpetya75 2011.05.13. 10:28:10

@deltaTheEnd: Persze hogy alapvetően önmagukat adták. Viszont Ádámnál és talán Alíznál volt egy szint, ami alá nem akartak menni, nagyon helyesen. Más kérdés, hogy Pocoknál a Csáléval smárolás még belefért, a Donnál meg a Pók igen tapló fikázása, meg a homipuszi. Nem sikerült teljesen szépre a kép, de az biztos, hogy jóval kevesebb szégyellni valójuk van a műsor miatt, mint a többieknek.

beacska 2011.05.13. 10:34:02

Kristófon meg kár számon kérni bármit is. Egyrészt már az kiderült, hogy nem olyan szenvedélyes, mint Ádám, tehát nem is várható el tőle egy ilyen lépés. Másrészt, ha az esze nem is, de a szája kicsit lassú. Arról volt már szó, hogy nem lenne jó tűzoltó belőle...;D

Nalbi99 2011.05.13. 10:35:06

@moncsi007: Miért került volna bajba Alíz?
A legjobb pozícióban van, nem a lányokkal kell neki jóban lenni, hanem a fiúkkal, ők választhatják párnak, ebben pedig neki van a legjobb helyzete. Tökéletesen játszott eddig, úgy, hogy szinte mindig Joker volt, közben pedig minden fiúval jóban van/volt.

samba pa ti 2011.05.13. 10:35:06

@Sokorai_Atala:

Háát, ugyanez elmondható a háromkirályokról is.
Egyik hülyébb, mint a másik.
Ostoba álmacsók, ölég csökött aggyal, némi rózsaszín beütéssel.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 10:38:16

@beacska: nem tűzoltónak nem lenne jó hanem arra hogy segítséget hívjon ha tűz van. :D
Egyébként én abszolút nem hibáztatom, ő soha nem ígért olyat hogy bárki helyett hazamenne, meg amúgy is elég rázós hete volt.

samba pa ti 2011.05.13. 10:40:01

@beacska:
Az esze nemhogy lassú, hanem igen kevés.
Ezzel együtt úgy gondolja, hogy csak kevsen vannak vele egy szinten.
Ami igaz is, csak épp fordítva ahhoz képest, amit ő gondol.

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 10:43:04

@Benyeszke: De Te elfogult vagy,jó, hogy nem hibáztatod. :)
Egyébként Kristóf is feláldozta volna magát,de csak nem tudta olyan gyorsan kimondani...:)

beacska 2011.05.13. 10:45:41

@Benyeszke: :D hát nem volt egyszerű hete, az biztos. És mi jön még???

*jinx* 2011.05.13. 10:46:59

Már csak két hét! HALLELUJA!!!

Nem hiszem el, hogy feláldozta magát a Don! Zina egyetértek, innentől már nem érdekes de legalább kezd kifutni a játék.
És még azt mondják, hogy a nők játszanak érzelemből.

bdan 2011.05.13. 10:47:40

"és közben forog, mint akit egy malomkőre applikáltak pillanatragasztóval, és különösen geci törpék forgatnak a legváratlanabb helyzetben"

MINDEN SZAVA ARANY :D:D:D
besírtam bazz

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 10:48:49

@beacska: Divinyi Réka

és csak hogy tegnapi esti véleményemet magamat ismételjem: szép volt Ádám, max. recpect!

HÉ szerkójában egy helyen fedeztem fel nőiességet: a Marilyn Monroe-s brosson :)

_izée 2011.05.13. 10:55:04

@nyílegyenes labirintus: "nem tudta olyan gyorsan kimondani...:) " LOL

AnnaKarenina 2011.05.13. 10:55:08

Szandra jobban járt volna, ha értelmesen elmagyarázza az interjúiban a helyzetét, a helyzet megoldására általa kialakított taktikát, mint hogy röhögcsélve gonoszkodásnak nevezi játékát, mert amint látható, nagyon sok ember ezt el is hiszi. Ádám jóval rejtettebb, de persze teljesen nyilvánvaló uralkodása a többiek felett nem volt különb taktika, pláne ha hozzátesszük viselkedését a többiekkel (-Dani) szemben: az újak csak szimpla kieső darabok voltak a számára, a nők pedig csak cserélhető kiszolgáló személyzet.
Annyira okos sem volt, hiszen a tegnapi párválasztás csapata számára teljesen kockázatmentes lehetett volna, ha kicsit gondolkodnak, így még egy, a másik oldalt erősítő fiú versenytárs is bent maradt, Laci, akit tegnap simán ki lehetett volna ejteni.
Viszont sokkal jobb a PR-ja, lassan nemzeti hőssé válik, aki barátjáért feláldozta magát, holott csak muszáj volt vállalnia korábbi kijelentésének következményét, ráadásul az osztozkodás miatt rizikó sem volt benne.
Vígszínház, mondták volna VV-ben.:)

neurolingvisztika 2011.05.13. 10:55:59

Végre egy rality Mo-on, ahol jó példa is megtalálható, bárhogy is volt a háttérben a szervezkedés (Ádám) + Végre egy értelmesen beszélő normális nő (Alíz)! Pm, TB és Niki pedig a női nem szégyenei (bárcások), az ilyenek miatt kapnak nők is hatalmas maflásokat otthon és meg is érdemlik és az ilyenek miatt halt ki a "tisztelet" a női nem iránt! TB és Niki annyira buták, hogy nem veszik észre mennyire "használva vannak", szörnyű! :)

_jaga 2011.05.13. 10:56:51

atyaég sixx, egyelőre nem mertem tovább olvasni a szappanoperahősös, malomköves bejegyzésnél, eddig is nagyon nagyokat írtál, de most konkrétan fröcsköl a szememből a könny az üvöltve röhögéstől... ezer köszönet!

Kivétel 2011.05.13. 10:57:43

@e-kor: pedig de! A kinézete alapján... sok itt kommentelőnek is tetszik, és hallottam máshonnan is hogy bejön nekik, mint pasi, bár szerintem nagyon pici, de hát én vizilabdásokhoz vagyok szokva:)

*jinx* 2011.05.13. 10:58:52

Éden Ádám: "Arrogáns típus vagyok, rettentően idegesít az, hogy amit én megértek két perc alatt, ahhoz másnak miért kell tíz."

Ennek ellenére Dani volt a legjobb barátja?!

Hilux94 2011.05.13. 10:58:53

Ádámka NEM VOLT ÖNFELÁLDOZÓ, hanem egyszerűen saját magát szopatta meg. Mondjuk ideje volt mán, mer' Pókmajommal és Csálécsöccsel balhézáson kívül egyébre már nem futotta a királyi főbül.

Tett egy felelőtlen kijelentést, és utána úgy alakult a helyzet, hogy a szerkesztők jól az orrocskája alá dörgölhették (gúnyos röhécs). Vagy segget csinál az ételpotyogtatójából vagy öngyi lesz a reménybeli mátkájáért, oszt balra el.

Alíz bébi is addig játszott két kapura, amíg szembe nem jött a kapufa - most bezony ott a mokesz a szemecskéje alatt.

Pókmajom ismét győzedelmeskedett, énbiza együtt röhögtem véle. Már most őszintébben "viseli" a koronát, mint Korleóna tette valaha (lásd "lesz valahogy, aztán kinyírjuk egymást", ellenséget nyíltan, nemanyázva kiküldjük, stb).

Izgalmas lesz az uccsó hét, gratula a szerkesztőknek - jammeg Sixxnek, a mai HV különösen odabaszott!

PS: Muhahahahaha!!!

Kúró Rudi 2011.05.13. 10:59:40

Kedves cikkíró! Értem én, hogy te bizonyára szépnek, okosnak és jópofának tartod magadat, de ne keverjük már össze a könnyed szellemességet az öncélú fikagyúrással, mert sajnos te inkább az utóbbit űzöd. A másik zavaró tényező, hogy aki nem egésznap a te cikkeidet bújja, annak halvány szellentése sincs, hogy a játékosoknak adott, egy középsős óvodás szellemi szintjét idéző nevek pontosan kit is takarhatnak.

beacska 2011.05.13. 11:02:03

@AnnaKarenina: szerintem itt a nagytöbbségnek Szandrával éppen az a baja, hogy hiába vannak jó gondolatai, látja át a helyzetet, tesz is érte, a stílusa bicskanyitogató. Mondhatjuk azt, hogy ez egy játék, meg semmi köze nincs az itthoni élethez, de mindenki olyannak láttatja magát, amilyen lenni szeretne, illetve, úgy gondolja, hogy lennie kéne. Szandra a nagy taktikáját olyan köntösbe öltözteti, ami lehet, hogy az ő életében a követendő példa, de az emberek nagytöbbségének nem jön be.

ééés akkor a felé forgó szerencsekerékről nem is beszéltem...(nagy reménytelen legyintés)

akifarm 2011.05.13. 11:05:57

@Kozi73: ööö, ehhez az egészhez mi köze volt Pókmajomnak? Mihez is gratulálsz pontosan? :)

bárkiakitakarsz 2011.05.13. 11:06:06

@Kúró Rudi:
nem sixx tehet róla, hogy nem érted a tréfát :D

Kürosz 2011.05.13. 11:07:21

pár jellemzés:

Ádámról:

- bevallom, elfogult vagyok vele szemben, sajnos közelről sok ilyen műmájer gyereket ismertem, és bizony egyáltalán nem olyan jó fejek, mint amilyennek távoli "csodálóik", szimpatizánsaik tartják őket.
Hogy Ádám kiféle és miféle, az csupán egy jóval nagyobb közösségben és hosszabb idő alatt derülhetne ki, egy parányi mikroközösségben könnyű volt neki "kiskirálykodni".

- a hazautazását nem tartom nagy áldozatnak, Leviéhez hasonlítva meg pláne nem, hiszen
1. eleve letárgyalták, h leosztják a lóvét
2. ha van egy kis esze, akkor tudhatta, h az ő szakmájában nagyon rosszul jönne le, ha segget csinálna a szájából, enyhén szólva elvágta volna magát, a főnökség is elkezdett volna gondolkodni a megbízhatóságáról
3. mindezzel együtt azért respekt

- amit Szandrával szemben művel, az már óvodás szint, pl. hogy lenyilatkozza, h Szandrával egy légtérben sem hajlandó tartózkodni.
az érve Szandra "kurva" mivolta, ill. az erkölcsei, ami max. egy jól hangzó kamuszöveg, hiszen ő maga tudja a legjobban, h Niki a legkevésbé sem különb ezen a téren, sőt.

Szandrával az a baja, h szembeszállt vele, semmi más.
A haragot tartani még a játék után is, meg ölég gyerekes.

samba pa ti 2011.05.13. 11:08:02

@neurolingvisztika:
Mert Aliz aztán egyáltalán nincs "használva".

_izée 2011.05.13. 11:08:04

@sixx: milyen a nézettsége ennek a műsornak?

Jozeph Pelikahn 2011.05.13. 11:12:58

Szegény Ádámot nagyon sajnáltam a kiválasztáson, látszott rajta a belső küzdelem: "Nem csinálok segget a számból! Nem csinálok segget a számból! ...".
Aztán egy gonosz varázsló tökéletes ánuszrózsa formára varázsolta a száját.
:-)

*jinx* 2011.05.13. 11:13:16

@Fredo78: "PM ki lett már párszor tálalva, látszik hogy a szerkik segítették kicsit hogy legyen „műsor” de ez már a gusztustalan kategória."

Danit pedig kétszer megmentették, őt se felejtsd ki! Viszont ő PM-mel ellentétben lófaszt se csinál, játék szempontjából unalmas, a jelleme bicskanyitogató, bunkó kivagyi ember.

AnnaKarenina 2011.05.13. 11:14:17

@neurolingvisztika: Az Alíz-típusú nők veszélyesebbek a férfiakra, mint a Szandra-félék. Alíz csakis a saját érdekeit nézi, ennek megfelelően vált partnert, kihasználva az adandó alkalmakat. (De mivel Alízból is egy van, megtörténhet, hogy neki is döntenie kell, és akkor állást foglal, mint ahogy Dani és Kristóf esetén ezt már elvben meg is tette.)
Szandra nem árul zsákbamacskát, róla lehet tudni, hogy mit és hogyan akarja, megdolgozott a szövetségeseiért, nála könnyű eldönteni, hogy igen, vagy nem. Még a két védettsége is ügyességen és bátorságon alapult, míg pl. Dani visszakerülése csak "deus ex machina", szerkesztői beavatkozás, sima előny Ádáméknak.
Ádám stílusa Szandrával alpári volt, és ne mondjátok, hogy Szandra csak ezt érdemli, miközben a történet nem arról szól, hogy kinek mi a foglalkozása, hanem arról, hogy Ádám méltó ellenféllel került szembe, akit megpróbált lejáratni.

Hilux94 2011.05.13. 11:17:34

@beacska: Jajj, csak nem durcások a leánkák? :-)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 11:18:33

@nyílegyenes labirintus: jól látod, hogy elfogult vagyok és ez csak erősödni fog, mert szerintem jelenleg ő az egyetlen ebben a bagázsban aki megérdemelné a fődíjat (Alízzal az oldalán). A többi az vagy kettőig se tud számolni vagy egy szempillantás alatt a Pókudvar tagja lett.

Kürosz 2011.05.13. 11:19:24

a másik főszereplőről, Szandráról:

- nem azt mondom, h ő legyen a magyar társadalom példaképe, de nélküle már rég meghalt volna a műsor

Olyan ő, mint Jockey Ewing a Dallasban, csak nőben.

- azt mondom, h az vesse rá az első követ, aki hasonló körülmények között jóval többre vitte volna.

Amit tudunk Szandráról, az annyi, h egy haldokló bányászvárosban nőtt fel, vélhetően aligha értelmiségi családban, és ma, 21 éves Bp-n él, egyáltalán nem rossz körülmények között, mégha a testéből is.

és van természetesen intelligenciája, noha az kétségtelenül látszik, h nem sokat koptatta volna az iskolapadot. Ha koptatta volna, akkor nyomná ő is az álszent szövegeket a "közösségi érdekről", mint Ádám, és akkor a topicbéle álszentek körében is jobb megítélése volna :)

klasszikus példa a balfogására az az eset, amikor összevitatkozott Kristóffal, h úgy is Lacit fogják kirakni... Kristóf persze puffogott, holott tudta, h Szandrának igaza van, ki is rakták volna szemrebbenés nélkül Lacit, ha nem jött volna Lotti, de abból a szituból megintcsak Szandra jött ki rosszul, mert rátett még két lapáttal.

- sajnos sixx is eléggé behatárolta a megítélésüket (nem mintha bírálni akarnám az isteni sixx-et, előre bocsánat, Ó, Nagy Sixx), amikor rájuk húzta a "Pókmajom" és a "Király" jelzőket, amelyekkel eleve egy adott vágányra terelte a felületesebb olvasókat.

Pedig nőkről nem kéne így beszélni szerintem, ráadásul "Pókmajom" az adott, nem a legjobb külsejéből szerintem jól hozta ki a maxot, különösen amikor kikeni-kfeni magát, nőben alighanem jobb, mint Ádám férfiban. (Most nem a belsőről beszélek.)

Summa summárum:

Kedves Szandra,

ha olvasol minket, akkor ne kenődj el, a te megítélésed aligha olyan egyértelműen negatív, mint Szöszié, alighanem a nézők jókora része véli úgy, h nélküled unalmas és sótlan lett volna a műsort.

Ja, és vegyél példát Ádámról és Kristófról, ne add ki magadat, hivatkozz a "közösségi érdekre" és egyéb gumifogalmakra, akkor jól fogsz feküdni az álszenteknél is.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.13. 11:22:41

@felmary: ennyire kiszámítható lennék?:)

@deltaTheEnd: hát a király úgy eltaktikázta,hogy haza is ballagott.:)

Jozeph Pelikahn 2011.05.13. 11:22:45

Azt lehetett tudni, hogy használják majd Ádám feláldozását, túl sokszor került szóba és adásba. Én mondjuk a végső döntőre vagy az utolsó napokra tippeltem, de úgy látszik a szerkesztők láttak elég potenciált a Dani-Kristóf párosban.

Szandrának most azért voltak érdemei: tervezett volt Niki állandó leitatása és kiszedése a csapatból, ügyes húzás. Az hogy el tudta hitetni, hogy Dani beállhat mögé az szintén.
Szerkesztőknek egy kincs volt ez a lány, és valamilyen szinten nekünk is.

a copfos 2011.05.13. 11:24:21

Nekem Szandra egy az egyben Gollam. Nem?:-)Pont olyan alkat, és pont annyira kattant.

MEDVE1978 2011.05.13. 11:24:39

Először is hatalmas respect a királynak, hogy állta a szavát. Ezt annak ellenére mondom, hogy valószínűleg tökéletesen hiába tette meg, mert Dani nem fog tudni kijönni Nikivel, Alíz meg kevésnek tűnik Kristóffal.
Bár nem szerettem Ádámot és kavarta a szart rendesen, valamint szerintem erősen két kapura játszott (vagy simán homokos), bebizonyította, hogy nem csinál segget a szájából.

Nézzük, ami maradt:
Pókmajom a királyi fotelben keverve elérte nálam, hogy a korábbinál hatszor ellenszenvesebb, pedig ezt nehéz. Mindenesetre tőle nem meglepetés ez...

Valahogy Niki csúszott a legnagyobbat a szememben. Hisztizik egy sort Ádám miatt, de este már boldog szövetségben van Pókmajommal. Tökösbula a másik érdekes, mert gyönyörűen összeborult azzal a csajjal, aki korábban minden szutyok szarnak lehordta.

Egyébként ha a szerkesztőknek van humora, meg dramaturgiai érzéke akkor csinálnak még egy kiválasztást, ahol valahogy elintézik, hogy Pókmajom essen ki. Ezzel sikerülne teljesen nullázni.

AnnaKarenina 2011.05.13. 11:25:15

@beacska: Én az Édenben azt szeretem, hogy anélkül nézhetem, hogy bárkivel is szimpatizáljak, és csak a játéktaktikát figyeljem. (Persze azért nem volt hatás nélkül rám, kedvencem Levi volt, mert őt egy tisztaszívű, jószándékú, a saját szabadságát megőrző embernek látom.)
Szandra nyíltan elmondja a terveit, ami nem gonoszság, hanem az egyetlen lehetséges mód, hogy a bebetonozott szövetséget megbontsa, győzelmeinek örül, amiben semmi kivetnivaló nincs.
Ádám-Keresztapa ezzel szemben ugyanazért küzdve, ugyanúgy átment mindenkin, csak ezt ő nagy közös érdekként adta el. Ez a különbség. Ádámot nem látom jobb embernek, ha a lényeget tekintem, csak másnak.
A szerencse meg annyi, hogy ügyesség és bátorság volt az, ami Szandrát segítette, szemben Dani visszaküldésével, amivel csak szimplán kedveztek Ádámnak.

Hilux94 2011.05.13. 11:25:26

@beacska: Ez olyan Nikiben turkálós "nem" volt, csókolom kérem! :-)))

hakke 2011.05.13. 11:27:10

Szerintem Korleóne Ádám beépített ember... sőt Pókmajom Szandra is az!
Túl sok pénz (licensz , forgatásiköltség, jópár ember nyaraltatása utolsó sorban az a 25 milla) forog kockán ,hogy konfliktus mentessen készítsenek műsort!
Mert miért ne fordúlna elő ,hogy az a 10 ember kijön egymással! Így kell konfliktusgenerálókat alkalmazni.

bpetya75 2011.05.13. 11:28:47

Na volt egy kis időm gondolkozni ezen a műsoron. Szerintem nagy hibát követ el az, aki az itt látottak alapján leír vagy felmagasztal 1-1 játékost. A teljes ott töltött idejük 4, max 5 százalékát látjuk. Nagyrészt a szerkesztőkön múlik, hogy kiről mit adnak közre.

Persze néhány alapvető jellemvonás egyértelműen lejön, de nagyon fontos árnyalatokat tudnak elrejteni előlünk azzal, hogy mit vágnak be a műsorba.

Azért lehet nyugodtan ölre menni a játékosok megítélése miatt, csak szvsz tök fölösleges.

tompikatompika 2011.05.13. 11:28:54

Kedves Kommentelők!
Pókmajmot én is zsigerből utálom, hulladék egy ember. Mindenkit arra kérek, hogy aki utálja az nézzen át rajta, hiszen ezen élősködik, hogy látja ha más ember bosszankodik rajta, utálkoznak, így figyelmet kap amiből profitál. Nem szabad az ilyen hulladékoknak teret és nyilvánosságot adni, sem felismerni az utcán hiszen azzal örömöt szerzünk neki.Csak spontán átnézni rajta, mert csak ennyit érdemel.Egyébként meg az egész játékban az Alíznak van valamennyi esze, remélem ő nyeri. A következőbe én is jelentkezem és ha valamilyen csoda folytán bekerülnék az ilyen pókmajomot(kis betűvel) már rég kiejtettem volna, mégpedig úgy hogy a második nap könyörög a szerkesztőknek hadd menjen haza, mert önként feladja.Szegény nagyon buta, csak annyi esze van, hogy rafináltan kigondolja melyik török kamionos ad neki 10 eurónál többet egy fullos körért :-)Szóval átnézni rajta, nem felismerni és a jelenség meg fog szűnni.Visszamegy pörögni ismeretlenül valamelyik arctalan kamionos csudálatos pöcsére, ahova való, mert azt tuti jól csinálja :-)

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 11:30:01

@Kürosz: alakul ez. Nikiről is olvasnék, Linda mondjuk annyira nem érdekel, inkább még Aliz.

ja tényleg, itt üzenni is lehet? :O
nos akkor: Szandra, nyugodtan kenődj el.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.13. 11:30:32

Sixx: köszike, mindig öröm olvasni, de ez ma kiemelkedően jó lett! Puszi* :))))))))))))))))))))))

Hilux94 2011.05.13. 11:30:58

@hakke: Tíz összezárt magyar kijöjjön egymással? Különösen, hogy pénzmagot lóbálnak meg előttük? Te valami nagyon zsenge korú gyermek lehetel.... :-))

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 11:31:19

@Kürosz: Ne haragudj de ez a gondolatmenet több sebből vérzik.

"1. eleve letárgyalták, h leosztják a lóvét"
Mi a garancia a továbbiakban arra, hogy biztosan akár Kristóf, akár Dani nyeri a játékot? Semmi.
Ezért ilyen megfontolásból biztos nem áldozta fel magát.

"2. ha van egy kis esze, akkor tudhatta, h az ő szakmájában nagyon rosszul jönne le, ha segget csinálna a szájából, enyhén szólva elvágta volna magát, a főnökség is elkezdett volna gondolkodni a megbízhatóságáról"

Ez megint baromság. Ez egy játék, a való élethez, szakmához semmi köze.
És szerinted mindezt abban a kiélezett percben végig gondolta? Ugyan.

"3. mindezzel együtt azért respekt"

Azok után, hogy lerántottad a jellemét mint a büdös zoknit, mit tisztelsz?

A Szandrával való viszonyáról pedig a mai velvetes interjúban beszél részletesebben. Ez nem gyerekes vagy óvodás dolog. Mindennapos történet.
A legtöbb embernek van olyan ismeretsége akivel nem szívesen találkozik, beszél, bratyizik. Mi ezzel a gond?
Nem vagyok Ádám fan, de azért amit tegnap tett, az nagyon példamutató, elismerésre méltó dolog volt.

AnnaKarenina 2011.05.13. 11:32:24

@tompikatompika: Azért eléggé szégyellhetnéd magad, hogy ilyet leírsz valakiről, akit nem ismersz. Nagyon felületes vagy, azt hiszed Szandrát a bosszantás élteti, pedig csak ugyanúgy küzd a nyereményért, mint Ádám, vagy a fal mellett surranó Alíz.
Ne higgy a látszatnak.

tompikatompika 2011.05.13. 11:35:11

@AnnaKarenina: sajna a bosszantás élteti. élvezi ha bánthat másokat, ő maga mondta.ettől hulladék.

grnd 2011.05.13. 11:35:34

most bőgtem másodszor ezen a szutykon, soha többé nem akarok semmilyen hülye valóság show-t nézni, kiborító :)

amennyire nem volt szimpatikus Ádám az elején, annyira ő vált a kedvencemmé, és tényleg miatta volt érdemes nézni ezt az egész kuplerájt ... itt szeretném megjegyezni továbbá, hogy bár a Danival történő folytonos homoerotikus évődése valóban sokkoló, ezzel együtt is biztos vagyok benne, hogy a srác nemi hovatartozásával semmi baj nincs ... nem hinném, hogy bárkit le kéne buzizni azért, mert nem dug meg ország-világ szeme láttára egy ennyire olcsó, hisztérikus csajt, mint Niki ...

Danit mindig is sunyinak tartottam, és biztos vagyok benne, hogy sem ő, sem Kristóf nem lépték volna meg ugyanezt, amit Ádám ... viszont azt is tudom, hogy Ádám ezzel a húzásával többet nyert, mintha elviszi a 25 millát ... akár osztoznak, akár nem, a tapasztalatok az egész világon azt mutatják, hogy az ilyen valóság show-kban könnyen megnyer pénzeket pillanatokon belül szórják el a nyertesek, és az életük alapvetően nem változik tőle pozitív irányba :(

Pókot sokáig próbáltam menteni magamban a sanyarú gyerekkorával, hasonlókkal, de azt hiszem, alapvetően ő az a "nő", akihez egy szót sem szóltam volna az együtt töltött x alatt ... és Ádám ebben is következetes volt ... szóval minden elismerésem az övé, na :)

amúgy pedig én is Alízra tippelek ... egyrészt a Viasat ("olyan taktikus, mint Alíz") és T69 spoilereiből, másrészt egyedül ő maradt még valamennyire ép az egész csapatban :)

Kürosz 2011.05.13. 11:36:36

Ja, és akik nem győzik fényezni Ádámot a "lovagiasságáért", azoknak íme egy kis történet.

Anno a "Napkirály", XIV. Lajos, a modern udvari kultúra és életvitel megteremtője még a markotányosnők (szakácsnők) előtt is kalapot emelt és mélyen meghajolt. A markotányosnőkről tudni kell, h nem csupán főztek, takarítottak az udvarra, hanem khm, egyéb szolgáltatásokat is elláttak. De a Napkirályt ez nem zavarta, a nőnek megadta a tiszteletet, pedig tisztségénél és pozijánál fogva magasan felettük állt.

Nna, ezt vessük össze Ádám viselkedésével, aki óvodást jásztva még a játék után sem hajlandó "egy légtérben" tartózkodni Szandrával, mert "kurva". És nyilatkozza ezt azok után, h elment Niki bulijára (aki ezek szerint apáca), LOL. Erről ennyit.

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 11:38:02

@nyílegyenes labirintus: Még valami.
Ezekre az emberekre, a műsorra, a részletekre egy hónap múlva már alig fogunk emlékezni.
Hamar lecseng az a 15perc hírnév.
Viszont az ilyen kivételes szituációk, drámák, példás döntések, mint amit Ádám is tett, ezek megmaradnak az ember emlékezetében. És erre érdemes is emlékezni...

felmary 2011.05.13. 11:38:11

@Éden Zina: Gondolom, te is azért nézed a műsort, amiért én is.

bpetya75 2011.05.13. 11:38:58

@AnnaKarenina: Szerintem ne fáraszd magad. Kicsike még. Nem érti, hogy milyen látszatnak ne higgyen ;-)

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 11:40:48

@bpetya75: "Azért lehet nyugodtan ölre menni a játékosok megítélése miatt, csak szvsz tök fölösleges. "
ebben egyetértünk.
viszont magamból kiindulva nem gondolom, hogy az ember 1-1 játékos személyét magasztalja vagy tartja ellenszenvesnek, hanem egy szerepet, a képviselt értéket, pólust-ellenpólust. az, hogy Szandra a riportban vigyorog, hogy ő egyáltalán nem ilyen, de imád gonoszkodni és most ezt játssza, nekem egy szemernyivel sem teszi szerethetőbbé a karaktert. maga a tény, hogy ő ezt szórakoztatónak találja, ahogy rágörcsöl és folyamatosan önigazol a szerepjátékot illetően, az baromi sekélyes, ezen a mérgező stíllel még tupíroz is egy kicsinyt.
igen, azoknak is igaza van, akik a JÁTÉK szemszögéből megközelítve elmaradhatatlan kelléknek érzik, ezt aláírom, de én személy szerint el tudnám viselni a kavarást egy jóval egészségesebb szinten művelve is.

Liller 2011.05.13. 11:42:43

@Benyeszke: jól beszélsz!:)de azt nem tudom megérteni,h ez miért így történt.miért állt Dani Pók mögé?!miért,miért?!nem vagyok Ádám rajongó,de akkor sem örülök,h így esett ki Jégcsap Dani miatt...

tompikatompika 2011.05.13. 11:43:04

@bpetya75: látom egymás fikázása kezdődött, magyar szokás :-) egyébként meg sok látszik abból hogy valaki hogy nyer meg egy háborút...pl. civil áldozatok kivégzésével, vagy katonai manőverrel és stratégiával, hát itt a különbség.

bpetya75 2011.05.13. 11:44:13

@nyílegyenes labirintus: Tulképp igazad van. Én a magam részéről biztos vagyok benne, hogy itt nem a hősies önfeláldozás volt az egyik (szerintem nem is a fő) motiváló tényező, de ahogy telnek a hetek, leginkább ez fog megmaradni, ami egy nem várt pozitív minta egy efféle műsortól.

Azt viszont fenntartom, hogy Levi lépése, amit itt elég sokan kiröhögtek, sokkal őszintébb önfeláldozás volt Gábor érdekében, mint ez.

beacska 2011.05.13. 11:44:25

@AnnaKarenina: nem csak azért gondolom, hogy a bosszantás élteti, mert ő ezt mondja, hanem mert úgy is viselkedik. Igen, bevágás kérdése, de nekem pl. a múltkori veszekedésből is az jött le, hogy szándékosan konfrontálódik, csak a veszekedés kedvéért: amikor pl. a nappali végéből odaszólt Ádámnak:"nekem mondd, ha akarsz valamit! Mit teszel? szart eszel?". ez tipikusan az a grund mentalitás, amikor odamennek vkihez, és addig piszkálják, vagy rugdossák, vagy bármi, amíg ki nem tör belőle az ellenállás valamilyen formája. És mindezt annak a tudatában, hogy tudja, hogy tettlegesség nem lesz, pusztán csak a hecc kedvéért.

Ez egy ember típus, de egy tanult viselkedés forma. Így nőtt fel, ezt látta.

Ennek ellenére már többször leírtam, hogy látszik rajta, hogy nehezen viseli saját magát, a testbeszéde elárulja (és ebbe tartozik a vihogása is), hogy csinálná ő másként is, csak nem tudja, mert ehhez vannak a "készletei". Én őt nem utálom, szánom. A múltkor már azt hittem, megpróbál "beilleszkedni", elfogadtatni magát. De fordult a kocka, és most, hogy nyeregben érzi magát, megint kijön rajta a megrögzött viselkedésforma.

Sajnálom őt.

seriesto 2011.05.13. 11:47:40

Tisztelettel kérdem, mikor lesz fent a CC-n az interjú folytatása? Ebédhez jó lenne:D

felmary 2011.05.13. 11:48:45

Kezdem azt érezni, hogy ez a műsor 1, vagyis 2, ja, nem, három magyar szentet is termelt. Szent Dániel, és Szent Ádám, és Szent Levente. :-)

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 11:48:46

@bpetya75: naigen, azt azért senki nem tagadhatja, hogy jelen döntés dacára a "vérszerződés" értelmében azért még nincs minden veszve, ezzel szemben Levi valóban a nihilbe ugrott egy hasast.

AnnaKarenina 2011.05.13. 11:49:12

@beacska: Az általad említett jelenetnek az volt az előzménye, hogy Ádám talán Daninak folyamatosan és hangosan szidta Szandrát, mindennek elmondva.
A beilleszkedés számára nem is jöhetett szóba, mert Ádámék eleve elutasítóak voltak vele szemben, ugyanakkor az újakkal ő is meg tudott egyezni.
Én azért sajnálom őt, mert ez jött le belőle, sokan elítélik, Ádám pedig áll a neki nem járó piedesztálon.

bpetya75 2011.05.13. 11:50:31

@tompikatompika: Az írtam, hogy kicsi vagy még (ezen azt értettem, hogy fiatal), ezért nem vágsz még egy csomó dolgot. Lehet tévedek, de a 18-22-be lőlek a hsz-eid alapján, amikor az embernek már marhára van véleménye a dolgokról és marhára nincs tapasztalata. Nem vagyok kezdő fórumozó, az a tapasztalatom, hogy ezzel a korosztállyal nem érdemes vitatkozni. Vannak kivételek, ha Te is az vagy, az úgy is kiderül, akkor majd bocsánatot kérek az általánosításért ;-)

AnnaKarenina 2011.05.13. 11:51:05

@bpetya75: Egyetértünk Levi és Gábor vonatkozásában.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 11:52:25

@nyílegyenes labirintus: mindkét okfejtéseddel maximálisan egyetértek. Jó látni, hogy értelmesen higgadtan is ki lehet fejezni egy-egy véleményt nem csak vagdalkozva mint az óvodások.

bpetya75 2011.05.13. 11:53:17

@AnnaKarenina: Elmúlik. Megverni csak nem fogják, meg Ádám sem tudja sokáig megőrizni az itt szerzett glóriát. Élik az életüket, és menet közben kiderül, hogy milyen emberek, de azt már mi nem fogjuk tudni, mert az már nem a cirkusz része.

AnnaKarenina 2011.05.13. 11:53:23

@tompikatompika: Ádám felmagasztalása ügyében azért van egy pozitívum: mintha a közvélemény jóval toleránsabbnak mutatkozna a homoerotikus viselkedés megítélésében.

bárkiakitakarsz 2011.05.13. 11:54:45

@Kürosz: nem azért, mintha Ádám tényleg királyi alkat lenne, de XIV. Lajos idejében az etikett volt az egyetlen olyan tényező, ami a király hatalmát is felülmúlta. akkoriban az illendőség normái voltak a legfontosabbak, azóta viszont eltelt cirka 300 év, és a világ nagyot változott...

AnnaKarenina 2011.05.13. 11:56:12

@bpetya75: Csak jó lenne, ha az emberek, és főleg a fiatalok többet gondolkoznának a világon, az emberek viselkedésének megértésén, értelmezésén, sok fájdalmas tapasztalatot elkerülhetnének.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.13. 11:56:42

@Benyeszke: sziasztok! Egyetértek "egyenes vonallal" :), lehet, h mégis az asszony az ÚR és jól neveli?:) (mondom, h csak szoktatás kérdése)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.05.13. 11:56:42

@felmary: én csakis a zuhany alól kivillanó csupasz zacsikért nézem.:))))

tompikatompika 2011.05.13. 11:56:52

@beacska: én is valamilyen szinten sajnálom, mert nem fog tudni előrelépni, nincs hozzá esze, mindig a f@sz rosszabbik végén fog állni. Ettől függetlenül viszont azt mondom, hogy az ilyen viselkedésformát nem szabad reklámozni, se teret engedni neki, tűnjön el a süllyesztőben ahonnan jött.Szerintem ha kicsit idősebb korosztályt válogattak volna (mint a külföldi szériákban) jobban járnak a szerkesztők. Ez a sok tejfelesszájú és 1 darab gonosz prosti nem javít a taktikán.Se stratégia, se taktika csak 1 ember elmebajos gonoszkodása, csapkodása. Nagyon sokat lehetne kihozni belőle, végtelen az eszközök tárháza. Pl. olyan döntésekre kényszeríteni őket, mint a Dettinél és az Attila-védettség szituban.pókmajom a szerkik háttere nélkül sehol nem lenne, ebből is látszik hogy nem értette meg a lényeget. Az elején csapatban, majd hulljanak egyesével :-)és hogy ne maradjon meg mindig a kezdőcsapat, ezt olyan döntések kikényszerítésével kellett volna megoldani, amire volt már példa.Remélem a második évadban több lesz a játék és taktika :-)

felmary 2011.05.13. 11:57:34

@tompikatompika: Ádám valóban nem lőtt direktben civilekre - ő személy szerint senkit nem küldött haza. No de hányszor volt benne vastagon abban, hogy 1-1 játékos kiesett?
Olyan, mint Gotovina.

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 11:59:22

@bpetya75: Sajnos akkor én sem értek Veled egyet, de röhögni nem fogok. :)
Levi egy kamikaze akciót hajtott végre, amit saját kútfőből talált ki és próbált megvalósítani.Kötél és háló nélkül leugrott. Balfasz döntés volt, ettől függetlenül vagy ennek ellenére nagyon szép és emberi gesztus Gábor felé. Megsüvegelendő.
Sajnos ritkák manapság az ilyen és ehhez hasonló jellemek, még ha játékban is történik... veszett a világ sajnos. Pókmajom a trendi.

tompikatompika 2011.05.13. 12:01:46

@felmary: persze, de el lehet küldeni valakit elegáns módon és paraszt módon. Sajna egy háborúban előbb fogadnék arra hogy pókmajom úgy nyeri meg hogy a katonák családját otthon lemészárolja és úgy zavarja őket haza, mint azt hogy egy ügyes hadicsellel kihúzza a lábuk alól a talajt. Ádám ezt úgy oldaná meg hogy az ellenség mögé kerülne és hátba támadná őket. De még ez is szimpibb mint a katonák családjának kicsinálása.

felmary 2011.05.13. 12:02:58

@Éden Zina: abból Ádám nem mutatott sokat :-((( Na, ezért sem bírtam

tompikatompika 2011.05.13. 12:04:38

ez csak egy példa volt egyébként, csak hogy szemléltessem a különbséget, miszerint a háború az háború a játék az játék és lesznek áldozatok. De nem mindegy hogy mivel nyersz. ésszel vagy véresszájú pitiáner "gyilkolászással".

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 12:05:22

@Liller: egész egyszerűen eltaktikázták magukat. Előfordul az ilyen.
Tegnap este nem voltál? Valaki "szidalmazta" a Csudálatos Pöcst. De megvédtem! :D

bpetya75 2011.05.13. 12:05:54

@nyílegyenes labirintus: Hádevau! Nem ez lenne az önfeláldozás lényege? Hogy beállok a golyó elé? Háló nélkül ugrott, vagyis kockáztatott, amit a Don sosem tett meg. Amikor helyzetbe hozták, akkor meglépte az egyetlen vállalható lépést, de a 40. napig nem vállalt egyszer sem rizikót.

tompikatompika 2011.05.13. 12:07:07

a Csudálatos Pöcs jó lett volna ha marad :-) elintézte volna a csajokat, talán még Lindát is lerendezi, mert úgy látom Robinak már nem nagyon van kedve hozzá :-)

grabb1 2011.05.13. 12:07:10

tegnapi resz mindentvivoje a mamlasz -laci- fele "loddi" volt. priceless.

Liller 2011.05.13. 12:07:37

@Benyeszke: de hát ennyire?sosem szoktam ilyesmire gyanakodni,de most kénytelen vagyok szerkesztői beavatkozásra tippelni...persze végülis mindegy,amíg Lassú bent van:)
épp hogy csak felnéztem,h megtudjam,ki esett ki...szidalmazta?!ki és miért?!nagyon helyes,a nevében is köszönöm,h megvédted!:)
Egyszer elmegyek már egy közönségtalálkozóra,h személyesen is megismerhessem...:)te/ti voltatok már valaha?

beacska 2011.05.13. 12:08:20

@AnnaKarenina: nem. DIREKT visszanéztem. Tedd meg te is! Ádám ott követte el a hibát, hogy miután lejött (ez is baromság volt) és minden szitkozódás nélkül mondta Szandrának, hogy hagyja abba, mert Kristófot és Alízt hozza kellemetlen helyzetbe, lent maradt Daninál, és dünnyögött az elviselhetőségről. A vágásból is látszik, hogy Linda és Robi már nem voltak ott (tehát kis idő múlva) Szandra kezdett kiabálni Ádámnak és erre válaszolt ő minősíthetetlenül.

Lehet, hogy túlspirázom a témát, de én a IX. ker.ben nőttem fel, ott az ilyen Szandra-féle dolgok mindennaposak voltak. Az embernek hamar meg kellett tanulnia, hogyan tudja "megúszni" az ilyen szitukat. és ez bizony az volt, hogy át az utca túloldalára, szemkontaktus nuku. Nem hasonlít ez Ádám megoldására?....zsem szeretem az ilyen mentalitású embereket, bár másoknak biztos szimpatikus.

beacska 2011.05.13. 12:08:20

@AnnaKarenina: nem. DIREKT visszanéztem. Tedd meg te is! Ádám ott követte el a hibát, hogy miután lejött (ez is baromság volt) és minden szitkozódás nélkül mondta Szandrának, hogy hagyja abba, mert Kristófot és Alízt hozza kellemetlen helyzetbe, lent maradt Daninál, és dünnyögött az elviselhetőségről. A vágásból is látszik, hogy Linda és Robi már nem voltak ott (tehát kis idő múlva) Szandra kezdett kiabálni Ádámnak és erre válaszolt ő minősíthetetlenül.

Lehet, hogy túlspirázom a témát, de én a IX. ker.ben nőttem fel, ott az ilyen Szandra-féle dolgok mindennaposak voltak. Az embernek hamar meg kellett tanulnia, hogyan tudja "megúszni" az ilyen szitukat. és ez bizony az volt, hogy át az utca túloldalára, szemkontaktus nuku. Nem hasonlít ez Ádám megoldására?....zsem szeretem az ilyen mentalitású embereket, bár másoknak biztos szimpatikus.

Kürosz 2011.05.13. 12:08:27

@bárkiakitakarsz:
ha már így belemegyünk, és tényleg nem a szörszálhasogatás kedvéért, de pont fordítva, az udvari kultúra hozta el azt, h udvariasak legyünk, vagyunk a nőkkel (már aki persze...), előreengedjük, nem verjük őket, bókolunk nekik, stb., ez szivárgott le 300 év alatt, ha nem is mindenhova... lásd, a legfőbb érv az egyik főszereplő női riválisával szemben itt mindig is az volt, h "szutyok", "szakadt retek", és társai.

tehát Ádám nem az ellen érvelt, ami valóban zavarta (Szandra megbontja a klánt, netán szándékosan gonoszkodik), hanem a női mivoltát vette célba, és abban alázta meg, ez pedig szerintem minősíthetetlen.

bpetya75 2011.05.13. 12:09:43

@tompikatompika: Látom nagyon bírod ezt a háborús hasonlatot :D

Csak a szemüveg nem egyforma, amivel a két főhős cselekedeteit vizsgálod. Korleóne más eszközöket használt mint PM, és nem örült olyan látványosan a sikernek. Vagy nem vágták be azokat a jeleneteket. Ennyi a különbség közöttük.

Liller 2011.05.13. 12:10:08

@tompikatompika: bizony,bizony.szeretem a férfiakban,h egy érzelmeket tápláló nőhöz (ld Linda) még annyi kedvük sincs,mint egy túlontúl nyomulóshoz (ld Kanos)...:)

tompikatompika 2011.05.13. 12:11:28

@beacska: szerintem Ádám jól kezelte a pókmajmot. Átment az utca túloldalára. én is így tennék, nuku szemkontaktus mert akkor belédköt és mocskoskodik sajna.erre mondtam hogy átnézni rajta és kész, majd elsétál vagy eltűnik :-)

Hilux94 2011.05.13. 12:11:37

@nyílegyenes labirintus: Semmire nem lesz érdemes emlékezni ebből a műsorból pár hét múlva...

Azé' ölég korlátolt egyednek köll lenni ahhoz, hogy "önfeláldozást", "példás viselkedést", "hősiességet" (felröhög) lássunk abban, amikor csórikámnak fejéhez szorítják a stukkert a szerkesztők, és döntenie kell, hogy most akkor csak a Pókmajom, vagy a fél ország röhögjön rajta pár hétig...

Baszom nagy matekozás, hősiesség kellett hozzá, melyiket fogja választani, de tényleg.

felmary 2011.05.13. 12:11:50

@tompikatompika: ezen a vonalon maradva - szerintem Szandra előbb közli velük, hogy kinyírja a családjukat...
Ok, ez egy kicsit erős hasonlat. Ebéd előtt...

bpetya75 2011.05.13. 12:12:28

@Kürosz: "tehát Ádám nem az ellen érvelt, ami valóban zavarta (Szandra megbontja a klánt, netán szándékosan gonoszkodik), hanem a női mivoltát vette célba, és abban alázta meg, ez pedig szerintem minősíthetetlen"

Egyetértek.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 12:17:43

@Liller: nem voltam még ilyen találkozón, szerintem a barátom el se engedne (Látod labirintus, nálunk is előfordul a férfiuralom) meg szerintem nem érné meg találkozni velük, mert akkor bizony kiderülne hogy ők is pontosan olyan emberek mint mi. :D Meg ugye azt úgyse engednék hogy Pókmajmot megtépjük.

AnnaKarenina 2011.05.13. 12:24:27

@beacska: Lehet, hogy így volt, de akkor is az történt, hogy Ádám mondta a magáét, Szandra pedig közölte, hogy neki mondja, ha van mit, megvédte magát.
Szó nincs arról, hogy szimpatikus-e a stílus, vagy magam tennék-e ilyet.
A lényeg meg az volt, hogy Szandra kimondta a nyilvánvalót, hogy Laci is értsen belőle, Kristóf meg az érzékeny lelkével nem helyeselte, hogy a kivégzendő a kivégzés pillanata előtt megtudja, mi vár rá. :)

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 12:26:45

@bpetya75: Igaz, de Levinek annyit kellett volna tennie a bent maradásért, hogy megbeszéli mással is a döntését.
Semmi mást. Nem ott és akkor kellett a lépését meghoznia, mint Korleónénak, hanem már előtt határozott. Mint kiderült, rosszul.
Azért van igazság abban amit mondasz.

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 12:29:39

@Hilux94: Sajnos én már csak ilyen korlátolt vagyok...
Szeretem a szart. Tudod, tízmilliárd légy nem tévedhet...

AnnaKarenina 2011.05.13. 12:32:11

@nyílegyenes labirintus: Szerintem Levinek érzelmei voltak Kriszta iránt, másrészt meg biztosította őt, hogy a végsőkig kitart mellette, és egyszerűen erkölcsileg szembesíteni akarta Krisztát ezzel, aki Dani visszatérése után elvesztette a józan ítélőképességét, és sajnos jellemgyengének mutatkozott. Levi tisztában volt ezzel, ezért nagyon becsülöm, hogy vállalta a kockázatot és a következményt.

Liller 2011.05.13. 12:33:42

@Benyeszke: hát való igaz,h szerintem ezek a közönségtalálkozók nem nekünk lettek kitalálva,hanem a sikítozó tinilányoknak:)és valszeg nem is érezném jól magam,de azért egyszer megnézném már közelről is a Csudálatos Pöcst,ha már ennyiszer kiálltunk mellette:)
nem arról volt szó,h Pók sosem jár ezekre?őt az utcán kell majd egyszer elkapnunk:)

beacska 2011.05.13. 12:40:42

@AnnaKarenina: ez utóbbival nekem nincs is bajom. csak amit utána csinált avval. ill. nem is jó szó rá a "bajom", csak Ádámot tudom megérteni.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 12:40:58

@Liller: hát ha én lennék a megbízó tuti kőkeményen rögzíteném a szerződésben hogy márpedig jössz a közönségtalálkozókra és kész. Mondjuk amennyire megosztó személyiség nem tudom mennyire lenne biztonságban :D

Répatorta 2011.05.13. 12:42:47

@AnnaKarenina:
Ha Levinek olyan érzelmei lettek volna Kriszta irányába, akkor nem megy szobára PM-mal.
Kriszta soha nem állította, hogy viszonozná Levi közeledését, így kár megfeddni azért, mert Danira mozdult

beacska 2011.05.13. 12:43:20

@Liller: én úgy látom ezek a közönség találkozók arra jók, hogy az Édenesek bulizzanak egyet együtt, a kócerájnak meg meglegyen a hétvégi bevétele. Kit érdekel, hogy kivel találkoznak??? a közönség egymással bármikor tud találkozni ;D

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 12:43:20

@Benyeszke: "nem voltam még ilyen találkozón, szerintem a barátom el se engedne (Látod labirintus, nálunk is előfordul a férfiuralom"
Ne haragudj, ez nem férfiuralom, hanem óriási marhaság. Oszt hun a bizalom?

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.13. 12:44:26

@e-kor: "amúgy corleone a reality showk eddigi messze legpozitívabb alakja ezt kimerem jelenteni !
sokmindent megcsinált a show kedvéért, de tudta hol a határ, és megmaradt embernek..."

Igen, és az is feltűnt, hogy azt is bevállalta, hogy megbánta néhány tettét. Például mikor Niki számon kérte a Pók iránti viselkedését, azt mondta meg is bánta. Dühös volt akkor, ami nem csoda mert irritáló a nő (szándékosan is), és bánthatta, hogy hagyta magát így felidegesíteni és így viselkedni. De hát mindenkinek vannak ilyen pillanatai szerintem. :)

Bár nem drukkoltam nagyon Ádámnak (de jobban mint Póknak), nekik Pókkal végig kellett volna menniük. Attól tartok Kristófék nem lesznek megfelelő ellentábor, és így uncsi lesz, egyoldalú a verseny.
Már csak abban bízom, hogy Aliz + Kristóf, akik (még most) szimpik nekem, eljutnak a végéig!

Hilux94 2011.05.13. 12:44:48

@Benyeszke: Megtépni, ugyan-ugyan... Az itt fújó-prüszkölő tyúkok mukkani sem mernének, legfeljebb a szünetben a budiban, Pók háta megett menne az osztás, hogy milyen derekasan, egységnépfrontban megmutatták neki, karakánok voltak ("de ugye jól áll ez a ruhaa??"), blabla....

Talán akadna egy-egy nőstény, aki bekérdezne meredekebbet, de szigorúan csak kellő méretű sleppel, díszkannal a hátuk mögött, esetleg néhány felestől bátran. :-)))

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 12:46:21

@AnnaKarenina: Levinek max. répája volt a terasz telehányt részén, de nem érzelme...

beacska 2011.05.13. 12:47:27

@nyílegyenes labirintus: szerintem inkább öregek vagyunk (bocs, Benyeszke) ehhez. Mit csinálnánk ott??? autogrammot kérnénk??

Liller 2011.05.13. 12:49:27

@Benyeszke: ja,tuti,h Ádám kikaparná a szemét:)
@Hilux94:kikérem magamnak,estem én már neki nőnek kanok és női támogatók nélkül is:)persze csakis verbálisan:)
@beacska: persze,ez biztosan igaz,de nekem bőven elég lenne,ha találkoznék Kristóffal és Krisztiánnal,amúgy én is leszarom,h ki kivel találkozik:)))hogy nekem miért csak Kata jutott...:)

beacska 2011.05.13. 12:49:32

@Hilux94: te figyiii. az, hogy hány éves vagy, nem kérdés, már a múltkor sem árultad el, de ilyen mentalitással volt már barátnőd 3 hónapnál hosszabb ideig?

tompikatompika 2011.05.13. 12:50:06

@Hilux94: én sem kérdeznék be :-Ö egy ilyen hulladékhoz lesüllyedni sem érdemes :-( még egy kérdése erejéig sem.átnézni rajta :-) arra jó :-)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 12:54:04

@nyílegyenes labirintus: hát neked semmi nem jó?! :DD Ha ketrecben van az a baj ha megmondja a frankót az a baj...volt valami ilyen száma a Belgának nem?

@beacska: ó ugyan, én a saját koromnál is minimum öt évvel idősebb vagyok, az ilyen visítós találkozókhoz meg egyenesen vén

@Hilux94: ilyen az emberi természet. Én a magam részéről soha nem szeretnék vele találkozni.

GL-581 g 2011.05.13. 12:55:20

@AnnaKarenina: "Csak jó lenne, ha az emberek, és főleg a fiatalok többet gondolkoznának a világon, az emberek viselkedésének megértésén, értelmezésén, sok fájdalmas tapasztalatot elkerülhetnének. "

Egyetéertek. Például fontos tanulság lehet a fiatalságnak, hogy egy Pókmajom-típusú emberhez akkor és csak akkor szabad közel menni, ha izomból fel akarod rúgni. Minden más esetben kerüld. :D
(Ja, és természetesen Pókmajom =/= Ökrös Szandra irl)

Olvasom itt a kommenteket, és elszomorít, hogy egy ilyen némber rokonszenves tud lenni bárkinek. Szomorú, és aggasztó. Tényleg rokonszenves tud lenni az öncélú rosszindulat és a zsigeri gonoszság?

@Benyeszke: Nem esne baja, azért az emberek remélhetőleg tudnak vonatkozztatni az ÉH-ban játszott szereptől. (Naiv vagyok?)
Különben is, Detti azt nyilatkozta, hogy irl Pókmajom egy csupaszív leányzó.
Na, én meg ezt el is tudom hinni. Ahogy Pösziről is. Sajnos emberek vagyunk. Zimbardo-féle börtönkísérlet mindenkinek megvan? És a Milgram-féle '62-es?
:(
Hatalom, környezet, engedelmesség, tekintély és felelősség-megosztás előhozhatja a rejtett állatot.

Valaki írta, hogy Lassú és Pocok nem lesz erős pár. Szerintem pedig megalakult az ÉH történetének legstabilabb párja, hála a három sötét tyúknak. :D

Tippem a finisre:
Pocok-Lassú
Minyonmellű-Prosztó

Jövő héten kiszórják Lacát, aztán pedig Műfogat.

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 13:01:02

@Benyeszke: abban mi a frankó, hogy nem enged el azabaj? :)
Na, nem mintha vágynék ilyesmire...
@beacska: Na ezaz... vigyáznánk Benyeszkére, hogy el ne vesszen a tömegben, miközben a CsudálatosPöcs tulajdonosának seggét próbálná meg elérni. :D

_izée 2011.05.13. 13:05:15

@Kürosz: ugyanazt a műsort nézzük? Te azt a Pókot "véded", aki sárba tiporta, szembeparasztozta, lehülyézte Lindát, vagy épp tegnap alázta meg Alízt, ismeretlenül Lottit, s olyan magas lóról beszél a nyájával, amit még Don sem tett meg szebb napjaiban?

Lehet, hogy ügyesen oson a csalitosban, de az olyan égbekiáltó ostobaságai, minthogy az ő ereje a nyugodtságában rejlik (vö: köröm-, szájrágás, állandó hajbasztatás), vagy a permanens hátszél introjektálása tulajdonsággá a szememben inkább disszonáns.

Az állandó gusztustalan tárogatásairól nem is beszélve. Szerintem azt az embert lehet női mivoltában megbántani, aki nőként is viselkedik.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.13. 13:07:22

@Éden Zina: "Ádám alaphibája az volt,hogy szarba sem vette a párjait.
folyamatosan a haverjai seggét lafkázta.
minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll.
ő ezt a közmondást nyilván nem ismeri,ugyanis , ha így lenne, akkor nagyobb hangsúlyt fektetett volna arra,hogy elégedett legyen a párja."

Az elején egyszer Ádám mondta is valakinek, hogy ebben a játékban a lányokkal kell jóban lenni az a lényeg. Aztán mégsem fogadta meg a saját tanácsát. Talán csak Aliz esetében, az utóbbi időkben. Vele úgy tűnt törődött. Ölelgette, táncoltatta, beszélgettek. Aliz meg is ígérte neki, hogy bármelyiküknek menekülő útja lesz és be is tartotta. Ádámnak kellett volna beállnia hozzá, ha már nem tudta kezelni Nikit.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 13:08:14

@nyílegyenes labirintus: elérném én a seggét minden áron, Lillerrel úgyis elkapnánk valahogy hidd el, vigyázhatsz ahogy akarsz :D Tudod milyen ritka a mai világban az igazán jó férfisegg (nem, nem vagyok se perverz se beteg, se fetisiszta)
Amúgy felőlem mehetünk, titeket leadunk a megőrzőbe mi meg mulatunk egyet :DD

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 13:09:39

"permanens hátszél introjektálása tulajdonsággá a szememben inkább disszonáns"
@_izée: ezt légyszíves küldjük be a hotelbe és olvastassuk fel mindenkivel külön-külön :D

bárkiakitakarsz 2011.05.13. 13:10:37

@Kürosz: kéred a forrást, ahonnan kb. szó szerint idéztem? :))) (cím, szerző, kiadó, kiadás éve) - jó, mindegy egyébként. :)
a lényeg tényleg az hogy Ádám nem volt cizelláltan udvarias, és valóban mint nőt ekézte Szandrát folyamatosan (egyébként csak a margón jegyzem meg, hogy Nikit is, a nagyon megbízható és megbecsült, nem kelléknek használt párját).

Móka na 2011.05.13. 13:13:35

@mosoly73: @beacska: :), írtam email-t.
Örülök a tegnapi eseményeknek, azt kaptam amire számítottamm.., de sz. ti is tudtátok hogy ez lesz nem?
Bohumil? A munka még megvan, lassan lejár a gyászidőszakom....:(, de itt egyre véresebb a pálya, így csak fel-fel bukkanok majd, hacsak.. vissza nem rész nekünk valamilyen reinkarnációs folyamat kapcsán.
Szia Vörös!!!!!!!!!!

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.13. 13:13:46

@Benyeszke: "ezt légyszíves küldjük be a hotelbe és olvastassuk fel mindenkivel külön-külön :D"

:-DDDDDDD Végre nevetnénk a műsoron is! :)))

bárkiakitakarsz 2011.05.13. 13:16:04

@Hilux94: a tyúkok lehet, hogy nem :))), de azoknak picit rosszabbul menne még az is, hogy mindig a megfelelő billentyűt találják el a kis csőrükkel ;)

szóval vannak ám nagyszájú lányok. én személyesen is simán konfrontálódom, ha olyan a helyzet, és többnyire nem járok sem udvarhölgyek, sem marcona férfiak társaságában.

antika890 2011.05.13. 13:16:35

Mindenki nagy tévedésben van, a Király nem azért utálta Pókmajmot mert kurva, hanem amiatt, amit többször hangoztatott is: mert Pókmajom olcsó! Innentől az, hogy Niki is egy kurva, nem érdekes, mert ezek szerint Niki nem olcsó, hanem valószínűleg méregdrága escort hölgy. :) Lol

Liller 2011.05.13. 13:17:32

@Benyeszke: ez a beszéd!!!:)tiéd a segge,enyém meg a csupasza!:)mikor is lesz a következő találkozó?:)

fairytale 2011.05.13. 13:18:14

@mocskosmacska:
Az ilyen dolgok miatt volt kint Kolumbiában a forgatás alatt végig egy forgatókönyvíró, aki odafigyelt mindenre, és később felhasználta. Ezt hívják szerkesztésnek... menet közben.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.13. 13:18:49

@Móka na: Sziaaaaaaa! :)))) Jó látni! :))))
Sejtettem, de nem hittem, hogy ez lesz. Én valójában csalódott vagyok, mert azt hittem többen mennek haza 1 főnél. Fogyniuk kellett volna. Mondjuk Pók is haza mehetett volna, ha már a nagy ellenfele elment. Sőt tőlem Dani is mehetett volna, vagy szinte bárki. A két vezér hiányában érdekes lett volna a maradék mit kezd magával. :)
(Hajrá Aliz + Kristóf! :)))

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 13:19:41

@Móka na: Szia Móka, régen voltál már itt :-(

bárkiakitakarsz 2011.05.13. 13:20:36

@_izée: :DDDDD

attól függetlenül, hogy én személy szerint ki nem állhatom Szandrát, és alapvetően egyetértek azzal, amit írtál, ő még nő, akárhogy is viselkedik (igen, útszéli kurv@khoz méltóan, trágárul, pökhendi módon, stb.).

azt mutatták és lemaradtam róla, vagy nem derült ki, hogy mikor lett Linda - akit Szandra az első napokban szanaszét gyalult - Szandra első talpnyalója?

oscar dirlewanger 2011.05.13. 13:21:42

ha sok magyar olyan lenne mind szandra, még mindig 3 tenger mosná az ország határait!!!most is a gyenge gülüszeműt éltetik itt sokan, hát nem ki kellet volna esnie dani helyett, hanem jól kiröhögnie!!heil szandra!!!!

fairytale 2011.05.13. 13:25:35

@Mezei ZsurLó:
Hát, szerintem pont Alíz az (és Robi), aki nem azt teszi teljesen, amit mondanak neki. Pontosabban mindig ő választ, hogy mit tegyen!

Móka na 2011.05.13. 13:25:47

@Benyeszke: :), Bohut gyászoltam, -tom. De ha jól látom a kommentelők struktúrája követi az adást..tehát ügyesek voltak a szerkesztők :), kis mintát adtak :D a társadalomból.

Kürosz 2011.05.13. 13:26:00

@bárkiakitakarsz:

kéred a forrást, ahonnan kb. szó szerint idéztem? :))) (cím, szerző, kiadó, kiadás éve) - jó, mindegy egyébként. :)

ha akarod, kíváncsi vagyok rá :)

de hidd el, nem tudsz megfogni a témában.

Más.

sixx-nek alázattal javasolnám, h mivel a királyi trón megürült, így Szandrát a méltatlan és férfisoviniszta "Pókmajom" jelző helyett a "Királynő" titulossal illesse a sikeres puccs után.

Kiharcolta, megérdemelte.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 13:29:38

@Móka na: amúgy én azt se tudom mikor kezdődött ez az egész. Mármint hogy így elfajultak itt a blogon a dolgok, az elején emlékszem tök jó volt minden, pedig akkor is voltak olyanok akik utálták Ádámot és/vagy szerették Szandrát.

bigél 2011.05.13. 13:31:00

@nyílegyenes labirintus: lehet, hogy esetedben nincs, a hozzászólásaid alapján ezt el is hiszem. Ugyanakkor sok emberben tényleg van. Jó, nyilván nemcsak a beígért szívlapát és egyebek miatt gondolom ezt, hanem a hsz-aik összessége mutat egy ilyen képet, ezért talán kár volt leszűkítenem a szóbanforgó fordulatok használatára.

Én is szimpatizálok szereplőkkel, írtam korábban, hogy Gábor és Levi voltak a kedvenceim, van olyan is, aki kevésbé szimpatikus, de túl nagy érzelmeket nem váltanak ki belőlem, legalábbis rajongó nem vagyok. Azonosulni nem igazán tudok egyikkel sem (ami valszeg nagy szerencse, lehet emiatt tudom higgadtabban nézni).
Levit megsirattam ugyan, de az inkább az adott szituációnak (drámai helyzet) volt köszönhető, mélyebb nyomot nem hagyott bennem.

bárkiakitakarsz 2011.05.13. 13:32:40

@Kürosz:
többiektől elnézést az OFFért :)
Simhandl P. - Színháztörténet, Helikon Kiadó, 1998 (116.p.)

beacska 2011.05.13. 13:35:18

@Móka na: sziaaa! nna, akkor mi ketten írtunk neked? ;D
nem, nem tudtam mi lesz, nem is sejtettem. kardomba nem dőlök, várom, hátha végre kiírják Szandrát is. (szurok-szurok-szurok)

fairytale 2011.05.13. 13:37:52

@kovacsem:
De, leírják. Viszont ez nem interjú, hanem riport, és ez is stílus kérdése. Ez egy tök normális írás, csak biztos elszoktál ettől, mert a neten megjelenő írások többsége kritikán aluli. Sőt annál is rosszabb.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 13:38:56

@Kürosz: kiegyezhetünk egy Trónbitorló Nőstényben ;)

@Benyeszke: egy az egyben VV-HV :(

rafijo 2011.05.13. 13:39:16

@Kürosz: Te miről beszélsz? Mindenki amit megérdemel. Pókmajom nem viselkedik királynőként, tehát szó sem lehet róla :)
Másrészt nem volt itt puccs. Az akkor lett volna, ha Niki küldi haza a Dont.

beacska 2011.05.13. 13:40:29

@fairytale: :))) nekem az a gyanúm, te vagy itt az az ember, akinek üzengetni szoktunk a hangosítás miatt ;))

rafijo 2011.05.13. 13:43:40

Tegnap bíztam benne, hogy Ádám nem áldozza fel magát Daniért. Persze nem tudjuk, hogy mi alapján fog eldőlni a végső győztes, de szerintem Ádámnak több esélye volt.
Másik dolog, hogy nem értem, hogy PM miért nem múlt héten dobta ki Danit. Akkor is volt rá esélye, mégse tette meg. Nyilván ezért bíztak meg most benne a fiuk. Egy nagy hibát elkövettek, hogy Lottival a fiatal mamlasz gyereket akarták megvédeni. Ez is mutatja a két fél közötti különbséget.

beacska 2011.05.13. 13:47:44

@rafijo: szerintem a múlt héten Szandra arra számított, hogy Robi beáll mögé. De nem tette, innentől improvizálnia kellett. Úgy érezte, ha bent tartja Danit egyrészt jobban helyezkedik a társaságban (tudood, társadalom, meg elfogadás), másrészt, ha köv. héten lányok vannak többen, őt is bent tartja a Dani. Nem bízott abban az öööö Attilában(asszem). Úgy döntött, inkább Dani, mint gyenge Attila.

Szerintem ez történt. Csak aztán megint fiú jött be (sőőőőt, egy lány haza), és innentől megint nem bírt a vérével...

Szerintem.

Azt, hogy Dani miért bízott benne, ne kérdezd...:(((

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 13:47:46

@rafijo: ezt a tegnapi(?) adásban kifejtette: az előző Attila nem volt megfelelő pár a játék(á)hoz. a mostanit sem láttam még brillírozni, de első benyomásra is több tartalékot vélek benne, szóval megértem.

beacska 2011.05.13. 13:49:21

@fairytale: semmi, csak néha-néha olyan érzésem van, mintha nem pusztán néző lennél. De ez nálam nem szitokszó, csak megállapítás. De ha tévedek, bocs.

Az tuti, hogy a szerkik is olvasnak minket, ezért néha üzenünk nekik (amit utólag is meg lehet változtatni. felirat, hang stb...)

fairytale 2011.05.13. 13:52:10

@beacska:
Valóban nem csak nézőként nézem, de nem a csatornánál dolgozom biz'isten. Ebben a produkcióban nincs benne a kezem.
Ja, és nem tartottam degradálónak amit írtál, hisz ez a szakmám! :-) Mondjuk nem hangmérnök vagy vágó, a hangért őket kell "hibáztatni!

beacska 2011.05.13. 13:53:33

@fairytale: tudtommal nem is a csatorna készítette, de rágódjunk ezen ;D

fairytale 2011.05.13. 13:55:49

@beacska:
Jó, becsszó nincs közöm a műsorhoz! :-)))

arachnophobia 2011.05.13. 13:57:33

Sziasztok!
Eddig csak olvastam a hv-okat és sixx írásait (amikhez innen is gratulálok, előre félek mi lesz velem reggelente ha vége a játéknak)
Csatlakoznék a Szandra-kerülők táborához. Tényleg elfajultak a dolgok a blogolók között (Szandra-párt kontra Antiszandra-párt)
beácska (és a többiek is, akik hasonlókat írtak Szandráról és feltételezhető múltjáról)maximálisan egyetértek. Akik az általa képviselt viselkedéssel szimpatizálnak (és nem a "taktikázásra" gondolok, hanem a konkrét viselkedésre) valószínűleg, ahogy Niki is hasonló világnézetet és értékrendet tudhatnak magukénak. Szandra támadó, ellenségeskedő, aljas, gonosz, összeférhetetlen ember aki a konfliktusokat keresi, és abban látja örömét, saját bevallása szerint is, ha valakibe beleköt, felidegesíti, vagy addig bosszantja, amíg az kifordul magából. Szóval támad és provokál.
Eddig végigolvastam majd' minden hsz-t, és az a meglátásom, hogy akik Szandrát szindák, azok tényleg SZANDRÁT szidták, nem azokat, akiknek Ő szimpatikus, fordítva viszont nem ez a helyzet: akiknek szimpatikus Szandra, azokat a kommentelőket "bántották" akik leszólták a szereplőt.
Szóval szerintem valahol innen kezdődött a "belháború" ezen e blogon.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 13:59:24

@fairytale: nohát, ez jó :) ha kérdezhetek ilyet, szakmai szemmel mennyire tudsz elvonatkoztatni, illetve mi a benyomásod, pl. kifejezetten érdekelne, hogy hogy látod a szerkesztői irányítást (nem a beépített emberre teória, inkább a minimális irányításra, mesterséges gerjesztés) illetve a széria karakterválogatását.

rafijo 2011.05.13. 13:59:31

@beacska: Az igaz, hogy a múlt heti srác nagyon gyenge eresztés volt, de akkor még nem tudhatta (?) hogy ezen a héten esetleg lányból lesz több. És akkor ő lett volna a kieső jelölt.
Egyébként mindkét oldal elköveti ugyanazokat a hibákat: nem elég pár megbízható ember, hanem lehetőleg mindenkit a saját oldalára kell állítania. Ádám is csak szűk kört épített maga köré (igaz 2 hete Kriszta, Jenny kiesésével megfogyatkoztak nagyon) és most PM is pár emberben gondolkodik csak. Pl Lottit miért kellett kizárnia???

fairytale 2011.05.13. 14:00:07

@arachnophobia:
Ha erre azt válaszolom baromság, akkor én most Szandra párti vagyok, vagy antiszandrasiszta?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:00:21

Na látjátok, ezért fizetik meg ilyen keményen a modelleket: felöltöztetnek egy két lábon járó szaloncukornak, ribancnak sminkelnek, te meg tegyél úgy, mintha ez teljesen természetes lenne, és minden rendben van. A végén már rendesen sajnáltam T69-et. (Marky Marknak meg köszke azért a stratégiai ponton elhelyezett bivalynagy melltűért, ami sikeresen elvonta a tekintetem szerencsétlen némber bohócfejéről)
Lotti kisminkelt feje szintén megér egy misét. Azé a sminkest igazán kihagyhatnák néha a koksz-orgiából.

Olyat lehet, hogy ha olyasvalaki nyer aki szövetkezett másokkal a nyeremény felosztásáról, önkényesen a következő egyedre száll a nyeremény? Rohadt uncsi úgy a játék, hogy előre tudod, tökmindegy, hogy Kristóf vagy Dani nyeri, mindketten, sőt Ádám is zsetonhoz jut. Akkó inkább hajrá lányok, nyerjétek meg Pókmajomnak!

És most kezd igazán érdekelni, hogy vajon a klánra épülő vezető stratégia (Ádám, majd Pók) vagy Pocok -futkosok az infóval faltól falig, közbe lapítok- módszere kell-e a nyeréshez. Lehet, hogy az övé, de hogy a csajok idegileg taccsra vágják addig, az hótziher.

fairytale 2011.05.13. 14:04:11

@terrortűrő tintatartó:
A szerkesztői irányítás a legrövidebb riportfilmben is benne van.
Ez egy szórakoztató műsor. Ha mindent a véletlenre bíznának, lehet, nem szórakozna senki. nem véletlenül van ott az egyik legjobb hazai forgatókönyvíró.
Nem tudom, van-e beépített ember és ha igen, akkor ki az. lehet, hogy nincs, egyszerűen csak percről percre keverik a szerkesztők a kártyákat.

Egyébként simán el tudok vonatkoztatni. A VV-n például fel is idegesítettem magam nagyon, pedig az is szerkesztett műsor. De simán figyelmen kívül hagytam.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 14:04:12

@rafijo: ő nem így gondoltam. pont azért, amiért a lányokat húzták volna meg és akkor Dani is mellé állt, e két tényező együtt generálta a döntését, ugyanis így egyszerre eerősítette meg Daniban, hogy jó helyen van mögött, megpróbálta enyhíteni a Don és közte fennálló konfliktust, így esélyt adva magának, hogy Dani kitartson mellette. egyébként ha a vázolt esetben (lány kieső) szerintem jó eséllyel pattintotta volna ki Robi mögül Lindát.

hablaty67 2011.05.13. 14:05:45

Én gondos és mindenre kiterjedő előkészítő munka eredményeképpen egyetlen részt láttam belőle: az első, legalábbis azt hiszem az első rész volt az, ahol a lakók a szigetre kerültek. Azóta összesen nem láttam az egészből egyetlen percet, de ami keveset olvastam-láttam belőle, úgy vettem észre, Molnár Éva leginkább azért ment oda, hogy legyen egy igazi nő is a két lábon járó pinák és farkak között.

rafijo 2011.05.13. 14:06:41

@neccharisnyás útonálló: Nekem Pocok szimpatikus eddig. Folyamatosan kereste a helyét, mert őt eddig nem vonták be soha a maghoz. Mindig jokernek kezelték. Ez kicsit bántotta is, párszor kiderült. Ha elég erős egyéniség, akkor le fogja szarni, hogy a ribancklán mit gondol róla. Bár ritka az ilyen erős nő.

fairytale 2011.05.13. 14:06:50

A @terrortűrő tintatartó:
A szereplőkhöz meg csak annyit tennék hozzá, nem mindig az a jó választás, aki egy válogatón brillírozik. Néha a legszürkébb emberek ugorják meg a legmagasabb lécet. A válogatón kivillanóról meg kiderül, hogy csak annyi volt benne.

Twinsy 2011.05.13. 14:06:52

Jó napot újra!
Mindenki isteníti Dont, hogy gratula, kiállt a kijelentése mellet. De azt nem veszitek számba, hogy nem csak azt ígérte meg hogy ha menni kell, inkább a pápa irháját menti. Mi van a többi fogadalommal, a másokkal szembenivel, Nikivel szemben, stb. Így csak azt bizonyította be h mekkora vesztes, mert valamiképp Szandra kényszerítette e helyzetbe. Újra Pókmajomé a pont.
Szett és lassan Meccs...

Pockos 2011.05.13. 14:07:18

Amúgy gyönyörű húzás volt a zenei szerkesztőktől, hogy berakták a Pearl Harbour betétdalát, mikor Ádám "feláldozta magát" a barátjáért (csakúgy mint a filmben Danny).

Twinsy 2011.05.13. 14:08:38

Ja és pocok nem erős, csak képmutató. Loccs ide loccs oda... szánalmas

felmary 2011.05.13. 14:09:12

@rafijo: Szerintem azért, mert a pornós gyerek még Lacinál is gyengébb pajti lett volna

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 14:10:18

@neccharisnyás útonálló: valamiért az a benyomásom, hogy Alizban ez nem hagy olyan mély nyomot, tudomásul fogja venni és max. taktikát vált, de nem hiszem, hogy belegajdulna, amiíg Kristóf és/vagy Dani marad. eddig is sorra vesztette el azokat az embereket, akiket kedvelt és úgy vettem észre, hogy csak erősebb lett. már csak azért sem zuhanhat magába, mert észnél kell lennie, hajtani egy esetleges védettségre (ha lesz még ilyen egyáltalán), mert a hárpiák már fenik rá a fogukat.

rafijo 2011.05.13. 14:12:10

@felmary: De akkor még nem tudhatta, hogy a héten fiú vagy lány jön be. Szerintem ez akkor nagy hiba volt, csak a szerkesztőkön múlt, hogy nem lett belőle most hazaút.

bigél 2011.05.13. 14:13:20

@fairytale: Egyetértek. Úgy általában is igaz, hogy egy adott társaságban nem feltétlenül az a legszórakoztatóbb/leghumorosabb egyén, aki elsőre kitűnik.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 14:14:51

@Twinsy: nem feltétlenül az erős, aki hangosabb/erőszakosabb. mint ez köztudott.

rafijo 2011.05.13. 14:16:18

@Twinsy: Egy olyan kijelentés után nem volt más választása. Szerintem ő átgondolta, hogy ha nem váltja ki Danit, akkor ő lesz itthon a legnagyobb szemét. Ráadásul a pénz se biztos még, tehát nem volt olyan nagy ár.
Szandrának ehhez nagyon kevés köze volt, a szerkesztők kényszerítették bele. Ez pont olyan, minthogy Szandrának még nem volt egy párválasztója se, ahol lányok lettek volna többen és neki nincs védettsége. Így könnyű erősnek lenni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:16:46

Mellesleg durva, mennyire kijött az alapvető gondolkodási különbség Pók és a fiúk között. Pók pontosan ráérzett, hogy is tervezik Ádámék a dolgokat, még jóval az események előtt, hapsikáim meg még jóval a célszalag átszakítása után is csak pislogtak, mint mák a kalácsban, hogy ez most mégis hogy. Nagyon azt hitték, hogy a sok sültkrumpli között nyert ügyük van, és rendesen visszanyalt a fagyi. Pedig volt intő jel bőven.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 14:17:55

@neccharisnyás útonálló: mák, sültkrumpli, fagyi...netán éhes vagy? :D

Átvitel honvéd 2011.05.13. 14:19:32

Jut eszembe, Alízt egy darabig szimpatikus játékosnak tartottam. Van azonban egy apróság. Tegyük fel azt a kérdést, hogy Alíz mondta-e a Laci-gyereknek, hogy öreghaver, ha maradni akarsz, akkor sürgősen keress párt, mert ha rajtad kívül az Ádám/Kristóf/Dani hármasból bárki mögém áll, ami nagyon valószínű, akkor részemről, neked reszeltek. A válasz szerintem egyértelmű. Ha mondta volna, nem lett volna Pókmajom bili-borításából cirkusz. Pedig a tény maga - Alíz mást választ, Laci megy a levesbe - addigra, abban a körben már nyílt titok volt. Ennyit Alíz, hmmmm, szerethetőségéről. Szép társaság, gratula a szerkesztőknek.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 14:20:48

@neccharisnyás útonálló: mondjuk a végső felállással ők se számoltak, mint ahogy azt a riportban Sz. mondta is (mármint hogy Kristóf-Aliz, Lacit átküldik Kétlottihoz) és ezért kutyázták utána Alizt veszettül. szerdai adásban volt is riadalom, mikor Niki ráeszmélt, hogy baj lehet, mert mi van, ha Dani Aliz mögé áll. szóval a kulcsfigura (Aliz, más nem is lehetett) megvolt, nem vitás, csak aztán légy került a levesbe. meg aztán még egy, a szerkiknek hála.

Nagyzee 2011.05.13. 14:21:34

@AnnaKarenina: Szerintem abszolút igazságtalan vagy Krisztával szemben. Szépen elhallgattál egy-két dolgot.

Egyrészt Levi falcolt le először, mikor ágyba bújt Szandrával annak ellenére, hogy elvileg érzelmeket táplált Kriszta irányába. Szegény Levi a végefelé eléggé úgy viselkedett mint mostanság Niki, a nemiszerve után ment.

Másrészt a kiválasztásnál sem szólt előre Krisztának, hogy mellé állna (sőt, Kriszta úgy tudta, hogy biztos helye van, így nyugodtan tervezhetett Danival). Plusz ugye Kriszta viszont Dani felé táplált érzelmeket.

Még egy érdekes párhuzam a tegnap estével, hogy ahogy Ádám nem törődött Nikivel akkor, amikor beáldozta magát, úgy Levi is simán lehetetlen helyzetbe hozta Krisztát a Gábor-mentési akciója közben.

Ettől függetlenül összességében mind Levi, mind Ádám tette megsüvegelendő szvsz.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:22:20

@terrortűrő tintatartó: Az lehet. Viszont ezek a csajok nem néznek ki kispályásnak, ha a másik nőcét kell kicsinálni. És nemtom, 2 srác elég lesz-e 3 megveszett bige ellensúlyozására.

Mondjuk AZT azért bejátszatnám Kristófnak -ha geci szerki lennék- mikor Pocok azt nyilatkozta, Dani-Kristóf viszonylatban az előbbinél döntene. Érzi ő, hogy Danival lenne esélye, csak hogy a 8 nap alatt sikerül-e úgy párt cserélnie, hogy Kristófot, mint támogatót ne veszítse el... kétségeim vannak.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 14:22:25

@József István: Aliz-Kristóf-Laci a párválasztó napján beszélték meg, hogy a Kisgyerek menjen Dettihez, mert Aliz jön eggyel a Kalóznak.

Twinsy 2011.05.13. 14:23:12

@terrortűrő tintatartó: Én sem a fizikai erőre gondoltam, inkább a verbális erőre,meg a játékhoz szükséges lelki erőre, lassan kibukik, akinek nincs vér a p***ba. Itt nem lehet sokat vacillálni, merni kell ez lényeg, az meg nem Aliz erőssége a "köpök és lépek"

Átvitel honvéd 2011.05.13. 14:24:20

@terrortűrő tintatartó: hmmm, melyik párválasztó? (Elmúlt héten nem emlékszem erre a motívumra, tegnap pedig már nem volt Detti).

Átvitel honvéd 2011.05.13. 14:25:11

@terrortűrő tintatartó: Ah, értem. Nem releváns, mert mindez már Pók asztalborítása után történt, jóval. A hétfő-kedd előttről beszélek (amikor Alíz már mindenről tudott, a többiek is, csak az egy szerencsétlen nyálasszájú gyerek nem).

rafijo 2011.05.13. 14:27:13

@József István: Nem értem, hogy mi a baj ezzel. Miután Pókmajom nyíltan (bunkón) közölte mindenki előtt Lacival, hogy Aliz mögött neki harangoztak, miért kellett volna még bármit mondani neki, ha ő nem kérdezi. Amikor eljött az idő, akkor Kristóf szólt is neki, ráadásul olyan lehetőséget kapott, hogy bent maradhatott, mert Lotti mögé senkit nem állítottak. Ennél korrektebben nem is lehetett volna.

Átvitel honvéd 2011.05.13. 14:27:31

@terrortűrő tintatartó: ezt elfelejtettem mondani: abban teljesen egyetértünk, hogy ez a tett (a párválasztó napján történt összebeszélés) maga már korrekt.

felmary 2011.05.13. 14:28:52

@neccharisnyás útonálló: én meg bejátszanám Alíznak, ahogy Dani lekellékezte. Aztán utána döntsön.

Átvitel honvéd 2011.05.13. 14:28:59

@rafijo: félreértesz, nem a "miután", hanem a "mielőtt" a kérdés.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 14:30:37

@neccharisnyás útonálló: ez valóban kényes helyzet, csak egyet nem értek, hogy tulajdonképp melyik volt az a momentum, ami a 3 gráciánál kiverte a biztosítékot? hogy nem tartotta Lacit maga mellett? de honnan szedték, hogy Aliz nem próbálta maga mellett tartani a kisgyereket? (jó, mi tudjuk hogy nem így volt, de ők? párválasztóig minden rendben volt, utána meg tüzet okádtak).

rafijo 2011.05.13. 14:33:09

@József István: nem nagyon volt mielőtt. Kedden jött be az új gyerek és ment el Detti. Aznap este világosította fel Pók a mamlasz srácot.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 14:36:00

@Twinsy: ez mondjuk igaz. mindenkivel jóban lenni eleve lehetetlen, most már eljutott oda a játék, hogy az ő szempontjából kb. csak ez az attitűd lehetne a túlélés záloga. aztán fene tudja, mi van még a repertoárjában.

bigél 2011.05.13. 14:36:42

@rafijo: ez, hogy maradhatott, csak azon múlott, hogy Lotti bejött. Amikor a tervük kipattant, akkor még nem volt Lotti, ha jól emlékszem.

bigél 2011.05.13. 14:40:38

@terrortűrő tintatartó: ezt mondjuk én sem értem. Meg az ő szempontjukból mindegy is volt igazán, így hogy Lotti belépett a képbe, hiszen így nyilvánvaló volt, hogy nem áll Aliz mögé 2 ember.

Persze lehet valahogy megtudták/megsejtették, hogy Aliz tudta, mi következik, de nem szólt egy szót sem, azaz nem volt elég lojális. Szerintük el kellett volna mondania.

Nagyzee 2011.05.13. 14:40:52

@bigél: Viszont 100%-ig biztos volt egy új lány érkezése, hogy meglegyen az öt pár.

Átvitel honvéd 2011.05.13. 14:42:03

@bigél: magam is így emlékszem. A két új érkezéséig Laci fix kieső volt, amit mindenki tudott, kivéve ő maga.

bigél 2011.05.13. 14:42:26

@bigél: Mondjuk én Aliz helyében elmondtam volna a többi csajnak, hadd gondolják, hogy lojális vagyok, ez később még jól jöhetett volna, most pedig semmi következménye nem volt.

bigél 2011.05.13. 14:43:27

@Nagyzee: De ugye az Édenben minden megtörténhet, így bár számítottak rá, de azért nem lehettek teljesen biztosak benne.

beacska 2011.05.13. 14:45:05

@neccharisnyás útonálló: azért őt is meglepték: nem számított rá, hogy Kristóf Alíz mögé áll, és Laci áll Loti mögé.

beacska 2011.05.13. 14:46:47

@József István: dehát Alíz megmondta Lacinak!!! nézed is, vagy csak olvasod?

yilane 2011.05.13. 14:47:34

@bigél: Alíz csínján bánt az információk továbbadásával, legalábbis az összevágott jelenetek szerint.

Hiszen ha mindent kitálalt volna a fiúknak, nem lepődött volna meg Kristóf és Dani olyan nagyon azon a műsor végén azon, hogy Niki mit javasolt Alíznak (márminthogy ejtse ki Lacit Kristóf ellenében).

Ezt az infót Alíz pl. simán elmondhatta volna Kristófnak, aki biztos elmondta volna Ádámnak, Ádám pedig biztos kérdőre vonta volna Nikit - és lett volna jó nagy kalamajka.

Hilux94 2011.05.13. 14:47:43

@beacska: A szemellenzős, másik nőstényre frecsegős posztjaid alapján inkább arra van jelentősebb esély, hogy apukád lehetnék. ;-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:48:46

@felmary: Azt nem a füle hallatára csinálta?

@terrortűrő tintatartó: Nem. Szerintem Póki szépen lassan rájött, hogy Alíz nem a vakon követő, hanem az ide is oda is típus. Volt egy időszak, mikor vele próbált szövetkezni. Akkor. Vaaaagy Niki mesélt neki a Kristóf-benttartós egyezségről.

beacska 2011.05.13. 14:49:26

@József István: ja. Hétfő-kedden még nem fixál semmit az ember, mert csütörtökig egy hadsereg jöhet be! ezt még Ádám mondta egyszer!!

Átvitel honvéd 2011.05.13. 14:49:42

@beacska: akkor most még egyszer mondom: _mielőtt_ Pókmajom felborította volna a bilit.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.13. 14:49:43

@Hilux94: hehe, erre azért kíváncsi lennék.

yilane 2011.05.13. 14:49:53

@József István:
Azért örökbe fogadni sem kell a játékostársakat.

Én pl. azon csodálkoztam, amikor a 3 fiú beszélgetésében egyáltalán felbukkant az, hogy tekintettel kell lenni Lacira.

Aztán miért? Én ezt felesleges jófejségnek éreztem részükről.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:50:59

@beacska: Igen. De a fő célját -kiejteni egy maffiatagot- ez döntő mértékben nem befolyásolta.

beacska 2011.05.13. 14:52:22

@Hilux94: :))) nem hiszem. Nyugdíjas vagy? mert hogy nem 94 éves, az tuti.

Amúgy én nem frecsegek. egyetlen egy káromkodást nem találsz a hozzászólásaimban, plusz egyfolytában Szandrának próbálok mentséget keresni, mert el nem hiszem, hogy ilyen ember VALÓBAN létezik. légyszi, olvass vissza, ha van kedved, és tegyél be tőlem idézetet, ha találsz bármit!!! kösz

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:53:08

@neccharisnyás útonálló: Mármint a terv kimenetelét. Bocs. Alig bírok már fogalmazni.

yilane 2011.05.13. 14:53:47

@neccharisnyás útonálló: Lehet, hogy Pók magáról rájött, de az is simán elképzelhető, sőt talán ez a valószínűbb, hogy Niki tolt Póknak olyan infót is, amiből kihámozhatta Pók mire is lehet számítani.

Ilyen beépített embere Ádámnak Szandra csapatában nem volt, mert Alíz nem tartozott Szandra belső köréhez.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:54:06

@beacska: Megnyugtatlak. Van egy pár. Max. nem hozott még össze velük a sors.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:54:58

@yilane: Azaz. Ott van. A második opcióm. Hogy Niki mesedélutánt tartott.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 14:55:11

@bigél: igen, dehát abból indultam ki, hogy részükről az, hogy Aliz tudta, pusztán feltételezés, de alkalmat sem hagytak neki belengetni, hogy őt is átverték :)

jó lenne egyébként sejteni valamit, hogy innentől hogy megy a kiesés, mert Laca-Lotti-Niki vonalon érdemes lenne konteózni :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 14:57:52

@terrortűrő tintatartó: Ezt én se vágom. Elvileg 8 nap - 2 kiválasztás. 5 párra??? Érthetetlen az egész, én mondom.

yilane 2011.05.13. 14:58:14

Tényleg van beszélgetés a Donal a comment.com-on? Azt innen, ahol vagyok nem tudom megnézni.

fairytale 2011.05.13. 15:01:46

@József István:
Ez egy jáááátéééék! :-)

bigél 2011.05.13. 15:02:35

@yilane: igen, azt én is láttam, most csak abba próbáltam "beleélni" magam, hogy mi is történhetett, ami miatt ez a helyzet kialakult, mármint hogy a többiek lepattintották.

Nikit szerintem pont a balhé elkerülése végett nem mondta el, nem akart neki rosszat, viszont a csajoknak tényleg elmondhatta volna, hogy Kristóf és Laci hová áll, azzal simán jófej lehetett volna előttük, azaz továbbra is bíznak benne, viszont nincs belőle semmi balhé.

Átvitel honvéd 2011.05.13. 15:02:48

@beacska: ja, Kristóf nyilván ezért mondta Dettinek, hogy ha le akarsz koptatni, az oké, de szólj előtte két-három nappal, hogy tudjak lépni rá valamit.

bigél 2011.05.13. 15:04:14

@terrortűrő tintatartó: próbáltam valami magyarázatot keresni, miért viselkedtek így. Bár lehet, hogy a válasz egyszerűen CSAK. ;)

bigél 2011.05.13. 15:05:55

@neccharisnyás útonálló: a beharangozóban volt valami olyasmi, ami hirtelen halálra utal. nem tudom, hogy az öfi végén is beadták-e, de később az ajánlók között láttam.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:06:06

@yilane: a szövetségesek mindkét nemben fontosak, de ebben azért benne volt az is, hogy ha már Laci vagy Attila, akkor inkább az előbbi. új hús nélkül azonban új időszámítás kezdődik. még most is jól jönne, ha Laca lojális maradna a duóhoz, de mivel ő is kezdi a maga érdekeit nézni a finisben, kevés esély van rá, hogy az ellenfelei keze alá dolgozzon. hacsak nem risztelnek vele is. de a 3 nő (egyelőre) megállíthatatlanul nyomul :)

yilane 2011.05.13. 15:09:09

@bigél: Háát, fene tudja, hogy jófejségnek vették-e volna.
Viszont Laci se mondta el ezek szerint senkinek, hová is fog állni (elmondhatta volna pl. ÚjAttilának, ő etekintetben nem volt vetélytársa.) ÚjlányLottinak meg senki se szólt.

Kevésbeszédűek ezek valamennyien. :)

yilane 2011.05.13. 15:10:31

@yilane: jav. vették volna-e

(nem megy az írás:(

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:11:00

@bigél: bennem is felébredt a kisördög, mint Szandrában szokott, és eljátszottam a gondolattal, hogy a Tiszteletes azért ölelkezett oly hevesen a két észlénnyel, mert mennie kell éshát könnyes búcsú, meg minden. nade bilibe lóg a kezem. azért arra kíváncsi lennék, hogy ettől kezdve Niki ökölbe szorul arca hány másodperc alatt rendeződne duófertálynyaló pozícióba :)

Átvitel honvéd 2011.05.13. 15:13:07

@fairytale: :-)))

Csak eljátszottam a gondolattal, még reggel, hogy van-e a csapatból olyan karakter, akit alapszinten el tudnék viselni a való életben, ha dolgom akadna vele. De a mezőny asszem túl erős; egyébként a sorozat elején levonhattam volna ezt a tanulságot már, ha figyelek. (...Eléggé az elejétől olvasgattam, időnként, sixx összefoglalóit, mert az egy élmény :), de a sorozat maga az elején olyannak tűnt, mintha összezártak volna egymással nyolc-tíz minősített kavarógépet, akik megállás nélkül egymás fúrásával vannak elfoglalva, és ezt marhára élvezik :D. Akkortól vált az egész élvezhetővé kb., amikor Pókmajom bejött; volt közös ellenség, kevesebb lett a belharc :). Most meg ismét eléggé káoszos az egész. Szociálpszichológusok csemegézhetnének a történtekből... :) ).

yilane 2011.05.13. 15:14:27

@terrortűrő tintatartó:
Az nekem is eszembe jutott, hogy Lottin kívül be kell fűzniük Robit és Lacit is, mert különben karanténba kerülnek, ami ártalmas az egészségre.

Én még Nikit is megemlítettem, hátha megdolgozható, de valaki leintett, hogy lehetetlent ne kívánjak. :)

Szandra egyelőre nagyon jó helyzetben van, kíváncsi vagyok a jövő heti szerkesztői húzásokra. :)

bigél 2011.05.13. 15:14:50

@yilane: Mindenesetre nem tüzeltek volna csípőből rá.n Persze nem tudom, hogy ez őt mennyire zavarja, kicsit biztos, de inkább az a kérdés, hogy a játékát mennyire befolyásolja.

bigél 2011.05.13. 15:16:35

@yilane: Laci szegény csak akkor szól, ha ráparancsol valaki, egészen beidomították. Kisfiú még, nagyon látszik.

yilane 2011.05.13. 15:17:04

Hoppá - eltűnt a Szandrára vonatkozó mondat a hsz-emből. Csak azt nem tudom szandrista vagy antiszandrista összeesküvők követték el ezt a cselekményt.

(Nem tudom melyik nick írta le először ezt a két szót, de szerintemarra, ami a hv-n jelenleg megy, telitalálat :)

gastro, missing in action 2011.05.13. 15:17:24

Meg kell, hogy mondjam Aliz jol uszott az arral, ehhez is kell valamennyi tehetseg, viszont Pokmajom jateka is szuper...valahogy igy kell nyomni villain modban. Biztos, hogy idegesito vele egy legterben lenni, de mivel EZ a musor nem a nezok kontojara megy, igy tudok neki drukkolni is.
Viszont a kiraly azert dobbantott nyugodt szivvel, mert megbeszeltek Danival es Kristoffal, hogy risztelnek, ha valaki nyer nem?
Ezekutan kivancsi lennek, hogy az Aliz is ugyanannyit kapna-e, ha ok nyernenek veletlenul, magyarul 4 egyenlo reszre, vagy a Kristof reszet dobja a 3 fiu haromfele?
Es Niki benne van a risztelesben, vagy o mar csak a kezfogos fogadalomra ert oda mult heten? Erre nem emlekszem...

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:18:40

@yilane: Nikit most csak valami kanos gorilla tudná megdolgozni, dehát a játék szempontjából ez most irreleváns:)

az ölelkezős jeleneten kívül engem az előzetesből semmi nem hozott lázba, úgyhogy én is reménykedem :)

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:23:38

@gastro, missing in action: Niki bundjain már az Aliz táblácska fityeg szerintem. biztos alattomos vagyok, de szerintem teljesen rendben volna, ha Nikit innentől kihagynák a számításból (már amennyiben...) :)

yilane 2011.05.13. 15:23:50

@terrortűrő tintatartó:
Mindig csodálom azokat, akik az előzetesekből sasszemmel következtetéseket bírnak levonni.
Nekem az se tűnt fel, hogy ölelkeztek a csajok. Nem lehet, hogy buli volt? :)

bigél 2011.05.13. 15:24:36

@terrortűrő tintatartó: akkor én lehet csak álmodtam, amit hallottam az ajánlóban? jól hallható utalás volt arra nézve, hogy valaki döntéshelyzetbe került és egyeseknek nemsoká csomagolnia kell.
mondom, arra nem emlékszem, hogy a műsor végi beharangozóban benne volt-e, de egy későbbi reklám- és ajánlóblokkban igen.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:25:02

BRÉKING!
"Május 26-án Éden Hotel záróbuli a MIX Club-ban!
Gyere el és bulizz együtt az Éden Hotel játékosokkal! Nézd meg velük együtt az utolsó részt, az Éden Hotel döntőjét!
Fellép a műsor főcímdalát éneklő Sugarloaf!"
:D

yilane 2011.05.13. 15:25:16

@bigél: Igen, túl fiatal ehhez a játékhoz.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 15:26:02

@gastro, missing in action: Niki szerintem nincs benne. Annyira nem nézem jó színésznek, hogy eljátsszon egy tegnapihoz hasonló kiborulást úgy, hogy közben Daniék táborában héderezik a lóvéért. Ádám is rájöhetett már jóval korábban, hogy olykor rájön a kishölgyre az őszinteségi roham, és lazán felszínre bukhatott volna így a zsetonszerző akció. Ergo ő is csak egy "kellék", hogy SztDani megfogalmazásával éljek.

bigél 2011.05.13. 15:26:28

@bigél: az is igaz, hogy kissé elbóbiskolatm, így tényleg lehet, hogy csak az álmomba szőttem bele, ha rajtam kívül senki nem látta/hallotta. Vagy médium vagyok.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 15:29:49

@terrortűrő tintatartó: LOL
Lila hajgumit vigyetek! Hátha ott lesz Kristóf. Így akár férjnek is megszerezhetitek egy ilyen "Naaa, add ide a hajgumid... Nem! Enyim! Akkor elveszem! Próbálkozz, ha bírsz" akcióval. :DDD

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:30:18

@yilane: de, simán, ezért mondtam, hogy csak moziztam magamban egy sort :)

@bigél: nem mondom, hogy nem volt ilyen, csak valószínűleg nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, mivel itt a végjáték és magától értetődően most már tempósabban egyelik egymást.

yilane 2011.05.13. 15:31:20

Volt itt a hv-n egy szappanoperanevű nick, aki Ádám viselkedésével kapcsolatosan homályosan célozgatott holmi összeesküvéselmélet-félére, ami magyarázná Ádám döntését.

Én örülnék neki, ha lenne valami a célozgatásában, ugyanis számomra racionálisabbá válna Ádám önfeláldozása. Ezt a lovagi cselekedetet, bár nemesnek tűnő, nem tudom hová tenni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 15:31:22

@bigél: Én meg olyat hallottam, hogy Póki megköszöni a nőcéknek, hogy segítettek neki elérni azt, amit akart: bent lenni a döntőben. És egy ölelés.
(beteg jól összevágják, én mondom -ez tutira nem magyar munka)

oscar dirlewanger 2011.05.13. 15:33:38

gülüszeműéket meg a nemzetközi homár maffia szponzorálta!!!!legalább nem kell tovább bámulni azt a gusztustalan kan-kan enyelgést!!!!!forza szandra!!

Hilux94 2011.05.13. 15:35:36

@beacska: Káromkodás, uggyan már... Egy nősténynek nem kell káromkodnia ahhoz, hogy vödörszám frecsegje a mérget a másikra.

Most operáljak azzal, hogyha beacska felnőtt, érett nő lenne, nem posztolna ide nap/nap ilyen mennyiségben, nem dedózna mások nickjével, firtatná kisiskolás süldőként mások életkorát, magánéletét (egyéb szellemi muníció híján, ugye), és nem ugrana a patikamérleggel kimért, nyilvánvaló provokációra? ;-))

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:35:41

@neccharisnyás útonálló: őszintén szólva azért megnézném, ahogy sikító tinilányok árja feszül neki a csatasorba állított, szőrtelen mellkasú édenfiúknak :) Ádám feje valszeg prájszlessz volna, hogy nabazmeg, 200 Niki és mind egyszerre?! :)

beacska 2011.05.13. 15:38:13

@Hilux94: oké, bevallom 94-ben születtem. számold ki, hogy hány éves vagyok, és innentől te is trollosítva vagy számomra.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:39:17

@oscar dirlewanger: tégedet pediglen, jóbarát, a nemzetközi felkiáltójel-maffia szponzorál, úgy látom :)
forza!!!!!!!!!!!!!!!

_Molly 2011.05.13. 15:39:32

"Nekem Korleóne sosem volt szimpatikus, de amit tegnap tett, az tökös dolog volt, ezért respect. (..) Az egy más kérdés, hogy meggyőződésem, hogy sem Kristóf, sem Dani nem áldozták volna fel magukat Ádámért fordított esetben."

---
Már sokadszor olvasom, hogy "feláldozta magát", úgyhogy muszáj tiltakoznom.

Egy frászt volt itt áldozat! Hiszen megbeszélték, hogy osztoznak a pénzen!!! Szimpla taktika volt ez is. Ha Ádám lekötelezi ezzel a nagyvonalúnak látszó gesztussal a pápát, akkor nyilván nagyobb részesedést kap majd tőle a nyereményből. Ilyen egyszerű!

Amúgy szerintem Ádámnak mostanra lett elege az egész 40 napos stresszből.

Niki ugye éjjelente macerálja, a pápa engedetlen módon nélküle keveri a sz@rt, Kristóf meg mindig csak arra vár, hogy más mondja meg neki a tutit... Ádám egyszerűen beleunt.

A gesztenyét kaparja ki neki más, a nyereményét meg majd tessenek szívesek az alábbi bankszámlaszámra átutalni, ennyi.

beacska 2011.05.13. 15:39:55

@terrortűrő tintatartó: :DDD
szerintem nem vagyunk 1000-en, akik nézik. Ebből jó, ha az 1/10 elmegy...nem lesz az 100 se ;D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 15:39:58

@terrortűrő tintatartó: Te, még a végén meghozod a kedvem a dologhoz! :DDD
Felmászok a tetőparkolóba, és ott fogok vihogni az előttem elterülő látványon.

_Molly 2011.05.13. 15:43:32

OFF

Napok óta nem hagy nyugodni a kérdés, ha most nem teszem föl, talán soha.

Azok a pasik, akik a pucér herezacskók hívei, borotválják azt, vagy gyantázzák?

És ha az előbbi, akkor utána after sévet pacskolnak rá?

Előre is köszönöm a válaszokat!:)))

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:44:48

@beacska: áááá, nem úgy van az. 1000 nézi, aki be is vallja. ahhoz ott van majd ugyanennyi pótkerék, akkor legyen 1800, szokkicioccó, így megvan a 2450 és jönnek még azok, akik nem nézik ugyan, fingjuk nincs, kikicsoda és miért, de eljárnak partyzni bárhova, ahol kant foghatnak. 3000. és megint igazam van 3001! :) meglesz aza 200 XX-es :)
@neccharisnyás útonálló: langy nyári szellő, poharat kézbe, nyugágyon hanyatt dől ééééééés 3-ra indul a mozi! :D

Átvitel honvéd 2011.05.13. 15:45:56

@yilane: Szerintem képzeld magad Laci helyébe. ...Nem, mintha sajnálnám, csak egy pillanatra próbáld ki. Egyszer csak megtudod, hogy Alíz (...akit Laci esetében Te magad választottál, szimpátia-alapon) nyakig benne van abban a huncutságban, amelynek végcélja, hogy eggyel kevesebb emberke legyen a Hotelban... és ez az "egy" konkrétan Te vagy ;). És erről azt sem mondta, hogy kukk. Tanulság? ...Függetlenül az elvárhatóság kérdésétől, a hölgy nem lojális. Nagy álmatagságában tényszerűen, szó nélkül átvert, ha úgy tetszik.

Az már, hogy "elvárható-e" Alíztól a lojalitás, egy teljesen más kérdés. A gond vele az, hogy a való életben sem az alapján ítélnek meg, hogy mi "elvárható" tőled, hanem az alapján, hogy saját akaratodból mit teszel meg, mondhatni, milyen stílusban "játszol", mihez adod a neved. ...Ez alapján mondtam, mondom, hogy Alíz szintén nem az őszinteség és az egyenesség mintaképe; meglehetősen sajátosan értelmezi a hétköznapi partnerség- fogalmat (...ha valakit megfúrok, akkor azzal vagy nem smúzolok, vagy nem vagyok egyenes, középút nincs). Nem annyira látványos, mint Pókmajom, vagy Ádám, vagy általában a három okostojás, akik nagy bátorságukban és egyenességükben szó nélkül küldték haza Dettit, de azért nem szeretnék egy cégnél dolgozni vele.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:46:12

@_Molly: RE OFF:
az általam ismertek: beretva-noaftershave :)

beacska 2011.05.13. 15:46:53

@terrortűrő tintatartó: "..ééés megint igazam van 3001!" :DDD a fiamnak tetszene ;D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.13. 15:47:16

@_Molly: Ezt a műsort a Durex szponzorálja, nem a Gilette.
Bocs. :-D

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:51:11

@József István: abba a hazaküldésbe hangos egyetértéssel Robi is benne volt. nem kötekedésből, csak kiegészítésként.
nade igazából csak azt akartam még megjegyezni az Alizoshoz, hogy azt ne feledjük, hogy Lacc a szimpátián alapuló döntésével azért hazavágta aliz párját, Gábort, plusz nem akarták kigolyózni, pont hogy inkább őt akarták bent tartani Attila ellenében. azzal az egy hét alatt már nyilván szembesült, hogy a trió ellen nemigen lehet esélye Aliznál, de Robi és Attila verhető, ha jóban van a Donékkal és ügyesen siklik.

gastro, missing in action 2011.05.13. 15:52:55

@neccharisnyás útonálló: Igenam, de, az a buta gorbehatu Dani nyer, akkor elvileg a le fele a Nikie nem? Es csak a sajat felet oszthatna 3 fele?
Egyebkent tudni a veget, csak osztozas mertekerol nem tudok;)

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 15:55:21

juteszembe:
Sixx, hivatalos-e vagy a záróbulira? jó volna egy helyszíni riporttal bővített záróHV :)

gastro, missing in action 2011.05.13. 16:00:34

@beacska: Lofaszt. Multkor mammutban a sloziban ismeros csaj hallotta a klozeten, ahogy par lany "uristen itt van az Adam az edenbol! Es milyen szep..." beszelgetesre figyelt fel. Adamnak ujjabban hosszabb a haja, harapni fogjak a bulin, de neki csakadani:)

Kürosz 2011.05.13. 16:03:43

@_Molly:
borotva.
két éve szoktam rá, minden férfitársamnak csak ajánlani tudom, jobb közérzet, kevesebb izzadás, stb.

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 16:04:44

@gastro, missing in action: nemár, azt a hosszabb hajat most ebben a kontextusban továbbgondoltam :)

Hilux94 2011.05.13. 16:13:32

@beacska: sosem érdekelt az életkorod, de azért igazán örülök, hogy megetethettem veled a főztödet. :-))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.13. 16:14:22

Ennyit számít, ha nem a nézőknek, az sms-esekért játszanak, hanem egymással ... kurva jó kis taktikai műsor ez,

beacska 2011.05.13. 16:23:47

@Hilux94: jaaa, hogy elárultam a korom??? jaaa...hát fantáziád az nem sok van :DDDD

mivel ennyire érdeklődsz irántam (köszönöm, de foglalt vagyok) leírom, hogy képzellek el én: van egy barátunk (a férjemé, de befogadtam), aki nagyon hasonlóan áll a nőkhöz, mint te. Ill. állT, de 35 évesen megváltozott. szerintem te még nem vagy annyi, de kb. (lévén, hogy azt állítod LEHETNÉK a gyereked).
Tehát 35 év körüli, értelmiségi, de nem túl magas beosztásban, meg nem értett. Gürizik a melőhelyen, olyan munkát végezve, ami méltatlan hozzá. Valószínűleg, ha a főnöke nem is nő, de körülvéve egy csomó nővel, akik jobban érvényesülnek, mint ő (bocs te). A nőkkel nem nagyon volt eddig szerencséd, és nem értetted, miért hagynak ott pár randi után, hisz te csak az igazat mondod neki. nem szeretik az igazságot? vagy tükörben nem szeretnek nézni? Sebaj, kinek kellen a buta libák, nem?

Belefér, hogy tán egyszer már váltál, de nem hiszem. Lánytestvéreid vagy nem voltak, vagy rögtön ketten, akik pár évvel voltak csak fiatalabbak nálad, de jól megértették egymást a kis hülye csajszis dolgaikkal.

Hát ha te le hájas háziasszonyoztál tegnapelőtt, én ezt gondolom rólad ;DDD

Átvitel honvéd 2011.05.13. 16:26:45

@terrortűrő tintatartó: szerintem Laci ott csak abban a kérdésben volt döntési pozícióban, hogy kinek a párját küldi haza, abban, hogy hazaküldi-e valakiét, nem (...persze ez sem igaz, elküldhette volna a szerkesztőket a büdös retekbe a neki szánt küldetéssel együtt, és felszállhatott volna a következő, pesti repülőjáratra, csak akkor azt sem tudnánk, hogy Laci létezik :D ). Ezt, ha van csepp esze, márpedig úgy tűnik, van, Alíz felmérhette (...asszem mondta is valahol, hogy már nem rúgná szanaszét ;) ). Attila (az előző) elég egyértelmű ügy, annyira egyértelmű mélypont volt, hogy senki nem kepesztett a lehetőségért, hogy esetleg bent kellene maradnia ;). ...Azt nem tudom, Laci mennyire mérhette fel, hogy neki itt Alíznál, ha kritikus helyzetre kerül sor, nem terem babér. Nem emlékszem, hogy ezt megkapta volna valakitől (bár lehet).

yilane 2011.05.13. 16:28:00

@József István:
Fordítsd meg és gondolj bele abba, hogy Te vagy Alíz. :)
Bent vagy a hotelben több, mint egy hónapja és végre-valahára (x db állandóan cserélődő pár után, amelyek között olyan is volt, mint Szöszi) van egy normálisnak tűnő párod (Gábor), akivel jól kijössz és kezded úgy érezni, nem te vagy a cserélgethető pária (l. még Kellék), erre jön ez a Lacifiú és (szimpátiaalapon, na persze..) kiteszi Gábort.

Miért kellene lojálisnak lennie Alíznak ilyen előzmények után Lacihoz? (Eltekintve attól, hogy ebben a játékban a lojalitás egyébként is csak elszigeltelt esetekben elvárható.)

_Molly 2011.05.13. 16:29:06

@Mezei ZsurLó: "Ja és itt egyesek rohadtul misztifikálják a bróker szakmát. Ádámból egyenesen üzletembert faragtak, pedig simán lehet, hogy pl. a Brókern.t vagy hasonló cég házalós ügynöke."

---
Bizony-bizony, Ádám NEM TŐZSDEBRÓKER!

Ún. "pénzügyi tanácsadó", ami valóban uganolyan házaló mesterség, mint az MW. Meg kell környékezni a zembereket, hogy fektessék be a pénzüket valami marhára jó konstrukcióba, ami aztán vagy bejön, vagy nem. Lásd.: gazdasági válság.

Abban is olyan, mint az MW meg a társai, hogy afféle piramisjáték. Állandóan új tagokat kell toborozni, mert az alattad lévő jutalékából is kapsz részesedést.

Na, ebből a szempontból pont azzal foglalkozik, amit most Danival és Kristóffal is megvalósít: a manipulációval és a nyereségen való osztozkodással...

sandokan 2011.05.13. 16:31:51

@beacska: Nem mondasz róla csúnya dolgokat, ja, én meg a télapó vagyok. Eh, meséld már el csak röviden, mi kell ahhoz (csalódások, kudarc hegyek, elnyomás, hiányzó gyerekszoba, etc.), hogy valaki ennyire rosszindulatú, aljas ember legyen?

terrortűrő tintatartó 2011.05.13. 16:35:11

@József István: persze, Lacinak nem volt más választása, minthogy valakiket robbantson, csak azt mondom, hogy ez azért nem volt a legoptimálisabb kezdés az ő párosuknak, mivel nem elég, hogy új pár, akivel amúgyis kétesélyes a dolog, de még mellé ez a küldetés...szóval ehhez képest gondolom csak, hogy eleve nem érezhette betonbiztosnak magát a trió bármely tagjával szemben. és ekkor a régi egyezségről mg mit sem tudott :)
még az előre szólás kapcsán: pandorán Kristóf játszotta a megtörtet,riportban pedig mondta, hogy ez csak parasztvakítás. ha viszont ezt veszem, akkor szerintem még maga is vacillált, hogy kinek mikor szóljon. Aliz se sokkal előbb értesült (vagy legalábbis valamiért így emlékszem).

nade kellemes 7végét, további jókat :)

nyílegyenes labirintus 2011.05.13. 16:35:18

@_Molly: Miért vagytok biztosak benne, hogy Dani vagy Kristóf megnyeri a játékot majd hárman risztelnek?
Ja nem, négyen, mert Zinórtanga is jelen volt.
Van még rajtuk kívül pár ember...

bigél 2011.05.13. 16:36:56

@sandokan:
"ja, én meg a télapó vagyok"

akkor szólhatok most előre, hogy mit kérek mikulásra? hogy legyen időd beszerezni.

yilane 2011.05.13. 16:44:27

@_Molly:
Sosem gondoltam, hogy Ádám a tőzsdén kereskedne (az egy külön kaszt), de a "bróker" kifejezést (közvetítő, ügynök) sokkal szélesebb körben használják (pl. biztosítási bróker), és végülis a műsorban se állították, hogy Ádám tőzsdén kereskedik.

*jinx* 2011.05.13. 16:44:46

@terrortűrő tintatartó: mai kínzó kérdés: vajon sixx majd Szandrával is leül egy kóla mellé bájcsevegni? :P

yilane 2011.05.13. 16:45:52

@_Molly:
ja és a tőzsdei brókerek is manipulációval és nyereségen való osztozkodással foglalkoznak. :)

gorkmc 2011.05.13. 16:53:05

@*jinx*: Igen. Remélhetőleg már hétfőn. :-) Azért az tényleg érdekelne, hogy melyik szereplő mit gondol azokról a véleményekről, amik itt elhangzanak. Jó lenne, ha ők is beleszólnának. De ezt biztos tiltja a szerződésük.

sandokan 2011.05.13. 16:55:45

@bigél: ez csak természetes, a protekciósokat leszámítva mi is fifo rendszerben működünk.

*jinx* 2011.05.13. 16:58:33

@gorkmc: Szöszi olvassa és hozzá is szólt egyszer, Ádám is szerintem, mondta az interjúban, h nem meleg/biszex. Pók nemsoká kiesik szerintem is. Mór megtette kötelességét, mór mehet.

_Molly 2011.05.13. 17:08:11

@yilane: Igaz. De ott nincs piramisjáték. Nem kell maguk alá beszervezniük embereket.:)

És nem tudom, hogy az "igazi" brókereknél mi a helyzet, de ehhez az ún. pénzügyi tanácsadó melóhoz nem kell pénzügyi végzettség, sőt...

Engem egyszer konkrétan egy kiugrott szakács akart rábeszélni egy nyugdíj-jellegű kiegészítő pénzügyi biztosításra.

candyperfumegirl 2011.05.13. 17:13:55

@sixx: akartam kérdezni tegnap is, hogy mikor készült el az interjú, már ha nem titok? :) Szóval te mikor tudtad meg, hogy ez történt? A cikk nekem bejött nagyon amúgy, ezt tegnap is írtam, és nekem abszolút pozotívan jött ki belőle a király.

nezz 2011.05.13. 17:19:45

Szerintem se Pók nyeri a játékot, de örülök, hogy Corleone kiesett.
Nem értem miért kell utálni azért Pókot és az udvarhölgyeit, mert ugyanazt csinálják, mint a Király és udvartartása csinált. Ádám agresszív volt, ez kimondottan unszimpatikussá tette, szerintem ez lett a veszte is. Ha Nikit ne cseszteti és nem szájjal Pókkal annyit, akkor végig vihette volna a játékot könnyedén. Külön szomorú, hogy a játék már fél éve véget ért és ő még mindig acsarkodik Szandrára. Fel kéne nőni...ez egy ilyen játék volt, ő ment bele és szembetalálta magát egy hasonló taktikát alkalmazó emberrel.
Szomorú, hogy nők fikázzák a 3 gráciát, semmivel nem rosszabbak, mint Ádámék.
Tulajdonképpen engem pont ez az egy dolog idegesített bennük, hogy azt hitték és terjesztették, hogy ők szebben játszanak. Hát nem. Ez nem is baj,ez nem a barátságról szól, de akkor nem kell úgy tenni mintha szentek lennének.
Ádámnak ez jól jött a jövője szempontjából, mindenki róla beszél és már nyilatkozta is, hogy szeretne részt venni az Éden Hotel 2 stábjában.
Pókot nem kedvelem, mielőtt ezzel vádolnátok, csak nem gondolom hogy más mércével kell őt mérni.
Játszik. Nyerni nem fog. Egy fiú fog. A nézettség ezt kívánja, (lásd. arányaiban hány valóságshow-t nyertek eddig fiúk ill. lányok.)mert a nők, ez látszik a hozzászólásokból is hamarabb elolvadnak egy közepes kinézetű, erőszakos férfitól(Ádám és társai), mint egy közepes kinézetű, erőszakos nőtől(Pók és társai).
Nekem mindegy ki nyer, ha nem lett volna Ádám-Pók konfliktus az egész unalmas lett volna.

gastro, missing in action 2011.05.13. 17:20:25

@candyperfumegirl: szimpi, hogy bevallja, hogy arrogáns tipus, és nem a VV Éva féle bevallás volt ez szerintem (Ilyen vagyok és kész. ennyi!) :)
Én bírtam korleónét, neki drukkoltam, bár ez az érzelmes énje (Danival) nem vált előnyére, de ezt is elviseltem :)

beacska 2011.05.13. 17:21:22

@sandokan: az olasz rúdonpörgést Szandra mondta egyik riportban, és azt is, hogy sosem volt még ilyen biztonságos munkája, mert a munkaadói megvédték.

gastro, missing in action 2011.05.13. 17:22:02

Korleóne és Pókmajom esete tipikus két dudás egy csárdában nem fér meg sztori.. Hasonlóak valamennyire, így nem bírják egymást elviselni, mindkettő főnök akar(t) lenni, ez meg nem megy...

2011.05.13. 17:26:06

@nezz: szintén lájk :)

Tordas 2011.05.13. 17:29:44

Ezt miért tette Ádi? Van papír arról,h osztoznak majd a nyereményen? Meghalt a király, éljen a király.

Tordas 2011.05.13. 17:31:05

@nezz: dislike (el se olvastam, de túl nagy volt az összhang :P )

candyperfumegirl 2011.05.13. 17:36:40

@zcsi: "Ha esetleg nem Danit küldték volna haza tegnap, hanem Lacit vagy Attilát, a szerkik akkor is megjátsszák ezt az önfeláldozós lehetőséget?"

Ehhez annyit, hogy a szerkesztők TUDJÁK, mi fog történni a párválasztón. Ők minden percet látnak, ami 2 párválasztó között zajlik, hallanak minden beszélgetést, biztos van olyan, akinek pont ez a feladata, szóval ők nem szerkesztett változatot kapnak, mint mi. Tudták, hogy Alíz/Kristóf, tudták, hogy Dani és Korelóne nem hitték, hogy Pók kivágja Danit, és persze tudták, mi lesz a szerepe a listákak. Szóval ez az egész e heti forgatókönyv arra a 2 dologra volt kihegyezve, amit minden szerkesztő tudott, de egy játékos sem tudtda így a kettőt együtt: hogy Korelóne beáldozná magát a Pápáért, és hogy Pókmajon Attila segtíségével ki akarja vágni Danit. Nem volt olyan verzió, hogy mi van ha Laci vagy Attila kerül kiesés-veszélybe.

Tordas 2011.05.13. 17:47:23

@candyperfumegirl: A kihívás sorrendje se random, mert másképp alakult volna minden ha Lacikát hagyják utoljára választani.

Kind of Angel 2011.05.13. 18:04:09

@nezz: Riszpekt a köbön, szívemből szóltál... :D

MetalHammer 2011.05.13. 18:05:32

Üdv!

Szerintem itt egy embernek jár a RESPECT, ez pedig sixx!!! grat.

Lehet hogy volt már ez az eszmefuttatás, akkor bocsi a dupláért, de arra nem gondoltok, hogy azért "nyomták" PM-t a szerkeztők, mert így akarták egyensúlyozni az öregek túlzott belterjesedését. Mert nagyon hamar megjelenhetett a villanykörte a szerkik feje felett, hogy hoppá itt tenni kell vmit, mert ez a gruppen itten tán unalmassá teszi az egészet, ha mindenkit kijátszanak.
Az IQ kérdéshez meg annyi, hogy nagyon nem láttam még olyan reality-t, aminek az lett volna a címe, "Hogy IQ 100 felett" vagy valami hasonló.

Hilux94 2011.05.13. 18:07:10

@beacska: Medve anyám... Értem én, hogy péntek du. van, és igazán megterhelő dolog lehet férfi-menhelyet üzemeltetned, de azért ilyen korán még nem köllene gyógyszerre inni! ;-)

Kind of Angel 2011.05.13. 18:21:04

Ha jobban belegondolok, Ádám "önfeláldozása" nem volt rossz taktikai húzás, a 25 milka ugyan elúszott (már ha...), de hosszú távon nagyon is kifizetődő lehet. A többiekkel ellentétben jó esélye van arra, hogy elkerülje a 3 perces trash celeb sorsot, csak okosan kell kihasználnia a személye körül egyre növekvő nimbuszt.

gastro, missing in action 2011.05.13. 18:28:53

@sixx: akkor hajvágás volt Ádámnál :)

tompikatompika 2011.05.13. 18:51:19

@Hilux94: légyszi menj át más fórumra személyeskedni, itt a műsorhoz való hozzászólás a cél, nem egymás fikázása.
köszi

tompikatompika 2011.05.13. 19:02:37

szerintem ezzel a buta triumvirátus most atombiztos párt csinált Alizből és Kristófból, aminek nagyon örülnék :-) Az meg hogy kizárták Alízt a körből na bummm,úgyis okosabb náluk sokat nem veszített.Infót sem hiszen tudja pókmajom pitiáner áskálódásainak részleteit így nem marad ki semmiből és legalább nem kell lesüllyedni hozzájuk. valaki említette hogy Alíztól nem volt szép hogy nem közölte Lacival hogy ne álljon mellé.Ez igaz de nem is tehette hiszen akkor pókmajom előveszi féreg stílusát és szemétkedik (amit utólag meg is tett)ha megtudja hogy Kristófra cserélne inkább.De egyébként meg a korrektség kedvéért Kristóf szólt Lacinak amit szerintem nem kellett volna így ő is odaáll Alíz mögé és meg van oldva a kieső, az óvodásfiú ment volna haza, ami jó mert nagyon uncsi a jelleme és játéka. És pókmajom hogy csinálta volna?Kérem szépen ugyanebben a szituban nem szól Lacinak ugyanúgy hazaküldte volna és a végén még kifelé elgáncsolja szerencsétlent, megalázza a többiek előtt, kiröhögi és közli vele hogy a haverjaival is ki fog tolni csak hogy még szarabbul érezze magát. Hát ebben különböznek a játékosok. Lehet így is úgy is.Nekem Alíz stílusa emberibb és korrektebb annak ellenére hogy ő is játszik , csak ésszel, hiszen ő nem a szerkik védettségével vitte a játékot, hanem önerőből próbál lavírozni.

Rubicon 2011.05.13. 19:07:27

Az Ádám interjúból az vehető ki, hogy Kristóf lett a nyertes. + Még az, hogy Ádám tényleg egy tapló. Szandra nem ártott neki semmiben, csak kitette Katát, amit meg valljuk be, taktikailag jól tett.
Az oké, hogy a show kedvéért a tv-ben keménykedik Szandrával, de, hogy a verseny utáni bulin sem hajlandó vele egy légtérben lenni?? Bajok vannak azzal az emberrel, ez tuti.

candyperfumegirl 2011.05.13. 19:33:30

@sixx: akkor neked ez erősen beépített spoiler szituáció, igaz? Mindenesetre köszönet az interjúért, különösen élveztem a "Niki kezével adtam volna neki egy pofont" mondatot. :) A don jó arc volt élőben? Remélem, hogyvoltra felhívtad a figyelmét, ezt minden szereplőnek olvasnia kéne.

yilane 2011.05.13. 19:46:20

@_Molly:
Igen, elméletileg a pénzügyi tanácsadósághoz van némi végzettségi követelmény (ha csak pénzpiaci terméket közvetítenek, akkor csak június 30-tól lesz)de minimális.

A szakács jó lehetett, legalább kértél tőle valami különleges receptet? :)

yilane 2011.05.13. 19:49:32

@candyperfumegirl: Szerintem mindenki olvassa a hogyvoltot. :))

jura93 2011.05.13. 21:08:29

@candyperfumegirl: Ha a játékosok nem is olvassák, szerkesztők igen, be is vágták Korleone távozasa alá a film zenéjét ( www.youtube.com/watch?v=IWeovnGYCyo&feature=related )

candyperfumegirl 2011.05.13. 21:21:42

Eddig is Keresztapa szólt a nagyobb jelenetinél, nekem az volt gyanús, amikor az Éden 2-re felhívó reklámszpotban elhanagzott, hogy "szeretnél olyan KIRÁLY lenni, mint Ádám?" Hmm :)

Tordas 2011.05.13. 22:04:46

éjó éjó ez nyár csakis téged vár, ezt át kell élned (x) fizetett hirdetés volt

Tanát Úr 2011.05.13. 23:03:59

@_Molly: Gyantázza a kozmetikus és nem kenjük be semmivel

gastro, missing in action 2011.05.13. 23:20:17

@candyperfumegirl: a "Niki kezével adtam volna neki egy pofont" mondat konkrétan elhangzott a műsorban is..
@Mezei ZsurLó: az interjúban is bevallotta magáról, hogy ő egy arrogáns ember, így végülis csodálkozni nem kell, nem vagyunk egyformák, én biztos meg tudtam volna bocsájtani Pókmajomnak:)

f.nero 2011.05.14. 00:21:55

Annyira megnézném már a Szandrát hogy vajon védettség meg fiútöbblet nélkül is ennyire nagy arccal tudna-e gonoszkodni...
Primitív, olcsó nőszemély, ő mételyezte meg az egész légkört, max. pornófilm forgatásra lehet hasznát venni, másra nem jó. De azt is csak pár évig, mert utána rém ronda öregasszony lesz belőle.

Egyébként meg Ádám sem volt erős játékos, mert nem tud bánni a nőkkel, a Nikit konkrétan őrületbe kergette.
A Dani megmentése meg ballépés, Dani nem fog tudni új pártot szervezni, érzelmi intelligenciája a nullával egyenlő, különben sem érdekli semmi és senki. Így elég nehéz lesz szövetségeseket szerezni.

Drukkolunk a Kristófnak, jelenleg ő az, aki még egy normális férfi szerepében van.

Morcz 2011.05.14. 15:28:36

Sziasztok!

Régóta olvaslak benneteket, és bevallom örömmel, mert mindig feldobjátok a napomat. :)
Főleg Sixx.
A párommal már elejétől kezdve nézzük, és szerintünk is egy "koszvadt szutyok" Szandra, és ami a használhatóságát illeti, abban f.nero-val maximálisan egyezik a véleményünk.
Egyébként a legutóbbi párválasztón feltűnt-e valakinek, hogy mit mondott Niki Ádámnak a búcsúzáskor? Ha nem értettem félre - halkan ment a TV hogy fel ne ébredjen a gyerek - akkor valami ilyesmi hangzott el: "neki segítek (itt asszem Kristófra mutathatott), de neki nem(egyértelmű mozdulat "Szent" Dani irányába)"
Nos ha ez így volt és jól láttam akkor lesz itt még meglepetés, és azon se lepődnék meg ha a hotelből kirepítő "pofont" a Pókmajon Nikitől kapná meg. :) Sőt irtó jót röhögnék rajta.
Alíznak meg az elején ki kellett volna esni, irritáló egy csaj.
Igazság szerint szerintem a dolgok Detti hülyesége miatt kuszálódtak ennyire össze. Ha becseréli két napra Kristófot, aztán kipottyantják Nyikhajt, akkor nem történt volna ekkor galiba. No comment...

a két nyerő páros szerintem:
Niki-Kristóf
Lotti-Laci

Ja és Sixx! A főnököm nem szereti nézni az ÉH-t, de a hogyvoltos írásaidat olvassa róla, és hangosan röhög rajta! :)

beacska 2011.05.14. 15:48:50

@Morcz: üdv az újaknak!

Lotti-Laci??? ezt mire alapozod? (érdeklődve fogadunk minden új felvetést)

fresita 2011.05.14. 17:46:19

két dolog:

nem lett volna szabad így megcsinálni a Nagy Döntéshelyzet-et, nem voltak egyenlők a feltételek Ádámra és Kristófra nézve, ugyanis egy olyan helyzetben, ahol nincs a válaszra sem időkorlát, sem egy-kettő-három, most, sem egyéb módszer, ami esélyegyenlőséget teremt (pl írd le kis papírra a döntésed), ott az szopja meg, aki először megszólal. Mivel Ádám megszólalt, Kristófnak már nem kellett, szóval a legegyszerűbb volt kivárni, és Kristóf elég málé és gyáva ahhoz, hogy így tegyen. Ádám meg nem várhatott Kristófra, mert ha K. mégis megszólal előtte, az neki szégyen és presztízsveszteség és segget csinál a szájából, de ha Kristóf IS megteszi, az nem lett volna az, csakhogy erre nem volt lehetősége (vagyis a párhuzamos döntésre), ami szerintem szerkesztési hiba. Így sosem tudjuk meg, hogy K. mit tett volna, ez nem volt igazi döntés a részéről, csak sunyulás, másrészt így a gyávának áll a világ. Ezek fényében elég szarul hangzott utána K-tól, hogy "én is megtettem volna". Ja, csakhogy nem tetted meg, kiscsávó. Mindannyian jobban jártak/jártunk volna, ha ő teszi meg, nem mintha nagy bajom lenne vele, csak súlytalanabb játékos és csoportdinamikailag is rosszabb így. Nem beszélve a szerelmesek/barátok szétszakításáról. Igaz, hogy a dráma meg így volt teljes, szóval meghatódtam.

Egy pontosítás a riszttel kapcsolatban (bár emlékezetből, de fontos, úgyhogy erre nagyon koncentráltam, amikor történt): Nem Alízzal riszteltek, hanem Nikivel, szóval négyen vannak benne a buliban. Ami viszont félreértés: nem volt szó szétdobásról, egyenlő részekről. Ami utoljára elhangzott, és amit kézfogással szentesítettek, az csak annyi, hogy aki nyer, az "juttat" a többieknek. Ami azt is jelentheti, hogy meghívja őket egy fagyira, vagy mondjuk kap mindenki egy százast. Én még ebben sem vagyok biztos, az emberek nagy része sztem hajlamos elfelejteni az efféle fogadalmakat, különösen, hogy addig még bonyolódnak a szálak. pl ki akarna ezek után Nikinek adni? Pedig a fogadalom az fogadalom

PM király sztem, ezért vannak ott, nem azért, hogy "nemeslelkűek" legyenek vagy más efféle, bár az is szép.
más kérdés, hogy komplett skizó a nő, az öntetszelgése elég ostoba és nem biztos ám, hogy annyira logikus az, amit csinál, mint amennyire annak látszik. Ő sztem akkor is kavar, ha pontosan maga se tudja, miért. Abból baj nem lehet alapon.

gyerekpapa 2011.05.14. 18:12:16

@fresita: Gondolom, ha abból az egy percből amit kaptak a döntésre,ha csak 5-6 mondatot bevágtak volna az adásba,lehet, hogy másképpen látnánk a helyzetet és nem az jönne le belőle,hogy a Lassú gyávaságból nem vállalta be.A királynak se volt kötelező,bár ő többször hangoztatta, hogy neki egy barátja van ott benn.Nem értem,hogy Kristófnak mért kellett volna egy héttel a vége elött felemelnie a kezét !

capa05 2011.05.14. 18:47:58

@fresita: azért ennél több hangzott el a nyereménnyel kapcsolatban. Daninak sokat adna, Kristófnak pedig jól felkerekítve. Ez azért egy százasnál többet jelent, figyelembe véve, hogy szótartó emberről írogatunk.(ezt ugye láttuk)

kolbász józsi 2011.05.14. 19:12:30

kveszcshön:
Prosztó eleinte miért volt GRobi? Gecről érkezett? lemaradtam erről.

Egyébként ma láttuk a pécsi Árkádban begipszelt kézzel, gondolom Pókmajommal egyezkedtek a nyereményről...

*jinx* 2011.05.14. 20:22:57

@Morcz: de miért gyávaság, ha nem áldozza be magát? Én azt hittem a nyereményért 'harcolnak' és nem arról szól ki a nagyobb barát... na többek között ezért laposodott el a műsor. Amúgy kiesése után többször tett célzást a Don, hogy ez nem olyan nagy tragédia, hisz' megbeszélték osztozkodnak a nyereményen, mintha célzást is tett volna erre a két barátja felé.

Nagyon remélem, hogy a köv. ÉH-ba olyan embereket válogatnak be, akiket érdekel a 25 milla nem csak a nyaralás ingyé.

*jinx* 2011.05.14. 20:24:01

@*jinx*: ja ez fresitának bocs :)

bpetya75 2011.05.14. 21:56:34

@Morcz: Detti valszín ösztönösen, de a maga szempontjából helyesen döntött. Mivel nem állhatott volna Kristóf mellé a ceremónián, valaki mással kellett volna kezdenie a döntőt, amit nem szeretett volna. Más kérdés, hogy a hősszerelmes túl egoista volt ahhoz, hogy meglássa a döntésében ezt a fajta hűséget és csak a para mozgatta, amikor hazaküldte a csajt. Annyira biztos volt benne, hogy Detti mellé állna a srác. Nem tom miért...

GL-581 g 2011.05.14. 21:57:46

Szerintem két ember nem nyerhet: Pápa és Póki. Annyi bónuszt kaptak, hogy nem lenne túl jó reklám az ÉH2-nek a győzelmük.

Tipp továbbra is:
Lassú-Pocok
Niki-Prosztó

Csak szegény Pocok miatt aggódom. :( A stratégiája most ért el a színvallásig.

bpetya75 2011.05.14. 22:08:53

@GL-581 g: Lényegében színt vallott. Kristófékkal van, ezért zárták ki Pókék a girlpoweres csapatból.

Niki hogy kerül Prosztó mellé nálad?

Tanát Úr 2011.05.14. 23:15:33

remélem,vagy Kristóf-Niki,vagy Pápa-Alíz nyer

innye 2011.05.15. 17:10:05

"Aztakurva, ez a nő nem szarral gurigázik, nem irigylem azt a török kamionsofőrt, aki felszedi az Éden hotelből hazafelé menet."

rugdalózom a röhögéstől

Morcz 2011.05.15. 21:42:30

@beacska:
Azért mert olyanoknak tűnnek ekik csak sodródnak az árral és ellavírozgatnak mint Alíz.
Egyébként a Niki-Kristóf páros szerintem tutira elverné őket a döntőben.

Morcz 2011.05.15. 21:48:19

@bpetya75:
Bizonyos szempontból egyetértek veled, Viszont ha Detti - taktikából ideiglenesen, és Lassúbeszédűvel tartva a kapcsoltot annak ellenére hogy enm állhatnak egymás mellé - lecseréli Lassúbeszédűt Nyikhajra és aztán az nem véddet, egyrészt ő benntmarad, másrészt biztos vagyok benne, hogy a Don részéről lett volna terv arra,hogy repüljön Nyikhaj.
Ekkor ugyan Dani nagyobb veszélybe kerül by PM, de tuti lett volna arra is valami csavar. :)
Mindenesetre várom mit hoz a hétfő...

bpetya75 2011.05.16. 08:12:58

@Morcz: Na azt én is :-) Lassan csak elmondják már, hogy hogyan lesz a döntő. Vagy lehet, hogy majd menet közben fogjuk megtudni, ahogy a játékosok is?

deltaTheEnd 2011.05.16. 11:54:05

érdekes mindenesetre, hogy senki nem tudja elképzelni, hogy Ádám egyszerűen barátságból mentette meg Danit. Nem tudom kinek milyen értékrendje van itt, vagy milyen barátai, de nekem 3 barátom is van akiért bármikor megtenném (főleg úgy hogy kurvára nem biztos az a 25millió. plusz elárulom hogy ez adózás előtti lóvé tehát ~13misiről beszélünk, amit megegyezés alapján 3 felé dobnak...) (és igen lehet 40 nap alatt életre szóló barátságot kötni ezt tapasztalatból mondom)

GL-581 g 2011.05.16. 12:44:15

@bpetya75: "Niki hogy kerül Prosztó mellé nálad?"

Tudom, hogy meglepő felvetés. :D A logikája a következő:

Mivel sokan vannak benn, ma vagy holnap hazaküldenek egy súlytalan és passzív karaktert, lehetőleg fiút, méghozzá úgy, hogy ne erősítsék tovább Pókmajmot (ha túl egyenlőtlen a két tábor, érdektelen lesz a műsor). Ezzel tökéletesen definiáltam Lacit. :D

SzentDani természetesen beint Nikinek, nem bízik benne. Lassúbeszédű beint Daninak, Pocokkal most már mind a ketten szeretnének fix párt, nem fognak ugrálni. Pápának marad természetesen Lotti, akit bizonyára érzékenyen érint a kiközösítés, és örömmel csapódik az Ancien Régime-hez.

Niki segge veszélyben van, kiszórni viszont még nem kéne. Pókmajom, Lassú, Pápa nem adja a párját, marad Prosztó, aki mellett Műfog van.
Pókmajom Laci távozásakor rájön, hogy be kell áldoznia egy emberét, hacsak nem kap valaki egy grátisz védettséget, amit a végén már szerintem nem osztogatnak annyira. Mivel Niki rokonszenvesebb és nagyobb hangú, belevalóbb csaj (Korleóne távozása után még inkább), inkább áldozná be Műfogat, akinek önálló gondolata még nem volt, ráadásul Póki szerint nem is esztétikus.

Prosztónak választania kell: vagy marad a Pókmajom seggébe vállvonalig elmerülő lelki társa mellett, vagy maga mellé állítja a szintén szekszárdi Nikit, s benn is tartja. Ha kiejti, az ciki lehet otthon, a városban gondolom, Nikit elég sokat ismerik, Prosztó meg valami vállalkozó, ugye.
Így aztán a hét elején megy Laci, párválasztón pedig Műfog. Az utolsó héten pedig már párokat hajigálnak, Pókmajom és SzentDani szerintem megy kapásból, mivel rosszul venné ki magát, ha döntős egy olyan ember, akinek ennyire védték a seggét a szerkik - az ÉH2-nek nem lenne túl jó reklám.

Tehát:
Lassú-Pocok
Niki-Prosztó

Aztán meg a fene tudja, mit találtak ki még a szerkik, de hát ezért szeretjük ezt a játékot. :D

@deltaTheEnd: Szerintem sem az _esetleg_ leosztott lóvé volt az elsődleges oka az önfeláldozásnak (bár nem állítanám, hogy I. Szent Ádám királyban nem merülhetett fel ez a szempont :D).
Korleóne megmondta, hogy ő egy magánéleti-szakmai krízis miatt jelentkezett, hogy megismerje magát és valami új kalandban legyen része. Nem a lóvé mozgatta, viszont azt is tudta, hogy Dani és Kristóf a lére megy, és szükségük is lenne a pénzre. Ha tényleg jó cimbik lettek (márpedig úgy tűnik), akkor miért ne léphetne vissza a pesti bróker a nyerési esélytől két, nála feltehetőleg szerényebb körülmények közül érkező barátja javára?
Szerintem szép gesztus volt, bármi is motiválta, és nem értem azokat, akiknek jólesik kutyázni miatta Ádámot. :(

GL-581 g 2011.05.16. 12:50:47

@Benyeszke: "Santa Marta—Budapest — Tettlegességig fajulnak az indulatok az Éden Hotelben a héten! "

Hopp, ez érdekes!
A "tettlegesség" elvileg fizikai jellegű összetűzést jelent, vagyis pofont, vagy minimum egy hajcibálást. Ami meg ugye tilos, és kizárást eredményez... elvileg...

Ej, de kiváncsi vagyok, hogy mi lesz ebben a kamu! :DD

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 12:55:13

@GL-581 g: az előzetesben volt egy olyan, hogy Kristóf olvasott egy levelet: "most neked kell eldönteni ki hagyja el az Édent azonnal". Na én erre vagyok kíváncsi!

GL-581 g 2011.05.16. 13:01:01

@Benyeszke: LOL! Akkor így fogják kiegyenlíteni a régiek és a pókmajomisták erőviszonyait? :D
Remélem, hogy a Blikknél a "tetlegesség" nem az ÉH18+ végén előzetesben látható fogócskázás volt. :S

beacska 2011.05.16. 13:34:04

@GL-581 g: hát nagyon remélem, nem záratja ki magát egy Szandra miatt Kiki bácsi!!!

bpetya75 2011.05.16. 13:49:46

@GL-581 g: Szép gondolatmenet :-D

Ezt jól levezetted magadban (főhajtás). Oszt majd kiderül, jól okoskodtál-e.

Úgy emléxem, hogy nem voltak olyan sokan azok, akik kutyázták a Dont a döntése miatt. Voltunk páran, akik felszólaltunk a szentté avatása ellenében. Szerintem a pozitív vélemények mellett inkább ez volt többségben ;-)

beacska 2011.05.16. 13:52:51

@bpetya75: hááát, a "buzibarát" és a "risztelés" szó többször elhangzott, de ha úgy vesszük, hogy csak a kulturált hangvételben megírt "kritikák" számítanak, akkor igazad van ;)

GL-581 g 2011.05.16. 14:22:57

Balhé közeleg...

www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/szandra-penzert-arulta-a-testet-2052411

(Egyúttal a "mér' kell Pókmajmot lekurváááznii?") kommentek is ritkulni fognak. :D

@beacska: Az ország élén Lassúbeszédű Kikibácsi kormányzó. :DD

GL-581 g 2011.05.16. 14:32:19

@bpetya75: Köszi, örülök, hogy tetszik. :) Oszt majd úgyis meglátjuk. Mindenesetre tök izgi lenne, ha mindenki levezetné, szerinte ki lesz a négy finalista és miért. Szórakoztató lenne olvasni egy csomó lehetséges verziót. :D

@beacska: Engem az is aggaszt, hogy alig mutatják szegény Pockot. :(
Most vagy az van, hogy a héten így vagy úgy, de elmegy, vagy pedig Lassú és Pápa már annyira vigyáznak rá, hogy egy tartálynyi langyos tengervízben lebeg, UV-fény alatt. :D

*jinx* 2011.05.16. 14:41:56

Azt hiszem ezzel a párbeszéddel Krisóf rászolgált a focistákat övező sztereotípiákra. :P Persze értem én, hogy utálja Pókot és keresi a gyenge pontját illetve ott bántja ahol tudja, de ennél kifinomultabb is lehetne, ti. kurvázni mindenki tud. :D Eddig a beképzeltsége, felsőbbrendűség-tudata (nem vagyunk egy szinten mantra) ellenére őt tartottam a legnormálisabb pasinak bent, de most kb. Dani szintjén van nálam.

Amúgy még mindig nem vágom mi jelentősége van a játék szempontjából annak, hogy Szandra egy olcsó/drága ribi?

beacska 2011.05.16. 14:45:37

@*jinx*: :DDD hát ha neked Kristóf a fekete bárány az elhangzott beszélgetésben, akkor kár is erről többet beszélni.

Kristóf és Dani egyenesen képen röhögte Szandrát :DD hogy röhögtek rajta!!! az meg ordított tovább :DDD

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 14:46:13

velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/05/16/kristof_lekurvazza_szandrat_o_meg_beismeri/

Ugyanaz mint a blikkes. Ezt a szerencsétlen lányt még nem sajnáltam ennyire amióta megy a műsor. Baromira el van tévedve.

beacska 2011.05.16. 14:47:09

@GL-581 g: jóóó, ha lesz 5 percnél több időm ideülni, akkor majd én is írok tippet, de szándékosan kerültem el mostanában, mert tisztán látszik, hogy tök felesleges, mert úgyis tesznek a szerkik a nyilvánvaló elkerüléséért. (bekavarnak no)

beacska 2011.05.16. 14:48:26

@Benyeszke: miért? már megtudtuk, hogy kurvának lenni ugyanolyan becsületes szakma, mint bármi más...(hmmm ;D)

bpetya75 2011.05.16. 14:48:34

@GL-581 g: Na nekem nincs agyam rá, hogy még le is vezessem a dolgot. Pusztán tipp gyanánt: Prosztó-PM, Lassú-CsCs.

"vagy pedig Lassú és Pápa már annyira vigyáznak rá, hogy egy tartálynyi langyos tengervízben lebeg, UV-fény alatt." Ez de durva kép :-DDD

*jinx* 2011.05.16. 14:51:45

@beacska: ??? Én nem így közelíteném meg, hogy ki a fekete bárány és ki az áldozat. Kristóf ocsmány módon viselkedett (pedig nem szokott), Szandra csak a szokásos, bár annyira azért nem, mert a híres önuralma cserben hagyta. Szánalmas volt mind, azt kell hogy mondjam. De Kristófot különbnek képzeltem de kiderült, hogy nem az.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 14:54:24

@beacska: igazából nem azért mert kurva, hiszen én is azt mondtam, hogy ez is ugyanolyan foglalkozás mint bármi más. Hanem már megint a stílusa! Azt hiszi hogy ettől ő ettől érdekesebb lesz mások számára. Ezért szomorú.

bpetya75 2011.05.16. 14:55:03

@*jinx*: Ebben a műsorban szvsz nem kéne, hogy nagy jelentősége legyen, hiszen nem reklámozta magát eddig ebben a minőségében.

Mondjuk annak tükrében, hogy az Alekosz féle f@sban felbukkanó "hölgyek" jó részéről is kiderült, hogy prosti, már el kellene gondolkozni, hogy bármennyire alacsony a szint, amit ezeknek a műsoroknak meg kell ugrani, valóba kell-e nekünk az, hogy országos reklámot kapjanak az efféle figurák.

GL-581 g 2011.05.16. 14:56:06

@*jinx*: Szerinted a "nagyon is drága lány voltam" és a "ha pénzért kúrok akkor pénzért kúrok, de lagalább letettem valamit az asztalra" mondatok után Kristóf viselkedett szánalmasan és ocsmány módon?

Értem.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 14:58:16

@*jinx*: mármint hol viselkedett ocsmány módon? Normális hangon azt mondta hogy ő nem szégyelli hogy edző akkor Szandra se szégyellje hogy escort lány.

Ha Szandra teljesen rendben lenne ezzel akkor nem óbégatott volna így.

*jinx* 2011.05.16. 14:58:47

@bpetya75: Alekosz??? Ne is mondd, ha látom mindig kiakadok, hogy ilyen van??? Azok a nők, te jó ég!!!!

@GL-581 g: Igen, én nem relativizálom Kristóf viselkedését.

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 15:04:05

Sziasztok! nem is volt még adás, nem bírjátok ki, mi? :D
Ez a kurvázás az esti ÉH-ben lesz?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 15:05:20

@nyílegyenes labirintus: igen, ma este lesz, a drága Blikk mindig előre gondoskodik az izgalomról.

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 15:14:33

@*jinx*: Kristóf úgy gondolom elég finoman fogalmazott, idézem" escort lány voltál". Pókmajom vetette oda fröcsögve, hogy "baszással kerestem a pénzt"..
Nem tudom ezek után ki az alpári és a szánalmas. Könnyű odavetni Kristófra is, hogy "csak egy edző" de könyörgöm, egy Testnevelési Egyetemet végzett diplomás emberről beszélünk.
Akinek Pókmajom stílusa bejön, szerintem váltson csatornát, kicsit korábban kezdődik az Alekoszos rettenet az RTL-en, ott több van az ilyen "nőkből" :D

bpetya75 2011.05.16. 15:16:22

@beacska: Lassú valóban kiröhögte, de én a szentemberen csak a szokásos tompaságot láttam, nem derült együtt a cimbivel.

Nehezemre esik elhinni, hogy még nem hallottál ordítást életedben, de ha szerinted ebben a 25 másodpercben a Pók ordított, akkor nagyon irigyellek a családodért meg a szomszédaiért is ;-)

bpetya75 2011.05.16. 15:16:58

@bpetya75: szomszédaiDért természetesen

bpetya75 2011.05.16. 15:23:37

@Papucs Orrán Pamutbojt: Khmmm Úgy tesztek, mintha a szátokat ahhoz a mondathoz még csak hasonló sem hagyta volna el soha, hogy "Nem az a baj amit mondasz, hanem ahogy mondod!"

Pedig ezt a környezetemben lévő fickók velem együtt mind megkapták már. Nyilvánvaló volt Lassú alázási szándéka. Plusz 25 sec egy ki tudja milyen hosszú beszélgetésből. Lehetett előzménye a dolognak.

Én nem azért pártolom bizonyos mértékben a Pókot, mert jó nő, vagy mert tetszik a stílusa. Azért teszem, mert ő képviselte az ellenoldalt, ami érdekessé tette a műsort. Ezen elven lehet, hogy váltanom kéne most Edzőbácsira, de engem az ő lénye taszít piszkosul. Ízlések és pofonok.

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 15:33:19

@GL-581 g: " (...) Szandrát közben Ádám2 gyúrja a szobában, én bent akarlak tartani, de tenni kéne érte. Ja, gondolom szét, és a lábakat. Karakán gyerek ez a mérnök, baszol, vagy elhúzol. Szandra röhögve nyilatkozza a kamerának, hogy egy szavát nem hiszi a csávónak, de legalább elszórakoztatja. És pakol, bazdmeg, pakol egyre, tegnap óta csak pakolja a kibaszott bőröndöket vékony karjaival, csörög a piperecuccokkal és a sminkkészlettel és közben nem szól egy szót sem, csak nézi meredten a kis kincseket, mint Gollam a drágaságát, csak neki van egy teszskósszatyornyi."

LOL :D

beacska 2011.05.16. 15:34:14

@Benyeszke: értettelek ám, csak húzlak ;D

beacska 2011.05.16. 15:35:01

@*jinx*: miért viselkedett Kristóf ocsmány módon? (őszinte érdeklődés)

*jinx* 2011.05.16. 15:37:08

@Papucs Orrán Pamutbojt: A diploma nem korrelál az intelligenciával. :P Nyilvánvaló volt Kristóf szándéka, még akkor is ha azt választékosan adta elő és nem kültelki stílusban, mint a Pók.
Értem a célzást, de hadd döntsem el én melyik műsort nézem, jó?

*jinx* 2011.05.16. 15:40:17

@beacska: Már leírtam, olvass vissza

beacska 2011.05.16. 15:44:29

@*jinx*: közben én is olvastam, de akkor sem értek veled egyet, de megint bebizonyosodik, hogy 25 másodpercet is képes két ember kétféleképpen látni. Mindegy (nagy legyintés), nem szeretnék többet Szandra becsületes szakmájával foglalkozni....bár azzal sem értek egyet, hogy nincs köze a műsorhoz.

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 15:45:21

@bpetya75: ""Nem az a baj amit mondasz, hanem ahogy mondod!"" :D
Déja vu.
Ismerősen hangzik,mint ha már hallottam volna párszor... :)

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 15:48:18

@*jinx*: Szíved joga magadra venni bármit, habár nem célzásnak szántam :)

Szerintem az emberi kapcsolatok velejárója a konfliktus, melyet sok módon lehet lefolytatni.. Ebből most láttunk kettőt. Az egyiket prezentálta Pókmajom, a másikat Kristóf. Ki ki döntse el maga, melyik volt a szívéhez közel álló :))

bpetya75 2011.05.16. 15:56:19

@nyílegyenes labirintus: Nem mondod!? :-D

Csak nem Te is hölgyektől hallottad? ;-)

@Papucs Orrán Pamutbojt: Biztos bennem van a hiba, de én másik oldalról közelítem meg a kérdést. Engem sokkal jobban irritál az a fennhéjázó nagyképűség, amit Lassú mutatott ebben a 25 másodpercben, mint az a kétségbeesett csapkodás, amit PM.

GL-581 g 2011.05.16. 15:58:18

@Papucs Orrán Pamutbojt: Jaaaj, az a jelenet beleégett az agyamba!!
Pókmajom pakolászik a szoba közepén, bugyi ide, szemránckrém oda, ajakrúzs amoda, bugyi mégis inkább ide... közben sületlenségeket beszél 1200 szavas szókinccsel, majd snitt, s az addig értelmesnek tartott Szöszi belenyilatkozik a kamerába, hogy pozitívan csalódott a hiperintelligens Szandrában, és örömében 360 fokot fordult a mérnöki végzettsége körül. WÁÁÁ!

:DD

GL-581 g 2011.05.16. 16:03:56

@*jinx*: Már ne is haragudj, de véletlenül nem Pókmajom találta azt ki, hogy idegesíteni és bosszantani fogja Alizt és Kristófot, hogy kiabálni fog velük, mert azok nem bírják a hangos vitát, menekülnek a veszekedéstől és ezzel fel lehet őket őrölni?

Ezek után hadd ne sajnáljam szegény Pókasszonyt, hogy visszanyalt a fagyi. :DDD

Vagy esetleg most már lehet relativizálni az egyes szereplők tetteit? :P

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 16:08:00

@bpetya75: Csak ismételni tudom magam: "Ki ki döntse el maga, melyik volt a szívéhez közel álló :))"

Nem kívánok a témához egyebet hozzátenni. Még ennyire sem érdekel Pókmajom élete/munkája/létezése :)

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 16:23:38

@Benyeszke: Ornitológus is vagy? Akkor prof.dr. Saint Daniel a te embered... :)
Egyébként meg jobbmaegyverébis...:P

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 16:27:12

@bpetya75: Sajnos nem emlékszem hol hallottam... Nem merek emlékezni. A mai világban óvatosnak kell lennünk. :D

yilane 2011.05.16. 16:55:57

Aggódom kissé Alízért.
Nem tudom, hogy fogják kiszórni egymást mától, de ha a Nőtanács bármilyen lehetőséghez jut, akkor tuti, hogy Alízt fogják először likvidálni. Az pedig az erőviszonyok erőteljes továbbborulását eredményezné.

Remélem, hogy az újak kiszórásával kezdik. Egyáltalán nem érezném fairnek, ha Laci, Lotti vagy Újattila a döntőbe jutnának. A többiek több hete bent küszködnek, ők pedig alig pár napja érkeztek.

beacska 2011.05.16. 17:02:32

@GL-581 g: beleégett az agyadbaaa??jeszus! te is olyan vagy, mint a fiam: az agya a haszontalan dolgok tárháza ;D

beacska 2011.05.16. 17:05:58

@yilane: Alízt nem tudják a Csajok likvidálni, hála az égnek! (remélem. ha csak be nem avatkoznak)

A párnaposokkal én is így vagyok. Nem lenne fer, ha ők tiszta fejjel tovább jutnának, az ideges dilinyósok (bocs, de 40 nap mégis 40 nap) pedig csomagolnak.

yilane 2011.05.16. 17:10:56

@beacska: Persze, a 30-40 nap amortizál.
Egyébként tkp az újak közé sorolom ebből a szempontból Lindát is.

yilane 2011.05.16. 17:12:49

@beacska: Olyan likvidálásra gondoltam, hogy nézzük meg kit írtak a legtöbben ellenségnek és annak viszlát...
Vagy kérdezzük meg Nikit perpill. kit utál a legjobban Dani után. :)

bpetya75 2011.05.16. 17:22:48

@Papucs Orrán Pamutbojt: Én is erre jutottam hazafelé a buszon :-)

A napnak joga van sütni, az esőnek esni, nekünk meg ahhoz, hogy más legyen a véleményünk.

@nyílegyenes labirintus: :D :D :D

beacska 2011.05.16. 17:24:59

@yilane: Linda sííímán. Robi határeset, ő már kezd átmenni a régi kategóriába. Mindenesetre 1-2-nél több Párválasztót ért meg.

Én azért nem hiszem, hogy ez az ellenség-dolog szóbajöhet, mert 1. ezt már eljátszották Jennyvel (majdnem) 2. ez csúnyán nem lenne fer. Mert a Jenny-féle listát az ellenkező neműek írták, tehát a konkurencia kizárt, ezt az utóbbit, pedig a saját nemükre írták. EZ azért nagyon tönkretenné a "játékot" Szerintem. De lehet, hogy tévedek :(((

zaphodbeeb 2011.05.16. 17:54:00

Tündérmese itt vagy?

zaphodbeeb 2011.05.16. 17:55:48

Ha van igazság akkor éppen nagykorú K.Szandra már a következő párválasztáson se lesz ott.

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 18:13:10

ÉH Facebook játék: "Ki kapja a legtöbb fogpiszkálót és így dönthet a többiek sorsáról a ma esti adásban? "
Érdekesen hangzik...

beacska 2011.05.16. 18:34:13

@Papucs Orrán Pamutbojt: :DD...fogpiszkálót...(fejcsóva)...hát ezek a stábban elirigyelték Ádám kavicsait meg cukorkáit? :)))

_Molly 2011.05.16. 19:08:41

@yilane: "Egyáltalán nem érezném fairnek, ha Laci, Lotti vagy Újattila a döntőbe jutnának. A többiek több hete bent küszködnek"...
---

Hááát, én azért nem neveznék küszködésnek 40 napnyi nyaralást
- teljeskörű kiszolgálással,
- fodrásszal,
- kozmetikussal,
- manikűrössel,
- mosással-főzéssel-takarítással,
- zenével, tánccal,
- ingyen kajával és piával...

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én azt kívánom, ennél szarabb 40 napom az életben soha ne legyen!! :))))))

GL-581 g 2011.05.16. 20:17:28

@beacska: LOL! :DD Ha tudnád, mennyi faszságot tudok felmondani emlékezetből... :D

@Papucs Orrán Pamutbojt: Fogpiszkáló. Nabazz... miért nem rögtön szotyolaköpő verseny? :D

@yilane: Szerencsére a szövi-ellenség szavazás még a párválasztó előtt volt. Akkor még jó eséllyel Póki is beírta szövinek Pockot. Ott a fő rivális szerintem Póki lett a csajoknál.
És van egy olyan érzésem, hogy a szerkik most inkább a Póki-féle erős szövit gyengítik. Az Ancien Régime jelenleg 3 fő plusz egy Lotti, ő meg sajnos nem az a kimondott csodafegyver. :(

Amúgy azt hiszem, sejtem, hogy Pókmajom min rágott be Pocokra. Mikor látta, hogy Lassú beáll Pocok mögé, egyből leesett neki, hogy mégsem annyira kesztyűbáb a kis mosolygós vörös, hanem minimum kettős ügynök. Ráadásul "Réégi", ami felér számára eretnekség.
Így hát nem volt kérdés, hogy kin kezdje a belső körének szűkítését.
És ezzel, plusz Niki átcsábításával eléggé erős párt csinált belőlük Krisztofóróval. :D

beacska 2011.05.16. 20:38:25

nnna, mielőtt még elkezdődik az eheti. Én hogy képzelem el? Alíz-Kristóf, Dani-Lotti, Niki-Laci, Robi-Linda és Szandra-Attila az eredeti felállás (ha triviálisnak vesszük, hogy Dani-Niki nem marad együtt.) Ha 8 nap van hátra és 6 napra veszünk 6 kiesőt, mert az utolsó előtti nap már csak 2 pár van, az utolsón meg 1 (akik közül kerül ki a győztes), akkor napi 1 kieső lesz. Vagyis ma 1.

Hogy mi a tippem?...hmmmm... fingom nincs!!!

beacska 2011.05.16. 21:10:51

hát gyerekek, megint láttam a reklámot a "nézzük együtt a döntőt"-ről. Megy vki??

GL-581 g 2011.05.16. 21:22:23

Go Aliz, Go, Go-GO-GOO!!! Már csak 8 nap a végéig, kitartás Pocok! :D:D

Kár, h nem látom. :( Közvetítetek néha? :)

beacska 2011.05.16. 21:24:04

@beacska: jaaa, de csak 10-ig (Trónok Harca). Utána vállalja át más!

foxglove (törölt) 2011.05.16. 21:28:12

Követelem vissza Ádámot az Édenbe!

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:31:02

uh, Niki de gyengén adja elő.

GL-581 g 2011.05.16. 21:31:16

@beacska: Kösziii! :D

Jaj, izgulok... Pocok és Krisztofóró maradjon... :)

beacska 2011.05.16. 21:31:21

Szandra ráuszítja Nikit a Kristófra, hogy az Ádámnak csak a Dani számított...nem számított neki a Kristóf...hogy elhitessék vele. de nem veszi be (látszólag)

will 2011.05.16. 21:31:43

szintezőt hozzon mester!

mocskosmacska 2011.05.16. 21:32:47

Szandra próbálkozása tényleg szánalmas.

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 21:33:45

@GL-581 g: 3 luvnya a teraszon "elkezdjük, még mielőtt ők elkezdik" :D Lényeg, hamarabb akarnak lépni mint a többiek. Niki a reggelinél nekiesett Kristófnak, hogy ő semmit sem számított amikor a Dani bent volt az Ádámnak. Lassú nem hagyja magát megvezetni. Megkérte ne szóljon hozzá Pókmajom, de nem jön össze. Közbe Dani is leült, Nikit szembesíti, hogy Pókiról úgy beszélt amikor Ádám bent volt, h jobb ha nem nézi vissza a TV-ben. Pápa szerint Póki manipulálja Nikit, Niki szerint nincs így..

Szóval csak a szokásos :D

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:35:36

na, a kis felbosszantás átcsapott rikácsoló veszekedésbe, hát ezt még gyakorolni kell.

"lehet, h baszással kerestem a pénzem, de nem fillérekért" tejóég...

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 21:37:32

Összeveszés Póki és Lassú között, Póki szeme könnyes a riportszobában.
Lassú szembesíti Nikit az infóval, amit Aliz mondott Nekik. (Kristóf és Laci közül Lacit tartsa bent Pocok)

horee6 2011.05.16. 21:37:56

ó, ez a három tyúk milyen ostoba! Aszongya a Niki, kell egy jó alkalom, hogy Kristófnak beolvasson,erre mit csinál, odaordít neki, hogy figyejjé' má', beszéljük meg, hogy volt ez, meg az... Ezt az időzítést, megdöbbentő eccerű!

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:38:10

ez a Niki TÉNYLEG buta, mint a föld. Kész, ennyi. több szót nem is érdemel.

beacska 2011.05.16. 21:38:54

húúú, Kristóf csúnyán behúzta a csőbe Nikit és Szandrát a Danival!!! húúú...nagy bukta...

will 2011.05.16. 21:39:17

Lovakat és használtautókat szoktak így árulni "maraggyámá!" :)

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 21:39:24

Komolyak a fekete-fehér visszajátszások a vita közben :DD LOL Niki te önző, szánalmas emberi lény... :D

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:40:38

@will: "rohaggyak meg ha kiraktam volna"...

will 2011.05.16. 21:40:59

@beacska: és meglepő módon kritikus helyzetben kristóf gyorsan és folyékonyan beszél. :) Simán lehet, hogy csak a focista kissrácok miatt lassú a beszéde.

mocskosmacska 2011.05.16. 21:41:08

Szandra büszke rá, hogy prosti volt, mert sokat kérhetett. Ez lol.

GL-581 g 2011.05.16. 21:41:23

@Bubba Rogowski: Kinek mi számít eredménynek, ugyebár. :D

@Papucs Orrán Pamutbojt: Tehát megindult Pókkirálynő droidhadserege. :P

@beacska: Remek rész lesz ez, érzem...

will 2011.05.16. 21:42:08

3 csaj szerint giga siker a vita. :) Szerencse, hogy nem ők tárgyaltak az IMF-fel...

mocskosmacska 2011.05.16. 21:42:52

Ezt a Szandrát néha már szánom, annyira szánalmasan hülye.

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 21:43:13

"az egyik sírógörcsöt kap, a másik ordítva bevallja mivel kereste a kenyerét, a harmadikig el se jutottam" - by Kristóf

Póki röhög, "igazi geci vagyok" felkiáltással. Nikit nem lehet szekálni azzal, hogy megcsináltatta a mellét és a combját???...

Cegény Pocok sír :(

will 2011.05.16. 21:43:19

@Bubba Rogowski: :) "neked meg mondtam, hogy ne szólajjá' meg!"

mocskosmacska 2011.05.16. 21:43:40

Alíz kellékből hirtelen milyen királynő lett a fiúknál.

mocskosmacska 2011.05.16. 21:44:10

Alíz tényleg a három luvnya felett áll.

will 2011.05.16. 21:44:33

Kristófot a szerkesztők a galériára fogják száműzni ezzel a sok szintes dumával.

GL-581 g 2011.05.16. 21:45:19

@beacska: @will: Lassú tud vitázni, trükközni és beszélni? Nocsak... tényleg belészállt Ádi van Kenobi ereje? :D

mocskosmacska 2011.05.16. 21:46:02

Hát Alíznak tuti, hogy mindig lesz párja. A három észlény meg minden fiúval összeveszik lassan.
Kristófnak meg Daninak, ha van esze elkezd az újfiúval haverkodni.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:46:10

Itthon ilyesmiért Niki pofozkodni szokott, úgyhogy mindenki vonuljon fedezékbe.. Lady Terminator simán elbőgi magát egy pár perces vita alatt...

will 2011.05.16. 21:46:24

Reméltem, hogy eltelik a rész Robi okfejtései nélkül.

haruka 2011.05.16. 21:47:16

istenem, ez a három csaj mennyire sík hülye, Nikivel az élen! milyen szépen felvezette már a vitát! in medias res, oszt hadd szóljon! :DD

will 2011.05.16. 21:47:29

Lotti úgy eszik mint egy öreg néne.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:47:34

áá, Aliz előtt mekkora teli tányér van már!

GL-581 g 2011.05.16. 21:48:37

@mocskosmacska: ez számomra 41 rész óta nyilvánvaló... de én rohadt elfogult vagyok. :D:D:D

will 2011.05.16. 21:48:39

@GL-581 g: gyanús, hogy igen. Azonos szinteken voltak, és lé-lek-ván-dor-lás zajlott le.

mocskosmacska 2011.05.16. 21:48:58

Amikor Niki sírt, hogy Ádám nem törődött vele megalol volt. Mint egy elhanyagolt feleség.

will 2011.05.16. 21:49:55

Linda annyira Selma Blair, hogy akár azt is mondhatná, hogy "titkos társasáááág..."

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:49:58

Linda száját elhagyta a "kapcsolatfüggő" szó, és hát nem saját magával kapcsolatban... ej

mocskosmacska 2011.05.16. 21:50:06

Ja, lehet, hogy nem sokat szólnak a fiúk Alízhoz, de mindig lesz párja.

haruka 2011.05.16. 21:50:13

Niki leghülyébb kérdése Danainak: te mennyire harcoltál a szőnyegen, hogy te menj haza? :D hát mi a jóeget tudott volna csinálni?
szegény Alízt meg osztják, pedig okuk nincs rá. remélem hazaküldik Szandrát vagy Nikit ma este!

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 21:50:46

Vacsinál Alizt támadják egyszerre. "Ügyes vagy, te vagy a legnagyobb játékos az elejétől fogva két oldalra játszol stb."

Aliz nem érti, miért baj, h elmondta a Lassúéknak, h a kiejtésre játszottak Pókiék.
Alizzal nem fognak foglalkozni Lassúék Niki szerint.

Műfog szerint Aliz nem ember??? :-o Ejj..

Na, jön a levél...

Vegyen mindenki 2 fogpiszkálót, és adja oda annak a két embernek, akiket szeretne a hotelben látni.

Reklám :)

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:51:23

@will: namost, Selma Blair jónő, Linda meg kurvára nem az. De kicsit tényleg hasonlatos

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 21:53:41

Istenem, engem újra és újra meglep az emberi (jelen esetben sajnos a női) hülyeség. Annyira megráznám ezeket a lyányokat...mégis mi a fenét gondolnak?? Főleg Niki. Remélem valamelyik elhúz a francba.

Kürosz 2011.05.16. 21:54:14

Mint már korábban is írtam, Szandrát nem kell példaképnek állítani a társadalom elé, de nélküle már régen halott lenne a műsor.

Kristóf meg éppen az ellenkezője, álszenteskedő nyárspolgár, hit és becsület, meg "értékek", de az ilyet önmagában senki sem szereti nézni, lásd VV Laci sorsát a másik játékban.
(Ráadásul nekem nagyon nem jön be, ahogy a fiúk a lányokkal bánnak, mégha netán tényleg kurvák is a lányok. És akkor mi van? Akkor már nem kell megadni a nőnek a tiszteletet?)

*jinx* 2011.05.16. 21:54:46

Nemvagyunkegyszinten Kristóf miért árulta el Alízt a triumvirátusnak???

Répatorta 2011.05.16. 21:55:10

Baltaarcú Linda amnéziás? Nem emlékszik, hogy ki alázta az elején, ki nézte senkinek, gyengének, nem ide valónak. "Ha itt maradsz, kicsinállak!" Igen, ez PM volt (akinek most az alfelében lakik)
Azt hiszem, meg van gerinctelen Szöszi nőnemű alteregója a házban. Mekkora szar alak...

beacska 2011.05.16. 21:55:24

@Kürosz: te nézted is vagy csak olvastad???

Britte 2011.05.16. 21:55:28

Én sem tudom ma nézni, úgyhogy olvasom a közvetítéseteket! :)
De gáz hogy ki kell hagynom egy részt. Franc gondolta volna hogy ilyen függő leszek.

*jinx* 2011.05.16. 21:56:37

@Kürosz: Igaza volt Szandrának, mi a fasz köze van bárkinek ahhoz, hogy baszással kereste a pénzt? Elnézést, őt idéztem. :D Nemtom mit firtatta a diplomás intelligenciabajnok!

tigger2 2011.05.16. 21:57:10

ÉRTITEK....?? Nem az a baj,ha KURUCZ valaki..hanem az,ha egy másik valaki ezt észreveszi és mondja is...Meg kellene neki magyarázni,hogyha életében egyszer tyukott pénzért,már élete végéig kurva marad..max. inaktív...:P
...Modell...:D
Letett már valamit az asztalra...MIT?? A szobakulcsot a kamionos motelban tyukás után??

Répatorta 2011.05.16. 21:57:37

@Kürosz: a nőnek nem jár alanyi jogon a tisztelet. Ahhoz egy alapszintet legalább meg kell ütnie. Ez nem magas szint, könnyen elérhető, de nem megy mindenkinek.

will 2011.05.16. 21:58:06

Robi gyakorlatilag vakond. A szemét sosem nyitja ki jobban 23%-osnál. Ja és az agykapacitását még ennél is kevésbé terheli.

candyperfumegirl 2011.05.16. 21:58:06

Na erre kíváncsi leszek, de ha eszük van, CSAK ellentétes neműnek adnak fogpiszkálót.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 21:59:27

"Laci megvezethető játékos, ő talán kitartana mellettem..." Ó, NIki, ez már nekem ciki

will 2011.05.16. 22:00:07

Jól látom, hogy ha már kéznél van, akkor Niki használja is a fogpiszkálót? :)

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:00:16

@will: és milyen elf-fülei vannak, csak most vettem észre

Kürosz 2011.05.16. 22:00:30

Attila szerint Szandra "királynő" :)

sixx is megadhatná neki már ezt a címet.

Jajj, Kristóf már megint "eszméket" képvisel, ez már tényleg a VV Laci-szint...

Britte 2011.05.16. 22:00:35

@*jinx*: Elég genya dolog volt Kristóftól! :(
Bár amúgy is utálják Alízt, ebből a szempontból már mindegy, de akkor is genyaság volt.

haruka 2011.05.16. 22:01:25

Robi meg Linda pff.....

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 22:02:59

Ki adja kinek:
Póki --> Műfog (és ezáltal Robi), Niki
Attila --> Póki, Laci
Pápa --> Pocok, Lassú
Lassú --> Pocok, Dani
Lotti --> Pocok, Laci
Pocok --> Lassú, (Dani?? nem figyeltem)
Linda --> Póki, Niki
Robi --> Póki, Niki
Laci --> Attila, Niki
Niki --> Póki, Műfog

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:03:40

hülye csillogós levelek

Britte 2011.05.16. 22:03:47

A honlapra mikor küldenek fel az új részek? Pár nap múlva, vagy másnap?

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:04:41

tényleg keresztet vetett???

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.16. 22:04:56

Niki + Dani a legtöbb fogpiszkát kapta

Linda + Robi, Lotti + Laci a legkevesebbet

Niki dönt, hogy ki megy a legkevesebbet kapó páros közül.

candyperfumegirl 2011.05.16. 22:05:18

És csavartak rajta megint... :) Csálénak már nem maradtak agysejtjei szerintem, de most kéne kivágnia a Linda/Robi párost, ha ő még bármit akar keresni a fináléban.

mocskosmacska 2011.05.16. 22:05:39

A régi mag megint ugyanabba a hibába esett. Nem barátkozott az újakkal

will 2011.05.16. 22:05:48

És Niki keresztet vet!!!!
Mondjuk ha Lotti és Laci megy, akkor ugye Nikinek nincs csávója, max ha lenyúlja Robit. Ha elküldi Robit és Lindát, akkor meg segget csinált a szájából.

haruka 2011.05.16. 22:06:16

@candyperfumegirl: amennyi esze van, nem fogja kirakni az új kis barátait, pedig azzal ő csak nyerne.

Kürosz 2011.05.16. 22:06:19

@Papucs Orrán Pamutbojt:

a nyakam rá, h a Lotti-Laci párost küldi, Lindával ugye nagy barátnők...

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:07:30

Nem fogja kitenni Robiékat mer' nagy barátnők a TökösBulával (hehe, most taktikázok, eddig sose jött be amit jósoltam)

mocskosmacska 2011.05.16. 22:08:24

@Kürosz: Lacinak kár volt neki adni a fogpiszkálót.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:08:56

@mocskosmacska: aztakurva. Ez már tényleg a legalja.

Kürosz 2011.05.16. 22:09:34

+ Robi is nagy haverja Szekszárdon.

szóval ez elég papírformának tűnik, Niki aligha fogja megkockáztatni a haragot Robival (otthon) és Szandrával (a hotelben)...

GL-581 g 2011.05.16. 22:09:53

@beacska: Komment alapján az utóbbira tippelnék. ;)

@Bubba Rogowski: lol

@tigger2: ennél szebben én sem tudtam volna, köszönöm. :) de ezért kapni fogsz @*jinx*: kollégától. :D Pók szent, és szerszámként használt csudapinája is. :P

Amúgy érdeklődnék: aki 21 éves, és évekig pro volt, az milyen világot fogadhatott be életében? ha igaz, amit mondott, sajnálom szegény lányt. :(

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:10:22

@mocskosmacska: na de van egy pár játékos akinek annyi esze van mint egy marék szárított lepkének, szóval sok jóra nem lehetett számítani Lacitól meg a Nyikhajtól

Egyébként ha valaki értette mit vagdalkoztak az asztalnál egyszer feliratozhatná mert én alig értettem valamit, főleg a Dani-Niki vonalból

will 2011.05.16. 22:14:28

Vajon Lotti és Laci is telesírja holnap a Velvetet, hogy nem indult be a médiás karrier a nettó 3 mondatos szereplés után?

GL-581 g 2011.05.16. 22:14:59

@candyperfumegirl: Prosztó mellé még mehet Niki. Szekszárd... De akkor Dani+Műfog? Izgi...

Kivétel 2011.05.16. 22:15:01

a nők sose tudnak jól dönteni????

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:16:16

azok ott mind Lotti cipői voltak??

Répatorta 2011.05.16. 22:16:31

Nagyon ostoba ez a nő (Niki)

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:17:44

Ez a Robi télleg milyen csámpás...

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:18:54

Linda a háttérben tud MANIPULÁLNI??!!

Kivétel 2011.05.16. 22:19:22

igen, persze, de mindig felhúzom magam ezen az érzelmi alapon döntök szövegen, amikor kőkemény 'játék' - pénzről van szó, nem "öribari" kerestetik... mondom ezt nőként..

mocskosmacska 2011.05.16. 22:19:46

Robinál mikor fog elszakadni a cérna?

Egyébként vigyázni kellene a csodahármasnak, mert Dani holnap fontos dolgokban dönt. Lehet, hogy ő is kidobhat valakit.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:20:36

Attila "kicsit papucs" lett? Egy rohadt kitaposott mamusz, ami a bütyöknél még ki is van vágva... és még tetszik is neki...

soymilk (törölt) 2011.05.16. 22:21:14

Hogy lett a Faszicsaj és Pók két ilyen országos barátnő, mikor utálják egymást, ha jól emlékszem?

haruka 2011.05.16. 22:21:57

Linda, remélem olvasod ezt: szánalomtenger vagy! :D én kérek elnézést ezért a három nőért, de tényleg. Szandra meg nem tudom, mit picsog, most akkor büszke a kurválkodásra vagy nem? mit kell megjátszania magát?

will 2011.05.16. 22:22:08

Kristóf 170százalékon teljesít ma! :) Kurva vicces! :)

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:22:23

A kalózos kendő alól meg ömlenek a vitriolos megjegyzések

Kivétel 2011.05.16. 22:23:38

lassan én is eljutok oda, hogy hajrá Kristóf!!

will 2011.05.16. 22:23:40

@Bubba Rogowski: "Ti vagytok a kutyáim! Ölelkezzünk!" azóta ezen röhögök. :)

mocskosmacska 2011.05.16. 22:23:44

Robi most először szimpatikus.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:23:47

@will: hát ez az! Kinek mi jön be.

Britte 2011.05.16. 22:24:56

@mocskosmacska: Miért? Mit csinált/mondott?
Fenébe hogy nem tudom nézni! :(

mocskosmacska 2011.05.16. 22:24:59

Kíváncsi vagyok az öribarinők mikor esnek egymásnak.

mocskosmacska 2011.05.16. 22:25:48

@Britte: Hogy töke kivan azzal, hogy itt vannak ezen a fasza helyen, ahová kevés ember juthat el és klikkesedni meg veszekedni kell minden hülyeségen.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:26:01

Robi kicsit későn áll a sarkára...

Jaj, ezek már megint mit csinálnak??

NEEEE

will 2011.05.16. 22:26:42

Ádám-Wilson baba. :)

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:26:51

"kicsit megereszkedtek az izmai"... hüüüülye!!!

Kivétel 2011.05.16. 22:26:52

Kristóf beszólásain ma jó néhányszor nevettem

mocskosmacska 2011.05.16. 22:27:32

Attila meg Robi is olyannak néz ki, akinek szüksége van fiú haverokra. Daniéknak össze kellene haverkodni velük minden manipulálgatás nélkül. A luvnya különyítmény úgyis kiakasztja őket.

Zsoma 2011.05.16. 22:28:00

Hahahahaha, Korleóne visszatér mint az Omega:D:D:D

will 2011.05.16. 22:28:13

A WIlson babával lesz holnap a randi! És akinek legkeményebb a melle, az mehet vissza.

*jinx* 2011.05.16. 22:28:20

@mocskosmacska: Robi nekem is szimpi volt ma, Kristóf viszont totál kifordult önmagából. :-O

Corleone's back?

Kürosz 2011.05.16. 22:29:01

na innentől érdekes lesz, h milyen fiút fogják, akarják kipöckölni Ádám kedvéért...

ez télleg jó húzás volt a szerkiktől

haruka 2011.05.16. 22:29:06

jáj, mi lesz holnap? a Don visszatér még egy utolsó mondatra?
uhh, muszáj aludnom, kár, hogy nem maradhatok agyalni. jóccakát mindenkinek!

Kivétel 2011.05.16. 22:29:15

nekem bejött a mai Kristóf

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:29:15

nA, a néger bácsi megfejte a szivárványt, én meg alig várom a holnap reggelt, most aztán van bőven anyag Sixx számára!!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:30:05

"választania fog kelleni" - sírok komolyan mondom.

Kivétel 2011.05.16. 22:31:12

@mocskosmacska: valamikor csak leesik nekik, hogy egymás ellenségei... mostantól majd a haverok ejtik ki egymást

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:31:14

No de most mi lesz? Ádám dönt ki megy vissza? Vagy Ádám visszamegy valamelyik helyett? Vagy Nikit közösen lelökik a szikláról? Micsoda izgalmak kérem, micsoda izgalmak!

foxglove (törölt) 2011.05.16. 22:32:01

ez az Ádám-bábu a Charlie bábura emlékeztetett a Mac és Charlie Die c. részből (It's Always Sunny in Philadelphia)

*jinx* 2011.05.16. 22:33:06

@Benyeszke: Az állt a levélben, hogy Daninak fontos szerepe lesz holnap... aztán taliznak Ádámmal.

???

foxglove (törölt) 2011.05.16. 22:33:12

Mit is mondtak pontosan a Pápának, mire készüljön holnap?

yilane 2011.05.16. 22:33:22

Lassúbeszédű ma gyorsítót vett be az biztos. :) Ma végig remekül alakított. Tényleg beleköltözött Ádám jedi-ereje.

A lányok öngólt rúgtak, az idegesítsük fel Kristófot-tervvel, mert Niki akadt ki a végére, ráadásul azt is nagyon jól csinálta Kristóf, hogy tudatosította Robiban mekkora csicska. Ez tény, ugyanakkor nagyon nem illik Robi önmagáról kialakított képébe.

A sminkes pedig tuti, hogy utálta Szandrát, azért festett nagy piros foltokat az arcára.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:34:17

@*jinx*: na akkor ezek szerint csak lehajítják a csajt valahonnan. Egyébként hogyan lehetne fontos szerepe? Az áldozd fel magad te hülye nem lehet még egyszer.

candyperfumegirl 2011.05.16. 22:34:34

@Benyeszke: Pókmajom és a magyar nyelv kapcsolata nem a legfelhőtlenebb, hogy finoman fogalmazzak...

Holnapi izi lesz, szerintem Korleóne elbeszélgethet egy kicsit Nikivel és Szent Dániellel, aztán útjukra bocsátja őket. Vagy megkérdezik Danit is, hogy nem akarod most te feláldozni magad a barátodért? :)

Amúgy szeritnem Kristófnak és Daninak folytatnia kéne azt, amit elkezdtek, egy percig nem hagyni az asszonykórust szabadon gajdolni, Póknak szétdurranna az agya tőle, annak a két ostobenkónak meg nem ártana minél többször hallani, hogy igenis a Dög agymosott csicskái lettek, ami nemcsak szánalmas, de rájuk nézve veszélyes is.

foxglove (törölt) 2011.05.16. 22:34:44

@foxglove: de pontosan mi volt a levélben, hogy döntenie kell valamiről? Mert ha igen, akkor... (hadd ne folytassam a gondolatmenetet!)

yilane 2011.05.16. 22:34:48

@Benyeszke: Ádám átprogramozza Nikit.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:35:57

@yilane: "beleköltözött Ádám jedi-ereje." :D még a hangját is felemelte a kis Speedy Gonzales.

énszóltam 2011.05.16. 22:36:14

Én azt nem értem Ádámék, hogy a francba tudták ennyire elbaszni
Kristóf már lebeszélte Lottival, hogy mellé áll Dani mehetett volna Aliz mellé

de még ez az Ádám féle önfeláldozás is szarul jött ki, ha Ádám maradt volna Niki nem áll ennyire a Szandra mellé

amúgy tényleg nevetséges amit Szandra csinál, ez a hét nap már csak szenvedés lesz

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:36:32

@candyperfumegirl: én kérek bocsánatot, a cherry on top of the cake biztos könnyebben ment volna mint ez. Hiába na nyelvésznek születni kell aztat nem tanítsák (jaaaj) a kamionparkolóban (csak törökül)

Azért vagyok ilyen gonosz mert többen néztük a műsort méghozzá piásan és gyűjtöttem az ötleteket :DD

foxglove (törölt) 2011.05.16. 22:36:40

@*jinx*: az utolsó hozzászólásom neked ment (nem magammal akartam beszélgetni:))

tigger2 2011.05.16. 22:37:30

Arra a szervére gondolsz,amit bőszen vakargatott a múltkor észosztás közben...??:P Hát már mondtam a múltkor is,hogy én már láttam csodapuncit,és annak nem ilyen kerete volt...ez egy büdöszsák:D
Amúgy tényleg gáznak találom,hogy ilyen emberek kapnak nyilvánosságot,ezeket kell felmagasztalni,akarom mondani leminősíteni...és hogy vannak,akik szerint nem az a baj,hogy vki beszart,és kakaszag terjeng a levegőben,hanem az,hogy ezt vki szóváteszi...:S...:D:D:D

*jinx* 2011.05.16. 22:38:11

@foxglove: ennél több nem állt benne :(

yilane 2011.05.16. 22:38:24

Azt, hogy Szandra és Niki miért fúj Danira, még csak-csak fogom, de Linda eszelős, Dani iránt érzett ellenszenvét egyáltalán nem értem. Ez a lány nagyon sötét. Ügyesen lavírozhatnának Robival, ehelyett egyszemélyes rajongótábort alakít magából Szandrának, akinek tréfásan tiszteleg is..

tigger2 2011.05.16. 22:38:55

@GL-581 g: bocsánat,ezt neked szerettem volna válaszul:
Arra a szervére gondolsz,amit bőszen vakargatott a múltkor észosztás közben...??:P Hát már mondtam a múltkor is,hogy én már láttam csodapuncit,és annak nem ilyen kerete volt...ez egy büdöszsák:D
Amúgy tényleg gáznak találom,hogy ilyen emberek kapnak nyilvánosságot,ezeket kell felmagasztalni,akarom mondani leminősíteni...és hogy vannak,akik szerint nem az a baj,hogy vki beszart,és kakaszag terjeng a levegőben,hanem az,hogy ezt vki szóváteszi...:S...:D:D:D

yilane 2011.05.16. 22:41:03

Ez a fogpiszkálós húzás a szerkiktől nagyon gonosz volt. Ők is biztos kikavicsozták előtte, hogy mi várható. :)

GL-581 g 2011.05.16. 22:45:12

Kavicsoztunk. Nyikhaj megy.

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 22:50:28

nu, nagyon úgy tűnik, hogy a Don visszatér . Ő az egyetlen aki önként távozott, ilyen még nem volt, úgyhogy a szerkik nagyon jó érzékkel visszahozzák. Dani dönthet, ő vagy Ádám. kibaszott jó csavar lenne...

yilane 2011.05.16. 22:59:19

@nyílegyenes labirintus: Ádám nemes áldozatának értéke kissé megcsappanna, ha holnap kiderülne, hogy csak 2 napra szólt. :)

yilane 2011.05.16. 23:00:11

@GL-581 g: Én azt szeretném ha Linda is menne. Mondjuk úgy, hogy Robi rakná ki. És akkor kiegyenlítődnének az erőviszonyok is.

beacska 2011.05.16. 23:02:47

akkor mi történt? Niki hazaküldte a leendő párját Lottistul??

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:04:07

@yilane: Dehogy is. Miért? Ő nem tudhatja, hogy végleg vagy csak 2 napra szól a döntése, ha szerkesztők beleszólnak és csavarnak egyet a sztorin.
Józan paraszti ésszel végig gondolva,neki vissza kell térnie. A műsornak is jót tenne...

yilane 2011.05.16. 23:04:29

@beacska: Igen, Lotti és Laci páros ment haza, Niki döntése alapján.

Répatorta 2011.05.16. 23:04:59

Nem igazán tudok napirendre térni Pók azon kijelentésén, hogy ő már letett valamit az asztalra (az ősi mesterséggel). Mert ugye ez semmi más nem lehet, csak a pénz. Márpedig ez egy jókora szegénységi bizonyítvány. A civil életben emberileg nagyon defektes lehet a csaj, amit nagy pofával kompenzál. Megérne egy szociál tanulmányt a csaj eddigi élete.

yilane 2011.05.16. 23:06:23

@nyílegyenes labirintus: Az kétségtelen érdekes helyzetet teremtene. Mondjuk azzal a feltétellel jöhetne vissza (Daniért cserébe), hogy nem lehet Niki a párja. Keressen magának másikat.

beacska 2011.05.16. 23:09:22

...és mit mutattak Ádámmal?

candyperfumegirl 2011.05.16. 23:10:18

Azon a "beszélgetésen" meg csak röhögni tudok, aikor a nőegylet elhatározta, hogy most majd ról felbosszantják Kristófot, de a vége az lett, hogy Niki kapott hisztériás rohamot, Pók meg bőgve álfölényeskedett az interjúszobában, miután kijelentette, hogy élete legnagyobb teljesítménye ("letettem valamit az sztalra") az, hogy kurválkodott. :D

yilane 2011.05.16. 23:10:51

@beacska: Háttal állt valami meredély szélén.

GL-581 g 2011.05.16. 23:11:54

@yilane: Ha Nyikhaj megy, akkor - Ancien Régime: 2 fiú 1 lány. Pókista lázadók: 1 fiú 3 lány.

Valaki itt nagyon rá lesz szorulva a másikra. :D

beacska 2011.05.16. 23:13:03

@yilane: és beszélt is, vagy csak nézett a messzeségbe???

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 23:13:34

És mi van ha Ádám egy távoli öbölből szemlélte Dani és Niki randiját? És nem szólhatott bele csak szuggerálni tudta őket? Meredek de én bármit el tudok képzelni. Ha Ádám tényleg fontos szerepet kap miért lőtték volna le a poént az előzetesben?

*jinx* 2011.05.16. 23:13:51

@GL-581 g: Akkor Robi lesz a mérleg nyelve?

lentilky 2011.05.16. 23:13:55

prosztó&p(óke)rosztó megérdemlik egymást...

Lotti (aki amúgy egy szimpatikus lány, de az) étkezési stílusa döbbenetes volt, nem is tudtam koncentrálni arra, amiről beszéltek, mert egyre csak Van Gogh krumplievőit láttam megelevenedni...

yilane 2011.05.16. 23:14:11

@beacska: Hűha, állt és nézett. És talán Dani/Niki érkezésére kezdett megfordulni...:)

bpetya75 2011.05.16. 23:14:28

Én már most sajnálom a következő széria szereplőit. Az első rész alapján fogalmuk sem lesz majd arról, hogy egy távozó játékos tényleg távozik-e, vagy csak pihen egyet a közelben. Vagy hogy egy feladatnak az lesz a következménye, hogy a nyertes védettséget kap, vagy fagyit, esetleg hazaküld valakit. Tiszta stressz. Max akkor mennék, ha fizetnének minden ott töltött napért egy kilót ;-)

Bocs a rajongóktól, de én Kristófon nem csak röhögni, de szánakozni is tudtam ma. Az ő triumvirátusuk istenkirály volt, a csajoké ovis. Nem látom a különbséget.

Úgy néz ki, hogy nem várt értelmet kaphat a Don önfeláldozása. Pm nyögött valami olyat, hogy nem akar lemaradni tőle, és ő meg feláldozza magát azért, hogy a szentember eltűnjön. mondjuk azt nem tudom hogyan lenne ez lehetséges, de micsoda jellemfejlődés lenne ez Póknál!

De ha visszahozzák a Dont, akkor mégsem fog önfeláldozni (ha ugyan...). Vagy lehet, hogy Dani kap egy esélyt az önként távozásra a Don helyett?

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:14:32

@yilane: Az volt a levélben, hogy Daninak nehéz döntést kell meghoznia holnap. Nem? Lehet nem pontosan emlékszem.
Szerintem ez lesz a nehéz döntés. Visszaküldi-e maga helyett Ádámot. És nem kétséges a döntése.
Kivéve ha tévedek...
És vajon akkor mi lesz Nikivel? Mennyire marad Pók pártján?

yilane 2011.05.16. 23:15:34

@GL-581 g: Niki és Dani titokban kezdhetnek összebékülni a szobájukban. Mert más esélyük nem nagyon van.

beacska 2011.05.16. 23:15:49

@lentilky: prosztó&p(óke)rosztó

hát ez király!!!+1

GL-581 g 2011.05.16. 23:16:00

@*jinx*: Pontosan. S tegyük hozzá: nem biztos, hogy Műfog mögé áll... ;)

*jinx* 2011.05.16. 23:16:51

@bpetya75: Én azt nem értem, hogy folyamatosan röhögtek meg gúnyolták a csajokat, főleg mikor azok hárman ölelkeztek, h ez milyen ovis, közben a fiúk meg folyton buzultak, már elnézést! :P Na jó Kristóf nem volt benne, csak mikor lehúzták róla a gatyát. Az nem volt ovis, ÁÁÁÁÁÁ!

yilane 2011.05.16. 23:17:37

@nyílegyenes labirintus: De, valami ilyesmi.
Esetleg Niki is dönthet úgy, hogy helyette menjen vissza Ádám. :)

yilane 2011.05.16. 23:19:34

@*jinx*: Kristófék most ugyanúgy nem bírják a Nőtanácsot, ahogy korábban nem bírták az ő triumvirátusukat a többiek, ez szerintem érthető.

A lányoknak egyébként szerintem nehezebb dolguk van, ugyanis nekik sokkal ügyesebben kell(ene) a párjukat veztetni, hogy ne sérüljön azok önérzete.

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:20:28

@yilane: Nem hiszem, hogy egyesével hullanak már tovább, inkább párosával. Mint is...

beacska 2011.05.16. 23:21:15

@yilane: áááá, Ádám azt tanácsolja nekik, hogy játsszák tovább ezt a játékot és ejtsenek ki mindenkit ;)

beacska 2011.05.16. 23:22:31

@nyílegyenes labirintus: aha, úgy látszik. De akkor még 2 napig senkinek nem kéne mennie.

ill. holnap párválasztó, hogy tudjanak helyezkedni, és aztán párosával mennek.és így felváltva

bpetya75 2011.05.16. 23:24:41

@candyperfumegirl: Nem tudjuk honnan jött. Ahol kevés a zsé, ott nagyon komoly teljesítménynek számít, ha valaki mondjuk 18-20 évesen több kilót keres havonta. Ha rúdon pörgéssel, akkor azzal, ha mással, akkor mással. Nekem ez a veszekedés, meg az utána mondottak azt sugallta, hogy nem arra büszke, hogy mivel kereste a pénzt, hanem arra, hogy mennyit keresett.

Lehet emberi értékekről beszélni. meg hogy milyen sz@r ember, akinek a pénz a mindene, de akinek vinné a bank a házat a feje fölül, annak bizony az lesz a legfontosabb, hogy ezt hogyan tudja megakadályozni. Na hogyan? Pénz szerzéssel. Aminek bizony van sokkal sötétebb módja is a qrválkodásnál. Persze lehet, hogy csak abortuszra, vagy arcpakolásra kellett neki a nagy lé, nem akarok én belőle mártírt csinálni, csak bírnám, ha kilépnétek a fekete-fehér világból és látnátok más színeket is.

yilane 2011.05.16. 23:25:09

@nyílegyenes labirintus: de ha holnap is kettő és így tovább, akkor csütörtökre nem marad senki

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:26:55

@beacska: biztos, hogy lesz párválasztó? ha párosával hullanak, akkor nincs már rá szükség, nem?
De lehet, hogy a mai Lotti-Lacika kiesés csak kivétel volt, és marad minden a régi szabályok szerint...

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:27:38

@yilane: nem biztos, hogy holnap is kiesik valaki...

beacska 2011.05.16. 23:27:49

@bpetya75: egyébként én úgy éreztem, Dani is ilyesmire célzott, amikor azt mondta "32 évesen mire vittem", hogy nincs semmi pénze. De lehet, hogy csak belemagyarázom...

bpetya75 2011.05.16. 23:29:37

@*jinx*: Egyetértek. Ezért írtam, hogy egyszerre vicces és szánalmas is a srác. @yilane: Ezzel is egyetértek. De ő nem hiszem, hogy egyenlőség jelet tenne a két hármas közé, hiszen a csajok ovisok, mert megölelték egymást :-D

A bejegyzésed második felével meg különösen egyetértek. A nemi szerepekből eredő eltérések is nehezítik a dolgukat erősen. Ráadásul a hajba kapás sem várathat sokáig, ennyire közel a végéhez...

beacska 2011.05.16. 23:29:57

@nyílegyenes labirintus: én biztosan tennék bele. Mert különben, mire van a "bizalom", meg az "együtt visszük végig". Mert ha nincs választás, akkor mivel töltik a napjaikat? hogy vigyáznak, milyen tálcát emelnek fel, nehogy boríték legyen alatta?

yilane 2011.05.16. 23:31:16

@bpetya75:
Szerintem se csinálj belőle mártírt. Fiatal lány, kevés gátlással aki gyorsan akart pénzhez jutni. Semmi tiszteletreméltót nem látok ebben.

yilane 2011.05.16. 23:34:49

@bpetya75:
Azt észleltétek, ahogy a hármas lánycsapat megölelte egymást és utána Szandra a pénz elosztásáról beszélt a másik két lánynak? De olyan homályos és megfoghatatlan célzást tett, hogy azt biztatásként lehetett értelmezni, de igazi ígéretnek nem. Ügyes. :)

bpetya75 2011.05.16. 23:34:49

@beacska: Én úgy érzem, hogy a szentember azzal akarta fényezni ott magát, hogy anyagi javak megszerzése helyett másra helyezte a hangsúlyt. hogy pontosan mire, az számomra nem derült ki. Minden esetre a műsorban eddig sem komoly szellemi teljesítményt sem érzelmi cizelláltságot nem láttam tőle, szóval nem tudom hogy ő mire büszke.

Na jó, a Balcsi átúszás meg az álldogáló rekordra lehet, de ez azért elég kevés (ráadásul l'art pour l'art dolog) egy 32 éves embertől.

beacska 2011.05.16. 23:37:40

@bpetya75: volt egy cikk, vmi mezőgazdasági vagy milyen lapban, ahol a Dani csak meg volt nevezve, hogy a szülei a Balaton-felvidéken városiként biofarmot vagy mit hoztak létre, és hogy a 2 fiú keményen dolgozik (mezőgazdasági munkát) a farmon. Csak ezt nem mondta a riportban.

bpetya75 2011.05.16. 23:38:46

@yilane: Jajjj! Hát nem láttad a Sztriptíz című filmet? Vagy a Chokito reklámot? :-D

Össze-vissza beszélt. Előbb a pénzosztás, aztán hogy akkor ő is feláldozza magát, csak a pápa repüljön. Node aztat meg hogyan? Nem is olyan ügyes. Sokat beszél, annak meg sok az alja ugyebár...

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:41:01

@beacska: Nme tudom. Minden lehet.
Még valami.
De Ádám távozásával lényegében "kinyírták" a főszereplőt a filmben.
Ez nagyon nem szerencsés, annak ellenére, hogy hőst faragtak belőle. Szerintem visszahozzák...
Azért az elég elképzelhetetelennek hat, hogy pl. Műfog nyerjen 25 misit vagy egy escort ribanc...

beacska 2011.05.16. 23:42:57

@nyílegyenes labirintus: hát, én is abban reménykedem, hogy a Divinyi Réka ha már ott volt, írt nekünk egy jó befejezést...;D

yilane 2011.05.16. 23:46:01

@bpetya75: A Sztriptízt nem láttam, ott valami nemeslelkű asszony aki vetkőzik? Erről spec. a Függetlenség napja jut eszembe..:)
Chokito? Ronda és finom. De hogy jön ez ide? :)

bpetya75 2011.05.16. 23:46:37

@beacska: Ha Ő az, akkor megadom neki a nagybetűt. Ha valóban közösen viszik családilag a földművelést, akkor kijár a tisztelet.

A vicc az, hogy pont 7végén megy (asszem) hozzájuk tanulmányútra egy csapat a falunkból. Itt is lesz egy hasonló "piac" mint náluk.

beacska 2011.05.16. 23:47:39

@bpetya75: hááát, azt írják Vöröstó...betettem a cikket...

yilane 2011.05.16. 23:48:30

Szandra tényleg összevissza beszél. Nagyon gyorsan mondja, és szereti a hasonlatokat is (pl. gerenda/szálka)de mintha a mondatok között nem lenne összefüggés.
Attól még a 25 millióról mondott sejtelmes mondata nekem tetszett.

bpetya75 2011.05.16. 23:49:23

@yilane: A gyereke miatt kell neki a pénz, és azért vetkőzik. Naon megható. Hüpp...

Egészen pontosan: Ne ítélj elsőre! Chokito! Ronda és finom.

yilane 2011.05.16. 23:52:02

@bpetya75: Ó meg kell a szívnek szakadni. :)

bpetya75 2011.05.16. 23:54:40

@beacska: Összeraktam. A Liliomkert egyik kofája a Pápa anyukája. Emlékeztem, hogy más nevű asszony szerepelt a Nők Lapja cikkben, aki összehozta az egészet a szokásos mo-i hivatali ellenállás ellenére. Ezzel együtt azoknak, akik ma földművelésből próbálnak megélni, maximális tisztelet.

yilane 2011.05.16. 23:59:40

Még egy dolog:
Kristóf és a szintek: eleinte kifejezetten irritált Kristóf "nem vagyunk egy szinten" szövege, kifejezetten arrogánsnak és nagyképűnek tartottam. Később jól mulattam rajta (merthogy annyira kétféleképpen is érthető megjegyzés ez), de most már nem zavar, inkább hasonlóan nosztalgikus hangulatot ébreszt bennem, mint Levi hányása korábban. :)

Alízt meg azért kedvelem, mert nem olyan közönséges, mint a többi lány.

bpetya75 2011.05.17. 00:03:30

@yilane: 40 napos nosztalgia. Ez aranyos :-D

Alízzal kapcsolatban egyetértek veled. Mondjuk szerintem simulékonyabb, mint kéne, de lehet, hogy ez lesz a nyertes taktika. A Niki-Lassú döntő béli párosításom borulni látszik, remélem Pocok bejut (igaz rá elsőre nem tippeltem)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.17. 00:04:13

Nem hiszem, hogy Ádám visszajön. Szvsz csak kap egy esélyt, hogy Nikit és Danit összebékítse.
HÉ: "egy fontos TALÁLKOZÁS, ami megváltoztathatja az életet a hotelben"

Pók szerintem arra célzott Nikinek, hogy cseréljenek párt és ő majd kiesik Danival együtt.

Kristóf tevékeny volt ma, végre vicces volt ahogy mentek a trió után és nem csak a veszekedés töltötte ki a műsort.

Szegény Aliznak már nem maradt barátnő, de remélem kitart, hajrá !! :))))

Kürosz 2011.05.17. 00:11:25

@bpetya75:

Egyetértek.

Bár nem ismerem Kristófot, ő tipikusan az a jó családból származó úrigyerek, aki sohasem tapasztalta az élet árnyékos oldalát.
Tipikusan erre utal a "nem vagyunk egy szinten" - beképzelt szavajárása.

"Értékrendet", "eszméket" képvisel, sohasem kellett megküzdenie semmiért, így aztán könnyen tőr pálcát egy lepukkadt bányászvárosból származó lány felett, aki azért mégiscsak kivakaródzott onnan, úgy-ahogy, de kivakaródzott.

Szóval bármennyire is Kristófot illik jófejnek tartani nyárspolgári körökben (és Kristóf hozzám is sokkalta közelebb áll, mint Szandra, hiszen hasonló lehet a családi hátterünk), nekem mégiscsak Szandra a szimpatikusabb.

Tordas 2011.05.17. 00:33:12

@Kürosz: "nem vagyunk egy szinten" Ezt szerintem ő értelmi szintre érti :)

Veder1 2011.05.17. 00:37:38

@Kürosz
"Ráadásul nekem nagyon nem jön be, ahogy a fiúk a lányokkal bánnak, mégha netán tényleg kurvák is a lányok. És akkor mi van? Akkor már nem kell megadni a nőnek a tiszteletet?"

Nem, nem kell megadni. Rohadtul elegem van már ebből az ultra toleráns, ultra relativizált szemléletmódból, ami egyre inkább egyeduralkodóvá válik. Igenis vannak határok. Ha valaki (Szandra) még büszke is erre, azt nem kell elfogadni.

deltaTheEnd 2011.05.17. 00:38:18

parádé volt a ma esti rész!!!

első részben Kristóf meg Dani hogy szétszedték a két ribi védelmét :DD mesteri!!! önként bemondja az egyik hogy ki akarta szórni a fiúkat, a másik meg h egy pénzért baszó kurva volt :D nice job fellas

aztán niki választ... látom a kifejezéstelen buta fején,hogy fingja nincs, hogy a kiesését írja alá mikor hazaküldi a leendő párját... istenem hogy valakinél a 2+2 az gyökpí, és akkor még észjátékot akar játszani :DDD

amit sajnálok, hogy Daninak már megint kifelé áll a rúdja :S (pedig jó arc, szegedi borfeszten tegnap paktáltam vele össze)

deltaTheEnd 2011.05.17. 00:43:31

@Vödör: egyetértek, az emberi természet sajátja hogy ítélkezik a másokkal szemben, én azt vallom, hogy az adottságokon kívül (pl. rassz), nem kell mindenki minden faszságát tolerálni

@Kürosz: ha te azt hiszed h egy bányavárosi szegény családból csak kurválkodással lehet kitörni akkor szurkoljál csak a majomnak... de azért megsúgom van másik út is, csak akkor sajnos keményen kell dolgozni....

GL-581 g 2011.05.17. 00:43:54

@mosoly73: "Szegény Aliznak már nem maradt barátnő, de remélem kitart, hajrá !! :))))"

Ebben a játékban nem barátnő kell, hanem egy pasi, aki mögé beállhatsz. Erre nem jött még rá a három csekély értelmű grácia... :DDD

Pocok meg elég kemény ahhoz, hogy 8 napot kihúzzon csajbuli nélkül a srácokkal. Főleg, ha tényleg beüzen I. Szent Ádám király a hotelbe. :)

deltaTheEnd 2011.05.17. 00:57:37

@GL-581 g: a király szilikont és a pápát hívja rapportra, és amilyen megdumálható niki feje azon se csodálkoznék h ennek hatására kitartana dani mellett :)

egyébként daninak reggel lesz egy döntése ugye. nem tartom kizártnak h most visszacsinálhatja a dolgot vagyis önmaga helyett niki visszaballaghat ádámmal a hotelbe. ezzel jobban járnának a liblingjeim, mert niki ádámot csak nem árulná már el

GL-581 g 2011.05.17. 00:59:37

@Kürosz: ""Értékrendet", "eszméket" képvisel, sohasem kellett megküzdenie semmiért,"

... ééééés a maffiának beillő LassúKristóf-Család hátszelének és befolyásának köszönhetően gyerekeket tanít focizni, és a hotelbe bevallottan a pénzért jött, mert rászorul. Ugye érzed, hogy hol sántít?
("Tisztes szegénység" - nem ismerem ugyan Kristofóró családi hátterét, de ez a kategória bizony létezik, olyannyira, hogy Mikszáth Kálmán és Illyés Gyula ilyen családból érkezett)
Annyira azért ne kutyázzuk Kristófot azért, mert nem olyan szülői hátteret kapott, amivel az ember 18 évesen már kurva, és 21 évesen élete legnagyobb győzelme, hogy nem olcsón, hanem drágán adhatta el magát évekig (ugye ennyi idősen hivatkozik több éves múltra, tehát a 18 lazán állhat, és az escort témát felejtsük el, mivel megnyílt - aztán meg is bánta).
Ja, és én nem nézném le Pókmajmot, ha nem ezzel jönne folyton. A megtaposás, meg a tapasztalata, meg hogy ő drága prosti volt, nem olcsó. Köszönjük. Ebből még nem lesz ép ember. Ahhoz kéne valami több, valami más, különben elnyeli örökre ez az élet.
Nem rokonszenves Pókmajom, mégis sajnálom Ökrös Szandrát, és drukkolok neki, hogy sikerüljön szakítania azzal, amiből (feltehetőleg) jött, azzal, amivé vált, és azzal, ahogyan a játékban a világot és az őt körülvevő embereket szemlélte. Remélem, hogy sikerül/sikerült neki, mert volt már eddig is pár olyan villanása, amikor kicsit elengedte magát és kiesett a szerepből, ami alapján kiderült, hogy őt ennél többre, jobbra szánta a sors.
Lehet, hogy csak egy rendes és hűséges férfi kéne mellé. Egy olyan, aki hajlandó eltűrni, hogy kapcsolatuk elején 2-3 alkalommal bejátssza az átbaszós-kiforgatós-pénzremenős csuklógyakorlatát, mire rájön, hogy ez most valami más, és most végre kezdődhet valami szebb és jobb, és nyugodtabb, és le lehet engedni végre a kezébe csontosodott pajzsot.

Szandrának (most NEM Pókmajmozom) talán ez lenne a játék fődíja.

Kristóf és Aliz pedig remélem, hogy a finisig masírozik. :)

Jozeph Pelikahn 2011.05.17. 01:00:15

Jajj, ne csináljunk már a kurvákból példaképet! Bármennyire ez a divat és ezt nyomja a média, prostinak lenni nem dicsőség!
Az így keresett pénzzel dicsekedni, majd (az amúgy elszórt) pénzt valami elért eredménynek nevezni meg a teljes erkölcsi lenullázódás. Akinek meg ez még szimpatikus is, annak csak Kristóf szavait tudom idézni: "nem vagyunk egy szinten". És akkor így talán megértitek mit jelent.

Meg hogy azért kellene járjon valakinek tisztelet, mert puncija van??? A tisztelet pont olyan dolog amit ki kell érdemelni, nem jár (járhat) alapból.

GL-581 g 2011.05.17. 01:12:27

@Vödör: Annyit mondanék széljegyzetként én, mint ultratoleráns ember, hogy az, amit Te sérelmezel, az nem ultratoleráns attitűd, hanem nettó hülyeség.
Elismerni az eredményt kell, valamint az utat és küzdelmet, amin/amivel az illető az adott eredményt elérte (nem ugyanonnan indulunk, ugye).

Egyébként egyetértek, ha a fentiekből nem derült volna ki. :)

@Jozeph Pelikahn: Ezzel is egyetértek, csak fentebb próbáltam árnyalni és a való életre vetíteni. :D

Tényleg drukkolok Ökrös Szandrának, remek ember válhat belőle, tudtán kívül ugyan, de megmutatta. És ez a játék, bármi legyen a vége, s bármi történjen a végéig, nagyszerű lehetőség volt.
S remélem, hogy olvas minket...

(A Blikk valami tettlegességet emlegetett. Ma nem volt. S az feltűnt, hogy Póki még egy(?) ÉH-talin sem jelent meg? Lehet, hogy a héten nekimegy valakienk és megtépi? :S )

CSÉ 2011.05.17. 01:17:46

Aslan bakker semmi ehhez az Ádám fiúhoz képest. Ő még nála is nagyobb király és szebb volt az önfeláldozása, aztán most jött ez a feltámadás...
Kéváncsi vagyok, hogy békítő show lesz-e avagy helycserés támadás.

Veder1 2011.05.17. 01:21:01

@GL-581 g értem mire gondolsz, de ez a túlzott relativizálás attól még áll. Igenis határokat kell szabni, persze nem túl szűkeket ("arany középút", ugye). Ez a "sanyarú gyerekkorom volt, húszan laktunk egy cipősdobozban a csatornában, ezért én mindent megengedhetek magamnak" valóban nettó hülyeség.

CSÉ 2011.05.17. 01:23:19

(Aslan, az oroszlán a Narniából.)

Veder1 2011.05.17. 01:25:32

@GL-581 g Szerintem, ha valaki, akkor a pókeres csaj lehetett, mert Ádám mondta az interjúban, hogy kérte Nikit ne hívja oda. Ha őt tiltották volna el (egyébként egy pofozkodás miatt, gondolod a Viasat bárkit kihagyna?), akkor ez fel se merült volna.

Jozeph Pelikahn 2011.05.17. 02:35:08

Azért három emberen kívül a többieket sajnálom:

- Szandra: egy dolog ha a falu tudja, hogy címeres kurva vagy, de amikor már az egész ország...

- Niki: kellemetlen lehet visszanéznie, ahogy szinte hetente beégeti magát

- Lotti: fő szerepe, hogy úgy evett mint akit hibernálásból ébresztettek a beköltözés előtt

- Linda: behódoló talpnyalása teljesen lealázó, a totális agyhelymosás példaképe

- Attila: fenyegetőzve beköltözött, hogy aztán beállhasson egy ribi mellé papucsnak

- Robi: alázva van, pedig nagyon nem szeretné

- Laci: a naiv statiszta aki elhitte, hogy van esélye a főszerepre, pedig sose volt

Alkaline 2011.05.17. 03:43:59

lehet, hogy tényleg egyszerű és lassú beszédű Kristóf, de ember tud maradni, ami Szandráról nem mondható el. Az pedig, hogy gyerekekkel foglalkozik még egy pozitív dolog.
Ma pedig hatalmasat alakított :D Én szét szakadtam ahogy kiosztott a két kurvát.
Ja és nem hiszem, hogy azért el kéne ítélni, mert ő bevallja, hogy szegény családból való, és a pénzért jött.

Britte 2011.05.17. 05:49:11

@GL-581 g: Az a durva hogy még így a vége felé sem jöttek rá és folyamatosan vágják maguk alatt a fát nagy büszkén. :)))

bpetya75 2011.05.17. 07:42:03

@GL-581 g: Tetszik ez a hozzáállás. Egyébként mit villantott amire ezt a véleményedet alapozod? Lehet lemaradtam valamiről...

Feanor_ 2015.07.06. 23:48:30

Nem tudom, hogy bárki is olvassa-e majd ezt a hozzászólást, mert mégiscsak régen íródott ez a post, de:
Az Éden Hotel 3. évada után gondoltam megnézem az első etapot, amire olyan sokszor hivatkozott sixx, (ki a fene az a Pókmajom, Király, Lassúbeszédű, stb stb?!?) No meg érdekelt az is, hogy mit tudott az az első széria, amivel olyan sokan hasonlítgatták össze 2015 tavaszán folyamatosan a TV2-n futó műsort. (A második évadot, anno csak a felétől néztem, de azt hiszem, hogy az első felét is hamarosan pótolni fogom.) :)
Sokszor akartam már írni valamit, de aztán a részek darálása közben nem jutott rá időm. A 40. epizódnál viszont nem bírtam megállni, hogy ne írjak le ezt-azt, de csak röviden.
1. Pókmajom az valami hihetetlen! Ilyen velejéig romlott embert még csak filmben sem láttam. A beérkezése óta az volt a célja, hogy "felszabadítsa" az embereket, amit csak úgy érhet el, ha a Királyt kigolyózza. Ma Ádám végül távozott (még ha nem is a tervek szerint), és erre rögtön elkezdett basáskodni és kiosztani mindenkinek a feladatokat. Pedig hányszor elmantrázta, hogy ha Ádám repül, akkor mindenki azt csinál, amit csak akar... És ha nem mondtam volna még, akkor: rettentően gonosz és rosszindulatú. (Igyekeztem minél szofisztikáltabban fogalmazni.)
2. Ádám sokszor nem volt szimpi, sokszor viszont nagyon is az volt. Ez az utolsó húzása viszont számomra igencsak pozitív irányba billentette azt a bizonyos mérleget. Remélem az utolsó nyolc részben még felbukkan. :)
3. Alíz egy jelenség. Az első héten éppen hogy bennmaradt, aztán viszont nagyon jól evickélt egészen idáig. Igaz sokszor meghunyászkodott vagy ennek vagy annak, viszont mindentől függetlenül szimpi maradt.
4. A többieket most nem jellemzem, majd inkább később. Annyit megjegyeznék, hogy ennek az évadnak az első két hetében több csavar volt, mint a TV2-s harmadik szériának az egész pályafutása alatt. Nagyon jól szerkesztették és vágták össze utólag az anyagot, és így az esetek többségében nem az történt a párválasztón, amire az ember számított. Eddig csupán pár részt tartottam unalmasnak, és már most izgatottan várom, hogy mi fog következni. Az idei szériánál ezt sajnos egyáltalán nem tudom elmondani, mert már nagyon vártam a végét.
5. Egy dolog zavart engem nagyon: A párválasztó ceremóniák alatt bevágott interjúk sokszor már előre lelőtték a poént (vagy az adott személy által elbeszélt dolgok miatt, vagy pedig azért, mert ha az interjúalany a ceremónián hordott ruhájában szónokolt, akkor már sejthető volt, hogy az illető továbbra is bennmarad, kivéve persze ez alól Ádám...). Ezt a hibát a TV2 is rendszeresen elkövette.
Van még pár más észrevételem is, de azt majd inkább egy következő kommentben fejteném ki. Most pedig megyek, nézem tovább a sorozatot.
süti beállítások módosítása