Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x38

2013. április 09. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.

Tegnap gyökérolimpia, vetkőzős póker és üvöltözés is volt, de új lakó nem, szóval ma ezen a vonalon sejtek változást, illetve tuti kiderül majd, hogy Pókmajom nem fog lepetélni a hotelben, csak szórakozik a szerkesztőkkel. Kisvirágos, combközépig érő fehér kartonruhában áll a T69-es a vártán, a kamera alulról közelít. Az egyik kamerából a másikba még mindig nem megy az átfordulás úgy, hogy ne kapjon idegbajt az adásrendező. A reggel KanosNiki csöcseit a kezében találja, régen láttuk már a kényszeres masszírozást, most megkaptuk ezt is. Pókmajom megy a budiba, ráhugyozni a terhességi tesztre, negatív hát. A Sógor magja csak nem olyan erős.

A reggelinél a faszik azt latolgatják, jön-e egyáltalán még valaki, a csajok biztosak benne, hogy igen, remélhetőleg jópasi. Juan üzenetet hoz Kristófnak, kapd össze magad Dettivel együtt, mentek randira, felejthetetlen karibi élmény lesz, fürdőruha nélkül. Kolumb gerillatábor-látogatás? Kokainkóstolás Medellinben? Pókmajom az elindulás előtt Dettivel még megosztja testi kínjait, nem tudok a hasamon aludni, rosszul vagyok, nem jön meg a menstruációm. Detti menekül a szobából, megértem, Pókmajom a háttérben a csudapinát csekkolja a bikinialsóban, megvan még, megnyugszik.

Kristóf és a pápa a mödanszié környékén szólongatnak be egymásnak kedvesen parasztosakat, ez volt az az üvöltözés, amit a promóban úgy vágtak meg a Viasat furfangos szerkesztői, hogy belharcot vizionáljunk tőle. Anyád nem mondta, hogy a gyertyát ne a füledbe dugdosd, kérdezi Kristóf Danitól, az meg elmésen azzal riposztol, hogy fotballistától nem kér tanácsot. Hiába no, nagy elmék, ha találkoznak. Kristóf lemossa őket, mondja, majd kézen fogja Dettit, és elviszi randira. A helyszín egy közeli szálloda parkja, karibi kongások keze kattog körmönfont, követhetetlen körökben, kelletlen katarzisuk kiváltja Kristóf kákán komolyságot kereső kekeckedését. Az ütősökhöz táncosok is dukálnak, Detti szerint csodálatos.



Közben odahaza a pápa Kristóf összes piperecuccát összeszedi egy szatyorba, szigszalaggal összeragasztózza, és felnyomja a plafonra. Kristófék meg döbbenten figyelik, hogy a kongások közül feláll az egyik, és persze nem kolumb, hanem magyar, Attila, ő lesz az új lakó. Nesze neked randi, meg felszabadultság. Hatásos belépőt emleget, Kristóf észre sem vette, hogy ott ül. A bemutatkozó film műfajteremtő, egy csapott vállú, valami gyökeret rágó, öntelt csávót mutatnak benne, aki néha kókuszdiót hajigál, máskor a habokból tör elő bizonytalan léptekkel, de a legjobb, amikor elszánt tekintettel néz ki a fejéből a zuhany sugara mögül. Éjjel-nappal bulizni fog, imád kockáztatni, és egy Nyikhaj.

Kristóf nem nagyon örül a faszinak, egyrészt magasabb nála, másrészt tenyérbemászó pofája van. Nyikhaj beülteti kongázni, szegény fotballistának nem a ritmusérzék az erőssége. Múziká, múziká, kiált fel Nyikhaj, és táncba visz Dettit, aki ezt nagyon élvezi, azt már kevésbé amikor Nyikhaj a háta mögött szárazbaszást imitál. Na, vége a táncikálásnak és a mókának is, Detti levelet kap Nyikhajtól, ha jól láttam, a farka mellől szedte elő, ejnyemár. Detti sem tud olvasni rendesen. Két választása van: marad Kristóf mellett, és így Nyikhaj megkapja a rettegett védettséget vagy vált Nyikhajra, de így a párválasztáson Kristóffal nem állhatnak egymás mellé - viszont nincs védettsége az újfiúnak.

Miközben Detti a Rekviem egy álomért zenéjére tanakodik, Kristóf már mondja is, hogy egyértelmű, mit kellene mondania. Beszélget Nyikhajjal, aki egy beképzelt pöcsfej, velem nem basztok ki, fenyegeti Lassúbeszédűt, annak következményei vannak. Kristóf felröhög, ja, ezt mondták mások is, azóta otthon vannak a mínusz hatban. Amíg a hotelben leszek, szívtok, mondja Nyikhaj. Hát, csütörtökig kibírják valahogy szerintem, mert az egyértelmű, hogy kigolyózzák az első adandó alkalommal, már ha Dettinek több esze van egy papucsnál. Elhamarkodott kijelentés volt ez, Detti védettséget ad Nyikhajnak és marad Kristóf mellett.

A Lassúbeszédű kiakad, állj, mondja, ez még nem a végleges döntésed, remélem. Nyikhaj közbevág, ez a végleges döntése, kussoljál, de Kristóf nem hagyja magát, és szájbarágja Dettinek, hogy ezzel a húzással mindenkit veszélybe sodor, térjen már észhez. Nyikhaj közben próbálja kibillenteni a lelki egyensúlyából, itt vagy már 40 napja, húzzál a gecibe, ne szójjálbe, de felesleges a lélektani hadviselés, mert Detti kissé egyszerű, és hajthatatlan, nem, nekem te kellesz Lassúbeszédű, én veled vagyok egész ember. Kristóf arcára kiül a döbbenet és a düh, a büdöskurvaúristenfaszát, miért nem tud gondolkodni ez a nő?

Na, hazaérnek, elől Kirstóf és Detti, lemaradva Nyikhaj, Alíz szerint mintha temetésről jönnének. A király nem számított az új lakóra, és arra sem, hogy valaha az életben Kristófot idegesnek látja, pedig. A Lassúbeszédű nem szarozik, ez itt Nyikhaj, Detti adott neki védettséget, és ha nem vagyunk vele rendesek, szíjjelcsap köztünk. Prosztó meg is jegyzi, hogy most hugyozta le a bokáját félelmében. Detti elmeséli az eseményeket kicsivel részletesebben, a király hitetlenkedve néz maga elé, istenem, nem ártana rendbe szedni az udvart, mert ha a saját fejük után mennek, abból baj van, tessék. Kristóf menti a menthetőt, én mondtam neki, hogy ez a választás mivel jár, és lassan (muhaha) már üvölt, nem érted, mit tettél?

Isaura levelet hoz, Nyikhaj védettségét csak úgy lehet feloldani, ha a fiúk (mínusz Nyikhaj, persze) közösen arra a döntésre jutnak, hogy Detti húzzon haza. Kapnak egy órát, mennek felfelé, Nyikhaj meg puncsol a csajoknak. Detti a döntését azzal indokolja, hogy megkedvelte Kristófot, és nem akarta elhagyni. A király lakosztályában gyűlnek az urak, I. Korleóne közli a grémiummal, hogy ő nem fog csak azért hazamenni, mert Detti hülye. Pókmajom odalent számot vet, mindenképpen két faszi megy a héten, ugyan mindegy, mit választ Detti. Na ja, de a védettség nem mindegy, te nyomorult. A fenti tanácskozás végeredménye egyértelmű.

Pókmajom odalent a nőket hangolja, na, majd most kiderül, mennyire hűséges hozzád Kristóf. Hát semennyire, ugyanis tudatja a lakókkal: szevasz Detti, várnak a gerillák. Az indok: hülye vagy. Nem is esik jól a csajnak, megy csomagolni a nőkkel. A baj csak az, hogy így Kristófnak nincs párja, és két fiú került veszélybe, mondja Pókmajom idegesen, tisztában vagytok azzal, mit csináltok? A király lehűti a kedélyeket, a Nyikhaj vélhetően Kristófot küldte volna haza, így a döntésünk teljesen logikus. Az a nagy büdös igazság, hogy ha Detti marad, Nyikhaj védetten a háta mögé áll, akkor Kristóf simán berongyol Alíz mögé, és szevasz Laci, jó volt veled. Ebben sajnos igazat kell adjak Pókmajomnak, bár a célegyenesbe fordulva (2 hét van még) várható, hogy a héten jön még egy nő is, így akadémikus a vita.

A pakolás kiváló alkalom arra, hogy a nőtanács összeesküvést szőjön, Pókmajom meg bosszút forraljon. Nyikhaj a kamerába azt nyilatkozza, hogy ez jó nagy marhaság volt, Alíz meg azt, hogy igazuk van a fiúknak. Detti balra el, a cuccát a király utasítására Laci cipeli. Kristóf megrogy egy kicsit, nincs nekem párom, jajistenem, a pokolban fogok égni, mert hazaküldöm a nőket egyre. A király és a pápa vigasztalja, készültünk egy poénnal, gyere. Felmennek, Kristóf rálel az egészségügyi csomagjára a plafonra ragasztva, nagyon vicces, tényleg. És még ettől sincs jó kedved, Kristóf? A Lassúbeszédű lelkét nagyon megviseli az ilyesmi, hiába teszi a térdére a kezét a pápa nyugtatólag/bizalmasan/homoerotikusan. A pápa rámutat, hogy Alíz, a Menekülőút még mindig ott van.

Odalent Pókmajom kezdi Nyikhaj behálózását, most tudunk beszélni, sosenem többé, jól figyeljél, kispofám. Felajánlja a segítségét neki, szólj, ha kell, itt vagyok. A forgatókönyvet Pókmajom is ismeri: Kristóf megy Alíz mögé, Szent Dani meg mögém, de ott kurvaszar helyen van, csak éppen nem tudja. Pókmajom gonoszkodni akar, azaz kitenni Szent Danit. Mondja is Nyikhajnak, hogy álljon be a háta mögé, és akkor a pápa mehet a kolumb gerillák közé téríteni, mindezt úgy aposztrofálja, mint kis zászlót a cseresznyén, amit nem értek, hol tesznek bármilyen méretű lobogót a cseresznyére, és minek? Mit szimbolizálnak vele? Pókmajom a monológ közben beterpeszt a kamerába, a csudapina ma feketében pompázik, kösz, vettük.

Este közös megbeszélés folyik a nap eseményeiről, Pókmajom megkavarja a szart kissé: mindenki tudja, mi lesz a vége, Laci lesz az egyik távozó, ezt tervezitek, ez a helyzet, nem kell színlelni és álszenteskedni. Na, ettől Kristóf kiborul, mit pofázol te szar? Gerinctelen vagy, Pókmajom, ki vagy te itt, a mindenható? Nem veszed észre, hogy Laci itt ül? Tulajdonképpen Kristófnak az a baja, hogy valaki nyíltan kimondta azt, amit mindenki tud, Pókmajom ezzel a mentalistással a Survivor egyik főgonosza lehetne, komolyan mondom, Russell vagy Fairplay is elbújhat mögötte. Hülye kurva, mondja Kristóf, és elhúz, Pókmajom meg a kamerába azt mondja, ideje lenne, ha Laci is öntudatra ébredne.

A király és a pápa odafent neszét veszik a hepajnak, és Kristófot faggatják, mondjál hogyvoltot. A Lassúbeszédű megteszi, a király a vádliját vakarja, ami nála a legnagyobb koncentráció jele. Kristóf azért jött fel, mert megölné a Pókmajmot, az meg védett állat és a PETA hajtóvadászatot indítana ellene. I. Korleóne viszont nem kerüli a konfliktusokat, így irány a mödanszié környéke. A Lassúbeszédű szerint Pókmajom maga a megtestesült gonosz, de legalább nem szélsőséges.

A király leér, és rászól Pókmajomra, hogy ne várja meg, míg ő fogja be a száját. Na, emberére talált, a szopottgombóc fejű Pókmajom tovább jártatja a száját, ki vagy te itten, nem fejezem be. Hülye kurva, veti oda a király, olyat rávernék, elájulna, miért nem született ez férfinak? Hülye prosti, mondja, és tovább folytatódik az üvöltözés, odamegyek, szétkapom a fejed. Akkora szar vagy, Pókmajom, nem is tudod. Szarfaszú. Tíz emberből eddig még csak egy ember nem hányt tőled, ez új motívum, izgatottan várom, lesz-e Csapd le csacsis utalás. Lesz, Pókmajom is látta a filmet, akkor hányjatok együtt. Ez a nő egy rosszindulatú pszichopata, aki azt élvezi, ha másokat bánthat, mondja a király a kamerába, veri az élet eleget.

Kristóf a végére a koszvadt szutyok szókapcsolattal jellemzi Pókmajmot, aki a csajokat kezdi megdolgozni, Alíz és TökösBula kerül a hálójába. A terv: Alíz kiejti Kristófot, Pókmajom Danit, és marad Nyikhaj meg Laci, két gyenge újonc, akikkel el lehet bánni simán. Alíz a kamerába azt nyilatkozza, ő inkább meggondolja, kinek mit és mikor mond, mert ezt meg lehet szívni keményen. Az utolsó jelenetben egy csaj érkezik a hotelbe az éj leple alatt, és beköltözik Nyikhaj mellé a szingliszobába. Lesz itt még parádé holnap is.

Címkék: éden hotel
752 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivétel 2011.05.11. 22:24:13

Most akkor mi van?? Kristóf beszél Lottival, de nem áll mögé, hanem Alíz mögé? És Dani hova fog, nem hiszem hogy Szandrához.. lehet, hogy nem figyeltem eléggé

Bubba Rogowski 2011.05.11. 22:24:48

Ó, Éva ikrei ma mosolyognak.

Bubba Rogowski 2011.05.11. 22:25:36

@Kivétel: ugye hogy ugye, mily könnyű elveszni?

beacska 2011.05.11. 22:26:04

Ádámnak is telivan a micsodája Danival, mert "bekavar"...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.11. 22:26:27

@haruka: "Húshiánytól" megtébolyult nőszemélyt, akinél érdekesmód elmúlt a sárkányitisz amint feltűnt valaki, hogy rendesen megrakja.
Mégse volt Galénosz annyira hülye ezzel a női nemiszerv - hisztéria elmélettel.

Láttátok T69 bárcás leány outfitjét az előzetesben??? ROFLMAO!!!!

Kivétel 2011.05.11. 22:26:35

Hú az előzetes megint rejtélyes!:) Első tipp: a kieső helyett lehet valaki áldozat, azaz ha valaki önként hazamegy, a haver maradhat? Szerintetek?

horee6 2011.05.11. 22:26:38

@ladyandhenk: nekem is bejött ez a mai rész, végre nem nyaralnak, hanem megpróbálnak gondolkodni. Kik-ki a maga szintjén. Kristófnak persze saját szintje van: )

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.11. 22:26:46

Most már azért fogunk lemaradni, mert mindenki elkezd "agyalni":P:P:P

haruka 2011.05.11. 22:26:51

akkor holnap valakinek önként kell távozni? és mi lesz a listával? ja, és mi van azzal a listával amit még a múltkor írtak, mert annak csak a felével ismertettek meg minket!

Bubba Rogowski 2011.05.11. 22:27:17

@neccharisnyás útonálló: nem fogyasztom, de most hogy mondod, elég retrónak hangzik. Még árusítják? vagy te is örökölted? :D

*jinx* 2011.05.11. 22:27:30

"ki vállalja fel az áldozat szerepét" - kérdezte HÉ.

Úgy látszik Dani és Ádám között kell választani.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.11. 22:27:44

@Kivétel: Nyugi! Sixx holnap gyönyörűen összefoglalja, ízes alliterációkkal körítve. 8)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 22:27:50

@beacska: ez milyen módi? Ezek folyton egymás előtt vizelnek nemre való tekintet nélkül. Vagy csak én vagyok prűd?

GL-581 g 2011.05.11. 22:28:07

Tipp:

a párválasztón soron kívül hazamegy az a lány, akit a többi lány fő riválisnak tart. A fiúk közül vállalhatja valaki a hazamenő áldozat szerepét, ha senki nem vállalja, akkor az megy, aki az ő szavazásukon a legtöbb játékosnak ellenfél.

Pocok? Pókmajom?
Ádám? Dani?
Huhh!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.11. 22:28:49

Minek kell HÉ-t mindig átöltöztetni, meg h néz ki holnap??? Én eddig szerettem Lakatos Márkot, de kezdek igen kiábrándulni:(

répakörte 2011.05.11. 22:29:12

@Benyeszke: Nem csak Te, már ketten vagyunk! Nekem is furcsa.

horee6 2011.05.11. 22:29:20

a végén a Dani-Ádám-Kristóf hármas úgy összeveszik a lányokkal, hogy mindhárman Aliz-kellék mögé akarnak állni. Aliznak bérelt helye lesz a végéig.

candyperfumegirl 2011.05.11. 22:29:25

@Benyeszke: Hát igen, nagy népi igazság ez :D

haruka 2011.05.11. 22:29:41

@neccharisnyás útonálló: ja, értem. én még nem találkoztam a jelenséggel. HÉ meg tényleg hogy nézett már ki! a szájliszt gondolkozzon el az életén!

Bubba Rogowski 2011.05.11. 22:29:44

@neccharisnyás útonálló: pont ezt (is) akartam mondani, hogy AZT a kinézetet Sixx mélyen és kéjesen a sárba fogja döngölni... Maxigáz. Nem hiszem el, hogy valakit fizetnek azért, hogy ezt tegye egy másik emberi lénnyel.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.11. 22:30:11

@ladyandhenk: Inkább ezért szeretnék lemaradni. Ciki, tudom, hogy az embert gondolkodó lénynek képzelem.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 22:30:37

A mai rész után oda jutottam, hogy Robi szimpatikus lett. Tessék ezt tették ezek az idióták akik egymást nyírják válogatott kifejezésekkel.
Na Ádámot azért kellett volna felképelni ahogy Nikivel beszélt, de mivel szegény csajnak semmi önálló elképzelése nincs (ezt ugye ő maga mondta) így ez is rendben van.

Szerintem Dani megy holnap

répakörte 2011.05.11. 22:31:08

@ladyandhenk: A sminkes munkája a nem semmi! A holnapi HÉ-smink valami szörnyű, nem áll jól neki.

beacska 2011.05.11. 22:31:33

@Benyeszke: hát akkor én is az vagyok...bár, amikor a gyerekek csúszó-mászó korban voltak, fura szokásokra fanyalodtam, de igyekszem elfelejteni, és már csak rémálmaimban jön elő...:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.11. 22:31:58

@horee6: pont erre gondoltam! :) Jóban kell ám lenni a másik nemmel is! Ádám úgysem áldozná fel magát egyébként!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 22:32:46

Holnapi előzetesben HÉ úgy néz ki mint a Rocky Horror Picture Show egyik szereplője, leginkább Magenta

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.11. 22:33:44

No, jó éjszakát mindenkinek, szép álmokat kívánok!

pokoli nőszemély 2011.05.11. 22:34:20

@Benyeszke: biztos úgy vannak a közös pisiléssel, hogy ha már veszi a kamera, akkor az a plusz egy fő már nem számít:)

Kivétel 2011.05.11. 22:35:04

@Bubba Rogowski: hú, és az a rúzs.. az megtetézte a dolgot - már ha van ilyen szó:)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 22:35:40

@pokoli nőszemély: na ez az de ahogy emlékszem senkit nem mutattak még a vécén ha nem szemből közelítette meg.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.11. 22:36:12

@Bubba Rogowski: Hú, hallod, nemtom. Legközelebb bevásárláskor ránézek. Kiskoromban nagypapa édességesszekrényében mindig volt. Keménycukorral a szájban rohangásztunk kint a gangon. Nyelvet is el kellett harapni valahogy. :D

@haruka: A röhej az, hogy van kb. 15 outfitje, és azokat variálják az ékszerekkel. A retro 60as évek pinkes-mozaikos mintájú ruhájától pl. már az arcomat rágom belülről. Ez a piros a szaloncukor ruha, amit SZINTÉN egy kiválasztáson hordozz először. Marky Mark húzzon vissza a gettóba rappelni, mert stylistnak xar.

yilane 2011.05.11. 22:36:20

Ádám hülye, hogy most veszekszik Nikivel. Simizgetnie kéne, így a párválasztó előtt egy nappal.

Dani Alízt fikázó mondata miatt kiakadtam.Akinek Szandra a párja legyen sokkal óvatosabb.

Kristóf lehet, hogy nem a legjobb módszerrel repült rá a Kétlottira, de helyesen cselekedett. A 3 fiú az utóbbi időben túlságosan is figyelmen kívül hagyta az aranyszabályt, mármint azt, hogy az ellenkező neműekkel igenis jóban kell lenni.

Persze lehet, hogy annak a beadványnak az elbírálását várták, amelyben Dani és Ádám kérelmezte, hogy egymás mögé állhassanak.
Mást nem tudok elképzelni. Ez a haveri barátkozás biztos nagyon élvezetes, de nem vezet a 25 milla felé.

GL-581 g 2011.05.11. 22:36:29

Egy Aliz-Kristóf párosnak még örülnék is holnap. S akár vihetnék is a végéig, erős pár lehetnek. S lehettek volna már a 2. héttől kezdve, ha nem kellett volna megmenteni Niki seggét a kieséstől.

@horee6: A "kellék" az egyetlen lány odabenn, aki képes gondolkodni, és érti a játék lényegét. A többi max ágymelegítőnek jó.

Mekkora suttyó volt már a Tiszteletes Pókmajom meg a Répahányás Királynője! Amint kilépett Aliz, hogy kaját hozzon, rögtön elkezdték ekézni, hogy "Jaaj, ennek is úúúgy unom már a bájcsevejeit!"
Ebből is látszik, milyen nagyszerű ember mind a kettő...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.11. 22:37:55

@Benyeszke: Ezt...EZT RAKD BELE, SIXX, A HVBA!!!!
Zseniális!

Bubba Rogowski 2011.05.11. 22:38:24

@répakörte: hát ez annyira finom és politikailag korrekt megfogalmazás volt :D nyugati boszorkánynak maszkírozták, aki egy nagyon komoly részegségből ébredt és sietve kellett összekapnia magát.

haruka 2011.05.11. 22:39:05

@GL-581 g: de hát Pókmajom olyan őszinte, megmondós lány, ilyet ő nem mondhatott, rosszul hallottad! :DD

beacska 2011.05.11. 22:40:05

ti értettétek ezt a Linda-Robi veszekedést? Miért kell Robinak Szandra mögé állni? mikor lett ez lezsírozva? nem a múlthéten? most meg csak úgy átpasszolja? miért?

pokoli nőszemély 2011.05.11. 22:40:16

@Benyeszke: Olyan eddig még nem volt szerintem sem, de úgy látszik újítanak a szokásaikon. Nehogy ezzel akarjanak új divatot teremteni, mint a csoda stylelist-juk a rettenetesnél rettenetesebb ruháival.:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.11. 22:40:44

@ladyandhenk: Jó8! :)
@Benyeszke: Haggyadmá! Ő mondta az elején, hogy 2 éve van agya. Azért nem mindenre jó az még.

horee6 2011.05.11. 22:41:42

@ladyandhenk: persze, hogy nem áldozná fel magát 25 milláért! Én sem, azért senki nem a saját ellensége. Ezért tartom álszentnek a fickót, mert egyik pandorán ezt simán benyögte... marhaság.
Egyébként itt szinte csak a másik nemmel kell jóban lenni. A szerkesztők nyilván tudnak olyan szitut teremteni, hogy így is, úgy is kiess, de ha van egy stabil párod, plusz még jóban vagy legalább egyel az ellenkező nemből,akkor a játékosok elég nehezen tudnak kiejteni.

Aliz pont ezért van jó helyzetben, mert egyik fiú sem utálja. Mellesleg a legnagyobb poén lenne, ha Ádámmal lebeszélték volna az elején, hogy kerülik egymást, de a végén ha kell, majd összeállnak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.11. 22:44:39

@horee6: Hát azon besírnék! Mekkora lenne, ha a végén ezt így a többiek képébe tolnák. Isten!!!

horee6 2011.05.11. 22:47:52

@GL-581 g: Jaja, jelen pillanatban nálam is Aliz a favorit. Okosan kimaradt a balhékból, tűrt, amikor kellett és most eljutott oda, hogy válogathat a fiúk közül. Nem tudom mit tettem volna, ha bent lettem volna, de Alizzal kb az egész játékot végig lehetett volna vinnie bárkinek, aki nem bántja őt. persze a szerkesztők simán megunhattak volna egy olyan párt 2-3 hét után, ahol se szex, se ordibálás, úgyhogy akár mesterségesen szétrobbanthatták volna őket.

GL-581 g 2011.05.11. 22:49:46

@horee6: "Aliz pont ezért van jó helyzetben, mert egyik fiú sem utálja. Mellesleg a legnagyobb poén lenne, ha Ádámmal lebeszélték volna az elején, hogy kerülik egymást, de a végén ha kell, majd összeállnak."

Igazad van, és pont ezért félek a mai szavazás eredményétől. :( Azonos neműek közül simán beírhatták ellenfélnek. Ha a csajok soron kívül kivágják, én nagyon szomorú leszek...
Az Ádám-Aliz Konspiráció úgy látom, egyre népszerűbb. :DDD Pedig milyen hülyének voltam nézve pár hete. :P

@haruka: Igazad van, elnézést, félrehallottam. A játékostársad iránti tisztelet az, ami minden mozdulatát irányítja, mint tudjuk. Meg a kisördög. Meg a csodapina. :DDD

Egyébként az a durva, hogy Ádám ennyire meghülyült Dani közelségétől. A három srác úgy viselkedik, mintha már biztos helyük lenne a döntőben, pedig most nagyobb veszélyben vannak, mint valaha.
És a mai részben, este tényleg elég tahó módon viselkedett Nikivel, és a leghülyébb taktikát választotta. Összeveszni a párommal, választás előtti éjjel? Gratulálok. :S

Azt figyeltétek, hogy a végén milyen ügyesen úsztatták be kettejük veszekedését a nagy kolumb éjszakába a szerkik? Ügyes. :D

répakörte 2011.05.11. 22:50:31

@Bubba Rogowski: :D
Én úgy tudom, hogy sminkkel egyszerre csak egy részt szabad hangsúlyozni, de a holnapi esetnél a szem is és a száj is brutálkifestve van... Tényleg boszorkány, hacsak nem a LadyGaga stílus volt a példa, csak rosszul sikerült a megvalósítás.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 22:52:15

@beacska: jelenleg bármennyire csak kétéves Nikinek az agya, Linda a leghülyébb a hotelben. Semmi értelme nincs annak amit mond csak ismételgeti amit Szandra mondott neki de érteni nem érti ő sem a helyztetet

horee6 2011.05.11. 22:52:27

@neccharisnyás útonálló: mókás lenne, de szerintem annyira nem jó színészek
Azt meg a három sráctól nem értem, hogy miért mindegyik Alizt akarja használni mentőövnek. Nem az volt a megállapodás, hogy egyszer megmenti Kristóf seggét, ha gáz van? Mindenki kapott egy biankó életmentést?

répakörte 2011.05.11. 22:53:32

@GL-581 g: Egyetértek Ádám viselkedésével kapcsolatosan. Az a legdurvább, mikor valaki meg akarja magyarázni, hogy amit érzel, az hülyeség, ahelyett, hogy meghallgatna.

yilane 2011.05.11. 22:56:14

Egyébként, hogy felfejlődött az ellenállási mozgalom! Eddig nekem nem jött le, hogy Linda, és Niki ilyen komoly konspirációban vannak Dani kiejtése érdekében. Ráadásul Robi is végighallgatta a beszélgetésüket és nem volt meglepve, vagyis tudott róla.

Bubba Rogowski 2011.05.11. 22:57:18

Ádámnak tényleg nagy az arca, legalább megölelte volna azt a szerencsétlen, síró-picsogó Nikit, a fülébe dünnyöghette volna, ne rinyálj már, te vagy az én párom, csak ne igyál többet. Vagy valami.

CSÉ 2011.05.11. 22:58:11

Így lenne ötösöm a Lottón, tényleg nem választhatják egymást az újonnan érkezők.

Csatlakozom a T69-eshez. Niki viselkedésén én sem csodálkozom. Az Ádámén már annál inkább. A triumvirátus (talán mínusz Kristóf) ezerrel tolják el maguktól szerencsétlent, egyenesen a Pókmajom karjaiba, aztán meg még azért is fújnak Nikire, hogy a Pókkal lóg.
Komolyan mondom, tegnap emberileg csalódtam Ádámban, de ma már a szellemi kvalitásait illetően is erős kétségeim támadtak. Bunkóság Nikitől még a figyelmet is ennyire megvonni, pláne Katához hasonlítani, de nemcsak jófejségből kellene közelednie felé. Arra még nem jött rá Ádám, hogy (ugyan bárhol máshol igen), de a párválasztón nem állhatnak be egymás mögé Danival?
Neki egy stabil kapcsolatra lenne szüksége.

Kezdek olyan lenni, mint Beácska, mert most már én is csodálom egy játékos önuralmát, csakhogy nem Ádámét, hanem Nikiét. OK, hogy neki is érdeke együtt maradni, de az se lesz meglepő, ha előbb-utóbb felülírja nála az érzelem a józan észt.

horee6 2011.05.11. 22:58:31

@GL-581 g: nem nagyon hiszek ebben az Aliz-Ádám szövetségben, de tény, hogy ennél nagyobb flash nem jöhetne a végén!

A Don szerintem is rosszul taktikázik mostanában. Eleinte mindenki elvolt ájulva tőle, mekkora rutin-róka, de szerintem egyszerűen ő volt a leghangosabb/legerőszakosabb és a többiekre erőltette az akaratát. Aztán a szellem szép lassan kiszabadul palackból...

Savafan 2011.05.11. 22:58:43

én azon csodálkozom, hogy Pókmajom még él:) a ma esti "Dögöljek meg ha rossz ember vagyok" mondatán sírva röhögtem:) gondolatolvasó a bige:)

candyperfumegirl 2011.05.11. 23:00:49

Korleónának az a baja, hogy nem érti, hogy itt bizony néha neki is kedvesnek/civilizáltnak/nyitott fülűnek kell lenni akkor is, ha a francba kívánod az illetővel való kontaktust. Nem Pókmajomra gondolok. De a pároddal összeveszni nem pálya, ahogy annak idején Katától is bocsánatot kellett volna kérnie, amikor ráüvöltött, és még mindig nem fogta fel, hogy az újakra rá kell repülni AZONNAL, vendégszeretőnek mutatkozni és kedvesen körbevezetni őket, nem gyanakvó képpel méregetni, majd suttogni a háttérben. Csak ő nem tud kicsit sem jó képet vágni ahhoz, akit rühell, vagy idegesíti, ami nem feltétlen rossz tulajdonság a való életben, mert egyenes, de itt a bentmaradása függhet olyan egyszerű dolgokon, hogy bocsánatot kér-e a hisztis Nikitől, vagy beszélget-e a csajokkal néha ahelyett, hogy Danival keringőzik. Hű alattvalók nélkül nem lehet királyságot megtartani.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 23:02:42

@horee6: szerintem a legnagyobb gond Ádámmal az, hogy azt hiszi ha ordít akkor neki lesz igaza.
Egyébként Ádám nagyon súlyosan control freak és pont ez lesz a veszte. Azt hiszi minden fasza, közben a háta mögött szépen kiteszik, mindezt azért mert nem hallgatott meg senkit

candyperfumegirl 2011.05.11. 23:03:01

@Savafan: Azon a ponton én is vártam egy villámot, ami lesújt, hogy aztán csak egy kupac füstölgő fekete por maradjon utána.

horee6 2011.05.11. 23:03:48

egyébként elég érdekesen alakul ez a hét, a mai résszel bezárólag nagyon úgy néz ki, hogy nincs igazán stabil pár a játékban
Pók - Dani felejtős
Aliz - Lacika dettó
Niki - Don talán a konfliktus ellenére ez a legstabilabb
Linda - Robi ez sem fix, aztán 3-an még ott vannak pár nélkül. A végére mégis izgalmas lesz a játék?

Bubba Rogowski 2011.05.11. 23:05:10

@Savafan: de mekkora ripacskodás volt!

horee6 2011.05.11. 23:08:17

@Benyeszke: control-freak, ez tetszik :) Valószínűleg ezért annyira ellenszenves nekem. hozzátenném, az ő melójában rohadtul kellene figyelnie az ügyfelei reakciójára, itt nem az jön le, hogy ez az erőssége inkább az a "megmondom én, mi lesz a jó neked"-típus.

répakörte 2011.05.11. 23:08:49

@Benyeszke: Egyetértek!
Nem lennék a barátnője semmi pénzért. Eddig két nő volt közel hozzá a hotelben, és mindkettővel úgy beszélt, mintha a fenekéből :) húzta volna ki őket.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 23:12:14

@horee6: az ilyen típusú embernek ugye az a halála ha valami nem úgy történik ahogy ő akarja/mondja. Ezért utálja annyira Szandrát. Ádámnak szerintem innentől befellegzett. És biztos vagyok benne hogy a sok elfojtott düh miatt súlyos aranyérrel küzd :D

Amúgy én a mai napig nem értem, hogy lehet bróker.

CSÉ 2011.05.11. 23:13:03

@will: És a végén még úgy érezte szegény, hogy neki tett ezzel szívességet Kristóf.

Ha nem kavarnák meg a szerkik a ceremónián a szart a málészájú Laci mehetne haza, de így???

Savafan 2011.05.11. 23:14:08

@candyperfumegirl: csak azért nem szakadt a fejükre a plafon mert a terasz hányásmentes részén voltak:) ha ez bent történik a szobában akkor lehet renoválni az édent.

horee6 2011.05.11. 23:14:16

@répakörte: tényleg, volt valami affér, amikor a részeg Nikivel akart valamit közölni az egyik szobában, bement Kata is, ő meg valami ordenáré takaroggyákifelével reagált a szitura. Na ott elásta magát nálam. Egy nővel ilyet soha. főleg akivel jóban vagyok.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 23:14:17

@répakörte: de ehhez ugye két ember kell, egy aki így beszél és egy aki hagyja magát, mindkettő hibás. Nikinek el kellett volna küldeni az anyjába.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 23:15:18

@candyperfumegirl: amennyi téglapor volt ma az arcán nem biztos, hogy fekete por szállt volna fel a villámcsapás után :D

horee6 2011.05.11. 23:16:48

@Benyeszke: lehet múltkor sem a foga fájt, amikor kimaradt a parasztolimpiáról. Aranyér, tényleg az kéne neki :)

Savafan 2011.05.11. 23:16:58

@Bubba Rogowski: csak hozta a szokásos formáját:) és az a szégyen, hogy az ott strázsáló csajok mem kapcsoltak.

2011.05.11. 23:19:39

@Benyeszke: Tuti kamu a bróker, hogy engednék el 2 hónapra csak úgy, ha rendes munkája lenne? Vagy ez csak nekem fura?

horee6 2011.05.11. 23:21:27

@Benyeszke: gyanítom, hogy a bróker az valami biztosítási ügynökösdit takar. Abból meg kétféle lehet sikeres, aki jó emberismerő, empatikus, könnyen az ügyfeleire hangolja magát, vagy lyukat beszél a hasukba és rádumálja őket valamire. Az egyiket el tudom képzelni Ádámról.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 23:21:59

@mookella: lehet, hogy a szakmája bróker de az olvasási készség és az étkezési kultúra hiánya mindeddig meggátolta abban, hogy megfelelően kibontakozzon a pályán.
Fizetés nélküli szabadsággal elvileg oda mehet ahova akar.

CSÉ 2011.05.11. 23:22:08

@mookella: Én is ismerek olyan "brókert", aki valójában telemarketinges. Pénzügyi termékeket (különböző megtakarítási formákat) kínálgat telefonon vadidegeneknek. Simán kinézek belőle egy ilyen állást is.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.11. 23:24:11

Nu én léptem, jó éjt mindenkinek, holnap folyt.köv.

CSÉ 2011.05.11. 23:27:06

@ladyandhenk: "Ő mentette meg Alizt, akkora paraszt ez a Kristóf!!!"

Még csak nem is az a durva, hogy erre hivatkozik, hanem az, hogy ezt komolyan is gondolja.

horee6 2011.05.11. 23:35:18

@CSÉ: hogyvolt (!) az a sztori, én már nem nagyon emlékszem. Nem az történt, hogy Ádám dobta Alizt, de Kristóf nem akart valami szőkével lenni, erre Alizt választotta?

répakörte 2011.05.11. 23:38:40

@horee6: Szerintem tökmindegy, hogy nő vagy ffi, senkivel nem kéne így, ilyen magas lóról...
@Benyeszke: Ebben a játékban ilyet nem szabad, vagy legalábbis tízszer átgondolva. Az biztos, hogy Niki helyében kiejteném.

répakörte 2011.05.11. 23:40:08

@horee6: Nem akart Reával lenni, mert a csaj 5 perc alatt kiosztotta, és Kristófnak világossá vált, hogy Rea kiejtené. Úgyhogy szerintem egyik sem tartozik a másiknak. De Kristóf még nagypapakorában is erre fog hivatkozni... :)

horee6 2011.05.11. 23:44:58

@répakörte: lehet 20 év múlva bekopog Alizhoz:
Gyere, vasald ki az ingemet, moss, főzz, takaríts, mert akkor ott az édenben megígérted, hogy...

CSÉ 2011.05.11. 23:46:32

@horee6: Igen, nekem még friss az élmény mert múlthéten láttam. Alízt körbeutálta mindenki, de főleg Ádám, aztán rájöttek, hogy Rea elég rafkós meg szép, ami elég veszélyes kombináció ebben a játékban. Azt is mondta Ádámnak, hogy hányhatnékja van Kristóftól, de Ádám ezt elvileg nem mondta vissza a haverjának. Aztán a ceremónia előtt Rea beszólt egy olyat Kristófnak, hogy normálisan öltözzön fel, mert mellé akar állni. Na ezen besértődött Kristóf, hogy nem lesz olyan párja, aki lenézi őt. Tudta, hogy ha fiú jön be, jó eséllyel repül. Aztán összeült a kupaktanács (Dani, Ádám, Kristóf) és a ceremónia előtt benyögték Alíznak, hogy mindenképpen úgy volt, hogy te leszel a kieső, mert Krisztián csak azért akart beállítani maga mögé, hogy megerősítse a Krisztával való kapcsolatát, de mi most megmentünk, ha következő alkalommal te is bevéded Kristóf seggét. (Aztán nem fiú jött, meg Niki szorult segítségre, úgyhogy Alíz még nem adta vissza a kölcsönt.)

horee6 2011.05.11. 23:46:33

@répakörte: mondjuk az a szőke sem volt egy matematikus, volt bent 5 fickó, 4 lány, ő meg kutyázta a Lassúbeszédűt... okos

CSÉ 2011.05.11. 23:49:33

@répakörte: Egyébkét igen, szerintem sem lóg neki Alíz, Kristóf az ilyen.

répakörte 2011.05.11. 23:51:31

@horee6: Hát ja. A magas ló nála is megvolt. De lassan Kristóf is ilyen lesz, jól mondta Pók, nagyon magasan érzi magát.

@CSÉ: Remélem, nem gond, hogy helyesbítek, de nem Krisztián, hanem Norbi. :)

horee6 2011.05.11. 23:51:36

@CSÉ: oké, már képben vagyok, de azt még mindig nem tudom,hogy Aliz Kristófnak lóg eggyel,vagy az egész klánnak? Mert ha gáz van, minden srác Aliz mögé akar állni. A végén olyan jelenetek lesznek Aliz mögött, mint amikor a GUM áruházba narancsot vittek.

répakörte 2011.05.11. 23:52:11

@horee6: És főzz paprikás csirkét nokedlivel! :-D

CSÉ 2011.05.11. 23:52:46

@répakörte: Igen, igazad van Norbi akart lenni.

répakörte 2011.05.11. 23:56:09

@horee6: Szerintem senki nem tartozik senkinek, pláne úgy, hogy a triumvirátus hogy szokott beszélni Alízról.

A GUMból van életem 1. fülbevalója! :)

CSÉ 2011.05.11. 23:57:33

@horee6: Szerintem senkinek nem lóg, de Kristófnak megígérte. Aztán később lehet, hogy tett ilyen ígéretet a többieknek is. A fiúk mindenesetre azzal vannak, hogy Alíz az egérútjuk, de könnyen lehet, hogy pofára ejti őket.

horee6 2011.05.12. 00:01:00

Akkor Aliznak tulajdonképpen van három jokere?

CSÉ 2011.05.12. 00:02:54

A legnagyobb flash az lenne, ha beállna Pocok mögé Kristóf vagy Dani, Pocok meg kiejtené és benntartaná Lacit, közben meg a zenei szeresztő bekeverné a jelenet alá a Kovbojoktól a Télapót:

"Nem jár neked az aranyos kisállat..."

CSÉ 2011.05.12. 00:04:24

@horee6: Ha a fiúk szabadok, mert ez nem kölcsönös, hogy ha Alíz veszélybe kerül, de perpillanat igen, kettő biztos van.

horee6 2011.05.12. 00:10:13

@CSÉ: az sem rossz, nekem jelenleg egyedül Aliz szimpatikus, úgyhogy nyerjen ő! Kriszta volt még az, de őt kinyírta a Pók, Levi meg öngyilkos lett.
Az összes többi szereplő vagy nem érdekel, vagy idegesítő. Legtöbbjükkel még egy sört sem innék szívesen, nem hogy hetekig bezárva velük a Zédenben.

CSÉ 2011.05.12. 00:20:10

@horee6: Alíz jófej, amolyan lassú víz partot mos elven játszik, nem is biztos, hogy ésszel, inkább csak megérzéssel, de eddig jól csinálja. Én szegény Nikit sajnálom, hogy senki nem sunázza, de még csak nem is foglalkozik vele más csak Póki és már kezd belekergülni szerencsétlen.
süti beállítások módosítása