Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel 1x34

2013. április 03. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.    

Két jellegtelen faszi érkezett tegnap, Niki lesmárolta Műfogat és Prosztót, két utóbbi elhálták kapcsolatukat, Niki meg telibehányta a kolumb budit, zsinórtangában, ahogy kell. A T69-es egy korábban már látott, kékes skint kapott, hozzáillő topánokkal, és egy oszlopot, aminek lazán nekidőlve, egy kamerába mondja a felkonfot, nem merik megfordítani tán? Baj van a csípőcsapágyakkal?

Az ébredés percei kínosak Prosztónak és Nikinek, előbbi a tegnapi bulihoz nem fűzne hozzá semmit, mert nemigen emlékszik semmire, utóbbi meg az acetonos szájszag miatt még sminkelni is elfejet, ami mellesleg jól áll neki, még a szeme alatti karikák is. Műfog arról érdeklődik kedvesen Prosztótól, hogy hányt-e, és ha nem, akkor most tervez-e ilyet, közben Alíz meglepetésszerű csöcst villant, tegnap óta másodszor, mi az isten?

A faszik kajálnak és a tegnapi hőstetteket idézik fel, ki ivott húzóra deci színes pálinkát, stb, de csak addig, míg a szájából beszéd közben fél tojásokat hullajtó király le nem állítja ezt a vonalat, faszomba már az alkohollal. Dehát én mindenre emlékszem, kiált fel Prosztó, meg is kapja a beosztását a királytól, oszt hová szarjak örömömben, hogy te ennyire faszagyerek vagy? Prosztó a kamerának is elújságolja, hogy visszaállt a régi kerékvágásba, és már literszámra döntheti magába az égetett szeszt, mégis emlékszik mindenre, pedig korábban (értsd: hat napja) ez még nem volt így.

Műfog új becenevet kap az asztalnál, Tökös Bula, ezzel férfias vonásaira utalnak, illetve arra a lendületre, amivel tegnap rávetette magát Niki (szétálló) bimbeszeire. Nagyon hosszú ez a kibaszott reggeli, Attilát faggatják, ki tetszik neked? Még mielőtt válaszolhatna, a király felsorolja neki, ki tetszhet, Alíz, Detti, Tökös Bula. Attila bizonytalanul hozzáteszi, hogy a királyné is, Korleóne ezt nem helyesli, de Attila jóvá teszi a malőrt azzal, hogy Pókmajmot lekutyázza. Kristóf a kamerába a szokásosnál is lassabban foglalja össze véleményét az újoncokról, és igen, Attila is szélsőséges, mint Toldi volt annak idején.

Na végre, Isaura levelet hoz, Laci vihet egy lányt randira, ehhez ún. rapidrandi keretein belül még jobban megismerkedhet minden csajjal, a fiúk meg menjenek fel a szobába. A barnába. Eddig még nem is tudtunk a színkódokról, ez tán az a helyiség, ahol Nikiék telefosták a budit és az kiöntött? Isaura ide is levelet hoz, na fiúk, egyikőtök szívni fog ma, akinek a párját viszi Laci, az mehet haza. A királyban egyből vigyázzba áll a szar, Prosztó is kiborul, de a pápa csak röhög, Pókmajmot nem viszi innen senki randira, legalább ennyi pozitívum van ebben a nyomorultban. Alíz vagy Detti a konszenzus, azaz Gábor vagy Kristóf van veszélyben, de ez egyikükön sem látszik, sőt. A király szerint Prosztó még mindig részeg, mert pofákat vág.

Odalent Laci sután ismerkedik a csajokkal, Detti ideálja kékszemű, de dugott már barnát is, alacsonyat is, sőt, kövéret és soványat. Pókmajom szerint jó a kapcsolata Szent Dániellel, de nem hűséges. Nikiről azt mondja Laci, hogy határozott egyéniség, hát, valóban nem sokat hezitált, amikor kipakolta a csöcst a Tökös Bulának. Niki finoman közli vele, hogy nagyon gondolja meg, kit választ, mert következményei vannak a dolognak. Attila odafent transzban mászkál fel s alá, jobban izgul, mint Gábor. A király szerint a pali egyszerű, mint a sárga bögre, hiszen rá kellett szólni, hogy ne izguljon, mert őt nem érinti a mai dolog, hiszen nincs párja.

Laci Tökös Bulától megtudja, hogy Robival nagyon jóban van, együtt randiztak, aludtak, basztak, van kötelék, szoros. Pl. mindkettőnek van bajusza, fekete. Alíz az utolsó áldozat, az egyik veterán, akinek a párja (Gábor) nem túl szimpatikus Lacinak. Alíz komoly arccal figyelmezteti, hogy nemcsak a pároddal kell jóban lenni, Laci fiam, hanem a többiekkel is, tessék meggondolni, kivel baszol ki mostan. Isaura meghozza a döntésre felszólító levelet, valaki menten húz a reptérre. Detti megijedt, hogy Kristóf megy kokainfutárnak, de nem, Laci Alízt választotta és ezzel kiejtette Bártender Gábort. Szevasz, Gabi, London is calling. Búcsú, könnyek, ölelések, montázs, sokk, sajnálkozó Prosztó, önmarcangoló Alíz, mindez öt percben. A király saját kezűleg vigasztalja a síró udvarhölgyet, ez ritkaság, mármint ilyen közel látni egy női testhez. Szent Dániel a távozás után máris kombinál, le kéne váltani Pókmajmot Alízra. Hullarablás, wtf?

Prosztó, aki mindenre emlékszik a tegnap estéből, szépen lebukik Tökös Bula előtt, smároltam Pókmajommal is, meg valami harmadikkal. Velem, te barom, veti oda Tökös Bula sértődötten, Prosztó erőtlenül kivágja magát a csávából, de a baj már megtörtént. Tökös Bula intelligens emberekhez méltón nyitott, faszra váró szájjal ásít és arra panaszkodik, hogy Niki csáprágója szétszaggatta a száját. Alíz jön vigasztalódni, szegény. Tökös Bula szerint Laci nem érzi a dolgok súlyát, és a többiek nem merték volna hazazavarni Gábort, de ő még új, mármint Laci. Tökös Bula nem túl okos, mégis, kit kellett volna válasszon az újfiú? Isaurát? A T69-est? Alíz indul a randira, kemény legyél, mint a gyerekkorom, búcsúzik tőle Tökös Bula, ez jó volt.

Laci sziszegős szappannal rendezi le a mosakodást, Attila buszvezető szandacipőben figyeli a manővert. A randi esőben indul a közeli városban, Alízon látszik, hogy inkább lenne békítőbíró Gyöngyöspatán, de hát ezt dobta a gép. Bringahintóval vagy mivel mennek egy kört, kiderül, hogy Alízt még ilyen szerkezetet sem vezethetett eddig, remélem az operatőrnél van defibrillátor. Mennek az esős utcákon, Alíz valóban bizonytalan az egyszerre biciklizés és kormányzás terén. A végállomás egy közepesen szakadt étterem, ami pont úgy néz ki, mint a debreceni strand legendás központi önkiszolgáló étterme az aluménium evőeszközökkel, ahol a KÖJÁL a kilencvenes években állandó kirendeltséget tartott fent.

Otthon közben Szent Dániel és a király az Édensorsokat nyomja tovább, Prosztó és Tökös Bula van terítéken, oszt basztatok, kérdezik kedvesen. Ezek ketten mellesleg tényleg összemelegedtek, ezt a király is megállapítja, és máris kalkulál, a következő párválasztásra egy gonddal kevesebb. Lehet ebből a kapcsolatból valami odakint, Prosztó? Lehet, mondja az alkesz, Tökös Bulának ez sem elég, mert Pókmajom folyamatosan suttog Prosztó fülébe, és nem bízik benne. Szent Dániel szerint sokan megnyíltak nekik, és ugyan azt hazudják mindenkinek, hogy bizalmasan kezelik az infót, ez nincs így, sőt. Közben a Dexter zenéje szól, a zenei szerkesztőnek jutalmat követelek.

Alíz és Laci kissé feszült hangulatban kajál, Gabi hazaküldése mögött annyi volt, hogy a többi nő mind unszimpatikus volt Lacinak, és Alíz maradt a végére, mint az egyetlen, akit nem hányna le. A randinak este van vége, a hotel népe a mödanszié mellett, a királyi udvar gyúr, Pókmajom a pultnál csap le Alízra, megvan az új párod? Intelligens, szimpatikus, de egy kölyök, mondja Alíz, így nem lehet tudni, mi lesz a vége a dolognak. Juan levelet hoz, őszinteségi játék indul a nappaliban, mindenkinek olyan dologgal kell előállni, amit nem szeret a másikban. Niki nem szereti a királyban, hogy konok, makacs és önfejű. Az hát, mondja a kamerába, Pókmajom még itt rohasztja a testét, persze, hogy szar a hangulatom.

Tökös Bula nem szereti Attilában, hogy a srác beszéd közben nem néz a szemébe és sumákol. A királynak nem tetszik, hogy Prosztó minden második kibaszott kurva szava egy szájbakúrt káromkodás bazdmeg, faszombamár. Prosztó szerint őt nem kellene bántani, mert negatív érzelmeket fog táplálni a király felé. Kristófnak Laci egyáltalán nem tetszik, mert nem borotválkozik, a királynak meg az, hogy nem ment rá Nikire. Korleóne Nikinek is megmondja finoman, hogy az nem nagyon kóser, hogy három napja a Fenséges Péniszre vadászik egyre, Niki erre beszól, hogy inkább három hete, de ki számolja.

Pókmajom természetesen a királynak esik neki, a te csőmeglátásod szerint mennek a dolgok, és csak azt nem fogadod el. A király meg azt nem szereti Pókmajomban, hogy buta, mint a segg, például tegnap is előadta magát részegen, de minek. Pókmajom próbál riposztolni, de nem nagyon sikerül, mert a király nem hagyja, a végén meg feláll, és otthagyja a picsába. Detti lefekvés előtt legyúrja Kristófot, és közben beszól neki, hogy ugye nem akarsz inni ma este? Hoppácsak. Mai találós kérdésünk: kinek a segge látható a lenti képen?

Címkék: éden hotel
292 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.04. 14:02:46

@Billy a kölyök: erre viszont várhatott volna:D Nem alacsonyodnak le egy kvázi kolumb baristához, bártenderhez:)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 14:04:58

@terrortűrő tintatartó: igen, amikor kiesett vele is volt egy hosszabb cikk a velveten és annak a végén volt

terrortűrő tintatartó 2011.05.04. 14:05:10

@Billy a kölyök: amilyen állapotban a Közellenség akkor volt, szerintem simán belement volna, max. kérette volna magát egy kicsit. merthogy a tisztelet, ugye :)

GL-581 g 2011.05.04. 14:06:15

@Hilux94: Szerintem vess egy pillantást felülről a 2. képre. Egy disznaj szvsz nem pont így néz ki...

@mosoly73: Azon agyaltam pont, hogy mik Aliz lehetőségei.
1) Lepaktál az iq-fighter szingli újsráccal, és hazazavarja Gaben 19 esztendős kiejtőjét

2) Bekuncsorog mögé Dani, a barista megy Pókmajomhoz, Kölyökképű ismét csomagolhat.

3) Korleóne leboltol egy Niki-Dani, Aliz-Ádám párcserét, Pókmajomhoz megy valamelyik friss hús, másik haza.

4) Aliz marad a kölyökképűvel, és másik csaj mögött zajlanak majd a drámai események a párválasztón.

Kihagytam az olyan légbőlkapott és valószínűtlen lehetőségeket, mint pl. leszáll egy ufó és elviszi mindegyiket pajzsmirizsdonornak, rajtuk ütnek a gerillák és befogják őket kokacserjét permetezni, T69 meghibásodik és lemészárolja a bagázst, Pocok kiejti Danit stb. :D

GL-581 g 2011.05.04. 14:09:54

@*jinx*: Na igen, legalábbis lehet gyanakodni... A legszebb az volt, hogy a szerkik kiszedték a spoilert a cikkből viszonylag gyorsan, csak az nem tűnt fel nekik, hogy a hozzászólások közt valaki beidézte az egészet. :DD Az még napokkal később is ott volt. :P

@beacska: Te is láttad? :D A legutóbbi Auchan katalógusban még fürdőnaciban nyomult. Most vajon mivel? Na, hazafelé majd elmarok egy újságot a postaláda mellől. :DD

terrortűrő tintatartó 2011.05.04. 14:11:53

@Benyeszke: köszi, akkor ezek szerint nem figyeltem oda rendesen. hál'istennek :)
@GL-581 g: szerintem a hármas verzió simán játszható. az egyest nem hiszem, mert Aliznak azért vannak elvárásai "mentális szinten" + most már nem bízza a véletlenre a dolgokat. :)
a kettes köztes megoldás, de Baristánk nem uszul Pókra, úgyhogy passz.
mivel azonban az ÉH-ben bármi megtörténhet, a magam részéről a kiegészítő lehetőséget sem vetném el.

*jinx* 2011.05.04. 14:18:19

@terrortűrő tintatartó: igen miután kiesett vele is készítettek interjút a velveten, de akkor ezek szerint már levették a spoileres részt.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 14:20:34

@terrortűrő tintatartó: na de Pókmajom nem a tegnapi előzetesben smárolt a baristával? Vagy félrenéztem?

És Pókmajom fenyegetése miszerint Ádám rakja össze Danit Nikivel az a hétfői piás előadásban volt, vagy majd ezután lesz?

nyílegyenes labirintus 2011.05.04. 14:27:32

Igen. Pók rápusztul a baristára, nincs más esélye, kell a pápa helyett valaki.
A fenyegetés meg ittasan történt. Ezért is mondta a Don, hogy Pók félrebeszélt, mint a sebesült katona.

*jinx* 2011.05.04. 14:33:38

@nyílegyenes labirintus: Akkor Dani holnap Alíz mögé fog beállni? És Póknak marad valamelyik új fiú.

nyílegyenes labirintus 2011.05.04. 14:35:56

@*jinx*: Logikusan csak ez lehet. Lacika repül haza. (kivéve ha nem)

Billy a kölyök 2011.05.04. 14:39:17

Többen is írták, hogy megnéztek néhány skandináv szériát, de legalábbis belenézegettek.

Hadd kérdezzem meg: ott is van valami Édensorsok-hoz hasonló szarság, vagy csak a magyar nézőket büntetik ezzel?

Mert abban biztos vagyok hogy állításukkal ellentétben ezt nem Dani és Ádám találták ki, nyilván utasították őket hogy ezt csinálják..

hemü 2011.05.04. 14:40:54

a végén vmi kollektív büntiről volt szó.Mit szolnátok ehhez: a párválasztáson senki nem állhat az eddigi párja mögé, és a két új hús kezdi a mókát ???

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 14:43:22

@hemü: a két új húsnak teljesen mindegy mikor kezdik a mókát mert egyikük sem védett, nem?
De egyébként maximálisan támogatom ezt a verziót!

hemü 2011.05.04. 14:49:26

@Benyeszke: védettségre én sem emlékszem a küldetés teljesítésért nem volt beígérve, és pont ezért némi helyvcserés támadással a triumvirátus védheti magát pl. Alízt ( már megint - hogy hogynem ) beveszik a buliba a Pók-Műfog páros meg eldönti ki váltott átszálló jegyet. De legalább szervezkedniük kellen egy kicsit

ŰberManci 2011.05.04. 14:50:01

@Benyeszke: Persze, igazad van, a lányok is mozoghatnának. De szerintem Aliz otthon sem nagyon tette, ezért is ártott meg neki, hogy a mozgás mennyiség ugyan az maradt, sőt lejjebb esett, csak a kaja mennyiség és a fekvés lett több :)
(Vagy otthon mozgott, most meg nem. Kajás rész u.a.)

Britte 2011.05.04. 14:55:03

@mosoly73: Pókmajom egyszerűen nem nyerhet. Túl sokan utálják.

bonobo11 2011.05.04. 15:03:44

Én már kezdem feladni, hogy bármi nagy fordulat jöhet.
Most is mi történt, a jóllakott óvodás Laci, az a bölény hazaküldte Gábort. Húha. Ebben a Laciban az a röhej, hogy erről már első látásra meg lehetett állapítani, hogy ez tuti, hogy nem a legerősebbeket fogja kilőni, egyszerűen rá volt írva az arcára. Meg ahogy kérdezte az embereket pl. Nikit. Niki benyögi, hogy ő Ádámmal szeretné végigvinni a játékot. Erre látszott Laci arcán, hogy "Jó akkor őket nem bántom". Esküszöm ezek az emberek! Amúgy lehetett sejteni, hogy Alizt választja, mivel szerintem Aliz az aki valamennyire mindenkihez pozitívan áll hozzá az elején.

A legkeményebb azért Robi, aki védettséggel a zsebében beszélt arról, hogy hogyan fog majd bizonyítani Ádámnak, meg hogy itt ő neki a legszimpatikusabb, erre, védettség vége, azóta meg jár a szája. Akkor kellett volna kilőni Ádámot amikor lehetősége volt rá, de hát mit várok el attól aki összeáll a gorillaképűvel?

GL-581 g 2011.05.04. 15:09:14

@hemü: "a végén vmi kollektív büntiről volt szó.Mit szolnátok ehhez: a párválasztáson senki nem állhat az eddigi párja mögé, és a két új hús kezdi a mókát ??? "

Akkor simán összejöhetne a hármas verzióm:
"3) Korleóne leboltol egy Niki-Dani, Aliz-Ádám párcserét, Pókmajomhoz megy valamelyik friss hús, másik haza."

Kiegészítve azzal, hogy Robikapa és Lassúbeszédű mátkát cserél egy hétre. Pókmajom meg válogathat az új gyerekek között. :D

bonobo11 2011.05.04. 15:15:15

@GL-581 g:

Szandra biztos "örülne", választhat az ufófejű irritáló Attila, vagy a jóllakott óvodás bölény Laci közül.

De ha ilyen is volt az a büntetés, akkor is tuti, hogy Ádám, Dani, Kristóf biztos marad, ami már röhejes és unalmas.

Persze, ez az eddig beérkező védettséget pazarló embereknek is köszönhető.

Kind of Angel 2011.05.04. 15:19:56

@bonobo11: Ez nekem sem világos, mármint, hogy a vége felé miért ennyire súlytalan embereket küldenek be... Kezd az egész ellaposodni, ami így a finishez közeledve elég gáz, nem?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 15:20:40

@bonobo11: sőt nemcsak összeállt hanem össze is feküdt a gorillaképűvel :D

@GL-581 g: nekem ez tetszene, olyan nyugis kis párválasztó lenne. Szerencsére itt bármi megtörténhet. Igazából amíg Kristóf marad, felőlem akármi történhet

beacska 2011.05.04. 15:27:27

@GL-581 g: láttad a waka-wakás táncukat(3 fiú+1 Alíz)? szerintem ha van humoruk a szerkiknek, és bíznak bennünk, akkor az váteszi volt...;D

Hilux94 2011.05.04. 15:27:58

@ladyandhenk: Mi köze a tökéletes alaknak (vagy akár az enyémnek) ahhoz, hogy Alíz tekintélyes mennyiségű zsírt pakolt elsősorban a farára és a csülkeire? :) Elhiszem, hogy a nőstényeket irritálja, érzékenyen érinti a téma, de sajna férfiszemmel, és bezony mérlegre állítva is ez a helyzet (sokkoló látvány volt tegnap este).

beacska 2011.05.04. 15:34:57

@Hilux94: csak annyi, hogy ha ez a legbölcsebb hozzászólásod a műsorhoz, akkor menj, nézd a Topp model leszek-et, ott biztos jól el tudnál filózni a szereplőkkel és a nézőkkel a dekákon.

Szerionted ITT érdekel vkit is Alíz plusz súlya? vedd már észre!! ha tovább feszegeted a kérdést, kapsz mástól ennél durvább választ is! itt egy rakás toleráns pasi és 30 feletti az életét végig küzdött csaj közt vagy, ejtsük a dolgot, jó????

beacska 2011.05.04. 15:37:16

@beacska: az életét a súlyával végig küzdött csajra gondoltam, persze ;)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 15:39:30

@Hilux94: hujujj ezt lehet hogy nem kellett volna, de már látom, hogy le is lettél rendezve :D

@beacska: bármennyire perverz műsor én nagyon szerettem a Topmodell leszek-et. Persze az amerikait.

*jinx* 2011.05.04. 15:39:45

@Hilux94: sokkoló??? Ennél nagyobb sokkban ne legyen részed! ;-) szerintem még így is messze a legértelmesebb és legszebb lány bent.

beacska 2011.05.04. 15:42:52

@GL-581 g: még szerencse, hogy vki figyelmeztette őket. ;D
Nem kellenek a spoilerek!!!

sélli_ 2011.05.04. 15:42:58

@Hilux94: Senkit nem érdekel Alíz plussz 2-3-4 kilója. Szerintem hagyjuk, mert a tekintélyes mennyiségű zsír nem itt kezdődik. Vagy ha nálad igen, akkor igencsak nagy problémáid lehetnek a látásoddal.

beacska 2011.05.04. 15:45:58

@Benyeszke: nekem is szerette a KISLÁNYOM ;D. De annyi nyafogás, amennyi abban volt!!! a kajától kezdve, mindenen ment a paláver.
Pont tegnap gondolkodtam el, hogy milyen hálás téma egy lakásba zárni 10 öntelt libát, és nézni, hogy szedik szét egymást :))) még feladatok sem kellenek. Ha nem adsz nekik enni, annál jobb. felfalják egymást.

beacska 2011.05.04. 15:47:09

@sélli_: az ilyet hívják (hívja magát) igényesnek. aztán majd a haverjai temetik el pár híjján, ha eljön az ideje. ;D

Hana30 2011.05.04. 15:54:28

@beacska: nyuugiii! Na, birkózóágy? Figyelj ez is csak egy vélemény, ahogy a többieké is, ezen ne húzd fel magad.

Hilux94 2011.05.04. 15:55:23

@beacska: Nyilvánvalóan téged is érdekel Alíz plusz súlya, különben (érett nagykorúhoz illően) válaszra sem méltattál volna. :)) Véleményt meg ugye arról formálok amiről jólesik, legfeljebb néhányan nyafognak miatta, esetleg a blogtulaj kimoderálja.

Magánjellegű nyomor ki-mennyit küzdött egy életen keresztül, nem érdekel kik között vagyunk, mert semmi köze az általam felvetett témához - Alíz lassú-de-biztos zsírmalaccá válásához. :)

És ez igazán semmiség ahhoz a szitok- és vitriol-mennyiséghez képest, amit napi szinten a bloglakók idefrecsegnek...

beacska 2011.05.04. 16:09:50

@Hana30: arról nem is beszélve, hogy megint elfeledkeztem róla, hogy trollokat nem etetünk!!! ;D

utána néztem ENNEK mindenhez ilyen a hozzáállás. Szegény nyomorult.

sélli_ 2011.05.04. 16:12:46

@beacska: A 94 gondolom a születési dátuma, ifjú korából adódóan pedig előfordul, hogy úgy lát dolgokat, ahogy. Sebaj, majd Ő is felnő, és rájön. Ennyi.

beacska 2011.05.04. 16:17:39

@sélli_: jesszus, ekkor született a fiam...

GL-581 g 2011.05.04. 16:20:52

@beacska: Igen, azon én is mosolyogtam. :) Simán lehet, hogy Pocok szépen végigmegy a triumvirátuson. Ádám és Kristóf már megvolt, és még lehet is, már csak Dani van hátra... aki tegnap belenyilatkozta a kamerába, hogy szívesen üdülgetne pár gondtalan hetet Aliz szobájában. :D

@Hilux94: Sokkoló látvány... férfiszemmel... nos, én férfiszemmel szívesen sokkolnám magam ezzel a látvánnyal irl. :)
De hát tudod: ízlések és pofonok. Van, akinek az Aliznál vékonyabb lányok jönnek be. Van, akinek Niki szétálló műmellei. Biztos van olyan ember is, aki szerint Pókmajom a leggyönyörűbb hölgy a hotelben.

"Magánjellegű nyomor ki-mennyit küzdött egy életen keresztül, nem érdekel kik között vagyunk, mert semmi köze az általam felvetett témához - Alíz lassú-de-biztos zsírmalaccá válásához. :) "

Mondd, láttál már mostani képeket, pl. ÉH-közönségtalálkozókról? Biztos zsírmalaccá válás, na ja. :D

terrortűrő tintatartó 2011.05.04. 16:22:23

@sélli_: @beacska: vagy '94-es toyotája van.
ettől függetlenül nyugalom, a hosszú élet ritka :)

további szépeket, hajrá éjszakások :)

GL-581 g 2011.05.04. 16:29:57

(a blogmotor monnyonle!)

@beacska: Igen, azon mosolyogtam én is. :) Kristóf és Ádám már megvolt, sőt még lehet is, már csak Dani hiányzik ahhoz, hogy Aliznak meglegyen az ász drill. :DDD

Erre tegnap Szent Dani belenyilatkozta a kamerába, hogy örömmel üdülne pár gondtalan hetecskét Pocok szobájában. :)

Kivétel 2011.05.04. 16:36:00

@ŰberManci: Mai korra jellemzően CSAK a csajok tespednek!!! A pasik közül nincs egyik se elhízva, nem? Őket néha látni edzeni, 1 hónap után nem lennének kockahasak! A csajoknál inkább jellemző, hogy ha valami nem tetszik, akkor inkább a plasztikai sebész, meg a botox stb. mint a torna. Esetleg még örülnek, hogy fiatalok, és véletlenül genetikai jó seggel születnek... sajnos az ismeretségi körömben is elég nagy arányban megfigyeltem már ezt..

GL-581 g 2011.05.04. 16:37:22

(@GL-581 g: Szívat a technika, két kézzel pofoz engemet... :S )

@beacska: Így van. Nem kell spoiler. Fúj-fúj spoiler. Spoiler rossz, ééérteeem. ;D

Hilux94 2011.05.04. 16:50:36

@sélli_: Bájos, ahogy kisvakond avatárral osztod az eszet a felnövésről. ;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.04. 16:50:38

@Kivétel: De vajon miért? Mert ilyeneket szedtek össze, nem az az általános, valljuk be azért:) Itt meg alapból ez volt a követelmény, hogy fél Adonisz legyél! :P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.04. 16:59:20

@Hilux94: Örülök, h a női nemet lenőstényezted, szép hozzáállás:)
Érdekes HÍM-ek vannak, szerintem, Aliz jól néz ki, és kész.
Tényleg beírhatnád a korodat, kíváncsi lennék rá, hogy hány évesen osztod az észt!

Maszatod 2011.05.04. 17:01:42

Sziasztok mindenki!

smalltrends.com

Csak annak, aki tényleg ennyire ráér.
Többinek tilos:)*

Britte 2011.05.04. 17:09:18

@*jinx*: Alíz tényleg nagyon szép, ha pasi lennék szerelmes lennék belé. :)
Amikor anno sírt a Levi távozásakor, akkor is annyira gyönyörű volt.

sélli_ 2011.05.04. 17:22:46

@Hilux94: Szívemben örökké fiatal maradok! :) Vannak bizonyos dolgok, amelyek korfüggőek, vannak mik nem. De sztem hagyjuk az offolást!

beacska 2011.05.04. 19:48:32

@sven*: :)) nem műxik a rendszer? vagy ki voltál tiltva? ;)

GL-581 g 2011.05.04. 19:49:55

@beacska: Bohumil visszatért? :D

sven* 2011.05.04. 20:03:59

Nem vagyok Bohumil...csak teszt volt, hogy a rendszer okés-e.

Kivétel 2011.05.04. 20:41:49

@ladyandhenk: mint ahogy a lányoknál is lehetett volna ilyen elvárás..

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 20:49:53

Aki nem bírja kivárni, annak egy kis Pókmajom:

www.borsonline.hu/news.php?eden-szandra-tulsagosan-elengedte-magat-a-simogatos-klipben-bevallalos-fotoval&hid=41060

és egy videó:
indavideo.hu/video/Tirpa_-_Ittvan_a_legjobb_party__1

Nehogymá ti tudjatok aludni, én se tudtam tőle. :)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 21:07:21

Ajajj az előzetes szerint ének/tánc lesz, készüljetek fel! :)

GL-581 g 2011.05.04. 21:42:02

Volt eddig vmi izgi?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 21:45:28

@GL-581 g: semmi különös random vicces feladatokat kaptak egyenként, mert folyton káromkodnak

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 21:47:15

Jelentem bár nem énekeltem, én sem tudom megnyalni a könyököm.
És Szandra újabb szegénységi bizonyítványt állított ki magáról

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 21:50:13

Mindenkinek hülyét kell csinálnia magából, sorsolják a feladatokat. Sok fantázia nincs benne, de azért nevettem is. Pandora jön.

Ádám szerint Dani nem vette komolyan a duettjüket. :)

Lindának közelről a kamerába a füle... bögrefej. :)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 22:05:10

És igen, Szandra ismét úgy használta a barnítót és az alapozót ahogy a szőrös román kamionsofőrök szeretik...a két IQ-betyár fekete lyány ismét összeszólalkozott GRoby miatt

GL-581 g 2011.05.04. 22:06:51

@mosoly73: Jaaaj, és én ezt nem látom??! :(:(:(:(:(

makijoe 2011.05.04. 22:19:20

szandra a kormeivel egyutt leraghatna a sajat fejet is. azert a nehany vegetativ kozpontert ami mukodik igazan nem kar.

tryclops 2011.05.04. 22:25:53

De semmi extra...élvezet :D

candyperfumegirl 2011.05.04. 22:30:56

Komolyan mondom, én nem értem most ezt a Pókmajom/Szent Dániel dolgot. Hogy merült fel, hogy végigcsinálnák együtt? Mikor? Miért? Beszélgetnek egyáltalán? És nem úgy tűnt, hogy csak a Pandora nagy nyilvánossága előtt előadott hazugság volt, mert amikor Korleóne rákérdezett, Dani nem tagadta ezt a lehetőséget...

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 22:32:35

Nos ismét kiderült pár dolog:

Linda hülye mint a segg

Szandra tud a sorok között olvasni, ez üdítő ha már a sorokat kb. senki nem tudja felolvasni

Attila sajnos a Csudapina bűvkörébe került

beacska 2011.05.04. 22:32:50

Dani nem lehet ennyire ostoba!
Szerintetek jól értettem, hogy azért áll Szandra mögé, hogy a jövő héten kiejthesse? Ez megint egy dupla v. semmi. Tiszta Levente...a marha...remélem Ádám lebeszéli!!! Ha ilyen hülye, hogy megbízik benne, menjen is haza! Mindjárt megbánom saját magamat :(((

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 22:33:21

@GL-581 g: Küldjek fotót? :) Ha összeszedem magam ki tudom lopni a filmből a képet. Legalábbis ecccer már sikerült :)

@makijoe: borzasztó a körme! le van pattogva, rágva, foltokban piros. Igényes a csaj! :)

Ez a Dani meg lesz olyan hülye, hogy Szandra mögött marad? Akkor meg is érdemli, hogy Ecccerűke miatt kitegyék!

beacska 2011.05.04. 22:33:57

@GL-581 g: már megint nem? miért nem szóltál?

will 2011.05.04. 22:35:15

ez a rész jó kurva unalmas volt. Minden nap meg tudnak döbbenteni azzal, hogy képesek azt hinni, hogy 25 millióért elég labdát lökdösni a medencénél bermudában. Aki meg kiesik abból rögtön Majka lesz, szerződésekkel, ahogy ez a semmilyen Gábor gondolta.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 22:35:15

@beacska: három eset lehetséges, Dani ennyire hülye, ennyire nem érdekli az egész vagy csak vetít és pontosan tudja, hogy Pókmajom ki akar vele b*szni

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 22:35:34

@beacska: Úgy látom te is mérges vagy Danira ezért az ostobaságért! Orrba tudnám verni!

beacska 2011.05.04. 22:38:01

@mosoly73: el sem hiszem...méghogy megbeszélték..EZZEL??? hát nem mondták a barátai, hogy állandóan a "régiekkel" jön? ez olyan nála, mint a Trónok harcában a MÁSOK...jönnek a mások...hazamennek a régiek...

bakker!!!

beacska 2011.05.04. 22:39:11

@mosoly73: biztos baromira hiányzik neki a Kriszta...(fejcsóva-smile nincs)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 22:46:30

Aliz képét feltettem a képeim közé, remélem látható, ha nem akkor bocsi, béna vagyok. :)

MaryJaneWatson 2011.05.04. 22:47:21

Szerintem Dani csak játssza a hülyét. Nem hiszem, hogy egy százaléknyit is bízik Pókban. Remélem a két nullkilométeres közül megy valamelyik. (Attilába az előbb botlottam véletlenül egy VV-s linket követve, egy melegpornó oldalon :P )

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 22:50:57

@beacska: "biztos baromira hiányzik neki a Kriszta...(fejcsóva-smile nincs) "

Hazament az "esze". Kriszta segítette volna a döntőig.
Ha meg Szandrával gondolta komolyan, akkor meg nem kéne elmondani, hogy a 4es fogat osztozik a végén, mert ebből a csaj levette, hogy hiába segítené a végén, nem vele osztozna. A fiúk iránti barátságot sem helyezte előbbre magánál..., legalább mondta volna azt, így Ádám is csalódott benne. Már mondta is, hogy csináljon amit akar. Nem fogja győzködni, hogy neki mi a jó!
Szóval Dani ma elővette az ásdelmagad felszerelést! :(

beacska 2011.05.04. 22:58:16

ha Dani holnap Szandra mögé áll, ÉN kérek elnézést!
Nyilvánosan megtagadom, és mint alapító tag, nemcsak kilépek a Dani Fan Klubból, de feloszlatom, és a kihűlt helyét felhintem sóval....:((((

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 22:59:29

@beacska: nem fog odaállni és nem fog kiesni sem, hidd el.

MaryJaneWatson 2011.05.04. 23:01:38

Dani álljon Alíz mögé, mikor Lacika már ott van, Alíz úgyse merné megtenni,hogy ne Danit válassza. Szandrának meg marad Attila, bár jobban örülnék, ha ő is elhúzna valahogy.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 23:06:15

Szandra azt mondja az előzetesben, hogy mindenki sokkolva volt. Ez mi lehet? Valami szerkesztői csavar? Tippek?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 23:07:14

@mosoly73: a pozitív lista első helyezettje védett

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 23:09:54

@Benyeszke: ok, de ki lesz az a fiúk közül? Kristóf? Pont Dani lenne? Robi tuti nem.

Amúgy látszik a fotó? Sikerült közzé tennem?

Hol van Krono? Megint főz? :)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 23:12:34

@MaryJaneWatson: "Attilába az előbb botlottam véletlenül egy VV-s linket követve, egy melegpornó oldalon :P"

A végén kiderül valaki valóban meleg a hotelben? Biztos ő az?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.04. 23:13:19

@mosoly73: Krono biztos megint grappázik. Vagy takarít :D

Nem tudom ki lehet, de mikor máskor húznák elő a listát ha nem most? És ha Dani védett akkor legalább Pókmajomnak toll a fülébe

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 23:23:31

Ez az Attila annyira egyszerű, hogy Pók se bírt semmit kiszedni belőle.

Linda meg mint egy fogmosóbögre, nagy füllel és csillogó műfogakkal. A közeliket nem kéne.

Aliz édes volt a hajával, de megint egy szó sincs róla, hogy ő vajon mit akar, kit akar?!

GL-581 g 2011.05.04. 23:54:00

@beacska: Aztakurva, ennyire gáz a szitu? :-o

MaryJaneWatson 2011.05.05. 00:10:20

@mosoly73: www.justusboys.com/eyecandy_15199-gil_adams-bel_ami_online.html Szerintem ez ő. Bár nekem ettől nem lett ellenszenvesebb, eddig is kirázott tőle a hideg. Gábort bírtam, bár tény, hogy elszürkült a végére. Kristóf viszont kezd aranyos lenni :)

Veder1 2011.05.05. 00:52:11

tök jól állt Aliznak a fonott copf, vagy csak én vagyok ilyen perverz akinek ez bejön? :D

GL-581 g a tegnapi véleményem revideálom Aliz és Korleone titkos szövetségével kapcsolatban. Ugye, az első este együtt aludtak, arról nem nagyon láttunk semmit, a következő nap meg a Don túlzottan el kezdte kutyázni Alizt. Ez utalhat arra is, hogy megbeszélték a következő naptól külön utakon játszanak, de titkos, és utolsó szövetségesként megmaradnak egymásnak. Ezzel megdupláznák az esélyeiket!

Egy gond van, egy este alatt két vadidegen ember nehezen tudna egy ilyen tervben megegyezni...

GL-581 g 2011.05.05. 01:28:51

@Vödör: Igen, pont ez a motiválatlan kutyázás volt az első gyanús nyom, amiért elkezdtem őket figyelni. Emellett ne felejtsük el, hogy anno a két szőkénél milyen szöveggel védte be Alizt Rea kiejtése után. "Rea nem volt jó ember. Aliz lehet, hogy el van varázsolva, mert ő Aliz csodaországból, de Aliz jó ember. Nagyon jó. Rea nem volt az."

Azóta csodaország vörös lakójával tök jól összespanolt Jenny, Kriszta, Niki...

Ádám pedig reflexből bevédi, vö. amikor Kristóf múlt héten a kényszerpárosítás említésére Alizt hozta fel példának, hogy milyen rossz lenne mellékerülni. Ádám rögtön riposztolt, majd észbe kapott, és elütötte egy poénnal Aliz cukin felkúszott kis karibi túlsúlyáról. :)

És amilyen fejjel néha a kamerába nyilatkozik Pocokról...
(vö. szépségverseny)

És Aliz is elég mesterkélten kutyázza Ádámot. Pl. mikor Pókmajom szobájába belépve, még a Szöszis időkben azt mondta, hogy "hallod, most rájöttem, Ádámot tényleg lehet, hogy majd haza kéne küldeni, mert ööö... ők döntik el, ki megy és ki marad." Megismételve ezzel Pókmajom szavait. Ennél helyiértékekkel okosabb ez a lány (Pókmajomnál meg dimenziókkal).

Lesz ebből még Pocok-finis. :DDD

Veder1 2011.05.05. 01:31:35

jók voltak a szerkesztők az utolsó snittel, amikor odament a Don bratyizni és a hármas egyenként magára hagyta. Sokatmondó jelenet volt...

GL-581 g 2011.05.05. 01:32:33

@MaryJaneWatson: Vááá, wazzeh, ez tényleg ő! :D
Most komolyan, ez ekkora divat újabban? VV-Jerzsy, most meg ő?
Mindegy, ettől nem lesz antipatikusabb.

Veder1 2011.05.05. 01:33:57

@GL-581 g azért, ha lenne egy ilyen titkos szövetség, Aliz nem mondott volna olyanokat az újaknak, mint a mostani rész végén.

Veder1 2011.05.05. 01:36:59

Egyébként az utóbbi hetekben már csak 1-2 részt nézek, annyira idegesít Pókmajom. De úgy látszik a végéig bent marad, a Viasatnál valakinek nagyon bejön...

GL-581 g 2011.05.05. 02:37:04

@Vödör: Szerintem meg pont, hogy de. :DDD
Végülis, nem mondott semmi degradálót, csak annyit, hogy Ádám nagyon határozott és csökönyös (fekete-fehér).

A jövő hétre pedig póktalanítást jósolok...
süti beállítások módosítása