Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x33

2013. április 02. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.    

Újabb hét kezdődik a maratoni hosszúságú, néha rém unalmas, máskor meg kifejezetten szórakoztató Kamionosok és Kurvák buli történetében, ahonnan legutóbb két törzsgárda tagot vágtak ki. Ezen a héten várhatóan két faszi jön majd, már ha a készítők tartják magukat a kőbe vésett vetésforgóhoz. Ha Nikinek szerencséje van, legalább egyiküknek olyan csudafarka van, mint a Sógornak volt, mert szegény királyné a királytól aztán hiába várja a pélót.

A T69-es szűzies fehér nadrágkosztümben vagy mi a lófaszban konferál, a csípőcsapágyak vélhetően kopásnak indultak, mert nem nagyon forog és nem is áll már fel, a távoli képen a feje meg zavarba ejtően nagy a testéhez képest. Két új játékos érkezik, hatalommal a kezükben, na ennyit a csudafaszról, még ha az lenne a markukban, ugye. A reggel Jacko egyik slágerével indul, Niki ütemre masszírozza a szilikont, a többiek alszanak, mondjuk a király Krisztus-pózban, a fején párnával is kiválóan érzi a ritmust, ezt végtagjai ütemes mozgatásával jelzi - kis szépséghibája a dolognak, hogy Michael Jackson annak idején nem arra a ritmusra írta a nótát, ami a királyban kattog most, mint egy elbaszott metronóm.

A popsláger megihleti a többi lakót is, ha soha többé nem látom Prosztót és Alízt táncolni, már az is kibaszott késő lenne, és akkor a léggitározó, és muzikalitását kalózkendővel turbózó Kristófról még nem is beszéltem. A királyi pár is csatlakozik a reggeli táncikáláshoz, laza mindkettő, mint a rigalánc. Gábor kedvesen érdeklődik Nikitől, oszt meghúzott végre a király? Niki sóhajtásába Juan ablaka is beleremeg, pedig direkt nem a mödansziéra néz, ha te azt tudnád, Gábor, milyen jó lenne, ha a Sógor csudálatos hímvesszeje itt lenne kéznél. A királynak is kevesebb lenne a gondja, mondja, annyi pia nincs, hogy megmásznám. Ez biztos jól esett Szilikonnak de hát a királyok már csak ilyenek. Mondja is a kamerába, hogy az esték egyre nehezebbek, és rá akar szabadítani valakit Nikire, mert nem bírja már idegekkel a sárlást.

Isaura hozza a csillogós üzenetet, Detti olvas, hibátlanul, azt hiszem ő az első, aki ezt a nem mindennapi feladatot abszolválni bírta, innen is gratula. Új vendég jön, mégpedig Laci, a 19 éves, általában szókimondó és vidám fiú, aki elájul a magas, csöcsös nőktől, és Fluor Mizu című dalára vonul be, illetve játszik előtte egy sort a habokban, vágóképért. Kap küldetést, titkosat, és nagyon gecit. Mivel az újoncoknak nem sok esélye van a bebetonozott lakókkal szemben, segítenek rajta: beszéljen minden nővel a hotelben, és válasszon egyet, akit elvisz randizni. Akit választ, az onnantól az ő párja, a faszija meg megy a levesbe, azaz haza, esetleg a kolumb gerillákhoz kokaint csomagolni. Laci nem nagyon tud olvasni, és nem látja át azt sem, hogy ez a feladat első számú közellenséggé teheti pillanatok alatt.

A fogadtatás óvatosan hűvös, a király szerint a napnak nincs vége, jön még ide valaki úgyis, vagy fiú vagy lány. Hát igen, harmadik lehetőség nincs, hacsak el nem vitte a Viasat Terry Blacket Kolumbiába, ugye. Alíz szerint Laci gyerek még, habár a testfelépítése jó. Ezt Műfog is megerősíti, a mosolya azt sejteti, hogy akár rá is ugrana a babahájjal fedett kockahasra. Prosztó a kamerába nyilatkozik, a bal szeme bedagadva, vagy megverték, vagy megcsípte egy darázs, vagy kibaszott másnaposan zavarták be interjúzni, ezt egyelőre nem tudom még eldönteni. Laci wakeboardozik és kondizik, ez szimpatikus Daninak, a király meg felajánlja, hogy körbeviszi, ami abból áll, hogy a nappali üvegasztala mellett tesz vele egy kört, és közben röhög. Vicces kedviben van az uralkodó máma. Laci annak örül, hogy a macsókkal edzett egy sort ebéd előtt, örüljünk vele mi is.

A tesztoszterontúltengéstől menekülő nőegylet Lacit tárgyalja ki, az első benyomás alapján a veszélytelen kategóriába sorolják, hát, nem sok értelmet látok csillogni a szemében én sem, Pókmajom két pillanat alatt levadászná a csudapina+csáprágó kombóval. Niki szerint Laci gyenge. A király Lacinak odaadja használatra Nikit, maradványértéken visszaveszem, mondja. Kristóf a küldetésről faggatja az újfiút, majd ez abbamarad, mert az udvar napfürdőzni indul, üvölt valami diszkósláger hozzá, nehogy jól érezzük magunkat. Műfog és Pókmajom a terasz összehányt sarkában dumálnak, Műfog szerint Pókmajom megpróbálta kicsomagolni, ezt kétlem, már láttuk az milyen, amikor teszem azt Jászkarafaszajenő leghíresebb lakója levette magról a párducmintás alsóneműt.

Kristóf a napozás után Dettivel közli, hogy neki nem egyszerű most, hiszen elment a bizalmasa, és eleve kurva nehéz Dettivel beszélni. A kalózkendő sem segít Kristófon, pedig. Csak annyit kér, hogy ha a másik le akar lépni, két nappal előtte szóljon neki, hogy legyen ideje Alíz mögé beállni. Műfog Prosztóval hentereg az ágyban és Pókmajmot kutyázzák, az meg éppen Detti fejét tömi, Műfog rejtett pszichopata, mondja, de engem nem tud kiejteni. És előveszi az idióta énjét, gonoszságokat emleget a kamerába, ez szánalmas és unalmas. Hirtelen este lett, Dani a genetikusok legvadabb rémálmaiban előjövő segg tulajdonosát sirató Kristófot vigasztalja, de a Lassúbeszédű nem akar beszélgetni, mert nincs kivel. Depis, na. Dani is, de annyira nem, lusta mozdulatokkal szúnyogokra vadászik a vállán, bár Bigfootot ő is siratja a maga módján.

A király jő, majd Niki, Kristóf pedig benyögi, hogy a végén, ha így négyen maradnak, akkor osszák már ugyan el a 25 miskát, ez az egyetlen üdvözítő megoldás. A király a kamerába azt mondja, hogy ja, miért is ne, ő tartja magát ehhez, ha már megígéri, és ha nyer, akkor Dani jól jár, és Kristóf sem fog panaszkodni. Nikiről nem esik szó, miközben a zenei szerkesztő a Pink Floyd Money című nótáját tolja be. Odalent Juan levelet hoz, buli lesz ma este, Lacit ünneplendő. Mindenki felvillanyozódik, ha pia kerül a közelükbe, az nagyszerű szórakozást ígér.

Miközben öltözködnek, a tengerparton megjelenik egy Attila nevű fiú, akinek csapottabb válla van, mint Woody Allen és Farkasházy Tivadar szerelemgyerekének, és kísértetiesen emlékeztet a fiatal Sándor Tamásra, a DVSC egykori kiválóságára, ezt illusztrálom is legott, balra Attila, jobbra Tobe. Ugye. Baristaként dolgozik Budapesten (faszom a barista, kávét főz), jól akarja magát érezni, ami nem fog azonnal menni, mert kap egy feladatot: nem simán bemegy, az ajtón, hanem be kell állnia a pultba, kolumbnak tettetni magát és nem lebukni - sőt, egy csókot is szerezni az egyik nőtől. Ez geciség, Danitól vagy a királytól szerintem hamarabb kapna, de mindegy. Ha a csók megvan, a megcsókolt lánnyal összeköltözhet, annak párja meg mehet a szingliszobába. Ha ez összejön, megeszem az egeremet.

A népnek kb. negyven másodpercbe telt, hogy rájöjjenek a turpisságra, Kristóf konkrétan meg is jegyzi, hogy ő az új lakó. Ennyit az álcáról, bár Attila fenntartja a látszatot, és összeszorított szájjal tölti a koktélokat és sz istennek nem szólal meg magyarul. Pókmajom mászna rá elsőként, Kristóf viszont ésszel fél, és azt sejti, az újfiúnak küldetése van, szótlanul kell tűrnie az inzultusokat. Levelet ad Kristófnak, valamelyik szadista szerkesztő karaoke berendezést helyez üzembe, és énekelteti őket, olyan ez, mint amikor a bolondokházába bedobnak egy csörgőlabdát. Tankcsapda, Soltész Rezső, Beatrice és Varga Miklós van terítéken, a produkciók minősítésétől inkább eltekintenénk, legyen elég annyi, hogy inkább Alíz táncikálását nézem reggelig, csak soha többé ne halljam Gábort énekelni. A király szerint ez az igazi bulizás, nem az, hogy agyhalottra issza magát, mint egyesek, és most mindenki Nikire néz.

Miközben Dani és a király leginkább egymás seggében lóg, a pultnál rögtönzött antropológus-szakkör alakul, és a kolumb férfiak szemszínéről folyik magasröptű diskurzus, de hát kék van neki, mutat vádlón Műfog Attilára, kurvaisten, hogy nem kolumb. Alíz is a szemszín miatt inog meg, Pókmajom pragmatikusabb megoldást választ, odalép Attila elé, és kimondatja vele a szívesen szót, amit hallva üvöltve röhög, ez magyar, basszátok meg. Attila majdnem lesmárolja, ehhez szuggerálja kicsinyég, de nem eléggé, mert Pókmajom kibújik az igézésből. Nem Attila estéje ez, le is bukott, nem is csókolt, mondjuk legalább egyedül aludhat a szingliszobában, ami nem feltétlenül hátrány.

A szerkesztők végre megunják Attila szenvedését, és Juannal levelet küldetnek, lebuktál, nem smároltál, elég volt. Bemutatkozik, Attila vagyok. Prosztó és Detti a kamerába döbbenten nyilatkozza, hogy ők nem is sejtették, hogy a pultos magyar, nem mintha mást vártam volna. A király örömmel fogadta, hogy nem sikerült Attila küldetése, és reméli, nem kap másikat. Attila szerint azért bukott le, mert annyit ittak ezek a nyomorultak, hogy nem tudott odafigyelni a feladatra. Az ő idegenvezetője Detti, de Pókmajom is rápusztul, mert be van baszva. Attila kedvesen közli vele, hogy majdnem lefejelte a pultnál, mert felbaszta az agyát, ezt Pókmajom meg sem hallja, és máris kiveti a hálóját, zavard haza a régieket, és itt maradsz. Ha nem, kicsinállak. Bemutatkozás, wtf?

Odalent egyre alacsonyabb lesz a lakók alkoholjának vértalma, ez a végtagok akaratlan rángatásában (tánc) és artikulátlan üvöltözésben (ének) csúcsosodik ki, a klasszikus neandervölgyi feelinget csak Dani és a király násztánca szakítja meg kis időre. A pultnál a hangulat a tetőfokra hág, ami az Éden hotelben általában azt jelenti, hogy nők egymással smárolnak, a férfiakkal meg százazbaszást imitálnak, s lőn, Niki elkapja Alízt egy fordulóra, amiről a vörös azt nyilatkozza a kamerába, hogy a kíváncsiság hajtotta kétségbeesés szülte, de Niki nem állt le az istennek se. Nem hát, megint olyan mozdulatokkal esett a szájnak, mint egy imádkozó sáska a párjának, és csak azért nem szaggatta le Alíz ajkát a fejéről, mert nem az ő plasztikai sebésze varrta oda, hanem a természet.

A háttérben Műfog a mödansziéba veti magát, Prosztó meg utánaugrik, smárolás céljából. A projekt sikeres, sőt, a felső is lekerül a pókerosztóról közben, amit Prosztó, a született úriember ki is basz a vízből a picsába, hadd ugorjon ki félmeztelenül mátkája, nem mintha ebben a töketlen bagázsban bárkit is meghatna egy pár csöcs (közben Dani és a király tangózik a háttérben). Niki int egyet elegánsan Műfog irányába, gyere, oszt smárolj velem, hé! Prosztót ugyan senki nem hívta a buliba, de megy magától, és édeshármast rittyentenek, amiből csak azért nem lesz kúrás a pulton, mert Juan jó érzékkel elpakolta az összes italt.

Pókmajom és a király nem vesz részt ilyen léha mulatságokban, inkább a terasz hányásmentes négyzetcentiméterjein folytatnak taktikai diskurzust, a király azt hazudja, hogy nem küldött haza senkit a hotelből, a Pókmajom meg puncsol neki részegen, a lábán olyan cipővel, amiben magára valamit is adó nő eltemetni sem hagyja magát. A király önfeláldozásról beszél, ha nekem mennem kell, hogy a pápa megmeneküljön, akkor megtenném. Bolond ez, bazmeg.

Prosztó felrángatja Műfogat a szobába, és ugyan a csaj heves ne! kiáltásokkal fogadja Prosztó meredt hímtagját, csak egymásba esnek nagy nehezen. A takaróként használt lepedő miatt nem nagyon látni semmit, de ha tippelni kell, akkor egy hevesebb fingerlizésnél és egy laza szopásnál több nem volt a dologban, úgy meg pláne nem, hogy Pókmajom még rájuk is nyit. A király és neje nyugovóra tér közben, de csak időlegesen, mert Niki megy okádni, nosztalgikus hangulatot keltve az emberben. Jó volt, kérdezi a király a parádét követően, annyira nem, mondja Niki, és ennyiben maradnak. Kijött Nikiből a nő, mondja a kamerába a király vigyorogva, Niki pedig még egy körre bevállalja a budit. Prosztó a coitus interruptus után a bárpultnál kamuzza Kristófnak, hogy volt hús a húsban Műfoggal. Nem hiszünk neki, de ettől Kristóf még Roby Baggiónak nevezi, ami futballistakörökben minden bizonnyal a "férfiarcú nőket holtrészegen ujjazó gyökér" szinonimája.

Címkék: éden hotel
382 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.03. 21:39:13

@mosoly73: Erről nekem Czigány György ugrik be (tudom, ne czigányozzak), aki egyszer egy vak játékos orra elé tolt oda három bakelitet, hogy: "Melyik tetszik?" :)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.03. 21:39:52

@Móka na: kb 18h felé a depis kommomban. De küldök még: *****

will 2011.05.03. 21:40:15

Kristóf szerint Attila szélsőséges, mert olyan mint a Robi. Aki tulajdonképpen egy basssz szeparatista.

Laci és Attila nem feltétlenül géniusz...

will 2011.05.03. 21:41:17

a"reklám után" előzetesből látszik, hogy Gabi lett elküldve.

Móka na 2011.05.03. 21:42:51

@mosoly73: Most láttam a puszit :D. Köszi.

Szóval Gábor ? Tuti? Will ? Régi.. :D

will 2011.05.03. 21:43:22

@Kivétel: Ennek a szegény Lacinak annyira nehezére esett kérdést feltennie a csajoknak, hogy lehet, hogy inkább a rovarevést választotta volna.

will 2011.05.03. 21:44:34

@Móka na: A reklám utáni jelenetekből csak ő hiányzott,ebből következtettem, talán elhamarkodottan.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.03. 21:44:58

szegény Aliz!

Köszi minden közvetitőnek, előre is! :)

Kivétel 2011.05.03. 21:49:04

Már biztos, Gábor megy

répakörte 2011.05.03. 21:49:17

Basszus. :((((( Miért pont Gabit??? Ez nem lehet igaz! Pffff

will 2011.05.03. 21:49:27

De hogy a szerkesztők tényleg ennyire "attilák" legyenek, hogy az előzetes összeállításával lelövik a poént...

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.03. 21:49:41

@Móka na: Hogy van a depid? Mert rajtam már csak a csoki segíthet! :)

will 2011.05.03. 21:50:36

@mosoly73: azt azért még érdemes tudnod, hogy az Attila nevű új gyerek végigizgulta Laci interjúit, mindaddig amíg nem szólt neki Ádám, hogy bazmeg, nincs is párod, mit parázol. :)

soymilk (törölt) 2011.05.03. 21:50:51

Na szevasz Gábor. Nem nagyon fog feltűnni, h kiesett...

Móka na 2011.05.03. 21:50:55

@will: tehát akkor Gábor, mert elvileg Lacinak Aliz volt a szimpi? Többiek? Siránkoznak, vagy mindenki tudomásul vett mindent?

will 2011.05.03. 21:52:51

Gábornak az aktív és passzív pihenés fog leginkább hiányozni saját beszámolója szerint. Olyan 10:90 arányban az aktív-passzív...

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.03. 21:53:30

@Kivétel: Tehát Dani marad? Hát akkor...: egészségetekre!
Nem, egyáltalán nem gáz ez a grappa! :)

will 2011.05.03. 21:53:40

tényleg 10 percig egy búcsúzkodást fogunk nézni egy nettó 17 perces epizódban?

Móka na 2011.05.03. 21:54:11

@mosoly73: hát most két és fél sör után jobb, mert volt egy magánéleti, aztán ma a közösségi sokk - Bohumil, azt hiszem ez utóbbi élénkebb.. és sz. mindenki hülyének néz, de akkor is meg tudom érteni Ádámot, komolyan...:D

Répatorta 2011.05.03. 21:54:30

Aliz meg ez a tejfölös képű kisfiú együtt... Fura egy páros.

Nagyon nem jó az ilyen kényelmes küldetés. Bemész és válassz csajt és zavard haza a párját. Legalább valami minimális küzdést betehettek volna.

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.03. 21:55:28

@will: Bazz, Attila, ez kemény! :) Lehet, h ő lesz a kedvencem? :)

will 2011.05.03. 21:55:47

Alíz szomorúságában süt egy paprikáscsirkét. Vagy egy oreganosat.

Ljubica 2011.05.03. 21:56:27

Hogy lehet valami ennyire vontatott és lassssssúúúúúúúú?

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.03. 21:56:45

@Répatorta: azt elbukná, mint a másik.

Moka fel a fejjel :)

soymilk (törölt) 2011.05.03. 21:56:56

Szegény Attila, ez a fejberendezés...

will 2011.05.03. 21:58:17

@Répatorta: elég komoly küzdés volt a érdések megformálásával: "őőő... neked ugye van párod... őőőő... a Robi? és kitartasz mellette?....őőőőő"

Répatorta 2011.05.03. 21:58:41

Nagyon nagy! Esőben tekerjetek egyet a faluban... király randi!!!

pinusnegra 2011.05.03. 21:58:57

ilyen vidam kocsikazast meg az eletben nem lattam

horee6 2011.05.03. 21:59:02

Vazz, fogadjunk, hogy Aliznak volt eddig a legtöbb párja. Ráadásul igazán egyikkel sem volt olyan nagy hepi.

will 2011.05.03. 21:59:20

@soymilk: a srác egy Navi. Gunárnyakú csapottvállú. Csak nem kék, hanem szürke.

Répatorta 2011.05.03. 22:01:29

@mosoly73: OK,de akkor elbukja a párját is.

@will: nagyon bizonytalan a csávó, nem jósolok hosszú jövőt neki.

will 2011.05.03. 22:01:33

Dexter zene, ez de jó! :)

will 2011.05.03. 22:02:28

Szerintem ez a Laci tutira focizik.

Kivétel 2011.05.03. 22:02:29

@horee6: Szöszivel az elején még boldog volt...:)

horee6 2011.05.03. 22:02:57

Alizezen a randin nem tűnik valami felszabadultnak... :)

pinusnegra 2011.05.03. 22:03:00

ez a laci gyerek ooo ize ooo eleg nagy hat oo... hat balfasz

Ljubica 2011.05.03. 22:03:52

Azt a jó kis Dexter zenét egy Dani monológra ellőni... :(
Vaaagy..., csak nem figyelni kellett volna valamire?

will 2011.05.03. 22:03:55

Nejem éppen most számolta ki, hogy ha Laci 19, és nyáron forgatták, és főiskolai hallgató, akkor a gyakorlatban még egy percet sem hallgatott, jó esetben épp hogy tudja hogy felvették. (A TF-re...)

Répatorta 2011.05.03. 22:04:10

@horee6: Aliz mellé egy férfi kell, nem egy kisfiú!

will 2011.05.03. 22:06:05

@Répatorta: Aliz mellé rendőr kell, aki szól neki, ha véletlen rátolat egy falura a futóművével...

will 2011.05.03. 22:06:46

@soymilk: Avatarból a kék lények.

yilane 2011.05.03. 22:11:22

Ez a Laci Aliz hetedik párja. Nem csodálom, hogy különösebben nem lelkesedik. Amúgy Aliz nem jó ómen. Az utóbbi négy párja már mind kiesett.

répakörte 2011.05.03. 22:12:33

@will: November-októberben forgatták, nem?

yilane 2011.05.03. 22:12:46

@will: Nem nov-decemberben forgatták?

Móka na 2011.05.03. 22:13:26

indexen a riport, gyors volt.

pinusnegra 2011.05.03. 22:13:39

laci: 'ez a helyzet mindenkepp elindul valamilyen iranyba'

az ilyen szovegekert erdemes nezni a musort

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.03. 22:15:17

Azért azt megadhatjuk Lacinak, h nem csajt választott, hanem a legkisebb ellenállás felé mozdult el. De most akkor megdugta Dömpert a randin, vagy ő is buzi?

will 2011.05.03. 22:15:41

Attilában van valami Csollány Szilveszterből.

soymilk (törölt) 2011.05.03. 22:16:51

Bazmeg, nem lehet minden mondatot úgy befejezni, h bazmeg. :)

will 2011.05.03. 22:19:36

@yilane: ja, nem tudtam. akkor már két leckényit járt is oda. :)

Ljubica 2011.05.03. 22:20:42

Kedves Attila, mondd meg neki bátran, hogy azért nem nézel rá, mert pont egy centit nem érdekel, amit gágog. És pont nagyon szeretnél valahol egész máshol lenni.

répakörte 2011.05.03. 22:21:07

@yilane: Ezt akartam én is írni, erre a december felcserélődött októberre :)

will 2011.05.03. 22:21:38

Kristóf: "Dettit próbálom magamhoz közel húzni MENTÁLIS SZINTEN". :)))))

pinusnegra 2011.05.03. 22:23:09

@will: az kristof szintjen mit jelenthet?

will 2011.05.03. 22:24:24

@pinusnegra: A profi masszázsélvezők masszázsélvezés közben mondanak ezt-azt.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.03. 22:26:13

Gábor reszt in písz :-( Mondjuk várható volt, ez a szegény főiskolai hallgató kb. kettőig nem tud számolni..

Holnap lesz valami Pókmajom meg a szuperbarista között?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.03. 22:27:13

Attila úgy néz ki mint egy szereplő a Men in Black-ből

yilane 2011.05.03. 22:27:49

@répakörte: Én az októbert simán decembernek olvastam és készültem beírni, hogy né, majdnem egyszerre ugyanazt írtuk :)

yilane 2011.05.03. 22:30:24

@will:
Nekem hiányozni fog, ahogy ott punnyadt. :)

Ljubica 2011.05.03. 22:31:55

@will:
Hát ez a csoportterápia, ez... aúúú.
@soymilk:
"Bazmeg, nem lehet minden mondatot úgy befejezni, h bazmeg. :)" - mindent összefoglaltál a csapatról! :)

dr.Psy 2011.05.03. 22:35:42

most olvasom veveten, hogy Gabi olvassa a hogyvoltot :D szóval helló Gabi :D kár h kiestél inkább Gyrobi ment volna :(
amúgy tök vicces, hogy ádám embriópózban és mindig Nikinek hátat fordítva alszik, elég beszédes...

yilane 2011.05.03. 22:36:04

A mai rész legjobb mondata Attilának szólt:"nincs is párod, mit parázol" :))

Ádám meg fél Nikitől. Mondjuk azt jól is teszi. :)

Ljubica 2011.05.03. 22:39:00

PókmajomSzandra megalkotta a "csőmeglátás" szót.
Inkább - és ezt nekem nagyon nehéz leírni - énekeljenek.

yilane 2011.05.03. 22:40:25

@dr.Psy: csatlakozom, rossz csere volt

Gyrobi egyik kedvenc szava a korrekt. Utálom ezt a szót.

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.03. 22:41:40

@dr.Psy: Hát ez esetben, Gáborom, sok mindent nem csináltál odakinn. Persze legalább nem voltál tenyérbemászó. Úgyhogy iszom egyet a Te egészségedre is!
Lassan nem vállalok felelősséget magamért...

MaryJaneWatson 2011.05.03. 22:41:50

Gábor hiányozni fog, bár sokat tényleg nem csodálhattam a képernyőn :P Azt nyilatkozta, olvassa a hogyvoltot, mert "nagyon jó stílusa van a srácnak" :D

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.03. 22:44:00

@krono-szinklasztikus infundibulum: a lényeg, ahogy hallottad hogy másnap emlékezz mindenre! :D
Ja várjál nem hallottad, szóval GRoby, Niki meg Linda szerint ez a legfontosabb ha iszol

Ljubica 2011.05.03. 22:45:25

@yilane:
nekem a mai legjobb Dani volt Gábor búcsúzásánál:
"Kristóf még részeg. Holnap majd elmagyarázom neki."
:))

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.03. 22:47:20

@dr.Psy: azt mondja Gábor, hogy itt szerencsére nincs a rosszízű kritikák kereszttüzében. Hehe essen már ki Szandra és valaki olvastassa el vele az összes kommentet :D

yilane 2011.05.03. 22:48:47

Aliznak mintha a haja is szomorúbb lett volna a mai műsorban. Amikor a képernyő elé ültették, kifejezetten lekonyulós, fejre tapadós volt.

Persze, lehet, hogy a fodrász is alkoholista lett az édenben.

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.03. 23:01:09

@yilane: Ó, az mindegy. A hotelben már minden fasziról "kiderült", h meleg. :) Már tényleg csak Juan maradt ki.

Rubicon 2011.05.03. 23:02:06

Az megvolt, amikor Baltaarc Linda helyzetet elemzett? H milyen rossz húzás volt ez Lacitól, hogy Gábort kiejtette...Nem fogta fel a szerencsétlen, hogy Lacinak muszáj volt valakit elvinnie és még ez volt az egyik legjobb lehetősége...

candyperfumegirl 2011.05.03. 23:06:50

Csőmeglátás nagyon nagy volt, de az is kiderült már, hogy Pók az "esztétikai" szót sem feltétlen abban az értelemben használja, amiben azok az emberek, akik ismerik is a jelentését. Na meg a "kiesett a praxisomból"... :D

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.03. 23:17:05

@Benyeszke: oké, el is raktam inkább a piát. :)

Ez a "csőmeglátás" önmagában gyönyörű, de mit akart vele mondani? Neki volt csőmeglátása? Mert úgy még viccesen igaz is lehet. Az ő csőmeglátása volt pölö a tisztelet hiánya is Lófaszú Krisztián esetében.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.03. 23:27:41

Hazaértem, megnéztem, köszi a tájékoztatókat! :)))

Jajj már ez a kis 19 mit akar Aliztól? Rontja meg ezt a majdnem kiskorút? :) Jenni lett volna jó pár neki. Ülnének a kismedencében és játszanának.

@Mezei ZsurLó: "Az megvolt, amikor Baltaarc Linda helyzetet elemzett? H milyen rossz húzás volt ez Lacitól, hogy Gábort kiejtette...Nem fogta fel a szerencsétlen, hogy Lacinak muszáj volt valakit elvinnie" - Én is ezen nevettem. Hogy nem fogta fel mit csinál? Ezt kellett tennie, nevezetesen valakit hazaküldenie.

Nomeg Linda: én olyan vagyok mint ő férfiben. Most melyik a férfi? :)

Dani is jó fej volt, nem félt, hogy kell neki a párja. :)))

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.03. 23:36:11

Szerintem a kicccsávó nem nézte a fiúk oldaláról a hazaküldés okát, meg hogy ki kivel van klikkben, csak a lányokat nézte, hogy ki szimpatikus neki. Ezért nem hibáztatom, Aliz az egyetlen, aki még élvezi a szimpátiám egy részét a lányok közül.
Azt hiszem most - kivételesen - Niki csinálta jól, mert határozott volt, neki csak Ádám kell és nem engedte, hogy úgy érezze nyithat felé. :)

Aliz összeállhatna Danival, mindkettő kitartó pár, amíg hagyják.

Pók meg már behálózta következő áldozatát az előzetes szerint. Bevetette "észérveit", ha jól láttam.

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.03. 23:46:03

@mosoly73: Nemnem, csak csináltam egy fasza tésztát magamnak időközben. Egész olaszos íze van. Lehet, hogy azért, mert a lakótársam saját készítésű szószából loptam hozzá? :)
Alíz nekem is szimpy, de sztem nem őmiatta választott így, inkább mert nem akart nagyot robbantani. Én legalábbis nem hiszem, h őt választanám egy nap ismeretség után. Viszont a Dani-Alíz páros jöhet!

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.03. 23:53:17

@krono-szinklasztikus infundibulum: Olaszos ízű? Az csirkepaprikás Aliz módra! :)))

Nem tudom, de nekem ez az új ő férfi én meg ő férfiben páros valahogy nem tud szimpi lenne nekem. Külön-külön se, de az se segített, hogy összejöttek.
Mellesleg szerintem Pók szándékosan nyitott rájuk. Tudni akarta összejöttek-e. Előtte egész este próbált közéjük állni, azért menekültek a medencébe is. Most meg hajthat az új fiúra, aki elég bambának látszik, nem nehéz ügy, és tudja "mivel" lehet megfogni az ecccerűt. :)

jetcool 2011.05.04. 00:08:38

höhö, gábor hogyvolt olvasó, és sixx-ről ezt mondta: "nagyon jó stílusa van a srácnak" :) innen is üdvözöljük.
velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/2011/05/03/eden_gabor/

Ditti82 2011.05.04. 00:15:22

@candyperfumegirl: Pedig ő egy kib.szott Einstein. :D

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 00:17:46

Láttátok hogy ment a kicccsávó amikor visszajött a randiról? Mintha valami beszorult volna a ... Kristóf után Grand kanyonba, és nagyon szorította. Nagyon viccesen ment.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 00:19:43

Jó éjt és egyetek gekkót! :)
(Már ha ez nem sértésnek számít!) :)

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.05.04. 00:46:41

@mosoly73: Na idefigyejjé! Ha a főzőtudományomat az Alízéhoz mered hasonlítani egy ilyen elejtett mondat alapján, akkor tudd meg, h igen jó emberismerő vagy! :)
Grobi-Linda: én ármányt meg furmányt akarok látni, úgyhogy nekem ez így bejön. Grobi Pókkal ilyen két dudás effekt lenne, de ha mindkettő talál magának valami hülyét, egyből sok kis érdekellentét születik. Nyami!

GL-581 g 2011.05.04. 00:56:18

Megnéztem.

Szóval az első, a legelső ember, aki Gábor kiesésénél a kiborult Alizt magához szorította és próbálta vigasztalni, az nem más volt, mint Ádám? Aki elvileg nem bírja az elejétől? És aki nem is bízik benne?

Ühüm. Itiz veri interszting...

*GL-581 g újabb strigulát húz a "titkos pár" elmélete mellé*

Edecker Bürger 2011.05.04. 01:05:57

@GL-581 g: Mikor láttam ezt a jelenetet, te jutottál eszembe! Gyanús, nagggyon gyanús.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 01:23:41

Nem tudom felmerült-e itt már ez a téma, egy cikk Pókmajomról (nem az Édenről):

www.borsonline.hu/news.php?eden-szandra-tulsagosan-elengedte-magat-a-simogatos-klipben-bevallalos-fotoval&hid=41060

és egy videó:
indavideo.hu/video/Tirpa_-_Ittvan_a_legjobb_party__1

@krono-szinklasztikus infundibulum: "Na idefigyejjé! Ha a főzőtudományomat az Alízéhoz mered hasonlítani egy ilyen elejtett mondat alapján, akkor tudd meg, h igen jó emberismerő vagy! :)"

Bocs, hogy lebuktattalak. :))))
Á de hol itt az ármány ha bejönnek egymásnak? Pók és Krisztián, na az ármány volt, mindkét részről!

@GL-581 g: "*GL-581 g újabb strigulát húz a "titkos pár" elmélete mellé* "

Nagyon bírnám ha igaz lenne! :)))))))))

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.04. 01:27:42

@Edecker Bürger: Vagy van valami a titkos pár elméletben, vagy Donunk egyből levágta, hogy ideje Alizt behajtani a karámba és jó lesz párnak szerelmetes Danijának. Amíg bent volt Gábor, addig nem lépett volna, de így rögtön lecsapott a "gyász"-ra, mint Gáborra, amikor Levi elment.

Na ideje aludni. pá*

Veder1 2011.05.04. 01:35:33

@GL-581 g hát az valóban megkoronázná a műsort. Vicces egyébként, hogy ezt Alizból kinézném, a Donból kevésbé...

répakörte 2011.05.04. 12:13:22

@yilane: :) Látszik, hogy késő volt már :)
És amúgy is: október nagyon hasonlít decemberhez :D
süti beállítások módosítása