Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x32

2013. március 28. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.

Nahát, ma ugye újabb párválasztás, ezúttal két kiesővel, mégis marad majd az eredeti létszám. Csudálatos műsor ez, na. Pókmajom védettséggel, Bigfoot meg félig védett seggel megy neki az estének, meglátjuk, túlél-e a Linda-Detti páros. A T69-es eheti jelmezarmaggedonját egy kék-fekete, engem kígyóbűrre emlékeztető könnyű kis darab zárja, a mellrésze elcsúszott, egy bimbesz majdnem kifigyel. Eddig észre sem vettem, hogy az "egész" szóban két g-van, ezért érdemes hallgatni Pinokkina felkonfjait. Itten fordulat lesz, mondja összeráncolt homlokkal, még Pókmajom is meglepődik!

Niki és Kriszta egymást biztatja az ágyban, maradunk, meglásd, mondják, Niki különösen nem szeretne hazamenni, hiszen itt tenger van, meg napfény, és semmit nem kell csinálni. Bigfoot a kamerába izgul, Pókmajom ráncos kis mancsában a sorsunk, mondja. Megint nincs ébredező pöcs vagy pina a zuhany alatt, csak rántottát zabáló lakosság, eh. Kristófon megint a kalózos kendő van, azt kellett volna eltökíteni, basszameg. Niki tovább rinyál, ő lett az Éden Alekosza, aki már úgy beletokozódott a hotel testébe, hogy onnan szikével sem lehet eltávolítani, innen én nem hazamegyek, ez az otthonom, mondja abban a rettentő pink melegítőalsóban.

Pókmajom a rá láthatóan szaró királlyal beszélget, ide hallgass, te király, ha én Gábor, Kristóf vagy Dani mögé állok be, akkor is élve akarsz majd megnyúzni? A király bölcsen szürcsölgeti kihűlt kávéját a szponzorbögréből (a felirat, bazdmeg Ádám, a feliratot a kamerába fordítsd már, nem érted?) és odaveti neki, hogy lófaszt a seggedbe, én ugyan nem adok neked tanácsot. Nagyon jól tudod, mit kellene tenned, mondja lenéző mosollyal, ne tőlem várd a megoldást bazmeg, De ha mögém akarsz állni, akkor szólj előre, lécci, hadd köszönjek el Nikitől. A kis beszélgetés után a király leül az alattvalók közé, ott érzi ő jól magát, nem a hintában, a rühes Pókmajom mellett, aki Kristóf szerint ámokot fut a hatalommal a kezében. Sajnos vizuális típus vagyok.

Pókmajom most Prosztót baszlatja, Műfog ne próbáljon meg itt maradni, neki mennie kell MOST, mondja, de ha mégis megússza, akkor kicsinálom, mert nem állom a gyenge embereket. Menj már a picsába, Szandra, de komolyan, a szerkesztők tartottak bent eddig is, nem vagy te akkora májer, mint gondolod. Egyszer ne legyen védettséged egy olyan héten, amikor nők jönnek be, és máris húzhatsz vissza escortozni. Prosztó, a lovag, meg akarja védeni Műfogat, ez dicséretes. A király az udvartartásnak elárulja, Pókmajom olyan párt választ majd, ahol a felek annyira nincsenek közel egymáshoz. Mármint szerinte, és rögvest hozzáteszi, hogy ezzel az erővel akár őt is választhatja, szóval nincs értelme tanakodni.

Műfog érkezik Pókmajomhoz, taktikája annyira nincsen, majd meglátja este, mondja, attól függ, ki áll előttem. Pókmajom a vállát vonogatja, nem kedvellek én téged, de csak szerepet játszok itten, hidd el. Te viszont gyenge vagy, és ha maradsz, kiszívom a véredet. Műfog szerint Pókmajom egy pszichopata állat, van benne valami, bár inkább nevetséges, ahogy emberkedik már egy órája. Dettit is kifaggatja az estéről, de nem tud kiszedni belőle semmit, amire azzal reagál, hogy ugyan már, két lépéssel előrébb járok, mint mindenki. Kristóf, a barom, megijeszti Jennifert, neeeeee máááááár Kriiiiistóóóóóóf, kellett ez neked. A kapcsolatuk töretlen, mondja a kalózkendős.

Pókmajom Robi mellett fekszik, és beszélgetnek, az éjjeliszekrényen címke nélküli kóláspalack, legközelebb talán a piros kupakot is el kellene venni, csak mondom, már ha az a cél, hogy ne lehessen azonosítani a terméket, esetleg kancsóba kiönteni a cuccot. Pókmajom a szemöldökét, majd a bajuszát tépkedi, igazán épületes látvány, mondjuk szarból nehéz ostort fonni, így csupasz felsőajakkal is pont olyan szopott gombóc feje van, mint bajszosan. Műfog közben odalent Nikinek meséli el, miket mondott neki Pókmajom. Prosztó a bajusztépkedés láttán bizonytalan mozdulatot tesz a borotvája felé, talán azzal könnyebb lenne, de Pókmajom hajthatatlan, és szálanként szaggatja szanaszét szorgoskodó szőrszálait. Megegyeznek, hogy Detti bevonásával hárman Újszövetséget alapítanak. Hát, ez egyszer már bejött a történelemben, meglátjuk.

Detti délutáni sziesztáját a fején rózsaszín bevásárlószatyrot, arcán friss hányásszínű maszkot viselő Pókmajom zavarja meg, ha az a célja, hogy a műsort néző férfiak mind rosszul legyenek, elérte. Segíteni jöttem, mondja, állj be Prosztó mögé, és maradsz, Műfog húz a gecibe, mi hárman meg új alapokra helyezzük a társadalmat, írunk preambulumot, Isten, haza, bajusz nélküli nők, mit szólsz? Detti üveges szemekkel mered a semmibe, nem mer a maszkos rémre ránézni, mert kővé dermed. Pókmajom szerint Detti esztétikailag illik a képbe, míg Műfog nem, hiszen ha tiporják, nem bírja. Magasröptű érvelés, na. A tiport odalent Prosztónak jelzi, hogy Pókmajom Detti széles csípője köré fonta a csáprágóját. így neki annyi.

A T69-es frizurája ma estére kiegyenesedett, ezzel legalább tíz évet fiatalodott, ráadásul a szeme körül sem látható a sztenderd fekete karika, talán most jött meg a sminklemosós bőrönd? A rózsaszín ruha is a jobbak közé tartozik, a gesztusok azért maradtak. Párválasztunk, emberek. A hangulat elég lapos, a csajok be vannak szarva alaposan, különösen a két újonc fején látszik, hogy ez nemigen lesz az ő estéjük. Itt jegyezném meg, hogy jövőe új cipőszponzort kellene hozni, mert amiket ma estére ezekre a szerencsétlenekre adtak, azok valami katasztrofálisak. Pókmajom fejére megint sikerült egy olyan árnyalatot felkenni, amilyen a természetben nem, csak a vak sminkesek fejében létezik.

A szélfútta Párválasztó Placcon a T69-es faggatja kicsit a lakókat, majd vesz egy nagy levegőt, és közli, hogy a kezében levő boríték nem azért van, hogy végre ne kelljen dobálnia a tagjait, vagy a kezét tördelni minden mondat alatt, hanem mert egy lány sorsáról már döntöttek a lakók, csak nem tudják. Aki a legtöbb negatív tulajdonságot kapta, az mehet haza, MOST, még a párválasztás előtt. Pókmajom lett a negatív lista élharcosa, de mivel ő védett, így a második helyezett megy a levesbe. Jennifer, a genetikailag kerek segg nyávogós tulajdonosa az, áll, mint akit épen hátulról akarnak inzultálni szekszuálisan, és csak néz ki a fejéből. Kristóf összeomlik, de agyonzselézett haja nem, ez is valami. A pápa erős kezét megnyugtatólag a vállára helyezi, de a Lassúbeszédű vigasztalhatatlan.

Nem azért, de annyi eszük lehetett volna, hogy ha kapnak egy listát, amin NEGATÍV tulajdonságokat kell a csajok közt elosztani, akkor sejtsék, hogy turpisság van a dologban. Ez a survivoros Boston Rob Mariano vezénylete alatt soha nem fordulhatott volna elő, és pont ezért vérezne el a nagy taktikusnak tartott Korleóne a Survivor első körében. Kristófot sokkolja a dolog, Jennifer szerint neki nincs is annyi negatív tulajdonsága, a király kesereg, Gábor meg a vállát vonogatja. Jennifer egy puszi nélkül távozik, a csajok nem rínak, mint Levi öngyilkosságánál, a fiúk közül is csak Kristóf bukott ki igazán.

Na, válasszunk! Kriszta megy Danihoz, mert megbízik benne, Műfog Prosztót választja, pedig szóltak neki, hogy ez nem jó ötlet és ráadásul Kristóf ott áll pár nélkül, bazdmeg. Detti menten le is csap az összetört szívű kalózra, mert van esze, bár Kistóf szerint nulla tevékenységet tett meg a bennmaradásért. A ilyen szösszenetek miatt érdemes leülni az Éden elé. Niki fanyar mosollyal beáll a király mögé, Alíz betrappol Gáborhoz, amit a T69-es azzal kommentál, hogy ez most biztos nagyon jól esett Robinak, tán megerjedt a gépzsír benne? A végére marad Pókmajom, aki, ha nagyon akarja, még barátokat is szerezhet Műfog kiejtésével, de kibaszhat tulajdonképpen bárkivel.

Pókmajom megigazítja a ruháját, vesz egy nagy levegőt, és elindul, elmegy mindenki mögött, egészen a királyig, de egy hamiskás mosoly kíséretében visszafordul, és beáll a kettővel visszább ülő Szent Dániel mellé, nabazdmeg, erre senki nem számított. Bigfoot Kriszta, aki egy hete Levit ejtette ki, azt a Levit, akit Pókmajom nagyon is kedvelt, most mehet haza, ráadásul egy gépen a nyávogós kerek seggel, ez mekkora kibaszás már. A pápa megfeszül, mint Krisztus a kereszten, a király arcán a döbbenet és az undor, Kristófén a csalódottság látszik. Niki felszabadul, de nem mer tapsikolni, mert mégiscsak egy eredeti udvarhölgy távozik. Pókmajom a végén még benyögi, hogy csak azért nem állt be a király mögé, mert mindenki ezt várta tőle, és egyébként is, oda csak akkor megy, ha öngyilkos akar lenni, mint Jászkarafaszajenő legismertebb exportcikke annak idején. Még a végén öribarik lesztek, jegyzi meg a T69-es, mire a király szeme csészealj nagyságúra vált. Kriszta végigcsókolja a népet, és balra el.

Este szomorkás a hangulat a mödanszié mellett, Kristóf és Szent Dániel közös, kényelmetlen cipőben ugye, a pápa innentől farmerben alszik, mert nem akar elkapni valami egzotikus nemibajt a Pókmajomtól. A letargia általános, nem értem én ezt teljesen, de a király igen, és vigasztalja Kristófot. Pókmajom szerint Kriszta két napig mindenkinek szimpatikus volt, de utána a foga fehérjét mutogatta, így nem sokat kellett tipródni a döntésen. Azt is megjegyzi a kamerába, hogy Nikivel kezdenek egy hullámhosszra kerülni, és amint a király kiesik, Niki ott lesz neki játszótársnak. Erre nem tenném fel az életem, de mindegy.

A királyból kiszakad az egész heti feszkó, és nekiesik Nikinek, miafaszt beszélgetsz vele, mi? Minek? Hova? Nem látod, mennyire buta egy tök? He? És üvölt, mint a sakál, buta ez a Pókmajom, bazdmeg, ez fáj nekem. Feláll, és járkál egy sort, majd felmegy a szobába, mert nem akarja megütni Nikit. A lefekvés környékén azért lecsitul, és Kristóffal, Nikivel és a pápával ölelkezik egy nagyot, majd lemennek inni, mert az alkohol mindenre gyógyír.

Niki lefekvés előtt Alíz mellé kucorodik, és kijelenti, hogy hét hónapja nem dugott, most meg remeg már, de a király leszarja. Ma este viszont rá akar mászni az uralkodóra, és pár perc múlva így is lesz, ott parádézik előtte egy szál pendelyben, és szűköl, légy szíves, dugj már meg. A király egyre nehezebben bír Nikivel, mint mondja, dugni akar, de tőlem hiába várja a merevedést. Kristóf és Szent Dániel a terasz hányásmentes részén énekelget, ez a végszó mára.

Címkék: éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Larien 2011.04.29. 06:29:43

első :D ezért megérte regisztrálni xD
és végre most már elmondom hogy én is mindig nagyon jól szórakozok sixx írásain

kungfupanda 2011.04.29. 06:56:30

Na, végre Jennifer hangja már kezdett idegrendszeri károsodást okozni....

judy7 2011.04.29. 07:05:49

A brókernek nagyobb büntetés ha bennmarad Niki mintha kiesik :)
Linda tényleg gyökér, remélem a következő repcsin rajta lesz..

19seven3 2011.04.29. 07:11:48

Én csak azt várom mikor jelenik meg már végre valami jó nőstény, mert eddig mindegyik léc alatti.... Exportálhattunk volna jobbakat is a Kolumb éjszakába. Azért Nikit ha ennyire könyörögne... akkor bottal, talán, duzzogva csak egy röpkére ....

Tanát Úr 2011.04.29. 07:29:35

Lehet kezdeni azon gondolkodni,hogy kik a gyenge fiúk!
Ha most egy-két hímet küldenek be,ki eshet ki a régiek közül?
Hát,amíg Pók bent van,addig Don bármikor kieshet...
Kristófot tutti bent tartja TejfölDetti,mert Kristóf szép...
Dani abszolút elvesztheti "párját".
Talán Gyökér és Gábor van még biztonságban.
Szerintem a záró képsorban látható állítólagos szövetség a három jóbarát és Pók között megoldhatná ezt a problémát,de Pókban nem lehet bízni...
Még 2x4 napig biztos,itt lesz és ezalatt az idő alatt meg fogja próbálni kitenni A Don-Dani kettőst.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.29. 07:30:05

Na, a tegnapi kevésbé-izgalmas forgatókönyvem bejött :)
"..Dupla csavarként a másik listán legrosszabb lányt is kiválasztás nélkül hazaküldik..."

Thorwald 2011.04.29. 07:30:48

Biztos nem szerkesztoi dontes volt mind a pokmajomnak a bentmaradasa, mind pedig az, hogy nem nikit valasztotta...
Igy marad a feszult helyzet es a drama... eljen a verseny tisztasaga! :S
Szegeny Krisztat sajnalom:( A legnormalisabb ember volt a hotelban...
De a pokmajomnak az a taktikai indoklasa hallod... mindenki azt varta h az adam moge allok ezert nem alltam moge. Nem kislany. Mindenki azt varta, hogy geci leszel es az is lettel. Fuj, perszpit.

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 07:39:34

Sixx, a Boston Rob surviver párhuzamért jár egy hatalmas piros pont. :) Niki zsinórtangás szexuális zaklatásából viszont többet kilehetett volna hozni. Ahogy Korleóne bandzsíott, meg pofákat vágott a kamerába a sok rizsa hallgatása közben...hát beszarás. A király kemény, mint a vidia. CsakazérseNem baszik. Dz Niki majdcsak rápusztul valamelyik kanra... a Prosztóra pl.... vagy Lindára...:)

iphilosopher 2011.04.29. 07:45:27

Én is várom már, mikor választ mást Niki. Simán megérdemelné a Don. :-) Bármennyire is suttyó Szandra, azért a lányok között mégis csak ő az egyetlen, aki gondolkodik és játszik, és kicsit izgalmasabbát teszi az egészet.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.29. 07:45:53

Köszi sixx :)))) jó reggelt mindenkinek! :)

@énszóltam (2011.04.29. 00:02:37)
"amúgy lehet azért nem mászik rá mert nem akarta a saját csupasz seggét főműsoridőben visszanézni, végülis érthető"
Szerintem is, ez is benne van, és nem hiszem azt sem, hogy minden pasi megtenné Nikivel.
Azért mert egy férfinak is van tartása és nem dug a kamerák előtt (ráadásul Nikivel), még nem jelenti azt, hogy meleg.
Amikor pl. Kriszta nem fogadta Levi közeledését, akkor őt nem leszboszizta le senki.

Mindenesetre valahogy kezelnie kéne Nikit, mert a totális elutasítás bosszúszomjas nőt szülhet belőle. Legyen már taktikus és mondja neki például, hogy majd kint másképp lesz köztük, de a kamerák előtt tartsák magukat. A játék kedvéért nem először hazudna, és Niki is lenyugodna.

Csak azt tudnám ez a Pók mire olyan büszke? Amikor ellentábort akart szervezni, azt mondtam jól játszik, de nem sikerült neki, mert senki se bízik benne. Még Levi se bízott meg a végén benne. Szóval a nagy taktikus énjátszomlegjobban még semmit sem ért el védettség és szerkesztői támogatás nélkül. Krisztiánt se fogta meg a szexualitásával, mert ha lehetősége lett volna rá, az egyből kiteszi. Amit önerőből tett, az eddig csőd volt.

beacska 2011.04.29. 07:46:49

Kriszta nagyon elegánsan távozott. Nem volt könnyes búcsú, zokogás. Tudta, hogy nem meghalni megy, hanem csak haza.

Le a kalappal! Nemhiába te vagy a kedvencem!!

Jenni sértett elcsattogásáról nem is beszélve...:(((HP

Lotyó Bridzsida 2011.04.29. 07:47:12

neeee mááááár kristóóóóóóf....:D:D:D

Ádika műbandzsításai a kamerába annyira szarok voltak, hogy elkapcsoltam.:D

Nikinek lehetne annyi tartása, hogy töttyedt faszra nem bukunk rá.
Igaz, nem sok potens hím van a szállóban, lássuk be, de ha valaki impotens ebben a játékban AZ AZ ÁDÁM VAZZEG!:))))
A csudálatos pöcs pedig már ugye régen bp-n szagolja a szmogot.:D

Hát a "mi a faszt beszélgetsz te a pókkal" műhisztin meg elaléltam. betegebb ez az ember, mint elsőre látszott.:)))

szepi79 2011.04.29. 07:48:06

@Thorwald: "eljen a verseny tisztasaga!" mer dani visszahozatala nagyon korrekt és fair lépés volt ám. apám, ez egy műsor, ha kiesett volna a pókmajom, akkor a hátralevő időben figyelhetnéd a VV4et is akár, olyan lapos lenne. te mint néző, fogadjad el, hogy a szerkesztők úgy alakítják a műsort, hogy izgalmas legyen. itt még SMSt sem kell küldened, ergo kár nem ér téged, akkor meg mit zavar?

Hell-Ász 2011.04.29. 07:50:12

És a fiők pozitív listájával mi van? Arról nem esett egy szó sem. Az édenhotel hiv. oldalán fent vannak a tulajdonságok. Reg nélkül is lehetett rá szavazni. Hogy Dzsenike távozott, a kérdéseket végigolvasva, nem csodálkozom. Nálam ő lett az első

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 07:52:08

Jaj hát micsoda este volt a tegnapi. Jennifernek éppen ideje volt elhúznia, ez a nyávogás már az agyamra ment. Megfigyeltétek hogy a búcsúfilmben is csak nyávogás volt a részéről?

Krisztát viszont sajnálom. Értem én, hogy ez játék nem pedig legyünk barátok program de ő azért elég normális volt.

Pókmajom meg, hát...azt hiszem az összes káromkodás amit ismerek kevés lenne...

zaphodbeeb 2011.04.29. 07:52:28

Pókinak egy részben duplán kellett volna kiesnie, mégis maradt. A fiúk bemutatták, hogyan kell abszolút balfasznak lenni. A kérdőívek kitöltésénél csak arra figyeltek, hogy Pókinak legyen több rossz szavazata, pedig minden rossz tulajdonsághoz őt kellett volna írni. És akkor a szerkesztők dilemmázhatnak, hogyis.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 07:56:43

"Mindenesetre valahogy kezelnie kéne Nikit, mert a totális elutasítás bosszúszomjas nőt szülhet belőle."

@mosoly73: és ez így is lesz, szerintem Ádámnak nem sok ideje van már hátra bent, mert a két lány össze fog haverkodni.

zaphodbeeb 2011.04.29. 07:58:42

@Scavolas: nem kellett szólni Pókinak, hogy mi a pontos verdikt a borítékban. Ő 100% vesztő volt. A borítékkal csak 50%-ra növelte az esélyeit. Gyorsan csinálta az tény.

Szakyster 2011.04.29. 08:02:17

Szegény pókicának az a peche, hogy a többi nőstény síkülye, csak annyit tud, hogy kövesse a vezérbikát. Így ellenfélnek unalmasak (tök mindegy, kit rak ki), és igazán szövetségesnek is alkalmatlanok. Ezért is mozog légüres térben, nem csak a prosztósága miatt

Plumper_ 2011.04.29. 08:02:18

b@ssza őket méhen valami kígyófarkú néger pornós, akkor lenyugszanak.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 08:02:22

@Scavolas: attól félek ha nem jön valami Csudálatos Pöcshöz hasonlító hím a jövő héten Niki nekiesik Juannak vagy Isaurának.

zaphodbeeb 2011.04.29. 08:03:43

@Scavolas: hát igen. a felületes szemlélőnek játéknak tűnhet, de ez egy műsor. Azt meg szerkeszteni szokás.

gastro, missing in action 2011.04.29. 08:06:57

@nyílegyenes labirintus: Szerintem azert egy juryt siman elerne a Don, mert a merge-ig vezer lenne a sajat csapataban, de Boston Robot valoszinuleg nem elne tul az igaz;)

zaphodbeeb 2011.04.29. 08:06:59

@Scavolas: azért túl sokat se gondoljunk a lakók képességeiről ám.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 08:07:21

Akik szeretik Pókmajmot azoktól kérdezem, hogy hogyan értékelik a tegnapi "Én vagyok a legerősebb és kicsinállak" monológot?

gastro, missing in action 2011.04.29. 08:09:10

A felesegem szerint MufogLinda ugy nez ki, mint Ben Stiller hosszu hajjal:D

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 08:09:57

@gastro, missing in action: na ez nagyon ott van!! Főleg amikor abban a szürke pólóban nyilatkozott a kamerának :DD

beacska 2011.04.29. 08:10:49

@Scavolas: semmit, ne nézd. ennyi. és nekünk is jobb lesz.

beacska 2011.04.29. 08:12:23

ha vki talál vhol riportot Krisztával, tegye be légysziii

zaphodbeeb 2011.04.29. 08:13:18

Póki rajongóknak: Póki túlélési ideje 1 kiszavazás vagy 1 nyilvánvaló esemény (lásd kérdőív). Tehát a szerkesztőknek innentől fogva végig fogni kell a kezét. Sajnálom őt ezért, mert el fogják ereszteni amikor épp úgy gondolják.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 08:15:24

@beacska: egyelőre csak Jenniferest találtam, gondolom te is

beacska 2011.04.29. 08:16:47

@Benyeszke: tegnap megvolt, de nem volt időm elolvasni, most meg nem találom :(

zaphodbeeb 2011.04.29. 08:17:38

D.Zseni csak akkor maradhatott volna, ha akciózik a Lassúszájúval. Közben akár nyávoghatott is volna.

Dr. Bélus___ 2011.04.29. 08:17:40

@Thorwald: Pókmajom olyan, mint Jockey a Dallasban: nélküle nem lenne értelme nézni, én is bent tartanám. Azért a dologhoz hozzá tartozik, hogy könnyen lehet, h a szerkesztők nem súgtak neki, mikor a borítékot kipakolták, szóval tényleg az számított, h volt vér a pucájában (és nem volt vesztenivalója).

sixx · http://comment.blog.hu 2011.04.29. 08:19:41

@Scavolas: meguntalak, menjél trollkodni máshová.

beacska 2011.04.29. 08:20:44

@Scavolas: oké, MOST nyilvánítottalak részemről trollnak, de még válaszolok: nekem azért lesz jobb, mert idejössz, káromkodsz, belekötsz a kommentelőkbe, leidiótázol minket. Nekem ez nem hiányzik, nem ezért járok ide!

Nem kell minket sajnálni, tisztában vagyunk vele, hogy meg van írva, és vezetve van a dolog (és ez így jó is, mert a szerkesztők mivel hallanak mindent, meg tudják előzni a játékosokat). Nekünk ez így jó, úgyhogy menj könyvtárba, játssz egy parti sakkot, vagy játszadozzál a kispöcsöddel a porban, de RÓLUNK szállj le!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 08:24:47

@beacska: már nem találom mit írt, miért vágta ki sixx?

nemecsek ernő áruló 2011.04.29. 08:25:36

@Scavolas: Akkor minek nézed, vazze? :D
Komolyan nem értem ezt a mentalitást, hogy valamit azért néz az ember, hogy utána nyüszöghessen, hogy szarazegész.

felmary 2011.04.29. 08:26:08

Király volt az összefoglaló.
Hihetetlen ez a sok gyökér, hogy nem vágta a listás dolgot... mégis, mit gondoltak, mire lesz jó?
Szandra tegnap nálam kiverte a biztosítékot az arcoskodásával - a többiek helyébe leütöttem volna. Nem csoda, hogy utálják. Ettől függetlenül sztem teljesen jó döntést hozott Kriszta kiejtésével, aki mellesleg valóban elegánsan és inteligensen távozott. És végre elküldték a rinyagépet is! (Azért röhögtem, mert Jenny kiesését is Szandra nyakába fogják varrni...)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 08:28:53

@zaphodbeeb: a barátom is ezt mondta, hogy szex közben akár nyávoghatna is, csak legyen valami. De aztán néhány perc után ő is rájött hogy ezt a lányt előbb ütik le a nyávogás miatt mint ahogy eljutnak vele az ágyig. :D

Rubicon 2011.04.29. 08:29:29

Tényleg idegesítő volt ez a Scavolas, huuu felfedezte a spanyolviaszt , mert ez meg van írva. Ami viszont szimpatikus, hogy ez a forgatás már rég lezajlott és nem attól függ a forgatókönyv, hogy épp hány sms érkezik az adott szereplőkről, ettől izgalmas.
Más: a Dani egy annyira önállótlan nulla figura. Ekkora melák és ha bármi van, máris Ádámra kell néznie, még azért is, hogy most nevethet vagy sírhat. Szánalmas.
Ádám fogazata elég érdekes.
A Lindára kell egy másik nick, a műfog kevés, a vasfej agy hasonló találóbb lenne.

Lorem Ipsum 2011.04.29. 08:29:56

Pókmajom taktikai hibát vétett, Király mögé kellett volna állnia, így Niki kiesik. Majd utána egy ágyban kellett volna aludnia a Királlyal, aki ezt annyira nem bírta volna elviselni, hogy önként feladta volna a játékot. Forza Pókamjom!

pi423 2011.04.29. 08:34:43

Csak engem emlékeztetett Niki mostani kiválasztós ruhája, és cipője Pókmajom korábbi kiválasztós ruháihoz?

felmary 2011.04.29. 08:35:31

@Lorem Ipsum: Szerintem meg okos döntés volt a részéről. Így most a király két bolondjának gyakorlatilag nincs párja - ergo köv. körben közülük valaki megy haza. Ezáltal a király meggyengül, és Pm. lovon van Robival. Sztem (de még sosem jött be amit gondolok). Ráadásul Niki valóban meg(dughatónak)ingathatónak tűnik, ami szintén Pm-nek hajtja a vizet. Ettől függetlenül Pm-nek tutira súgnak... Aztán majd lesz egy pár hét múlva, amikor a Don valamilyen csavar folytán kiejti Pm-t, és helyreáll az erkölcsi harmónia.

losik 2011.04.29. 08:36:20

Én azt nem értettem, hogy Don a végén "kutyázta" Pókmajmot, hogy nincs egy csepp esze, hiszen Kristóf mögé kellett volna állni, amikor Dzsenit kirakták? MIÉRT?

El Szandrabulok 2011.04.29. 08:36:53

Egyedül Krisztához nem ment oda érdeklődni a tatabányai Ökrös lány, hogy feltegye a "mi lenne, ha melléd állnék" kérdést.

Rubicon 2011.04.29. 08:37:33

ja és még valami: nézzétek meg a párválasztós képen a női lábakat. A többségé olyan, mint a házi elefánté, egyedük Pókmajomé (Szandra) jöhet szóba. Bocsi sixx, de ne a fejét nézd :)
Pinokkina első megjelenése tényleg tré volt, ha felvételről megy, miért nem szóltak, hogy kilóg az egyik oldalon a gallér meg a mell?!

yooker77 2011.04.29. 08:39:56

amikor elhangzott a T69-től Ádám felé hogy akkor
öri barátok lesztek a végén Pókkal?
no akkor azt hittem egy olyan kurva hegyeset fog a padlóra köpni a végén a Király hogy Juan nem győzi majd takarítani...

a szerkesztők pedig nyilván manipulálják
a műsort kívülről, de ezt a mindenki(!)beépített színész dumát hanyagolni kellene mert nyilvánvaló hülyeség...

Rubicon 2011.04.29. 08:41:26

@judy7: Meg is van, Linda új neve lehetne a műfogas gyökér, balta arccal.

borsz 2011.04.29. 08:45:38

"Alíz betrappol Gáborhoz, amit a T69-es azzal kommentál, hogy ez most biztos nagyon jól esett Robinak..."
Húúú! Tegnap este már kezdtem aggódni, hogy ez a műsor többet árt, mint használ (na jó a használ részt én se gondolom komolyan) már a hallásom, vagy a memóriám is károsodott, de nem... Sixx is Robit hallott Gábor helyet. Köszi! Talán még nincs baj velem...:)

beacska 2011.04.29. 08:48:13

@Benyeszke: minket szidott. elég csúnya stílusban

Sapasang 2011.04.29. 08:48:56

Tegnap már valaki felvetette és egyet értek vele, ha Szandrának védettsége volt, akkor borítékossal ki kellett volna lőni és a választásnál már nem kellett volna hogy legyen (hú de szép mondat:) Volt rá régebben példa, amikor az egyik nemből szintén kettővel több emberke volt, hogy kétszer kellett választani és csak az elsőben volt védettsége (de már nem emlékszem kinek)

Tanát Úr 2011.04.29. 08:51:21

@beacska: Beacska ne idegeskedj!
A sas nem kapkod legyek után !

Lygia 2011.04.29. 08:53:11

A tegnapi napig biztos voltam benne, h Ádám sajna buzi, de sztem ahogy Niki közeledésére reagált, az azt jelenti, hogy minden pillanatban a tudatában van a kamerák jelenlétének, ezért kizárt minden huncutkodás. Persze ez még nem zárja ki a másik lehetőséget, de mindenesetre alternatíva.

beacska 2011.04.29. 08:53:38

@Tanát Úr: ja. csak még nem ittam meg a reggeli kávémat, és nehezebben tűröm a trollokat. De igazad van, többet nem fordul elő ;)

Thorwald 2011.04.29. 08:54:48

@szepi79 - Harciteknős idomár:
Kedves fiam!
Azert irom eme sorokad néked, hogy valaszoljak felhaborodott soraidra.
Igyekszem linearisan haladvan valaszolni az altalad irott felvetesekre.
Dani visszahozatalaval visszatert a depresszios hotelbe az elet, ugyhogy az altalad olyannyira pozitivnak megitelt, a musor izgalmi fokanak megemelese, illetoleg szinten tartasa okan meghozott szerkesztoi dontest keretik nem kritizalni. Latod en is elfogadtam:)
Nem mellesleg jegyeznem meg, hogy Danitol egyszer nem hallottam, hogy mennyire baszottul kemeny csavo, hogy igy visszatert a tulvilagrol. Ugyanakkor a pokmajomribanc eloszeretettel tunteti fel sajat erdemekent a szerkesztok donteseit.
A pokmajom nelkul is van/volt boven konfliktus. Nekem pedig mint nezonek engedtessek mar meg egy kis hobolges, hogy az altalam gusztustalannak tartott (nem jo szo a jatekos, mert ez a csaj nem a fonyeremenyre hajt, hanem arra, hogy minel tobbet gonoszkodhasson) kamionosok kedvencet bent tarto, es ugyanakkor a kedvenc jatekosomat kiejto szerkesztoi dontes ellen lazadozzak, meg akkor is, ha tudom, hogy ez egy felvett musor es kb annyi ertelme van, mint Beacska "Danit vissza az Edenbe" jelmondatanak.
Mellesleg ez - nekem - mar nem izgalmas, hanem csak vergodes. Izgalmas akkor lenne, ha mar a tarsasagbol vagy ket par hianyozna. Nem veletlen, hogy a musort nem nezem, hanem csak sixx beszamoloit olvasom.
Egy szo mint szaz: edesfiam csitu van! Nekem a nezonek jar a hobolges, mint olyan.

Thorwald 2011.04.29. 08:56:52

@Bélus___: Hat nemtom ti hogy vagytok vele, engem rettentoen irrital es nem veletlenul nem nezem a musort, foleg, ha vedettsege van.

beacska 2011.04.29. 08:58:16

@Thorwald: akkor te úgy vagy vele, mint én VV Bécivel. ismerős...

digitális körvinkli 2011.04.29. 09:00:48

sixx: "T69-es azzal kommentál, hogy ez most biztos nagyon jól esett Robinak, tán megerjedt a gépzsír benne?" Nah, én itt nyeltem félre a kávét. Érdemes volt előásni az olvasószemüvegemet.
Más: Az epizód végén valami drámáról mesélt T69. Eltévedt? A szerkesztők erőlködésénél még az is meglepőbb lett volna, ha simán kalapból húzzák ki a neveket.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.29. 09:01:52

Egész héten azon dolgoztak a szerkesztők, hogy Póknak kedvezzenek, és valahogy odaadják a védettséget is. Főzés. Nem nyert. Adtak Krisztának valamit, ami nem védte meg ugyebár. Boriték. Ki más vette volna el? Utólag könnyű mondani, de ha kiesés lett volna benne? Csak neki nem volt vesztenivalója. Linda a randi után csak úgy költözhetett a választott Robival össze, hogy Pókkal együtt. A kérdéssor. Ha közben nincs a védettsége, még ezért is odaadták volna neki, mint Robinak a legbunkóbb címért. Ez volt a tartalék.

Engem ez zavar, hogy egyedül semmit sem ér a nő, semmit sem tudott kavarni. Győzze le Ádámot, nem sírnék érte, de legyen önerőből ügyes hozzá. Nem kedvelem Ádámot sem (a feje is ronda), de őhozzá maguktól mennek a többiek önkéntes alattvalónak. Amikor pl. beteg volt a többiek kupaktanácsa ki is mondta, hogy nem tudják mit kéne csinálniuk. Ez a Pók irritál, ahogy nagyképűsködik. Másnak is volt védettsége, mégse fényezte magát, hogy milyen ügyes taktikus védettséggel.

cöcke 2011.04.29. 09:06:01

Nem igazán értem Ádám hisztériáját, múlt héten még naponta minimum harmincszor kifejtette,hogy felfordul a gyomra Krisztától. Akkor most mi a fasz baja van? Ja,hogy féltékeny,fosik nehogy rámásszon Pókmajom a kis szerelmére. Azért az is beszédes volt,amikor a bojlertestű Niki molesztálta, egyből Danit hívta sikongatva...

Lorem Ipsum 2011.04.29. 09:07:57

@felmary: Én pont azt szeretném ha elkerülnék, hogy helyreálljon ez "erkölcsi harmónia" :) Mire jó az, az a sok erkölcs. Az lenne a legjobb ha Póki minél tovább tudna ármánykoni és cselszövni. :D

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:09:00

@mosoly73: pontosan, itt nem arról van szó, hogy szerencsétlen Pókmajom ki lett pécézve (hogy magyaros legyek) hanem arról, hogy olyan "hatalom" miatt hiszi magát királynak ami valójában nem egészében az ő érdeme (értem, hogy ő vette fel a borítékot). Egyébként meg a csajnak semmi de semmi stílusa nincs a világon, annyira szépen csöndben lehetne gyilkolni az ilyen védettségekkel, ehelyett ő meg körbetáncol mindenkit, hogy nézd háhá én mondom meg mi lesz, te meg fulladj meg, de azért kapsz egy percet hogy elmondd miért ne téged vágjalak ki. És ahogy vigyorog az bicskanyitogató.

Egyébként meg pont azok a leggyengébbek akik másokat fenyegetnek úgy ahogy ő tette tegnap.

beacska 2011.04.29. 09:09:26

@mosoly73: ráadásul nekem gyanúsan közel állt a borítékos asztalhoz, gyakorlatilag térdelőstartban.

Engem nem zavar, hogy folyton védettséget dobnak hozzá, gyakorlatilag mentik a castingon elkövetett hibákat (már, ha voltak. Lehet, hogy nem voltak értelmes jelentkezők, ki tudja?) De azért nagyon nem bírom Szandra önelégültségét.

Arról nem is beszélve, hogy a héten rászabadult Danira! Remélem, kifundálnak vmit!

beacska 2011.04.29. 09:11:29

ti hogy láttátok, kik voltak az "egy mindenkiért"ben a végén? Nem Ádám, Kristóf, Dani és Niki? Itt vki Szandrát is mondott.

capa05 2011.04.29. 09:12:00

Annyiban volt érdekes a tegnapi nap, hogy Pókica dupla védettséget kapott! A negatív vélemények eredényeképpen maradhatott volna de utána egyenragú személynek kellett volna lennie.Ettől érzek szerkesztői manipulációt.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:12:42

@Thorwald: pont ezért nem értem, hogy egyesek miért veszik személyes sértésnek ha valaki rosszat mond a kedvencükről. Persze tessék megvédeni, de nem kell sértegetni egymást itt a kommentekben csak azért, mert valaki szerint Pókmajom egy ribanc valaki szerint meg maga az isten.
Úgyhogy éljen a hőbörgés! :D

GRX 2011.04.29. 09:13:21

Szerintem egyértelmű a jövő heti szitu: bejön egy kan, aki végre megtöcsköli Nikit, az így felszabaduló Király beáll a Pápa mögé, Pókmajom meg hazamegy, és mindenki boldog.
Éljen a sokszínűség :-))))))

Lotyó Bridzsida 2011.04.29. 09:13:45

Annyiban egyezzünk ki, hogy ha nem lenne Pók, már senki nem nézné a műsort.
lehet, hogy néha bénán nyomja, de a többi melegmáléhoz képest kifejezetten jókat kavar, van benne élet, és nincsenenek hisztirohamai,
mint Ádikának.:)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:14:32

@beacska: most aztán izgulhatsz hogy Szent Dánielt megbecsteleníti-e ez a némber. Bár a legnagyobb tisztelettel megjegyezném hogy imádatod tárgya meglehetősen halvérű. Szóval lehet, hogy Szandra egész egyszerűen megerőszakolja. :DD

beacska 2011.04.29. 09:16:25

@Benyeszke: jaaa, nem a szüzességét féltem, hanem, hogy felülteti a repülőre. Tutira pasik jönnek be. :( nem adják meg Daninak, hogy hazaküldje :(((

PuffancsMancs 2011.04.29. 09:17:49

Szerintem Robi szerepben marad az audiokommentárig, és bunkó marad, de láthatóan Lindának ez a zsánere, mert állítása szerint lelkitársra lelt benne...Grat.
Pókmajomtól érdekes húzás volt, csak hozzon ki belőle valami jót.
Kíváncsi leszek a jövőhétre...:P

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.29. 09:18:19

"Kristóf és Szent Dániel a terasz hányásmentes részén énekelget..."
Hetek óta ott van az a hányás, vagy azért feltakarították, és csak a helyet nevezi így sixx?

Tanát Úr 2011.04.29. 09:18:29

@beacska: Ádám-Kristóf-Dani-SZANDRA
Na erre varrjál gombot

beacska 2011.04.29. 09:19:52

@Yooha: szerintem azért hányásmentes, mert Ádám szobája előtt van, és ott nincsenek hányósok. Ill. Niki igen, de mióta a Donnal van, visszavette az alkoholadagját.
szerintem

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:20:44

"Szerintem Robi szerepben marad az audiokommentárig, és bunkó marad"

@PuffancsMancs: na az egy hatalmas film! :D

beacska 2011.04.29. 09:21:09

@Tanát Úr: hmmm...nem értem...akkor ez megint az vágás ördöge lesz, mert miért segítene megmenteni Dani fenekét Szandra saját magától???

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:22:14

@Tanát Úr: szerintem nem, Niki volt ott. Valaki nézze meg újra.

felmary 2011.04.29. 09:23:42

@mosoly73: szerintem is igazad van, de valljuk be, inkább a két új csajnak nem volt vesztenivalója a borítékkor. És ha felkapták volna, akkor Pm már nem lenne itt (a negatív lista miatt).
Lehet, hogy egy iszonyat gáz csaj, de azért bátornak bátor.

triss 2011.04.29. 09:24:17

@Yooha: levi a hányására ráöntött egy üveg vizet, ha jól gondolom akkor a teraszon az a sötétebb folt az :)

mufor 2011.04.29. 09:24:34

Lindát vhogy ösztönösen Baltaarcúnak hívom. A Műfogsor nekem sem jön be annyira.

Hana30 2011.04.29. 09:26:35

Sziasztok!
Hát a tegnapi nap sok tekintetben meglepő volt. Az első, hogy HÉ egy nagyon szép nő, ha normálisan megcsinálják a haját és normális ruhát adnak rá, egyszer Lakatos Márk is hibázhatott? Egy biztos, hogy ezektől a ronda és hatalmas fülbevalóktól akkora fülcimpája lesz, hogy szárítókötélnek is lehet majd használni.
Pókicáról csak annyit mondanék, hogy egyértelműen a szerkesztők kegyének köszönheti eddigi pályafutását, önerőből semmire sem képes. Én is tudok hőzöngeni, ha közben állandóan védettségem van. Előtte meg végig fiúk voltak szivatóágon, szóval ez így azért nem nagy teljesítmény. Ami engem zavar, hogy ha ő volt a kérdőíveken, akkor azzal ki kellett volna nulláznia a védettséget. Ergo akkor esett volna le az álla, ha a védettsége ezáltal szépen elillan, de ugye tudjuk a szerkeztőknek ez nem pálya. Ami szörnyen idegesít ebben a lányban, hogy amint nyeregben érzi magát, elfeljt viselkedni, és élvezi azt, hogy mások gyomra összeugrik ha meglátják. Átmegy hőzöngőbe és azt hiszem eddigi szereplései során, tegnap volt a legundorítóbb, ahogy osztotta az észt, hogy ő kit és hogyan fog kicsinálni, ő mindenki előtt jár két lépéssel és gyakorlatilag egyébként ő az Atyaúristen földreszállt lánya, aki jövőbe lát és olyan hatalma van, hogy még Hádész is megirigyelheti az alvilágban. Egy szó mint száz, ő egy agytröszt és maga az Apokalipszis egyben, féjjé má!
Ahhoz képest pedig, hogy végig azt hangoztatta, hogy ő robbantani fog, a döntése számomra teljesen értelmetlen volt. Úgy érzem, hogy saját magát hazudtolta meg ezzel a lépéssel, ha udvartartásban robbantunk, akkor Királynét küldjük haza nemdebár? Dani mellett sem biztosabb a pozíciója, mint Ádám mellett, szóval nem értettem az egészet. Vagy lehet, hogy velem van a hiba? A magyarázatának se volt se füle se farka. Szóval mindaz, amiről eddig hadovált, meg hogy mit kell csinálni, hát ahhoz képest totál mást cselekedett. Niki miatt meg ne aggódjatok. Robi előbb utóbb lerendezi.

Tanát Úr 2011.04.29. 09:27:13

Megpróbálja átverni őket.
Szerintem Ádámot nem tudja behúzni,mert eleve gyanakvó.Egy bróker sosem azt nézi,mit mondanak,hanem,hogy mit szeretnének vele elhitetni.Hasonló munkám van nekem is,az emberek szinte sosem mondanak igazat,hanem a magukról kialakítandó képet próbálják létrehozni.Mindenki (szinte) mindig szerepel,pláne egy ilyen műsorban,kivéve,ha annyira alapszinten van,mint néhányan ebben a műsorban,de ők nem számítanak felnőttnek...
Szóval Pók csellel próbálkozik,de belebukik,kevés ő Ádámhoz !
Szerintem...

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 09:27:29

@gastro, missing in action: "Szerintem azert egy juryt siman elerne a Don, mert a merge-ig vezer lenne a sajat csapataban, de Boston Robot valoszinuleg nem elne tul az igaz;)"

Jaja, Boston Rob rulez! Valahol olvastam, hogy már a negyedik részt futja vagy fogja a survivorben. Ennyit még nem nyomott senki, remélem lenyomják majd nálunk is az új évadot.
Egyébként a survivor legjobb valóságshow amit valaha kitaláltak, nem is értem nálunk miért fullad be az egész. A viasatnak megérne egy próbát...

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:27:54

Az előzetesben volt egy olyan, hogy Szandra mondta Ádámnak, hogy ha bent akarja tartani Danit, rakja össze Nikivel. Aztán volt az egy mindenkiért, ahol három fiú volt meg Niki.

Tanát Úr 2011.04.29. 09:28:23

@felmary: Ha más kapta volna elő a listát,akkor nem használták volna fel

borsz 2011.04.29. 09:28:46

@Lotyó Bridzsida: Nincs hisztirohama!? Szerinted mit művelt a Csodálatos Pöccsel...?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:30:29

@Hana30: szerintem egész egyszerűen beszart az eredeti elképzelése amikor Detti Kristóf és nem Robi mögé állt. Mert egyébként ő beállt volna Kristóf mögé egyedül (vagy eredetiben Jenniferrel), Robi meg hazaküldi valamelyik új csajt. Szerintem erre gondolt.

Tanát Úr 2011.04.29. 09:31:46

@mufor: szerintem eddig a Travi volt a legjobb neve MűfogBaltaarcLindának.
Habár én sosem szerettem senkit a külseje miatt megítélni,v. bántani.

zaphodbeeb 2011.04.29. 09:31:49

Szerintem Póki nem kufircol többet odakint. Nincs értelme, mert őt már csak a szerkesztők tudják benntartani (lehet velük kufircol azóta)

fairytale 2011.04.29. 09:32:42

@cöcke: Mondjuk azt nem értem, miért baj az, hogy egy pasi nem akar dugni egy bekamerázott hotelban olyan nőkkel, akik nem jönnek be neki?! A nőknek mindig az a baja a pasikkal, hogy csak "azt" akarják. Ezek nem csak "azt" akarják, erre mindenki lebuzizza őket. Van ebben logika? Szerintem nincs.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:32:48

@Lotyó Bridzsida: figyeld meg, ha jön még egy olyan mint Krisztián aki pöcst ad Pókmajom kezébe/szájába tudom én mijébe megint meg fog zavarodni. Hiába hiszi, hogy a pina hatalom, azonnal elveszti a kontrollt ha pöcs van a láthatáron.

2011.04.29. 09:33:35

Én csak az nem értem Szandránál, hogy most már tényleg sok az új, mármint akik nem a kezdő csapatból indultak. Minden újat a régiek leves alapnak tekintettek és mégis: MINDENKI ELLENE VAN. Azért ez azt jelenti, hogy valamit nagyon szarul csinál. Mert hogy a régieket akiket ki akar szórni ellene vannak, oké értem, de akik újak szintén utálják és nem csak azért amiket Ádámék fújnak folyton. Szimpátia ide vagy oda Szandra részéről minden újnak nyalni kéne a seggét, hogy az ő kis csapatába tartozzon, ehhez képes csak arcoskodik és fenyegetőzik, ezzel pedig nem fog senkit megnyerni magának. Ádámék fenyegetőzése sokkal hitelesebb volt, hisz eleinte ők 8-9-en voltak azért ekkora csordával senki sem akar szembe menni de 10-12 emberből 1? Röhej ha azt hiszi tőle félni fog bárki is.

dr. Mutyilufi Dr. 2011.04.29. 09:33:42

Sixx, ez most különösen jó írás volt, gratula!

"szarból nehéz ostort fonni" - ezt felveszem a szótáramba az már biztos :D

fairytale 2011.04.29. 09:34:22

@Benyeszke: Ha Niki beáll Robi mögé, ahogy eredetileg akarta, akkor lehet, hogy Szandra Ádám mögé áll és Robi kiejti Lindát. De a csajok nem gondolkodtak, illetve nem érdekelte őket más, csak maguk.

Thorwald 2011.04.29. 09:35:44

@Benyeszke: Nekem is Niki szoke vigyorgo feje remlik (ezt kivetelesen eppen lattam)
@Hana30: Ezt mondtam en is. Mond valami nagyonkurvaokosat, hogy "azert mert azt varta mindenki" es ettol aztan mennyire rohadtul taktikus.
Perszpit. Deutalom:) Valszeg szerkesztoi dontes volt ez is...
Igen ezt a kerdoives dolgot en sem ertettem...
Elkepzelek egy szerkesztoi tanacskozast. Hatha fozni tud. Csinaljunk fozoversenyt. Nem o nyerte a francba. Akkor ne vedettseget adjunk hanem csak ilyen kamuvedettseget. Legyen boritek. Ugyis csak o nyitja ki. A tobbiek nem merik. Ha meg igen meg mindig ott az utalom lista, amire tudunk vedettseget adni. Ha azt is elkurta akkor meg beallitjuk Juant a fiuk koze, hogy neki oda kell allnia...

_izée 2011.04.29. 09:38:35

mielőtt elolvasom, gyorsan kommentelem a tegnapi részt.

-Póknak dupla védettsége volt, ami kb. ugyanolyan inkorrekt, mint a Return of the Dani (így, hogy párok lettek, kezd gyanússá válni, lehet, hogy van itt még küldetés - bár ehhez talán már egyszerűek)

- Ádám-Pók war-hoz: Ádám az elejétől fogva irányítja a droidokat és elég geci tud lenni. A legellenszenvesebb figura volt számomra már az első részek után.
Pókmajom ugyanezt teszi, csak ő egy pszichopata mindezek mellett. Szétrágja a száját, tövig a körmeit, szétb@ssza az ideg. ÉLvezi, hogy végre egyszer nem csak öt percig figyelnek rá, vagy nem 5 percig "irányít". "Eltaposom" és társai szerintem megjegyzést sem érdemelnek, annyira alja.

- "Mennyire szerkesztett a műsor?" Pók: nekem itt szerepem van :)

Hana30 2011.04.29. 09:40:59

@Tanát Úr: Ebben az egész játékban az a szép, hogy a Pókon és Ádámon kívül senki nem gondolkodik. Láttátok már azt, hogy egy - egy fejleményre mondjuk Alíz leült volna cukorkákkal kisakkozni, hogy mit kellene tenni? És még ha nem is ő osztja az észt, de lehetne talán neki is jó ötlete? Bár ez nem csak Alízra, a többi agyatlanra is elmondható.

bgalgan 2011.04.29. 09:41:05

Nah a kérdőív kitöltésből látszik, hogy Ádámka mégsem annyira nagy ész! Ezt már tegnap is ezerszer elmondtuk mind, hogy nem lehetnek ennyire hülyék hogy ne lássák, ennek komoly következményei lesznek. Még Kristóf is, - aki Zsenikét annyira szereti, - is beírta a párját egy-két helyre. Sőt a nagy főnök is, ahelyett hogy mindenhova azt írták volna akit utálnak. Így abszolút nem értettem a Don műbalhéját a végén, hogy miért nevezi butának Pókot amiért nem Kristóf mögé állt. :) Hiszen ők meg együttes erővel "ejtették ki" Zsenikét! Először én sem értettem végül is miért Kriszta mögé állt Pókica, de szerintem a végén és a köv rész előzeteséből kezd úgy tűnni, hogy a társaság már nem utálja annyira zsigerből (kivéve a Dont). Így lehet h ez nem is volt annyira rossz húzás, hogy nem kapálta tovább magát, hanem kezd egy kicsit barátkozni(lásd további port hinteni mások szemébe)...szerintem :)

Hana30 2011.04.29. 09:41:50

Ja és még valami: annnnyira , de annnyira jó, hogy végre elhúzott a rinya a picsába!

_izée 2011.04.29. 09:42:07

"Menj már a picsába, Szandra, de komolyan, a szerkesztők tartottak bent eddig is, nem vagy te akkora májer, mint gondolod. Egyszer ne legyen védettséged egy olyan héten, amikor nők jönnek be, és máris húzhatsz vissza escortozni"

+1 :D

_izée 2011.04.29. 09:42:46

néha azt hiszem Gábor és Alíz már hazamentek, csak lemaradtam róla.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.04.29. 09:42:49

Lehet örűni, nyafi távozott.:) Most kinek az arcába tűri bele a talpát szegény Kristóf?

Nem lepett meg pók választása. Sokkal inkább meglepett volna, ha a horpadt mellkasú mellé áll.
Most, hogy bekerült a klánba, majd belülről kavarhatja a szart, bomlaszthatja a szent egységet.
És igen, előbb-utóbb meglesz ott a szövetség a királlyal is.

Thorwald 2011.04.29. 09:43:27

Ebben a jatekban az a szep, hogy nem lehet tudni mindegyik szabalyt. Gyakorlatilag a szerkesztok talaljak ki, igazitjak a szabalyokat:) Ez mar az elejen is "tetszett".

fairytale 2011.04.29. 09:43:47

@Hana30: Lehet, hogy gondolkodik más is, csak azt kivágták!

Solid214 2011.04.29. 09:44:29

Én bírom Pókmajmot, de amit tegnap este csinált a kiválasztás előtt, kiakasztott. Ekkora arccal körbejárni, fenyegetni... És amikor azt mondta Dettinek, hogy ESZTÉTIKAILAG ő illik a társaságba? Szegény kiscsaj csak pislogott, nem is értette, mit beszél a Pók.
Ettől függetlenül fenntartom, hogy nélküle unalmas lenne a műsor.
Niki meg hihetetlenül alázta magát a Király előtt, ahogy a betevőért rimánkodott :)

fairytale 2011.04.29. 09:44:55

A legvégén, a jövőheti tartalom bemutatásakor Kristóf (?) kit elégített éppen ki?

Tanát Úr 2011.04.29. 09:45:16

@Hana30: Nekem sem szimpatikus a Pók,de ha párt alkotna a Donnal és megnyernék a versenyt,akkor azt mondanám,hogynem tudok olyat,aki jobban megérdemelte volna...
Sokat tesznek a 25 milláért.
Habár Pók néha l'art pour l'art genyózik

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 09:46:08

@Thorwald: Jogos. Pókmajom benntartása mindenek felett. Ez a lényeg.
Egyébként műsortechnikai szempontból a kiszavazás -érdekes- nagyon jól alakult. Két szürke egyéniség távozott, aki nem fog hiányozni. Meglepő. Kis logikával meglehet mondani ki(k) lesz(nek) a következők...

Thorwald 2011.04.29. 09:47:02

@Solid214: Pokmajom nyitoszovege nem az volt, hogy azert szall harcba a tronert, mert a kiraly kocsog es meneszteni kell, mert megmondja ki illik ide es kinek kell mennie?
Hoppa... :)

Lotyó Bridzsida 2011.04.29. 09:50:15

@borsz:
csudálatos pöcs hülye volt.
tudhatná, hogy összezárt nők között nem lehet lavírozni, mert annak sírás lesz a vége.:)
egy olyan nőt mutass nekem aki mosolyogna azon, hogy "tegnap velem dugtál, ma meg vele akarsz".
aztán mindenki az érzelmi intelligenciájának megfelelően lereagálja a dolgot valahogy.
póknak így sikerült.
tipikus agyatlan férfire vall egyébként, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy a tegnap megdugott nő mit reagál arra, ha megdugom a mellette ülőt is.

bohumil stejskal 2011.04.29. 09:51:39

hát ez igazán megkapó volt, ismét.

igazából a párválasztásig nem történt ebben a részben szar se, nem is tom, mér nem onnan indult az egész. a 7 csaj megint csak a kamionparkolóban drosztoló kurvákra bír emlékeztetni, csak az a fránya övtáska, az hiányzik biza...
a T69 ekkor ismét megvillantotta zseniális tehetségét a magasröptű, ámde igen spontán gondolatmenetek és sziporkák terén a kezében tartott borítékkal kapcsolatban:
"bizonyára észrevettétek, hogy egy boríték van a kezemben. és biztos azt is kitaláltátok, hogy nem véletlenül..." - hát bázzzeg, én aszittem, befele jövet cafeteriaosztás volt, és abban van a melegkaja-utalvány meg az üdülési csekk. egyébként megint akkora csüllöngő fülcimpanyújtó tosz volt beleszögelve a hallószervébe, hogy ezért már a fémgyűjtő cigányok is akármikor leütnék. :)

a nyávogós ribanc távozása feldobta az estémet, zseniális húzás volt, és ez azér baszhatja a sunkófejű űbertaktikus akadémikusok agyát, mert ők basztak ki vele, ők húzták le. ismét rávilágítottak, hogy nem velük kell terveztetni a következő NASA űrsiklót, mert nem a szellemvilág óriásai. muhhahahhaha. :D

bigfootkriszta kiesését sem könnyeztem meg, ő volt az a szemét, aki a kedvenc teraszon-répaelhelyező-specialistánkat hazaküldte, miután megígérte, hogy bízhatik benne. hát kislány, az élet fáj, jobb lesz, ha hozzászoksz. ha hazaértél, szedessed le azt a ronda ragyát a pofádról, mer utoljára szindikróford futott be a képén ekkora mádörtikettel, de valljuk be, ő más kategória. (nincs ekkora lába...) ;)

bimbókutató nikoletta viszont megmutatta az igazi aljasgeci génjeit, még be is vallotta, hogy próbálta kicsit bigfoot felé terelgetni a pókmajmot, ezzel növelve saját bennmaradásának esélyeit. de azért testvéri szeretettől átitatott nyálcunami jelenetben azzal biztatták egymást, hogy mindketten maradunk, meglásd! hát te nagylábú kislány, te pont a fasz rosszabbik végére születtél... :))

epic niki: "7 hónapja nem dugtam, és az a baj, hogy ez igaz!" - érdekes gondolatmenet. grétsy lacibá megkönnyezné...
az elszabott szilikonvölgy rá is rabolna izibe a király jogarjára, de annak csak dani kőművesdekoltázsa tudna életet lehelni petyhüdt faszába, így ma sem lesz szex, max a takaró alatt, selfmade rendszerben megoldva.
valaki igazán kikormolhatná már ezt a szerencsétlen csálécsöcsűt, juan, szólj a kanos haveroknak a dzsungelben, hogy meló van. :-)))

Thorwald 2011.04.29. 09:52:16

@Lotyó Bridzsida: A szomszed dugasa utan megintcsak megdugta az elsot, nem?
Az mit arul el? Az elso ehes vagy semmi ujat?:)

zsj 2011.04.29. 09:56:43

@Szakyster: egyetértek. engem már nem az érdekel, hogy ki esik ki, hanem az, hogy Szandra ne. Nélküle olyan lapos lenne ez a műsor. Ádám egy műbroki, totál hiteltelen csávó, Szandra nem lenne szimpatikus az életben, de itt úgy játszik, mintha ötszázrészes szappanopera negatív hősét alakítaná. De tényleg kellene már valaki, akivel szövetséget tudna kötni... ennyi gyökér egy rakáson!

Lotyó Bridzsida 2011.04.29. 09:57:21

@bohumil stejskal:

:)))))

mádörtikett...:DD:D:D
én inkább a pajeszával bánnék el, de ez a szigorú magánvéleményem.:)

tényleg mitől bigfoot a bigfoot? nincs is nagy lába!
sőt, neki van a legjobb alakja, imádom ha egy nő ilyen szálkás, vékonka.:)))

szepi79 2011.04.29. 09:57:44

@Thorwald:

Drága idesapám!

köszönöm szivmelengető sorait, remélem, hasonlóan jó egészségben találja meg válaszom! Dániel nevezetű próféta visszatérését csak mint példát szerettem volna felhozni, azt megvilágitandó, hogy szintén nem tisztességes döntés, de a játéknak jót tett. Amennyiben ezen lépesem nélkülözte volna az ön felé áradó tiszteletemet és jó szándékomat, kérem bocsásson meg, semmiképpen nem kockáztatnám a havi apanázs elakadását. Természetesen mint nézőtárs, kegyelmednek is joga van a saját véleményéhez, mindössze próbáltam volna ön felé is közvetiteni azon nézetemet, hogy ilyesmin nem érdemes idegeskedni (van annyi más is ám!), nem szeretném, ha idő elragadná a sztrók, ami máskülönben nagy geci ám! Bár már látom, hogy aggódásom hiába volt.

félelemmel vegyes tisztelettel:
az ön büdös kölke

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 09:58:47

@Thorwald: egyetértek. Az első után Szandra még igencsak benne volt a buliban. Úgy hogy a Csudálatos Pöcs kerek perec megmondta neki hogy csók az nincs.
Most akkor melyik a nagyobb hülye?

Solid214 2011.04.29. 09:59:56

@Thorwald: Hát erről szól a hatalomátvétel, nem? Amit a régi király csinált, azt majd egy új fogja csinálni ezután :) Különben Pók sohasem mondta azt, hogy a köz érdekében munkálkodik - ellentétben a Donnal - hanem kizárólag a magáéban.
Mindenesetre tegnap este gáz módon viselkedett, igazi kis pszichopata. Volt egy bevágás a körömrágásáról, na ott azért látszott, hogy nem annyira magabiztos, mint mutatja. De akkor is karakter, ellentétben pl. Lindával.

Thorwald 2011.04.29. 10:02:05

@Solid214: Máhogyacsöcsbenemondtavolna?
Ugy indult a bevezetoszoveg, hogy azert csinalja, hogy kipaterolja azokat a csunyakat akik megmondjak kinek kell menni, es utana meg lehet elvezni az eletet a hotelben. Ez volt a beeteto szovege:)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 10:04:09

@bohumil stejskal: T69 beszólásain én is behaltam, ez a borítékos meg, komolyan...amúgy szerintem egyik se vette észre a borítékot.

Lotyó Bridzsida 2011.04.29. 10:04:26

@Thorwald:

azt, hogy a pók érzelmileg kötődött sajnos a csodálatos pöcshöz.
kvázi házhoz ment a lófaszért.

szepi79 2011.04.29. 10:05:17

@Benyeszke:

"@Thorwald: pont ezért nem értem, hogy egyesek miért veszik személyes sértésnek ha valaki rosszat mond a kedvencükről. "

nem vettem sértésnek, szerintem nagyon jó és faszán összerakott riposzt volt, válaszoltam is hasonló hangvételben.

2011.04.29. 10:05:20

Egyik távozót sem könnyeztem meg, hirtelen nem is tudtam, melyikük volt jelentéktelenebb személyiség.
Szandra tegnap megverekedett a vitathatatlanul legnagyobb prosztó címért a motelben az arcoskodásával, nem tudom mire volt ez jó, de nagyon elszaladt vele a ló. Ebből jó kisülni biztos nem fog.
Mindemellett Linda nagyon-nagyon szorosan ott van mögötte a címért folyó harcban, de ő csak lazán a lényével tudja produkálni a szintet.

Aki Szandra önerejét fikázza Ádám ellenében: Ádám mennyivel csinált többet önerőből? Mindig volt 2-3 némber, aki ha arcon csapja, akkor is mögé áll. Amint megszorult Zsömike hazazavarásával, máris elszedte Kristóftól a szépséges Nikit úgy, hogy a lassú kalóz még örül is neki, hogy pár nélkül maradt. Elképesztő teljesítmény... Ádám semmivel sem okosabb Szandránál, csak megvan az a helyzeti előnye (szintén a szerkesztők által megadva!!!), hogy elsőként lett beköltöztetve a hotelbe 8-9 amőbával együtt, akik úgy hagyják magukat manipulálni a csordaszellem jegyében, hogy az már nevetséges. 9 ilyen gyenge önakarattal és értelmi képességgel rendelkező ember között azért nem olyan nagy vaszisztdasz ellavírozni.

Szandra tegnap túljátszotta magát, még ha sikerült is jövő héten kiejtenie Danit, nem tudom elképzelni, hogyan tudna hosszabbítani. Viszont még mindig inkább legyen bent egy ilyen tapló nőszemély, minthogy az legyen hétről-hétre a program, hogy Ádám eldönti ki menjen, a birkahad meg bólogat - az újonnan bejövők meg tehetetlenül sodródnak a zsigeri ellenszenv mocsarában.

mufor 2011.04.29. 10:06:44

@Tanát Úr: A Travi is jó, úgy tűnik, nagyon sokoldalú játékosról van szó:-) Egyébként jogos a felvetés a külső alapján történő ítélkezésről, de sztem ebben nincs semmi bántó, az emberek mindig is kikapták maguknak a lényeget egy emberből (akár belső, akár külső tulajdonságról legyen szó), aztán gyakran rajtuk is maradt ez a név.

dr. Mutyilufi Dr. 2011.04.29. 10:08:22

Azért kíváncsi lennék hogy valójában hogy teltek a napjaik. A legtöbb kiesőről azonnal megjelenik egy cikk a velveten és szinte mindegyikük megemlíti hogy a vágással nagyon ki lehet hegyezni erra-arra a műsort, és valójában nem volt ennyire nagy ellenségeskedés, ármánykodás stb. Mivel 24 órát sűrítenek egy órába valószínűleg sokmindenről lemaradunk.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 10:08:36

@szepi79 - Harciteknős idomár: ja most nem kifejezetten rád gondoltam, hanem azokra akik idejönnek és személyeskednek csak azért mert valaki rosszat mondott a kedvencükre. Többször előfordult már.

A válaszod pedig rendkívül szórakoztató volt, ahogy Thorwald levele is :DD

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 10:10:52

@Csárli Sín: @Lotyó Bridzsida: én annak örülök, hogy amellett, hogy elismeritek Szandra képességeit legalább ti is taplónak tartjátok a tegnapi viselkedését.
Ez megnyugtató. :D

Thorwald 2011.04.29. 10:15:51

@szepi79 - Harciteknős idomár:
Draga fiam, Budoskolke!

Mar aggodtam hogyleted felol, de soraid megekeztevel a sztóveszely elmult. Ezzel kapcsolatban adnam tudtodra, hogy szerintem a Pokmajom veszelyesebb mint a sztrok:)
A népek beszeltek, hogy a szomszed falukban megrendezett edenhotelbeli unnepsegeken mindig visszakuldenek egy embert. Velemenyem szerint a Daniel profeta volt az erre megfelelo szemely, igy a szerkesztok eme dontese nem jelentett szamomra sztrokveszelyt. Ugyanakkor mint ahogy mar levelem elejen irtam volt. A pokmajom nevu boszorkany - ribanc szakon vegzett holgyemeny mind fizimiskailag, mind pedig viselkedesileg taszitolag hat meg a trubadurdobozon keresztul is. Mar felsohajtottunk anyaddal, hogy vegre kaszara kapara kap a nep es a kiraly vezenyletevel a susnyasba hajtjak es ragyujtjak a bozotost, de a fesztivalszervezok dontesetol kivert a viz. Tudom, hogy inkabb Riska egeszsege miatt köllene aggodnom, hogy sokaig adjon tejet az a jambor allat, de az iment emlitett dolog miatt el is feledkeztem meg a fejesrol is.
Be is fejezem, mert mar a téesztül zargatnak, hogy mönnyünk kapálni. No meg osztán ottan az embörökköl is hasonló véleményen vagyunk, de egyszer majd remélem a te fejed lágya is benő és mögérted miert mondtam aztat amitet.

Atyai szeretettel es ovassal:
Apad

Solid214 2011.04.29. 10:16:03

@Thorwald: Lehet, azt a párválasztót nem láttam? Hát ha azt mondta, hát azt mondta :)ezt nem rovom fel neki. Gondolom ezzel a kesztyűbábokat próbálta öntudatra ébreszteni és maga mögé állítani, de nem sikerült. Legalább próbálkozik.
Na de most komolyan - mi lenne Szandra nélkül a hotelben? Csak a Don és a körülötte lelkes sleppként nyáladzó többiek

Lotyó Bridzsida 2011.04.29. 10:18:08

@Benyeszke:

bevallom, nem láttam az elejét a műsornak, csak a kiválasztást.:)))
így fogalmam sincs miről beszéltek.:D
de elhiszem, hogy kicsit elszaladt vele a ló.:)

Kivétel 2011.04.29. 10:25:36

én azért sajnálom Krisztát.. szerintem ő volt a legcsinosabb, nőiesebb a bent lévők közül, viszonylag értelmes is, csinos a tartása, a járása, a fenti képen, ahol együtt állnak, a többi - kivéve a Szandra, aki meg sovány - tramplinak látszik mellette -

2011.04.29. 10:25:55

@Benyeszke:
Ennyire feketét nehéz lenne nemhogy fehérnek, de még csak szürkének is magyarázni :-) Amúgy lehet Tatabánya-Külsőn ez a módi vagy a bevett stílus, de igencsak szegény lehet, akinek az a lelki kielégülés, hogy földesúrként félnek tőle a jobbágyok.

Viszont azt sem tudom elképzelni, hogy Ádám miféle bróker lehet, mert 1.egy igazi spílernek nincs ideje ilyen műsorokra 2.ennyi ésszel és ilyen stílussal komoly tranzakciókat meglehetősen nehéz tető alá hozni. Mondtam én, a szemetet rendesen összefújta a szél Kolumbiában.

Móka na 2011.04.29. 10:26:21

@Hana30: Hát én nagy Pók ellenség vagyok, de szerintem a legjobb húzása volt, talán jobb mint a Don-Kata robbantás. Megmondta szerintem hogy ő egy biztos párt akart robbantani, egy olyat, akik akár végigvihetik a műsort és ehzt nagyon jól látta szerintem. Mostmár mi is látjuk, hogy Niki alap, de azért félre fog menni dugni előbb utóbb, ami bezavarhat a lakótárs projektbe. Jenni eltávozott, de ott is voltak gondok. Ilyen szempontból a legkiegyensúlyozotabb, szimpatikusabb akár pár Pápa- Bigfoot volt. Ha a végét nézni a dolgoknak akkor a legokosabb döntést hozta. Szegény Pápa :(, na meg Krisztát is csíptem.

kumm 2011.04.29. 10:26:57

Az előzetesből én csak azt az egyet nem értem, hogy miért gondolja azt Pókica, hogy az Ádám úgy fog ugrálni, ahogyan ő fütyül. "Ha meg akarod mentei a Danit, akkor a Nikit mögé állítod." Erre kíváncsi leszek :)

cöcke 2011.04.29. 10:27:30

@fairytale: figyi,számomra elsősorban az nem világos, Ádám miért borult ki, elvileg hányinger kerülgette Krisztától, az ő csaja maradhatott... Dani kicsit sem szomorkodott Kriszta miatt, rohadtul közömbösen nézte,hogy eltakarodik, akkor meg Ádámnak,miért fáj? Egyértelmű,hogy az bántja, hogy Dani mellett van a csaj. És nekem mondhattok bármit,de ez az állandó dögönyözés, kézenfogva medencébe ugrálás, táncikálás,puszilkodás akkor is minimum fura két felnőtt férfitól,nem is gyerekkori barátok, kb. két hónapja ismerik egymást!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 10:29:09

@Csárli Sín: Ádám erényei közül kifelejtetted az olvasási készséget :D Mondjuk az egyiknek sincs.

De abszolút igazad van, szemét ügyben.

@Móka na: sose gondoltam volna, hogy ezt mondom, de Niki okozhat még meglepetést. Főleg ha bejön valami tenyészbika jövő héten.

Thorwald 2011.04.29. 10:30:46

Jah es meg azt nem ertem, hogy eddig miert csak akkor valasztott a vedett szemely utoljara, amikor a pokmajomnak volt vedettsege?

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 10:31:08

@Lotyó Bridzsida: akkor ajánlom figyelmedbe a monológot, nem tudom most meg lehet-e már nézni valahol. Kíváncsi lennék a véleményedre. Már csak a tegnapi magabiztosság beszélgetés miatt is. Mert abből csak úgy sütött a belső gyengeség.:D

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 10:32:03

@cöcke: Ádámot alapvetően az bántja, hogy Pókmajom egyáltalán még játékban van. Az meg, hogy hol áll már csak hab a tortán.

cöcke 2011.04.29. 10:36:03

@Benyeszke: hát, azért azt gyaníthatta,hogy kiesni semmiképpen nem fog :)
meg hát ő tombolt,hogy mérnem Kristóf mellé állt,de ha annyira rühellte Krisztát ( aminek elég sokszor hangot is adott),akkor meg nem mindegy?
félreértés ne essék Pókmajmot sem szívlelem, de nehogy már egy ember döntsön a többiek sorsáról!

bgalgan 2011.04.29. 10:38:40

@Csárli Sín: nah azért ne emeljük már ki ennyire Pókica születési helyét! Budapesten is él sok suttyó, még sem általánosítanék! (igen én is tatabányai lennék :)

Spaller Eta 2011.04.29. 10:40:57

Az a nagyon furcsa monológ, amit tegnap nyomott a pókmajom a fura szájú új csajnak, az csak nekem tűnt úgy, hogy egy minden valószínűség szerint mentálisan sérült, realitásérzékét lassan teljesen elvesztő ember kezdődő bekattanása volt? Vagy hogy lehet azt komolyan gondolni, hogy kicsinál valakit odabent? Olyan komoly bázissal a háta mögött, ami neki van? Kire számíthat stabilan: a vállalkozóra, de ebben talán rá sem. Vagy egyedül is ki lehet készíteni valakit? Hogyan?
És azt sem értem, hogy a másik csaj egy ilyen szövegre hogy nem küldi el a picsába csípőből, mi az, hogy nem ad rá lehetőséget neki arra, hogy kikészítse?
Komolyan, az a beszélgetés számomra teljesen szürreális volt.

Én rájöttem, hogy miből táplálkozik bennem az a zsigeri gyűlölet a nyüves pókmajom iránt! Már a feltűnése óta éreztem, hogy ez talán nem is csak a személyének szól (bár azóta már saját jogán is hányok tőle), hanem van benne valami régről elfojtott düh, minek eredményeképpen ha csak meglátom, már rúgnám agyon a tévét.
És tegnap este végre beugrott, hogy kire is emlékeztet: Takács Bálintra! A zsebtévéből. Már gyerekfejjel is mocskosul utáltam azt a kis köcsögöt, és most, harminc évvel később testet öltött, és megint itt van, és ugyanolyan, sőt, még olyanabb!
www.fleischmann.hu/photo/B2005Q3/pics/KM20050630_02399.jpg

Hana30 2011.04.29. 10:46:01

@Solid214: Ja, ezen és is felröhögtem!
ESZTÉTIKAILAG ő illik a képbe? Haha!Szerintetek tisztában van egyátlalán azzal, hogy melyik szónak mi a jelentése? Vagy csak úgy vagtában vagdalódzik olyan szavakkal, amiket a szerkesztők felírtak neki egy listára. Mert ha a csajszi esztétikailag odaillik, akkor viszont Pókica - a nevéhez híven - rohadtul nem illik oda ESZTÉTIKAILAG!

Niki szánalom. Még ha hét hónapig is tartana a nagyböjt, akkor se állnék neki könyörögni egyetlen férfinak sem, hogy légyszi húzzál már a botodra. Egyszerűen mert MEGALÁZÓ! Istenem ő ezt nem érezte gáznak? Nem bántotta a női mivoltát?

ŰberManci 2011.04.29. 10:47:29

Jó reggelt!

Komolyan kiütésem lesz már ettől az öntelt qvától! Teszi az agyát, hogy milyen okos, mikor a szerkesztők irányítják a játékát. Csak azt nem értem ezt valaki miért nem mondja már meg a szerencsétlennek? Lassan én sem fogom nézni, legalábbis addig amíg ez a gonosz gyökér bent van. Ha akkora nagyasszony lenne, mint amit előad, akkor Nikit küldte volna haza, ugyanúgy, mint az elején Katát. Csak nem beidomult kicsit az eltelt napok alatt? Nyomorult. Nem vagyok egy verekedős típus, de ezt a nőt úúúgy megütném, szépen, állcsúcson egyet, fekszik-alszik. Nem is értem ott bent, hogy bírják ki. ÁÁÁÁÁÁ. Asszem megyek iszom egy kv-t, attól hátha lelazulok.

Hilux94 2011.04.29. 10:49:42

MÉGHOGY AZ ÁDÁM NEM BUZI???

Az asszonnyal hangosan hahotáztunk, amikor a Niki karmai között vergődő Ádámnak az első spontán reakciója az volt, hogy Daniért kiáltott!

Sokféleképpen reagálhat ilyen "vészterhes" helyzetben egy férfiember, de pont egy másik hímért vonyítani segedelemért (akit pár estével korábban telibesmárolt), ennél nincs beszédesebb. :-)))

Sixx, ezt a ziccert kár volt kihagyni...

2011.04.29. 10:51:38

@bgalgan:
Nem minden tatabányai ellen szólt. Bocs, ha így jött le, nem volt szándékomban.

Hana30 2011.04.29. 10:52:12

@bohumil stejskal: Honnan tudod? Szerintem ők is simán tudták, hogy mi tétje a kérdőív kitöltésének. Erre még Kristóf is rájött - de azért stílusosan beírta a párja nevét egy-két helyre - ehhez nem kell Einsteinnek lenni. Szerintem mérlegelték, hogy ha már mennie kell, (és egyértelműen a régiek közül), akkor ki menjen. Szerintem Rinyácskát egyetlen fiú kedvelte igazán, a Kristóf, a többi ugyanolyan kiütést kapott tőle, mint mi magunk. Szerintem egyszerűen őt akarták hazaküldeni a Pók után.

Thorwald 2011.04.29. 10:52:16

@Hana30: Niki elmondasa szerint viccbol huzza az adamot.

Viszont megfigyeltem, hogy akarhanyszro frissitem az oldalt a T69es egyre faradtabban nez ram az elso keprol... félek.

Solid214 2011.04.29. 10:53:44

@Spaller Eta: :DDD télleg Takács Bálint!!! Én is utátam ezt a figurát a zsebtévében, mert állandóan nyafogott és vinnyogott (just like Dzsennike!)

Hana30 2011.04.29. 10:54:52

@Thorwald: Ezt kérlek MÁRKAHŰSÉGNEK hívják.

bgalgan 2011.04.29. 10:55:48

@Csárli Sín: áhh nem is vettem komolyan! csak műbalhéztam! :)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 10:57:43

@Spaller Eta: azt nagyon jól látod, hogy ez a csaj mentálisan de még inkább érzelmileg rendkívül sérült. Meg ugye egy idióta is de ez már más kérdés.

@Hana30: ezek a lányok nem arról híresek hogy odafigyelnének mi megalázó a női mivoltukra nézve és mi nem. Ebből lassan már könyvet lehetne írni. Kezdődött a tisztelet mantrával, aztán jött a nő vagyok tehát lassú vagyok és most meg a dugj meg azonnal különben felrobbanok. Egyik sem egy szép dolog. De hát ezeket a lyányokat nem a tartásuk miatt szeressük.

@ŰberManci: ó én is gyakran érzem, hogy pofán kellene verni ezt a csajt, de mivel nem lehet megtenni így igyekszem megnyugodni. Ahogy Szepi mondaná még sztrókot kapunk itt a nagy idegtől! :D

Thorwald 2011.04.29. 10:58:38

@Csárli Sín: Nah azert tatabanya kulsoalso nem semmi hely. Gyorbe jartam foiskolara es volt ott egy eleg durvan kinezo telep...
Mondjuk teny ami teny, Pesten is rengeteg a suttyoparaszt.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 10:59:20

@Thorwald: persze, hát mi mást mondana amikor Ádám láthatóan nem akarja megdugni.

ŰberManci 2011.04.29. 11:03:36

@Benyeszke: Igazad van, ez a nő tele van lelki sérülésekkel, nem bántak vele túl jól, ez meglátszik. De kétféle ember van, egyik aki erre úgy reagál, ahogy ő, hogy akkor én is ilyen rohadék leszek és kicseszek mindenkivel ahol lehet, a másik meg aki úgy gondolja, hogy nem teszi ezt másokkal, hiszen tudja milyen rossz érzés. Az, hogy merre hajlik mutatja azt, hogy milyen ember is valójában. Sajna ő ezek szerint rosszindulatú alapból.

Hana30 2011.04.29. 11:04:28

@Thorwald: Állati ez a levelezés!!!! Beszarok rajta!

Hana30 2011.04.29. 11:06:22

@Kivétel: A Szandra sovááááány? Nézzétek meg újra a képeket! Olyan bele van, olyan hasa az övnek nem igazán nevezhető szutyoka alatt, hogy csak ámultam.

Lotyó Bridzsida 2011.04.29. 11:08:28

@Hilux94:

Egyébként szerintem nem buzi, csak simán problémái vannak a nőkkel illetve a férfiasságával. Sokan vannak ilyenek.
Alfa hímnek és magabiztos férfinak TŰNIK. Egyébként pedig nagyjából egy igazi NŐ 2 perc alatt táncoltatná meg. De sajnos ilyen nincs a villában.
Eléggé óvodásan kezeli az ilyen helyzeteket, vagy talán inkább sután.
Egy férfiasságában biztos férfi 2 mp alatt állította volna le a Nikit, és nem sikítozik más pasik után ijedtében, és nem bandzsít óvodásan a kamerának.

bbking 2011.04.29. 11:09:25

Kristófot bírom egyre jobban. A legjobb beszólása tegnap, mikor Ádám visszajön a Szandrával való beszélgetésből, miről beszéltetek az időjárásról?

felmary 2011.04.29. 11:12:06

@Thorwald: Robi is utoljára választott

cöcke 2011.04.29. 11:13:32

@Hana30: a ruhája volt kegyetlenül elbaszott hagymaszabású, tényleg kövérítette, de attól még sovány. Képzeld el pl Nikit abban a ruhában :)

felmary 2011.04.29. 11:15:18

@Hana30: Szerintem úgy értette, hogy a Faszicsaj (nekem ez a név jön be legjobban) inkább Pókmajom karakrere külsőre, a Detti (aki meg finoman szólva sem modellalkat) egyáltalán nem hajaz rá.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 11:16:57

@bbking: nekem úgy tűnik, hogy egyre lassabban beszél és már néha nem tudom kivárni míg elmondja mit akar. Amúgy én is bírom.

felmary 2011.04.29. 11:20:34

@bbking: Az sztem is ott volt. Jó fej lehetne a csávó, ha nem mondaná folyton, hogy "hotelBA"

Thorwald 2011.04.29. 11:22:12

@Benyeszke: Merul az elem. Ez egyre lassabb lesz.
A vegen mire kijon a szobabol mehet befele, mire kier addigra besotetedett...
O fogja megnyerni mert letamasztjak valahova esott marad elrettento peldakent:)

bbking 2011.04.29. 11:23:09

@felmary: hotelba :))) hoo-teel-baa :))

Móka na 2011.04.29. 11:25:50

@Benyeszke: Na de ki volt Kristóffal az ágyban? Megcsinálta Dettit??? vagy mi van?

Móka na 2011.04.29. 11:27:43

@bohumil stejskal: Én őszintén örülök, hogy nem két napig tartott a "másnap"! Mondjuk kiváncsi vagyok mikor unod majd meg a saját összefoglalókat, vagy cél a vége? Előre is köszönöm a választ! :)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 11:29:17

@Móka na: én az ilyen előzeteseket már nem nagyon szoktam elemezni, mert a szerkesztők úgyis átvernek, ez már sokszor kiderült. Nem hinném, hogy szexeltek. Egyáltalán Kristóf volt aki ott ordított amikor valaki benyitott a szobába?
@Thorwald: remélem ő fog nyerni. Még akkor is ha lassú a lelkem.

Móka na 2011.04.29. 11:32:14

@Benyeszke: Fuu régebb te lassítottál be és néztek ezeket árgus szemmel nem? :)

Megvan a Kristóf fun club? :)

Átvitel honvéd 2011.04.29. 11:33:28

Általában nem néztem ezeket a szarokat, de sixxx összefoglalói addiktívak... szégyenszemre, kénytelen voltam belenézni. :D

Pók választása szerintem valahol "logikus". Nézzük sorjában. A két új lány valójában veszélytelen rá. Olyan hitványak, hogy maguktól is bukni fognak (kivéve a ló nincs, jó a szamár is esetét). Ha a nyafka cicus nem bukik el ezen a dicstelen módon, egyik már most távozott volna. Ha a Don nőjét ejti ki, egyértelműen megerősítette volna a közellenség-pozícióját, azaz ő maga adott volna a Don kezébe egy teljesen megcáfolhatatlan érvet arra, hogy a következő alkalommal mindenki az ő kiejtésének ügye mögé álljon. Azzal azonban, hogy Dani nőjét küldte haza, több dolgot is elért. Szétszedett egy stabil párt, a Don köréből. Mindezt úgy, hogy a vele kapcsolatos felelősséget el tudta kenni. Aztán "megengedte", hogy a Donra esetleg a saját építménye dőljön (van rá két hete, és nem is annyira valószínűtlen esély, ha szíve hölgye továbbra is kénytelen lesz hiányt szenvedni :) ).

Nekem Robi és Alíz kettőse a "sötét ló". Teljesen stabil pár, senkivel nem keverednek konfliktusba, eközben nem is unalmasak, és amíg a nagyok egymást gyepálják, a surranópályán szépen ott vannak az esélyesek között.

Megjegyzendő, hogy Póknak az a beszólása, hogy két lépéssel mindenki előtt jár, valószínűleg akkor is igaz, ha erre kizárólag a szerkesztők által feldobott- és az általa lecsapott labda miatt van egyáltalán lehetősége. Ádámnak nagy a szája, de épp a kérdőíves eset mutatja, hogy mennyire nem gondolkodik előre.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 11:35:06

@Móka na: kikérem magamnak én biztos hogy nem lassítottam be soha semmit. Az előzeteseket nagy ritkán szoktam megnézni. Szerintem Gliese lehetett talán, bár nem emlékszem. De tuti nem én :D

A Kristóf fun clubot vállalom, de az első megállapítás helytelen :D

Móka na 2011.04.29. 11:39:16

@Benyeszke: jajaj nem lehet mindig igazam, én vállalom :o) Bocs. :)

Móka na 2011.04.29. 11:39:51

jajaja Szia Vörös!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 11:41:23

@Móka na: :D

Ja és Krisztiánt vissza az Édenbe!

Móka na 2011.04.29. 11:44:38

@Benyeszke: Kit?? Krisztát és Levit nem? Vagy actiont szeretnél? Szerintem lehet Pók filmben is szerepelt, elő kellene keresni :).

bonobo11 2011.04.29. 11:44:52

Csalódtam Szandrában. Nikit kellett volna kiűznie az édenből. Ez hülye lépés volt. Mert Ádámnak tökmindegy hova áll Szandra ő akkor is utálta volna, ha pl. Gábor mögé áll, akkor is ha Robi mögé és hazamegy a gorillaképű Linda. Ha lúd legyen kövér, állt volna be Ádám mögé aztán hadd szóljon. Niki haza, marad Szandra-Ádám, aztán jövőhéten Ádám vadászhatta volna a csajokat, amikor lehet, hogy két fickó jön be egy-egy küldetéssel a végén meg talán védettséggel is. Az lett volna kemény. Kit is vadászhatott volna? Krisztát valószínűleg nem (Dani miatt), Jennifer ugye kilőve (mert már otthon bodorítja a hajakat). Gorillaképű Linda? Detti? Aliz (aki lehet Gábor ellenében kiejtené Ádámot)? Szóval a két lány Detti és Linda lett volna, nagyon kellett volna sakkoznia, hogy bennmaradjon. Azt megnéztem volna.

Így meg marad a feladat: Tahó Daninak csajt kell találni jövő héten. Ha nem sikerül akkor majd Ádám meg Niki elhordja Szandrát minden szar-szemétnek, mert ő a hibás, hogy a bunker Dani egyedül marad és hazamegy. Ádám egy este pityereg egy kicsit, Niki is pityereg, aztán másnaptól indul az akció Szandra kiűzetésére.

Szandrát okosabbnak hittem.

gizdacsavo 2011.04.29. 11:45:12

"A király egyre nehezebben bír Nikivel, mint mondja, dugni akar, de tőlem hiába várja a merevedést."

A legviccesebb, hogy miközben az elálló csöcsű üldözte, a Király Daniért kiabált segítségért. Már vártam, ahogy beront a meleg haverja, hogy egy péklapáttal hátbakúrja féltékenységből a szőkét. :)

Ja, és Bunkó Pistát vissza az Édenbe, a gyárkéménye megoldaná Niki gondját. :)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 11:53:53

@Móka na: oké, hát a magam részéről ritkán látok igazán jó férfisegget de az övé az volt. Úgyhogy ezért jöjjön vissza. :D Meg igenis megnéztem volna mit alakítanak Nikivel.

@gizdacsavo: szerinted Niki jelen helyzetében bevállalta volna Pistát? Az nagyon vicces lett volna. :D

bonobo11 2011.04.29. 11:54:05

@József István:

Niki nem hagyná ott Ádámot csak azért mert nem dugja meg. Ők a legstabilabbak. Ádám ugyan lenézi, meg tudja hogy hülye, de szerintem úgy van vele, hogy Niki az egyetlen akiben megbízhat és szerintem Niki is így van ezzel. Jöhet be itt bármilyen macsó állat aki rojtosra keféli Nikit, akkor is Ádámot választja, mert nyerni akar.

bonobo11 2011.04.29. 12:03:17

Plusz Ádám a tegnapi adásban magát is lejáratta, amikor Szandráról mondta hogy: "Miért nem állt be Kristóf mögé? Mert egy hülye"

Szerintem meg Ádám volt a gyökér. Szandra minek állt volna oda? Mert Jennifer hazament és nem állt ott más csak Detti? Ez nagy érv.

Átvitel honvéd 2011.04.29. 12:08:07

@bonobo11: Lehet, hogy igazad van. Bár, ha a klikk középpontjában helyet foglaló emberekként ők maguk hurcolnak egy kis belső konfliktust, és ez szép lassan, amúgy feltűnés nélkül mérgezi a klikket magát, szarkeverésre ad alkalmat, Póknak szerintem az is nettó haszon.

triss 2011.04.29. 12:08:14

sixx nagyon jó volt az összefoglaló, köszi :)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 12:11:54

@ŰberManci: tudod mit vettem észre? Hogy egyre több ilyen ember van és ez a hozzáállás lányoknál talán még visszataszítóbb. Szomorú, hogy keménykedéssel próbálják palástolni a gyengeséget. Egy dolog miatt remélem, hogy Szandra sokáig marad, hátha kipukkad a lufi és megláthatjuk mi van emögött a viselkedés mögött.

Átvitel honvéd 2011.04.29. 12:12:50

@bonobo11: Pontosan. Teljesen elvesztette a fonalat. Az, akiben van cseppnyi öntudat, ilyenkor vonul el tíz percre egy csendes helyre elszívni egy cigarettát, nézni a tájat, és halkan dühöngeni, hogy basszus, ezt de benéztem, hogy lehettem ekkora marha. Én.

Elgondolkodtato 2011.04.29. 12:14:17

Én csak arra lennék kiváncsi, Dzsenike szerint ki lett volna a második legtöbb negatív tulajdonsággal rendelkező nő. Kár, hogy ezt a kérdést kihagyták a szerkik...
BigfootKriszta nekem nagyon hiányozni fog, emberi volt (ezért nem beszélt túl sokat) és bármit mondtok egyből közölte Levivel (aki szintén nagyon hiányolok - vissza Levit!), hogy keressen más párt, mert mellette bukni fog...
Niki nagyon durván előadta a hiányérzetét, először láttam Ádám arcán emberi vonást (amikor poénkodva próbált a kamerába bandzsítani), még a végén kiderül, hogy humorérzéke is van:DDD

bonobo11 2011.04.29. 12:17:02

@József István:

Persze igazad van, bármi ami rontja a magot, az Szandrának jó. Csak az a baj, hogy szórják itt a védettségeket és azok mindig olyan embereknél landolnak akikből kinéztem, hogy komolyan élnek vele, erre Szandra volt az egyetlen aki a magból kilőtt egy tagot, most meg félmegoldással élt, még ha sikerülne az, hogy jövőhéten haza is megy Dani, akkor is ott marad az a páros, akiket mindenki a legerősebbnek tart a bentiek közül. Védettség védettség hátán, de Ádám-Niki marad, aztán lassan véget ér a játék.

Plusz azt se zárom ki, hogy persze nem lehet hinni az előzeteseknek úgy vannak vágva, de azt se zárom ki valahogy megbulizzák, hogy Szandra kipottyanjon jövőhéten, kitudja?

Szerintem Szandra bánni fogja, hogy nem lőtte ki Nikit a fenébe.

felmary 2011.04.29. 12:22:36

@bonobo11: Szandra azt nyilatkozta, hogy Nikiben látja a csíráját a szimpátiának. Sztem meg fel akarja majd használni Ádám ellen.
Aztán azt se felejtsétek el, hogy amikor majd egymást kezdik szórni, biztos, hogy nem lesz előny, ha valaki egy erős pár tagja. Szerintem jobb lesz az olyanoknak, mint Alíz & Gábor, akik csenben elbújnak a viharok elől. Szerintem sem Szandra, sem Ádám nem nyerhet.

a copfos 2011.04.29. 12:22:52

Pókmajom egy sérült nő, aki a nagy pofájával próbálja palástolni az esendőségét. Ezt még meg is bocsátanám neki. De ez a csaj gonosz. Durván. Erre viszont nincs mentség, az sem, ha megrúgdalta az élet.
Körömrágása? Nem adnék fegyvert a kezébe:-)

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 12:25:00

@Benyeszke: "Egy dolog miatt remélem, hogy Szandra sokáig marad, hátha kipukkad a lufi és megláthatjuk mi van emögött a viselkedés mögött."
Mi lenne? Egy jó nagy adag kisebbségi komplexus. A végéig benntartják, mert kell a műsor, de az a csaj egy rakás semmi. bolond.

szethi 2011.04.29. 12:25:12

@mutyilufi: "Mivel 24 órát sűrítenek egy órába valószínűleg sokmindenről lemaradunk. "

Mínusz reklám, meg a mi történt tegnap, ma, reklám előtt, után, helyett, szét, össze, vissza közben. Jó az netto 20 percnek is/24 óra.

szepi79 2011.04.29. 12:26:58

@Thorwald:

Legkedveltebb idesapám!

A sztrókveszély elmúlásának tán jobban örülök, mint amikor azt a gazember Pistát visszazavarták a pusztába hupákolni! Külön öröm számomra, hogy kend van annyira jólértesült, hogy a szomszéd falukból is meghallja a népek óbégatását, sajnos én félig megsükeltem, mert 4 éves koromig nem volt saját szobám, és mosógép mellett tartottak, de nem neheztelek én ezért ám senkire! Eszibe ne jusson ilyesmi! Amennyiben mindenképpen muszáj volt egy bikát visszazavarni a karámba, számomra is jó választásnak tűnik a Szent Ember, úgy hallottam, eccer még egy halálos betegedet is meggyógyitott, pedig három napi járásra volt tőle és elég volt csak rágondolnia. (Üröm az örömben, hogy a felépült beteg a csudálatos megmenekülése után rendezett tivornyában sajnálatos módon alkoholmérgezést szenvedett és már nem lehetett rajta segiteni.) Azonban tisztelettel megkérem kegyelmedet, hogy az én szellemi épülésben ne reménykedjék túlzottan, a Levente is remélt, aztán hogy járt ő is...

Tisztelettel zárom soraimat, és ismételten jelezném, hogy a pénz még nem érkezett meg
(valamennyivel) tisztább gyermeke

bohumil stejskal 2011.04.29. 12:27:02

@Móka na:
a végéig már csak kibírom. :))
reggelente olyan 10:30-ig nem nagyon szokott dúlni benne a munka iránti olthatatlan vágy, így inkább ezzel kezdek...

egyébként biztos belső információk szerint jövő héten visszatér tirpák pitta, aki gyantás-üvegszilánkos pöccsel seggbekúrhatja a kikötözött kristófot! :D

ŰberManci 2011.04.29. 12:28:39

@József István: Látszik, hogy nem nézed, akkor nem így gondolnád.
Ezzel nem Sixx beszámolóit szeretném lehúzni - távol álljon tőlem - hanem arra világítanék rá, hogy az apróbb mozzanatokat, szitukban való megnyilvánulásokat nem láttad eddig. Ez a szalamandra max Huanál jár előbb két lépéssel. Akkor van ekkora szája, amikor védettsége van, úgy más is könnyen ugrálna. Ha nézted volna, egyértelműen látszott, hogy meghúzta magát mostanában, amikor megkapta a védettséget, akkor kinyílt a csipája, és élvezettel kezdett el mindenkivel beszélgetni, kvázi az arcukba tolva, hogy megint én döntök kcsgök.. Enélkül egy utolsó kis senki, ezért is élvezi annyira a dolgot. Tipikus "kis ember hatalmat kap.." szindróma.
Most is azt mondom, ha igazán tökös lett volna Nikit szórja ki. Nyafikát kiejtették a fiúk, az nem az ő érdeme. Kriszta meg nem volt egy nagyon központi figura, sőt Korleone kifejezetten nem kedvelte. Ha úgy nézem még Korleone kezére játszott, aki amúgy is feláldozhatónak találta Krisztát és nem is örült neki, hogy Dani őt választotta. Szal' nem csinált tegnap sz*rt sem. Csak a normális nézőt idegesíti a rosszindulatú, qvája :D

dolna1978 2011.04.29. 12:30:28

Sziasztok!
Én Dettit nem írnám még le, sőt! Ha a Donnak van esze és az orránál tovább lát, akkor Dettit bent tartatja az utolsó pillanatokig, ha Niki kavarna, mert szerintem elfelejtitek, hogy Niki fejvesztve rohant Robihoz, hogy akkor most pajtizok veled! Robi viszont nem mondta meg neki, hogy Ms.Baltát választja.
Pók élvezi amit csinál, mert ha nem tenné, akkor kiszórta volna vagy Nikit, vagy Lindát, de szerintem így, hogy további bizonytalanságba tartja a Korleonét, illetve a nőjét megvárja amíg felőrlődik kettőjük viszonya.. és kövezzetek meg érte, de én baromira megnézém azt amit GRX 2011.04.29. 09:13:21 -i hozzászólásában vizionált :))))

ŰberManci 2011.04.29. 12:31:47

@a copfos: @nyílegyenes labirintus: Na látom nem vagyok a nézőpontommal egyedül, már azt hittem én ülök fordítva a lovon, hogy azt látom ez a nő bolond és rosszindulatú. De most megnyugodtam :D

bonobo11 2011.04.29. 12:32:57

@felmary:

"Sztem meg fel akarja majd használni Ádám ellen"

Ezért írtam az előbb azt, hogy Szandra még bánni fogja, hogy Nikit benntartotta. Beetetik valami álveszekedéssel, aztán megszivatják. Szerintem ez lesz jövőhéten.

Plusz én nem hinném, hogy Ádámék ne gondolnák majd azt hamarosan, hogy: " Gábor és Aliz olyan jól megvannak. Ez veszélyes ránk nézve " És akkor majd attól függ fiú vagy lány jön be a hotelbe aki esetleg védettséggel is bír, akkor majd a kiválasztáson Alizékhoz irányítják az illetőt, a szokásos "ha jól akarod itt érezni magad" szöveggel aztán annyi az amúgy számomra is tényleg szimpatikus párosnak.

ŰberManci 2011.04.29. 12:37:31

@bonobo11: Arra azért kíváncsi lennék, hogy Alizékat miért dugdossák ennyire a szerkesztők? Tényleg ennyire nem csinálnak semmit, vagy csak sunyiság van a dologban?

bgalgan 2011.04.29. 12:38:56

az jutott eszembe, hogy nem azért kapta Horváth Éva a konf szerepet mert a monogrammja az Éden Hotel rövidítésének anagrammája (vagy palindrómája)?
...bocs asszem túlaludtam magam! :)

Móka na 2011.04.29. 12:43:59

@bohumil stejskal: Már azt hittem, hogy úgy kell nekiindulnom a hétvégének, hogy kiestem a kegyeiből Főherceg:o). Őszintén örülök, hogy nem lesz feladva a másodösszefoglaló. Viszont én Csatti hiányolom, kérlek parancsold vissza a főúri murikra =)).

Pitta helyett reméljük jó kanok jönnek be, mondjuk Dani tesója vagy ilyesmi=)).

bonobo11 2011.04.29. 12:44:53

@ŰberManci:

Nem tudom. Szerintem csak Gábor sokat punnyad és szerintem egyedül. Ha megnézed a három hülye (Ádám,Dani,Kristóf) mindig együtt susmorog, szerintem Gábor nem nagyon tud kihez verődni.
De szerintem ha azon múlik Ádámék szétszakítják őket, ha lesz rá lehetőség, ha veszélyesnek ítélik őket. És ez a döntő különbség. Hogy Ádámék ha Dani vagy Kristóf sorsa múlna rajta szó nélkül kilőnék Gábort vagy Alizt. Fordítva megnézhetjük, Gábor nem tette védettséggel a zsebében. Ami nagy hiba volt.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 12:48:06

@nyílegyenes labirintus: :D Szerintem is bolond, és gonosz módon szeretném látni ahogy összezuhan.

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 12:50:30

@ŰberManci: Nehéz lenne másmilyennek látni a Pókot, hiába is hordja az álarcot. Haragszik a világra. Copfosnak van igaza, nem kicsit sérült a csaj.
Még ha (esetleg) szerepet játszik is szerkesztői utasításra...

szepi79 2011.04.29. 12:50:49

@bonobo11: " És akkor majd attól függ fiú vagy lány jön be a hotelbe aki esetleg védettséggel is bír"

szerintem már nem jön be senki új. 32 résznél járunk, 48 részes az egész, ergo lesz még 3db párválasztás, igy az utolsó hétre 2 páros marad. ha még most is jönne be plusz ember, akkor nagyon rohamléptékben kelleni kiszórni a népet.

bonobo11 2011.04.29. 12:53:40

@ŰberManci:

Amúgy szerintem Szandra nem annyira gáz. Az persze látszik, hogy eltiporna mindenkit, hogy nyerjen, de hát ő ezért ment szerintem.

Az ő baja az, hogy rosszul indított. Jól csinálta, hogy kilőtte Kata királykisasszonyt, de utána magára húzta ezt az "utáljatok,utálhat mindenki, engem nem érdekel, egyedül vagyok, szarok rá, kicsinállak titeket" stílust, ahelyett, hogy kicsit visszafogta volna magát, aztán persze szervezkedhetett volna, csak ne ilyen nyíltan. Jobban járt volna. A gorillaképű Lindát is ahogy beköltözött máris ellenségévé tette, pedig akár egy irányítható, buta szövetséges is lehetett volna belőle.
Most eggyel több ember aki utálja.

a copfos 2011.04.29. 12:54:20

@ŰberManci: Tegnapig még kételkedtem abban, hogy velejéig gonosz-e, de sajnos az. Tipikusan az az eset, aki a saját sérelmeit úgy érzi kiegynlítettnek, hogy másokat is bánt. Mindegy kinek, csak másnak is legyen szar.

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 12:54:33

@Benyeszke: Nem hinném, hogy nagyon kiakadna, kapott ő már eleget az élettől escort ügyből kifolyólag... :)
Elmondjam a végét?... na nem, mert sixx megint kipicsáz... :)

bonobo11 2011.04.29. 12:55:45

@szepi79 - Harciteknős idomár:

Én abból indultam ki, hogy úgy reklámozták annak idején, hogy 35 fiatal. Most ez ott tart, hogy a 35-höz még hiányzik 10-12. Nem tudom, hogy lesz. Akkor az a szám kamu lett volna?

szepi79 2011.04.29. 12:56:16

@bonobo11: "Amúgy szerintem Szandra nem annyira gáz"

azért a tegnapi eltiporlak mert gyenge vagy gyomorforgató volt.

"A gorillaképű Lindát is ahogy beköltözött máris ellenségévé tette, pedig akár egy irányítható, buta szövetséges is lehetett volna belőle."

valszeg úgy volt vele, hogy mindenképpen kiesik, aztán amikor megszerezte a védettséget, akkor nekiállt agyalni, mert arra nem volt felkészülve.

ŰberManci 2011.04.29. 12:56:32

@bonobo11: Igen, az teljesen egyértelmű, hogy Ádámék kiszórják Gábort és Alizt, ha arra kerül a sor, hiszen szegény Aliz már az elején terítéken volt.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 12:56:38

@a copfos: annyira jó, hogy nem csak én gondolom ezt így, de tényleg.

@szepi79 - Harciteknős idomár: akkor ez azt jelenti, hogy nemsokára vége van? Jaj. Pedig én tökre élvezem, mehetne még egy darabig. Mondjuk most lesz csak igazán izgalmas.

Hilux94 2011.04.29. 12:58:14

Mókás ez a sok Pókmajom-fikázás, amikor nagyjából ő az egyetlen, aki csinálja a plebsznek (nekünk) a cirkuszt. Ki a faszt érdekel, hogy szimpatikus, lelkileg sérült avagy sem? A többi ribők csak a farát hízlalta az elmúlt pár héten, istrángon vezetett jószág volt legfeljebb...

ŰberManci 2011.04.29. 12:59:03

@bonobo11: Az a baj, hogy ezt az "utáljon mindenki" jelmezt nem magára húzta, sajna belülről jön ez nála. Az okokat feljebb már kifejtettem. Vagy a Copfos is írta pár kommenttel feljebb. Ő az a típus, hogy dögöljön meg a másik tehene is..

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 12:59:38

@Móka na: A nyertest nem, csak a döntőt, de kussolok. A feleségemnek is elakartam mondani, hogy megtudtam, de azt mondta, hogy leveri a vesémet ha elmondom...

Din Serpahis 2011.04.29. 12:59:43

Szandra szerintem okosan rájött arra, hogy ezzel a viselkedéssel meg ádámék folyamatos basztatásával emeli a nézettséget, ezért a szerkesztők mögé rakják a hátszelet. Szóval nem véletlen, hogy néha bebunkózik.

Átvitel honvéd 2011.04.29. 12:59:47

@ŰberManci: tényleg nem láttam ezeket a nüanszokat, szóval akár így is lehet.

Bár... (mindig itt van a "bár")...

Ha jól végiggondoljuk, a nyitány után Pók lehetőségei meglehetősen beszűkültek. Közellenség lett. Nyilvánvaló volt, hogy ha nem vesz vissza, akkor annyi volt, vége (aztán ahogy telt az idő, az lett nyilvánvaló, hogy csinál, amit akar, akkor is vége). Azaz a boríték sikeres összeszedését megelőző időben egyetlen dolgot láthatott: hogy vége, nincs hatással az eseményekre, az meg maximum nulla lépés ;). Az ő fejével gondolkodva, szerintem mindig úgy viselkedett, ami a kezében levő lapoknak megfelelt. Játszik, taktikázik. A védettség most nem csak azt adta a kezébe, hogy bent marad, hanem azt is, hogy elvi síkon láthat két lépést előre, ha tud.

A rossz ripacs is benne van, az tény.

Növény (törölt) 2011.04.29. 13:01:50

@Benyeszke: csatlakozom, tényleg elmehuggyant a csaj és én is szeretném látni, ahogy kiborul :-) Olyan szép kis ámokot rendezhetne, hogy ihajjj :-)

ŰberManci 2011.04.29. 13:04:46

@Hilux94: Lehet, hogy neked hiányzik ez a cirkusz, de szerintem az elején, míg nem volt bent is jó volt a műsor, sőt jobb. Bocs, de én nem bírom a rosszindulatú embereket. Itt jegyezném meg -nyolcszázhuszonharmadjára - hogy nem ő ennyire okos, segítenek neki a szerkesztők, különben már rég nem lenne itt. Tehát ami miatt ő veri a mellét, azt nem ő érte el, hanem hozzásegítették.
A többi lány meg puhapuna valóban, de ez a nő egy gonosz qva és ez irritál. Aki meg azt mondja, hogy ettől jó fej... háát.. Sose legyen normálisabb nője :D

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 13:06:14

@nyílegyenes labirintus: hát nem tudom, lehet hogy kíváncsi lennék a végére. Vagy nem. Jaj nem tudom basszus mert akkor szerintem elveszíteném az érdeklődést. Még meggondolom :D

Thorwald 2011.04.29. 13:07:13

Masodik legkedvesebb, ugyanakkor egyetlen Fiam!

Sztrokveszely helyett pokveszely, nem tudom deresedo homlokommal melyiktol feljek jobban. Hallani a szomszed falvakbeli nípek obegatasat ugyan nem hallom, viszont az oreg Jozsi bacsiet igen, aki jomultkoriban elmeselte ki mennyit mikor es hogyan, sot azt is merre hany meter, amit Kristofunk (tudod, az oreg szekely fia aki borgolyobis rugdosasaban latta meg a jovojet) a lassubeszedu sosem tud.
Sajnalom ídös fiam, hogy csak negy eves korod utan tudtal elszakadni anyadtol, de addig bezony nem fogadtad el a Riskanak a tejit, csak anyad mellye köllött. Oszt hiaba magyaraztam néköd, hogy ideje lönne mán egy kis zsíroskenyérnök, csak nem halgattál a jó szóra. Hahöj csudadra jartak am a nepek a szomszídbul is, hogy nem vagy hajlando leszakadni anyadrul:)
Amugy a szomszeddal ertekeztuk meg a tegnapi este, hogy lehet varni kollott vón' a bika karámba zavarásával, mert a Krisztiánra igen nagy szüksége vóna annak a kamélejon mellyű leánynak, mert tüzel az istenadta de rendesen. A király már kétségbeesésében szemtemberér' kiáltott. Persze démon lakozik abban a nőben, nem más. Megmondta a falu papja is. Látni az állandó pucérkodásáról.
Hallottam én is Leventérül, hogy majd' megfúlt a hazatérte alkalmából rendezett vígasságban, de szerencsére valami mellyes leányka időben kirántotta saját okádékábol. Sajnálatos modon viszont mióta hazatért azóta minden második nap osszehányja az anyjaek verandajat, oszt szegeny asszony mar ott tart, hogy majd elmossa az eso.
Node mindek is szaporitom a szot. Egy a lenyeg tanulj fiam, mert benned van minden bizodalmunk! A Leventen elcsudalkoztunk edesanyaddal, mert ugy tudtam, hogy a kancsal Katival jarsz a szomszed utcabol. Nem szep az a lany, de annyira nem is csunya, hogy beLeventezz!

Penzt kuldeni nem tudok, de kuldtem a mult heten a pottyantos Sanyival neked egy libatoll parnat, azt szeretik a varosi nepek, majd elarusitod.

Vigyazz magadra fiam es okositsad magad, ha mar tamogatjuk az iskolaztatasodat!

Legkedveltebb Apad

ratrider02 2011.04.29. 13:07:43

Csak nekem tűnt fel. hogy HÉ folyamatosan édenkertnek hívta a hotelt?
Az oké hogy van egy Ádám odabent, ok van Éva is, de hol a kígyó? Azt mintha napokkal ezelőtt hazazavarták volna a hozzá tartozó Krisztiánnal egyetemben, nem?
A sminkesek vagy megtanulták rendesen a szakmájukat egy nap alatt, vagy csak megijedtek az előző napi felvételek visszanézése láttán, de mintha megtanulták volna sminkelni Faszicsajt. Pelyhes bajusznak nyomát sem találtam tegnap este.
Hennifer drága sértődötten senkitől el nem köszönve caplatott le a színről, kriszta távozása meg senkit nem hatott meg. Korleone egy hisztis pitsa férfi kivitelben, én kérek elnézést a hölgyektől. Pókmajom azért nem küldte haza Nikit, mert a riportban is megmondta, hogy szimpatizál vele. Valószínűleg esztétikailag illik a társaságba.

bonobo11 2011.04.29. 13:08:26

@szepi79 - Harciteknős idomár:

Mondjuk a példád, a tegnapival kapcsolatban amit Lindának mondott, azt én sem pártolom, embereileg is hülyeség volt, plusz taktikailag is hülyeség volt, akár hazament volna Szandra, akár nem.

Szerintem mindenki máshogy próbál játszani. ( Ha egyáltalán próbál és nem csak nyaral :) )
Sokan, mint Jennifer ezt a megbúvós, sunyiskodós taktikát alkalmazzák, hogy figyelnek aztán majd. . . Csak hát látjuk Jennifernél is ez "majd" meg "tudok én meglepetést okozni" maradt el mivel kipottyant és szerintem Szandra abból a szempontból jól csinálta például a Katás dolgot, hogy "mikor ha most nem" .

Emlékszel mikor bement azzal a Nikollal, már akkor mindenki lekurvázta, meg már akkor utálták, pedig még ki sem ejtette Katát. Hidd el nem sokáig húzta volna, így meg élt a lehetőséggel, hogy Katát kilőtte. Ezt pl. Jennifer már senkivel nem teheti meg, hiába bizonygatta, hogy ő is képes itt sok mindenre.

Kivétel 2011.04.29. 13:09:21

@Hana30: ezt én is néztem, de amikor mutatják fürdés közben, valahogy nem annyira látszik, hogy a hasa nagy... lehet a ruha miatt, de mindegy nekem nagyon vékony, főleg a lábai... és ha már itt tartunk szerintem sokkal sokkal nagyobb lába van, mint a szegény le Bigfoot-ozott Krisztának

Móka na 2011.04.29. 13:10:33

@nyílegyenes labirintus: Nekem jöhetne priviben mailben.:) Én nem verek le semmilyen vesét, 1-2 infót sikerült nekem is összeszednem, halvány fogalmam van a finalistákról, de jó lenne tudni biztos forrásból és jól. Aztán mekkorát néznénk ha nem így lenne a végén :).

Tiko 2011.04.29. 13:11:35

Nem olvastam el az összes kommentet. De amikbe beleolvastam azok közül egyik sem említi a Niki féle manipulációt a Pandorán.

Ezt már szépen mindenki elfelejti. Azt, hogy szépen Krisztikére fordította Pókmajom figyelmét..

Nem saját választás volt ez. Hanem tudat alatt befolyásolt..

De az, hogy ezt ti sem veszitek észre..

Khmm:)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 13:11:57

@Thorwald: esküszöm az ékezetek hiánya csak feldobja az egészet. Így még jobban érvényesül a tájszólás.
Amúgy melyik vidékről származtok? Csak mert a palóctól kezdve szögedin keresztül vasi tájszólásig minden van ebben :D

szepi79 2011.04.29. 13:13:49

@Thorwald:

idesapám!

nagyon szivesen szaporitanám itt a szót (meg a menyecskéket), de a Riska felrúgta a vedret és most az egész TSZnek elölről kell kezdenie a fejést, arról is rebesgetnek, hogy külön napszámosokat kell ide foganni, hogy hétvégére legyen tej a nagyvárosba is.

egyre inkább elfoglalt gyereke

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 13:13:58

@ratrider02: "Az oké hogy van egy Ádám odabent, ok van Éva is, de hol a kígyó? "
A kiLgyó a Bunkó Pitta gatyájában volt mikor elhagyta a Zédent! Legalábbis ott látták utoljára...

szepi79 2011.04.29. 13:15:34

@Benyeszke: én eredetileg gyöngyösről (nem a patásról, ami most benne van a bádogdobozban sokat, hanem a simáról), ami annyira azért nem peremvidék. bár most már jó ideje a nagy betonfaluban élek.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 13:15:55

@nyílegyenes labirintus: nem-nem, ő mondta, hogy ott van de látni senki nem látta. Ez már egy ilyen misztikum marad örökre.

bonobo11 2011.04.29. 13:16:26

@ŰberManci:

Persze, soha ilyen barátnőt mint Szandra, de amúgy én arra gondoltam a magára húzott stílussal kapcsolatban, ha csak annyira fogta volna vissza magát, mint ahogy azt ezelőtt két-három nappal ezelőtt tette, már könnyebb lett volna neki.
Lehet, hogy akkor se Robi, se Krisztián nem arról ábrándozott volna, hogy rögtön lecseréli ahogy tudja.

ŰberManci 2011.04.29. 13:18:12

@József István: Ehh, ennek a nőnek nincsenek lehetőségei, csak amit megteremtett magának, aztán a szerkesztők neki. Ha normális lenne, másképp kezdett volna bele, stb..stb..

Egyébként sosem értettem, hogy egy ilyen nő miért tetszik a férfiaknak? Márhogy az ősi dolgokat tekintve persze értem, de azon túl is azt kell látnom, hogy vannak férfiak, akik kifejezetten kedvelik az ilyen rosszindulatú, kígyó típusú nőket. Igen tudom a nők közt meg vannak olyanok, akik a tipikus rossz fiúkat szeretik - bár ezt szerintem kinövik idővel. Mindegy is, lényegében maradjon eme kérdés inkább költői, csak elgondolkodtam :)

parttalan 2011.04.29. 13:21:27

Végre a "régiek" is kezdenek fogyatkozni. És ráadásul mindjárt kettővel.

ratrider02 2011.04.29. 13:21:40

Tegnap volt szerencsém Alíz csülkeit vizslatni. Olyan megállítós felvevős varázsdobozom van. Hááááááát! Amellett, hogy pocokfeje van, nem gyenge x lábai és hihetetlen tömzsi dréktól lefelé, amit még csak rontott, hogy magassarkúban próbált egyensúlyozni.

Tiko 2011.04.29. 13:22:09

@parttalan: egyetértek. kidől lassan a domináns fél.

kisberci 2011.04.29. 13:22:41

PM körbejárt faggatózott mindenkinél hogy a hejében kit ejtenének ki. És Nikiben meglátta a mocskot, ahogy Bigfootra terelte a figyelmet. És gondolom Szandra agyába bevillant, hogy vannak még itt gonoszak, akiknek lehet a kedvére tenni és esetleg szövetségesnek állítani. Szerintem ezért ment rá Krisztára.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 13:22:48

@ŰberManci: ezt egy nő sose értheti meg. Számomra ez ugyanolyan rejtély mint az amit itt már egyszer fejtegettünk, hogy a férfiaknak különösebb szimpátia sem szükséges a dugáshoz, de persze az ilyen lányokkal semmi mást nem akarnak.

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 13:23:13

@Móka na: Küldtem. Felelősséget nem vállalok az infókért... :)

Tiko 2011.04.29. 13:23:36

@kisberci: na végre rajtam kívül is észreveszi vki:)

ŰberManci 2011.04.29. 13:27:19

@bonobo11: Igen, ezt én is pontosan így gondolom. Ahogy előbb is írtam, ha nem így kezdte volna.. Mindenki maga teremti meg a róla kialakult képet, amit aztán lehet még kicsit faragni egy rosszabb belépő után, de ő nagyon rosszul kezdte a bemutatkozást. Ezért is buta, egyből bele a közepébe arcoskodni mert épp védettsége van, pont ebből látszik, hogy nem gondolkodott előre, csak nagyra volt a védettségével. Aztán kezdett el agyalni, hogy lehet ezt nem így kéne, ekkor fordult meg a viselkedése, amit elég hülyén kezdett el megmagyarázni. Hülyének nézve a többieket. Áhh olyan átlátszó, hogy az már fáj.
Ez a csaj nem okos, max az előélete miatt rafkós, de legalább rosszindulatú és biztos, hogy nem követendő példa. Na erről ennyit, azt hiszem ma bőven kifejtettem szalamandráról alkotott véleményemet, nem ismétlem önmagam.
Már csak azt remélem hamar kiesik, mert ha látom-hallom irritál.

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 13:27:52

@Benyeszke: Pedig aszittem Pitta is villantott pöcst, annyit mondtátok már, hogy mekkora. :)

Móka na 2011.04.29. 13:28:56

@nyílegyenes labirintus: Köszi, köszi, köszi. Kiváncsi vagyok.. Én sem vállalok felelősséget :) semmiért. Ez csak szimat.

pöffeteg 2011.04.29. 13:28:59

Én is nagy Survivor fan vagyok!
Mikor az ismerőseim azzal jöttek, hogy ők a taktikázás miatt nézik az ÉH, azonnal azt mondtam, hogy akkor nézzék a Survivort, mert abban van, ebben meg nincs!
HOgy miért volt csak 1 lábszagú magyar? Egyrészt mert az nem kis pénz, ha rendesen meg akarják csinálni.Másrészt pedig ugyanilyen csökött agyak jelentkeznének, akikkel úgysem mennénk semmire.

ŰberManci 2011.04.29. 13:30:03

@nyílegyenes labirintus: Arról csak Pitta maga mondta, hogy gyárkémény :D

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.04.29. 13:31:59

Ádám nagyon gyűlöli a Pókmajmot, ez lesz a veszte.

Pókmajom atom hülye volt, hogy beígérte a szopatást Műfogsornak, nehéz így barátokat szerezni. Szerintem jól tette, hogy Krisztát tette ki (olyan érdekes ember volt, hogy meg kellett néznem a nevét), Jenifer pedig nagy örömömre távozott - ha Kristófot nem is, engem borzasztóan idegesített a máncogása.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 13:32:30

@nyílegyenes labirintus: én nem emlékszem hogy villantott volna, bár ugye ezen a téren is Kristóf párti vagyok :P

Szerintem csak ő mondta mindenkinek hogy mekkora van neki, még abban a kisfilmben is amikor a szexről kérdezték őket.

ratrider02 2011.04.29. 13:38:08

Pitta gyárkéménye csak legenda, legalábbis amíg valaki meg nem erősíti, hogy látta-fogta-érezte.
A töltöttgalamb Dettike elég szépen meghúzódika háttérben, van egy kis hamiskásmosoly a szája szegletében. Remélem jövő héten kavar vagy kettőt a főzeléken. Remélem őtt nem fogják neccharisnyába bújtatni, mert úgy nézne ki mint a húsvéti közöttt sonka....

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 13:38:24

@pöffeteg: "Egyrészt mert az nem kis pénz, ha rendesen meg akarják csinálni.Másrészt pedig ugyanilyen csökött agyak jelentkeznének, akikkel úgysem mennénk semmire. "
Nem hinném, hogy nagyobb költség, mint ez a kolumb kiruccanás.A csökött agyak meg nagyon nem jellemzőek abban. Ott azért virítani kell emberi értéket, mert hamar mész a levesbe. A Survivor nagyon nagy király.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 13:38:32

@Móka na: @nyílegyenes labirintus: menjetek oda de komolyan! Én meg itt őrlődöm, hogy kell-e az infó vagy nem. A legjobb az lenne, ha labirintus azt írná nekem, hogy ha kérném se küldené el amit tud. Így nem az én hibám lenne :D

Tiko 2011.04.29. 13:40:33

@Benyeszke: megmondom neked, hogy ki az aki biztosan nem nyeri.:)

ha ez ennyire fontos neked:D

Móka na 2011.04.29. 13:41:24

@Tiko: Te is tudsz valamit? Email-t várok én és sz. labirintus is =)).

ŰberManci 2011.04.29. 13:41:26

@Benyeszke: Szerintem ne akard tudni, oda lenne az egész izgalom, agyalás, idegeskedés :)

Tiko 2011.04.29. 13:42:03

@Móka na: az egyik játékos aki nem nyer, a legjobb barátom másodunokatestvére. kell a neve?:D

Móka na 2011.04.29. 13:42:20

@Benyeszke: Ajajja ilyen fontos hogy ki mi hol, azaz a nevek? Sz. annál viccesebb ennek a tudásnak a fényében követni az eseményeket. :)

Móka na 2011.04.29. 13:43:08

@Tiko: Ja ja, de félő, hogy ezt már ismerem, de kiváncsi vagyok. Előre is köszi!!!!!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 13:43:33

@ŰberManci: igen ez az ami visszatart. A családom már úgyis kitagadott amiért ezt nézem, akkor meg már érdemes kivárni a végét. :D

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 13:44:23

@ŰberManci: @Benyeszke: Okok, én nem tudom, ezeket a részeket Ti jobban vágjátok.
@Benyeszke: Kristóf párti, mi?... na... :D

Tiko 2011.04.29. 13:46:19

@Móka na: elküldtem. kis kísérő magyarázattal:)

pöffeteg 2011.04.29. 13:47:03

@nyílegyenes labirintus: Félreértettél, én is azt mondtam, hogy AZOK érnek valamit. Szerintem meg igenis sok pénz fellelni a helyszínt, mindent megszervezni, kitalálni a játékokat,biztosítani a hátteret, stb...persze csak, ha jól akarod csinálni.

Átvitel honvéd 2011.04.29. 13:49:24

@ŰberManci: azért a feldobott labdához kellett valaki, aki lecsapja. A régieket nyilván meglepetésként érte a boríték, és kockázatot minimalizáltak. A két új nő rácsaphatott volna, de láthatóan olyan sötétek, mint az éjszaka. Több lépésre voltak annak felfogásától, hogy nekik ez a boríték "kell" (és akkor még hol van a cselekvés...). Szerintem Pók akkor is átlátta volna, hogy neki ez "kell", ha az egyik új nő pozíciójában éri a szituáció.

Nekem egyébként nem k'éne. Az ágyamból persze van, akit nem dobnék ki, mert fizikai értelemben jó a felhozatal, de összességében egyik sem k'éne. Dögös külső mellé, az agyuk jó esetben is max. gyenge átlagos. Az unalmas. Szandra az egyetlen, aki az agyát az élettani funkciói fenntartásán túl valami másra is használja ebben a meccsben. Ez az, ami miatt élvezetes figyelni a kavarását. A hotelben. Messziről... ;)

Thorwald 2011.04.29. 13:50:05

@szepi79 - Harciteknős idomár: mönnyé' fiam mönnyé', mer osztán nem kapol napszámot, oszt megnezhessük magunk, ha kiebrudalnak nyugdijig tarto jo helyedrül!
Jómunkát fiam mönnyé' csak!

Fater

Hilux94 2011.04.29. 13:50:43

@ŰberManci: Nem lehet, hogy te vagy a rosszindulatú, lelkileg sérült, nőstény-nősténynek-farkasa, stb mer'ugye a szerkesztők kevéssé sem manipulatív összefoglalói alapján alkotsz véleményt, szakérted meg a szereplők cselekedeteit, motivációt, lelkivilágát? Költői kérdés, nem kell válaszolni! :-)

nyílegyenes labirintus 2011.04.29. 13:51:51

@pöffeteg: Igen, bocs, félreértettem. Egy az egyben koppintani kell az amcsi verziót, az telitalálat. Nem ilyen stohlbucis retek klubbos förmedvény, ami nálunk futott anno...

gorkmc 2011.04.29. 13:53:44

Biztos forrásból tudom, hogy Pókmajom azért szórta ki Bigfoot-ot, mert nem adta meg neki a tiszteletet. :-)

Thorwald 2011.04.29. 13:54:12

@Benyeszke: En Szekesfehervari vagyok, de eltem mar pesten most pedig szolnokon. Asszonykam csaladjanak vannak szegedi gyokerei:)

oscar dirlewanger 2011.04.29. 13:56:13

a következő széria:-éden hotel gyöngyöspata!!!!!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 13:57:43

@gorkmc: tényleg? Azt hittem csak olyanoktól vár el tiszteletet akikkel szexelt. Lehet h lemaradtunk valamiről? :D

ŰberManci 2011.04.29. 13:59:02

@Hilux94: Ahogy érzed :D Ha Te úgy gondolod, a lányodnak - ha nincs, majd a leendőnek esetleg - egy ilyen nő megfelelő jó példának, hát innen is gratulálok az éleslátásodhoz :D
Részemről téma és személyeskedés off.

gorkmc 2011.04.29. 14:01:57

@Benyeszke: Nem fért bele az összefoglalóba az a jelenetsor, amikor egyik este Dani Ádámnál járt, Kriszta lába meg beleakadt a Pók hálójába. :-D

ŰberManci 2011.04.29. 14:07:25

@József István: Igen a borítéknál egyértelmű volt, hogy azt meg kéne ragadni, de ez sajnos nálam már nem segít szalamandra megítélésén. Igazából a rosszindulata ellenében nehéz lenne bármit is tenni, ami megbillenthetné a mérleg nyelvét. Nálam már így marad, ez van :D

ŰberManci 2011.04.29. 14:09:24

@Hilux94: Jah, amúgy a megszakértésről. Itt mindenki ezt teszi, azért van a blog. Ha nem teszik, vagy nem bírod mások véleményét, javaslom olvass ablak-zsiráfot, az nyugtat.

bgalgan 2011.04.29. 14:12:07

Itt sokan valamit félreértenek! Miért kellene hogy innen bárki is példaképet válasszon magának? Ezek az emberek nem azért vannak ott, csak azért hogy szórakoztassanak minket! Ez olyan mint a gladiátor játékok modern változata! :)

ŰberManci 2011.04.29. 14:22:01

@bgalgan: Nem kell innen példaképet választani, de had ne tapsoljak valakinek ha nem tetszik. Bár tudom, mostanában ez a stílus a divat, hogy éltessük a hülyéket, mert az vagány, remélem nem gond, ha nem állok be :)

bgalgan 2011.04.29. 14:29:12

@ŰberManci: nem gond, sőt! ezért nem is értem mi a probléma! Jockeyt sem szidtam a Dallasból, pedig sosem volt szimpi!
ez is egy megrendezett műsor, kár túlreagálni

ŰberManci 2011.04.29. 14:35:16

@bgalgan: Persze igazad van. Azt viszont el kell fogadni, hogy itt mindenki elmondja a véleményét, ez egy ilyen hely. Pár epizóddal régebben Beácska vagy Benyészke, sajna már nem emlékszem kitűnően levezette, hogy ezért járunk ide. Hogy megvitassuk ki milyen, ki nem tetszik, ki tetszik, miért igen, miért nem. Véleményezünk, találgatunk, együtt izgulunk, ez erről szól :)
Az meg, hogy néha kicsit elragad a hév, az a temperamentumomat tükrözi, nem a rosszindulatomat, ahogy a fenti kedves fiatalember gondolja, de ez már az ő problémája :)
A lényeg, hogy ez egy ilyen hely, vélemények vannak, nem mindig egyformák, de aki ezt nem bírja, ne olvassa :)

bgalgan 2011.04.29. 14:39:26

abszolút egyetértek, én is ezért járok ide! és nem akarok békebírót játszani, de pontosan azért amit te is mondtál nincs értelme bárkikre is felkapni a vizet, hiszen mint tudjuk, a vélemény olyan mint egy ...(megfelelő behelyettesítendő) :D ha nem tetszik valakinek a véleménye, akkor egyszerűen tovább scrollozom! :)

protkova 2011.04.29. 14:39:59

Nem tudom írta e már valaki, de corleone tutira homár.
Tegnapi részből ez elég jól lejött, annyi hormonnal amennyinek össze kell jönnie ennyi idő elteltével, legalább szenvednie kellene, hogy nem dughat. De ez irányú erőfeszítéseket én a részéről csak a Dani és talán Kristóf irányában láttam lehet, hogy őket megugraná, de nyilvánvalónak látszik, hogy a női nemre teljesen veszélytelen...

*jinx* 2011.04.29. 14:44:43

@Spaller Eta: "Vagy hogy lehet azt komolyan gondolni, hogy kicsinál valakit odabent?"

ööö mintha ugyanezt mondta volna a Don is kidülledő szemekkel Alíznak néhány hete... vagy Gábor Dzseninek... nem csak a Pók. Úgy látszik ez standard szöveg ott...

Eruka 2011.04.29. 14:45:08

Szerintem tegnap a legnagyobb rohadék egyértelműen Csálécsöcs volt! annyira gusztustalanul viselkedett Krisztával, szíve szerint tort ült volna Kriszta még meleg torzóján... kis szarházi ribanc.
Nem is Krisztát, hanem a Kriszta-Dani párost sajnálom nagyon, mert nekem nagyon szimpik voltak így együtt - de valaki már írta, hogy éppen azért, mert nagyon stabil pár voltak, végigcsinálhatták volna, logikus volt Pók döntése :(

Az, hogy a fiúk ezzel a negatív listával mekkora öngólt rúgtak, azt nem is lehet mérni... mekkora hülyék már? Mondjuk kíváncsi lettem volna, ha mindenki csak Pók nevét írja be mindenhova, akkor vajon a szerkik mit tesznek. Jah, és ne feledkezzünk meg a pozitív listáról sem, sztem ezek után az sem sikkadhat csak úgy el. Talán köv. héten védettséget kap érte egy fiú?

mindenesetre én rendesen megdöbbentem azért azon, hogy 2 kopasz tudott bent maradni (egyrészt végre, másrészt egyiket sem tartom képesnek arra, hogy sokáig bírja. a Faszicsaj kifejezetten HÜLYE! Ostoba és tényleg gyenge... no comment)

ŰberManci 2011.04.29. 14:45:50

@protkova: Igen, ezt már sokan írták, de nm lehet, hogy csak tényleg nem akar semmi ilyesmibe belebonyolódni és inkább a játékot helyezi előtérbe a farka helyett, vagy egyszerűen csak nem akar kamerák előtt szexelni?

ŰberManci 2011.04.29. 14:51:06

@Eruka: Niki meg is mondta egy kis riportban, hogy nem véletlenül terelte szalamandra figyelmét Krisztára. Én is sajnálom Danit is meg Kristófot is, pedig a nyafkát sem nagyon bírtam. Én is gondoltam arra, hogy a pozitív listát is csak felhasználják, kíváncsi vagyok mi lesz vele.
Az lesz érdekes, hogy mi történik az új párokkal. Összeszoknak, vagy mennek még be újak és még cserélődnek?

gastro, missing in action 2011.04.29. 14:53:50

Ha jól számolom, akkor azt hiszem még jön be egy fiú, meg egy lány külön-külön és utána indul a leszalámizás nem?

_Molly 2011.04.29. 14:54:14

@borsz: "Alíz betrappol Gáborhoz, amit a T69-es azzal kommentál, hogy ez most biztos nagyon jól esett Robinak..."

Nem-nem! Nem Robit, hanem GABI-t mondott!:)

T69 artikulálni sem tud rendesen.

protkova 2011.04.29. 14:57:11

@ŰberManci: Eddig ezt gondoltam én is, de a szemét figyelve semmiféle olyanreakció nem jön át ami arra utalna, hogy érdekli a női nem.
Egy csajt sem néz meg rendesen, ahogyan pedig beszélt a Katával is néha olyan még csak aktív oldali homokostól (értsd a férfias buzi aki sosem tartja oda) láttam igaz nem ismerek sokat de mind hasonlóan reagál ha nőkkel kerül kapcsolatba.
Egyetlen kivétel volt amikor a Niki a medencében csőrözött ha jól emlékszem a Krisnyóffal, akkor volt valami a tekintetében, de az most már világos a számomra, hogy a Krisnyófnak szólt nem a háló társának.

_Molly 2011.04.29. 15:01:01

@ŰberManci: "inkább a játékot helyezi előtérbe a farka helyett, vagy egyszerűen csak nem akar kamerák előtt szexelni?"

Nyilván ez (is) van benne, de!

A szex és az elutasítás között van némi átmenet. Nem akarom Pókmajmot mantrázni, de pl. a tisztelet...

Mikor rinyál neki Niki a szexéhségéről, a Donnak egy jó szava sincs hozzá. Nem csitítja, nem biztosítja a megértéséről, nem magyarázkodik. Még annyi fáradságot sem vesz, hogy - ahogy írtátok már -, legalább hazudjon, hogy majd odakint, édes...
Csak gúnyolódik, meg pofákat vág a háta mögött, a kamerának.

Nőként ezt sértőbbnek tartom, mintha egyenlő partnerként kezelve elmagyarázza a másik, hogy mit akar, és mit vár el.

ratrider02 2011.04.29. 15:04:05

Megnéztem lassítva többször a jövő heti étvágygerjesztőt a tegnap adás végén:
Vagy Lassúbeszédű Kristóf, vagy Korleone kezel valakit az ágyban, és ha minden igaz, vagy Pókmajom nyit rájuk, vagy Pókmajom az akit kezelgetnek éppen. Legalábbis a csaj hangja mintha az övé lenne..... érdekes lesz a jövő hét!

ŰberManci 2011.04.29. 15:04:24

@protkova: Lehet, hogy igazad van. Az biztos, hogy a helyében Niki kirohanására legalább válaszoltam volna valami értelmeset, vagy megnyugtattam volna, vagy megmagyaráztam volna neki a viselkedésemet, mert ez a nem mondok semmit csak találgatásra ad okot valóban.
A másik, hogy ha homi, akkor ez hogy-hogy nem merül fel ott bent senkiben, nem is beszélnek róla. Lehet rájuk szóltak? Bár a múltkor Kristóf pedzegette a dolgot az édensorsokban, de ott sem kaptunk semmi érdemleges választ.

ŰberManci 2011.04.29. 15:06:03

@_Molly: Igen a pofavágás kifejezetten bunkóság volt.

2011.04.29. 15:12:49

Aki elkezdte nézni a műsort, az mégis milyen szereplőkre számított? Amellett, hogy nem feltétlenül kell taplósággal párosulnia (női és férfi oldalról sem), ide bizony kavarós emberek kellenek, tetszik vagy sem. Ki a franc kíváncsi egy ilyen természetű játékban halvérű potyautasokra? A nézőközönség nagy része biztos nem.

Nem, nem kell feltétlenül kisebbségi komplexusos, elrontott gyerekkorú, mindenkire-haragszom-mert-engem-mindenki-bántott típusú emberekkel feltölteni a műsort, de a show-hoz alapanyag is kell. Szarból meg ugye nem lehet várat építeni, sajnos ezt már a Viasat is tudja, mert a huszonvalahány eddig szereplőből 2 ember tartja életben hetek óta a műsort, a többi bőre két fillért nem ér.

Azon is lehet filózni, hogy miért kell Szandrának ennyire arcoskodnia és játszani a kemény leányt, akiről minden lepereg (pedig mennyire nem), de felvetődik a kérdés, hogy vajon mégis hogyan viselkedjen, mikor egyetlen szóváltás nélkül, első blikkre lekurvázta a hotellakók 90%-a. Ha nem ejti ki Katikát, a következő héten repül, csak mert a debil keménymag nem tudja felfogni az első nap óta sem, hogy ez alapjában nem egy csapatjáték, olyan szinten meg főleg nem, ahogy ők elképzelik (6-8 embert végig együtt tartani). Más járható út nemigen volt előtte, ígyis-úgyis utálták volna a kezdők, akkor meg minek udvarisakodni, hulljon a férgese. Megjegyzem, Ádáméknak éppen a saját viselkedésük az unszimpatikus, mert Szandra ugyanazt csinálja, mint Ádám, csak éppen a másik oldalon. Vicces, hogy más szemében a szálkát, a saját szemükben meg még a gerendát sem...

_Molly 2011.04.29. 15:13:47

@RAMBO: "Ádám nagyon gyűlöli a Pókmajmot, ez lesz a veszte."

Egyszer már beidéztem, de akkor most újra.:)
A Keresztapa 3-ban mondja Don Korleóne: ne gyűlöld az ellenségedet, mert elhomályosítja a látásodat.

Szerintem is ez lesz Ádám veszte.
Olyan keményen követeli a saját személye iránti lojalitást a többiektől (senki ne szóljon Szandrához!, hülye vagy te, hogy leállsz vele beszélgetni?! stb), hogy a végén ellene fordul(hat) az összes lány, de talán még a fiúk is. Ki szereti, ha állandóan dirigálnak neki?

nudlee 2011.04.29. 15:14:53

@protkova:

Na annál a résznél én hápogtam kb. hát hogyazistenbe lett beválogatva egy meleg pasi a nagy édenbe???
De még ha nagy csavar lenne és kiderülne, de hát egy szót nem szól a HorváthÉva arról, hogyhogy csak haverkodik a lányokkal? Nem volt egyetlen olyan pillantása sem a játékban, hogy megnézett volna valakit vagy csettintett volna hogy hohó, cicik, vagy bármi. Tuti más csapatban játszik...

Csárli Sín (törölt) 2011.04.29. 15:16:06

Jah, azt kifelejtettem, hogy olyan hírek szállingóznak Szekszárd felől, hogy Niki a műsor után elég jóban lett Szandrával. Semmiképp sem meglepő, max. elgondolkodtató, hogy akkor ki is játszotta az eszét igazán a motelben...

*jinx* 2011.04.29. 15:21:42

@gastro, missing in action: még négyen vannak.

@Eruka: de Pókmajmot nyerte a legrosszabb tulajdonságokkal bíró lány versenyt, de mivel védettsége volt a második helyezett repült.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.29. 15:22:17

@Csárli Sín: Szerintem senki sincsen rosszban, még ha itt úgy is tűnik, már csak azért sem, mert 24 órából látunk fél órát. Egyébként a szerkesztőkön múlik, hogy mit vágnak össze...
Szandra hasonlít Nikire stílusban, világos, hogy megtalálják egymást:)

GL-581 g 2011.04.29. 15:24:58

Most jutott eszembe a Don brilliáns terve arról, hogy Kata szülinapján küldi haza Pókmajmot.

Ehhez képest e jeles napon hazahúzott... Nyafika és Bigfoot, a két udvarhölgy is.

Boldog szülinapot Zsömi! :DDD

@ŰberManci: Nekem bejött. :) Bunkóság volt ugyan, de vicces.
Egyre inkább kibukik egyébként az, hogy Ádám mennyire nem nézi Nikit semmibe sem. Szerintem sem nőként, sem pedig értelmes lényként nem tud rátekinteni.
És nem hiszem, hogy homár lenne - most komolyan, aki nem gerjed egy Niki-típusú nőre, és füttyög minden segg után, mint egy ároktakarító munkás, az már rögtön homokos? (Apropó, Jenny kerek seggét éppen ő emelte be a köztudatba. :D)

Csárli Sín (törölt) 2011.04.29. 15:29:04

@ladyandhenk:
A normálisabbjában, aki lemászott a fáról, van annyi gerinc, hogy akit egyik héten olcsó ribancozik, azzal jövő héten nem lesz öribari. Nem kell vendettát sem tartani, meg lehet beszélni ezt azt, de az egyenes gerinc szerintem kizár elég sok mindent - teszem azt Niki és Szandra barátságát is.

yilane 2011.04.29. 15:33:41

Mit gondoltok, várható, hogy Jennifer is - úgy mint Dani - visszatér az ÉH-ba?

Gyanús, hogy senkitől se búcsúzott, csak lelépett. Plusz mintha T-69 is csak annyit mondott neki, hogy "azonnal hagyd el az ÉH-t", de mintha azt nem mondta volna, hogy "kiestél".

ŰberManci 2011.04.29. 15:33:54

@*jinx*: Na, ezt mondtam én is, hogy csak a játék miatt maradt kemény, nem homi. Csak annyit megtehetett volna, hogy partnerként kezeli Nikit, abban a helyzetben, és nem pofákat vág, mert az nem intelligens :) De amúgy igaza van.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 15:36:50

@yilane: kétszer eddig nem történt meg ugyanaz, ez a legjobb benne

yilane 2011.04.29. 15:36:59

@ratrider02:
A kiválasztáson a lányokra adott ruhák szerintem borzasztóan álltak valamennyi lányon, talán az egy Kriszta volt kivétel.

yilane 2011.04.29. 15:38:42

@Benyeszke:

Nem mintha visszavárnám - épp ellenkezőleg.

ŰberManci 2011.04.29. 15:39:19

@Csárli Sín: Én olvastam valahol, hogy Niki és Szandra barátok lettek a műsor után. Sajna úgy tűnik, hogy Niki is kicsit lazább erkölcsű, csak elhomályosult szalamandra mellett.

Halvérű potyautasokkal sem lenne jó valszeg, de nekem elég lett volna amit a többiek művelnek egymással ha nem jön Szandra. Hidd el, ha nem jött volna be egy közös ellenség, egymást kezdték volna ki előbb-utóbb. Ehhez nem kellett volna egy ennyire megosztó személyiség.
Sőt, lehet érdekesebb lett volna azt nézni, hogy fúrják egymást a nagy barátok a vége felé a lóvéért :D Most erről már lemaradtunk.

beacska 2011.04.29. 15:41:08

@szepi79 - Harciteknős idomár: jééé, én is ott születtem! dejó! ;D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.29. 15:44:09

@yilane: jó kérdés. Remélem, nem jön vissza...Menjen tanulni!

ratrider02 2011.04.29. 15:44:45

@ŰberManci: Valóban! Nem kellett ehhez Pókmajom. Gondoljatok csak a Kriszta felé irányuló általános utálatra. Előbb vagy utóbb kirakták volna a szűrét, és a tegnapi jelentekből kiindúlva Danit sem bántotta volna túl mélyen a dolog...

ratrider02 2011.04.29. 15:47:46

@yilane: Ok, hogy aruhák borzasztóan álltak, de a fedetlen testrészeiket figyelve mondtam azt, hogy egyik másik hölgyemény nem éppen manöken alkatú. Hozzáteszem, nem is biztos, hogy a modellalkat a legkívánatosabb, de míg fiúkból tettek be egy-két izmos, sportos srácot, addig a nőkből......

Csárli Sín (törölt) 2011.04.29. 15:49:44

@ŰberManci:
Nagy fúrások nem lettek volna szerintem, mivel Ádámon kívül mindenki annyira gyenge(elméjű), hogy sétagaloppban azt csinált volna velük, amit akar. Sajnos a 2-3. párválasztóra annyira elsatnyult a társaság, annyira elment a leghalványabb önbizalma is Ádámon kívül mindenkinek, hogy gyakorlatilag teljesen kiszámíthatóan, izgalom nélkül hullottak volna az emberek sorra. Egy-egy védettséggel sem értek volna semmit, ha az ilyen Gábor félék arra használják, hogy kiejtsék vele azokat, akiknek amúgy is a legrosszabbul állt a szénája, lásd Norbi. Szandra nélkül még mindig ott tartanánk, hogy levegővételi engedélyt is Ádikától kell kérni, és minden újonnan érkezőnek meghunyászkodva bocsánatot kérni, hogy nem takarodott haza magától.

Nem tudom, sírva vagy röhögéstől sírva néztem volna végig, amint Kristóf bárgyún, ámde egyre inkább lelkesedve elhiszi Ádámnak, hogy a saját érdekében kell elbúcsúznia a 25 milliótól, mert jobb lesz neki otthon Jenni, mint egy valag cash. Nagyon izgalmas lett volna :-)

gastro, missing in action 2011.04.29. 15:49:54

@*jinx*: akkor még jön egy fiú-lány eresztés is?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.04.29. 15:52:59

Az a baj, h esélyt sem adnak más embereknek, rögtön menniük kell. Pedig lehet, h valaki sokkal normálisabb, mint az eredeti, alap csapat! Inkább örülne, hogy abba bekerült, mint rögtön kicsinálni a másikat mindegyik. Bér kíváncsi lennék rá, h azt mi alapján választották, h ki megy első körben és ki, mikor máskor?!

gastro, missing in action 2011.04.29. 15:53:00

@ratrider02: majd a következőben lesznek jobb nők is:)

yilane 2011.04.29. 16:02:25

@ladyandhenk:

Valószínűleg az első körösöket látták a legjobbnak, hisz velük reklámozták a műsort is. Egyébként szerintem egyre gyengébb volt a felhozatal, legalábbis lányok terén. Rea és Tünde még egész jól nézett ki,(annak ellenére, hogy Reának pl. egyáltalán nem volt mimikája, l. Steven Seagal nyolc arca) de a többi már kevésbé.

ŰberManci 2011.04.29. 16:06:08

@Csárli Sín: Na ez az a vége lett volna jó :D Nem hiszem el, hogy akkor ne kezdtek volna el magukért játszani, mikor ott állnak a végén mondjuk 6-an barátok-barátnők.. Na aki még ott is Ádámra hallgatna, annak magam adnám át a diplomát töketlenségből :D

Hilux94 2011.04.29. 16:06:22

@ŰberManci: Nekem úgy tűnik, te nem bírod, ha görbe tükröt tartanak a véleményed elé. Most én is írjam azt, hogy kívül tágasabb, ne válaszolj rá, ha nem tetszik, stb? ;-)

A népnek cirkusz kell, ennyi a lényeg. Ha Szandra nem csinálná, nem tudnál kire (pláne ekkora terjedelemben) köpködni...

ŰberManci 2011.04.29. 16:06:53

@yilane: l. Steven Seagal nyolc arca És tényleg :D

ŰberManci 2011.04.29. 16:11:40

@Hilux94: Te apa, nem tudsz személyeskedés nélkül véleményt alkotni a játékról? Jó lenne, ha nem velem foglalkoznál. Én, veled ellentétben egy játékosról alkottam véleményt, aki vállalta ezt azzal, hogy oda bement, Te meg kötözködsz. Be lehet fejezni. Arról nem is beszélve, hogy nem kevesen osztják a véleményemet, drága vagy, hogy én voltam annyira szimpatikus, hogy belémköss. De ez a hely nem erre való. Lehet jobbra elfáradni. Pá.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 16:13:29

@ŰberManci: @Hilux94: hát mindennap össze kell veszni valakinek?
beacska hol vagy? :D

ŰberManci 2011.04.29. 16:16:35

@Benyeszke: Bocs, csak nem szeretem, ha személyeskednek. De befejeztem. Azt hiszem rájöttem mi baja, "túl nagy az autója" :D Na tényleg offolom a témát :)

szepi79 2011.04.29. 16:22:56

@beacska: tán még a testvérem is-e vagy?! :D

Eruka 2011.04.29. 16:23:29

@*jinx*: az rendben van, értem. de ha senki (!!!) mást nem írnak a lapra a fiúk, akkor nincs második helyezett!! :)) akkor mit csináltak vón a szerkik? ;-))

gorkmc 2011.04.29. 16:28:58

@Eruka: Semmit. Azt mondták volna, hogy Szandra megúszta. És mivel lett volna két dupla páros, az egyikből ugye Pókmajom küldi haza a lányt, a másik oldalon meg egy fiúnak kellett volna döntenie. Sanszosan GRobinak.

Eruka 2011.04.29. 16:36:56

@gorkmc: háááát... az rendben van, hogy manipulálnak, de ezt nincs nézőgyomor, ami beveszi... márpedig ők a nézőgyomorra hajtanak :D

gorkmc 2011.04.29. 16:41:38

@Eruka: Amúgy tényleg az lett volna nagy pofára esés, ha elveszik Szandra védettségét a negatív kritikák miatt. Akkor szerintem az egyetlen esélye GRobi lett volna, hátha őt menti meg Linda és Detti ellenében. Mert akkor ők is GRobi mögé álltak volna, szerintem.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 16:57:14

@ŰberManci: ja nem azért, velem is volt már ilyen itt, én sem szeretem a személyeskedést. Csak tegnap is volt egy ilyen "összecsapás" :D

Kivétel 2011.04.29. 17:05:03

Na ugye, mondtam, hogy Krisztának nincs is /olyan/ nagy lába.. megtudtam, hogy 38-as... Szandrának sokkal nagyobb van, vagy nagyobbnak tűnik a két fűszál lábszárához képest

Edecker Bürger 2011.04.29. 17:22:33

@ŰberManci: Már bocs, de egyetértek a többiekkel. Olyan szinten fröcsögsz Szandrára, használsz negatív tulajdonságokkal telepakolt mondatokat, és ha teheted minden másodikban lekurvázod, hogy az már beteges.
Lehet róla rossz véleményed, de így?
Ja, és nekem sem kell válaszolnod. Világbéke.

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.04.29. 17:36:34

Szasztok!
Arra sikerült rájönnötök (ez a kérdés keseríti meg a napomat :) ), hogy mi lehetett az a szó, ami után Pók kutakodott pici fejében, de rátalálva az "esztétikailag"-ra, nem keresett tovább? Őszintén érdekel. Persze aláírom, h Linda 'esztétikailag gyenge', hogy maradjunk a szakzsargonnál, de nem hiszem, h ez a szempont. Vagy tényleg szépségpolitikai alapon választ? :) Akkor mongyuk a tükröt kéne először hazaküldenie... Lehet, h Kriszta cuki anyajegye nem jött be neki?
No mindegy, Krisztát sajnálom, mert szép, de ezen kívül sokat nem tett hozzá az izgalmakhoz. És hát szeegéééééény Dzseenniiiii!! :) Mongyuk nekem jobb lett volna, ha valamelyikük (inkább Kriszta) helyett Alíz utazik, ő annyira nincs, h szerintem a medencébe is úgy ugrik bombát, h a víz még csak meg sem fodrozódik, pedig hát... Jenni legalább nyávog: szórakozás szempontjából kicsivel is beérem. :)
Az viszont karaj, h benn maradt a 2 új lány, bár Detti fekete ló, remélem, csak Linda ellenpontjaként játszotta, h ilyen mulya, és kinyílik majd a csipája. Linda meg csodálatos, vele most már összeállt egy brazil szappanopera teljes szereplőgárdája!
Ja meg még egy, ami felmerült bennem, nemtom, lehet, h ti megbeszéltétek már százszor, h beépített emberek lehetnek-e a hotelBA? Meraz megmagyarázhatná Pók egész ténykedését, meg h miért akarták a szerkesztők, h bennmaradjon még egy ideig ellenségnek. Eddig a játék végkimenetelét durván nem befolyásolta, de megkavarta a szart rendesen. Aztán ha végzett, kirakják. Így ő tudta is, h a boríték neki szól, csak azt hitte, kiesés, mert kezd fáradni, de a védettséggel egyértelműen azt üzenték neki, h vesse még be magát. Úgyhogy beveti. Nem rosszul.
Bár az összes eddigi elméletem, úgymint Dani viccei (mijei? :) ), meg a teória a bimbózó szerelem játékbeli áldásos hatásáról, hát szóval, nem voltak hosszú életűek, mondhatni fémes sikolyok közepette roskadtak önnön magukba legott, ez viszont így van, és kész. :) Egyre jobban tetszik Pók!
Azért az előzetesben a nyílt fenyegetés a Don fölé feszülve elég szigorú, jó kis hét jön!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 17:38:43

@Edecker Bürger: én válaszolok ha nem baj. Először is milyen többiekkel? Ketten vesztek össze. Másodszor szerintem itt többen vannak akik utálják a csajt és igen, használunk trágár kifejezéseket vele kapcsolatban, mert ez a véleményünk. Ugye ennek a kommentelésnek az a lényege, hogy mindenki elmondhatja a saját szuvenír :D véleményét. Szerintem ilyen helyen súlyos hiba személyeskedni mert nem egymás ellen vagyunk hanem egymás mellett. Szórakozunk, összecsapunk, különbözik a véleményünk de ne személyeskedjünk. Elsősorban azért mert nem ismerjük egymást.
Ha valakinek nem tetszik a stílusa csak ugorj és kész. Písz.

*jinx* 2011.04.29. 17:53:25

A borítékra nem volt ráírva, hogy csak Pók veheti el! Sőt mikor megfogta megkérdezte: nem kell senkinek? Mire többen mondták, hogy NEEEEEMMM (erről hazudott Kriszta a donnak). Na ezek után nyitotta ki pók.

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.04.29. 17:56:45

@Benyeszke: Hát kösz, bár nem az én érdemem, apukám adta! :)

@Edecker Bürger: @ŰberManci:
Én gyerekkoromban minden kóbojfilmet eljátszottam rögtön a film után, amikor még bennem volt a hangulata, kibaszott karaj volt! :) Ti is ezt csináljátok éppen?

Kivétel 2011.04.29. 17:59:18

@Benyeszke: én annyit értettem meg belőle, hogy végül is nincs igazság :)

beacska 2011.04.29. 18:01:58

@Benyeszke: itt vagyok! csak rohangálok egész nap. mire elolvasom, amit írtatok a távollétemben, mennem kell megint :)

beacska 2011.04.29. 18:03:00

@szepi79 - Harciteknős idomár: :DDD nem hiszem, mert az én testvérem 76-ban született ;D

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 18:04:54

@beacska: szét kell itten csapni a népek között megint e. :D
Na jó nem is.

@krono-szinklasztikus infundibulum: mindig akad aki előző este birkózószőnyegen aludt :D

@Kivétel: kegyetlen világ ez, igazság sosincs! :-)

beacska 2011.04.29. 18:13:43

nnna, azt akartam még a tegnap estéhez írni, hogy jó kis párválasztó volt! Nekem tetszett a dolgok alakulása (neeem, nem vagyok hajlandó felhúzni magam Szandra stílusán, kárpótlásul kaptam ma egy csekket az Eontól 144.000 ft-ról). Jenni elkacsázott, szegény Krisztánk is. Várható volt, a lehető legjobb húzása Szandrának (1. törleszett Levinek, 2. megígérte, hogy Ádám minden barátját kiszórja-Kriszta nem volt barátja, de ő a köv. hétre készül).
Ami vígasztaljon mindenkit, aki szurkolt Dani-Kriszta duónak, hogy az azóta eltelt 4 hónap alatt együtt vannak nagy szerelemben...(jól értesült forrás vetített itt pár hete-és én el is hiszem neki)

Észrevettétek már, hogy minden kiesőnak még aznap este felkerül a riportja a velvetre? HOL VAN KIESŐ-KRISZTA RIPORTJA? nem sikerült megírni? vagy....?

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.04.29. 18:17:32

@Kivétel: :)
Sőt, a krono-szinklasztikus infundibulum annak az elméleti ténynek a csillagászati leképeződése, h végtelen számú igazság létezik. Egy krono-szinklasztikus infundibulumban (nyugi, csak copiztam, írja le mégegyszer a franc) az is igazság, h Daninak, bár NEM úszta át a Balcsit hosszában, és NEM nyert aranyat maratoni helybenállásban, mert olyan NINCS, szóval mindezek ellenére mégis VAN humora, a játékot meg sikeresen végigviszi Kriszta oldalán, mert segíti őket a sarjadó szerelem biztonsága.
Asszem így a legérthetőbb. :)

Móka na 2011.04.29. 18:28:55

@krono-szinklasztikus infundibulum: Sziaaaaaaaaaaaaaa nagyon vicces majdnem kiskorú vagy te - kolesz stb.
Szóval tegnap én is megnéztem Danit :D, tudod a szerelem és na állítólag tényleg megvolt az az úszás, mtv híradó archívum ilyeneken is ment az infó. Ő és a földije az első, akik megcsinálták ha jól értettem. Volt sikertelen próbálkozás is, de megvolt az átúszás is majdnem két nap alatt.A maratoni helybenállás, na az is volt állítólag... szerintem az is értékelhető, hogy mikben vett részt :D, nem csak a humor. A részvétel is lehet humoros nem??:D

Móka na 2011.04.29. 18:29:58

@krono-szinklasztikus infundibulum: na látom nem sikerült az első felszólalásom befejezni, szóval nagyon vicces vagy ahhoz képest, hogy majdnem kiskorú :D

beacska 2011.04.29. 18:36:15

@Móka na: nem kiskorú ő, csak jópapnak készül ;D

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.04.29. 18:43:32

@Móka na: Igazából én ezektől függetlenül nagyon jó humorúnak tartom a Danit! Ha csak ez a két poénja lett volna, az elég sovány lenne, csak ezek merültek fel valakinél, és én tényleg azt hittem, hogy viccelt velük. Úgyhogy miután mindkét bevetett példa elbotlott fél perc alatt, jobbnak láttam teljes visszavonulót fújni. :) De az őszinte véleményem az, h az uszikálás nemcsak becsülendő teljesítmény, de vicces ötlet is, az ácsorgóverseny meg egyenesen frenetikus poén! Pláne megnyerni! :D

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.04.29. 18:49:14

@Móka na: Majdnem kiskorú??? Ilyet még azok se mondanak, akik látnak, nagyon kedves vagy! :) Bár egyszer tavaly a boltban elkérték a személyim, mert cigit akartam venni... maradjunk annyiban, h Jézus nem húzta eddig, mint én. ;)

szepi79 2011.04.29. 18:49:57

@beacska: akkor jó, már megijedtem, hogy van egy bea nevű tesóm, akire nem emlékszem. :D

Móka na 2011.04.29. 18:59:40

@krono-szinklasztikus infundibulum: ajaaj, akkor már érthető... de mi ez a kolesz? Valami valóságshow? Sok külföldi összezárva egy koleszba, hol nézhetünk bele?? :D

Móka na 2011.04.29. 19:01:03

@beacska: Még mindig állítom, hogy te jó sokmindent tudsz.Nem akarod mailben megosztani velem? Aztán elmondom miket tudok én:D, feltéve hogy mér releváns lesz. :)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 19:11:00

@krono-szinklasztikus infundibulum: én is azt hittem hogy "igazi" koleszos vagy. Olyan vicces, hogy a kommentek alapján elképzel az ember valamit a másikról aztán kiderül valami egész más.
Akkor hogy is van ez a kolesz? .D

inmemancsi 2011.04.29. 19:16:40

homokosokat nem tudom miért kellett betenni a játékba, nem fair a többiekkel szemben

Móka na 2011.04.29. 19:22:03

@Benyeszke: Azért az feltűnő volt sz., nem akarok senkit megsérteni, hogy nem tipikus 22 éves poénjai voltak. Szerintem ez tűnt fel itt sok mindenkinek, mert ha jól érzékelem itt inkább a 3o körüliek vannak túlsúlyban.

beacska 2011.04.29. 19:32:09

@Móka na: nem akarok irigynek tűnni, de én tényleg nem tudok semmit. és idő előtt nem is szeretnék.

Tényleg volt itt egy srác, aki kb. 3* szólt hozzá, amikor Danit visszahozták, és vadul bizonygatta, hogy "Dani a haverom barátja és együtt él a Krisztával". én csak belekapaszkodtam, mint utolsó szalmaszálba.

Móka na 2011.04.29. 19:32:41

@beacska: Ki akartam térni a mindenki fogyókúrázikra is, merthogy a genetikai segg ideje már lejárt, aztán nem tettem, de látom megvannak az utalások. :) Elköszönök, kell csatlakoznom a real társadalmi köreimhez, így elköszönök, de sörözés, koncert közben elmesélem milyen jófejeket találtam :D a virtuális térben. Sziasztok!

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.04.29. 19:34:24

@inmemancsi: szerintem a homokosokkal szemben nem fair. De melyika?

@Móka na: @Benyeszke: Banyek, mindjárt el kell mennem inni, oszt a komolyabbnál komolyabb felvetéseimre nem is válaszoltatok, csak én vagyok a téma! :) Fejezzük be az offolást azzal, h hajlott korom ellenére tanulok, mert csak lassan nő a fejem lágya befele, most épp Taljánföldön küldöm, koleszban. :) De nem is ez a lényeg, hanem hogy a Pók vajon lehet-e beépített ember, vagy ez is csak a turbulencia az agyamban?
Apropó Italia (bella), Dani rajongói oldalán tényleg fenn van minden olaszul, vagy csak az itteni net ilyen kedves velem? Bár nem tűnik google-ford.-nak.
Na sziasztok, mennem kell inni mennyiségi bort, h tovább mélyítsem a magyarokat övező tiszteletet, ami az italfogyasztási kapacitásunkat övezi!

Móka na 2011.04.29. 19:37:38

@krono-szinklasztikus infundibulum: eehhehehe na jó a hullámhossz is megvan. Igen lehet ez már felmerült itt!! Hajrá másnap :)

beacska 2011.04.29. 19:39:13

@krono-szinklasztikus infundibulum: jó, hátha még elolvasod. Szerintem Szandra nem beépített ember, csak kap néha-néha utalásokat, utasításokat ( álljon minél közelebb a fekete üvegasztalhoz pölö)

Általában tényleg vannak saját emberek, lehet, hogy itt is van tégla, de inkább valószínű, hogy csak spontán kapnak felváltva néha-néha némi segítséget, hogy jobban pörögjön a dolog. Lehet, hogy ők FELADATnak hívják. Csak nem mind van leleplezve.

Móka na 2011.04.29. 19:40:33

@beacska: Közben szóltak, hogy késünk hehhe, meg kell várni xnek míg lejár a mosógép.
Addig is elmondom, hogy mi merre. Nagyon ráérek mostanában melóban és asok facebook-os beszóllás kapcsán kutakodtam. És úgy láttam, hogy ez a fénykép ismerősnek jelölte az egyik Kolumbiában forgató háttérembert. Ebből gondoltam, hogy neked esetleg lehetnek infóid. :) Jó nyomozó vagyok? Vagy bakot lőttem? :)

inmemancsi 2011.04.29. 19:41:28

@krono-szinklasztikus infundibulum: ádámka (és danika is) egyértelmű a homoknak is lehet persze műsor, csak a szabályokat kellene kicsit átírni, vagy betehetik újjításként, hogy azt választanak párnak akit akarnak nemtől függetlenül

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.04.29. 19:42:36

@beacska: Azt írja a Velvet, h valami két hónapja ismerte meg a pasiját, az kb a Dani is lehet, nem? Egyébként marha aranyos, ahogy lenyilatkozza, h sikerült adnia a jégkirálynőt! :) Hát Krisztám, nem sikerült, de nekem pont ez tetszett benned!
És az milyen, hogy azt mondta, h az Éden Hotel óta nem mosott fogat? :D
Na télleg sziasztok!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 19:43:09

@Móka na: @krono-szinklasztikus infundibulum: ejnye fiúk, ebben a korban az alkohol már jobban megárt :P

@beacska: csináltam medvehagymás pogit, este felteszem

Móka na 2011.04.29. 19:46:14

@Benyeszke: Milyen fiúk?? :D =)), megárt, de legalább másnap jó szar. Én karfiollevest készítettem és tettem bele brokkolit, újítottam :D

beacska 2011.04.29. 19:46:18

@Móka na: miii? én nem is vagyok rajta a facsén...najó, keress meg az indán, mert az emilem bonyolultan elérhető (férjam munkagépén van)

krono-szinklasztikus infundibulum 2011.04.29. 19:47:48

@inmemancsi: Na ez például így nekem tetszene!
Ááááááááá, rohanok!

beacska 2011.04.29. 19:48:14

@Móka na: ja, mint anyósom: cukkíniből csinál tökfőzeléket :DD

Móka na 2011.04.29. 19:51:09

@beacska: na ez poénos volt hangosan felröhögtem, de az enyémben van karfiol is !!!

Móka na 2011.04.29. 19:53:41

@beacska: KÜldtem, mondjuk pár napja is írtam neked, priviben de nem válaszoltál. :) Nem akartam itt szóbahozni...:)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 19:54:04

@Móka na: bocsánatot kívánok, a helyes megszólítás a fiúk-lányok lett volna. :D
Én pont a másnapok miatt álltam le az ivással :D

@inmemancsi: én már az eleje óta ezt sürgetem, de persze azzal a kikötéssel, hogy érzelmi alapon kell dönteni. Mert stratégiai alapon (nőtársaim bocsássatok meg) két férfi jobban tudná játszani a játékot.

glyc-Erinke 2011.04.29. 19:55:16

kicsit lemaradtam az eseményekről, mert tegnap még a hv-t sem tudtam elolvasni (aztakurva, ilyen még nem is volt:)) és ma is csak most volt időm benézni, olvasni.. hát, mit mondjak, örülök, hogy az az észturbina nyafka dzsenifer végre elhúzott, már tikkelt a szemem, ha meghallottam az üvegrepesztő hangját. Krisztát sajnálom, de inkább a Dani-Kriszta párost.. és hát ez várható volt, hogy Pók bosszút áll.. A Don még múlt héten azt nyilatkozta, hogy nem bírja a Krisztát, most meg hogy sajnálkozott...biztos máshonnan fújt a szél, mint szokott..

Móka na 2011.04.29. 19:56:32

@beacska: Mennem kell, mert a lejárt a mosógép a barátnémnál. Várom a mailt. Kellemes estét!!!

GL-581 g 2011.04.29. 20:09:42

Észrevetéttek, hogy a rész végén, mikor Niki fűzi Ádámot, bennmaradt egy második hangsáv? Egy srác (talán Kristóf?) mond valami olyasmit, hogy
"Köszönjük, hogy ezt elmondtad, Ádám, mert a (...) azt a kérdést, hogy miért nem mered bevallani (...) az érzést".

Vacsi közben újranéztem, és majdnem félrenyeltem a meglepettségtől. Bizarr! :DD

Talán a tegnapelőtti Édensorsok interjú egy be nem vágott szövege? Vagy titkos üzenet a jövő hétről? :D

Vajon a srácokról kitöltött, pozitív kérdőívnek is lesz szerepe? Mondjuk védettséget kap a legtöbb pontot elért ember?

beacska 2011.04.29. 20:13:35

@Móka na: egyiket sem találom, de keresem vadul. béna vagyok, no

beacska 2011.04.29. 21:17:57

közvetíti ma vki a 18+-t?

haruka 2011.04.29. 21:23:45

nekem nem hiányozna Pókmajom, ha jobban belegondolok. sokkal jobban szerettem a műsort, mielőtt ő bement. kábé végigröhögtem az összeset, mostanában meg annyira nem.
a párválasztóhoz annyit, hogy Nikinek Kristóf mögé kellett volna állnia, de annyi esze van, mint egy marok lepkének. Kristóf őt választotta volna, Szandrának meg marad Ádám, nem esik ki még egy régi ember, aztán ha megint nők jönnek, Pókmajom repül.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.29. 21:27:10

@beacska: nem volt semmi a héten nem? Mármint ami miatt érdemes lenne nézni. Mondjuk amúgy se tudnám/akarnám mert a péntek az egyetlen nap amikor tudok aludni :D

haruka 2011.04.29. 21:31:17

@beacska: hellóóóóóóó! :) komolyan, fizikai fájdalmat érzek néha, hogy nem tudok egész nap kommentelni. :D de jövő héttől kicsit jobban ráérek majd szerencsére. :)

beacska 2011.04.29. 21:32:05

@haruka: nem baj, mi nem szaladunk el ;D

taktikázó (törölt) 2011.04.29. 21:34:35

@Csárli Sín: Nem csodálom, hogy Niki és Szandra kijönnek egymással, hisz mindketten ugyanabban a közegben "dolgoztak". Nyilvánvaló, hogy Niki nem az eladói fizetéséből csináltatta meg a melleit, és Szandra is azzal kérkedett Robinak, hogy 1,5 milliókat keresett havonta, s jól tudjuk, hogy milyen "munkával" lehet ennyit keresni. A sima rúdtánc ide kevés...

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.29. 23:02:24

Sziasztok. Még csak most olvasom a sok mai kommentet.

@Tiko: „Nem olvastam el az összes kommentet. De amikbe beleolvastam azok közül egyik sem említi a Niki féle manipulációt a Pandorán.
Ezt már szépen mindenki elfelejti. Azt, hogy szépen Krisztikére fordította Pókmajom figyelmét..
Nem saját választás volt ez. Hanem tudat alatt befolyásolt..”

Aliz is, amikor elmondta a Póknak a véleményét a feltett kérdésére, és sorolta, hogy a fiúk hogy reagálnának szerinte ha a Pók mögéjük állna. Ádám utálja, Kristófot nem tudta megítélni (de ugye az látszott, hogy Jenniért odavan), Gábor nem szimpatizál Pókkal, Dani viszont… olyasmit mondott, hogy a Dani nem omlana össze, ő stabil.

Éden 18+ -ban semmi új nem volt, leszámítva Robi részeg hosszú unalmas és csöppet sem szexi18+ dülöngélését.

Ja de Ádámtól hallhattuk miért nem khm... Nikit. Talán újravágták a szerkesztők, mert olvassák, hogy buzinak látszik a viselkedése. :)))

dr.Psy 2011.04.29. 23:23:59

@mosoly73: elárulod mi volt Ádám indoka? :) nem tudtam nézni a mait :(

*jinx* 2011.04.29. 23:27:26

@GL-581 g: Igen sztem védettséget kap a Don így nem tudja Pók kiejteni.

Kivel van az ágyban Kristóf, csak nem Niki?????????????????

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.29. 23:30:27

Szó szerint nem tudom idézni. Meg már késő is van, alig figyeltem, mert uncsi volt. Mondott olyasmit, hogy a Niki nem csúnya, de nem is szép nő (Kristóf és Dani bőszen bólogatott végig), de neki nem jön be semmiképpen. Megvárja inkább míg elalszik. (ez kicsit vicces volt) :)
Aztán, hogy ő már nem 20 éves, aki minden kóbor numerára ráindul vagy mi. Meg, hogy itt tart a világ, ahogy Niki viselkedik, nem bír magával, és hogy a mai világban szörnyű, hogy ilyenek a nők és hogy a nők a hűtlenek inkább manapság.
Kicsit zagyva lett bocsi :), de valami ilyesmit hallottam ki.

dr.Psy 2011.04.29. 23:34:59

:D tökéletesen megértem a főnököt :D örülök, hogy léteznek olyan hímneműek, akik nem mozdulnak rá minden lukra, csak mert lehet... mert ahogy niki ott áááádááámozott és könyörgött, hogy rakja már meg na az elég szánalom volt..

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.29. 23:35:41

@*jinx*: Nem igazán látszanak a szereplők. Akár új is lehet. Az előzetesben egy fiú fejetlen testét mutogatták. :) Fiú jön. Biztos ezért lesz Dani veszélyben, mert ugye Pók a párja és lecserélheti.

Talán Szandál az aki benyit "Ugye nem alszotok?" mondatot elsikoltva a látványra, de nem biztos, a hangja elvékonyodva nem egyértelmű, csak mintha gebe lába látszana.
Talán Kristóf szobájában keresi új öribari Dettit és nem számít a látványra, de mintha tapsikolna mikor felismeri a szitut.

*jinx* 2011.04.29. 23:41:17

@mosoly73: Azért gondolok Nikire, mert ugye most a 18+ -ban a Don panaszkodott rá és Kristóf kap az alkalmon, h viszket neki. Na meg bánatos szegényke, valahogy enyhíteni kell... :P

De Kristóf szobájában a másik oldalon van a bejárati ajtó, nem?

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.29. 23:45:30

@*jinx*: Hát ezt nem tudom, sose figyeltem a szobákat, ajtókat. Bárkik lehetnek, még két fiú is, mittomén! :)))

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.29. 23:47:03

Detti is rá volt indulva Kristófra, azért gondoltam talán meg... vigasztalja. :)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.30. 00:02:01

Jah még eszembe jutott, hogy Ádám azt mondta neki már érzelem is kell a szexhez.

Ha elfogadjuk a Danihoz vonzódását (feltételesen), és ehhez hozzágondoljuk amikor Dani Krisztának ecsetelte, hogy neki meg idő kell az érzelmek kialakulásához, akkor csak idő kérdése és lesz valami az egyik 18+ adásba, amit nem akarunk látni. :)

dr.Psy 2011.04.30. 00:16:45

@mosoly73: :DDD csak nem :D most kicsit javított nálam ezzel a "neki érzelem is kell hozzá" dumával a tegnapi hisztis kirohanása miatt lerombolt imidzsén

Agrael 2011.04.30. 01:04:22

@mosoly73: Két fiú is lehetne. Az feltűnt még valakinek, hogy mivel vigasztalta Dani Kristófot a választás után? Felajánlotta, hogy aludjanak együtt!?

Buzi-e a srác, vagy meleg-e?

Fredo78 2011.04.30. 10:00:31

Hosszas gondolkodás után rájöttem Linda kire emlékeztet: Ben Stiller
A tegnapi 18+ végén tényleg komoly volt Ádám: Úristen egy fiatal, csinos, nagymellű szőke nő egy luxusszállóban le akar velem feküdni! Felháborító! Hogy mik vannak! Mit képzel ez? Hová tart így a világ?
Én nem vagyok nagy pletyka elfogadó de kezdem azt gondolni hogy ez a srác tényleg homokbánya

Kivétel 2011.04.30. 10:29:28

@mosoly73: azt is mondta, hogy neki már nem kell csak "úgy" nő, valami érzelem féle is kell hozzá, és utána mondta, hogy bezzeg milyen most a világ, hogy a Niki simán, szinte bárkivel, csak szex miatt...

beacska 2011.04.30. 11:07:34

az azért vicces, hogy Krisztián férfikurva, mert meghúzta Szandrát (az esélyegyenlőség jegyében), de Ádám meg buzi, mert nem akarja Nikit (fejcsóva).

tovább fejlődött Ádám "6 év után szakított" storija: a nője megcsalta egy kósza numerával, ezért szakítottak. Ez az én verzióm, és köze nincs a látens homokosokhoz.

Fredo78 2011.04.30. 11:57:10

@beacska: Szerintem te nőnemű vagy (ez nem pejoratív csak azért írtam mert máshogy látjuk a dolgokat).
Az én olvasatomban azért kicsit máshogy viselkedne egy huszonpár éves szingli férfi aki több hete (hónapja?) nem volt nővel...

haruka 2011.04.30. 12:13:20

@Fredo78: azt azért tegyük hozzá, hogy nem csak úgy simán üdülnek egy hotelben, hanem az a hotel be van kamerázva, még a budi is. lehet, hogy nem akar ország-világ előtt meghúzni egy csajt, mert nem akarja magát és a családját kellemetlen helyzetbe hozni?

a copfos 2011.04.30. 12:37:40

@beacska: Egyetértek, Don iszonyú nagy pofont kaphatott a volt barátnőjétől, gyaníthatóan félrement a lányka. A férfiak sokkal nehezebben heverik ki a komoly érzelmeket (6 év hosszú idő), és sokan közülük jó ideig nem élnek szexuális életet, mert nincs helyén a kis lelkük. Végigéltem már ilyet pár fiú/férfi barátommal, cseppet sem meglepő, hogy Ádám nem akar kufircolni senkivel. A kamerák jelenléte már csak hab a tortán. Szóval nem hiszem, hogy Ádám meleg.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.04.30. 13:11:41

@bohumil stejskal: És nekem is escortnő parádé ugrott be, elnézve a kiválasztósdira rájuk szuszakolt dresszeket! Csak nekem a Szabadkai út háttérként.

Fredo78 2011.04.30. 13:12:50

@haruka: akkor mondja ezt, ne azt hogy milyen világ ez ahol nyomulnak a csajok. Ja és gondolom tudta hogy mi vár rá kamerák lányok ilyesmi...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.04.30. 13:21:03

@bgalgan: Földim! Hát szervusz! :)
Pókica már 7 éve a fővárosban székel.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.04.30. 13:26:41

@Spaller Eta: Ó, te kis naiv lélek! Játszi könnyedséggel ki lehet idegileg készíteni EGYEDÜL egy mentálisan még nem teljesen kifejlődött, gátlásokkal, megfelelési kényszerrel teli egyedet. Pusztán azzal, hogy hanyagolod a cselekedeteire a feedbacket. (amire konstans szüksége van, tekintve, hogy abból építi az önbizalmát, és tanulja az általános közösségi normát- jogilag felnőttként, kint az Életben)

beacska 2011.04.30. 13:30:40

@Fredo78: ééés? nem akar dugni bárkivel és kész. Attól még, hogy itt minden fiú röptében is Nikit, még nem lesz Ádám buzi. Van ok-okozat a helyes következtetés levonásakor, hát ez nem az.
Pl.:ha itt minden lány (ami nincs így, de tegyük fel) azt állítaná, hogy nahát ő tutira lefeküdt volna a Pittánkkal, attól én még nem vagyok leszbi, ha nem, ugye???

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.04.30. 13:30:44

@ŰberManci: Vagy gyenge. Van aki gyengeségből, gyávaságból nem bír kilábalni a bajából.

haruka 2011.04.30. 13:40:32

@Fredo78: jaj, hát régi vágású lovag, nem szereti, ha nyomulnak a nők. vannak még ilyen férfiak, ismerek is párat. most komolyan, nem mindegy? ha te úgy gondolod, buzi, bárki bármit mond, akkor is azt fogod gondolni.

beacska 2011.04.30. 13:45:48

@haruka: ;D szijja klubtársnőm! legalább mi hadd higyjünk a csodákban, nem? ;D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.04.30. 13:45:53

@Thorwald: Pont mint Anyegin meg a kedvese. Abba ne hagyjátok! Imádom!

Fredo78 2011.04.30. 13:54:12

@haruka: Hát nem épp ezt írtam de nem lényeges. Inkább arra a felvetésemre nem jött reakció: hogy csak szerintem néz ki Linda úgy mint Ben Stiller? :)

bgalgan 2011.04.30. 15:49:57

@neccharisnyás útonálló: szia! :) hát mondjuk annyi ideje már én is, de azért aki vidéken született szerintem az is marad! :D Jah és védeni is kell a kondér becsületét, vagy ilyesmi! :)))

bgalgan 2011.04.30. 15:54:04

@Fredo78: hahó, már korábban gastro, missing in action (2011.04.29. 08:09:10) is jelezte/pontosabban a felesége és én erre tökre felröhögtem mikor olvastam, mert akkor esett le végre hogy kire is emlékeztet a csaj! :D Szóval nem csak nektek tűnt fel a hasonlóság!

Rubicon 2011.04.30. 15:55:46

Ádám nem azért homo-gyanús, mert nem kell nekianiki, hanem mert Danival volt pár erősen erre utaló jelenete.
velvet.hu/celeb/2011/03/15/homoerotikus_tanccal_szorakoztattak_az_eden_hotel_faszijai/
..és a puszi stb.
Kis nyalás: ezerszer jobb az ÉH, mint a VV.
Számomra Levi volt a kedvenc ,de Detti is szmpi, szerintem Kristóffal szövetkezni fognak, az logikus lenne.

beacska 2011.04.30. 16:03:47

@Mezei ZsurLó: Detti nekem is szimpatikus. Olyan kis ártalmatlanul mosolygó. Meg tetszett, ahogy élt a Kristóf adta lehetőséggel kapásból. Remélem, jól ellesznek, és végre kap Kristóf is egy kis gyengédséget...;D

beacska 2011.04.30. 16:04:23

@Mezei ZsurLó: jajjj, nekem ez az egyik kedvencem!

ŰberManci 2011.04.30. 16:59:09

Szép napot!

Tegnap én is lemaradtam a 18+-ról, mert születésnap ürügyén elkövetett vacsora majd bulizás volt. Jajj öreg csontjaim :D

Na Ádám indokára reagálva, szerintem igaza van. Lehet, hogy csak huszonéves, de vannak olyanok, akik kicsit érettebbek a koruknál, nincs ezzel baj. Mindamellett, hogy vannak olyan húzásai amik nem szimpik, sőt az elején egyáltalán nem kedveltem, most azt kell mondjam, hogy osztom a véleményét. Egy önmagával tisztában lévő, érett férfiember nem feltétlenül érzi szükségét, hogy minden előtte elhaladó nőt megdugjon. Sőt vannak férfiak, akik kifejezetten nem szeretik azokat a nőket, akik így felajánlják magukat, mert abban nincs semmi izgalom és küzdelem. Nem hiszem, hogy ettől homi lenne. Ez kéne, hogy normális legyen, csak tudom ez manapság nem divat. A Niki féle - hogy ne mondjak megint csúnyát - lazább erkölcsű nők vannak divatban. De hála istennek ugye nem mindenkinek jönnek be. És ha emiatt homi lenne egy pasi, hát nem tudom.. lehet, hogy csak ebben a tekintetben normálisan gondolkodik?
A jövő heti szitura meg kíváncsi leszek, hogy mi volt az a szervezkedés, amikor Szalamandra Korleonéval beszélget.

ŰberManci 2011.04.30. 17:01:15

@neccharisnyás útonálló: Az is lehet, hogy gyenge. Ha így van, akkor a barátai segíthetnének neki jó útra terelődni.

kzolika 2011.04.30. 17:32:35

Csöcsi! Pinokkina mutasss mellet!

kzolika 2011.04.30. 17:43:17

@Agrael: Ezt nem érted. Ez olyan férfias együttalvás lenne.
Csak semmi buzulás. Buzulás az nuku.

taligas 2011.04.30. 18:11:12

Nevetséges azért lehomokozni valakit, mert nem fekszik le egy bekamerázott helyen egy ilyen Niki féle lánnyal. Ha nem tetszik neki, akkor csak azért húzza meg, hogy a ti kis lelketek megnyugodjon?:) Lehet, hogy a Rubens-féle, kicsit érettebb nőkre bukik, Nikinek még kéne hozzá vagy 30 kiló!:)
Pókica egy nagy rakás szánalom, már arra sem érzem érdemesnek, hogy szidjam. A monológ, amit előadott arról, hogy őt hogyan taposták el, ezért ő is legyűri a gyengéket...minimum kognitív csoportterápiáért kiált... Szánalmas és szerencsétlen ez a nő. Remélem, már nem kell sokáig néznünk aljas megnyilatkozásait!

GL-581 g 2011.04.30. 18:34:34

Megnéztem az ÉH18+-t, és a végén a pettingelős szobát. Elég fura: abban a szobában történik, ahol a héten Dani és Kriszta voltak (elárulják a falon lévő kovácsoltvas etnobiszbaszok).
Az ajtón mintha Szandra lépne be, a srác meg valami sötét hajú. Talán Kristóf? Vagy Robi?

Egyébként szerintem méltatlanul kevés figyelmet kapott egy kedves kis epizód: Pókmajom tiszteletes prédikációja a gyengedöngölésről meg a kesztyűfelvételről nálam elég erősen péklapát-pozitív...

haruka 2011.04.30. 19:00:19

@Fredo78: azt írtad, egyre jobban kezded elhinni a pletykát, igazad van. néha szeretek barokkos túlzásokba esni. :D de amúgy tényleg, nem tökmindegy? én spec nem a (nem létező) dugások miatt nézem a műsort.

haruka 2011.04.30. 19:02:56

@beacska: ja, remélem együtt maradnak. egyébként be kell vallanom, egyre jobban bírom Kristófot. néha olyan mondatai vannak (még ha lassan is adja elő őket), hogy én csak nézek. :D

beacska 2011.04.30. 20:47:36

@haruka: ja, ő az egyik legjobb arc bent. kétségtelenül.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.30. 22:06:57

@GL-581 g: "GL-581 g 2011.04.30. 18:34:34
Megnéztem az ÉH18+-t, és a végén a pettingelős szobát. Elég fura: abban a szobában történik, ahol a héten Dani és Kriszta voltak (elárulják a falon lévő kovácsoltvas etnobiszbaszok)."

Kriszta távozása után mintha Dani csomagolt volna bőröndöt, nem? Átköltözött Pókhoz vagy csak segített valakinek? Ha átköltözött, akkor talán Robi és Linda lenne a szobában.

*jinx* 2011.04.30. 22:35:31

@a copfos: igazad lehet az exével kapcsolatban... de akkor is fura ez a homoerotikus évődés Danival.

Shun Hasegawa 2011.05.01. 03:43:02

Lesz még két új fiú, és két új lány. Négy ciklus van még hátra, tehát az utolsó két ciklusban fog fogyni a létszám.
Nekem Kristóf a kedvencem, remélem sokáig bent marad még. Kriszta volt még rokonszenves, sajnos őt már haza küldték.

Nekem is az a véleményem, hogy a szerkesztők segítenek Pókmajomnak, és ez gusztustalan. Saját erejéből már nem lenne bent! De az is igaz, hogy kell a "műsor", mert sok rész így is unalmas. Ennyire nem volt választék a jelentkezők között?

Spaller Eta 2011.05.01. 09:29:44

@neccharisnyás útonálló: De hát az kurva kevés, hogy a Szandra ignorálja. Attól a többiek még keblükre ölelhetnék. Ahhoz, hogy a kicsinálás e módja hatékony lehessen, több ember által, egyidejűleg, együttesen, azonos irányban kifejtett ignoráció szükséges. :) Na, ez az amire a Szandrának nem igazán volt lehetősége a monológ időpontjában. Remélem később sem, de azt persze nem tudhatom.

De egyébként is nevetséges, hogy az fenyegetőzik kicsinálással, aki leginkább kicsinálásközeli állapotban van.

haruka 2011.05.01. 10:38:34

tegnap este pont odakapcsoltam az ismétlés azon részére, amikor Robi meg Szandra filozofálnak, és Szandra ott azt mondta, hogy ő tudatosan nem bánt senkit, mert olyankor mindig visszakapja (karma is a bitch, ugye), viszont akkor nem értem, mit emberkedett Lindával. valószínűleg a féltékenység miatt elborult az az okos Einstein agya, hehe.

Jozeph Pelikahn 2011.05.01. 12:39:17

Aki buzizza Ádámot az homofób, tehát látens buzi.

Meg a gépük előtt nagyszájúakat ha beraknánk egy ilyen bekamerázott helyre, bebújnának a sarokba és maguk alá csinálnának mert ki se mernének menni pisilni, haggyukmáezt...

fruzsii96 2011.05.01. 15:14:06

@haruka: Kristóf tényleg nagy arc.:DD Én néha besírok rajta! Amikor a Kata kiesett, a Levinek szólt be egy olyat, hogy: Te egy befőtt vagy ember! De olyan hanglejtéssel, hogy sírtam a röhögéstől.:DD Mondjuk a karkötő-lopási akciójuk sem volt semmi, jól mutatott az a boxer a fején.:) Én bírom Kristófot, ennyi.:DD

Móka na 2011.05.01. 20:26:05

Na nincs itt senki? Mindenki majálison van?? Rossz kedvem lett, valaki felvidíthatna...:)

Edecker Bürger 2011.05.01. 20:33:49

@Móka na: Szia, nekem is az van, akkor ha már összeadjuk, az pozitív lesz.

beacska 2011.05.01. 20:45:11

@Móka na: majális? ilyen szar időben?

Móka na 2011.05.01. 20:45:22

@Edecker Bürger: Biztos vagy ebben heeeh én kétlem :). De végre egy ember legalább.. :)

Móka na 2011.05.01. 20:47:51

@beacska: hát az imént lement cigiért és óriási nyüzsi volt, meg is lepődtem, így gondoltam, hogy tuti kárpótolják magukat :D, mozival, kocsmával vagy esti sétával, az imént pont nem esett.

Edecker Bürger 2011.05.01. 20:49:41

@Móka na: Áhh kösz, ilyen jót még nem mondtak rám. Én amiatt ültem le, mert az anyukámnál előkerült egy-két igen régi kép, és olyanok vannak rajta, akik már. Szóval érted. Plusz meghatott az is, hogy Ercsiben láttam egy stoppoló fiút, aki egy táblát tartott "Anyukámhoz" felirattal. Nem tudtuk felvenni, mert tele volt a kocsi. Pedig nem vagyok egy érzelmes típus, meg utálom a kötelező ünnepeket is. Mert olyan előírásszerű.

beacska 2011.05.01. 20:51:10

@Móka na: hát nekem nincs kedvem kimozdulni. Legszívesebben aludnék már...

Móka na 2011.05.01. 20:51:51

@Edecker Bürger: Anyukám távol él, de felhívtam :), azt hiszem neked rosszabb a leírtakból:( na de itt vagyunk

Móka na 2011.05.01. 20:53:15

@beacska: Hát ez az ami nálam nem mostanában lesz, most hogy teljesen felpörögtem a mostani felfedezésemen:(.

Edecker Bürger 2011.05.01. 20:56:56

@Móka na: Nálunk - itt ahol élünk, lakunk - lett volna klassz majális, de szerintem elmosta az eső. Jó szokott lenni. Régebben egy birkaszaros legelőre gyűlt össze a népség (mindenféle központi szervezés nélkül) és jól érezte magát. Mostanában más a történet, oda már nem lehet menni.
Pont most próbáltam valami vicceset írni, erre a Comedy-n a Hofi a Kiöregedett vadászkutyát énekli.

Móka na 2011.05.01. 20:58:01

@beacska: hosszú hosszú, van benne egy hímnemű is.:o)

beacska 2011.05.01. 21:02:10

@Móka na: és miért van a végén :(. a felpörgés utá nem :) kéne legyen?

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:06:10

@beacska: Ahogy levettem a kommentjeidből, te is az a korosztály vagy, akinek ez még jelent valamit.

Na mindegy, lépjünk túl ezen. Viharos eső volt, az egyik kutyánk kint volt, hát ha még sarat láttatok, az semmi. Fürdetés, hátha a fekete-feketéből fekete-fehér lesz. Két kölyök küszködött, de hát ugye a kutyák időnként megrázzák magukat, ha vizesek. Én az ablakban könyökölve nagyon jókat röhögtem rajtuk, és hangosan drukkoltam, emelve a tevékenység fényét. Nem kicsit utáltak csurom vizesen.

Móka na 2011.05.01. 21:10:22

@beacska: felpörgés volt, mert felment a pulzusom a felfedezés láttán, így nehéz lesz elaludni :( és persze megint a hülye orrom, kellett nekem..
Na én ezt hallgatom, hátha jobb kedvem lesz, lehet nektek nem jön be ez az elmebeteg stílus :o)
www.youtube.com/watch?v=XvyCAIOq0OY&feature=related

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:10:37

@beacska: Annyira beborultam a saját mondataimba, hogy dekódoljátok már nekem is amiről szó van. Most Móka na összejött vagy sem? Vagy félreértettem valamit?

Móka na 2011.05.01. 21:14:45

@Edecker Bürger: Egy bizonyos hogy volt-ról van szó:), ami ezek sz. még mindig tud újat nyújtani.Ez a hogyan beszéljünk rébuszokban, a többiek majd kitalálják verseny, úgy látom =)).

beacska 2011.05.01. 21:18:58

@Edecker Bürger: én nem szoktam kutyát mosni. vhogy a mienket nem kell. (lsd. kis kép)

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:24:18

@beacska: Hát jó, de ez egy nagyon rendes puminak néz ki. Tetszik!
De ez akiről szó van, bejár a lakásba (nem az enyémbe hanem a gyerekhez), tehát kellett. Azt a mocskot! Hehe, még meg is fésülték, hatszáz kiló szőr jött ki, pedig husky, nem is egy bonyolult fajta. Mármint ebből a szempontból.

beacska 2011.05.01. 21:26:11

@Edecker Bürger: a mienk is bejár (nagy legyintés). de beküldöm a helyére száradni, és ott szárad vadul. Aztán már csak ki kell kefélni. ;)

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:26:34

@beacska: És tessék, az ember próbál lelki vigaszt nyújtani, erre eltűnik Móka.

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:28:49

@beacska: Eltaláltam, pumi? Nagyon szeretem a fajtát.
A husky ilyen szempontból kezelhetetlen (nem is az enyém). A sajátom, egy westie, az így működik, mint nálatok. Pedig az aztán fehér gyárilag.

Móka na 2011.05.01. 21:29:03

@Edecker Bürger: nekem is kell kutya ..:) de most 4o nm-re hova :), közben próbálom magam több síkon vígasztalni :D.

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:33:12

@Móka na: Jaj drágám, egy faszi sem ér ennyit.
A macska az jó, ilyen kis helyre is. Csak a végén nehogy a macskás nő legyél ha így beborulsz. Nyomj be valamit. Ha mást nem, egy kólát.

Ljubica 2011.05.01. 21:35:27

Hello Hölgyek! Csak nem szomorú vasárnapot tartanak? :)

beacska 2011.05.01. 21:37:27

@Edecker Bürger: igen, az, ügyes vagy! pedig ez még a kölyökszőre, azóta kiszürkült, és előírás-szerű lett.

beacska 2011.05.01. 21:38:50

@Ljubica: szia! ááá, én nem búslakodom, csak várom, hogy összegyűljön a család: lánygyerek VV-t néz, fiúk meg a kocsmában Róma meccset.

Móka na 2011.05.01. 21:39:41

@Edecker Bürger: Senkit nem akarok megsérteni, de a macska nem az én világom, akkor inkább aranyhal:). Én is agyaltam már egy kis pálinkán... még eldöntöm, az van a hűtőben :D

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:41:01

@Ljubica: De, de már jobb a helyzet. Főleg hogy megvagy, már napok óta hiányoltalak.
@beacska: Egy időben mindent tanulmányoztam róluk, szerettem volna egy kölyköt. De most emellé a két hülye mellé egy ilyen okos állatot? Pedig terület is van elég.

beacska 2011.05.01. 21:43:43

@Móka na: nekünk fél éve van cicánk, szigorúan egerészés céllal, de mindenkit elvarázsolt. pedig egyáltalán nem voltunk macskások. Irtó jó fej. Igaz, hogy nem jöhet be, és így nem hiszi, hogy ő sz*arta a spanyolviaszt ;)

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:44:41

@Móka na: Áhh, én is utáltam őket, egészen addig, míg nem lett egy sziámi macskánk csak úgy hirtelen és mellékesen. Most 21 éves, akkor volt 8 hónapos, ibolyakék szemekkel. Megváltozott a véleményem, de ha a férjem látnád, betojnál rajta. Pedig alapból ő is elutasító volt (mármint akkor régen).

beacska 2011.05.01. 21:46:13

@Edecker Bürger: hát nálunk hosszú alkudozás, és mérlegelés eredménye lett ez a fajta. Nem túlzottan szerettem a kutyákat. De én lettem a falkavezér. és nem azért, mert én adok neki enni ;)

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:47:32

@beacska: Ezek a mocskos dögök pontosan ki tudják szaszerolni, meddig lehet elmenni. Azért ha egy év múlva arra ébredsz, hogy a lábadnál alszik, akkor ne csodálkozz.

Tudjátok hol vannak a többiek? A Hajni féle HV-nál! Csak hogy árulkodjak.

beacska 2011.05.01. 21:48:06

@Edecker Bürger: legyenek, bosszankodjanak csak!!!(kac-kac)

Móka na 2011.05.01. 21:49:48

@Edecker Bürger: fufuu érdekes arcok vannak ott? Mert én azt nem nézem, gyorsan meg is nézem kik azok akik kétfelé játszanak :) Közben lement az első korty szatmári szilva :) még van egy kortyom, ennyit szavaztam meg magamnak mára. :)

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:49:53

@beacska: Tudom, mindenki ezt mondja, de engem tényleg nem érdekel a VV, nem is nézem, a blogot szoktam olvasni. Az előbb, mikor benéztem, tetőfokára hágott az izgalom.

beacska 2011.05.01. 21:49:57

@Edecker Bürger: a macskával a nyár nem lesz könnyű, mert nyitva szokott lenni a terasz ajtó, de igyekszünk résen lenni ;)

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:52:55

@beacska: Ha kétszer kizavarod, van annyi esze, hogy tudja, tilos bemenni. Nem lesz vele baj, hidd el. De ha egyszer beengeded, nincs vége. Láttad a Simons Cat rajzfilmeket? Nézd meg a tube-on!

beacska 2011.05.01. 21:53:13

@Edecker Bürger: engem addig érdekelt, amíg Olivér bent volt, mert legalább volt agyalás, de aztán a két Rácz! (brrr...). Meg a kommentelők is csak egymást szapulják. Borzalom...(fejcsóva)

Ljubica 2011.05.01. 21:53:48

@beacska:
Akkor még néhány perc és lőheted fel neki a pizsamát, mindjárt vége.
Hacsak nem kommentel utána még, mint a kedves mama... :)

beacska 2011.05.01. 21:54:43

@Edecker Bürger: már tudja! körbe néz, aztán ha rászólunk: tralla-la, én nem is akartam bemenni...

beacska 2011.05.01. 21:55:25

@Ljubica: nem, itt ül, és diktálni akar nekem, de juszt sem vagyok hajlandó VV-s témában írni ;)

Móka na 2011.05.01. 21:56:14

@Ljubica: =)) heheeh
@beacska: nekem is netről Olivér volt az egyetlen szimpatikus, sz. hasonlít az ízlésünk :).

Ljubica 2011.05.01. 21:57:15

@Edecker Bürger:
Nekem is hiányoztál - hiányoztatok! :)
21 éves MACSKA? Hogyhogyhogy? :-O

Edecker Bürger 2011.05.01. 21:58:53

@beacska: Az elején jó csapat volt, csak aztán beugrottak az ügyeletes köpködők (mindkét oldalon). Azért jó volna, ha itt nem úgy lenne. Az elején itt is inkább a vidámság volt a jellemző, mostmár van aki úgy gondolja, véresen komoly dologról van szó. Jó, nekem sem kellett volna a múltkor annyira beszólni valakinek, de sosem tudom tartani a pofám. Örüljünk egymásnak, röhögjünk a szereplőkön, mérlegeljük a lehetőségeket, oszt ennyi.

beacska 2011.05.01. 22:00:24

@Edecker Bürger: talán sixx rutinosabban rendet tud tenni. eddig csírájában el tudta folytani. Meg segítünk is egymásnak kiutálni a trollokat ;)

Móka na 2011.05.01. 22:01:55

@Edecker Bürger: hát én nagyon remélem, hogy így marad, ha nem más majd a király tesz róla. Nekem eddig ez volt a szimpi, hogy ezt az aloldalt elkerülték az elmegyógyintézesek - lásd velvet kommentek- mondjuk nekünk itt van Bohu, de ugye ő nekem nagy kedvencem :).

beacska 2011.05.01. 22:02:25

@Ljubica: már csak a Róma meccset kell kibekkelnem vhogy.

Edecker Bürger 2011.05.01. 22:03:42

@beacska: Hát sixx nagyon kemény tud lenni. Egyszer valaki számonkérte tőle, miért tiltotta ki. Mit írt vissza? Nem magyarázkodott, semmi. - Azért mert azt mondtam bazmeg. - kész. Sírtam a röhögéstől. Mondjuk csodálkozom, hogy most hagyja a népséget offolni, de gondolom itt jobban belefér, mint máshol.

Edecker Bürger 2011.05.01. 22:05:06

@Móka na: Bohumil egy külön kategória, én is nagyon bírom.

Edecker Bürger 2011.05.01. 22:05:59

@beacska: Mi van? Te sem tudsz aludni amíg a népség nincs az akolban? (Mert én nem.)

beacska 2011.05.01. 22:07:03

@Edecker Bürger: hát, gondolom, uborka szezon van, azért. senkinek nem zavarjuk össze a gondolatait...aztán holnap rájövünk, és azt látjuk, hogy ki vagyunk tiltva

Ljubica 2011.05.01. 22:08:14

@Móka na:
együttérzésem, ezek az esős vasárnapok szoktak ilyen gonosz tréfákat űzni, elmúlik hamar, meglátod! :)

beacska 2011.05.01. 22:08:24

@Edecker Bürger: hát, ja. ilyenek a tyúkanyók..;). Pláne, amióta motorozik a nagyobbik...

Móka na 2011.05.01. 22:09:00

@beacska: mert? Ez milyen szabály??

Edecker Bürger 2011.05.01. 22:11:03

@beacska: Jajjjj. Szerencsére az enyémek max. a robogóig jutottak, nem izgatta őket, bár az sem sokkal jobb.

Móka na 2011.05.01. 22:12:50

@Ljubica: hát ha valamerre lettem volna, ha nincs ez a szutyok idő biztos nem állok neki kutakodni :((

Móka na 2011.05.01. 22:19:05

@beacska: most akkor kellene ilyeneket írni, hogy vajon ki megy jövőhéten. Szandra vajon meddig lesz bent és hasonlók? Mert akkor közbeékelhetünk ilyeneket is :D.

beacska 2011.05.01. 22:21:40

@Móka na: Danit vissza az Édenbe! ;)

Móka na 2011.05.01. 22:22:53

@beacska: Ezen kurva jót mosolyogtam :D. Inkább Danit a végéig!

Móka na 2011.05.01. 22:27:50

Azon agyaltam hogy krono jól benyomhatott pénteken, ha még most sincs híre hamva sem, és nem tudja feltenni azon kérdéseit, hogy vajon Szandra beépített vagy sem.

Edecker Bürger 2011.05.01. 22:29:57

@beacska: Beácska, te már akkor ezt írtad, mielőtt Tünde kiejtette volna. Ez a védjegyed!

Edecker Bürger 2011.05.01. 22:31:59

@Móka na: Megnevettettél (elegendő t-t írtam?)!
Ékeljünk. De elég csak neveket, a többit mindenki vérmérséklete szerint hozzáképzeli.

beacska 2011.05.01. 22:39:12

@Edecker Bürger: neeem, csak utána. Bánatomban :(((

Móka na 2011.05.01. 22:51:03

@Edecker Bürger: hát nem csípném, ha távoznom kellene lelki nyomorom közepette... úgyhogy inkább betűzök 1-2 arcot, pl. nekem Ádám nagy kedvencem :), nagyra értékelem az elveit :D, ha vannak ilyenek és sz. nem is olyan szőrös szívű.

Edecker Bürger 2011.05.01. 22:58:58

@Móka na: Nyomorra itt vagyunk mi neked csak úgy virtuálisan.
Csak hogy a kötelező on meglegyen: szerintem Ádám nem homár, bármi is a látszat.

Edecker Bürger 2011.05.01. 23:05:03

Ez a Ljubica olyan, mint egy kis szellemecske. Éjszakánként feltűnik, aztán meg el. Kedvelem pedig.

Móka na 2011.05.01. 23:10:51

@Edecker Bürger: Ádám sz.sem homár :o), sőt kicsit az agyamra megy a sok ember akinek ez az egyetlen témája vele kapcsolatban. Szerintem a legjobb választás a kezdő csapatban: Ádám, Kristóf, Levi - fiúk-lányok egybevéve. :D.
Azt hiszem ma meg kell néznem egyik kedvenc sorozatom azon utolsó részét, amit eddig direkt nem néztem meg, mert tartogattam a rossz napokra :o).

Móka na 2011.05.01. 23:14:34

@beacska: mindenki le fog hurrogni. A True Blood-ot tartogatom, 3. évad utsó rész, de van egy Grey's -em is, ennek kapcsán lehet repülök, mert Sixx nem csipi. :)

Edecker Bürger 2011.05.01. 23:25:05

@Móka na: Kimaradt az életemből, nem ismerem.
Elköszönök most, mert itt minden meghülyült a gugli le akarja az oldalt angolról fordítani magyarra, meg ilyenek, alig bírtam újból betölteni. Holnap, OK? Pedig sokáig fent vagyok, de órákig frissít, meg szerverhibát ír.

Móka na 2011.05.01. 23:27:33

@Edecker Bürger: Fuu nálam is valami gebasz van.. :(, nézem már a TB -ot :).

beacska 2011.05.01. 23:29:48

@Móka na: nnna, ettől tutira jobb kedved lesz!

nnna, megjöttek. jóccakát mindenkinek!

Móka na 2011.05.01. 23:30:57

@beacska: Nektek is!!! Hajrá Dani:).

Veder1 2011.05.02. 06:32:57

@Móka na ügyesen kihúztad a true blood-al, nemsokára kezdődik a negyedik évad. Nekem a harmadik évad nem tetszett annyira.

Móka na 2011.05.02. 09:34:01

@Vödör: Szóval, hogy ne csak magán chat legyen.. mert kibas...nak, alig várom, hogy milyen lesz a hangulat a két új ufónikával :), két régi lány el .. hát durva.
A TB 3. évada volt a leggyengébb mindenki szerint, nem?? De azért még nézhető volt, viszont az első kettő.. hehehe. Remélem jó lesz a 4. is. :) Végül csak nem néztem meg még az utsót :), mert újranéztem az elejét a 11nek, aztán úgy gondoltam hogy inkább Grey's az vidámabb, erre ott is halálszag volt =)).

GL-581 g 2011.05.02. 18:54:05

Két pasi, hirtelenhalál küldetés, Aliz-Niki-Linda leszbiparti, Linda-Robi összejövés... izgi hetünk lesz, no! :-D
És ma megint csak éjjel látom! :(:(

GL-581 g 2011.05.02. 19:49:16

@beacska: Te vagy a legjoooobb!!! :D Előre is hálás kösz! :)

Vajon Niki és Pocok látens biszexek, vagy csak hiányuk van már a sok eunuch között? :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 21:29:15

A helyi újság mai kiadásában volt 1 interjú T69-el. Címe: "Az Éden szigorú királynője" Azt mondta, szigorú, tanárnénis viselkedést vártak tőle. Hát ölég nagy gondban lenne, ha tanárként ilyen belassulva, darabosan reagálna a dolgokra.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 21:32:28

@Edecker Bürger: Maiból láttam egy részletet. Alekoszból egyre inkább jön elő az a pszicho-szociopata hajlam, amit annak idején megjósoltam. Dehát van annyi lelkileg sérült, mazochista nő kishazánkban, akik közül nőt lehetne neki találni. :/

will 2011.05.02. 21:33:36

Na, beküldték Michael Bublé öccsét...

Ljubica 2011.05.02. 21:34:18

Na várjatok csak... csak nem a mi Kristófunkat fogja kiejteni az újfiú?!

Ljubica 2011.05.02. 21:39:47

@will:
tényleg! :) a miénk kicsit zöldebb...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 21:41:51

Travi nem kicsit betegen csavargatta a haját cigizés közben a reggeli felett....

Móka na 2011.05.02. 21:42:41

@will: ???sajnos én sem látom most :(

Ljubica 2011.05.02. 21:43:05

@will:
csak megérzés, hogy Kristóf szőkenagymellűjét fogja választani.
nem kell figyelembe venni. a visszahozott Danit anno nőnek néztem, szóval innentől...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 21:44:10

Buliiii, piaaaa, Nikit végre valaki meghágjaaaa!

Ééééés Ádámka pár nélkül marad. >D

will 2011.05.02. 21:44:23

Barista bazmeg, az. A sznob elnevezés a kávéfőző emberre. 4x2 órás tanfolyam, de van gyorstalpaló is, kotyogóssal...

will 2011.05.02. 21:45:05

@Ljubica: ja, a leírás alapján ténzleg esélyes.

beacska 2011.05.02. 21:45:34

sokára volt szünet:

2 fiú jött:Laci-egyetemista. Az ő küldetése, kiválasztani egy lányt, akinek a párja AZONNAL hazamegy

Ljubica 2011.05.02. 21:45:58

@neccharisnyás útonálló:
szia! nem te dobtad be a Fogtündért Travira? szerintem találó! :)

beacska 2011.05.02. 21:46:53

és egy másik, Attila, asszem, vendéglátós. az ő feladata, kolumb bármixernek kiadva magát megcsókolni 1 lányt (a többiek nem tudják, hogy ő is új játékos), és összeköltözik vele.

beacska 2011.05.02. 21:47:50

közben Ádám elhatározza, bárki is jön be új, ráuszítja nikire, mert már nem bír vele, Szandra meg áskálódik Linda ellen. Ez a hanglejtés! tragikus

beacska 2011.05.02. 21:49:05

Kristóf maga alatt van. Danival megbeszélik, hogy Daninak is, első perctől fogva nagyon hiányzik kriszta (:)), Kristóf felajánlja az örök párságot Dettinek.

Ljubica 2011.05.02. 21:49:46

@will:
barista = kávéfőző fiú az étteremben? Tiszta South Park, minden alkalommal tanulok valami újat.

beacska 2011.05.02. 21:50:22

Megköttetik a szövetség: Ádám, Kristóf, Dani és Niki közt, bárki is nyer, VALAMENNYI zsét ad a többieknek.

Ljubica 2011.05.02. 21:53:14

Az újabbúj fiú a casting csúcsa: vendéglátós ÉS focista (ha jól értettem).

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 21:54:12

@Ljubica: De. Saját licenc. Használjuk? :D

Most nem azé de egy alulpigmentált magyar hogy játssza el a kolumbiait? Valaki beavathatna.

GL-581 g 2011.05.02. 21:54:41

@beacska: Beépített játékos küldetéssel? Kemény! :D
Amúgy még hétvégén kikavicsoztunk tesómmal ittasan vagy 3tucat variációt: 75% Gaben megy, 24% Don, 1% Robikapa.

will 2011.05.02. 21:54:43

Kristóf 35 másodpercig tehetségesnek mutatkozott: boxing felkonfban.

will 2011.05.02. 21:56:44

Ádám minőségi szórakozást kap a szerkesztőktől.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 21:57:10

Ez az éneklés borzasztó hamisra sikeredik. Direkt megy a kínzás? Csillag születikre ÍGY nem fognak ráverni.

GL-581 g 2011.05.02. 21:57:42

@Ljubica: Igen, de ő ért is hozzá, meg ki is díszíti, ha kell. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 21:58:11

Barista hogy csinál koktélokat? Az nem kávét főz?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:00:17

Ééés előkerült az Európa nóta. Muszáj. Enélkül nincs magyar házibuli. :S

will 2011.05.02. 22:01:41

Ez nem Barista, hanem a harmadik Klicskó fivér. És rápöttyen Nikoletta, mint a méz.

will 2011.05.02. 22:04:46

@neccharisnyás útonálló: felkészül a latin remix "bamboléóóóó" és a petroleumlámpa...

Ljubica 2011.05.02. 22:05:04

gyanús is nagyon az agysebészeknek bent...:) DE még nem biztosak benne. Hihetetlenek.

beacska 2011.05.02. 22:05:06

Kareoki este van. Dani, Kristóf, ádám torka szakadtából ordít, Gábor is előkerül egy szám erelyéig. Alíznak NAGYON jól áll a szemüveg.
Kristóf új küldetést talált ki magának: új bármixert lebuktatni, mert tutira magyar ;) ez a Kristóf...(fejcsóva)

will 2011.05.02. 22:09:01

ökölpacsi 16 millió....

Ljubica 2011.05.02. 22:09:08

@will: @neccharisnyás útonálló:
a hazafelé útra pedig a "Kölyköd voltam" elmaradhatatlan örökzöld sok hányással tarkítva a parkoló kocsik szélvédőjére.

GL-581 g 2011.05.02. 22:12:10

@beacska: Végre szemüvegben van? Normál szemüveg? Nem nap? Én meglepődtem egy civil fotójánál, mert tényleg jól áll neki, de nagyon.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:14:00

@Ljubica: Nem, nem.
Ki visz haza a Bikinitől.
Ejj, mikor lesz újra buli a Crazy-ben... Hajnalban a kiscsapat élesben játszotta el a nótát.

@will: Borzalmas! Mintha magamat hallanám a zuhany alatt.

GL-581 g 2011.05.02. 22:14:06

@GL-581 g: Pontosabban az lepett meg, hogy szemüveges. ÉS nagyon jól is áll neki.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:16:08

Na ez az a Shakira-nóta, amitől gyilkolok!

És kezdődik a buzibál! A lakók szerint! :D

Ljubica 2011.05.02. 22:17:59

De m'ért mindig a leghamisabbnál van az a k.rva mikrofon...? Könnybe lábad a szemem a fájdalomtól, amikor énekelnek.

*jinx* 2011.05.02. 22:19:00

Na már a hotellakók szerint is túl van a barátságon a Don-Dani kapcsolat... vagy románc? ;-)

Ez a barista elég primitív! Istvánt vissza a hotelbe, ő legalbb szórakoztató volt..

horee6 2011.05.02. 22:19:11

ez a Niki már 3 hete sárlik... valaki rendezze már le!

horee6 2011.05.02. 22:21:40

kezdem unni pókmajmot, valaki tegyen valamit a szájába, hogy csöndbe legyen!

will 2011.05.02. 22:22:34

Ha Éden Ádám hallaná, hogy mekkorát esett ma az ezüst a legközelebbi határidőre a chicagoi árutőzsdén, akkor nagy rántotta szemeket meresztene...

GL-581 g 2011.05.02. 22:23:26

@*jinx*: LOL! Kifejezés lopva. :D

horee6 2011.05.02. 22:23:35

Niki mitől van rosszul, hogy nem csinálja meg senki, vagy mert megint túl sokat ivott?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:23:36

@*jinx*: Egyetértek.

Niki hányt! ***tapsol***

Ádám, kedves, neked az a nő, aki xarrá issza magát, azt végighányja az éjszakát? Gratulálok!

will 2011.05.02. 22:25:07

Na, ezzel a két új pöccsel is csak többen vagyunk.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:26:20

Degáz ez a srác! Tök egyszerű küldetés, buli rengeteg piával, saturészeg csajokkal, és mégse bírt egyet se lekapni? Ez tényleg egy kisgyerek!

Gábort látta valaki?

Ljubica 2011.05.02. 22:27:14

Sok minden történt, közben semmi sem történt. De hogyvolt szempontjából igazi aranybánya ez a rész.

will 2011.05.02. 22:29:06

@neccharisnyás útonálló: Gábor annyira kívülálló, hogy kis ügyességgel el tudná adni magát valamelyik este ismeretlen kolumbiai pultosnak...

Ljubica 2011.05.02. 22:29:11

@*jinx*:
Nekem is rögtön a Pesta ugrott be róla! :)

beacska 2011.05.02. 22:29:20

Niki először rámásik Alízra. majd Linda visít, hogy "én is, én is", és végül Robi is csatlakozik. A véga azért az, hogy Robi meghágja Lindát, de asszem Niki(?) rájuk nyit. Robi lerohan, és kiszedi belőle Kristóf

beacska 2011.05.02. 22:29:54

Niki megint túl sokat ivott

beacska 2011.05.02. 22:30:53

Szandra csúnyán megkörnyékezi az új bármixer Attilát. Még neki is gusztustalan módra.

Keménykedik Ádámmal. Szörnyűűűű

Ljubica 2011.05.02. 22:32:38

@neccharisnyás útonálló:
Gábor, a láthatatlan ember. Gyakorlatilag beleolvad a kerti garnitúra virágmintás huzatába. Csak akkor élénkül fel, ha énekelnek. (Nem kéne...)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:32:56

@will: Lassan már útszéli kavicsnak is. Röhögnék, ha a döntőig jutna.

horee6 2011.05.02. 22:34:33

eljutott oda a móka,hogy számomra nincs szimpatikus arc a játékban. Mondjuk Aliz az lenne, de szinte láthatatlan. ma jól állt neki a szemüveg. nyerjen ő!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:34:42

@Ljubica: Egyiknek se kéne. Le kellett vennem hangot. Pedig ilyet még Kristóf monológjainál vagy Jenny nyafijánál se csináltam. Borzalmasan fülsértő volt, amit műveltek.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:38:06

@horee6: A divatleszbizés miatt nekem nem. Amúgy ja. Míg bent volt, Toldinak drukkoltam. Most már magamnak, hogy nézőként kibírjam a végéig. Dehát basszus, élőben kell nézni az agysebészek akcióit. Sixx hv-jai csak félöröm.

beacska 2011.05.02. 22:39:10

@neccharisnyás útonálló: a kareokinak ez a lényege. Szerintem aranyosak voltak.
DANINAK úgy állt a kezében a mikrofon, mintha nem először lett volna.

Ti nem találtátok nem véletlennek, ahogy Ádám, Kristóf, Dani forgatta körbe Alízt? ;). Daninak még nem volt párja ;D

beacska 2011.05.02. 22:43:51

persze, amit csináltak, az a karAoki volt...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:45:15

@beacska: Voltam én már rengeteg karaoken, de akiket ott hallottam, ezekhez képest a Scalaban kellene, hogy danoljanak.

beacska 2011.05.02. 22:46:23

@neccharisnyás útonálló: a lényeg a szórakozás volt. a sok tehetségkutató műsornak hála, per pill. örülhetünk, hogy csak ott csinálták...

yilane 2011.05.02. 22:46:46

Csodálkoznék ha holnap nem Gábor repülne. A műsorkészítők már napok óta kirakták őt, csak még nem szóltak neki.

Bár szerintem Gábor sokkal jobb, mint a két új bármelyike, még akkor is ha csak eszik vagy az ágyon szunyál.

A fiatalabb srác még hagyján, de a 'barista' nagyon gáz.

Vajon milyen hirdetést adhattak fel az Éden Hotel szerkesztői a műsor készítése előtt? Keresünk jóképű fiatal srácokat, a vendéglátói képesítés és a foci előnyt jelent?!

horee6 2011.05.02. 22:48:40

@neccharisnyás útonálló: nem tudom, ez engem nem zavar, a Nikivel való csókolózást akár bátorságpróbának is fel lehet fogni. Nem gyengén marcangol a csaj, úgyhogy ha nagyon akarom, Aliz még nőtt is a szememben, mert bevállalta és túlélte.
Toldi okés volt, de esélytelen. Én Levit csíptem, még, de kamikaze lett. Kriszta sem volt rossz, nem is értem, a Pók miért őt és nem Nikit likvidálta.

Ljubica 2011.05.02. 22:49:21

@neccharisnyás útonálló:
én is levettem a hangot. :) muszáj volt. értem én, hogy vicces, de ha még öt percet kellett volna hallgatnom, bevallom, hogy hova ástuk el az aranyat.

és hogy legyen még egy "én is", van egy olyan érzésem, hogy sixx is vágja a centit... :)
nem tudom, esetleg nekünk is be kéne tekkkkkilázni, úgy jobban menne...?

Kiégtünk, hát kiégtünk, na.
:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:49:25

@beacska: Igaz. Kolumbiában marad. De figyeltétek, hogy nem volt ott a személyzet? Szerintem ők -okulva a korábbiakból- hallva, hogy buli lesz, élből jelentenek beteget.

beacska 2011.05.02. 22:49:33

szerintem a Laci hazaküld vkit (tán Gábort?), aztán ő is megy. Nem hinném, hogy szabad akaratából Szandrán kívül bármelyik csaj is új srácot választana (Detti sem, bejön neki Kristóf)

horee6 2011.05.02. 22:50:18

@yilane: vagy Magyarországon minden agyatlan fiatal focizik...:)

beacska 2011.05.02. 22:51:25

@neccharisnyás útonálló: aztán Juan előkerült, és beállt a pult mögé. Neki volt bátorsága. gratula!!

yilane 2011.05.02. 22:51:34

@beacska:
Ha holnap kirakják Gábort, elképzelhető egy Dani-Aliz, Don-Niki, sőt fordított párosítás is (hadd legyen Szandrának), utóbbi persze csak akkor, ha Ádám le bírja győzni Aliz iránt érzett mélyről jövő irtózását. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:53:10

@Ljubica: Hm.... látod. Töményem nincs itthon. Viszont van 2x fél lityó spargazdaságos borom. Főzésre, de múltkor belekóstoltam -pancsolt lőre, azúristenit. Ki fogom próbálni.

beacska 2011.05.02. 22:53:54

@yilane: ha Gábor ennyire a háttérbe húzódik, lehet, hogy Laci nyugodt szívvel beálldozza. Szemmel láthatóan nem a lányok közül választ, hanem a fiúk közt. JÓL TESZI!!!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:55:13

@beacska: Gépkarabéllyal fenyegették. Úgy sokan megtennék! :D

@horee6: Hát, ahhoz képest elég sokkal találkozok az utcán. Vagy ők nem találják az utat a sportpályáig?

Ljubica 2011.05.02. 22:55:27

@horee6:
"a Nikivel való csókolózást akár bátorságpróbának is fel lehet fogni"

:)))))))))))))))))))))))))))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:56:11

@beacska: Laci most melyik? A barista? Basszus, nem is emlékszem a másikra!!! :S

yilane 2011.05.02. 22:56:58

@horee6: Biztos úgy gondolták Nikiben még egyéb lehetőségek is rejlenek. :)

Én kezdek hozzászokni Nikihez, pl. a műsor végén a wc fölé hajolása, már-már megszokott/hangulatos időket idézett. Hej, ha még Levi is itt volna...:)

beacska 2011.05.02. 22:58:05

@neccharisnyás útonálló: én Lacinak a kiejtőst (első bejövő) hívom. Tévedtem???lehet.

yilane 2011.05.02. 22:58:16

@neccharisnyás útonálló:
A baristát Attilának hívják. Gondolom a másik a Laci.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 22:58:58

@yilane: Ugyeee? Még a végén bebizonyosodik az elméletem, hogy a hányás befolyásolja az adott műsor összeszerkesztésének minőségét.

yilane 2011.05.02. 22:59:39

@beacska: Sok ideje nincs válogatni, az egyszer biztos.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:00:09

@yilane: És melyik a 19 éves?
Annyi maradt meg, hogy jött 1 barista, meg hogy vki 19. :DDD

Móka na 2011.05.02. 23:00:24

Hát én most nézem a video-t nagyon durva ez a két új gyerek... :)

Ljubica 2011.05.02. 23:01:20

@neccharisnyás útonálló: @beacska:
Juan nem véletlenül hozza meg ezt az áldozatot, kivár. Nikire. A múltkori kör(?)táncnál csak egy hajszál választotta el attól, hogy megmarkolja Niki seggét, láttam a szemében.

horee6 2011.05.02. 23:02:22

@yilane: na, igen, a "Hányós Niki"-t akár berakhatná a csatorna monoszkóp helyett.
Hogy nézne ki az a festmény, aminek a címe "A Szőke zsinórtangában színeset ásít" ?

yilane 2011.05.02. 23:02:35

@neccharisnyás útonálló:
Az első fiú, a 19 éves, aki - valószínűleg - Laci. Asszem tanuló vagy efféle. És kondizik is.
A második Carlos Juan a barista (basszus,amikor olvastam egy mp-re azt hittem valami zenész)aki Attilának rémlik és a szeme nem barna.

Kb ennyit tudok róluk.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:03:34

@Ljubica: Hú, akkó ebből nemi erőszak lesz. Vigyázni kell ezekkel a más temperamentumú népekkel. Olyan gyorsan előmászik belőlük az állat, hogy annyit se mondasz, bikkmakk.
Bár Niki még örülne is neki.

horee6 2011.05.02. 23:04:57

@neccharisnyás útonálló: Niki bármilyen makknak örült volna...

Ljubica 2011.05.02. 23:05:03

Annyira rutinosak lettünk ÉH nézésben, hogy tudjuk, innentől már fölösleges új neveket megjegyezni. :)
Már várom, hogy valaki beírja, hogy: Nagypapa, hosszúúú...!

yilane 2011.05.02. 23:05:31

@horee6: :)) Ez lehetne akár egy Velasquez kép címe is. Végülis Niki az udvarhölgyek egyike. :)

Bár mintha a Donnak erősen telne vele a hópapucsa.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:07:06

@horee6: Muhaha!!!

@yilane: Várj! Beugrott. 19 éves, főiskolás a BGF-en. És borzalmasan éretlen feje van. Mint egy tinédzsernek. De őt a bulin nem is láttam. Megtámadta egy madárpók a bukszusban? Vagy Juanék elrabolták és már rég az ültetvényre tart? Aztán Juanék minden buli alkalmával suttyomban elrabolnak valakit. A többieknek fel se tűnik, nekik meg egyre több agyhalott rabszolgájuk lesz?

horee6 2011.05.02. 23:07:25

@neccharisnyás útonálló: azért arra kíváncsi lennék, Nikinek mi volt az első dolga, amikor hazaért Kolumbiából! Mert a második biztos az volt, hogy levette hátizsákját.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:09:44

@Ljubica: Úgyis idővel becenevet kap mindegyik. Úgy sokkal könnyebb megjegyezni, mellesleg. Hát mennyivel gyorsabban beugrik az illető arról, hogy Fogtündérnek hívod, mint ha... mi is volt... Linda? Vki ma este erősen Lisázott a hotelnyomik közül.

beacska 2011.05.02. 23:10:51

@GL-581 g: igen, egy bordó v. s.lila keretes normál szemü volt.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:11:09

@horee6: Hallod, nem lennék a Hv-t olvasó szereplők helyében.
Bár valszeg Velveten nagyobb osztást kapnak.

yilane 2011.05.02. 23:11:50

@neccharisnyás útonálló:
Végülis tinédzser, talán azért! :)

Juan nagyon vigyorgott, amikor előkerült, úh. bármi megtörténhet. Persze az is lehet, hogy nem ért rá, mert ki kellett kavicsoznia, hogy holnap kit ejtsen ki. Ec pec kimehetsz..

Ljubica 2011.05.02. 23:12:20

@neccharisnyás útonálló:
Hát bor, az sajnos nem lesz ide már elég, szerintem. :)
Ez a rész olyan volt, mint a Csillag születik/X-Faktor egyik korai beválogatója és egy nagyon-nagyon-nagyon rossz pornófilm-szerű-izé-valami.
+ még egy PestaPista.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:14:26

@yilane: Na, a kavicsozás egy újabb fogalom, amitől instant röhögés tör rám. Isteni, ahogy Sixx, meg itt az egész banda, új jelentéstartalommal tölt meg pofonegyszerű szavakat.

Hol van ettől a stohlozás, meg Alekosz névváltozatai. :DDD

yilane 2011.05.02. 23:15:54

@Ljubica: Szombaton, most először és valszeg utoljára, belenéztem a Csillag születikbe.
Nem számítottam színvonalas műsorra, de meglepődtem, hogy mennyire igénytelen műsor az.

Akkor már sokkal inkább az ÉH. Itt legalább nem akarja senki azt bemagyarázni a nézőknek, hogy a szereplők valamiben tehetségesek.:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:17:58

@Ljubica: Éhgyomorra, befűtött szobában... ne mondd már!

Amúgy ja. Elől leszbiparti, hátul a medencében Norbi vagy ki a tököm Fogtündért hátulról. Aztán egyéb felállások. Pasik vetkőztetik a leszbiző lányokat.... de akkor MI LESZ a pénteki 18+ ban????

horee6 2011.05.02. 23:19:02

@neccharisnyás útonálló: nem tudom, ha bent lettem volna (hehe) és gázos dolgokat csináltam volna, valószínűleg a haverok úgy szétszívnák a véremet, hogy pár vadidegen véleménye nem nagyon zavarna. :) Különben is, ez játék, bevállalták, szenvedjenek! :P

yilane 2011.05.02. 23:20:20

@neccharisnyás útonálló:

Sixx állandó szófordulatait bírom a legjobban, mint pl. a terasz hányásmentes része..:)

Egyszer egyébként érdemes lenne összeszedni, hogy hányféle becenévvel illette sixx (és persze a kommentelők) az egyes játékosokat.
Közülük egyedül Ádám lehet megelégedve a "felséges" becenevei (Corleone, Don, Király, Felség) miatt.

horee6 2011.05.02. 23:20:56

@neccharisnyás útonálló: pénteken kikötözős gangbang party lesz. vagy nem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:21:06

@yilane: Ilyeneket élből kerülök. Volt idő, mikor volt még idegem:
Reteknek ígérkezik, de hátha mégse. Az volt. Azóta inkább az állataimat idomítom ebben az időterminusban. Hálásabb meló, több eredménnyel.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:23:49

@horee6: Hehe! Te ismered a barátaimat?
@yilane: No, azé őt is buzizzuk. És újabban már a lakók is. Ők pedig ott vannak vele 24/7.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:24:38

@horee6: Persze. Eddig is csak káromkodtak. Olyan lanyhán, mintha apácák lennének.

horee6 2011.05.02. 23:25:37

@yilane: nem tudom, ha engem valaki Királynak, Felségnek hívna, kicsit bepöccennék. A Don és Korleone elmegy. Nekem legjobban a Pókmajom tetszik, meg a Jászkarajenő Egyetlen Exportcikke.

yilane 2011.05.02. 23:28:18

@neccharisnyás útonálló:
Ja tényleg, csak eddig nem tudtam, hogy az a beceneve. :)

horee6 2011.05.02. 23:29:45

@neccharisnyás útonálló: lehet, hogy igen, nem Te mondtad Pókmajomkapcsán, hogy tatabányai vagy? én is éltem ott vagy 15 évet.

yilane 2011.05.02. 23:30:48

@horee6: Mér?
A Lassúbeszédű se rossz.

horee6 2011.05.02. 23:31:03

@neccharisnyás útonálló: Pocok az jó, kéne neki egy Nils Holgersson :)

Ljubica 2011.05.02. 23:33:19

@horee6:
és másnap majd ártatlanul rebegtetik a szempillájukat: dehát be voltunk b.aszva...
:)

horee6 2011.05.02. 23:34:18

@yilane: persze, vannak jó becenevek,de szerintem a Pókmajom mindent visz. Amikor először olvastam leestem a székről a röhögéstől. Vizuális típus vagyok. :)

Viszont az újaknak tényleg nincs értelme megjegyezni a nevét, csak jönnek és már mennek is.

horee6 2011.05.02. 23:36:07

@Ljubica: meg más a körzetszámunk, nem számít. meg az orál az nem szex, stb...
Bírom ezeket a dumákat.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:36:16

@horee6: Óó, feltűnt még itt pár ember. Fentebb utánalesel, megtalálod az egyiket.

Aaz. Nils. És hun maradnak a vadlibák?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:38:24

@horee6: Eleve ott kezdődik, beleállítanám a piszkavasat Nikike arcába, ha nyelvcsattogtatva közeledne. Úgy, hogy behorpadjon tőle a feje. Húzzon má az annyába!

horee6 2011.05.02. 23:39:10

@neccharisnyás útonálló: vannak kint a Zédenben hun vad libák. vagy vad hun libák:)

A fonalat elvesztettem, kit kell megtalálni fentebb? Szereplőt a Zédenől?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:41:19

@horee6: Nem. Tbányáról elszármazott kommentelőt. Köszöntem is neki. És kitárgyaltuk, h kb. azóta nem él a városban, mint Pókmajom.

Fúúúj! Megdagadt Manhattanes pasasok! Broáf!

Ljubica 2011.05.02. 23:46:09

Szegény Niki, én sajnálom. Szerintem - szívbőljövő g.ciségből + a műsor ritmusáért aggódva a szerkesztők egyedül neki nem adnak abból a nyugtatóból, amitől az összes többi ilyen zombi lett. (Dani side effect-ként süket is...)

Ezért mondom, figyeljétek csak Juant... :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:50:03

@Ljubica: Zombiságot az aszexualitásra érted? Vagy mire?

Ljubica 2011.05.02. 23:51:44

Ádám mai legjobbja:
"Annak örülök, amikor a Niki fekszik, alszik, nyugszik."

horee6 2011.05.02. 23:52:17

@neccharisnyás útonálló: meg vannak, csak szétcsapta őket oldalt...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.02. 23:54:46

@Ljubica: Hát ne viccelj. Egy olyan emberrel huzamosabb ideig egy helyiségben tartózkodni, aki annyira sárlik, hogy már a lábad szárát keféli, mint a kutya...
Szerintem nem mer aludni éjszaka, nehogy álmában a nő rámásszon és megerőszakolja.

Ljubica 2011.05.02. 23:56:17

@neccharisnyás útonálló:
lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, hogy a műsor elején nagyon élénkek voltak (beszéd, gesztusok, kombinálás), aztán lassan, de biztosan bezombultak? lehet. :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.03. 00:00:08

@Ljubica: Nem biztos. Ebből a szempontból nem figyeltem. Lehet, T69el bandában csapatják a kokaint.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.03. 00:01:39

Na én mentem. Jóéjt a még fent lévőknek!

Ljubica 2011.05.03. 00:01:52

@neccharisnyás útonálló:
Figyelj, én kombinálok. :))) Ha Bürger itt lenne, már átkötöttünk volna valamelyik összeesküvés elméletre is csak simán pl. Ádámkából kiindulva.
Vegyük csak például a hányás-elméleted, ugye... :)

horee6 2011.05.03. 00:03:57

@Ljubica: ebben spec igaza van Ádámnak
ha Niki gondolkodik, veszélyes, éjjel-nappal dugni akar, ha iszik, emberevő lesz, majd kulturáltan telehányja a a wc-t. Eszményi társ.

Ljubica 2011.05.03. 00:30:48

@will:
"Gábor annyira kívülálló, hogy kis ügyességgel el tudná adni magát valamelyik este ismeretlen kolumbiai pultosnak... "

Ezt csak most vettem észre. A legjobb ma! :)
Megbecsülnek téged rendesen a munkahelyeden? :)

Ratttatattta 2011.05.03. 03:36:18

ez a Niki azért egy elég undorító csaj, régen hányt már tangában, remélem amióta hazatért és folytatja a prosti életet, jól szétkúrták azóta

ennyit Nikiről

kommenteket nem olvastam, legvégén meg volt mkinek az akis jelenet,mikor T69 már mondta a záróbeszédet, és ráfordult a másik kamerára, csak a vágás késett kicsit
na ott tisztára úgy nézett ki 1 pillanatra mint vmi világítószemű robot terminátor
ráadásul ahogy befordult:DDDD
nem igaz nem szarták a szerkesztők össze magukat ezen a nőn

utolsó percben volt a jelenet, állat volt
ennyit H. Éváról

új srác, az első kis nyomi, kár hogy ez kapta a nagyobb hatalmat, lehet hogy Gábort fogja kinyomni sajnos, ha esetleg Alíz jópofizik vele majd

a kolumbiai Carlos "magyar" Juan jobb arcnak tűnik, legalábbis jobban beleillett ebbe a fertő hotelbe:D, én simán elröhögtem volna magam hangosan
a bárpultnál, kurva nehéz küldetés volt

azért viszonylag verhette a fejét a falba, látva azt, hogy volt 2-3 csaj akik egymással smároltak unalmukban fél óra múlva, ő meg félt bármelyiket is előzőleg lecsőrözni:D

sogeking 2013.03.29. 22:48:17

csak Éva cicijét jöttem megdicsérni :)
süti beállítások módosítása