Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-nappal Budapest 1x32 - A hetedik mennyországban vihar készül

2013. március 28. 18:00 - szétcsapott kozákkucsma

Amit a szerkesztők fontosnak tartottak tegnapról: Hannácska kidől és a Marci-Rita kombó összenyálazza egymást. Haladjunk inkább tovább a reggelre. A konyhában a szokásos reggeli pletykaszeánsz mai témája Márton és Rita bimbózó szerelme. Marci is kikászálódik az ágyból, a konyhában kapja az ívet, de ő egy úriember és nem beszél, inkább benyúlja a csapat reggelijét és visszavonul a lakosztályába. Karvalyorrú felkel a már jól ismert ágyban, és kétségbeesne, hogy megint át lett ejtve, de a szomorú zene nem tud sokáig szólni, mert Marci visszajön, Rita a reggelit ezt egy „ezt nekem hoztad?" kérdéssel tudja lereagálni, miért, ki más van még a szobában? Marci kitalálja, hogy töltsék az egész napot az ágyban, Karvaly azért megróbálkozik egy „dolgozom kell"-lel, de a munka ebben a párhuzamos dimenzióban mintha csak valami opcionális dolog lenne, így ennyiben maradnak. Snitt, és megjelenik az orvosi gép vad pittyegéssel, aminek a másik végéhez Hannácska van kötözve. Mellette Csilla leborulva rí, és Joe se tűnik sokkal nyugodtabbnak, azt várják, hogy Hanna végre kinyissa a pilláit. Addigis Prolicsilla megoszt velünk egy kedves történetet Hannus gyerekkorából: a kislány eltörte a karját és nem engede, hogy begipszeljék, jólvan, életösztönből egyes. Hanna feléled és semmire sem emlékszik, add istenem, hogy amnézia, de ekkora szerencsénk nincsen, elmesélik neki, hogy úgy betintázott, hogy talicskán kellett hazavinni, de Joe szerint több ilyen nem lesz, hajjaj, én erre nem tennék nagy összeget.

1.jpg

Anikó nagy lendülettel karikázza az újságot Tudjukki rezindenciáján, reméljük, hogy az kivételesen nem SzilikonSzandi újságja. Rá se kell sokat várni, az ajtót kinyitva beesik Anikóhoz a kamra tartalma, mögötte ő magasodik, minden adott egy jó kis reggeli hőbörgéshez, Szandika száján kiesik a kultúra, és közli Anikóval, hogy amíg ő ottan nem fizet, addig ő csak egy cseléd ottan! Szó szót követ és a ricsajra a ház ura is megjelenik, akivel Szandi közli, most vagy takarítanak, vagy mehetnek, de Tudjukki ezt rangján aluli tevékenységnek tartja és inkább otthagyja a Szandit magában hupákolni. Visza a villába, Rita egy rossz kamuval kimenti magát a Szimplából, hemperegnek egyet, aztán elborul az agya, cukiból komolyba vált és beszélgetni akar, de Marcival nagyon nehéz olyankor szót érteni, amikor kurva kanos. Azért beszélgetnek egyet, Marci kelletlenül elmeséli, hogy nem volt tisztában az értéseivel, most már láw van, csak hancúrozzanak már, ami meg is történik, egyáltalán miért beszélgetnek ebben a sorozatban, úgyis mindig az a vége, hogy szexelnek.

2.jpg

A kórházban Hanna már nagyon virgonc, de Joe inkább a kezét akarja pihentetni, gondolom elfáradt a tegnap esti poharazgatásban. A nyugalom nem tart sokáig, HannaelőzőpasijaRoli lép be a terembe és szinte a semmiből egy helyre kis ordibálós jelenet bontakozik ki, bónuszban még a szomszéd ágyon pihegő csöves néni is beszáll, és megint nem lehet egy büdös szót sem érteni. Végül Roli el tudja mondani, hogy nem is ő volt, hanem a Hanna új pasija, akit Bolhának hívnak, az információgyűjtés után elküldik a srácot a búsba, és dolgukat jól végezve, Dzsó és Csilla elmennek kávézni. Lovacska nyargal kifelé a villából, viszont hátrahőköl az ajtóban, mert ott Tudjukki várja! Beszélni akar, mert nagyon hiányzik neki Zsófi, ezt azzal az érvvel is alá kívánta támasztani, hogy még életében nem várt másfél órát nőre. Az egész dolgot Anikóra keni, ő a gonosz, ő nyomul, Tudjukki pedig csak egy gyenge és esetlen férfi, akire ez a gonosz perszóna kivetette a hálóját. Zsófi viszont a nagybetűs NŐ és letérdel előtte, azt hittem, hogy itt már kancakérés lesz. Lófejnek peresz imponál a dolog, és mivel az aranyhal memóriájával rendelkezik, vigyorogva búcsúznak el. A gondolatkivetítésekből kiderül, hogy ez is Tudjukki taktikájának a része, Zsófi meg örül a fejének.

3.jpg

Vissza a KarvalyMarci kéjlakba, éhesek és kidugják az orrukat a konyhába, és Redzsivel futnak össze. Megbeszélik a csajok, hogy ez most tök komoly és tök jó és tök szupi, a többiek majd idővel megtudják. Redzsi viszont Márcsellót is letámadja és megfenyegeti, hogy ha Marci megbántja a lányt, akkor szanaszét veri, Vörhenyesnek elég durva agresszíókezelési problémái lehetnek. Az okítást a telefon zavarja meg, Anikó hív! A kórház, végre doktor is jön, neki nincsen a hátán nagy betűkkel, de van fehér köpenye! Hannától megkérdezi, hogy szokott-e inni és mi mást még, Hanna nem érti, hogy miért kérdezgeti az orvos, mekkora köcsög már az egész világ! A doktor közli a hírt az aggódó családdal: téhácét is találtak a kedves lányuk vérében, erre elszabadul a pokol, Csilla a szomszéd gyerekkel példálózik, aki gondolom azóta már a híd alatt alszik, de Dzsóban sincsen köszönet és ő is lenyom egy Csilla-szintű ordibálást. Folytatnák a nyomozást, de Hanna ügyvéd nélkül nem nyilatkozik.

4.jpg

Anikó és Regi kávéznak és Anikó panaszkodik, hogy mennyire szar neki, se pénze, se barátai, se lakása, se állása, ismerős lemez, mondjuk ez szerintem eléggé árulkodó, hogy nem feltétlenül mindenki mással van gond. Regi kitartásra szólítja fel, nem sok értelme volt ennek a jelenetnek. A kórházban Hanna szomorú, mert fel vannak húzva a lábai, Joe pedig mesél és mesél, kiderül, hogy még dílerkedett is, mintha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló bármikor. Dzsó múltja így már nyitott könyv, pedig lehetett volna még kihozni a balhés gyerekkor témából. Váltás, Lópofa csönget be Tudjukkihez, aki teljesen véletlenül félmeztelen, Zsófi jól meg is mustrálja, mintha most látná először. Azért jött, hogy elfogadja a bocsánatkérését, de azzal az egy feltétellel, hogy Tudjukki a farkát a gatyájában fogja tartani. Nem fog menni, ezt most megmondom. Mindegy, Kancának elég ez is, és mintha mise történt volna az emúlt pár részben, ráugrat, behabzsolja az arcát és bergángatja a szobába.

5.jpg

Joe és Csilla felderítette Hanna albérletének a helyét, ebből balhé lesz, Baltaarcú már az ajtó berúgását vizionálja maga előtt. Erre sajnos nem kerül sor, simán kinyitják nekik az ajtót, ők profi módon kirámolják Hanna szobáját, szerintem azért vannnak itt még titkok, Joe világhírű mutatásával elnémitja a hápogó lakótársakat, és ahogy jöttek, el is mennek. A Tudjukki Rezindencián megvolt a dugványozás, és mint aki jól végezte dolgát, Tudjukki ki akarja rakni az éppen táplálkozó Anikót, mert ő semmi ellenszolgáltatást nem ad az ottlakásért, nem úgy, mint egyesek. Amúgy Anikó és Lófej ügyesen elkerülik egymást, ennyi kiabálás már túl sok lenne egy részbe.

6.jpg

Leszáll az este, Marci és Rita befoglalják a lakásban fürdőt egy kis közös ejtőzésre, a kórházban pedig megjelenik RitajelenlegipasijaBolha. Azzal kezdi, hogy ellopja a horkoló Gerda néni bonbonját, majd pedig kitalálja, hogy lépjenek le a kórházból (legjobb ötlet evör!), két perc alatt nem lopta bele a szívembe magát a csávó.A villában éktelen ordibálás hallatszódik a ház elől, Lali és Gabi kinéz, és szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, az erkény alól VV sztár, Anikó emelkedik! Vagy inkább, mint egy félnótás, üvöltözik, hogy vegyék vissza. A srácok rohannak le, és ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, Anikó be van állva, mint a gerely, levágja a sörösüvegét az udvarra és rikoltozik, de olyan hangon, hogy ezt a halálom napjáig nem felejtem el. Pumukli nem is érti az egészet, pedig ha más nem, ő tudja, hogy mi fán terem a szesz. Gabi felcipeli az elázott hősnőnket, hárman alig bírják tartani, viszont Anikónak más tervei vannak, beront a fürdőbe, ahol Karvaly és Marci gyertyafényes fürdőzését töri kettőbe Anikó, amikor a csésze fölé hajol eléggé egyértelmű célzattal. Miután felfogta, hogy most itt éppen nem látják szívesen a fajtáját, kitámolyog, és Marci követné, amit Görbeorr nem ért, hogy most mi a péló van, pont az, de hála a jó égnek, kiblurözve.

7.jpg

A kórházban Joe összetalálkozik a megszökni készülő szerelmespárral. Aki azt hitte, hogy az erőszak ebből a részből kimarad, csalatkoznia kell, Joe felkeni a srácot a falra, még szerencse, hogy a kórházban vannak, így nem kell távolra menni a látleletet felvenni. Dzsó most csak fenyeget és eltiltja Hannáról, viszont a srác feltartott középső ujja nem sejtet túl sok jót a jövőre nézve. Baltaarcú visszaviszi Hannácskát a kórterembe, természetesen kiabálva, Garbó néni megint méltatlankodik egy sort, végülis este tízkor szerintem se túl előzékeny dolog egy kórházban ordibálni. Hanna pedig a válaszaival átütötte nálam azt a szintet, ami után én már gondolkodás nélkül megütném, azt csinálok, amit akarok, azzal, akivel akarom, mint egy ötéves kislány, és az ultimate érv: Bolha legalább nem árul drogot, mint te. Hja, kérem, ez már tényleg nyom a latban. Hanna elküldi Dzsót örökre, megvolt nélküle a sorozat előtt is, de Baltaarcú nem jut messze, lerogyik egy székre és eltörik nála a mécses.

8.jpg

A hajléktalanszállón Redzsi lefektette Anikót, azt sohasem tudjuk meg, hogy a VV királynőnek sikerült-e végül rókáznia. Rita bejön hőbörögni, hogy ez meg itten mit keres itt, és a műsörban először végre Redzsi őszintén a szemébe mondja, hogy vegyen már vissza orrából. A hetedik mennyországban vihar készül, nem is zárhatnánk frappánsabban, mint Lali mondatával a mai közvetítésünket.

28 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

myda-none 2013.03.28. 19:49:20

Imádtam, mint minden írásotokat! :D ♥

Egy kis javítanivalót azért engedtessék, hogy javalljak:
"Leszáll az este, Marci és Rita befoglalják a lakásban fürdőt egy kis közös ejtőzésre, a kórházban pedig megjelenik RitajelenlegipasijaBolha...."
Inkább Hannajelenlegipasija, nem? Bár jobban tetszene,ha Ritáé volna, és még ki is derülne :D

kozi001 2013.03.28. 19:54:09

Az a vicc h Anikó részegen is aranyosabb, mint a Rita józanul!

Madár Fokker 2013.03.28. 20:11:49

@kozi001: én nem értem se itt, se az indexen ezt az Anikó imádatot/Rita gyűlöletet

tegnap este Anikó gusztustalan részeg volt, mint ahogy minden nő gusztustalan, ha ennyire részeg

afazekas 2013.03.28. 21:17:02

Jó lett! :)

"Lófejnek persze imponál a dolog, és mivel az aranyhal memóriájával rendelkezik, vigyorogva búcsúznak el. "

Már ezért a mondatért megérte elolvasni. :) Idegesítő volt Zsófi, akkor is meg a mai adásban is!

kozi001 2013.03.28. 21:29:59

@Madár Fokker:
Nem tudom. Engem a Zsófi nagyon idegesít.
A Rita mostanában kicsit takarékon van, de ő is inkább örülne a fejének h megvan a várva várt pasija, de ehelyett tovább kötekszik mindenen!

2013.03.28. 21:32:31

@Madár Fokker: Anikó teljesen alaptalanul azt hiszi körülötte forog a világ, mindemellett se alakja se haja és még púpos is.

És még így is jóval tolerálhatóbb szereplő mint Rita.

Madár Fokker 2013.03.28. 23:36:39

Tudom, hogy ez egy megírt történet és ezért is kell ennyire kihangsúlyozni egyes jellemvonásokat, hogy valamennyire érdekesek legyenek, de ezek már túlzóak. Mennyire reális az, hogy együtt él x különböző nemű ember és nem zárják a fürdőszoba (és egyben wc) ajtaját, mikor bemennek ketten romantikázni? Azt sem tudom elképzelni, hogy valaki annyira idegesítően naiv/szerelmes legyen, mint Zsófi. De Hanna eheti produkciója azért már túllő mindenen. Elég durva, hogy a börtönviselt nehézfiú Joe karaktere a legnormálisabbak egyike.
Rita azért nem tud felhőtlenül örülni Marcinak, mert nem bízik benne. És Marci viselkedése sem erősíti ezt a bizalmat. (Ahogy otthagyta a kádban)

Madár Fokker 2013.03.28. 23:43:46

A másik, hogy számomra Ritában van valami megmagyarázhatatlanul vonzó az orra ellenére. Szóval az én "ideális ÉNBP csajom" Zsófi teste lenne Rita fejével. :D

jimbeam27 2013.03.28. 23:45:52

kár, hogy nem esett szó arról, hogy MarcihúgaVivien kárörvendését VVAninkó részegségén.
természetesen remek poszt!!

agimano 2013.03.28. 23:54:45

az a vicces, hogy amikor Anikó a VV-ben volt és berúgott, tökre ugyanolyan volt, mint most az ÉNBP-ben

Peetee 2013.03.29. 09:11:50

A masszív 6órás, erőszaktól sem mentes rendőrségi kihallgatás a THC miatt, az mikor jön?
Vagy az nem mutatják a tévében, ahogyan módszeresen rábeszélik, hogy kikre kell a terhelőt tennie?

hannamontanna 2013.03.29. 09:31:09

..."mintha MISE történt volna.." így egyben írva tényleg jobb! Köszi szuper volt..:-)))))

Bogyedli 2013.03.29. 10:27:25

Tudom, ez már a következő részhez tartozik, de SzilikonSzandit én egy pillanat alatt megkedveltem azért, ahogyan kipenderítette a Bájgúnárt. :)

dorothea10 2013.03.29. 10:40:55

Anikó az óbégatásával egy roma asszonyra emlékeztetett...
Szandi nekem is szimpatikus lett, amikor Zsófinak beszólt, meg amikor Kristófot felpofozta, és kidobta. Remélem most már Anikó is normálisan fog vele viselkedni.

lac64 2013.03.29. 10:56:02

@Madár Fokker:
"Tudom, hogy ez egy megírt történet és ezért is kell ennyire kihangsúlyozni egyes jellemvonásokat, hogy valamennyire érdekesek legyenek, de ezek már túlzóak. ... Azt sem tudom elképzelni, hogy valaki annyira idegesítően naiv/szerelmes legyen, mint Zsófi. De Hanna eheti produkciója azért már túllő mindenen."

Zsófi féle szerelmi naivitás azért elő-előfordul. Tizenéves megörülést meg tágabb ismeretségi körömben ha nem is ennyire durva formában két embernél is láttam. A szülők szintén tehetetlenek voltak.

egyemakisszíved 2013.03.29. 10:59:44

@agimano: Anikó sosem volt tántorgós-okádós részeg, de az igaz, hogy mindig őszinteségi rohamot kapott, ha egy pohárral többet ivott a kelleténél! Hannának milyen boldog, védett gyermekkora lehetett, hogy ilyen bátran taszigálja a szüleit. Vajon mitől pörgött be így kamaszkorára a forgatókönyvírók szerint? Mondjuk ez másokra is vonatkozik, hogy láthatóan nem éltek erőszakos környezetben. Vajon maguk érzik hiányosnak színészi eszköztárukat vagy rendezői utasítás, hogy lökdösődjenek meg pofozkodjanak? (A baj csak az, hogy erre rendszerint jön a viszontválasz, aztán már elég nehéz megállni. Vagy sürgősen nyúlcipőt kell venni.) Szegény Anikó, ha Kristóf tényleg erőszakos lenne, már mehetett volna a rendőrségre feljelentést tenni, meg látleletet vetetni. Már ha tudna még egyáltalán menni.

lac64 2013.03.29. 11:18:52

@Madár Fokker:

Az a vicc, hogy a jelenetben Anikó részegen intelligensebb volt, mint Rita. Anikó részegen is elnézést kért és kihúzott, amikor végre felismerte a szitut, Rita meg folyamatosan hőzöngött, és ez nem állt jól neki.

afazekas 2013.03.29. 12:42:22

@Madár Fokker: Rita fejével szerintem riogatni lehet!
Rá ne rakják Zsófi testére!

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2013.03.29. 13:49:05

Nekem az tetszik ebben a sorozatban, hogy:

Senki nem csukja be maga után az ajtót, mert akkor ugye a kameraman nem tudná követni az eseményeket - realitás a négyzeten!

Amikor a "gondolatkivetítések" (mily' szép szó) zajlanak, akkor sokszor nem az a ruha van az embereken, mint előtte.

Szerintem még Gábor játssza el a legjobban a neki kiosztott szerepet, de a többiek katasztrófa; élükön a minden férfiasságot mellőző Kővári Mártonnal, aki most még Kampó csicskája is lett.

És az ABSZOLÚT kedvencem: azt is meg kellene egyszer számolni, hogy a "Normális vagy?" kérdés hányszor hangzik el a sorozatban - a legtöbbször persze Dözsótól, de a többiek is mondják rendesen. Gyakran ezt az "izé" helyett is lehetne használni.

Bogyedli 2013.03.29. 15:01:55

@Grabbe: Ez a "Normális vagy?" nekem is feltűnt már, az emós szöszinek is ez az egyik kedvenc kérdése. :)

Madár Fokker 2013.03.29. 15:08:35

Vagy én vagyok túl öreg ehhez a sorozathoz, vagy háttal ülök a moziban és nálunk másik ÉNBP-t vetítenek. :D

@lac64: Zsófi naivitásában nem is az a legidegesítőbb nekem, ahogy újra és újra Tudjukkinél köt ki, hanem ahogy a fejébe vette, hogy az egész világ, még az elvileg barátai is ellene vannak. Legalább próbálna meg úgy tenni, hogy odafigyel arra, amit mások mondanak neki. De ő ehelyett csípőből visszatámad.
A fürdőszobás jelenetnél én mindkét fél helyében kb. így reagáltam volna: Anikó esetében a bocsánatkérés, Rita esetén meg a másik kizavarása a p...ba szerintem normális reakció volt.
@afazekas: ilyenek ezek az ízlések ;) Az elmúlt két-három adásban Regina egész jól nézett ki önmagához képest. Mióta egyikőjük sem dolgozik, azóta több idejük van magukra, meg a sminkelésre.

Madár Fokker 2013.03.29. 15:14:08

@Madár Fokker: Mondjuk nem csoda, hogy Zsófi nem figyel a lakótársai véleményére. Ebben a sorozatban csak ordítva és a "Te normális vagy?" felvezetéssel képesek elmondani a másiknak a véleményüket. Talán az az egy eset volt a kivétel, amikor Lajos felnyitotta Márton szemét Ritával kapcsolatban.

afazekas 2013.03.29. 15:50:27

@Madár Fokker:
Helyesen érzi az orrbavalós h Marcinak kényelme, de bármikor ugrana Anikó vagy egy másik csaj miatt, akinek nem olyen madárijesztő feje van! Ebben az esetben szó szerint azt tette a kádból.

Emiatt fúj rá a sorozat eleje óta. Pedig mivel kb százszor elmondta ő lakik ott legrégebben, ergo ezer lehetősége lett volna Marcival összejö9nni és nemcsak a lepattanóra várni!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.03.29. 19:51:19

@Grabbe: "meg kellene egyszer számolni, hogy a "Normális vagy?" kérdés hányszor hangzik el a sorozatban"
A "szánalmas vagy" ki ne maradjon a számolásból :)
süti beállítások módosítása