Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x27

2013. március 20. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van. 

Mivel ma van Pandora, ezért a T69-est csak vasár- és ünnepnapokon használt skinnel borítják be, hosszanti csíkos, és slankít, engem a Big Bang Theory egyik epizódjában látott Doppler-effektus-jelmezre emlékeztet. A haj megint szigorú kontyban, Pinokkina meg áll egy helyben, mint akit odaszögeztek a kolumb sziklafalra, és amikor gesztikulál, pont úgy néz ki, mint egy bólogatós bábu.

A reggelihez mindenki vastagabb öltözéket húz, Niki a rózsaszín plüssmackóban lábatlankodik, Jennifer valami műszőrmés darabban, ennyire azért csak nem volt hideg. Juan hozza a napi első levelet, na ki szimpatikusabb, GRobi vagy Toldi? És bazmeg, most veszem észre, hogy a pápa az egyházi előírásokkal ellentétesen szőrt növesztett az orra alá, de a szarabbik fajtából, úgy néz ki, mint a tyukodi Tom Selleck-hasonmásverseny harmadik helyezettje, akit még a helyi óvoda konyhásnője is legyűrt a nemes versengésben. Kristóf fején dolgok futnak át ilyen levelek érkezésekor, most éppen az, hogy nem mindig jártak jól a múltban, amikor választani kellett.

Gábor Toldit mondja, Szent Dániel GRobit, Bigfoot Toldit, Kristóf GRobit (mert veszélytelen gyökér, és ki lehet ejteni könnyen), Niki GRobit, Sógor Toldit, Korleóne GRobit (partner lenne a Pókmajom elleni hadműveletben), Jennifer Toldit, Alíz Toldit (GRobi egy bunkó, de helyes), végül Pókmajom Toldit (mert a többségre hajlik). A szavazás állását bemutató grafika szenzációs.

A levelet megint elolvassák, na akkor GRobi most megy a picsába? Mert vesztett 6-4 arányban? Nem, jön a másik levél amit GRobi felolvas, és lehull a lepel a titkos küldetésről (a szó hallatán mindenkiben megáll az ütő), meg ugye megvan a védettség amit hallva a király úgy vigyorog, mint akit baszni visznek, Robi beáll Pókmajom mögé erőszakkal, és jövő héten, amikor nők jönnek, kiejti, mert az újoncok közül rálőcsölnek egyet. Toldi is marad, mert Robinak összejött a küldetés.

Robi elmeséli, mennyire nehezére esett gecinek lenni mindenkivel, különösen Gáborral, aki leginkább a szívére vette a dolgot, mondjuk ebből nem mutattak semmit, lehet azért, mert fent sírdogált a szobájában egyre. Egy szikla esett le Robi szívéről, Niki hozzávág egy üveget a biztonság kedvéért, hátha ettől észhez tér. Robi azt is elmondja, hogy ha csak közepesen lett volna gyökér, akkor Toldi egyből kiesik. A kisfickó fején látszik,
hogy leesett neki: engem ide áldozatnak castingoltak, remélem ettől nem fordul be, hanem elkezd vedelni. A hajgumit Robi visszakéri, de Kristóf aszongya, majd csak távozáskor. Sírok. Toldival a Lassúbeszédű nincs kibékülve, mert okostojás, a király szerint meg ha védettséget kapott volna, mármint Toldi, akkor Pókmajom behálózza a pinájával, és kiszórja a királyt. Kristóf útelágazása a feláldozott.

Az udvar Korleóne szobájában gyűl, és ismertetik a verdiktet Robival: beállsz Pókmajom mögé, a Sógornak nem szólsz, az meg szop, ami sajnálatos, de hát ilyen a popszakma. Mindegy, hányan állnak Pókmajom mögé, mondja a király lelkesen, ha az egész kolumb gerillahadsereg ott sorakozik, és a sor vége Bogotában van, te akkor is odaállsz, és öt nap múlva kiejtjük a picsába. Robi benne van a dologban, attól meg tökre meghatódik, hogy Pókmajom elhullása Zsömi születésnapjára esik majd. Ah ellenség közben egy ágyban Alízzal, de nem nemileg, csak masszázs van, a vörös kesztyűbábban most éppen Pókmajom keze mozog. Menjél szerezzél nekem infót, mondja, mert a Sógort ki akarják ejteni. Igaz, segítesz? Alíz a kamerába azt mondja, hogy ő nem tartozik Pókmajom táborába.

Kristóf és Jennifer komoly megbeszélést folytat a hogyantovábbról, a király első számú bizalmasa szerint Jennifer tengerparti hisztije a frizurával az sok volt. Akkor keressél másik párt, durcázik be Jennifer, ez kezd kissé fárasztó lenni, a beszélgetés többi része zsibbasztja az agyamat. Pókmajom és Sógor a terasz lehányt részén Toldiról beszélgetnek, az mögéd áll, mondja a Csudálatos Hímvessző tulajdonosa két slukk közt, de hát álljon, mert gyenge.

Jennifer szobájában a király és Szent Dániel egy Joshi Bharat-műsort rittyent, és félig viccesen-komolyan rendeznék a két szerelmes kapcsolatát. Ez mellesleg tényleg szórakoztató, illetve lenne, de maga a konfliktus (Jennifer szemét csípi a sós víz és összeragad a haja, Kristóf meg lehülyepicsázza) annyira banális, hogy nem tudom komolyan venni ezt a kínlódást, a végén Kristóf üdvözült mosollyal fekszik az ágyban és befelé néz.

Robi könyörögve kéri Toldit, hogy ne Pókmajom mögé álljon, mert nem akarja pont ő kiejteni, és ha a szélsőséges fesztiválozó úgyis kiesik majd, (mert ezt gondolja nagyon helyesen) akkor ne ő nyírja már ki a védettségével. A mödanszié melletti hintába Bigfoot és Szilikonvölgy szuszakolja be magát, Jennifernek nem jut hely, inkább felmegy Kristófot baszlatni, pedig az milyen jól elvan a saját kis világában. A beszélgetés fájdalmas, nem idézném fel, mert mindennek van határa, de a lényege annyi, hogy ha Jennifer megsértődik a hülyepicsázás miatt, akkor menjen a gecibe, oszt válassza Toldit, Kristóf meg mártír lesz, a vére a fodrászlányon szárad majd, jajsitenem. Jennifer a kamerába belengeti azt a lehetőséget, hogy egy szélsőséges fesztiválozót tart bent. Ki a pöcsöm hiszi ezt el neki?

Alíz a királynak meséli, hogy a Pókmajom kémnek használja, de nem nagyon lehet hallani, amit mond, mert Niki a budiban racsít, mint aki egy hatnapos székrekedés végére tesz éppen pontot, a csempétől meg visszhangzik a szoba. Alíz értékeli Pókmajomban azt, hogy érvényesíti az akaratát. Hálistennek elveszik a képet, és nem kell Szent Dániel zavarba ejtően férfiatlan bajuszát bámulni, Pandorás levél jön odalent, Robi olvassa fel, végre valaki, akire büszke lehet általános iskolai tanárnője. Körmölnek, ki gyorsabban, ki lassabban, Niki meg sehogy, iszonyú üres arccal néz maga elé, és a Sógor Gyönyörű Hímtagjáról álmodozik. Pókmajom azt tanácsolja Robinak, aki szerinte még nincs csatasorba állítva, hogy figyeljen jól a Pandorán.

Az őszinteségi játék a megszokott mederbe terelve zajlik, mindenki kap keményebb kérdést, Lábmelegítős Cipős Krisztán Levi hazaküldését kérik számon, a szívemnek nem tudtam parancsolni, mondja. Korleónétől azt kérdezik, veszélyeztetve érzi-e magát most, hogy a Sógor megujjazta a nőjét, ugyan már, mondja a király, én, veszélyben? Nikinek fasz kell, mint mondja a kamerába, de a Sógor csak itt esélyes a szerepre, odakint felejtős a buli. Pókmajom kedves, aranyos, humoros, szórakoztató személyiségnek tartja magát, csak idebent nem tűnik annak. Azt azárt megkérdezik tőle, hogy mi a faszért akarja hazaküldeni Szent Danit és Korleónét, erre azt mondja, hogy őt már nem is érdekli ez a dolog, meg sem fordul a fejében, napersze, mindenki tudja, hogy hazudik. És előjön a hajgumi és a Sógor vörösre festett haja is.

Este buliznak, és énekelnek is sajnos, Pókmajom és Alíz táncot lejt, ettől kiskorú olvasóimat mindenképpen megkímélném, a képen nem segít (sőt) Jennifer botlába és az izomból vedelő Niki sem, utóbbi megint a Sógor kezén köt ki, ha így folytatja. Szépen elfogynak, csak Niki, Robi és a Sógor marad lent, és bazdmeg Robi nem veszi észre, mennyire felesleges, amint elmegy hugyozni, Niki hatalmasra tárt csáprágóval ront a Sógorra, és csak azért nem harapja le a fejét, mert megjön Robi gyertyát tartani. És ez így megy egész este, hiába próbálnak elvonulni kettesben, ez az idióta megy velük, lehet arra számít, hogy Niki már annyira ki van éhezve, hogy neki is csurran-cseppen valami, akár szó szerint. A kínlódásnak odafent van vége, a folyosóra kitett díványon, ahol Niki már nem bírja tovább idegileg, és bemegy a király mellé. Holnap kiválasztunk.

Címkék: éden hotel
456 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

will 2011.04.21. 22:18:26

nektek nem tűnik úgy néha, hogy olyanokat mondanak el nyilvánosan az évának a játékosok, amiket max a kamerának lenne szabad? "Jenny tudja, hogy mindjárt lányok jönnek...", meg ilyenek. Nem?

Répatorta 2011.04.21. 22:18:47

Krisztián finoman becsomagolva de lekurvázta Pókot !

Mr. Moody (törölt) 2011.04.21. 22:18:57

Muhaha Szandra

Egyből rágja a körmeit olyan ideges a hazugfeje :)

Mr. Moody (törölt) 2011.04.21. 22:20:27

sixx holnap két képet léci :)

Dani fejét mikor érdeklődik és a Pókmajom feje amikor szikrát szórnak a szemei :))

Ditti82 2011.04.21. 22:20:45

Nem kicsit osztotta ki Krisztián Szandrát. :D

vegteleneskeptelen 2011.04.21. 22:21:47

hihetetlen hogy egy ennyire megrendezhető, irányítható show-t a szerkesztők ilyen unalmas, ostoba minták alapján szerkesztenek.
Szandra bejövetele óta semmi sem történt. Kezdem azt hinni hogy nem is fog.
A show HÉ. egyre gördülékenyebb mozdulatairól és egyre szebb ruháiról szól. Lehet hogy ez a "műsorvezető leszek" c. show, és a többi csak díszlet? :))

bög 2011.04.21. 22:22:25

@*jinx*: gigantikus féreg, nem sajnálom egyáltalán, de szimpi volt, hogy le se szarta a kiesést.

Drinking Dorithy 2011.04.21. 22:22:49

a.) vagy csináljanak BÁRMI ÉRDEKESET a hotelben (a kamerába nyilatkozáson kívül)
b.) vagy legalább a párválasztásokon történjen valami...

GL-581 g 2011.04.21. 22:24:27

Kristóf maradt. :D

Aliz milyen aranyosan örvendezett ott Gábor nyakában! :DDD

Pókmajomnak K.O.

Ditti82 2011.04.21. 22:24:34

Hú, ez a Szandra ritka irritáló lény.

répakörte 2011.04.21. 22:24:41

@Drinking Dorithy: Hát igen, ezen a héten a legnagyobb izgalom az volt, hogy sikerül-e megszerezniük Toldi hajgumiját az éjszaka leple alatt.

Drinking Dorithy 2011.04.21. 22:26:03

@répakörte: :D LOL! csak az a baj, ha ez így megy tovább (és sztem pont így) akkor VV4 lesz... :(

Ditti82 2011.04.21. 22:26:04

@Ditti82: És orbitális nagy qrva.

zsj 2011.04.21. 22:26:36

Én azért még nem búcsúztatnám Szandrát...

Tanát Úr 2011.04.21. 22:26:48

Jövő héten kezdődik egy új meccs:
9-en HÉ és Pók ellen

kisha1 2011.04.21. 22:28:21

Na déjàvum van. Robi először Pókkal, aztán majd Nikivel? Krisztiánt helyettesíti majd maximálisan.

Répatorta 2011.04.21. 22:28:22

@Ditti82: mert megszokta az életben, hogy mindenkit a farkánál fogva rángathat és most visszanyalt a fagyi

ga_zsi 2011.04.21. 22:28:37

Ez ajáték olcsóbb lett volna, ha csak a kezdők vannak, aztán slusssz. Úgyis minden későbbit kizárnak. ádika meg eldöntötte volna, hogy Ő meg a dani nyer, oszt jónapot. Így semmi értelmi nincs. esély sincs másnak labdába rúgni.

GL-581 g 2011.04.21. 22:29:14

@Ditti82: LOL! :) Ki tudja? Gyanúsan ritkán vedelnek esténként a többiekkel, és Aliz is felrohant tegnap este a "kicsi párjához". :DD

A jövő heti újcsaj(ok)ból még egy homályos tengerparton futást vagy egy belibbenő zsinórtangát sem láttunk az összefoglalóban. :(
Teljes infóhiány...

zsj 2011.04.21. 22:29:58

@kisha1: csak krisztián nem állt be kesztyűbábnak.

*jinx* 2011.04.21. 22:30:07

@énszóltam: Dzseni: már az elején mekkora hisztit csapott, h Levi mert más lányokkal beszélgetni mikor még ő volt a párja. hp

ga_zsi 2011.04.21. 22:30:16

Inkább Szandra, mint az ocsmány Niki. Ő se különb egy szemmel sem, csak megjátsza magát. Hogy odáig van Ádámért.

Savafan 2011.04.21. 22:30:18

Pókmajom már elkapta Robi grabancát:)) így még érdekes lehet a jövő hét. ha eleget kefélnak talán kimossa Robi agyát:))

Skanoja 2011.04.21. 22:33:14

Most jött el az az idő, hogy kezdem unni a műsort... ebben a kiválasztásban semmi izgalom nem volt, erőletetetten próbáltak bele izgalmat csempészni, de totál biztos voltam benne hogy mi lesz a végkimenetele, és így is volt. Ami meg a szereplőket illeti, az is tök kiszámítható: Korleóne folytatja a hülyeségeit, a pókmajom idegesítőbb és p*csább mint valaha, a többiek nem csinálnak semmit, Jenny butasága fokozhatatéan, de mégis tudja fokozni. Maximum annak tudnék örülni, ha jövőhéten két tényleg ÉRTELMES nő jönne be. Abban legalább lenne valami újdonság, mert ilyen nincs még a hotelben.:D

zsj 2011.04.21. 22:33:36

Egyénbként tényleg, aki látta már a külföldi évadokat: milyen esélye lehet egy frissen érkezőnek? Vagy csak ez a magyar csapat ilyen zárkózott. Hát két nap alatt gyakorlatilag beszélgetés sem alakul ki az új taggal. És észrevettétek, hogy a randikra, extra túrákra is mindig az újak mennek, pedig az alapból bukta, hiszen ott mindig kiszórnak valakit. Mintha a szabályok is arra lennének kitalálva, hogy az újonnan érkezők maximum a beszélő szobanövény szintig jussanak el.

szepi79 2011.04.21. 22:34:04

@ga_zsi: egyébként tényleg. hiába szórják a védettséget két marokkal, ha az új arcok becsírásodnak. az eredeti gárdából kiesett eddig levi, kata, meg dani, de danit visszahozták. vagyis lényegében kettő darab ember. (vagy akár lehetne egy is, mer levi öngyilkos lett lényegében, aliz tuti benntartotta volna.)

bonobo11 2011.04.21. 22:34:29

Semmi meglepetés. Robi gyökér végrehajtotta a parancsot, most már tényleg bizonyított Ádámnak és tovább barátkozhatnak. Nagyon fos volt a mai! Jennifer is, jaj annyira lehetett tudni, hogy a reklám előtti bevágás kamu. "Tudok meglepetést okozni"- bocs Jennifer, hol? Mikor? Ez nem derült ki eddig és ezután sem fog.

Robi meg a védettséget Gáborhoz hasonlóan kidobhatta a kukába, gratulálni lehet neki.

candyperfumegirl 2011.04.21. 22:34:31

Robinak jövő hétre kell egy csaj, és mivel még az újakat (ha egyáltalán többesszám) nem ismeri, így nem zárhatja most még ki azt a lehetőséget sem, hogy a Dög mellé kell állnia a bentmaradásért.

will 2011.04.21. 22:34:50

ádám meg mosmá rájöhetne, hogy kéne néha polírozni Niki gömbjeit, különben kikacsingat a tyúkólból.

Savafan 2011.04.21. 22:36:38

@GL-581 g: a maszkos lány még bárki lehet.
a viasat most azt a tervet eszelte ki, hogy a történtekről beszéljünk és ne agyaljunk, ki jön be:)

zsj 2011.04.21. 22:36:42

@Skanoja: és mégis meddig maradna bent egy értelmes nő? már hallom is a biztosítási ügynökünket: Értelmesnőnek MENNIE KELL!!!

RedHotTears 2011.04.21. 22:37:19

@zsj: tökegyedül maradt 9 emberrel szemben. Róbert Gidának ha most nem volt elég vér a pucájában megzavarni a belső kört, a jövő héten még ennyi se lesz, mert akkor már nincs esélye gyengíteni őket. Ha a párválasztón bent is tartja Szandrát, azzal semmivel nem jut előrébb, a teljes slepp ott lesz vele szemben.

bonobo11 2011.04.21. 22:37:52

Plusz ami a legirritálóbb nekem az az Ádám féle benyögés Szandrának: "-Végig tudtunk mindenről" a lófaszt tudott, azt. Meg ez a Robiról szóló mondat, hogy " Segíteni fogunk neki" A fasz kivan már ezzel az emberrel, meg ezekkel a "nagy" dumákkal.

Savafan 2011.04.21. 22:38:46

@will: :)))) az nem fog polírozni, max Dani "bohócát":))

Solid214 2011.04.21. 22:41:19

Krisztián nem fog hiányozni, max. Csálécsöcsnek. Adja a nagy ég, hogy a jövő héten ismét faszik mennek be, lenne egy kis meglepetés, kombinálás és kezeknek tördelése. Rohadtul elegem van már a Don önelégült, vigyorgó pofájából, miszerint Pók megy. Remélem nem, ő az egyetlen csaj, aki csinál valamit. Tökösebb, mint a hímivarú kesztyűbábok bármelyike.
Róbert Gida meg gyász, ennyire behódolni a Donnak... hacsak ez nem valami csel része, mert kinézem belőle simán.

GL-581 g 2011.04.21. 22:41:51

@Savafan: Visszanéztem az előzetest: "újabb lakóK költöznek a hotelbe" - ezek szerint továbbra is párosával hajtják őket a vágóhídra.

A maszkos lány hosszú fekete hajú, "gyönyörű barna szeme" van. Kriszta is lehetne, de a karja alapján Pókmajom pozitív. :D

bonobo11 2011.04.21. 22:42:08

@zsj:

Nem, azt hallanád tőle az új lakónak, hogy " Ha védettséget kapsz, akkor Dani, Kristóf és mögém jobb ha nem állsz és akkor jól fogod magad itt érezni, ha mégis beállsz mögénk elvágtad magad és itt mindenki azért fog dolgozni, hogy téged hazaküldjünk"

Skanoja 2011.04.21. 22:42:46

@zsj:
XD Először biztos megdöbbennének a palik hogy létezik ilyen nő.:) Aztán meg hátha lenne rá egy-két jelentkező.:) Én legalábbis úgy láttam a legtöbb pasi eléggé megkísérthető ebben a játékban.

Skanoja 2011.04.21. 22:45:13

@Solid214:
Még mindig nem értem, mit is csinál pók? Azon kívül persze, hogy tök hülyét csinál magából, és kurválkodik a világ szeme előtt.:D
Átlátszó az "ejtsük ki azt az egy embert aki mindenkit irányítani akar" dumája is, mivel pontosan ezt csinálja ő is.

répakörte 2011.04.21. 22:46:46

@Drinking Dorithy: Ne fesd az ördögöt a falra! :)

énszóltam 2011.04.21. 22:47:06

@szepi79 - Harciteknős idomár:
még kiesett az a srác a kezdő tízből akit a Gábor dobott ki a Jenny mellől a védettséggel, de ő olyan súlytalan volt hogy a nevére sem emlékszem

ja a Robi gyerek most már minek alkudozik a Szandrával azt elbaszta már, azt mondjuk nem értem, hogy miért gondolják azt, hogyy akivel erős párt alkotnak azzal feltétlen egy szobában kell lenni, az lenne az igazán erős páros ahol mindaketten mást tartanak maguk mellett, csak ahhoz aztán nagyobb ármánykodás kéne:)))

beacska 2011.04.21. 22:48:11

nem értelek titeket. Miért becsicskulás, amit Robi tett? Szandra kérte rá, Ádám kérte rá, és útban volt neki Niki bugyija felé.
Megmondta Szandrának, nincs kedve egyedül ülni egy sarokban Szandrával.
A beharangozó szerint úgy döntött, ha Krisztiánnak bejött, neki is: egy kicsit használja Szandrát, amíg nem lányok jönnek be.

Néha szánalmasnak találom szegény Szandrát...

répakörte 2011.04.21. 22:48:52

@Ditti82: Nem mondtam, hogy Niki mögé álljon. Akkor is robbantott volna, ha pl Kriszta vagy Jennyke mögé áll.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.21. 22:53:27

@GL-581 g: "A maszkos lány hosszú fekete hajú, "gyönyörű barna szeme" van. Kriszta is lehetne, de a karja alapján Pókmajom pozitív. :D "

Szerintem is Szandra. A ruhája a következő képen a szobában mintha ugyanaz lenne, vagy nagyon hasonló.

Ez a Jenni a maradék szimpátiámat is eljátszotta. Biztos arra várt, hogy Kristóf majd pitizik neki, mert bent tartotta. Még jó hogy nem hisztis!

*jinx* 2011.04.21. 22:54:00

@beacska: Mert azt tette, amit a Don mondott neki. Mert barátkozni és megfelelni akar játszás, nyerés helyett.

Egyre unalmasabb már így... :/

Skanoja 2011.04.21. 22:55:03

Pókmajom tipikus példája az olyan kisebbségi komplexusos embernek, aki irtózatosan kompenzál. Semmit nem tud felmutatni azon kívül, hogy szájhősködésével és nárcizmusával próbálja igazolni önmagát. Furcsa, hogy van aki bedől még ennek. Pedig színtisztán látszik (főleg a Krisztiános jelenetek után) hogy ő nem ERŐS, és főleg nem ERŐS játékos, max az akar lenni. De a nagy terveiből SEMMIT sem tudott megvalósítani. Pedig hát de sokat bejátszották tőle a "hatalmas pisztítást fogok véghezvinni!Hatalmasat!" - mondatokat. És mindenki (nézők) el is hitte neki.

Nagyzee 2011.04.21. 22:57:09

Egyszerűen még elképzelni sem tudom, hogy az amerikai és skandináv verziókban is ennyire kicsi lett volna a mozgás. A 10 kezdő játékosból még bent van 7, ami röhej. Nagyon durván összezártak, az újaknak szinte esélye sincs. Az öngyilkos Levit leszámítva kezdő játékost eddig csak védettséggal raktak ki. (Ill. Tünde Danit hasonló kivédhetetlen módon.) Úgy látszik, majd csak a végén esnek egymásnak, addig meg leginkább csak az epizodisták jönnek-mennek majd továbbra is. (Azt sem értem, hogy mi értelme volt embereket bedobni mindössze 1-2 napra bármiféle esély nélkül háttérdísznek.)

Mindenesetre kezd nagyon unalmas lenni ez a Mindenki vs. Pókmajom felállás. Pókmajom is csapnivaló főgonosz. Szinte semmi érzéke nincs az intrikáláshoz, fél nap után átlát rajta az összes újonnan bekerülő szereplő is, valamint teljesen ellenszenvesen viselkedik, úgy meg lehetetlen bárki bizalmába is beférkőzni. Mondjuk legalább a védettségével csinált valamit, de azóta csak a szerkesztők kegyéből van bent. Ha nem folyamatosan fiútöbblet lenne már három hete, már régesrég hazazavarták volna. Az egyetlen, minimális esélye, hogy valakit sikerül ingyen szexszel behálóznia, de az már Krisztiánnal sem működött. Még ez sem.

beacska 2011.04.21. 22:57:09

@*jinx*: igen. és Szandra is ezt mondta neki!
És valljuk be, ez egy logikus lépés volt.

Lehet, hogy számodra unalmas, de reálisabb, mint bármilyen más lépés

Solid214 2011.04.21. 22:57:22

@Skanoja: hát, először is, nem áll be nyalni a király talpát (aki szintén semmit sem csinál szvsz csak röpteti a nagy szavakat és kavicsozgat), merthogy gyakorlatilag ezt csinálja rajta kívül mindenki. Talán Gábor meg Alíz nem egy mohó seggnyaló még, de ők sem mernek nyíltan ellenszegülni a Don tekintélyének.Póknak viszont van pofája ellenpólusnak lenni (még ha magányos is :)), kimondani, hogy nyerni szeretne - miközben Ádám és Dani egymás farkát szopják, miszerint boldogan átengedik a győzelmet és a lóvét a másiknak. Szandra pedálozik, hogy maga mellé állítson embereket, de erre csak az újaknál van esélye, nyilván, mert a régiek naphosszat a király előtt térdelnek.
Ezen az alapon meg lehetne azt is kérdezni, hogy mit csinál a Don, vagy a mucsai tom selleck.

Skanoja 2011.04.21. 22:58:57

@Nagyzee:
teljes mértékben egyetértek mindennel amit írtál.

bonobo11 2011.04.21. 22:59:06

@beacska:

Robi viselkedésével nem lett volna gondom, ha nincs védettsége. De így, hogy a legerősebb sem tudott volna mit kezdeni vele, ha mellé áll, csak hazamenni, mert Robinak védettsége van így más a helyzet. Már délután írtam, ha kiejtette volna Ádámot max. Kristóf és Dani haragudott volna, Niki meg egy napig talán duzzog, aztán úgy lett volna vele, "-jövőhéten lányok jönnek ,úgyhogy kussolok és maradok Robi mellett". Krisztián, Szandra, Gábor, Aliz tapsikoltak volna ha Ádám kiesik, Robit nem esett volna ki. Dani meg Kristóf meg főhetett volna a saját levében a sértődős Jenniferrel, meg Krisztával.

Skanoja 2011.04.21. 23:00:54

@Solid214:
Az a baj, hogy csak POFÁJA van, semmi más. A bátorság itt már rég nem elég. Előttem itt szépen megfogalmazták, hogy "teljesen ellenszenvesen viselkedik, úgy meg lehetetlen bárki bizalmába is beférkőzni."
Ilyen borzasztó picsogással és kétszínűséggel tényleg senki nem fog benne bízni, az újak közül is mindenki hamar átlátott rajta.

Summerwine 2011.04.21. 23:01:22

Miért nem köszönt el Krisztián Nikitől? Lehet, hogy mondta, csak nem értettem...

Dani arcát láttátok, amikor vmi légy vagy párválasztóra beszökött madár röptét figyelte?

*jinx* 2011.04.21. 23:02:11

@Solid214: Lehet, hogy nem nyal segget Alíz, de nem tudja hogy feleljen meg a királynak. Nagyon gáz volt, ahogy magához hívatta a don, mert szót mert váltani Szandrával! Nincs abban a lányban semmi önérzet. Én nem vágom miért félnek ennyire gülüszemtől.

Edecker Bürger 2011.04.21. 23:04:45

@Solid214: + 1. Robitól többet vártam. Unom Ádámék önelégültségét, főleg, mert azt hiszik, milyen nagy ászok már ők. Kristóf azért hiányzott volna, Dzseni mégis azzal dobott volna nagyot. Ez így kezd ellaposodni.

beacska 2011.04.21. 23:06:32

@bonobo11: Szandra alighanem azoknak szimpatikus, akik úgy látják, hogy Ádámnak haza kéne mennie, mert akkor húú, de jó lenne.
Robi nem így látta, és én sem. Változatlanul nem azt tartom a legjobb "taktikának", hogy beleszarni a lecsóba. De ez habitus kérdése. Tehetünk úgy, mintha az embernek nem volna szüksége "emberi" kaocsolatokra, de az nem életszerű. És Szandra is baromi szarul érzi magát emiatt a bőrében. Ezért ugrál a szeme beszéd közben, babrál a hajával, és billeg a lábán: nem jó neki a szitu, amibe saját magát keverte.

*jinx* 2011.04.21. 23:06:36

@Edecker Bürger: Ha sikerül Pókot kiejteni akkor tényleg nagyon uncsi lesz.

Dani visszaküldésének nem volt túl sok értelme

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.21. 23:06:55

Tulajdonképpen nem az a játék lényege, hogy az eredeti választott embereknek sikerül-e összetartania és bent maradnia a közben érkező kísértések képviselő játékosok ellenére? A jövevényeknek meg ennyi esélyük van, vagy hamar szétszednek egy párt vagy mehetnek. A kezdő embereknek nagyobb az esélyük, de ki vállalná az elején bemenni, ha nem így lenne?
Ha sikeresen összetartanak a kezdők, akkor a nézőknek unalomba fordul/hat, ezért nem érdemes sokéig húzni a végét, el kell kezdeni a létszám csökkentését.

Nagyzee 2011.04.21. 23:07:30

@Solid214: Megint? 3 egymás utáni héten volt fiútöbblet a párválasztón. Mégis mit akarsz még? Ez is csak azért volt valszeg, hogy kicsit tovább benttartsák Szandrát.

Aki mellesleg semmi értékelhetőt nem csinál, amióta a védettségével kitette Katát, csak ellenszenvesnek mutatja magát. Ami remek taktika egy párokon alapuló játékban. NOT. Az újak behálózásában is remek. Ezen a héten pl. ugyanazt előadta mindkét újnak, azok meg szépen megbeszélték utána, hogy "höhö, neked is azt mondta a Szandra, hogy állj mögé, mert benttart?" Szopó.

Edecker Bürger 2011.04.21. 23:09:29

@*jinx*: Én, mint már korábban kifejtettem, sokakkal ellentétben még drukkolok is Szandrának. Mint Dögnek is. Amikor Danit visszahozták, azt hittem, lesz majd valami jó kis csavar. Nem lett. Egy ideje reménykedek, de mindig csalódnom kell. Új bejön, új megy. Ennyi.

RedHotTears 2011.04.21. 23:10:21

@Solid214: épp ezt akartam kérdezni, ha felmerül, mit csinál a pók, az miért nem kérdés, hogy mit csinálnak a többiek? Nem is értem, miért jó a nézők közül bárkinek a hetek óta bámult arcokat újabb hetekig bámulni, amint nem csinálnak semmit a hajgumilopkodáson, bajusznövesztésen kívül.

Solid214 2011.04.21. 23:11:46

@Skanoja: nem azt mondtam, hogy egy kombinatorikai zseni :) vagy hogy szimpatikus, hanem hogy tesz valamit a győzelem érdekében, a saját eszközeivel - ezt most ne részletezzük :) A többi lány csak elevezget a párja farvizén, picsog, hisztizik, stb. Arról nem is beszélve, hogy már az első perctől kurvának kiáltották ki, de onnantól meg főleg, hogy Levi gatyáját megszerezte. De ez volt a küldetése a bennmaradásért, könyörgöm. Nem olyan könnyű feladatot kapott, mint pl. a Pápa, hogy a rá egyébként is párás szemmel bámuló Krisztát állítsa maga mellé, vagy hogy viselkedjen gyökér módon, mint Dörmögő Dömötör...
A stílusa tényleg szar, de legalább próbálkozik...

beacska 2011.04.21. 23:12:41

szegény Kristóf jól beletenyerelt a Jennybe! remélem, jön egy normális új csaj, és gyorsan lecseréli.

Amúgy Toldiról még nem szólt senki: szerintem ügyes volt, jó volt a helyzetfelismerése (amit nekünk mutattak), nem rajta múlott

*jinx* 2011.04.21. 23:13:10

@Edecker Bürger: Remélem tanulnak belőle a szerkesztők és a következőt majd izgalmasabbra + eseménydúsabbra készítik. :)

Skanoja 2011.04.21. 23:13:52

@beacska:
Igen, igazad van. Az egy dolog hogy mit mond az ember (jelen esetben Szandra) de a testbeszéd többet elárul. Pl. azt hogy neki sem jó hogy mások utálják. Lehet ezt mondogatni, hogy "nem érdekel" de igazából nehéz elhinnem hogy teljesen függetlenedni tud a dologtól.
Taktikának meg tényleg nem a legjobb az első körben megutáltatni magad a kemény maggal. Először össze kell velük dolgozni, vagy legalábbis úgy tenni,összebarátkozni 1-2 emberrel, aztán meg mehet a taktikázás. Kapcsolatok nélkül nehéz taktikázni (lásd, Szandra).

bonobo11 2011.04.21. 23:14:01

@beacska:

A kezdeti időkben én is bírtam ezt az Ádám féle taktikázást, de az első pár hét után meguntam, mert szerintem pont visszafog mindenkit. Hiszen ha ő valakit megbélyegez, akkor az a csapat számára tabu. Azt utálni kell.
Szerintem, ha Ádám hazamenne akkor mindenki megváltozna, nem maradna meg a mag ami mindent irányít, szerintem ez izgalmasabb lenne. Paraszt Dani is a fekvés helyett rá lenne kényszerítve, hogy csináljon valamit, hogy bennmaradjon.

RedHotTears 2011.04.21. 23:15:36

@beacska: nem arról van szó, hogy Szandra szimpatikus, nagyon nem. Csak nem vagyok kíváncsi 10 ember nyaralására, mert ez egy showműsor. Ki nézte volna a Dallast Jockey nélkül?

Edecker Bürger 2011.04.21. 23:16:14

@*jinx*: Áhhh, már nem bízom ebben.
@beacska: Toldi a lehető legjobb döntést hozta. Még be is jöhetett volna neki. De nyafi kisasszony "majd máskorra" lesz bátor. Vagy nem.

Skanoja 2011.04.21. 23:17:07

@Solid214:
igen, ez az egy dolog, ami a többi játékos fölé emelhetné...viszont! Vegyük észre, hogy akinek biztos párja van (Jenny, Niki, Kriszta) nem szorul rá egyelőre hogy taktikázzon, játsszon, vagyis csináljon valamit. Szandrának meg rá van szorulva hogy próbálkozzon, hiszen biztos párt kell szereznie.

Edecker Bürger 2011.04.21. 23:18:58

De tényleg: kérem az érveket, a Don mitől érdekes, több rész óta milyen érdekes dolgot tett. Vagy a Dani. Ja, bajusz.

répakörte 2011.04.21. 23:21:15

@bonobo11: Húú, de egyetértünk! :)

bia79 2011.04.21. 23:21:26

én is sajnálom, hogy Robi nem mert robbantani, mert tényleg sokat laposodott a héten a műsor. ettől függetlenül Krisztián távozásának örülök, rettentően idegesített már, talán még a megboldogult Szöszinél is jobban :)

Gábor maradása miatt meg akár örülhetnék is, de valójában tökmindegy, bent van-e, úgysem mutatják soha...
amikor bejöttek a párválasztóra, döbbenetes volt, hogy minden egyes fiú arcát bevágták közelről, kivéve Gáborét. ezután 3-as csoportokban mutatták az egymás mellett álló fiúkat, a középtájon ácsorgó Gábort ismét kihagyták. pár másodperccel később kettes blokkokban láthattuk a veszélyeztetett egyedeket, mondanom sem kell, Gábor ugyancsak kimaradt :)
ki elől vagy miért bújtatják ennyire? elvileg most fejre sem esett, az orrán sincs tapasz, és a hülyegyerek szerkó (lehetőleg sapkával/kalappal kombinálva) is elmaradt. tényleg nem értem... :)

Alíz aranyos volt, hogy annyira örült Gábornak... igazán láthatnánk néha hét közben is azért, mit csinálnak vagy nem csinálnak együtt :))

Beszeszke, a tipped megint nem jött be :D

Edecker Bürger 2011.04.21. 23:22:25

Mostanában a Kristóf az egyetlen, aki valamilyen szinten szórakoztat, imádom a dumáit, a hajgumis parája meg sírva nevetős volt.

Solid214 2011.04.21. 23:24:22

@*jinx*: ahogy mondod, Alíz helyében elküldtem volna a Dont az anyjába, de semmi feszkó

*jinx* 2011.04.21. 23:24:30

@bia79: miért idegesített Krisztián? :) OK bunkó volt, de legalább próbált játszani. Én sajnálom, h ő ment. Jobban örültem volna MadárDaninak. :P

Én tippem se, biztos voltam Gábor kiesésében amiatt amiket írtál (h alig mutatták a héten)

répakörte 2011.04.21. 23:27:12

@bia79: Én is hiányolom Gábort a képernyőről. :)

RedHotTears 2011.04.21. 23:28:14

@Skanoja: ez a taktika Szandrának eleve esélytelen volt, mert nem volt senki, akit akkoriban ki akartak volna tenni a lányok közül. Beszélgethetett és barátkozhatott volna napestig, akkor is őt küldték volna haza. Lehet hogy rosszul emlékszem, de nagyon nem is ajánlgatták neki, hogy hova álljon a védettségével, csak azt, hogy hova NE. A fenyegetésen kívül mást nem kapott.

Solid214 2011.04.21. 23:29:11

@Nagyzee: Hogy mit akarok még? Hát ármányt, cselszövevényt és kakit :))) nem pedig egy, I. Don uralkodásáról szóló bazi unalmas dokumentumfilmet.

RedHotTears 2011.04.21. 23:33:08

@bia79: Gáborral én most úgy voltam, adok neki egy hetet. A jövő héten már tőle is elvárom, hogy aktivizálja magát, különben bekerül a nem kár érte csoportba.

RedHotTears 2011.04.21. 23:39:10

@*jinx*: Krisztiánról én azt írtam korábban, ő az akiről simán el tudom képzelni, hogy a kinti világban, amikor nincs rászorulva, akkor is megdugná a legjobb barátja nőjét is lelkiismeret-furdalás nélkül. Ha valaki, ő biztosan nem ismeri a lojális szó jelentését.

Varbaro 2011.04.21. 23:49:35

Robi hülye volt.
Most mitakar, öribarit? 5ös öribari páros már elég nehezen kivitelezhető.

A végén Toldi mondta meg a tutit, az Ádám féle 4 párt ! védettség ! nélkül nem lehet robbantani.
Ergó következő hetekben Robi bukja a projektet, szevasz tavasz van. Jónagy lúzer ezis.

Solid214 2011.04.21. 23:53:22

@RedHotTears: ugyanezt gondolom megboldogult Krisztiánról én is. Dehát végülis megmondta már az intro-ban, hogy a cél a Csudálatos Pénisz szabadon engedése és minden nő meghegesztése a hotelben... hát, sokmindent ő sem vitt végbe a nagy álmokból, bár kétségtelenül eredményesebb volt, mint Pitta, aki hasonló tervekkel érkezett. Jóccakát :)

bia79 2011.04.21. 23:55:07

@*jinx*: igazából nem tudom, valamiért irritált, ahogyan beszélt vagy nyilatkozott... a hangsúlyai, a mimikái, ahogyan tartotta a fejét nyilatkozat közben... :)) dehát pont ettől szép, hogy van, akinek meg ő jön be, és Gábortól kap gutaütést :)

@RedHotTears: az a baj, hogy egyáltalán nem biztos, hogy nem aktivizálja magát. ott volt Levi nyilatkozata, hogy mennyit szívatták a játékostársaikat, folyton azon járt az agyuk Gáborral, kit hogyan tréfáljanak meg, hát, láttunk ebből bármit is? (persze az is lehet, hogy Levi túloz, de nem hiszem :D) Krisztián is most búcsúzásnál azt mondta Gábornak, hogy jókat hülyéskedtek vagy ökörködtek együtt... nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, a képernyőn még beszélgetni se nagyon láttam őket egymással... :)

indítványozom, hogy ha vége lesz a műsornak, indítsanak esténként egy olyan sorozatot, ahol nem a kombinálást, taktikázást, nyilatkozatdömpinget mutatják, hanem azt hogy valójában mit csináltak együtt bent a lakók :)

ő-szinte 2011.04.22. 00:13:03

Nárcisztikus, önérzetes Kristóf és kényes, nyafogó Dzsenni pont megérdemlik egymást! Zsák a foltját... az pedig különösen vicces, hogy nem látják a fától az erdőt (hogy elcsépelt de igaz közhelyekkel éljek).

Veder1 2011.04.22. 00:13:26

Nekem a kedvenc játékosom Ádám (igen vállalom, vessetek a mókusok elé), de hogy lehet valaki ilyen ostoba, hogy azt mondja, ha Robespierre beáll Nikoletta mögé, akkor ő is oda áll! Hát Nem emlékszik, hogy olyan nem lehet (bár az ÉH-ban minden megtörténhet, broáf...) mert a védett automatikusan ejti a a másik embert?!

ő-szinte 2011.04.22. 00:15:42

Nyugi, az én kedvencem is Ádám. És gondolom, vannak ezzel még így néhányan...

Veder1 2011.04.22. 00:40:11

Jenny mekkora ribanc volt már a választáskor! Látszott rajta, totál büszke magára, hogy befenyítette Kristófot.

Jozeph Pelikahn 2011.04.22. 00:47:08

@Vödör: Tényleg nem érted? Oda áll = önként hazamegy inkább.

Veder1 2011.04.22. 00:49:57

Pókmajomról nekem folyamatosan ez ugrik be:

"Psychopath: The prototypical psychopath has deficits or deviance in several areas: interpersonal relationships, emotion, and self-control. Psychopaths gain satisfaction through antisocial behavior, and do not experience shame, guilt, or remorse for their actions.[12][13][14] Psychopaths lack a sense of guilt or remorse for any harm they may have caused others, instead rationalizing the behavior, blaming someone else, or denying it outright.[15] Psychopaths also lack empathy towards others in general, resulting in tactlessness, insensitivity, and contemptuousness. All of this hampers their tendency to make a likable first impression"

Ljubica 2011.04.22. 00:51:30

@Edecker Bürger:
Kristóf: +1 :) A képzavarai már-már szakácsbéla-szerűek. :)
Ez Kristófnál annyira rossz, hogy már jó. :)

Veder1 2011.04.22. 00:55:40

Jozeph Pelikahn de később láttam, hogy így értette, csak volt már Donnak néhány félrelövése, és meglepődtem...

Ljubica 2011.04.22. 00:58:52

Nem tudom, ki virraszt még e kései órán az éjszakai műszakból, de szeretném felhívni a figyelmet valamire:
HÉ elsütötte az első viccét a műsorban!!!
"Dani, jól néz ki a bajszod. Nekem azért tetszik, mert az egyik kedvencemnek, Freddie Mercury-nak is hasonló van..."

Méghogy T69-es... Micsoda kifinomult humorérzék... :))

makijoe 2011.04.22. 01:00:59

HÉ-n amúgy ennek a postnak az első képében ne az amforaruhát (kopirájt feljebb) hanem valamelyik előző ruha által hagyott barnulási csíkot vagy miakukacot nézzétek, gyönyörű, lealapozhatták volna azért

Veder1 2011.04.22. 01:12:51

HÉ az ÉH visszafelé :D

bazz, fáradt vagyok...

_Molly 2011.04.22. 01:33:13

@Ljubica: Ja-ja, tényleg, hogy ez mekkora egy ciki szöveg volt, majdnem hátast dobtam. HÉ-hez még nem jutott el a hír, hogy a kedvence már rég meghalt? Freddie Mercury már nemigen hord semmilyen bajuszt.:(((

Ljubica 2011.04.22. 02:06:30

@_Molly:
Ööööööööö...izé... én nem azon nevettem.
süti beállítások módosítása