Ismét előre kell szólnom: az évadzárót érdemes áll alatt megkötött kendővel nézni, mert különben olyan gyakran esik le az állunk, hogy számolni sem bírjuk. A részt konkrét dátummal nyitjuk, 2012. 05. 17. napján kezdünk (ekkor mutatták be ténylegesen Ámerikában az évadzárót, ez nyilván kikacsintás a nézők felé, ez ma van, emberek.) Carter az őrsön dolgozna, de Főncsi hívja, hogy John a segítségre szorul, méghozzá sürgősen, úgyhogy ugrás. Indul is, de csak a folyosóig jut, ahol Donnelly ügynök lekapcsolja: nem mégy sehova kisanyám, jelenésed van. Elviszi őt az FBI műveleti központba, ahol most már szépen kibővült az egység, ami John után kutat, konkrétan vagy 30 ügynök ül monitorok mögött, vagy rohangászik: helyzet van, megtaláltuk az öltönyöst (Johnt ugye) nemsokára elfogjuk. Basszus!!! Többet most nem tudunk meg, ugrunk vissza az időben, ezúttal két napot. Kora reggel John érkezik az irodába, Főncsi már várja: új szám jött. A tulajdonosa egy igen dekoratív hölgy, név szerint Caroline Turing. Pszichológus, de ennél többet nem nagyon tudni róla, talán rejteget valamit. Vagy csak diszkrét, végtére is elit ügyfelei vannak. John a nyomába szegődik.
Klónozza a mobilját, majd a rendelőjében figyeli, persze tisztes távolból - a szomszéd épületből. Közben Fuszkó hívja, hogy a hr fejeseivel fog találkozni, de John nyugalomra inti: rájuk is sor kerül. Most helyzet van, küldök egy képet, róla kéne infó: és már kapja is Fuszkó a jó pszichiáternő képét. John hallja, hogy Caroline rendelőjében meglehetősen feszült a hangulat, az aktuális páciens, bizonyos Hans, meglehetősen titokzatos, ráadásul elég fenyegetően lép fel. Caroline másik agyturkászhoz irányítja, mert neki nem nyílt meg a pasas.
Ezalatt Fuszkó megérkezik egy étterembe Simmons járőrrel (aki ugye beszervezte őt a hr-be), a hr-es nagykutyák összejövetelére. Három tag fogadja őket: Larsson képviselő, valamint Romano és Lewis, akik különböző beosztású rendőrök. Feladat van: bérgyilkosságra kaptunk megbízást. Fuszkó rögtön kérdi, hogy ki a célpont, de nem kötik az orrára. Valaki egy rakást pénzt fizet, hogy eltüntessék az útból, Fuszkó dolga lesz majd a nyomozás hátráltatása. Kapnak pénzt előlegbe, és az áldozat aktáját is. Ahogy Simmons belenéz, Fuszkó is odapillant, és látja: Carolnie Turing az. Ajaj.
Fuszkó hívja Johnt, és értesíti a hr-es megbízáról. John nem túl boldog. Bejut a rendelő előtti folyosóra, és az ott lévő hőfokszabályzóban egy kamerát helyez el, hogy azon keresztül láthassák az érkező pácienseket, Főncsi meg majd lefuttatja az arcukat a rendszerben. Addig is közelebbről kell figyelni a doktornőt, úgyhogy Johnra vár a feladat: páciensként megjelenni a rendelőben. Másnap már látjuk is, amint páciensként adja elő magát. Caroline a viselkedéséből elég hamar levágja, hogy John egykori katona. Főncsi a fülesén keresztül inti Johnt, hogy óvatosan azzal a problémamegoldó beszélgetéssel, nehogy túl sokat mondjon. Közben Carter hívja Főncsit, hogy lenyomozta Larsson képviselő pénzügyeit. A hr-es vezető tényleg egy valag pénzt kapott a napokban, de nem lehet megállapítani kitől. Ez majd Főncsi dolga lesz. Carter persze érdeklődik, hogy miért nyomoznak a képviselő után, de csak szűkszavú választ kap: a hr bérgyilkosságra készül. Főncsi visszatér az irodába, mi pedig látjuk, hogy árnyéka van: Alicia Corwin követi.
Főncsi az irodában lenyomozza Larsson bankszámláját, hogy honnan kaphatta a pénzt. A megbízó számláján egy valag pénz csücsül, ki kellene tehát deríteni, ki lehet a megbízó. Főncsi szól Johnnak - aki immár egy bár emeleti ablakából figyeli az udvaron kávézó dokit - hogy segítséget kért a bérgyilkosságra megbízást adó személy kilétének felderítéséhez. A segítség csatlakozik is Johnhoz: Zoe az. Ismét. John nagyon somolyog, cukik ezek ketten, na. Zoe a lehetséges megbízókat három főre szűkítette le. Az egyik persze Hans, a morcos és ellenséges pánciens, akit tegnap láttunk. Mondjuk ezen nem is csodálkozom. Zoe hármuk után indul.
Esteledik. Simmons a társainak beszél Caroline napirendjéről, és hogy hol lenne célszerű megtámadni. Melóból hazafelé egy eléggé kihalt és sötét helyen. Indul a mandula. Illetve csak indulna, mert a hazafelé tartó Caroline elé John lép. Helló, doki! A nő meglepődik, leendő gyilkosai nem kevésbé. Caroline megpróbálja meggyőzni Johnt, hogy rémeket lát. Oszoljunk, nincs itt kérem semmi látnivaló. Tovább is indul, így kezdődhet a támadás. Egy csuklyás alak szemből közelít a doki felé, egy pedig hátulról követi. Közelednek, de el nem érik, mert John a hátsó tagot kiüti, a szemből jövőt pedig egy térdlövéssel illeti. Naná. Aztán elrángatja a riadt doktornőt. Az persze kérdi, miért lőttek rád John, fiam? De kénytelen szembesülni az igazsággal: a célpont ő maga. Meglátnak egy rendőrautót, de John nem engedi oda a nőt. Miután rendőrök vannak a nyomukban, nem lehet tudni, kiben bízhatnak. Simmons hívja a társait, hogy megölték-e a nőt? De nemleges a válasz, egy tag közbelépett, egyikünk térdlövést kapott. Simmons rögtön kapcsol: magas volt és öltönyös? Jaja. És a nő látta az arcunkat is. Akkor nincs más megoldás, mindkét menekülőt ki kell nyiffantani!
John és Caroline egy szállodába lépnek be, hogy legalább ne az utcán legyenek. Naná, hogy csak a nászutas lakosztály szabad, egy éjszakára háromezer dollár. Johnnak szeme sem rebben, kiveszem. Alig furcsa, hogy nincs csomagjuk. John bal kezén vér csillog, megsérülhetett. John Főncsit kéri, hogy segítsen, ő pedig Cartert hívja. Itt kapcsolódunk vissza a rész elejére, ezt a hívást láttuk először, ami után ugye Carter nem tud indulni segíteni, mert Donnelly elcibálja.
John a lakosztályban először lekezeli a sebét, szerencsére nem vészes. Arról beszélgetnek, ki akarhatja Caroline halálát, a nő szerint a páciensei közül lehetnek páran. Szegény nő sokkot kapott ettől az egésztől. John nagyon cuki, a dokinő kezébe nyom egy csokit, hogy egye meg, és a maga módján nagyon gyengéden próbálja megnyugtatni. Persze a kérdést nem kerülheti el, hogy ki ő valójában? Hát problémamegoldó, csak kicsit aktívabban, mint a jó doktornő.
Eközben Donnelly a központban elmondja Carternek, hogy a Johnról készült fotó másfél órával korábbi, de azért nagyjából be tudják határolni, azóta hány háztömbnyit haladhatott (ja, azt hagyjuk, hogy akár kocsiba is ülhetett volna). Mindenesetre a képen John és Caroline látható, az FBI szerint a nő túsz. Nincs más hátra, átkutatni a környéket a kamerák felvételeit vizsgálva. Carter kiszúrja, hogy Fuszkó is itt van az FBI központban. Rá is kérdez, mit keres itt, de ő elüti a választ.
Közben hajnal lett, alig múlt öt óra. John a lakosztály erkélyéről lepillantva észreveszi, hogy megjött a hr, pucolni kell. Főncsitől kér segítséget, merre menjenek. Jön is a megoldás: fel a tetőre, mert a lakosztály előző lakója otthagyta a helikopterét, csak el kell lopni, aztán helló. Még jó, hogy John olyat is tud vezetni. Csakhogy közben az FBI műveleti központjában is kiszúrják egy kamera képén, hogy Johnék a szállodában vannak, ezért Donnelly az FBI-t küldi rájuk.
Johnék indulnak a tetőre, utánuk nem sokkal már a hr tör be az immár üres szobába. Huhh, ezt megúszták. Útban a tetőre azonban John helikopter hangját hallja, ami rohadtul nem jó, ugyanis ő akart egyet elkötni. Tehát valaki érkezik, nyilván az FBI. Alattuk a hr, felülről közelit az FBI, alig érezhetik magukat egérnek a labirintusban. Közben Donnellyék a központban megkapják a szálloda kameráinak képeit, így mindent látnak odabent, csak jól át kell nézni, hol lehetnek a menekülők. A már lefelé tartó FBI csapatnak kiadja az utasítást: John lehetőleg élve kell. Ez egy fokkal jobb, mint a hr, aki a bőrét akarja. Súlyos dilemma, még jó, hogy hősünk ilyen részleteket nem tud. John szorult helyzetében Főncsitől kér segítséget, aki az épület alaprajzát nézve gyorsan talál is megoldást, elküldi a menekülőket a helyes irányba, és maga is elindul, hogy értük menjen, ha kijutnak. Főncsi csak azt nem veszi észre, hogy Alicia a nyomában jár. Jajj.
Főncsi küld Carternek egy sms-t, hogy Johnék a 45. emeleten menekülnek éppen. Carter a központban sunyiban kikeresi az emelet képét, és látja, hogy az FBI pont Johnék felé tart, így gyorsan sms-t küld hősünknek, hogy hátra arc. Menekülőink épp csak megússzák, hogy az FBI karjaiba zuttyanjanak. Közben az alagsorban a hr is értesült az FBI jelenlétéről, téglájuk van a műveleti központban. Kurvára remélem, hogy nem Fuszkó az!!! Simmons úgy dönt, kiiktatják a menekülőket. A hr-esek a kocsijukat az egyik parkolóban hagyják közvetlenül a lift mellett. A csomagtartó tele van fegyverrel, de még robbanószerrel is. Egy egész emeletet akarnak felrobbantani, bezony. Aztán majd jól Johnra lehet fogni az egészet.
Eközben Főncsi hívja Zoét, hogy tudja-e már, ki bérelte fel a hr-t? Zoének annyit sikerült kiderítenie, hogy a lehetséges gyanúsítottak közül Hans üzleti úton van. De akkor ki adta elő magát Caroline-nak a rendelőjében? Zoe elcsípi a fazont egy bár előtt. Fejre ugyan Hans, de a csini öltöny sehol. Zoe kiderítette, hogy egy pitláker csirkefogó a tag. És tényleg, a pasi azonnal bevallja, hogy zsarolással kényszerítették, hogy Caroline rendelőjében előadja a morcos és ellenséges Hans-ot. Ki kényszerített, fiam? Azt nemtom, minden e-mailben zajlott. Persze. Zoe mindenesetre indul Caroline rendelőjébe tovább nyomozni. Ezalatt Alicia betör az irodába, és látja a célszemélyek képeit, és rájön, hogy Főncsi bizony kapcsolatban áll a Géppel, de nagyon.
Johnék sikeresen átevickéltek a 45. emeleten a teherlifthez, megúszták az FBI karjába pottyanást is ugye, most hát ugrás a liftbe és irány lefelé. Carter a központban észreveszi, hogy hr a 25. emeleten szintén a teherliftnél várja Johnékat, így gyorsan küld nekik egy sms-t. Az utolsó pillanatban, a 26. emeleten sikerül kiugraniuk, és megállítani a liftet, hogy ne mehessen le. John figyelő állásba helyezkedik, Caroline pedig a lift paneljével babrál, hogy hátha sikerül átverni az elektronikát, hogy úgy tudjanak lefelé menni, hogy a köztes emeleteken ne álljanak meg. A hr ezalatt elhelyezi a bombát, hogy a felettük lévő emeletet felrobbantsák. Johnék erről semmit sem tudnak, nyilván akkor nem a lifttel babrálnának. A műveleti központban Donnelly egy kamera képén kiszúrja Johnt, így küldi az FBI-t felülről a megfelelő szintre. Szorul a hurok: felülről jön az FBI, alulról a hr készül robbantani. Szarban vagyunk.
Donnelly és Simmons telefonon keresztül egymástól függetlenül, de egyszerre adna parancsot a saját embereinek az akció megkezdésére, azonban a visszaszámlálás közepén a teljes mobilhálózat lebénul. Ez egy paraszthajszálon múlott! A központban a kamerák is elsötétültek. Mi persze látjuk, ez Főncsi műve. Éljen az informatikusok királya! Az FBI konstatálja, hogy a tartalék mobilhálózat már felállt, de csak egyetlen telefonszámot enged működni a rendszer, naná, hogy Főncsié az. Hívja is Johnt, aki épp le nem borul örömében. A lift beindul végre, Johnék pucolhatnak lefelé. Az FBI központban a kamerák ismét működnek, Donnelly kiszúrja a hr ténykedését, így úgy dönt, egy újabb osztaggal maga is a helyszínre indul.
Carter hívja Johnt, aki nagyon hálás a segítségéért. Carter szerint valaki a műveleti központból segíti a hr-t, de majd ő megoldja. Már megy is Fuszkó után, aki épp a klotyóra tart. Persze nem brunzolni, hanem bezárkózva onnan telefonálni Főncsinek. Carter feltépi az ajtót, és fegyvert fog a megdöbbent Fuszkóra, aki így kénytelen meggyónni, hogy ő csak beépített a hr-ben, ténylegesen az öltönyösnek és a társának dolgozik. Carternek leesik az álla. Főncsi hívja Cartert, aki igen zabos, de Főncsi megkönnyebbültnek látszik, hogy a két nyomozó végre tud egymásról. Mindenesetre most ne morogjatok, feladat van, hozzátok ki végre Johnékat a szállodából. Fuszkó és Carter megnyugszanak, főleg, hogy Fuszkó tudja, ki a hr valódi téglája. Indulnak a szállodához.
Johnék elérik a parkoló szintet. Itt a hr kocsija (azt hagyjuk, John honnan tudja, hogy ez az). Feltöri a csomagtartót, magához vesz fegyvert, és hosszasan szemez a robbanóanyaggal is. Főncsi eközben kocsival odaért ahhoz a teljesen elhagyatott kijárathoz, ahova Johnékat várja. De még nem érkeznek: bent John útba igazítja Caroline-t a megfelelő kijárat felé, ő maga azonban marad. Simmonsék már ide is érnek, cefetül lőnek Johnra, ő meg vissza. Főncsi kocsijában nyílik az ajtó, de nem megmenekült Caroline huppan mellé az ülésre, hanem Alicia Corwin, fegyverrel a kezében!!!
Fenyegeti Főncsit, dühös a gép miatt, mert szerinte szörnyűséget alkottak, Főncsinek segítenie kell leállítani azt. Szájkaratéznak egy sort, de a lényeg, hogy Főncsi szerint a gép igenis jó dolog. John eközben az alagsorban cefet tűzharcot vív a támadó három hr-essel. Vesztésre áll, mikor végre Carterék ideérnek és kimenekítik őt. A hr-esek kocsiba ugranak (mínusz Simmons), és pucolnak, Carter, Fuszkó és John (egy kocsiban) utánuk. Miközben üldözik a hr végrehajtóit, lelkiznek kicsit a kocsiban. John szerint furcsa, hogy ők kérnek bizalmat tőle: egyikük meg akarta ölni (ez lesz Fuszkó), másikuk meg hat hónapig üldözte (ez meg Carter). De nincs harag, csak most lassítsunk, máshogy tervezem megállítani a hr-t. Hogyan is? Hát úgy, hogy John végülis nemcsak szemezett azzal a robbanóanyaggal, hanem élesítette azt a hr kocsijában, most pedig megnyomja a detonátort. Az autó lángolva vet egy szép bukfencet. John ezzel kedélyesen elbúcsúzik utastársaitól (majd igyunk meg így hárman valamit), kiszáll a kocsiból, és elsétál. Carterék csak lesnek.
Zoe Caroline rendelőjébe ér, be is tör menten. Bekapcsolja a számítógépét, és döbbenten látja a hr-esek bankszámláját. De aztán minden adat törlődik a gépről, már csak egy szó villog újra és újra a képernyőn: Forrás!!! Eközben Alicia és Főncsi szájkaratéját a kocsiban váratlan esemény zavarja meg: valaki ledurrantja Aliciát. A döbbent Főncsi kocsijának hátsó ülésére Caroline vágja be magát, fegyverrel a kezében. Örülök, hogy találkoztunk, Harold, hívj nyugodtan Forrásnak. Bassza meg!!!
Zoe hívja Johnt, hogy rájött: Caroline rendelője csak kamu volt. A nő saját megölésére adott megbízást a hr-nek, mert tudta, hogy így előcsalja Johnékat. John rádöbben, hogy nem őt akarták elcsípni, hanem Főncsit. A kocsiban Főncsi is éppen erre jön rá. Caroline bőszen bólogat. Totál zakkant a nő, azt tuti.
Már csak a végjáték van hátra, melyet nagyon király zenei aláfestéssel nézhetünk végig. John visszaér az elhagyott kijárathoz, ahol Főncsi várta volna őket, de már csak Alicia holttestét, és Főncsi hűlt helyét találja. (Elrabolták, a kurva életbe!)
Donnelly névtelen mailt kap, a hr-es vezetők és a műveleti központban tevékenykedő tégla fényképével, le is tartóztatja a tagot menten. Fuszkó és Carter az őrsön mindent tudóan és egyben elnézően vigyorog egymásra. Simmons egyedül baktat el a szállodából, ő megúszta a hr megnyirbálását.
Johnt látjuk elanyátlanodva, egyedül az irodában, majd az utcán. Egy utcai kamerába néz fel, és beszélni kezd. Segítséget kér Főncsi megtalálásához. A következő pillanatban a közeli fülkében megcsörren a telefon, ő pedig megy, és felveszi.
Rengeteg kérdésünkre kaptunk választ, helyette pedig új kérdések merültek fel, nem is akármilyen számban. Folyt. köv.
Facebook kommentek