Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x20

2013. március 07. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.

Kiválasztunk ma, sorsdöntő napnak ígérkezik valaki számára, de nem a királynak, így megnyugodhatunk. A T69-es az előző kiválasztás helyszínén fogad minket, modelles beállás stimmol, a nyári ruha viszont nem is rossz, Lakatos Márk is tévedhet néha. A lófarok nem annyira előnyös, a múltkor már látott golyóstollak a fülben mégannyira sem. Ha nem helyezné kényszeresen a testsúlyát egyik (fém)lábáról a másikra, és váltana pózt, mint lusta háziasszony a konyhai kufirc-bablevesfőzés kombó alatt, tiszta emberi lenne a jelenet.

Pókmajom poszkoitális elégedettséggel makogja a kamerába, hogy éjjel egészségügyi-taktika kúrás volt, Krisztián meg a mödansziéban mondja ezt el kevésbé szofisztikáltan, volt valami, kérdezi Lassúbeszédű, aha, mondja a tánctanár. A király a fertőről csak annyit mond, hogy Pókmajom mindenre képes, még arra is, hogy szexuálisan kielégítsen valakit. Krisztián kicsit megnyílik, aszonta a Pókmajom, hogy szép a faszom. Kristófé meg elegáns, ebben a kérdésben nem vagyok kompetens, ha valaki megtenné, és az eddigi posztokba lecsekkolná az eleganciát, megköszönném. Ja, szmokingos farkat kell keresni, csak mondom. Az Éden hotel legkeményebb társalgása még nem ért véget, hiszen Krisztián mesél a romantikus zuhanyról is, amit Kristóf egy lényegretörő kérdéssel kommentál, lemosdattad vele a túrós faszodat? Ugye, hogy érdemes Éden hotelt nézni.

A reggeli jókedvhez Takáts Tamás Pocsolyába léptem című kiváló blues-slágere adja az aláfestést, az udvari bolondok hamis kórusához csatlakozik a medencében lebegő gumimatracon légdoboló Kristóf is, sőt, a király is énekel, ha nem tudnám jobban, azt mondanám, az uralkodó felhőtlenül vidám ma reggel. A reggeli alatt Kristóf elmeséli Levinek, hogy Jennifer mögé áll, és nem taktikából, hanem bejövésből, mert a genetikai segg vonzó. Levi nyugodtan fogadja a hírt, miszerint harcostársa, Gábor így ebek harmincadjára jut, halvére van, mondom én. Kristóf szerint az nem hátbaszúrás, hogy ő odaáll Gábor nője mögé és mindezt úgy egyezteti Jenniferrel, hogy Gábor nem tud róla. Nem a faszt, a szótárban a hátbaszúrást ezzel a képpel illusztrálják Levi a kamerába azért lebüdösparasztárulógecizi Kristófot, és azt ígéri, hogy akkor innentől ők is belehúznak. Epikus hányást vizionálok hajnalra, Isaura zokogni fog reggel.

A király első számú ágyasa, Niki, és az udvarba mostanában melegedő Jennifer társaságában henyél, de jön Szöszi, hogy elbassza az idillt. A király színlelni kénytelen, és ez nem tetszik neki, így kimegy a szobából. Szöszi megtalálja odakint is, mert kiváló nyomkereső - ez is idegesíti Korleónét, ez követ engem, mondja a kamerába. A mödanszié mellett Gábor és Jennifer tisztázza a kavarást, illetve Gábor hordja le mindenféle kétszínű kesztyűbábnak a genetikusan kerek segg tulajdonosát, miközben a zenei szerkesztő Meredith Brooks egyébként egészen kiváló, 1997-es slágerét, a Bitch-et keveri az események alá, hisztis picsa vagyok, szól a dal, Jennifer magába szállhatná igazán. Gábor sértett, és megfenyegeti Jennifert, ha én maradok, neked itt nagyon rossz lesz. Jennifer távozik de csak a körmét a bárpultnál reszelgető Nikiig jut, hallod, megfenyegettek, pokol lesz az életem nem csak itt, de kint is, milyen már ez?

Szöszi a kamerába kesereg, a szívem kiteszem, de nem elég. Az ágyban fekve a kameráknak színészkedik egy sort és önostoroz, biztos erőltetésből helyeztem ijesztő virágkompozíciót a frissen mosott lepedőre, igen, abból, csak nem veszed észre. Levi Pókmajomnak meséli, micsoda geci volt Kristóf, a csaj egyből lecsap, álljatok mellém! Levi nem bízik benne, így mismásol, már amennyire tőle telik. Bigfoot a király ágyában hever, felség, én megbántam, hogy ősi ellenségeddel szót mertem váltani és ledér táncmozdulatokat is tettem irányba, de alkohol hatására megborulok. Korleóne nem felejt, és egyelőre nem bízik benne, szörnyű lehet így élni, én speciel a sarokban feküdnék magzatpózban és a hajamat tépném szálanként.

Hirtelen este lesz, a szaloncukornak öltöztetett (egyik kedves kommentelőnk találó megállapítása) T69-es piros, mellét leszorító bőrben áll egy szőnyegen, de a lába így is a modelliskolában tanultak szerint áll, ebben a ruhában nem lesz könnyű forogni. Jönnek a népek a hepajra, Pókmajmot fekete koktélruhába, Nikit ezüstös kurvaegyenruhába erőszakolták, Kriszta meg úgy néz ki, mint egy Dolly Roll-videóklip főszereplője. Levi leengedhette a haját, Krisztián a legendás fehér csukához fekete bőrzakót kapott, Kristóf a kigombolt inges, vizes frizurás macsó szerepből nem tud kilépni, Gábor frizurája egyszerre kiált ollóért és szívlapátért. Szöszi bárgyú vigyora azt sejteti, hogy fogalma sincs, mekkora szarban van. Levi a ceremónia előtt benyögi a kamerába, hogy nagyot fog alakítani, tán a fülén pörget majd kávéfőzőket?

Pinokkina felvezet, szétesnek a szavak a szájában, száraz számvetés, szörnyű színjáték - szép szirén, szíveket szaggatsz szanaszét. A tanárnős manírok most egy fokkal jobban működnek, például a játékosok nevét elsőre eltalálja, ez már haladás. Pókmajommal beszélget elsőként, téged szeretnek itten? Nem. És te, felség, hová lett humorod? Hát, a felét elvitte Dani, a másikat Zsömi, kínlódom én itten. Kriszta tarthatatlan állapotban van, mondja, ma döntenie kell és fog is. Kristóf temperamentumos, vagy temperát mentős férfi, ez még nem világos, de a Lassúbeszédűt elnézve a második sanszosabb. A T69-es a szerelemet hiányolja Kristóf életből, this is the beginning of a beautiful friendship tán? Az ízlésficamos ukrán pénzbehajtónak öltöztetett Krisztián és Pókmajom kúrása is terítékre kerül, taktikai atomfegyvernek számít Pókmajom pinája? Levi jól érzi magát a mödanszié mellett, így nem izgul. A felvezetés alatt a T69-es úgy tesz, mint akit mindez nagyon érdekel, jó neki, én már nagyon unom. Pókmajom végig a haját csapkodja, tán tetves?

Elkezdődik a kiválasztás, Kristóf Jennifer mögé áll be, mert már régebben megbeszélték. Szöszi megy Alízhoz, a puszijától Alíz úgy elhúzódik, majd' leesik a székről. A király új ágyasa mögé áll be, ezen csak Szöszi lepődik meg, még a T69-es is széles mosollyal nyugtázza az eseményt. Gábor jön, és nem Alíz mögé áll be, mint azt sejteni lehetett, hanem Krisztához, aki nem mellesleg tegnap este kiválasztotta magának, bár most a kamerába azt mondja, ha Levin kívül bárki is beáll mögé, az mehet haza. Kristóf meglepődik, a T69-es feje meg olyat billen, nyaki csapágyai sikoltozva tiltakoznak az igénybevétel ellen, az arcizmait verejtékes munkával mozgató mechanika műmosolyt mímel, mily meglepő machináció, mondja mértékkel mámoros manírja. Gábor is benyögi a Levivel kifőzött meglepetést. Krisztián persze a tegnap esti kúrópartnert választja, és marad Levi, aki most meglepetést fog okozni - beáll Alíz mögé. Szöszi fején az őszinte meglepődés, Pókmajomén a csalódottság látszik. Alíz Levit választja, csá Szöszi. Alíz az Éden hotel csendes gyilkosa.

A király a ceremónia végén azért megjegyzi, hogy mivel Levi nem avatta be a tervbe, még lesz vele számolnivalója, Pókmajom meg röhög a kamerába, én meg azt mondtam ennek a szerencsétlennek, hogy maradjon bent, nahát. Szöszi távozóban még azt mondja a kamerába, hogy ő nem szívesen hazudik és nem való az Éden hotelbe, mindezt szemrebbenés nélkül, mint aki el is hiszi. A többiek a bárpult mellett gyűlnek, és persze Szöszit tárgyalják ki, Alíz konkrétan szenvedett, mondja. Kristóf Gábornak szól oda, te, figyejjé', bátornak érzed magad attól, hogy egy genetikailag feszülős segget fenyegetsz? Otthon is megkeseríted? Az életét? Gábor nem az a beszari pöcs, akinek látszik, és válaszol is, igen, a kurvaannyát, engem nem basz át senki. Levire valaki ráadta közben a szponzorsapkát, kár volt, csak jelzem. A király elérkezettnek látja a pillanatot a dolgok rendbetételére, és leereszkedő hangon, ahogy azt az imbecilisekkel szokás , közli, hogy ő meg Kristóf itten vért izzad, hogy mindenkinek jó legyen, csak Pókmajomnak ne, erre ez a hála.

Gábor úgy véli, ő is lehet király, ha nagyon akar, és támad, oszt ki oldotta meg? A vita kezd elmérgesedni, emelkednek a hangok, Juan aggodalmas képpel figyeli az üvegeket, ha összetöritek a Bacardit, megöllek benneteket mind. Gábor csalódott Ádámban, Kristófban, Jenniferben, Istenben és a magyar NB1 teljes mezőnyében, és van pofája ráüvölteni a királyra, amikor Korleóne Levit teszi felelőssé Zsömi távozásáért. Levi jól nyaral, és nem szól bele a vitába, ami már ott tart, hogy Gábor lenevetségesköcsögözi a királyt, az meg sértődötten arrébb áll, hogy kihúzhassa a pallost a gatyájából, itt vér fog folyni. Jennifer is megjön, akit a pokollá tett élettel vegzálnak, na akkor a kilenc bugyrot azt csak bent, vagy kint is beígérte Gábor? Jennifer szerint mindenütt, Gábor szerint csak bent. A király megunja azt, hogy Gábor ennyire paraszt a nőkkel, és közli vele, hogy eddig és ne tovább, mire Gábor felségsért, tán te vagy az itteni Marcellus Wallas, bazdmeg?

Kristóf sutyeráknak tartja Gábort, Juan a hóna alá csapja a legértékesebb piákat és balra el. Gábornak mellesleg abban igaza van, hogy az ő bőrére ment a játék, és míg ő hű volt Jenniferhez, illetve adott szavához, a kereken genetikus hátsó fél büszke tulajdonosa az első csettintésre beleugrott Kristóf kezébe, bábnak. Most már mindenki kiabál, még Jennifer is, Kristóf megígéri mindenkinek, hogy innentől ő csak Jenniferre koncentrál, és mindenki leszophatja bő nyállal, belerúg egy ártatlan bútordarabba és látványosan felrohan a szobába, jesszumpepi, mik vannak itt. Színészkedsz, mondja Gábor kissé kásásan. Odafent folytatódik a beszélgetés a terasz telibehányt részén, Kriszta kijelenti, hogy ő mostantól mindenről tudni akar, mert kész szitu elé állította a Levi-Gábor kettős, és ezt ő nem szereti. A főellenség továbbra is Pókmajom, de este az ágyban azért még beszél Gábor fejével. És bazdmeg, ebben az epizódban SEMMI nem villant.

A lényeg az epizód végén bejátszott előzetes utolsó másodpercében jött: megjelenik egy barna pólós alak a hotelben, ettől Korleóne sírógörcsöt kap, márpedig az Éden hotelben csak Dani és Zsömi láttán sírna a király, a közelgő alak, akinek persze nem mutatják a fejét, gyanúsan férfias. Kedden (?) minden kiderül.

Címkék: éden hotel
528 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teddyde 2011.04.11. 22:22:44

hopphopp! a finom kis escortos utalás megvolt a tánctanártól? Megy a nyalifali pókmajommal, majd beszól neki, hogy csók? ja az nincs benne! majd kapott egy kis pofont :D

Savafan 2011.04.11. 22:23:43

a legjobb, hogy míg Korleona társasága lent oszt-szoroz addig pókmajom és krisztián csak hágják egymást, leszarva mindent és mindenkit:)) és amint látom ez lesz a napi programjuk, hogy legyen minden péntekre leadni való:))

Ljubica 2011.04.11. 22:26:31

@will: Egyértelműen hendikeppel indul emiatt itt a "Hallod - amit ma egyszer sem mondtak...! Ki a vamzer? - Modellügynökségnél".

beacska 2011.04.11. 22:26:49

DANIIIII!

"annyi bennem az érzelem, mint egy faháncsban." (háncsot mondott?)

zsj 2011.04.11. 22:28:31

Daniiii!!!!
Na csak most nehogy az legyen, hogy eddig egy szót se szólt, most meg kiderül, hogy tök hülye... jajaj

Kufirc szandránál, én bírom ezt a csajt, nem szarozik.

De asszem azt elkönyvelhetjük, hogy ezt a versenyt az nyeri, akit a szerkesztők is nyertesnek szeretnének látni... maradjunk ennyiben.

Az oké, hogy naív vagyok, de most, hogy TUDOM, már nem olyan izgalmas ez a műsor.

candyperfumegirl 2011.04.11. 22:29:29

Fakéregben azt hiszem, de a lényeg ugyanaz :)

Mi lesz a heti csavar? Túl sokan vannak, ráadásul párosan, az új csaj ártalmatlannak tűnik, Dani meg a klánt erősíti...ebbe valahogy nagyon bele fognak rondítani.

beacska 2011.04.11. 22:30:19

ennyit összesen nem beszélt a Dani, mint.
Remélem, bent tartják egymást a Krisztával, legyen bárhogyan is a kiesési szisztéma a héten!

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.11. 22:30:30

Daniiiiii! :D

Namost én tudom hogy a férfibarátság mint olyan az szent dolog de láttam a Brokeback Mountain-t is és a Dani-Ádám reunion inkább az utóbbira hasonlított.

@beacska:fakéregben

GL-581 g 2011.04.11. 22:30:47

@beacska: Akkor mostantól Pestát kell visszakövetelni az édenbe? :DD

Dani visszatérte ölömésbódottág, de engem kissé aggaszt, hogy az előzetesben egyszer sem mutatták Alizt. Remélem, nem vágják ki szegény Pockot! Végre lenne egy nyugis hete. :(

@Ljubica: Milyen tanuló? Én műkörmösre tippelnék... viccen kívül.

Kabbe (törölt) 2011.04.11. 22:31:51

kinek a kije a Dani? valamelyik stábtag pasija?:))

zsj 2011.04.11. 22:32:58

@Kabbe: lehet, hogy ádié :):):)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.11. 22:33:24

@Kabbe: Dani a természet és a Don nagy barátja

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.11. 22:34:27

Bírom a Pókmajmot, á nem volt szex csak pettingeltünk...ja persze

zsj 2011.04.11. 22:34:55

@Kabbe: az én Valaki Valakije Gyanúsítottam az a szörnyű lány volt az elején, aki Danit kiejtettem, meg ő is kiesett, de már a következő részben "találtak" neki szerepet.

Mi van, ha még őt is beküldik?
Hogy hívták?

beacska 2011.04.11. 22:35:04

@Gliese 581 g: még a Dani is rácsodálkozott:te miattam sírsz? hát 2 szót nem váltottunk. :DDD

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.04.11. 22:37:23

Sixx, Pinokkina oroszlánsörényét ne hagyd ki holnap!

kisha1 2011.04.11. 22:38:42

Dani Corleone ágyasa Kristóf mellett. Ádámka egyértelműen ratyi, ő az egyetlen férfi aki rá se néz a nőkre, de pasikat mindig végigméri. Gábor egyre szimpibb, végre jól leosztotta a vinnyogós Jennit.

zsj 2011.04.11. 22:43:19

@kisha1: Hiába szimpi Gábor, úgy tűnik, a szerkesztőknek nem az...
De azért remélem, nem adja fel.
Kell valaki, aki nem csinál úgy, mintha az élete múlna azon, hogy Don Ádám mit gondol. Nem is értem, komolyan.

Skanoja 2011.04.11. 22:44:23

Jó lenne ha Krisztával állna össze Dani, és kiejtenék a Gábort, mert szánalmas amit művel. Tipikus önérzetes f*sz, aki úgy projektál mint az állat... mégis mit várt? Itt meg kell küzdeni a kapcsolatokért, nem úgy megy, hogy nem szólok a nőmhöz és elvárom h mellettem maradjon! És csodálkozik hogy összeáll másvalakivel Jenny. Úgy néz ki, nem fogta fel a játék lényegét. Ilyen alapon mindenki vérbosszút fogadhatna a hotelban, és agyonszivatnák egymást.
Amúgyis nagy dicsőség egy magánál nyilvánvalóan gyengébb embert szivatni. Ha annyira nagy valaki lenne, magával egy szinten álló ellenfelet választana...

Kabbe (törölt) 2011.04.11. 22:45:03

Dani+Pókmajom mix lenne hatásos. egyszerűen rájöttem:)

Skanoja 2011.04.11. 22:47:10

Pókmajomnak is csak addig volt nagy a pofája míg ütőkártya volt a kezében!:D Na, most írogassátok hogy okos a csaj! XD
A kúráshoz nem kell ész!

Edecker Bürger 2011.04.11. 22:52:25

Gábor nekem is szimpatikus volt, és hiába hebeg, igaza volt. Kristófot is bírom, de ez az ő szintjénél lejjebb meg nem lejjebb nem igazán tetszett. Valami csavar biztos lesz, mert Fakéreg nagyon erősíti a Dont.
A Tündével meg nem tévedtünk akkorát, az új Szandi jellegében (meg persze a neme okán) végülis fedi a találgatásokat. A Dani dolog túl egyszerű volt, mehetünk a szemészetre Ljubicám, hallod.

Ljubica 2011.04.11. 22:59:32

@kisha1: @zsj: Nekem is szimpatikus, hogy nem hagyja, hogy a bégető birkanyáj átgázoljon rajta. A gyengék rövid felmérés után beálltak a nyájba, mert ott védettséget reméltek (nem mindig jött be) és bíztak a "tömeg" meggyőző erejében (szintén nem egy életbiztosítás, van, aki visszapofázik, sőt...)
Kicsit olyan, mintha nem tudná, hogy mit is játszik most ebben a játékban. Vagy csak leszarja? Nem tudom.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.11. 22:59:34

Most hogy Dani bejött nem sokat foglalkoztak az új csajjal. Lesz ennek még böjtje.

Skanoja 2011.04.11. 23:00:22

@Edecker Bürger:
Igaza van abban hogy nincs Jenninek önálló gondolata, meg irányítják. És akkor mi van? Miért kell ezt mindig az orra alá dörgölni? Ez egy személyiségtípus, amin nem hiszem hogy lehet változtatni. Vannak gyenge, befolyásolható jellemek, valamint erős személyiségek. Szóval nem értem hogy neki ez miért fáj.

Skanoja 2011.04.11. 23:01:53

@mosoly73:
van ebben valami, mert direkt olyan csajt hoztak be, akinél kb. fel sem tűnik hogy ott van. Eddig az volt a nagy durranás mindig, hogyha új ember jött be, de jelen esetben nem, sőt el is terelték erről a figyelmet Danival.

Ljubica 2011.04.11. 23:03:31

@Edecker Bürger: Nagyon megalázó, hallod, de tagadhatatlan. :( Próbáljuk vizualizálni a páleszokat, talán segít... :)
Én a délutáni beírásod óta csak a káposztasalátát bírom csak vizualizálni, nagyon szeretem. Jaj, off, off, bocs.

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:03:50

@Skanoja: Nem, nem ez a bajom vele! Elfogadom ezt a típust, van, amikor én is ilyen vagyok. Meg néha Szandra. Egyszerűen és simán a nyávogása zavar. Egyébként biztos aranyos kislány, helyes is, szerethető is. Ne támadj már ennyire. Igen, vannak szemlélődő emberek, akik nem vezéregyéniségek. Egyetértek.

Skanoja 2011.04.11. 23:08:15

@Edecker Bürger:
Dehogy támadlak, én Gábort támadom.:) Vagyis felcsesz az ostobasága. Egyszerűen olyan dolgon akadt ki, aminél sokkal durvábban kibabráltak bárkivel, ottléte alatt, mégsem fordult ki így önmagából. Totál jogtalannak érzem amit csinál. Amúgy nekem sem szimpatikus Jenni, meg irritál a nyavogása.

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:09:39

@Skanoja: Hát én meg egyetértek vele abban, hogy ugyanazt csinálta, mint Ádám, akkor mi a probléma?

Ljubica 2011.04.11. 23:10:24

@Edecker Bürger: Gondoltam. A káposztasaláták (amit én mindennél jobban imádok, de nem ehetek,'...sssszameg :) MINDIG jól sikerülnek. Köszönöm, egyébként! :)

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:10:36

@Edecker Bürger: Ja, nekik lehet, csak más ne játsszon, és ne köpjön az ő kis levesükbe.

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:12:42

@Ljubica: Off: Az itthoni népségnek gyártottam, én csak a sómennyiség miatt kóstoltam meg. De még nem ettem belőle, ha ez vígasztal. On.

Skanoja 2011.04.11. 23:12:57

Mármint a párcserével? Azzal konkrétan nincs probléma.
Csak ezt a "Velem ezt nem teheti meg senki, velem ne játszadozzanak" felfogást nem értem Gábor részéről egy olyan játékban, ahol emberek konkrétan egymással játszanak... akkor minek jelentkezett?

Ljubica 2011.04.11. 23:13:55

Vajon miért pont ez a Gábor ennyire megosztó személyiség ebben a játékban?

Skanoja 2011.04.11. 23:15:22

@Ljubica:
Én csak annyit tudok hogy nekem miért az, és ezt leírtam. De röviden:
Szerintem elég rossz párosítás, ha egy nagyon nagy adag önérzetesség ostobasággal társul.

Ljubica 2011.04.11. 23:17:10

@Ljubica: Javítás, bocs: itt, a topikban.

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:17:59

@Skanoja: Talán mert mélységesen bízott a nagy csapatban és Jennyben. Azt meg nem tudta, feláldozzák vagy sem. Mert ugye nem szóltak neki. Én is csalódtam volna. És igenis, Levi egy tündérgyerek, minden megnyilvánulásával együtt tetszik.
@Ljubica: Mert a Don rájött hogy átlát rajta?

GRX 2011.04.11. 23:18:02

Az interjúban próbálta elviccelni a szitut, de Menyétképűnek azért kiült a riadalom az orcájára rendesen, amikor megjelent Danitvisszaazédenbe :-)

répakörte 2011.04.11. 23:20:01

@Ljubica: Erre én is kíváncsi vagyok. Pedig ő a legkorrektebb. És ez lesz a veszte (sajnos)

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:22:14

@Ljubica: Ja! Még saját magam is megosztódtam miatta, volt rész, mikor nagyon nem bírtam (nem jössz ide csicska vagy c. kiszólás), volt amikor meg igen. Külsőre mondjuk nem jön be. Nincs egy barátja aki szóljon a haja miatt?

Skanoja 2011.04.11. 23:22:52

@Edecker Bürger:
Én is szeretem Levit, és jól oldották meg a párválasztást. Valamilyen szinten meg lehet érteni Gábor csalódottságát, de azt is felfoghatná (mint enyhítő körülményt) hogy konkrétan nem akartak vele kicseszni, nem az volt a céljuk hogy őt kiejtsék. De nem lát tovább a sértettségénél, és szerintem túlzásba viszi Jenni cseszegetését is. Túlléphetne már ezen a dolgon, vagy ha nem akar túllépni, fogja be a csőrét és agyaljon azon hogy ki tudja e őket ejteni.

rafijo 2011.04.11. 23:25:35

Gábor egyre mélyebbre süllyed. Sose bírtam azokat a "férfiakat" akik aláznak lányokat. És még meglepődik, ha a lányt valaki megvédi. Igazi pöcs.
Ráadásul még buta is, mint a tök. Kidobta Jenny barátját és azt hitte, hogy cserébe Jenny hűséges lesz hozzá. ÁÁÁÁÁ

répakörte 2011.04.11. 23:26:00

@Edecker Bürger: Az nekem sem volt túl szimpi, de amúgy korrekt a gyerek. --- Nekem külsőre pont az esetem (nagy orr, markáns arc, mély vonások kombó...), a nyers modorát - ha nem tapló - pedig kifejezetten imádom.

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:26:08

@Skanoja: De ezt nem tudhatta, és felmerül a kérdés, miért nem? Hiszen tudták a többiek, hogy nem bírja a Szandrát, nem fog beállni a csapatába. Téged is érzékenyen érintene, ha megbízhatatlannak tartanának - ok nélkül.

Ljubica 2011.04.11. 23:27:08

Pl. hogy Levi gyakorlatilag egy állókép, az csak nekem idegesítő? Illetve nem idegesít, csak furcsa, aggódom, hogy nem felejt-e el majd levegőt venni, ilyenek.

Másik kérdésem: most min fogunk izgulni? Ez volt eddig a legjobban várt és mégis a legunalmasabb rész, vagy csak itt, nálunk?

répakörte 2011.04.11. 23:29:43

@rafijo: Valakit ki kellett ejtenie. És pont Ádiék tolták Norbi felé, de mindegy. -- Nekem sokkal jobban bejönnek azok a ffiak, akik egyenlőként kezelnek, mint azok, akik csak azért, mert lány vagyok, gyengének tartanak. Persze, mindenkinek jólesik, ha megvédik, de ennyire azért nem kell. --- Ádámék akkor lettek volna korrektek, ha már az elejétől fogva bevonják a terveikbe, és nem kész tények elé állítják.

rafijo 2011.04.11. 23:30:44

@Ljubica: az volt a legizgalmasabb, hogy vajon Ádám lesmárolja e Danit :)

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:30:49

@Ljubica: Túlságosan papírforma volt. Vártam pl., hogy szólnak, köszönjük Dani, puszizkodjál, ennyi volt. Vagy ha papírzacskóval a fején az ő ruhájában küldtek volna be valakit. Eddig jó csavarok voltak, szerintem lesz még a héten ebből valami.

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:32:58

@rafijo: Én olyan naiv vagyok ezekben a hetero - nem hetero ügyekben. De még mindig a férfibarátságra szavazok.

Ljubica 2011.04.11. 23:33:22

@Edecker Bürger: Drága Edecker Bürger, most nagyon fogsz utálni, de Gábor haja a legutolsó előtti londoni divatot követi, ami itt nálunk a trendibármégkicsitkorai-nak felel meg. Nem hülyéskedek. Ha látnád a legújabbat... Sírni fogsz.
Kérlek, ne utálj. :)

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:35:55

@Ljubica: Jézus. Az én fiam a felnyírt katonásnál tart. Még mindig. De nagyon szép pasi. A másik meg a letolós tüsi híve. Ő meg nagyon sármos. Tele vagyok itten hímekkel.

rafijo 2011.04.11. 23:36:58

@Edecker Bürger: Persze, én is csak vicceltem. Vannak olyan fiúk, akiknek a mániájuk az fiú-fiúval ölelkezés, meg a puszilgatás. Ettől még nem melegek, csak gyanúsak :)

Ljubica 2011.04.11. 23:37:11

@rafijo: Ahogy azok a szemek csillogtak..., én is vártam, hogy igen, de persze nem. Meddig...? :)
(A'sszem, most már mindenki utál.)

répakörte 2011.04.11. 23:37:37

@Ljubica: Nekem tetszik a haja. Göndörből amúgy sem lehet sok mindent kihozni, pláne, ha az illető ffi.

rafijo 2011.04.11. 23:41:42

@répakörte: először ki akarták találni a megoldást. Bevonni ráértek volna utána. Meg is beszélték egymással, hogy másnap elmondják, csak Gábor megérezte és kiszedte Kristófból.
Nem az a baj, hogy kiejtette Norbit, hanem hogy azt hitte, hogy ezután örökre kitart mellette Jenny. Ráadásul kiderült, hogy alig beszélnek, mert nincs közös témájuk.

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:41:58

@répakörte: Nekem inkább koncepciótlan és fésületlen. De ha azt mondjátok, hogy ez direkt ilyen, elfogadom.

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:42:52

@rafijo: És ez az ő hitbizományuk?

beacska 2011.04.11. 23:43:02

kíváncsi vagyok, milyen lesz a heti kiesés menete. Addig kár is agyalnunk. Szandra már elkezdte (Levivel), de lehet, hogy csak vágás kérdése. Merthogy egyenlőre nincs sok agyalnivaló...

rafijo 2011.04.11. 23:44:18

Egyébként Jenny hangja borzasztóan irritáló, de attól még Gábor egy pöcs volt :)

répakörte 2011.04.11. 23:45:23

@rafijo: Nem hitte azt, h örökreJenny. Azt beszélték meg, hogy ha változik a felállás, szólnak. Múltkor Kriszta be akart állni Gabi mögé, ő mégis korrekten nem "hagyta el". A másik gondja meg épp az, hogy Ádiék kitalálják, aztán ő (vagy bárki más) már csak elszenvedője a dolognak. Ha őt is bevonják a "megoldás-kitalálásba", akkor nem lett volna semmi gáz.

rafijo 2011.04.11. 23:46:12

Kíváncsi leszek ,hogy csinálnak a 12 emberből 11-et. Valaki repülni fog...

beacska 2011.04.11. 23:46:41

@Edecker Bürger: szerintem a Gábor baja nem Jennyvel van, csak bele mer belekötni. Igazán az fájt neki, hogy azt hitte "befogadták" (Levi csicskáztatása-csúnya dolog volt) és később azt hitte, "hátba akarják szúrni"
Már csak azért gondolom, mert addig sem foglalkozott a Jennyvel semmit...

répakörte 2011.04.11. 23:47:31

@Edecker Bürger: Pénteken Csabán volt, és a képek alapján mindig ilyen neki. Tényleg nem nagyon lehet mit kezdeni a rövid göndör hajjal...
De nem tudom.

Viszont inkább legyen fésületlen, minthogy még egyszer a mai sapka legyen a fején!

Ljubica 2011.04.11. 23:48:07

@Edecker Bürger: Értem. Semmiképpen, ismétlem semmiképpen ne vedd a kezedbe az áprilisi GQ magazint. Szerintem a fiaid pont jó helyen vannak. :)

beacska 2011.04.11. 23:48:08

@rafijo: hátigen, ebből csak 2 lépésben lehet 10.

Biztos megkérdezik ÚjSzandrát, ki fogadta a legbarátságtalanabbul ;D, szegény Dani, megint csomagolhat :DDD

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:49:40

@répakörte: Azt - akárkinek a fején van - egy pengével szabdalnám szét, és elégedettséggel töltene el a romok látványa.

rafijo 2011.04.11. 23:49:49

@répakörte: Kristóf puhatolózott Jennynél, hogy őt választaná vagy Gábort. A játéknak az a lényege, hogy párt találjanak MAGUKNAK és nem mindenkinek. Ráadásul nem Gábort akarták kidobni, hanem Szöszit. Csak Gábornak nem tetszett, hogy Alizon múlik a nyaralása.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.04.11. 23:50:40

@Skanoja:
"Valamilyen szinten meg lehet érteni Gábor csalódottságát, de azt is felfoghatná (mint enyhítő körülményt) hogy konkrétan nem akartak vele kicseszni, nem az volt a céljuk hogy őt kiejtsék. De nem lát tovább a sértettségénél, és szerintem túlzásba viszi Jenni cseszegetését is."

Én is így gondolom! Ez a viselkedés úgy hat rám, hogy még ha kicsit jogos is amit érez, akkor is unszimpatikus marad a személye, és egyre jobban!

Krisztának érzelemgazdag nap volt ez. Először elindult egy új öribari kapcsolat az új lánnyal, estére jött Dani.
Az érdekes volt, amikor Levi kérdezte, de akkor ki menjen? Jah... arra nem gondoltam, vagy ha igen, neked nem mondom el.

Nekem a végén az előzetesből az jött le, azt sugallta, hogy Szandálka a megunt "pettingpartnert" Krisztiánt akarja dobni a vadak elé. Talán Levinek (és/vagy Gábornak) ajánlkozik partnerként, ha Kriszta elpártolna tőlük Dani felé.
De azt is kiérteni véltem, hogy Levi ezt elmondja Krisztiánnak, aki szidta magát, hogy hülye volt.

Adél sírása és Dani megjegyzése nagyon vicces volt. Miattam sírsz? Két mondatot beszéltünk!

Jenni nyávogása valóban idegesítő. A Don meg Kristóf kerítője? Segítség kell neki, hogy Jennivel összejöjjön? :)

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:50:53

@Edecker Bürger: Ja, a fehér, oldaltsimlis? Levinek jól áll. Neki nem.

Ljubica 2011.04.11. 23:54:32

@Gliese 581 g: majdnem, a létező legközelebb jártál: fodrász.
tanuló - tanuló. lapozzunk...

répakörte 2011.04.11. 23:56:47

@beacska: Mekkora lenne már! (bocs a Dani-fanoknak, de ez így marha vicces lenne)

Edecker Bürger 2011.04.11. 23:59:15

@Ljubica: Attól még lehet(ne) valaki okos. Ismerek okos, értelmes és kreatív műkörmöst is.

répakörte 2011.04.12. 00:01:21

@rafijo: De ő ezek után hogy a fenébe hinne már Ádiéknak? Mert ne felejtsük, ők nem látják azt, amit mi látunk.
Egyébként én sem adok igazat 100%-ban Gábornak, de azért sztem ő áll közelebb hozzá. ---
Ahogy én látom, a rossz kommunikáció és az eb kötése a karóhoz az oka a fennálló Gábor-Ádámék konfliktusnak.

beacska 2011.04.12. 00:01:28

Nikit nagyon nem értem. Miért nem tudja elképzelni, Kriszta elkedvetlenedett, amikor Danit kitették, nem találta a helyét. Most, hogy Dani itt van, megpróbálja becserkészni. Anno éppen miatta utasította vissza a FakéregDani.
Ádám megint közellenséget keres. Miért nem örül neki, hogy a barátjának egycsapásra van esélye a bent maradásra. Mégis, mit gondol? visszaadja neki a Nikit? nem hinném...

beacska 2011.04.12. 00:03:03

@répakörte: Dani azt mondta, eztán minden másként lesz. Hááát, mikor kezdi? Majd holnap??

Edecker Bürger 2011.04.12. 00:03:24

@beacska: Ezt nem fogják mégegyszer eljátszani. Majd José dönt. Az milyen lenne már?

répakörte 2011.04.12. 00:05:53

@beacska: :DDD

Niki - szerintem- felismerte, hogy Kriszta a nagy ellenfele, ezért fúrja. Sajnálom, hogy folyton duruzsol Ádám fülébe, mert emiatt a Don kicsit paranoiás lett, és tényleg folyton azt lesi, ki mikor miért beszélt mással, mit csinált, stb. Bele fog golyózni. És ha van esze és szeme, észreveszi, hogy Kriszta egyáltalán nincs ellenük, sosem volt.

répakörte 2011.04.12. 00:07:26

Szerintem holnap megszavaztatják a lakókat, hogy melyik Szandra maradjon. Mindkettőnek lenne esélye. Nagyon hülye ötlet?

répakörte 2011.04.12. 00:08:54

@Edecker Bürger: Levi fején valóban kevésbé szúrja a szemet. De akkor is gáz az a satyek. Lakatos Márk (vagy a puma) mellényúlt.

Edecker Bürger 2011.04.12. 00:13:22

@répakörte: Ezzel együtt én kedvelem a Márkot. Pedig ő is nyafisan beszél.

répakörte 2011.04.12. 00:15:28

@Edecker Bürger: Én is kedvelem! És szívesen helyet cserélnék vele! -- Amúgy nem semmi azt elérni, hogy ő legyen az ország leghíresebb stylistja!

Edecker Bürger 2011.04.12. 00:17:26

Mára már túltengtem, üdv mindenkinek.

répakörte 2011.04.12. 00:20:49

Üdv! Lépek én is (bár, nem sok vizet zavartam)

Ljubica 2011.04.12. 00:21:07

@répakörte: @Edecker Bürger:
Niki úgy fekszik a Don mellett az ágyon a trónteremben, mintha ez a világon a legtermészetesebb dolog lenne és sosem lett volna másképp. Jóllakott macska mosollyal. Szerintem onnan már a Katrina hurrikán sem viszi ki.

Szavazás: kattoghatott a kreatívoknak (...?) az agya rendesen, hogy mi legyen a párbaj tárgya, szerintem is, a csendes állóvízben.

Támogatom: Szavazzon - végre! :) - José!

répakörte 2011.04.12. 00:56:53

Húúú, most nézem a délutáni belevalót, és keményen próbálják a nézők fejébe verni, hogy Anikóról mit kell gondolni... (arra a telefonos izére gondolok, nem tom, minek nevezik, nem nagyon néztem még belevalót)

répakörte 2011.04.12. 00:57:59

Jááááj, bocsesz, nem ide szántam! Elnézést! (kóválygok már, késő van)

GL-581 g 2011.04.12. 01:22:47

@Edecker Bürger: Természetesen hiszem és vallom, hogy minden dolgozó ember érték, minden munka nemesít és minden szaktudás méltó a legőszintébb megbecsülésre. Mindössze azért tippeltem a műkörmösre, mert, valljuk be, oda általában nem azok szoktak elmenni, akik épp halasztanak egy évet az orvosin.

@Ljubica: Na igen. Ma rájöttem egy fontosra: itt nem a Donnal kell jóban lenni, hanem ágyasával. Tiszta XV. Lajos a srác! Aki Nikivel jókat pancsol és dumcsikázik, az maradhat. Aki szúrja a zsinórtangás díva szemét, az előbb-utóbb repülni fog. Mennyit sutyorgott ma Korleóne fülébe Krisztáról, egek! :) Kata nem volt ennyire aktív.

@répakörte: Kérdés, hogy Pókmajom benntartását hányan mernék nyíltan bevállalni. Még a lovagja is unja 30 perc után a fejét. Az új csaj meg szimpi, a bentieknek is, tehát előre lefutott meccs lenne szerintem. (Hogy a jövő mit hoz, az meg ugye rejtély - Pöszi is mekkora jóarcsrác volt az elején, aztán elkezdett felszívódni a gerince, s a Mosolygós Gyilkos kénytelen volt kivágni mint a taknyot.)

répakörte 2011.04.12. 01:26:33

@Gliese 581 g: Akkor hogy fogják feloldani ezt a helyzetet? Vagy ezentúl 6 pár lesz? (kétlem)

Edecker Bürger 2011.04.12. 01:30:12

@Gliese 581 g: Azért még itt vagyok. Értem én, nem lenézés, hanem egy kategória. Csak mint mindig, nem általános érvényű. Erre akartam rámutatni.
Nikivel kapcsolatos meglátásoddal egyetértek. Neki kell nyalizni.
A Szandra nekem tetszik, veled ellentétben. Mondjuk meg van lőve több dolog miatt is. Most túl hosszú lenne róla a véleményemet kifejteni. Az új Szandi még hozhat meglepetést, most csak tájékozódik, nem látszik buta lánynak. Egyelőre. Meglátjuk.
Na tényleg mentem.

Veder1 2011.04.12. 03:00:03

Halkan mondom, szerintem, Daninak egy "öreg fiút" kell majd kiejtenie, hehe...

haruka 2011.04.12. 06:35:26

Daniiiiiii! :D
remélem marad a végéig. Kriszta nagyon oda van érte meg vissza, nem tudom, mennyire lenne tartós ez a kapcsolat.
viszont Ádám kicsit se volt meleg, amikor megjegyezte, hogy visszakapta a másik felét. szegény Zsömike! :))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.04.12. 11:07:52

@Edecker Bürger: Jóvanna. Én meg az erdélyieken kérem számon a pálinkát. Azt ott se lakik mindenki falun. Sőt! :DDD
süti beállítások módosítása