Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 6405-6406. rész

2013. március 01. 17:00 - nyuszi01

Az elmúlt pár részhez nem volt energiám, hogy lehogyvoltozzam, mert annyira semmi nem történt, hogy az már a BK eddigi izgalmas (nem!) cselekményén is túltett. Továbbra is a szart rágják, Atikám és Juli, jajistenem. Miklós ismét Nóránál aludt, de most csak a kanapén. Novák kitiltotta a két félrekúrót a kisboltból, azta, mekkora büntetés. Vilibá szegény meg kínlódik a kopasz folttal, és ennek elrejtése végett kalapokat próbált, amit bár ne tett volna, mert a pópától elkezdve a Stüszi vadászig mindennek kinézett, csak épp normális embernek nem. Aliz is beáll pincérkedni a kocsmába, nem tudtuk már, mi hiányzik. Balázs pedig kapott 10% részesedést a cégből Miklóstól, annak fejében, hogy kussol a Nagysanyi-projektről. Ennek köszönhetően Balázs arca ismét nőtt egy cseppet, nem nagyon, csak épp annyira, hogy lelógjon a képernyőről. A legutóbbi rész végén pedig Géza és Aliz ismét egymásba fonódhatott, jaj, de örülünk neki.

bk417.jpg

Az Aliz-Ádám-Géza-Kinga kvartettel nyitunk, Aliz még mindig Géza nyakában, fojtogatás indul. A csaj örül, de miért nem szólt Géza, hogy itt van? Mert csak. De már jön is a következő kérdés: bántottak, kínoztak? Kik, a Kingáék? Nem, a sitten. Nem, csak a szappanért nem mertem lehajolni. Kinga és Non-Stop Ádi inkább lelép, mielőtt elhányják magukat a nagy romantikától. Aliz indítja az ölelkezés-projektet, de Gézának ez felejtős, nem akar ölelkezni, nincs most hangulatban. Ő egy szökött rab, bármikor jöhet a rendőrség, Aliz meg itt fojtogatja meg szívja a vérét. De a csaj még mindig nem tágít, tényleg azt hitte, hogy Géza komolyan mondta a szakítást, de most mégis itt van, és vele akart találkozni. Hát, ezt benézte, mert igazából nem miatta szökött meg, csak nem akarta, hogy aggódjon, azért találkozott vele. De a szakítás áll. Aliz meg mindjárt ül. A döbbenettől.

bk418.jpg

Nórával és Timikével folytatjuk, a kis porbafingó újra támad. Most épp tabletet akar, Nóra szerint még az álmaiból is törölje ki. Miklós jön nagy boldogan, igazán otthon érzi magát. A mosógépnek kaput, mire Nóra: na erre kell a pénz, nem arra a szarra! Timikének kell a tablet, és különben is Samnek lesz ajándékba (anyám borogass). Mekkora nyomi, most komolyan azt hiszi, hogy az az emólovag nem tudja megvenni magának vagy a szponzorok nem vágták még hozzá? Nóra is ezt a gondolatot járja körül, meg főleg az után AZ incidens után nem akar erről hallani. Miklós semmit nem ért, milyen incidens? Hát az, hogy az IQ-light gyermeked elcsórta a dobos csávó telefonját, beleevett a hamburgerjébe, szóval hülyét csinált magából, és ezért kizárták a koncertről. Miklóst nem rázza meg különösebben a dolog, kábé olyan arcot vág, mintha valaki a gulyásleves receptjét szavalná el neki. De Nórának a No Memoryból vastagon elég egy életre. Timike el, Miklós szerint szarni bele, a kamaszok ilyenek. Nóra kulcsot ad Miklósnak a lakáshoz, hoppá.

Claudia a telefonon, huszadjára mondja el, hogy az esküvő elmarad, hiába hozták ki a virágot, visszaküldték, és nem fizetik ki. Ezalatt Hanna és Juli az esküvői tortát burkolja, Claudia pedig még mindig osztja a virágárust a telefonon, nem fizeti ki a virágot. Juli nyilatkozik, hogy megint szarul aludt, mintha ez valakit érdekelne, de nem akar ott maradni muternál, mert az olyan gáz. Hibázott, bűnhődnie kell, ezért visszamegy a Mátyás térre, hadd köpjék le a szomszédok.

bk419.jpg

Non-Stop Ádi Kingával a raktárban, rohadtul romantikus. Ádi már haza akar menni és utálja Gézát, de nem tartja magát bunkónak. Kár, hogy egyedül van ezzel a véleménnyel, legalábbis a raktárban. Panaszkodik, hogy mindenki a Gézát isteníti, meg örülnek neki, pedig az egy drogdíler, őt meg bezzeg kutyázták anno, amiért kurválkodott. Fel van háborodva, Kinga csitítgatja, Ádi szerint Kinga is isteníti a Gézát, szóval el is hallgathat, ha úgy tetszik. Még Aliz is egyből ráugrott, Kinga szerint Ádika féltékeny. Ádi szerint nem. Kinga a mai Teréz anya: neked is anno mindenki megbocsátott, szóval pofa befog, és csendben kisunnyog felszolgálni.

bk420.jpg

Timike és Luca a  buszmegben, csajcsevej, No Memory, Sam, uncsi. Két nagyobbacska csávó jön, igazi kis tizennégy éves girnyók, be is szólnak a csitriknek. De jön Vilibá, hagyjátok a kislányokat, mire a csávók lekapják a kalapját, és jól kiröhögik a borotvált foltot. Ismét a Raktár Románc, Non-Stop Ádi és Kinga, Non-Stop Fater küld sms-t, elvesztette a bőröndjét. De amúgy minden oké. Aliz jön be a raktárba, sír, miért csinálja ezt a Géza? Non-Stop Ádi egyből ugrik a témára, ó a jófej Géza megint bunkó volt, mi? Aliz szerint a Géza csak jót akar neki, de azért bőg. Ádi ezt nem érti, be is szól valami lájtosat, ami persze Kingánál kiüti a biztosítékot, és leállítja az ex bércsődört, kuss legyen.

bk421.jpg

Zsolt és Atikám a folytatásban, szájkarate indul. Pedig Atikám próbál jópofizni, de Bartha nem vevő rá. Atikám vegye tudomásul, hogy a Nóra az ő, Bartha Zsolt barátja, szóval neked itt meszeltek szarral, Atikám. Atikám szerint Nóra se olyan ártatlan bárány, mint azt Bartha képzeli. Peti kihallgatja őket, és azt hiszi, hogy az egész megcsalás Nóra meg az ő félredugása miatt volt, Atikám elküldi a faszba. Peti nem tágít, csak bosszú volt, nem is szeretted anyámat? Atikám nem akar magyarázkodni, aztán mégis, nem akarta bántani, és a többi, ugorgyunk.

bk422.jpg

Vilibá otthon, megmentve Linda által, még mindig kalapban. Vilibá faggatja a csajt a suliról meg Petiről, a suli megy, Peti áll. Linda inkább pasizni akar, nem érdekli Peti. Jön Bözsi mama, Laci most olcsózza le a krumplit, de Vilibá leszarja. Nem akar kimenni az utcára, mert a két suhanc kiröhögte a kopasz folt miatt, és ő innentől elássa magát egy bunkerbe, és magához vesz némi hideg élelmet, amíg vissza nem nő a haja. Hát, Vilibá nem akarom elkeseríteni, de ebben a korban a haj mindig csak kevesebb lesz, de maga tudja. Bözsi mama szerint szarni bele, nem olyan gázos a helyzet.

bk423.jpg

Nórához jön Zsolt, jött zavarni. Piát hozott, mert az mindenre megoldás. Vigasztalás lesz, meg részegedés a sárga földig, de egyelőre bukta, mert Nóra nem akar inni. Elcseszett projektnek indul ez a dolog, de azért még nem szabad feladni. Megint Atikám a téma, Nóra azt hitte, hogy más, mint a Miklós. Olyan jó Miki. Zsolt szerint ne szarakodjon már ezen, nincs olyan, hogy „jó Miki”, abból csak rossz van, gyári hibás az egész széria. Meg mit kellett volna, gyanakodni állandóan? Pedig voltak jelek az ügyvédnő szerint, pl. a makk, meg, hogy Juli nem akart menni az esküvőre, Atikám meg letojta. Meg a padlás is, ott kurválkodott a Juli, még a tűzben is. Meg az sms-ek, az ölelkezések, szóval épphogy nem dugtak az orra előtt.

bk424.jpg

Géza és Kinga, Aliz a téma, meg a szakítás. Géza nem csak azért szakított Alizzal, hogy ne várjon rá hiába, de akkor miért? Ez nem derül ki, de biztos nem is olyan érdekes. Kinga fél, hogy Aliz hülyeséget fog csinálni, hát, folyamatosan azt csinál, szóval nem tudom, ebben most mi a pláne. Géza reméli, hogy nem adja fel a zsaruknak, de szerintem ettől nem kell félni, Aliz azt se tudja, hogy kell. Itt van még Ádám is, mondja Géza, és? Elég gyorsan ejtik is a témát, Gézának inkább beszélnie kell Nándival, a drogbáróval, meg kell győzni, hogy ne akarja kinyírni. Érted, Kinga?

bk425.jpg

Timike, Hanna és Balázs a kocsmában, kaját rendelnek éppen. Timike szerint Hannának jó az ízlése, Balázs ezzel egyetért, legalábbis a pasik terén biztos. Ezen most kacagnom kell, ha megengeded, Balázs. Bár sejtem, nem magadra gondoltál. Ha esetleg mégis, akkor kac-kac. Hanna öltözéke a téma, nem öltözködik elegánsan, csak szakadt farmerban jár, bezzeg Balázs, az mindig tiszta elegancia. Ja, mint valami elcseszett Hitlerjugend, egy ficsúr és egy idegesítő pojáca keveréke. Hanna nem cégtárs, Balázs viszont igen. Timike is akar részesedést a cégből, úristen. Áh, úgyis csak az osztalékot veszed fel, mondja Balázs, szóval nem nagy cucc. Timikét akkor nem is érdekli.

bk426.jpg

Aliz és Kinga az udvaron, Aliz épp betanul, jön Bözsike és meséli Vilibát, hogy nem mer kimenni az utcára. Ja, és Aliz mehet helyette felmosni, ha már ilyen jól megnyírta. Összevesznek, Aliz szerint Vilibá igenis kimehetne a lakásból, akkor mosson fel kalapban. Ő különben sem ér rá holmi felmosófát megfogni, ő biza pincérkedni fog most. Ismét Nóra és Zsolt borozgatnak, Nóra panasznapot tart Atikámról, vajon itt is dugtak? Soha nem fog már senkiben megbízni. Zsolt meséli, hogy találkozott Atikámmal, és az meg valami olyat mondott, hogy Nóra se egy szent. Nóra szerint Atikám egy bunkó, ő csak egyszer volt a Mikivel, ja, meg előtte háromszor hozzáment. Bezzeg Atikám másfél évig félredugott, mert állítólag Nóra keményebb volt, mint az ő farka, és nem volt benne szeretet. Zsolt szerint ez faszság.

bk427.jpg

Miklós a telefonon, jön Timike és Luca, Timike üzleti ügyben jött, Luca csak kísérő. Remek ajánlata van: szóval fater, van ez a tablet, occó, lejön a kiszállítási díj is, mert elmegy érte. Adsz rá pénzt? Nem. Indul is a Timike féle faterfenyítés: akkor a Balázs miért kapott 10%-ot? Balázs felnőtt, dolgozik, te meg csak a levegőt rontod itt, szóval húzzál tanulni, és felejtsd el, hogy pénzt kapsz ilyen szarokra. Peti és Juli jön az utcán, Laciba futnak a kapuban, akinél Peti jelentkezik, hogy kevesebbet megy dolgozni a héten. Laci bunkózik egyet a biztonság kedvéért, örülj, hogy még itt dolgozhatsz. Peti kérdezi Julit, hogy tényleg megbánta-e az Atikámmal való izélést, mert Atikám szerint nem, ő maga meg pláne nem. Juli arcára van írva, hogy Atikám most látja utoljára a farkát. Juli rá is bízza gyorsan Petire a Mátét, ő meg megy kasztrálni.

bk428.jpg

Vilibá panaszkodik Bözsikének, ha az Aliz nem megy takarítani, akkor ő mit csináljon? Majd Bözsike takarít helyette, amíg Vilibának kinő a haja. Vilibá szabadkozik, de Böske hajthatatlan. Megint Timike és Luca, Timike képet akar küldeni magáról a dobosnak. Kérdem én: minek, mikor már rakott a telefonjára? De ez más, mert ez tabletről lenne. Jön Hanna, Timike egyből álsírást produkál, elvesztette a tabletet, pedig tök drága volt, a muter ki fogja nyírni, stb. Gondolom, majd leveszi Hannát a pénzzel. A nagy picsogás vége az lesz, hogy Hanna megígéri, kitalál valami okosat. Rohadtul idegesítő ez a Timike, őt nem lehet valahogy kiírni? Mondjuk lehetne ő a következő turista a Holdon.

bk429.jpg

Géza telefonál, Zsolt van a vonal végén. Segítened kéne, Nándit hívd föl. Zsolt szerint ez felejtős, ki fogja nyírni. Géza viszont nem adja fel, és keményen átmegy tinipicsába: lécci, lécci, lécci!!! Ezalatt a szomszédban Juli Atikámat oltja, te nem bántál meg semmit? Atikám nem zárta le az egészet, Juli fel van háborodva. Megy a picsogás, a sziszegés, kerülgetik egymást. Julira úgy néznek, mint egy leprásra, és őt ez zavarja. Atikám meg megint megússza természetesen, és innentől ő mossa kezeit. És szerelmet vall. Ah, na ne.

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taknyos zsiráf 2013.03.01. 18:12:38

Anyátok közt...
Szerintem össznépi szívatás agyhalottaknak!

hannamontanna 2013.03.02. 20:44:37

Óriási volt...:-DDDD Na most lenne egy javaslatom Balázsra és Timikére. A nagyim azt mondta amikor a két gyereke kicsi volt, hogy olyanok voltak, hogy az egyiket agyon kellett volna verni a másikkal. Na. És az egész BK olyan, mint a barack Bödöcs Tibor szerint: annyi van belőle mint a sz*r, olyan mint a f*s. Ha nem találnak ki valamit de nagyon gyorsan, akkor tényleg finító.
süti beállítások módosítása