Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x11

2013. február 20. 18:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.

Nyári köntösbe öltözött Pinokkina, aki megint elfelejti elmesélni, hogy mit lehet nyerni ebben a műsorban (128k RAM elég lesz mindenkinek, gondolták a tervezők annak idején, nem számítva a T69-es modellre), naszóval 25 milliót nyer az, aki a játék végén a hotelben marad. Pinokkina ehelyett a karjára aggatta az összes karkötőt, amit a helyi kínai piacon oridzsinál makuna relik felkiáltással árultak, majd' leszakad a fémkar. Új csávó jön, jelenti be, ez egyre idegesítőbb, a szabályokat ha már a bentlakó agyhalottaknak nem mondják el, legalább minket ne tartsanak már teljes kétségbeesésben.

A szokásos képsorokkal jön a reggel, mármint azokkal, amiket már eddig is láttunk vagy tízszer, végül is igaza van a szerkesztőknek, mi a faszt lehet mutogatni egy sziklaormon álló hotelből a reggeli napsütésben? Krisztát, amint unottan fogat mos, az egymás mellett alvó Kristóf-BunkóPista duót, a mödanszié partján heverő Jennifert és az ismét a csöcseivel foglalkozó Nikit. A villa, oppardon, hotel újdonsült szerelmespárja nem a montázsban kap helyet, hanem külön, Alíz szemében mintha Kenny G szaxofonja csillogna romantikus fénnyel, ezek télleg egymásba zúgtak Ádám2-vel? Megérteném, hiszen Ádám2 kigombolt ingben sasszézik a tengerparton, az összes romantikus giccsklipben van egy ilyen jelenet.

Odalent BunkóPista a Mentsük meg Pittát! hadművelet újabb fázisát kezdi, a hason napozó Kata hátának bekenése jön, és gondolom, ha már ott van, esetleg befigyel egy laza farokdörgölés is a hívogatóan meredező segghez, ismerlek én, Pista, mint a rosszpénzt. Korleóne mindezt apró fintorral és fölényes ajakrándulásokkal konstatálja, csináld csak, fiam, a torkodba állítom José legendás ezüsttálcáját. Nikinek gyomoridege van BunkóPista öltözködésétől, valahol jogos, lilásrózsaszín fürdőgatyához húzott almazöld inget, botrányos. Niki a divatfasiszta, nem is hittem volna a zsinórtangák, meg a felsőtestét szélesítő keresztbe csíkos fürdőruhák meg felsők láttán, de hagyjuk, mit értek én a lovakhoz.

BukóPistát Kata elzavarta a vérbe, Jenniferhez oda sem mer menni, Alíznak meg könyörög, hogy hadd masszírozza meg. Kezdem megsajnálni, pont olyan szánalmas, mint VV lldi volt a lábmasszázzsal annak idején. Ádám2 foglalja jól össze a helyzetet: Pittánknak itt helye nem van. Ezt erősítendő Mr. Második Számú Nyíregyháza Krisfóffal próbál laza macsós lenni, te, ha rám ül Jennifer, én nem tudnék felállni. Tehát erekciód lenne, kérdez vissza Kristóf, aki szeret nevén nevezni a dolgokat, majd anatómiai kiselőadást tart a zavartan néző BunkóPistának a segg, a pöcs, a has és az arc elhelyezkedéséről az emberi testen. Pittának leesett, és új tudományát felhasználva menten tesz egy ajánlatot Jennifernek baszásilag. Pedig a kamerába azt mondja, hogy nagyon visszafogja magát, mert nem szétbombázni jött senkit. Szétbombázás=lepisztolyozás?

José megint kimenős az antikapitalista gerillatáborból, hoz is üzenetet, csillogósat. Kristóf kuncog egy sort, majd felolvassa, új lakó gyön, akit ő fog felkísérni a szobába. Muhaha, ezek azt hiszik, nő jön, pedig nem, hanem Gábor, aki bizonyos szögből megszólalásig hasonlít VV Olivérre, de neki kockahasa van, meg gyémántos fülbevalója, ami nagyon, de nagyon buzis, már elnézést. Kommunikáció szakon végzett menedzser, de csak akasztott ember nem volt, legutóbb éppen bártender (pultos az, baszki), de labdarúgott is.

A nőknél a fontos a külső, és szeret mindenkivel viccelni, ennyi. A hotelbe belépve lekezel, lepuszilkózik mindenkivel, Gabi vagyok, nem hoztam ajándékot és a neveket sem jegyeztem meg. Korleóne Ádám kínjában vigyorog, Kata szerint férfias a jelenség, Nikinek nagyon bejön, mint férfi. Lófaszt férfias, ilyen emós hülyegyereknek van fazonírozva és nagyon szar cipője van. Kristóf viszi fel szobára, mert taktikus. A két karikalábú gyökér el is beszélget egymással kellemesen, Gábor Debrecenben focizott, majd Pesten, nahát, még a végén én is mehetek egy ilyen vetélkedőbe. A bár körül beszélgetés kezdődik, Gábor próbál kicsit beilleszkedni, amit BunkóPista menten könnyebbé tesz azzal, hogy saját magát ócsárolja, Ádám2 viszont teleszarta a gatyát, ő mostan veszélyeztetve van.

Korleóne Ádám elmegy hugyozni, a helyére Gábor azonnal lecsap, és legyúratja a hátát Katával, aki Nikivel együtt naptejet használ masszázsolajnak, gondolom a szegény ribanc téglaporral rúzsoz elv mentén haladva. Gábor levágott lófejet fog találni az ágyában, mondjuk Nikiét, akiben Gábor megmozgat valamit, bizonytalan tippem szerint a pináját, de haladjunk. José szegény megint üzenetet hoz, Levi olvas, a szokásos: Gábor választhat párt, a szingliszoba lassan olyan lesz, mint az egyszeri melegfelvonuló legszebb álma. Igenám, de ha valaki önként bedobja a nőjét a közösbe, akkor jutalmat kap. Korleóne megint elgondolkodik a dolgon, de az előző menethez hasonlóan nem szól semmit, Kata arcát elnézve jól is teszi, egy szemmel is lehet élni, de nem érdemes.

Mivel senki nem ment önként a vágóhídra, újabb üzenet jön, és a szokásoknak megfelelően megint csavarnak egyet a hotellakók tökén: Gábor ma este a recskaszobában alszik, de a kiválasztáson védettséget kap, azaz ő már tuti nem esik ki. Na, ezt hívják szopásnak, olvasható le Korleóne arcáról, de ezúttal nemcsak ő, hanem minden faszi tisztában van azzal, hogy ha Gábor ki akar baszni valakivel, akkor ki tud, simán beáll a nője mögé, oszt kalap. Bárkit ki tud tenni! Korleónét is! Kata reméli, hogy nem így lesz, Norbi a vesztét érzi, BunkóPista rezignáltan veszi tudomásul, hogy neki annyi. Ezt erősítendő Kristóf elkezdi gyúrni Gábort menten, és helyette gondolkodik egy kicsit (két futballista agya = egy átlagember?), sőt, közli vele, hogy álljon be Alíz mögé, mert akkor maradhat. Kristóf, bazmeg, Niki mögé is beállhat. Kata mögé is. Nem érted?

Korleóne Katát utasítja, hogy Nikivel együtt kezdjék el meggyőzni Gábort, hogy nehogy mögéjük álljon, mert akkor megszopja, lásd Tünde. Kata jön is, és menten azzal nyit, hogy a kurvaanyádat válasszál engemet! Meg Nikit! Hallod! Válasszad a többit! Kicsit erőszakosan viselkednek mindketten, Gábor csak néz, és értékel, és hoppá, most jut eszembe, hogy Niki még nem villantott csöcsöt ma. WTF? A délután arról szól, hogy Korleóne elkezdi leszervezni a holnapi kiválasztást, te Gáborom beállsz Jennifer mögé, Norbi így hazamegy, BunkóPista meg mindegy hova áll, mindenképpen szopóágra jut. Ez az ember legalább tud gondolkodni, és ugyan kissé tuskó stílusban (lásd még Boston Rob a Survivorból), de el tudja érni azt, hogy neki legyen a legjobb - mármint ha bejön a terv, mert Gábor sem hülye és nem mond igent semmire.

Kora este van, a nép a bárban gyűl és valami hulladék magyar slágert dúdol, kivéve Jennifert, a Némát és Korleónét, akik a hintában dumálnak. José unokaöccse, Juan jön, este Pandóra, tessék kérdéseket írni. Korleóne narrálja a tetemrehívás elejét, féltünk tőle, hogy Éva megjelenik, ezt speciel megértem, én is rettegek minden egyes reklámszünettől, brada. A zöld szponzorsapkát Gábor nyerte el estére, die, fucken Puma, die. Gábor menten elsőre belecsap a lecsóba és nőideálnak Jennifert és Krisztát nevezi meg, ha nem hazudik, Korleóne fellélegezhet. Kibaszott stresszes lehet keresztapának lenni ebben a hotelben. Levi szerint Kriszta vonzódik őhozzá, de nem, mondja Kriszta, de igen, mondja Levi, de nem, mondja Kriszta, közben az operatőr rázoomol egy gyertyára, ezt hívják művészi önkifejezésnek asszem.

BunkóPista mentené a menthetetlent, de csak a saját sírját ássa, Alíz folyamatosan röhög rajta, érthető, mert Ádám2 is szopatja egy kérdéssel. Pittának Playboy-nyuszis fülbevalója van, nabazdmeg. Norbit megint baszlatják a Dani kiesése utáni megjegyzése miatt, le kéne már szakadni erről a témáról, rohadt unalmas. Kriszta lábán megint a kibaszott bokamelegítős szandacipő vigyorog, el kéne ezt dugni valahová szerintem. Alíz és Ádám2 szerelme előttünk szökik szárba, Norbi meg kap egy kérdést, hogy Jennifer az egy 25 milliós táska, vagy egy ember? Norbi nem érzi magát számítónak, ezt válaszolja. Jennifer = táska és nem vonzó lány, amitől Jennifer kiakad, akkor nyitogassad, akit akarsz, nyomorult.

Kristóftól azt kérdezik, hogy tényleg Korleóne kesztyűbábja-e, igen, az, de nem vallja be a nyomorult. Temperamentumos macsó vagyok, mondja öntudatosan, na persze. Korleóne úgy érzi, hogy meg kell védenie hű fegyverhordozóját, de csak ront a helyzeten, különösen a "szerencsétlen" jelző használatával. Na, ennyi volt a nagy vájkálás, a nők természetesen Bukszás Jennifert tárgyalják ki, micsoda vadparaszt kérdés, nahát. Naggggyyyyoooonnnn durva, mondja Jennifer, akit Kata kezd puhítani finoman, óvatosan, te Jennifer, azt tudod, hogy Norbi bármelyik pillanatban képes tégedet kihajítani innen a picsába? Naccerű diplomata lenne belőle, szerintem a külügyben pont ilyen arcokat keresnek a következő IMF-tárgyalásokhoz.

Na, Niki csak megmenti a pina becsületét, és megmutatja, hogy továbbra sem nő szőr rajta, Kata tükör előtt csöcsöt mutogat, Ádám2 meg karkötőt ígér Korleónénak, imádlak, mondja párás szemmel, jesszusom. Este buli kezdődik, Niki szeme máris üvegesedik, remélem a zsinórtanga van rajta, mert hányni csak abba tud igazán faszán. Az este legnyálasabb mozdulata díját Ádám2 kapja, aki karkötőt eszkábált Korleónénak és főhajtás kíséretében átadja neki, pont olyan ez, mint amikor Al Pacinónak kezet csókolnak a sameszek a Keresztapában, csak kevesebb kolumbiai nyakkendővel.

BunkóPista agyára az alkohol úgy látszik jó hatással van, és szépen levezeti Kristófnak (aki ezek szerint az öribarja lett), hogy ő csak Jennifer mögé állhat, és baszod, valahol igaza van. A holnapi kiválasztás azért tartogat izgalmakat. És a végén a slusszpoén: Niki remek taktikai érzékről tesz tanúbizonyságot, és arra buzdítja Ádám2-t, hogy szakadjon le Alízról látszólag, hadd higgye azt BunkóPista, hogy Alíz képes lenne őt választani, mert akkor Jennifer mögé oda lehet zavarni Gábort, és így kiejteni Norbit is. Ahhoz képest, hogy csak két éve van agya, nem is rossz.

Alíz megint megkapja az utasításokat a Dontól: te úgy teszel, mint aki nincs jóban Ádám2-vel, kicsit kedves leszel BunkóPistával, az meg beáll mögéd este, és kész, kiejtjük. És elcsattan a első igazi csók is Ádám2 és Alíz között, a kúrást majd pénteken este mutatják meg, gondolom.

Címkék: éden hotel
137 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

handax 2011.03.24. 09:49:22

@beacska: pedig jó lenne látni, a régi lakók Gábor választása ismeretében hogy nyírják ki egymást... persze ehhez az kéne, hogy Gábor tényleg beleköpjön Ádám levesébe.

Szerintem ha a Viasat látná benne a hajlandóságot, hogy beleköpne a levesbe, előre küldené őt.

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.03.24. 09:50:08

Horváth Évát megdöngették már ?

majmokbolygója 2011.03.24. 09:50:14

@beacska:

Az is érdekes húzás lenne, ha ő menne elsőnek, és akkor kihez próbálna csapódni a Gábor által kiválasztott csaj eredeti párja...

Még azon sem csodálkoznék ha Ádámék előre elkezdenének szervezkedni a "b" terven, ha Gábor beáll Kata vagy Niki mellé!

beacska 2011.03.24. 09:50:33

@gastro vazze: óóó, az nem lehet véletlen, hogy minden új csaj őt választotta. Nekem nem esetem, de úgy nézem, vmiért bejön az újaknak első blikkre.
Norbi nem fog, Levidrága olyan fiatal, hogy mindenki csak mosolyog rá, a Don igyekszik megúszni, Pistánkról jobb nem is beszélni. Gáborról még nem tudni, Pöszinek meg valszeg már meg is volt...szóval a szerkesztőknek nem sok mindenki maradt. És ahogy Tündire is rámozdult, meg Nikit is elkapta...hááát, elég sanszos no.

majmokbolygója 2011.03.24. 09:56:12

@gastro vazze:

A legnagyobb poén az lenne ezek után, ha a kiválasztáson Pesta beállna a T69-es mögé!

beacska 2011.03.24. 10:12:13

@majmokbolygója: akkor marad Jenny. már be van etetve, kidobja Norbit, ha teheti

gastro vazze 2011.03.24. 10:16:48

@beacska: Norbi szerintem még maradni fog:)

Veder1 2011.03.24. 10:22:46

@gastro vazze szerintem is. Gábornak mondott egy olyat, hogy "pont a Norbit küldje haza"? Meg "a Norbinál vannak kevésbé szimpatikusak is, mint..." és itt lekeverték, gondolom itt kimondta a kieső nevét, azért. Tippem: Szöszi lesz az, Kristóf, Ádám ott voltak, Levi meg nem hiszem, hogy csinált bármit is.

beacska 2011.03.24. 10:22:48

@gastro vazze: valszeg igazad van, nem jöhet be Ádám minden számítása. csak hát nekem sem szimpi, ill. pontosabban semleges. Nem érzem bent tartandónak.

Veder1 2011.03.24. 10:23:26

jav.: Gábor mondott olyat

fraulein praxa 2011.03.24. 10:27:38

hello.

alíz milyen ügyes volt, hogy feltette ezt a bábos-kérdést kristófnak, haha..:-) tetszett. nem tudom új srác mit fog lépni, korleóne ádám valószínűleg már bánja, hogy kétszer is elcseszte a párfelajánlást.:-DD harmadszorra szerintem már élni fog vele ( ha lesz harmadik lehetőség ).:-))

beacska 2011.03.24. 10:30:05

@fraulein praxa: szerintem is kipróbálja! meg most már Kata sem szúrja ki a szemét. Hiba volt, hogy az első után ezt nem beszélték meg!

ŰberManci 2011.03.24. 10:30:34

Tegnap megnéztem a műsort, de jöttem és el is olvastam, mert ez jó. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki mögé áll be Gáborunk. Csak azt remélem, hogy nem Alíz mögé, had alakuljon ár neki is valami.

fraulein praxa 2011.03.24. 10:32:03

@ŰberManci:

nem, szerintem kriszta vagy jenny lesz az, max ha nagyon meg akarja kavarni a dolgokat akkor kata.

beacska 2011.03.24. 10:34:13

jaaa, 2 dolgot akartam még tegnap mondani itt:

-megtudtuk, hogy hogyan fognak páros számúból páratlanná válni: a varázsszó a VÉDETTSÉG (a többit rátok bízom ;D)

-a fiam tegnap: "onnan látszik, hogy megírt szövegek vannak, hogy nem káromkodnak" Én meg mondtam neki: nem, ebből az látszik, hogy nem élőben megy, a szerkesztőknek más "mondanivalójuk" is akad, és hogy nem bumburnyákokat választottak össze. Jaaa, és ha figyelmes, rájön, hogy itthon mi sem káromkodunk, mert ez a normális, nem a VV (beficcent egy kis gyereknevelés is ;D)

fraulein praxa 2011.03.24. 10:36:58

@beacska:

igen mert igazából jó taktikai lépés lehetne, ha okosan végiggondolják. katának is lenne párja meg neki is, és így ők ketten biztosan megúsznának egy kört.

Frank Morgan 2011.03.24. 10:38:58

BunkóPista ha utólag visszanézné vajon rájönne, hogy ő tényleg mennyire éjsötét? Van egy hasonló távoli rokonom, a tapasztalatokra alapozva az én tippem, hogy kizárt..

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.03.24. 10:41:46

@cukraszpeti: Azért ne sértegesd Casillast. Inkább valami kutyaütő kapushoz tessék hasonlítani "Jászkarajenő egyetlen exportcikkét"

Eddig mindkét kiválasztásnál jól tippeltem mi lesz, most szerintem Mr. Nyíregyháza meg Norbi megy haza.

Amúgy ez az Ádám egyre idegesítőbb. Ez a játék pont attól szép hogy hiába szarod össze magad az erőlködéstől nem mehetsz biztosra. Ő meg pont ezt nem érti.

ŰberManci 2011.03.24. 10:42:06

@fraulein praxa: Na igen, Jenny lenne a legjobb választás, már a többiek szemszögéből. Itt tényleg az a kérdés, hogy mennyire bátor a srác és köp bele a dolgok közepébe. Nekem mondjuk nem szimpatikus, de a játék szempontjából nagy kavarás lenne, ha Kata mögé állna.

Bar Kochba 2011.03.24. 10:42:35

Pista egyetlen esélye, hogy a műsorban maradjon, ha az egyik fiú mögé áll... Elvégre hol van előírva, hogy csak heteró párok lehetnek? :)

foxglove (törölt) 2011.03.24. 10:43:05

Azt vettem észre, hogy Korleóne Ádám manipulációi kifejezetten szórakoztatnak (szemben azzal, hogy a VVOlivér/Alekosz félétől hányok), ő sem űzi ugyan mesteri fokon ezt a sportot, de van a játékstílusában valami nyers báj.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.03.24. 10:45:49

@sixx: Nem tudom, hogy mint a műsort nem néző csak olvasó olvasó, lehetne-e a beszúrt képeknek olyan nevet adni hogy adam_orrot_tur.jpg, vagy ilyesmi, hogy jobban tudjam szokni az arcokat és a neveket együtt. Csoportképnél nylíván nem kell.
És a "brada", azt ugye Desmondtól tanultad?

ŰberManci 2011.03.24. 10:46:22

@Benyeszke: Ádám sem tartozik a kedvenceim közé, nekem túl arrogáns és nagyképű, de azt meg kell hagyni, hogy az egyetlen vezetésre alkalmas egyén, és eddig jól csinálta. És ebben a játékban ez a lényeg. Amíg a szerkesztők be nem kavarnak persze, de amennyire lehet a kezében tartja az irányítást.

jobbcsapott 2011.03.24. 11:00:20

Sixx! Milyen gyomor kell hogy ilyen műsorokat naprakészen tudj követni/elemezni? Vagy ennyire jól megfizetnek érte? :D

ŰberManci 2011.03.24. 11:02:04

@Yooha: Na az úgy van hogy

1. kép: Horváth Éva :) Alias T69
4. kép: Jenny a kis kék bikiniben
7. kép: Kata, aki Ádám párja és elvileg modell, gyakorlatilag van rajta pár kiló felesleg, de ez sv.
9. kép: Fehér sapkában Levi, a jászkarajenői exportcikk ugye.
10. kép: Gábor jobbján ülő barna hajú lány Kriszta, aki Levi párja.
14. kép: jobb oldalon a falnál Corleone Ádám, háttal Ádám2 Szöszi, a lányok balról jobbra haladva Kriszta, Niki, Kata.

A többi képen vagy sokan vannak vagy ki van írva a nevük. Remélem tudtam segíteni.

yooker77 2011.03.24. 11:07:06

szimpi-nem szimpi mindegy!
kell az Ádám féle arc mert így megy a kavarás , nélküle unalmasabb lenne ez az egész!
Alíz sokáig juthat mert jól felhasználható a necces szitukban , csak bekavarhat neki ez a "szerelem"....

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.03.24. 11:09:50

@ŰberManci: Én imádnám ha az új fiúk nem a Don akaratának megfelelően cselekednének. Mert nekem úgy tűnik, hogy a két szőke lánytól és Kristóftól eltérően ők tudnak gondolkodni és nem feltétlen akarnának Ádám akaratának megfelelően játszani.
De az tuti hogy Pityunak annyi

www.gyarixenon.hu · http://www.gyarixenon.hu 2011.03.24. 11:10:58

A srácok az életkorukhoz képest (23-25, Pl. Ádám, Gábor) nagyon leharcolt fejszerkezetekkel rendelkeznek. Az egy dolog, hogy ki vannak gyúrva, de a fejük, mintha legalább 40 évesek lennének. Vagy az én pattanásos tinédzser fejem 35 éves korommal párosulva túlzás és deformáció? :)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.03.24. 11:11:26

@Bar Kochba: nekem ez akkor jutott eszembe amikor Ádám meg Dani homotáncoltak. Elvégre tényleg nincs sehol kikötve hogy csak fiú-lány párok lehetnek

ŰberManci 2011.03.24. 11:18:53

@Benyeszke: Igen én is örülnék ha kevesebb lenne a papucs, de szerintem lesznek még ebben a játékban érdekes szituk.

ŰberManci 2011.03.24. 11:22:21

@Benyeszke: Ezért is örültem Szöszinek, aki elsőként vetette fel, hogy bele kéne rondítani a csipet-csapatba.

Sani · http://www.saniblogja.blogspot.com/ 2011.03.24. 11:26:56

@tuono: ugyan ki vendettázna, ha kirúgja Gábor Ádámot?
Niki rámászna már most... Kata sírna, hogy egyedül van...
Norbi meg Szöszi még szövetkeznének is Gáborral :-)és akkor (ha nem húzza meg magát)Kristóf a következő pasi, aki kiesik.

De szerintem Ádám megússza, egyelőre...

Picurigor 2011.03.24. 11:32:04

Ha Gábornak van vér a pucájában és győzni akar, akkor már ma este ki kell ejtenie a Korleónét.
Ugyanis ezzel kihúzná a kemény mag méregfogát. A bent maradó Kata-Niki-Kristófnak összesen nincs annyi taktikai sütnivalója, mint Korleónénak, így fingjuk sincs, hogy ezután mihez kezdjenek, mert nem lesz, aki megmondja nekik.
Utána olyan nagyon félnie sem kellene, hiszen Kata maradna egyedül, Niki szerintem bármikor lecseréli Kristófot Gáborra, Norbi+Jenny örülnének, hogy végre megszűnik az állandó szarkavarás, tehát ők szimpatizálnának Gáborral, Pöszi úgy tűnik gyenge jellem, tehát előbb-utóbb átpártolna Gáborhoz, ráadásul most leköti őt Alíz, így voltaképp leszarja, mi van. Szerintem Kriszta is fellélegezne egy kicsit, hogy egy erős személyiséggel kevesebb, Levente meg szerintem ebből az egészből nem ért semmit.
Pista meg jöjjön haza Nyíregyházára, és élete hátralévő részében maradjon csendben...

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.03.24. 11:33:19

@sixx: Azért némi alkoholt kérhetnél érte, mert piásan sokkal viccesebb a műsor :-)

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.03.24. 11:41:08

@Picurigor: én úgy remélem, hogy ez lesz, de tartok tőle, hogy nem elég tökös gyerek. De lehet hogy Kristófot ejti ki

ŰberManci 2011.03.24. 11:41:09

@Picurigor: Ez szép összefoglaló volt. Ámen.

cicamaca 2011.03.24. 11:44:01

Csak nekem tűnt úgy, hogy Ádám Kristóf ölében ült valamelyik jelenetben?

ŰberManci 2011.03.24. 11:45:33

@Benyeszke: Ha Kristófot ejti ki, akkor Korleone rászáll, bár fogynak a szövetségesek, kevesebb a kavarási lehetőség. Akárhogyis az lenne a tökös, ha Kata mögé állna. Remélem neki is ennyire világos. (volt télen :))

bacsekm 2011.03.24. 11:53:57

@ŰberManci:

Azért az is durva lehet, hogy ők már régen itthon vannak, és olvasgatják a mi kommentjeinket arról, hogy mit kellett volna csinálniuk :)

Sixx: isteni a post, mint mindig!

beacska 2011.03.24. 12:01:47

szerintem egyáltalán nem biztos, hogy bent is így látják ezt a kavarást, mint mi. Lehet, hogy csak ücsörögnek a napágyon és iszogatnak, míg Ádámék megfeszülnek a nagy agymunkában. Ki tudja?
És az is lehet, hogy pl. Jennynek eszébe sem jut bármit is variálni. Szemmel láthatóan Norbinak sem, amióta lecserélte Krisztát, ül a babérjain. Nekik ez a játék. Ádámnak más. És úgy látszik Pöszi sem az az egy helyben ülő fajta. Én Gáborból nem nézek ki túl sokat, de még csak 1 napja ismerjük...

ŰberManci 2011.03.24. 12:01:50

@bacsekm: Gondolom "szeretnek" minket :D
Egyértelmű, hogy itthonról, kívülállóként, pár év plusszal könnyű okosnak lenni :)

Ainult Mina 2011.03.24. 12:17:00

Mivel a játéknak e szakaszában (is) a szerkesztők döntenek, nyilván a párválasztás sorrendje is a licensz szerint folyik majd. IMHO, ha ma Ádám kiesik, az eddigi egyetlen logikus gondolkodású - bár nem egyértelműen rokonszenves - játékos esik ki.(Eddig tulajdonképpen csak unalmas közreműködők távoztak.)

beacska 2011.03.24. 12:20:05

@Ainult Mina: nana, Danit nem leszólni! résen vagyok!!

követelem Danit vissza az Édenbe!!! ;D

leszurtabeszolta 2011.03.24. 12:25:36

Kösz a nevet cukraszpeti! Facebook-on fent van mind.

énszóltam 2011.03.24. 12:28:06

szerintemis ha a Gábor gyerek beleakar rondítani a dolgokba hazaküldi corleoneÁdámot, itt mondjuk lehetne egy kis keverés hogy hányadiknak kell Gábornak választani

ezért nem értettem tegnap, hogy miért az Alizt uszították a Pista gyerekre, miért nem arra koncentrált kedvenc kerasztapánk, hogy az új gyerek a Jennyt válassza

ha személy szerint én lennék ott akkor minden este buli hányásig mint a Niki meg a Levi:))))) felesleges taktikázni mindig bekevernek ígyis-úgyis:))

Lacka929 2011.03.24. 12:37:21

Az igazi csavar az lenne este, ha először Gábornak kéne választania lányt, csak utána a többieknek. Szopathatná egymást az őscsapat...

Kezdem átlátni a szereplőket (köszi a segítségeket tegnapról), már csak azt nem tudom, hogy az egyedül maradt lány mit vétett, hogy egyedül kell hálnia, míg a szingli szobában már három kan kerülgeti egymást?

beacska 2011.03.24. 12:45:13

@Λατζκα: ez így alakult: Pösze Szöszi először Alizt választotta. De olyan jól bejöttek egymásnak, hogy elküldték még egy másik csajjal randizni, ez lett Niki. Aztán úgy döntöttek, hogy szemmel láthatóan jól sikerült a randi (nem gáncsolták el egymást) ezért összeköltözhetnek, így maradt Aliz egyedül (az erkölcseit védendő maradt egyedül, és nem a Pistához pakolták-pedig jó poén lett volna, hogy örült, hogy megszabadult tőle - NAHÁT SZERKESZTŐK, EZT KIHAGYNIIII!)

tölgyes 2011.03.24. 12:47:16

Van akit ez érdekel??? Én egy focistától focit várok, egy mérnöktől jö terveket, vagy hatékony irányítást.. a prosti meg legyen prosti, ha már azt hozta neki a sors..de ez az egész elképesztően unalmas kukkolás.. amit egy rejszoló kamasz esetében még csak ért az ember.. de felnőtteknél???

parttalan 2011.03.24. 12:47:39

"naszóval 25 milliót nyer az, aki a játék végén a hotelben marad."

Ööö... de ugyebár mindig az esik ki, aki pár nélkül marad. A játékot viszont az nyeri, aki a végén egyedül marad? Ez hogy jön össze??

beacska 2011.03.24. 12:48:12

trollokat nem etetünk!!!

petya.bacsi 2011.03.24. 12:56:07

A leírás most is nagyon jó :D

Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e 18+ tartalom pénteken. Mert eddig nem igazán volt semmi sem... képzelem hogy izzadhattak a Viasatnál, amíg ezt a lepkefing jelentőségű műsort összevágták.

Lacka929 2011.03.24. 13:06:13

@beacska: Köszi Beácska!
Viszont most meg már együtt alszik a szerelmespár, akkor most meg melyik lány maradt egyedül? Vagy már nincsenek hárman a szingli szobában, csak ketten? Megőrülök ettől a nagy jövés-menéstől...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.03.24. 13:14:23

Kik ezek a szimpatikus emberek?
Merre van ez a Pszichiátriai Intézet?
Tényleg a Horváth "2 grammos" Éva ott az ápolónő?

gonda_123 2011.03.24. 13:20:03

Korleóne Őfelsége kezd halálosan idegesítővé válni. Az lenne érdekes fordulat a szerkesztők részéről, ha kivágnák őt a csudába és megnéznénk hogy boldogulnak nélküle a többiek!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.03.24. 13:26:27

Amúgy a teljes színtársulatot bezárták egy tömlöcbe a forgatás után, hogy senki ne szivárogtasson, amíg adásba nem kerül? És néha kiengedik őket nyilatkozni pl. Hotel Tündét?

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2011.03.24. 13:44:38

Az a 128, az 64 és nem a tervezők, hanem maga Bill Gates. Gyenge kezdés után, így a többi nem is érdekelt.

Flankerr 2011.03.24. 14:07:04

@John Preston: kár hogy 640 az a 64.. ha már (jogosan) kritizálsz valamit, legalább nézz utána..:)
en.wikiquote.org/wiki/Talk:Bill_Gates

webmestar 2011.03.24. 14:41:17

egyébként ahogy Korleone ült Kristófon tegnap, meg a korábbi tánca is arra enged következtetni, hogy kissé meleg a pite. Lehet ez lesz a csavar? :D

cukraszpeti 2011.03.24. 14:41:22

@Benyeszke: Én mint hívő Real szurker sértegetném Ikert? :)
Eszemben sem volt!Csak kerestem egy Maradonához hasonló géniuszt kapusban,és adta magát Casillas.
De tudod mit?OK!
Legyen akkor LEVI Jasin! :)))

borsz 2011.03.24. 14:45:32

@parttalan: Hogy lesz a végén egy nyertes, hát figyelj!
Szép lassan elkezdik szelektálni a delikvenseket, és mikor már csak egy pár marad, akkor jön José és kiválasztja kivel szeretné az utolsó éjszakát tölteni, és aki az éj leple alatt a legjobban teljesít, viszi a lét. Még az is megtörténhet, hogy a postás távozik a 25 millával.

sixx! Egyébként imádom a beszámolóidat, zseniálisak, rohadt jól szórakozom...

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.03.24. 14:46:26

@ŰberManci: igazad van, és ha Ádámot ejti ki akkor egyfajta meghalt a király (Don) éljen a király (Don) szituáció lenne, mert a három hívőnek hamar szüksége lesz egy új vezetőre és az lehet a másik Ádám vagy akár az új gyerek főleg, hogy Nikinek bejön.
Úgyhogy valóban Ádámot kell kiejteni.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.03.24. 14:49:05

Ja és nem lehet hogy Horváth Éva úgy járt ezzel a műsorvezető képzéssel mint Kelly Bundy amikor le akart érettségizni?
Jött a sok infó aztán az olyanok mint a természetes mozgás meg az egyenes járás kiestek a memóriából.

sélli_ 2011.03.24. 15:18:37

Abszolute egyetértek: ha van esze az új jövevénynek Korleónét viszi magával. 1-2 nap rinyálás után megbékélnének a helyzettel. A köv körben, úgyis a lányokból lesz több, tehát semmiféle vendetta nem lesz.
Norbi szerintem tegnap kicsinálta magát a nem tetszik Jenni című mondatával - gratula. már mehetsz is bőröndöt pakolni! :)

sixx · http://comment.blog.hu 2011.03.24. 15:18:57

@John Preston: oszt ki nem szar le téged, kisfiam?

sixx · http://comment.blog.hu 2011.03.24. 15:20:20

@sixx: jaj, most látom csak, kivel van dolguk. "John Preston vagyok. Tetragrammaton egyház Grammaton rendjébe tartozó első osztályú pap. A Gun Kata mester, kiemelkedő eredményekkel az érzés bűnözők elleni harcban. Libriát szolgálom."
jószagú. atya. úr. isten.

Dark_23 · http://felidoben2-1.blog.hu/ 2011.03.24. 15:31:54

már lassan követni is nehéz lesz, nem látom, hogy mikor fog csökkenni a létszám pl. 7-re vagy 5-re

ma még párválasztás előtt beküldenék 1 fiút 1 lányt:DD
----------

Szöszi hét elején szimpatikusabb volt, mikor az volt a célja, hogy szétrobbantja a a Corleone brigádot, ehhez képest tegnap egyből odarohant pincsiként Ádámhoz, hogy na most ő hova álljon, mi legyen vele, jajj
meg a karkötő átadás Ádámnak, haver imádlak:D

bezzeg a Dani, az belefosott mkinek a képébe, nem csinált ilyen szánalmas kampányokat:D
Dani milyen nyugodt lenne a ma esti párválasztásnál...

az új érkező meg a vele érkező új szabály okés, jól beszaratja a bent lévőket

tényleg sok múlik, hogy milyen sorrendben választanak párokat, miután a maffia brigád elég erős ráhatással volt Gáborra, nem fog beállni Kata és Niki mögé

Alíz mögé sem sztem
Jennyt tippelném, de lehet Kriszta is

elsőként Gábor kezébe adnám a választás jogát, ekkor lenne a legnagyobb dráma, és Kristóf/Ádám válasszon utoljára:D

Pistuka mekkora szarban van, az a nem semmi:DD

most elvileg egyszerre 2 biztosan ki fog esni, István adott, remélem nem Norbi vagy Levi lesz a másik

szar lesz ha minden új behódol a maffiának, mert akkor lesz már 4-5 alapmaffia tag, meg az újak, és csak 3 csaj van benne(Niki-Kata-Alíz) 4-5 pasival:D

csudri82 2011.03.24. 15:44:40

Tegnap nem figyeltem oda rendesen és a HV-ból sem derült ki világosan, hogy Gábor "csak védett" vagy kell párt is választania?

Mert mi van, ha csak annyi, hogy nem eshet ki, de nem kell beleszólnia a párválasztós mókába? Akkor BrókerÁdám marad, remélem István is és NemtetszikJenniNorbi pedig megy haza a ph@szba.

Na? :D

haruka 2011.03.24. 15:45:35

@Dark_23: te milyen gonosz vagy, hirtelen beküldeni 2-3 embert még, mi? :DD ha Gábor az alapján választ, hogy ki tetszik neki, plusz ki miatt nem lesz baszogatva, akkor Kriszta vagy Jenni az esélyes. Levit sajnálnám, ki hányna sugárban az erkélyről? :D

haruka 2011.03.24. 15:47:47

@csudri82: tuti, hogy kell csajt választania, mert a párválasztó lényege, hogy nem maradhat senki egyedül, meg szerintem sok értelme nem lenne a dolognak. de ki tudja, Évike mivel bolondítja meg a dolgot! :))

beacska 2011.03.24. 16:38:35

@csudri82: én úgy emlékszem, kifejezetten elhangzott, hogy védett és akit választ, annak a párja megy. Ebből következik, hogy neki kell lenni az utolsó választónak.

Csigataposó 2011.03.24. 16:47:41

@sixx: Nyugi nem magatol ilyen, ez filmbol idezet. Equlibrium.

GRX 2011.03.24. 16:53:16

Sixx mostanában pont a legnagyobb dumákat hagyja ki, tegnapelőtt Nyíregyháza Úr egy ilyet nyilatkozott az interjúban, hogy "én nem vagyok buta ember", tegnap meg Kalózkendőnek bizonygatott valami ilyesmit, hogy "azért hülyegyerek nem vagyok" vagy hasonló. Ennyire magas labdákra azért illene lecsapni, de hátha ma este is bepróbálkozik egy ilyen imidzsépítő szöveggel, szerintem azt hitte szerencsétlen pára, hogy nézői szavazatok döntenek a kiesésről :-))))

Frank Morgan 2011.03.24. 16:56:16

Én beküldeném Pinokkinát is és kötelezném két együtt alvásra Pestával. Ha akkor nem ül ki érzelem az arcára, akkor végképp menthetetlen..

Frank Morgan 2011.03.24. 16:58:08

@GRX: és az milyen menő volt a mostani részben Kristóftól, hogy Pista egy komplexebbre sikerült (e.g. két mondatos), kérdő hangsúlyban végződő monológja után úgy csinált, mint aki bealudt az egészen? :D

Frank Morgan 2011.03.24. 17:00:53

@sixx: azért a jopasiprojekt.blog.hu/ is megér egy misét tőle :D
"Tizenegyedik úszás" szinte látom, ahogy lerakja a sört és beúszik a hideg medencébe a nyuggerek közé, majd hazaérve még libabőrösen megírja, de csakis a mi okulásunkra.

ŰberManci 2011.03.24. 17:04:29

@Frank Morgan: Hehhe, az jó volt.
A csúnya az benne, hogy Pistánknak az sem esett le, hogy Kristóf bábut marhára nem érdekli a mondandója.

escargot 2011.03.24. 17:12:48

@cukraszpeti: Vazz, Levi tényleg exportcikk lett. A honlap szerint a forgatás végeztével külföldre igazolt. (Vajon Bogota FC?)

beacska 2011.03.24. 17:36:40

@escargot: szerintem még előtte. úgy emlékszem, már a bemutatkozó filmjében benne volt a külföld

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.24. 18:37:49

Az újfiú full kályhacső! Ezek tényleg végig akarják zongorázni az összes felállást, ami a két nem közötti nemi vonzalomban fennállhat.

Szabályok címén annyit sikerült kiokoskodnom, hogy a sok új emberrel azt akarják megakadályozni, hogy a kezdőcsapatból valaki a végéig kihúzza. De hogy fogy el a siserehad? Rajtuk üt a kolumb antinarkó kommandó, és kamerák előtt felgöngyölítik a motelben kiépült kábszerelosztó hálózatot?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.24. 18:42:34

@gastro vazze: Hát még se egy majom esik neki Évicának? :DDDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.24. 18:51:06

@Als: Na, végre valaki, aki a fiúkra alkalmazza a "kiélt" szót. Hát mégse a nők "kiváltsága"? Megjegyzem, tényleg röhejesen korosnak néznek ki.

Vackorkörte 2011.03.24. 21:26:44

Komolyan én már annyira megsajnáltam ezt az oktondi Pestát, hogy remélem, hogy bent marad :D

beacska 2011.03.24. 21:31:56

@Vackorkörte: áááá, elképzelhetetlen

beacska 2011.03.24. 22:18:52

Norbinak gyakrabban kéne borotválkoznia. Kifejezetten jobban néz így ki. Gyanús, hogy már a repüléshez borotválkozott.

horee6 2011.03.24. 22:26:00

azt nem értem, mi a rákért kellett Aliznak Szitvi G-t szédíteni. Akármelyik csaj mögé állt volna a csávó, esélytelen lett volna a bent maradásra.
Azért az marha érdekes, hogy belülről mennyire nem látják a játékosok a viszonyokat. Sztivi G aszonta a kiesése után, hogy jó arcokkal ismerkedett meg, közben utálta mindenki. Norbi meg Korleónét nevezte meg legjobb arcnak, közben az meg savazta végig, ki is pöckölte volna ha rajta múlik.

Ha Gábor nem puhapöcs, kivágta volna Korleónét, a maffia simán szétesett volna. Szöszi már feletette hogy meg kellene bontani őket, bár utána csúnyán lement kutyába, Alíz sem olyan lojális, Kristóf parancsból van Nikivel. Bár valószínű, ez belülről nem látszik annyira.
Mindenesetre a Don Gábor személyében új ellenséget talált magának. Remélem, lesz valami ütés-váltás!

horee6 2011.03.24. 22:30:04

Azt jó lenne tudni, mi a túrót művelt bent Danigyerek, hogy még most is mindenki utána sír.

majmokbolygója 2011.03.24. 22:30:24

Asszem Norbinak szórakoztató utazása lehetett hazafelé Pestával! ;-P

horee6 2011.03.24. 22:59:37

@beacska: hadd ne keressek utána! az volt a műbuzi-só? Mert akkor értem, komoly teljesítmény!

capa05 2011.03.24. 23:16:36

A legjobb az volt, hogy amikor Norbi kiesett és nyilatkozott folyamatosan nőtt a szakálla.
1.kép borotvált sima,2. erősen borotás majd szakáll, kivonuláskor újra borotvált.

Mrs.E 2011.03.24. 23:21:48

@capa05: Mert azt mindig később veszik fel. Mármint az interjúkat. 1-2 nappal

GL-581 g 2011.03.24. 23:22:55

Papírforma. :)

Mr. Bunkó azért hiányozni fog. :( Pedig a reggelinél a beszólása már azt mutatta, hogy kezd végre feloldódni a társaságban, s talán kezdi magát adni. Eddig olyan kis zárkózott és szemérmes volt szegényke...

Hogy a Pöszi-Pocok duó együtt maradt, annak viszont külön örülök. Azért vicces: a franc se gondolta volna, hogy pont Aliz fog először öszvecsingolódzni egy faszival.

Ezek a forgatókönyvírók roppant furfangosak! :DDD

@majmokbolygója: LOL! Mr. Fosósunázóval végigülni a Bogota-Budapest távot, hát az nem lehet egy orgazmus. :S

Veder1 2011.03.25. 00:53:03

@majmokbolygója még nem láttam a ma esti részt, de ezen a repülőúton felröhögtem :D

Ezt a Mr. Tirpákiát kár lenne veszni hagyni a magyar celeb panteonból :)

Veder1 2011.03.25. 01:08:15

Ádámot minél többször látom akciózni, annál jobban tisztelem. Hihetetlen, hogy mit össze tud kavarni. Több energiája, és koncepciója van, mint az összes többinek együttvéve. Szerintem nincs vele semmi baj, aki nem fogja fel, hogy ez egy játék, és csak egy maradhat, az minek ment be?