Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csont nélkül 1x01 - Apám nyomában

2013. február 19. 13:00 - Smiley93

Főhősünk vonul a folyosón: A Férfi, Aki Mindent Megtalál éppen egy értékes gitár nagy keresésében van benne, de nyakig. A most wanted gitárral elrablója fut veszettül, micsoda izgalmak! Szegény húros hősünk még egy csúnyát koppan a padlón, mielőtt újdonsült tulajdonosa elrejtőzik vele egy falmélyedésben, hogy gyanútlan üldözőjébe a következő sarkon beleereszthessen egy tárat. Kopp-kopp, csudalassan és nyugodtan jön ez az üldöző – vagyis, helyesebben mondva gurul, mert egy ügyes kis robotszerkezetről van itt szó kéremszépen. Sebaj, ő is kap egy tárat, ha már egyszer így felhúzta a gitár gazdáját.

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.11. 210813.bmp.jpg

Mindez persze főhősünk ügyködésének eredménye volt csak, aki a helyzetet kihasználva a hangszerrel elspurizna, ám a fegyveres gitártolvaj már a nyomában is, hallhatóan maradt még golyó a pisztolyában, osztogatja is rendesen. A Férfi, Aki Mindent Megtalál pedig hová máshová is menekülhetne, mint a kalapos nagydarab néger, Leo no meg a rendőrnő párosához, utóbbi gyorsütemben le is tartóztatja a fegyverrel hadonászó gitártolvajt, akinek a lelkén húros barátok elrablásánál bizony súlyosabb vétkek is száradnak.

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.13. 212446.bmp.jpg

Főcím után már vidáman szól a gitár, megnyugodhatunk, hogy ép bőrrel megúszta a kalandot. Kevésbé szerencsés srác kocsija lerobban, készséges segítője egy szőke csaj biciklin, aki megengedi, hogy a gyerek 10 dolcsiért valami ember lakta vidékre tekerjen a bringán, ez ám a segítőkészség. Bezzeg hősünk, a Férfi, Aki Mindent Megtalál (polgári nevén Walter) csak egy pengetőt kér a gitár igazi gazdájától, pedig neki ez az ügy egy menő kis felderítőrobotba került. Mindegy, van neki kuncsaftja elég, szó szerint egymásnak adják a kilincset: a lerobbant kocsi gazdájáról is egykettőre kiderül, hogy Walter Sherman őrnagyot khm, már csak Waltert keresi, apja felkutatásában lenne szüksége a segítségére, aki két éve lezuhant a repülőjével és nem mellesleg anno főhősünk mentette meg a csatamezőn. A Férfi, Aki Mindent Megtalál rendkívüli figyelemmel hallgatja az aknából, ahol a trezorja van, biztos elrejti a pengetőt az ereklyék közé. A srác viszont nagyon komolyan veszi a dolgot, egy nagyobb pénzösszeget is felajánl, csak hogy az a két csont, ami apjából megmaradt méltó helyre kerüljön. Walter gyorsan előadja a neked-is-jobb-ha-nem-vállalom műsorszámot, majd mikor a gyerek fülét-farkát behúzva távozna, közli vele, hogy emlékszik ám az eltűnt pilótára, aki túl menő volt ahhoz, hogy csak úgy lezuhanjon, vagyis meló vállalva, egy keskeny ágy a lakókocsiban lefoglalva.

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.11. 212348.bmp.jpg

Walter és Leo már hasítanak is, hogy nekilássanak apuhulla előkerítésének. A kalapos örül, hogy főhősünk vállalta a melót, örülünk mi is, különben nem lenne sztori. Szó esik a szőke csajról, Willáról is, aki bizony Walter szerint el akar szökni a Világvégéről, de erről majd később, mert már meg is érkeztek a Key Dismal repülőtérre, innen szállt fel utoljára apu. Az egytagú személyzet nem sok infóval szolgál, max az lehet érdekes, hogy apu felszállás előtt veszekedett valakivel, így Walter kénytelen önállósítani magát és keréknyom-vizsgálással olyan megállapításokat tesz, hogy például meg is van a repülő. Vagyis nincs, de csalinak jó volt elhinteni.

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.11. 212441.bmp.jpg

Otthon, a világ végén Willa és Cooper, a kuncsaft melegednek össze: a csajról kiderül, hogy a szüleit meggyilkolták, ő meg élte az árvák hányattatott sorsát, így némi udvariatlanság megbocsátható neki. Nem ért ezzel egyet a nevelőtisztje, aki kék autójával begurul, tart egy gyors szószondázást, majd bűnözőre nem lelve csalódottan továbbgurul, talán legközelebb. Eközben Isabel is nyomoz: a kocsijából les egy vakbelet szimuláló bűnözőt, a Leóval érkező Walter már ajánlkozik is elővezetni az illetőt. Távolléte tökéletes alkalom arra, hogy Isabel kifejtse, főhősünk állapota romlik, amit csak tetőz, hogy a pszichomókusát se látogatja már. A menedzser nem aggódik, Walter ilyen és kész, agykárosodás ide vagy oda, ő nem fog panaszkodni, amíg a pasas mindent és mindenkit megtalál. Most például sikeresen kifüstölte azt a tagot, akit Isabel már ki tudja mióta figyelt, lehet is ünnepelni, no meg a Key Dismal repülőtér kétes ügyeiről fecserészni. Drogcsempészet zajlott ott nagyban, és bizony a keresett személy eltűnése után a nyomozók brigádja feloszlott, érdekes összefüggés.

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.11. 213128.bmp.jpg

Erre Isabel és Walter isznak is egyet vagy kettőt, és már ugrunk is Cooperre, aki még mindig a verdájával bajlódik Willa közreműködésével, mikor is hirtelen kukások ütnek rajtuk. Vagyis, jólláthatósági narancssárga rejtőszínt öltött személyek, valami drogot keresnek a srácon. Már épp húst találna némely lövedék, mikor befut Walter, Leo és Isabel, utóbbi ingben-fehérneműben, a támadóknak lőttek, hah! A támadás utáni sebnyalogatásban egykettőre kiderül, hogy Willa egy pöttyet füllentett hányattatott sorsát illetően, nem árva, csak kiskorú bűnöző, Walter reptéren elhelyezett csalija pedig működött: ez a két flótás, vagyis a megbízójuk kapta be.

Willa eközben már Timonál, egyik rokonánál kilincsel: csak intézze el, hogy a nagybácsi megszöktesse innen, aztán vörös hajjal szívesen szolgálja majd a cigánycsalád érdekeit. Nemes gondolat, Timo szerint első lépésként szép gesztus lenne kifosztani vendéglátóit, akik még erőlködnek is, hogy kedvesek legyenek, Leo például álomfogószerű díszt hoz ajándékba. Másnap meg Walterrel karöltve mossák szorgalmasan a nevelőtisztjének a csajt, több-kevesebb sikerrel. Ezután motorra pattannak (ez Leo esetében oldalkocsit jelent), s máris egy katonai támaszponton faggatóznak. Miután sikeresen elhitették a portás kiskatonával, bizonyos Royce-szal, hogy Walter egy befolyásos valaki a seregben, kiderítik, hogy Cooperapu bizony egy drogokkal nehezített repülővel zuhant le, majd indirekt módon főhősünk azt is összerakja, hogy jelentős részt vállalt a futárkodásban. Napfényben kávézgatva beavatják Isabelt is, aki ugye beszédre bírhatná a drogdíler két kukását. Vagyis nem, mert őket valaki már elintézte. Micsoda mázli, hogy a sereg készséges tagja elkotyogta a drogbáró nevét: Donaris, akit Isabel ismer, királyság van.

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.11. 213252.bmp.jpg

A drogbárónő hajóján is az van, a hölgyemény fürdőruhában szörnyű trombitaszóval teszi próbára a vendégtrió, no meg az ezúttal citromsárgába bújtatott kukásszemélyzet dobhártyáját. A zenedélutánt követően Walter virágnyelven vázolja az ajánlatot: Donaris elárulja, hol lehet a pilóta hullája, cserébe övé lehet a... khm, nudli. A drogbárónő el is árul ezt-az, cserébe Walter megosztja vele a trombitálás titkát. Ennek köszönhetően nem csak trombitaszóra érkeztek, de azzal is lettek kihajítva a hajóból. Most következik az a kellemetlen rész, hogy Coopert is beavatják a nyomozás jelen állásába. A srác már az apja drogfutárkodásánál is koppan egyet, de ezt Walter tovább fokozza, mikor kifejti, hogy apu a lebukás veszélye miatt gyorsütemben emigrált, és láthatóan csöppet sem izgatta a fia. Erre persze Cooper sztornózza a megbízást: Walter meg tátog, mint a hal, hiszen már nyomon van!

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.11. 213358.bmp.jpg

Annyira leköti az ügy, hogy egyenesen egy pilótafülkébe álmodja magát drogapuval, akiről kiderül, hogy a koszovói eset kapcsán eltört a nyaka, és hogy nem fél a mikróktól. Ja, meg szereti a fiát. Willa eközben Coopert látogatna, de habozás nélkül el lesz küldve a jóéletbe, a gyereknek most nincs idege hobbihazudozókkal foglalkozni. Walter a kínos jelenetet a háttérből settenkedve mozizta végig, el is hint pár jó tanácsot, majd bábszínházba invitálja a csajt. Nagyszerűen illusztrálva bemutatja, hogyan is történtek a dolgok: vagyis, drogfutár apu egy újabb adag szert készült leszállítani, mikor egy naiv katona (=Royce) figyelmeztette, hogy le fogják kapcsolni, törölje az utat, ám apu ragaszkodott a szállításhoz, majd ügyesen manőverezve kis gépével azt a látszatot keltette, hogy mocsárba zuhant, ő maga pedig egyenesen belerepült egy viharba, így elkerülte a radarokat, és megérkezett Dominikára. Vagyis nem, mert ha még élne, felkereste volna Coopert, az álomban mondta, hogy szereti, na. Akkor hol is van? Hát egy szigeten, ahova lezuhant, pompás.

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.11. 213552.bmp.jpg

Az elméletet gyorstalpalón Coopernek is lenyomják másnap reggel, aztán már indul is az expedíció. Az étteremre Willa vigyáz, a maga módján: alig oszlott el a porfelhő a kocsi mögött, már rámolja is ki a kasszát, a trezorhoz vezető aknatetővel viszont nem boldogul. Walter eközben sárkányrepülőzni indul, Leo és Cooper malmozva várják, ezért tényleg fontos volt eljönni. Hát persze, meg kellett tudnunk például, hogy a srác szerint az apja nem tartotta elég menőnek a haza szolgálatára, Leo persze nem hiszi ezt, ő már csak tudja. Végszóra megkerül a roncs is, apu mumifikálódott hullája, no meg pár családi fotó társaságában. És persze a drog is előkerül, ami persze nem az, aminek látszik. Csak morfin Haitire a szegényeknek. Glóriát apunak!

Teljes képernyő rögzítése 2013.02.11. 214150.bmp.jpg

Odahaza Willa már készen áll az indulásra, Timo is, aki kicsit keveselli a kassza tartalmát, hát ez már csak egy ilyen lepra hely. A csaj épp indulna, mikor hogy, hogy nem, előkerül Leo álomfogós ajándéka, Willának meg hirtelen maradhatnékja támad. Ehhez előveszi a furfangosan nyitható trezor sztoriját, itt maradna megfejteni a zár titkát. Timonak persze bejön az ötlet, akkor szökés mára lefújva. A Repülőroncsnál immár hivatalos személyek is megjelentek, őszintén csodálkozok. Azon már kevésbé, hogy az egyik szakértő elkotyogja Walternek: apu gépe piszkos kerozin miatt zuhant le, méghozzá nem is véletlen koszolódott be, hah! Hazaúton Cooper felolvasást tart apja utolsó neki szánt jegyzeteiből, nem tudom, ez mennyiben tartozik Leoékra, mindegy is. A lényeg, hogy apu szerette Coopert, ő volt a legjobb fiú satöbbi.

Gyorsan elvarrjuk még a történet többi szálát is: a katona, Royce, aki a támaszon köpött Walteréknak, valójában rosszfiú volt, és a drogfutárkodás hasznából akart részesülni, ezen balhézott Cooper apjával, majd a veszekedést új szintre emelve fagyállót kevert a kerozinba, kedves. Még szerencse, hogy letartóztatva gyorsan beköpte Donarist, nem lesz több trombita, halleluja. Leo és Walter is örülhet, megoldották az ügyet, ráadásul Willa kiakasztotta a kalapos ajándékát.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása