Az elmúlt két nap epizódjait néhány szóban össze lehet foglalni, annyira semmi nem történt. Hanna kínlódott egy kicsit, mert szívatja az egyik tanárja, és mint kiderül Ügyes Péter nyomozásában, azért pikkel rá a tanár, mert Hanna túl dögös (lol). Ezért a következő vizsgájára übergázul kell felöltöznie, de ez se sikerül, mert Peti szexi titkárnőnek öltözteti fel, szóval valszeg Hannának ki kell békülnie egy újabb bukással. Miklós ugye elpályázott Nagysanyi-nézőbe, ezalatt Atikám és a szipirtyó bőszen szőtték a cselt, és kisakkozták, hogy Miklósnak köze lehet az András halálához. És végre, el se hiszem, hogy ezt kimondhatom, megvolt az orosz nyállovagok koncertje is, Timike persze nem ment, de nem fogjátok kitalálni, ki ment helyette: Vilibá. Mégpedig Géza bőrdzsekijében és napszemüveggel a fején, mert az kell egy töksötét koncertterembe. És itt még nincs vége a sziporkának: Vilibá és Bözsi mama a színpadon landolt, és a mama még puszit is kapott az énekestől! Ennél abszurdabb már nem is lehet a helyzet, és adjunk hálát az égnek, hogy mindezt csak elmesélésből tudhattuk meg. És a legnagyobb poénja a legutóbbi epizódnak: Nóra Julitól kér tanácsot, elmondja-e Atikámnak, hogy ő a Miklóssal félredugott? Most komolyan ezen kell rugózni? Ugyan hadd érdeklődjem már meg, hogy a Juli-Atikám félrekúrás mikor derül már ki? Remélhetőleg most már pár részen belül. Na innen vesszük fel a fonalat.
Nóráékkal nyitunk, Nóra kérdezgeti az ex-Berényinét, hogy ő elmondaná-e Atikámnak, hogy lefeküdt Miklóssal. Hát, Nóra, ez micsoda példa már? Juli még csak Atikámat csalogatta be a málnásba, Miklóst MÉG nem. Meg is győzi Nórát, hogy nem kell elmondani semmit, ez így van jól, és pont. Nóra nosztalgiázik még Miklósról, anno azt hitte, holtodiglan-holtomiglan, de ennek vége, Juli szerint is felejtse el az exét. És menjen hozzá Atikámhoz, aki nem tudom, milyen komolyan gondolja ezt a nősülést, tekintve, hogy most költözött el a jövendőbelijétől. Nem tudom, én ilyen alapokra nem akarnék házat építeni.
Non-Stop Ádi és a faterja andalognak, gondolatban már Dél-Amerikában járnak, Non-Stop Fater máris előhúz egy füzetet, ami szótárnak van csúfolva, spanyol kifejezések tobzódnak benne, de ilyenek, hogy kérek egy sört. Csupa hasznos holmi. Már nevetgélnek is, milyen jó lesz ez az út, de fater megint átmegy szentimentálisba, élete első nagy utazását a fiával éli át, hüpp. Vissza a Clau-villába, a szipirtyó faggatja Julit, a Nóra máris elment? Igen. Ekkor Hanna villan be a banya egyik ruhájában, fekete, fehér szegéllyel, és kurvára nem az ő stílusa, már csak a seprű hiányzik a kezéből, és kiköpött Claudia lenne. Peti a szemét törölgeti a röhögéstől, én is. Claudia valamit nagyon félreért, örül, hogy Hannának is bejön a stílusa, máris felajánlja, hogy válogat még a Hannának ruhát, sőt, ehhez meg hoz egy fekete selyemsálat. Claudia, a Hanna vizsgázni megy, nem temetésre! Peti majd megpusztul a röhögéstől, Claudia visszajön, mi ez a jókedv? Végül kénytelenek elmondani, hogy miért kezdett el a Hanna hirtelen érdeklődni a szipirtyó ruhatára iránt. Claudia persze besértődik, reméli, hogy a tanár elég rondának találja a ruháját.
Bartha és Bartháné a kocsmában, Bartha osztja a nejét, hogy ha megy Nórához esküvői ruhát válogatni, akkor ne legyen vele paraszt. Ezalatt Non-Stop Ádi gagyog spanyolul, elég szar kiejtéssel, Kinga pedig nyáladzva hallgatja. Zsófi nem bírja ki, hogy ne szóljon bele: szar a szex vagy mi? Miért? Hát, mert ilyeneket beszélgettek. Mint kiderül, Non-Stop Fater a sör rendelés mellé még mindenféle egyéb hasznos dolgot is kiszótárazott, például a „dugsz velem délután?”-t, a „jó a segged, kő kóla?”-t, és az „ismered a 69-es pózt?” című klasszikusokat, illetve szinonimáit. Kinga persze kiakad, Non-Stop Ádi megint csajozni akar.
Balázs lépteti ki éppen Olíviát a cégtől, mikor Atikám ront rájuk, Miklós merre sunnyog? Balázs persze falaz neki, mint egy jó kőműves, de Atikám kemény ember, nem lehet csak úgy kidobni. Több oldalról közelíti meg a témát, Miklós este nem volt otthon, nem reagál a telefonjaira, és a többi. Balázs vállat von, c’est la vie. Atikám elfalcol, aztán Olívia is a kis dossziéjával. Ahogy eltűnik a zsaru, Balázs egyből hívja aput, de csak a hangposta reagál. Aliz teszi le a kuffert Non-Stop Ádi mellé a kocsmában, a nagyanyja elöl bujkál, mert az mindig feladatokat ad neki. Aztán meghívatja magát egy turmixra, de Ádi nem dolgozik éppen, szóval kérje meg a Kingát. Aliz is belekotyog a spanyoltanulásba, de inkább ne tenné. Kinga jön, turmix rendel, de Aliz le van szarva. Non-Stop Ádival indul a szájkarate, Aliz semmit nem ért, végül el lesz neki magyarázva. Ádika a csajozós dumákat tanulja spanyolul, és ez nem vicces. Ádi szerint de. Egyedül van ezzel a véleménnyel.
Clau-villa, rendőr jön Julihoz, hoz neki egy levelet. Hivatalos hangvétel, megszüntetik a nyomozást. Hanna és Peti az egyetem előtt, Hanna átment 4-essel, szóval lehet ünnepelni. Balázs tudja már? Nem, de úgyis leszarja. Szóval szarjunk rá mi is. Megy a vita, hogy ki fizesse az ünneplős sütit, ugorjunk már! Vissza a villába, ismét Juli drámázik, nem ért semmit. A gyilkosságot kizárták, Claudia már fenyegetőzik, ha nem akarja normálisan elmondani, hogy miért zárják le a nyomozást, akkor ráuszítja Andreát. És akkor húha, mekkora gáz lesz! Végül a zsaru megtörik, és elmondja, hogy előkerült egy tanú, aki látta Andrást lezúgni a tetőről, és mivel Nagysanyi takarásban volt, ezért öngyilkosságnak tűnt a dolog. Na tessék, Juli megint kezdheti elölről az önsajnálatot.
Nóra és Zsófi, Nóra visszaadja Zsófinak az összes kiválasztott ruhát, mert túl kurvás az összes. Hát igen, nem Zsófit kellett volna felkérni divattanácsadónak. Zsófi mea culpázik egy sort, ne haragudjon, hogy megkérdőjelezte Atikám iránti óriási szerelmét, aztán felajánlja, hogy hoz másfajta stílusú ruhákat, de Nóra köszöni, inkább nem kér belőle. Timikének se kell semmi? Hogyisne, neki is miniruhákat hozna tűsarkúval? Végül megint az esküvő a téma, Miklós nem lesz meghívva, mert szűk, érted, SZŰK baráti körben lesz megtartva. Csak azok lesznek ott, akiket tényleg akarnak. Szóval te nem leszel ott, érted, Zsófi?
Aliz szomorkodik a kocsmába, jön Bözsi mama, Aliz egyből bekamuzza, hogy állásokat néz az újságban. Nem egyszerű, több helyet felhívott már, de egy se jött össze. Főleg, hogy egyet se nézhetett meg valószínűleg. Jön Lucuska, hozott nekik forró csokit. Bözsi mama úgy hümmög meg cuppog, hogy milyen finom, mintha maga Luca csinálta volna, és nem Kinga nyomta volna ki a kávégépből. Ezután semmitmondó rötyögés egymás csokibajuszán, hahaha. Aliz inkább odamegy Kingához, lelki segélyt indít, szerinte poénra kellett volna vennie az egész spanyol csajozós dumákat. Aliz győzködi, hogy Ádi szereti, nem fogja megcsalni, hát nem tudom, én erre nem vennék mérget.
Nóra jön Atikámhoz az irodába, házasodjanak össze már most szombaton! Atikám csűrné-csavarná a dolgot, mi van, ha az anyakönyvvezető nem ér rá? De ráér, Nóra már azt is elintézte. Atikámnak nem sok lapot osztottak ebben a kapcsolatban, évek óta Nóra intéz mindent, tán még a fenekét is ő törli ki. Látszik is csórikámon, hogy nem nagyon forszírozná ezt a korai esküvőt, de Nóra már le is lépett, fontos telefont intéz. Hogyne, Miklóst hívja egyből, hogy eldicsekedjen, megint az orra alá csinált, esküvő lesz a hétvégén, és ő nincs meghívva. De Miklós pont leszarja, épp egy taxiban ül Thaiföldön, oké, Nóra, sok boldogságot, szevasz.
Aliz ront rá Non-Stop Ádira, te egy paraszt vagy, kikészítetted a Kingát. Itt is indul a lelki segély, csak épp a Csernus-féle verzió, ami fakogatásra épül. Ádi bevallja, hogy ő még sose próbálta a komoly kapcsolatot, most szerelmes először, és ő még nem akar esküvőt meg gyereket. Aliz szerint beszéljen Kingával, az a legtisztább. Ezalatt Olívia és KicsiSzabi könnyes búcsúját láthatjuk az udvaron, KicsiSzabi még utoljára lesmárolná a csajt, de az inkább nem bonyolítaná, úgyhogy szia, jó volt veled.
Peti és Hanna tolják befele a csokitortát a Clau-villában, a tanár a téma, nagy spanok lettek, még be is jelölte Hannát a Facebookon Konnektoron! Ajjaj, ez nem indul jól, alapszabály, hogy tanárt sose vegyél fel ismerősnek, kivéve, ha már nem tanít, és esetleg jóban voltatok. Peti szerint ha Hanna visszajelöli, akkor le kell takarítania a képeit az adatlapjáról, de legalábbis a profilképét le kell cserélnie. Egyből fotózza is a Hannát, de az inkább kidobja őt, mondván tanulnia kell. A búcsúpuszi megint smárra sikerül, és amint Peti kimegy, Hanna egyből leeszi a fehér pulóverét csokitortával. És atyavilág, mekkora fordulat, Peti bent felejtette a telefonját, és pont akkor nyit be, amikor Hanna egy szál semmiben áll ott. Ezek mikor dugnak már?
Non-Stop Ádi háromszor átrendezi a lakást, mire Kinga hazaér, kell a tökéletes helyszín a nagy vallomásra. Kinga tökre megérti, hogy Non-Stop Ádi csajozni akar meg ilyesmi, hogy még nem akar családot, szóval ő is készült egy monológgal, aminek a vége: tartsunk szünetet, amíg te Dél-Amerikát dugod végig. Non-Stop Ádi csak hápog, aztán végül bevallja, hogy igen, ezt akarja, csajozni akar.
Nagysanyi alkoholizál a sötét, thaiföldi hotelszobája mélyén, majd amikor kifogy a pia, telefonon rendel még vodkát, mogyorót, meg csajokat, borzasztó Hunglish-sal. Máris kopognak, ó, milyen gyors a szobaszerviz, de most Berényi Miklós játssza a szobapincér szerepét.
És a heti BK slusszpoénja itt megtekinthető. Garantált szórakozás vár ránk.
Facebook kommentek