Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x06

2013. február 12. 18:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.

Azért nem lehet könnyű az Éden hotel összefoglalókat készítő brigádjának sem, mert abból, hogy Levi széthányja a hotelt Niki meg többet mutogatja a csöcseit, mint egy pornószínésznő főmunkaidőben, nem nagyon lehet összerakni egy videós hogyvoltot. Na jó, kavarás is van, amit már nem is nagyon lehet követni, éppen ezért nem próbálom meg felidézni, hogy ki kinek mit hazudott, mert minek.

Furamód Pinokkina csak megvillantotta oroszlánosra tupírozott sörényét, nem tartott kiselőadást az epizód elején, komolyan hiányzik. Reggel van az Édenben, ami nagyából 11 órát jelenthet, csak Niki van talpon, ő ilyenkor telezabálja magát, edz és Josét idegesít a műcsöcsökkel. Az aláfestő zenében az autotune azt énekli, hogy Welcome to the Good Life, hát, Josénak ehhez lenne pár szava szerintem. Katában aggodalom van, és nem akarja az ágyból elereszteni Ádámot, de a csávó annak ellenére sem akarja megdugni, hogy csaj éppen csak nem írja ki a pinája fölé, hogy ezatijéd, ákombákom sittes betűkkel, és nem röhögni, a megboldogult Erosz magazinban láttam ilyet.

Ádám nagyon jóban van Katával, ezt onnan tudjuk, hogy a homlokát ütögeti lelkesen, mint amikor az ember az óvodában Julikát rúgdossa és közben üvölti, hogy szeretlek. José meghozza az üzenetet, tessen készülni, Tündét viszik a kanok kirándulni. A szállóban maradó nők mindegyike azt gondolja, hogy az ő eddig töketlen faszija fogja a beesett arcú és béna testalkatú Tündét magáévá tenni a liánok között, mintha a Viasat a Bukkake in the Jungle 6 című pornót igyekezne leforgatni éppen.

Dani és Ádám a háttérben látványosan leszarja Tündét és egymással vannak el, jól. Kristóf szerint Tündének ez megtiszteltetés, és ha lesz is pornó, az a homoerotikus vonalon indul, mert Tündébe senki, semmit nem fog dugni. Mondja mindezt egy kék kalózos fejkendőben, hamiskás mosollyal. Alíz reméli, hogy Tünde nem fekszik be közéjük este, Kriszta szerint ezzel a lánnyal nem lehet izgalmas randit produkálni, de ha mégis, akkor kiköltözik a házból. Niki szerint két lehetőség van, vagy nem történik semmi, vagy igen. Az ilyen dolgokért szeretünk Niki, nem a csöcsökért, komolyan, nem akarsz VV Jerzyvel valami PR-ügynökséget indítani?

A randi, már ha ragaszkodunk ehhez a szerencsétlen meghatározáshoz, a dzsungelben zajlik, mennek a fák között és persze a Guns 'n Roses játszik hozzá muzsikát, mi más. A fiúk próbálnak lazák és könnyedek lenni, ebből mesterkéltebb pillanatok jönnek ki, mint amikor én eljátszottam egy lagziban, hogy tudok táncolni, csak annyira menő vagyok, hogy zsenánt megmozdulni. El lehet képzelni a végeredményt. Tünde szerencsétlen ott tipeg a macsók nyomában, Norbi és Kristóf beszélget vele a legtöbbet, a jászkarajenői Maradona őt (is) megdugná, Ádám és Dani viszont csak egymással van elfoglalva, igazi férfibarátság ez, Brokeback Hotel in the making.

A hotelben a nők napoznak, ez Alíz, Kata és Niki esetében monokinit jelent, a kameraman jobb híján Bigfoot Kriszta fürdőruhás ágyékát mutogatja és Jennifer seggét, amiről szintén nem kerül le a cucc, igaza van, még így is érdekesebbek, mint az a szilikoncsös, amit Nikinek rittyentett valami vicces kedvű sebész. Kata kitépi Tünde összes haját, ha elszedi tőle Ádámot, Kriszta vízbe fojtja, Niki segít neki, ezek a nők meg vannak veszve, mondom én.

Közben a dzsungelben Kristóf lovagias énjét elővéve egy másfél centi mély patakon ölben viszi át Tündét, amit Levi és mindenki úgy értékel, hogy gerinctelen benyalás. A randi csúcspontján mellesleg a macsók egy valóban nagyon szép vízesésbe ugrálnak, Tünde meg áhítattal nézi a kvázi násztáncot. Ami nekem egy kicsit fura volt, az az, hogy a produkció nem tudta vagy nem akarta lezáratni a vízesés környékét, így a helyi lakosok állandóan bele idétlenkedtek a felvételekbe.

Közben a nők is jól járnak odahaza, mert kapnak kis játékszert maguknak István képében, aki a szegény ember Taylor Lautnere (a csávó az Alkonyatból, nem az, hanem a másik), és Mr. Nyíregyháza, ennyi, ez van neki kiírva a neve alá, ezek szerint ez is egy foglalkozás. István egyszerűb, mint egy faékből faragott sárga bögre, van neki kockahasa, izmos karja, szép mosolya, és ennyi, majd ezzel kezd valamit. Ő igenis konkurenciát jelent mindenkinek, legalábbis ezt mondja, mert nem kertel, hanem mindenkinek beszól. Nagyon fogják szeretni a többiek, már látom. Halkan megjegyezném, hogy ahhoz képest, hogy a műsor végére csak egy maradhat, aki mindent megnyer, itt már kiesett egy versenyző és még így is kettővel többen vannak, mint ahányan kezdték, egyre érthetetlenebb, hogy lesz ennek vége.

A nők rápusztulnak a friss húsra menten, Kriszta szerint meglepetésként robbant a házba és fagyival fűszerezte meg a délelőttöt. Határozott kiállása és magabiztos hangja Alízt is lenyűgözte, így nem csoda, hogy menten azzal nyitottak, hogy a hotel kapcsolat- és viszonyrendszerét önként és bérmentve feltérképezték neki, éppen csak azt nem mesélték el, kire kell rámennie agresszívebben, hogy maradhasson. A randevúról visszatérő kanok nem örülnek a betolakodónak, annak meg pláne nem, hogy a csajok elkezdik a kis játékukat, és féltékennyé akarják tenni őket, Kata kis fejiben például megfordul, hogy Ádámot beszaratja, ejnyemár. Kristóf azt hitte, az újfiú egy pultos.

Estére jön az ukáz, a két újoncnak választania kell, akit mondanak, azzal alszanak, akiket meg szétszednek, azok mehetnek a szingliszobába, ami innentől nem is az, de hagyjuk, ilyeneken nem kell megakadni. Kristóf Alíznak ígéretet tesz, hogy soha nem hagyja el, ha őt választja Tünde, ha nem, a csütörtöki kiválasztáson ő vele marad. Ezt senki nem hiszi el neki, még ő maga sem. István lelkesen emelgeti a súlyokat, egyedül persze, mert a többiek leszarják, pedig ő azt reméli, hogy a kis kockái (gondolom, a hasa) meghatják őket. Niki és Kriszta beszélgetése odafent priceless, Szilikonvölgy azt bírja mondani, hogy megpróbálja kihasználni azt az agyat, amit az utóbbi két évben kapott, ezek szerint ha 2008 környékén Szekszárd belvárosában egy üres tekintettel csoszogó szőke zombit tetszettek látni, az az (akkor még) agyatlan Niki volt.

Este Norbi elhinti, hogy Alíznak bejön István, mert neki Jennifer mondta, és ettől Ádám terminátor üzemmódba vált, na majd én elmagyarázom neki, hol lakik a magyarok istene. A nők közben megunják, hogy Kristóf mindenkivel hajlandó összeszűrni a levet, és Niki vezérletével azt találják ki, hogy mennie kell, mert nem lehet benne megbízni. Nem szívesen helyezem magam közös platformra egy olyan nővel, akinek csak két éve van agya, de igaza van. Kristóf megneszeli, hogy szeretnék a belét kitaposni, és tetemre hívja a nőtanácsot, de a beszélgetésből semmi jó nem származik. José meghozza az üzenetet, István Jennifert választja, Tünde Kristófot, ezek szerint Alíz és Levi költözik a szingliszobába. Tragédia.

Az esti buli farokméregetéssel kezdődik, a fekvenyomópadnál az újfiú próbál beilleszkedni, kevés sikerrel. Az alkohol előkerülése után Dani és Ádám egyre közelebb kerül egymáshoz, és saturészegen egymásnak rázzák a seggüket és a farkukat, ami az egészben a legérdekesebb, hogy teljesen természetesnek tűnik a dolog, sőt, nekem az jött le a jelenetből, hogy ők legszívesebben egymással bandáznának, és ezért szarnak a nők fejére. Nem baj ez, sőt, sokkal érdekesebbé tenné a játékot. Levi sem marad ki a szórakoztatásból, neki elég felvenni egy párducmintás alsógatyát és egy kalapot, meg hányni persze, de ettől ma megkíméltek a szerkesztők minket, illetve majdnem, mert Niki megint szíjjelcsapta magát, és a vécékagylót ölelgette egyre.

Lefekvés előtt Levi és Kriszta Norbit tárgyalják ki, akiben nem bíznak, és aki nem mellesleg Tündének adott egy karkötőt, amitől meg a dugásra készülődő Kristóf is kiakad az ágyban, kitől kaptad? KITŐL? NORBITÓL? Tünde nem akar dugni, és Jennifer sem Istvánnal, aki viszont ezt nem nagyon fogja fel, elég hátborzongató nézni, ahogy próbál bejutni Jennifer bugyijába, miközben a csaj undorodik tőle. Pofán kéne baszni ezt a nyírségi taplót. A végére előkerül az oroszlánnak fazonírozott T69 és holnapra olyan drámát ígér, amilyet még sose. Meglátjuk.

Címkék: éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.03.16. 09:10:53

Holnap előadják a Lear királyt csigajelmezben.

gastro vazze 2011.03.16. 09:32:16

Nekem mar kellemetlen volt nezni a fiuk nasztancat egy perc utan... Azt hittem kiporoljak egymast:)))

petya.bacsi 2011.03.16. 09:56:05

:D És már képben is vagyok az összefoglalót elolvasva.

Viszont eltelt 6 adás, és még semmi rosszalkodás nem volt?

bohumil stejskal 2011.03.16. 10:13:05

basszus, azon a "használni fogom azt az agyat, amit 2 éve kaptam" szövegen nem kicsit akadtam le, szerencsére a műsor készítőiben is mély nyomot hagyott eme velős gondolat, és még egyszer bejátszották.
tökéletesen jellemzi ezt a szellemi toprongyot, szekszárd büszkeségét! :D

pedig muterom tanította is ezt a ribancrendszámos szilikoncsöcsgépet általánosban, aszonta, akkor még nem volt ennyire ostoba. na ja, 2 éve (n)agygenerálon volt... :)

yanoo 2011.03.16. 10:27:05

haha, jo osszefoglalo, nem tudom itt egyaltalan van e oszinte erzesu ember, vagy mind kavaro,torteto gep a 25 misiert,jah kiveve Dani, aki meg a latvannyal van elfoglalva es nezelodik 0-24ben, legjobb arc, akin lehet rohogni is

Veder1 2011.03.16. 10:42:56

Hehe, az nagy poén lenne, ha a bróker meg a Dani gyerekről kiderülne, hogy csak húzták eddig a csajokat. Már csak egy leszbikát kellene beküldeni, hogy teljes legyen a káosz :D

Bar Kochba 2011.03.16. 11:11:08

@bohumil stejskal: Nem arra gondolt, hogy a szilikonokat kapta két éve és azóta megváltozott az élete? Vagy én hallottam csak így?

penelope garcia 2011.03.16. 11:12:15

Biztos csak én vagyok ennyire demens láma, de egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni, hogy ki kicsoda, és kivel van.
Nem nézem (ezt sem), csak itt olvasom, szóval egyelőre esélyem sincs, hogy követni legyek képes.
Hajni, nemelehetne egy állandó blokként minden bejegyzést azzal indítani, hogy egy fotóval, mellette egy kétmondatos összefoglalóval bemutatnád, hogy kik ezek?
Azt csak egyszer kellene megírni, aztán minden hv elé belökni.

penelope garcia 2011.03.16. 11:13:39

@Vödör:

Tény, hogy nincs is vadítóbb látvány, mint mikor két izzadt férfitest egymásnak feszül. :P
Ha lenne tévém, ezért már megnézném az adást.

penelope garcia 2011.03.16. 11:15:20

@Bar Kochba:

Ha a csöcseiben hordja az agyát (szilikon-chip?), akkor nagyobb az agytérfogata, mint a neandervölgyi emberé. :)

kékdelfin 2011.03.16. 11:18:29

@penelope garcia: Úgy látom nem csak a szereplőkkel nem vagy tisztában, de az összefoglalókat írókkal sem:)

paaj 2011.03.16. 11:19:53

Megint jót röhögtem, köszi sixx!:)) Nagy respekt neked, hogy van erőd végignézni.
Nekem úgy tűnik, hogy ezen egyedek összesített IQ-ja épp csak ütheti a 100-at:)))) Tényleg csak annyi a mérce, hogy jól nézzen ki ( úgy ahogy ) és tudjon egy 3 szóból álló mondatot hosszú tanulás után végigmondani?

penelope garcia 2011.03.16. 11:22:06

@Kékdelfin:

Jogos. Tudod, olyan rengeteg összefoglalót olvasok rendszeresen (egyet :)), hogy azt gondoltam, mindet Hajni írja.
De látom, itt másik név van.
Pedig a stílus kísértetiesen ugyanaz.

penelope garcia 2011.03.16. 11:22:49

@paaj:

IQ-tesztet nekik is! Én már mondogatom egy ideje.

haruka 2011.03.16. 11:25:21

az annyira szép volt, amikor a vízesésnél a háttérben ott ült a helyi Marika néni otthonkában.
Niki meg kérjen valami kártérítést a plasztikai sebészétől, mert ezért kár volt szilikont rakatni a mellébe!

Roy&Bon 2011.03.16. 11:41:07

már újra működik a videós oldal.

iwen 2011.03.16. 11:55:19

@paaj: Még azt hozzávehették volna, hogy egy levelet fel tudjanak olvasni akadozás és tévesztés nélkül. Tegnap ahogy Tünde olvasta a levelet, nem bírtam ki röhögés nélkül :D

horee6 2011.03.16. 12:13:30

gyurmaklub vs. szilikonkommandó

szerintem nem jó ez a felállás, sokkal érdekesebb lett volna, ha ezeket a hímeket bedobták volna pár tarisznyás bölcsészlány közé, a kétbitesek meg kaptak volna néhány hardcore geek-et.

Most a lányok tök egy kaptafa, ostobenkó hp mind, önálló gondolatok nélkül. A faszikon legalább lehet röhögni. Az újfiú kib.szott bicskanyitogató. Kristóf is.

bohumil stejskal 2011.03.16. 12:23:29

@iwen:
szerintem összeszedték az összes diszlexiás, valahogy éppen-nem-szarul-kinéző kretént, és kiküldték őket erre a beszédtechnikai- és felolvasó tréningre...VV DZSöRzÉnek is itt vóna a helye! :))

JA, AMÚGY MIÉRT NEM VOLT CSÖCS-PÖCS SZÁMLÁLÓ?!
:D

Rebelde 2011.03.16. 12:38:01

gastro, ezt is nézed??

capa05 2011.03.16. 12:57:51

Hát foci nyelven szólva .. Dani és Ádám lehet, hogy nem arra a kapura játszik amire más normális "elmaradott" férfiember.

capa05 2011.03.16. 13:00:44

@iwen: Lehet portugál nyelven van a levél és egyből fordítja...

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.16. 13:20:02

Igen talán érdekesebb lenne a játék, ha meleg-meleg és leszbi-leszbi párok is lehetnének :)

Hódos Hajnalka 2011.03.16. 13:29:09

@penelope garcia: csak attól tartok, az olvasók nem értenék, hogy kerültek édenék a villába. :DD
hát kiröhögtem magam egy hétre, puszi!

Mr. Rocketfinger 2011.03.16. 13:33:35

ennen a Niki lánynak a mellei simán a BTK hatálya alá tartoznak (ugye ő van azon a képen, amin nem hat rájuk a gravitáció.

SIXX SÍRVA KÖNYÖRGÖK, HA ENNEK VÉGE LESZ ÉS VÉGIG BÍROD NÉZNI, AKKOR ADD KI KÖNYVBEN A HOGYVOLTOT.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2011.03.16. 13:59:55

Ezek szerint meg nem volt az, hogy a majom megb@ssza HE-t?

vernarancs 2011.03.16. 14:48:11

Ehhez mi a lof@szert kellett olyan messzire elmenni leforgatni?

fran7 2011.03.16. 14:52:16

@vernarancs: Gondolom, hogy szerencsétlenek rossz pillanatukban elfeledjék a kamerákat és, hogy mindent látni fognak az otthoniak.

rafijo 2011.03.16. 15:38:38

Nekem tetszik ez a baromság. Már várom az esti részt :) Viszont sixx összefoglalója jobb, mint az eredeti. De szerintem csak úgy lehet igazán értékelni, ha valaki látta a műsort is.

2011.03.16. 15:59:17

@vernarancs: ittvannak ezek pesten az állatkertben

fraulein praxa 2011.03.16. 16:31:57

nekem pont a kristóf-gyerek az egyik kedvencem. nagyon sajnálnám, ha a lányoknak sikerülne kigolyózni őt, bár az öt (most már hat) lánynak nincs egy fél esze összesen..
imádtam, ahogy lereagálta az új gyerek érkezését, annyira tipikus volt..:-DD és a kalózos fejkendője priceless. sírok rajta, félelmetes karakter. norbi egy kiskölyök, nagyon látszik hogy még csak 19 éves, dani pedig tényleg beleszarik az egészbe, élvezi a tájat meg napozgat kicsit, és ennyi. az új csaj nekem is unszimpatikus lenne, a pista nyíregyházáról meg szintén nagyon kemény figura, orrba-szájba lehetne oltogatni mind a kettőt.

rafijo 2011.03.16. 16:37:28

az új csaj szerintem a legjobb eddig. Mármint külsőleg. Agyilag még nehéz megítélni, bár nem kell sokat mutatnia, hogy itt is előzzön. A bemutatkozása nagyon kemény volt.

Camappa 2011.03.16. 16:59:44

Azt az égnek álló, elfércelt csöcsöt! :DD

Kivlov 2011.03.16. 17:32:50

kefélés mikor lesz???

Veder1 2011.03.16. 18:54:20

hát a csajok tényleg nem iq-bajnokok, csak bigfootnak csillog valami értelem a szemében. Azért remélem ez változni fog.

beacska 2011.03.16. 18:58:30

az aranyos volt, amikor a "randira" induláskor Ádám megpuszilta a Katát. Olyan rutinosnak tűnt. De csak ő volt az egyetlen. Látszik, hogy köztük több is van, mint sima ágytársi kapocs.

Gáborom 2011.03.16. 19:43:18

Nekem mindegy, csak több kuki legyen.
Meg fiúsegg....
:)
:)

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.16. 21:24:52

Egy ilyen Éden helyen bármelyik pasiba bele tudnék szeretni...

Emanuelle 2011.03.16. 21:46:50

Ahogy Murtaugh mondta a Halálos fegyverben: I am too old for this shit!

Komolyan, sixx minden elismerésem és csodálatom, amiért képes vagy nézni ezt a fost. A VV villások IQ bajnokok ezekhez az anyaszomorítókhoz képest. Átpörgettem a 6. részt, majd szóljatok ha egymásra cuppan a két srác, addig hibernálom magam.

fraulein praxa 2011.03.16. 22:36:33

kristóf megint ádám bábja lesz... teljesen érthető, hogy nem akarja nikit kihúzni a szarból, mikor az előtte egy nappal ellene hangolta majdnem az összes lányt, de sajnos szervilis lesz, mert ádám a barátja.:-/

beacska 2011.03.16. 22:38:59

és akkor most hol van Kristóf ígérete hogy kiejti a Tündit??? ezt már nem kell betartania? szegény Alíz...:(((
...és szegény Dani!!! hogy vigyorgott az a céda!!!

rafijo 2011.03.16. 22:42:45

@beacska: Dani uncsi volt, nem bánom. Mikor ígérte Kristóf, hogy kiejti Tündit? Nem Nikit akartál írni?

fraulein praxa 2011.03.16. 22:42:47

@beacska:

az a baj, ogyh az új lány az új srác mögé fog állni tutira.:-/ szóval tündike helye már biztos, itt az a kérdés, hogy kristóf meghajol-e ádám és kata akarata előtt,és nikivel szövetkezik, vagy szarik a fejére, és kiejti a picsába, hogy alíznak kedvezzen.

rafijo 2011.03.16. 22:44:12

Nem igazán értem ezt a műsort. Nincsenek szabályok? Nem kellett volna szólni a játékosoknak, hogy mindenkinek nyaljanak, mert ilyen simán is ki lehet rakni bárkit?

rafijo 2011.03.16. 22:45:54

Kristófnak ha van esze, akkor kiejti Nikit. Ezt Ádámnak is meg kell értenie.

beacska 2011.03.16. 22:49:35

@rafijo: nem. akkor, amikor megkérdezte, mi a bajuk vele (4 csajtól), és hogy jóvá tudja-e tenni, ha kiejti az új lányt.

fraulein praxa 2011.03.16. 22:56:18

@beacska:

nem tudja kiejteni, mert az új sráccal ők össze fognak fogni...

beacska 2011.03.16. 23:00:05

@fraulein praxa: meg is érdemlik egymást...kíváncsi vagyok, ki megy majd a csajok közül. Remélem, nem a Kriszta, ő még elmegy...

fraulein praxa 2011.03.16. 23:04:22

@beacska:

alíz vagy niki, már nem jöhet szóba...esetleg ha kristóf közli, h nem áldozza be alízt, és ádám megmenti nikit, katát meg kiejtik.

beacska 2011.03.16. 23:06:37

@fraulein praxa: ááá, nem hinném, hogy Niki fontosabb, mint a Kata. Még ha statuálás van, akkor sem.

fraulein praxa 2011.03.16. 23:09:59

@beacska:

most norbira is pipák, mert beszólt, h igazából taktikailag ez tök jól jött nekik, de max. úgy ejthetik ki norbit, ha kata+niki egy pár, ami nem tudom, h szabályos-e... új lány+új fiú, kristóf+alíz, levi+jennifer, ádám megfűzi krisztát, norbi meg jól rápacsál..:-DD

beacska 2011.03.16. 23:14:54

:DDD most mindenképp lány megy.
figyelted, hogy passogott lefelé az Ádám, mikor számon kérte rajtuk a Norbi, hogy mit ártogatják? még a szemét is letakarta...

rafijo 2011.03.16. 23:21:35

@fraulein praxa: Jeni összeállt Norbival, szóval most elég biztos a helyzete.

fraulein praxa 2011.03.16. 23:27:10

@beacska:

nagy szarkavaró, olyan mint az olivér a vv4-ben.:-)

fraulein praxa 2011.03.16. 23:28:55

@rafijo:

és kriszta?... max levihez tud akkor, de az új lány így sem fog kiesni, mert pistához áll, és megint niki marad.

Solid214 2011.03.16. 23:33:00

nem nézem ezt a szart, nem is érdekel, de ezek a zanzák állati jók, szénné röhögöm magam rajtuk!!!
Abba ne hagyd!!!

rafijo 2011.03.16. 23:38:44

@fraulein praxa: ők négyen megbeszélték a párcserét kb. 2 napja. Hogy betartják e az más kérdés.
Ha van esze az újaknak, akkor összefognak. De mivel lányból van több, ezért még kieshet a Tünde. Pl. Nikit Kristóf benttartja, Alíz beáll az új fiú mögé és Tünde elszállhat, mint Rea.

capa05 2011.03.16. 23:40:28

Azért ekkora tirpák parasztot mint ez az új gyerek, keveset láttam.A műveltség nem könyökölt ki a homlokán az biztos.Ez nem a játékból való kiejtésre, hanem a megnyilvánulásra vonatkozik.
Hol szedtek össze egy ilyen figurát?

fraulein praxa 2011.03.16. 23:44:45

@rafijo:

össze fognak fogni, mert a régiek most fújnak rájuk, amiért dani kikerült. a fiúknak eleve nem szimpi pista ugye, rühellik. norbi talán közömbös, neki nem hiányzik dani sem, a másik 4-nek viszont nem érdeke, hogy itt tartsák. bármilyen sutyerák is pista, azért ezt levette. tündét szintén utálják a többiek, lányok+ádám, kristóf is sztem... össze fognak állni, és nagy szarkavarást fognak még rendezni.

fraulein praxa 2011.03.16. 23:45:45

@capa05:

mr. nyíregyháza hallod, azt hittem sírva alszom el a röhögéstől..:-DD

Veder1 2011.03.16. 23:47:46

Egy viszonylag szimpatikus ember távozott, remélem a következő nem Kriszta lesz, még ő az aki talán a korának megfelelő érettséggel rendelkezik. A többi játékos eléggé megrekedt a gyermekkorban.

Picurigor 2011.03.17. 07:26:32

Az megvan, hogy ez az István gyerek csak második lett a 2010-es Mr. Nyíregyháza választáson...?
Neten utánanézhető.

És mivel én is nyíregyházi vagyok, nem győzök elégszer bocsánatot kérni az emberért.
Sajnáljuk, valóban ilyenek is élnek közöttünk...:)

beacska 2011.03.17. 08:07:07

@Picurigor: ugyan, ne vedd magadra, ilyen sutyerákok mindenhol teremnek (nagy legyintés)...és gondolom, nem véletlenül került be ;D nem lehetett otthon hagyni, őt nekünk is látnunk kellett :DDD

beacska 2011.03.17. 08:08:28

jaaa, és követelem, hogy Dani visszatérjen az Édenbe!!! :DDD

Lacka929 2011.03.17. 08:48:56

@beacska: Ezt majd csak a következő rész HV-jában követeld, ebben a részben még ott volt...

Lacka929 2011.03.17. 08:49:35

@Picurigor: Kellenek az ilyenek is. Biztosítják a biodiverzitást.

vernarancs 2011.03.17. 09:16:16

@bojlergyulabá: :))) Gyanus volt, hogy ez a majomhaz.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.18. 12:47:51

Véletlen elcsíptem Mr. Nyíregyháza megérkezését. Kristóf hangja ahogy mondja, hogy "Ő, István, a mi fiúnk!" Priceless! Nomeg, hogy a nyíri gyereknek Levi a nagy hős, mert úgy keveri a piát, mint egy kamasz gimnazista mókusörs. Na, mondom, te se láttad még, ahogy reggel végigkergeti Vukot a teraszon.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.18. 12:56:18

@Picurigor: Hát hallod, ha beraknak egy IQ-ribit Tatabányáról Miss Szívlapát emblémával ebbe a műsorba, megszaggatom a ruháim, fejemre hamut szórok és remetének megyek a Ciblesbe.

kerdesek05 2011.03.22. 16:17:19

Alíz, Kata és Niki monokinis képe egyben nincs meg?
süti beállítások módosítása