Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Így jártam anyátokkal 1x21 - Milk

2013. február 12. 13:00 - sawyer_15

Kezdésként egy kihalt éjszakai autóúton siklik végig a kamera, a fényszórók sebesen pásztázzák az aszfaltot. Kicsit a Lost Highway indítására emlékeztetnek a kezdő képsorok, csak közben nem David Bowie búgja a fülünkbe, hogy mennyire szét van esve, hanem Ted-apu. Persze ő kicsit máshogy fogalmazza meg: Az élet olyan, mint egy út az éjszakában, nem tudod, mi jön a következő kanyarban, szabad vagy, élvezed a sebességet, aztán egyszer csak váratlanul 28 éves leszel. Nem kis trauma ez, mondom, hogy a zilált lelkiállapot beszél Tedből is. Itt véget is ér a párhuzam David Lynch filmjével, szerencsére, mert ha mondjuk egy őrült szaxofonszóló a folytatás Marshall előadásában, akkor rögtön villát dugok a kenyérpirítóba. Ehelyett Ted szülinapja a téma, közös ünneplés a bárban, ahol valamilyen érthetetlen oknál fogva mindenki idétlen csákót húzott a fejébe, hátha ezzel fogják feldobni a bohócsipka és korona keverékében pompázó ünnepelt hangulatát. Hát nem.

1.png

Barney születésnapi ajándékként felajánlja Tednek, hogy most azonnal előadja előtte a legjobb csajfelszedős trükköt, az ismerkedős szövegek császárát. Kösz, egy kör agancsos bambi vagy Cuba Libre jobban esett volna, de azért Ted örül ennek is. A többiek megpróbálják lebeszélni azzal az érvvel, hogy nagyon kínos lesz, de könnyebb dolguk lenne, ha vörös posztó lengetésével akarnának lenyugtatni egy feltüzelt pamplonai bikacsordát. Barney megy, szövegel, és győz. Elkerekedett szemekkel és ijedt tekintettel odalép egy randomcsajhoz: Úristen, hogy érzed magad, ne mozogj, ne beszélj, ülj le, vizet a lánynak és hívják azonnal mentőket, biztosan belső vérzése is van.

3.pngCsaj nem érti, mi van, de engedelmeskedik, közben megérkezik a víz, meg a mentős-különítmény. Barney elmagyarázza a helyzetet: Borzalmas zuhanást kellett átélned, amikor aláhullottál a mennyből ide a földre, hiszen ilyen szépséggel csak egy angyal lehetsz. Hogy vajon-e a valaha volt legjobb felszedős duma, azt mindenki döntse el tapasztalatai alapján, mindenesetre a bár közönsége ujjong, a csaj meg végül megadja a számát. Tényleg agykárosodást szenvedhetett. Az álmentősök Barney haverjai voltak a külvárosi színjátszókörből, ha éppen nem Barney hódításainál asszisztálnak, biztosan mély átéléssel játsszák a Bűn és bűnhődést, meg a Vészhelyzet musical átiratát is.

4.pngLily cseszegeti Tedet: 28 és még mindig szingli? Na, ezt egy vidéki nagynéni sem csinálhatná idegesítőbb és tapintatlanabb módon, amúgy happybirthday, persze. Ted most jött rá, hogy azért van egyedül, mert túl válogatós és csak a tökéletes nőt akarja feleségül venni. Jó a részidő, jó a részidő, de magunk között szólva, Mosby elvtárs, azért lehetne jobb az a részidő – mondaná erre Eperjes a Csapd le csacsiból. Az ideális nő tulajdonságairól Tednek tulajdonképpen van is egy pontokba szedett listája, ami a tételek számában veri a Széll Kálmán terv egy-kettőt, pedig azt sem mérték szűkmarkúan. Robin arcán tort ül az unalom, mi sem soroljuk fel, mert elfogynak a szabad karakterek az interneten.

5.pngLily lényegre törő megjegyzése már a pragmatikus geciség határát súrolja: Ted, ezt a csajt az életben nem találod meg, egyedül fogsz meghalni. Amúgy happybirthday, továbbra is. Ted már nem is akarja megtalálni, ehelyett hagyja, hogy majd az ideális lány találjon rá. Szóval kábé a sorsra és az ősi istenek kegyelmére bízza magát. Remek terv, Ned Stark is így indult útnak Királyvárba. A sors eközben egy Bangaloorba kiszervezett programozócsapat által kifejlesztett keresőalgoritmus formájában a kezébe vette az irányítást, és a Love Solutions párkereső cég számítógépén kiköpte Tednek az ideális csajt. Vagy Tedet köpte ki ideális pasinak, részletkérdés.

6.pngReggel másnapos ébredés az albérletben, Lily és Marshall reggeli palacsintázáson átívelő évődésének csak az vet véget, hogy Ted leállítja a párt, mielőtt a jelenlétében fordul szexbe a nyuszmuszolás. Ted iszik egy nagy korty tejet, prüszköl egyet, majd azzal a lendülettel visszarakja a hűtőbe a dobozt, miután lecseszte Marshallt, hogy miért nem dobta ki a romlott tejet. Lily megígéri, hogy vesz majd tejet. A rész címe, meg a jelenet alapján várható, hogy a tej valami magasabb rendű szimbolikus értelmet nyer majd a későbbiekben. Vagy csak betéptek az alkotók és szórakoznak velünk.

7.pngMarshall amúgy el van kámpicsorodva: a reggel a napja fénypontja. Innen már csak rosszabb lesz. Az volt az álma, hogy jog erejével felvértezve védje a természetet, ehelyett Barney cégénél gürizve termeli az extraprofitot a karvalytőkének. Szívből gyűlöli ezt a helyzetet, maximum egy saját cégére kivetett ágazati különadó nyugtatná meg a lelkivilágát. Ugrunk a munkahelyre, Marshall egy papírhalommal jobbról be Barney irodájába, ahol a női szívek gumicsizmás tiprója távcsővel kémlel ki az ablakon. Marshall próbálna komolyan beszélni valami munkáról, esélyei halványabbak, mint hármas Golffal 130-cal kapatni a tatabányai M1-emelkedőn. Így közösen távcsöveznek tovább, konkréten azt figyelik, ahogy a szemközti irodaházban lévő Clark nevű csávó reggelizik. Barney valami nagyon gusztustalant rakott a szendvicsébe, amit nekünk meg sem mutatnak, de Barney küld róla egy képet Clarknak, aki ezt látva ásít egy színeset.

9.pngA mögöttes történet, hogy Barney-ék hosszú ideje kölcsönösen szívatják egymást, csak a fegyvernemek váltakoznak a gusztustalan és az undorító között. A versenyszektor világa nem játszótér. A harc olyan régóta dúl, hogy nem is lehet tudni, hogy ki és miért kezdte. Valójában nyilván Barney kezdte, és ok nélkül. Marshall segítséget kérne a munkájában, de ehelyett Barney hadviselésre fogja. Elvégre nem jogászkodni vette fel a céghez, nehogy már a szórakozás rovására menjen a munka. Marshall sértetten ellenkezik, válaszul később Barney beszopatja egy meghackelt bögre kávéval, amibe előzőleg Clark csempészett valami igazi undormányt. Barney mutatja róla a képet, ami durva lehetett, mert ezután Marshall szolgálatra jelentkezik, mint Bajkeverésügyi Főkonzultáns.

8.pngA másik szálon Tedet felhívják a Love Solutions párkeresőtől. Halló, Mr. Mosby, megvan a lelki társa, letöltsük vagy spamek közé vele olvasatlanul? Ted bemegy a párkereső irodába, amit az előző próbálkozása óta felvásárolt egy masszívan terjeszkedő hús- és textilipari társaság, nesze neked globalizáció meg holdingstruktúra. A hentesüzletből áthelyezett új irodavezető láthatóan a pokolba kívánja azt, aki kitalálta a termékdiverzifikációt, legszívesebben visszamenne darált marhafelsálat árulni a helyi vásárcsarnokba. Szóval Ted jó kezekbe került, úgy látszik, máshol is van az úgy, hogy a sors a karmesteri pálcát egy hallássérült kezébe adja. A lelki társ adatlapja kerek ötszáz dollárba fáj, hiába, a szerelmet nem centekben mérik. Tednek az ideális csaj minden pénzt megér, bár gondolom, ő sem úgy tervezte, hogy ezt egy konfekciótermékekkel kereskedő vállalkozás kasszájánál kell majd befizetnie.

12.pngAz adatlap alapján tényleg az ideális párt találták meg Ted számára, stimmel minden paraméter: a csaj két gyereket akar, teniszezik, basszusgitározik, szereti az olasz konyhát és a régi filmeket, hogy csak a legfontosabbakat említsük a listáról. Túl szép a dolog, hogy működjön, szóval valószínűleg ismét egy leendő excsajjal nézünk szembe. Illetve mellbe, mert közben kapunk a csajról egy sor fotót, amin a fejét konkrétan kiretusálták, mint Lomnicit a Hiradóból. Nem tudom, hogy mit vétett szegény statiszta színészlány, hogy ezt érdemelte. Mondjuk, így nem lehet vádolni a férfinézőt, hogy nem a szemébe néz. Ted belemegy, hogy egy csirkemellfilé-vásárlás nyélbeütése és egy kifutó márkás olaszöltöny-akció lebonyolítása között a faszi megszervezze neki a randevút.

18.pngTed jó korán érkezve, a bárban várja a vakrandit, amikor Lily-től segélyhívás érkezik telefonon: Itt vagyok valahol vidéken, lerobbantam, ahol a sárga fegyencjárat sem jár. Ted, taxizz ide, ki kell cserélned a kocsi kerekét. Ja, és Marshall nem tudhat az egészről semmit. Ted ellenkezésére Lily lelki zsarolása a válasz, úgyhogy a srác feláldozza magát, későbbre teszi a randit és kitaxizik tényleg a semmi közepére, kábé a pusztába, ahová a hangoskodó gyerekeket küldik hupákolni. De mit is keresünk itt? Ted megesküszik, hogy nem mondja el Marshallnak az eseményeket. Lily bekészült a házasság miatt, egy hónapja nem tud aludni, éjszakánként olvas, fest, számítógépezik. Mondjuk háromból legalább kettő egész értelmes tevékenység is lehet, Lily akár örülhetne is a helyzetnek.

16.pngEmellett talált egy művészeti ösztöndíjat San Franciscoban, és Victoria jutott eszébe, Ted Németországba szakadt excsaja, aki éppen önmegvalósít a germán desszertválaszték széles palettájának tanulmányozása közben. Lily mentegetőzik, hogy valójában nem akarja elfogadni az ösztöndíjat, csak mindenképpen tudni akarja, hogy van-e tehetsége a festéshez. Ted ápolja kicsit a lelkét, Lily pedig megnyugtatja magát, hogy szereti Marshallt és már nincsenek is kétségei. A házasság komoly esemény, érthető a kiborulás, csak az a kérdés, hogy Marshall miért nem viselkedik egyáltalán furán.

17.pngVágókép Marshallra, aki ekkor a munkahelyén Barney-val együtt szövögeti bosszúálló tervét, amiben száz fehéregér meg egy kartondoboz szerepel, király. Marshall valóban bosszantó módon nem tud kilépni a normalitás szűk keretei közül. Ted lecseréli a kereket, Lily besokall, és az az eltökélt szándéka, hogy elmegy az interjúra, csak hogy megnyugtassa a lelkét. Na, és itt jön egy amolyan magyaros csavaros észjárású eszmecsere a hibákról, amelyeket nem szabad elkövetni, és azokról, amelyeket el kell követni ahhoz, hogy megtudd, hogy valóban hibák, mert az lenne a hiba, ha nem követnéd el, hisz akkor nem tudnád, hogy hiba, helyette ottmaradnál a bizonytalanságban. Őrült beszéd, kusza gondolatok, de valahol a logikai csavarok tekervényes útvesztőjében azért megbújik némi igazság is. Csak az nem világos, hogy hibahatáron belül vagy kívül.

20.pngMindenesetre a heves vita végén Lily elhajt és otthagyja Tedet a pusztában hupákolni. Most legalább Ted biztos lehet benne, hogy hiba volt kitaxizni. Ted telefonon üzen Lilynek: Megöllek, amint hazaérsz, de útban hazafelé vegyél tartóstejet. Zsírszegényet. Ted riasztja Barney-t, vészhelyzet van, itt ragadtam egy alsórendű úton, busz csak a piaci napokon jár, gyere értem. Miközben Marshallal fehéregereket pakolnak egy dobozba, Barney rezzenéstelen arccal lepattintja, nem fog összejönni, tele vagyok munkával. Marshall felajánlkozik a fuvarra, megyek érted, haver, amúgy meg mit kóvályogsz te a parasztelosztó hatósugarán kívül, főleg az álomrandid időpontjában? Ted még most is figyel rá, hogy Marshall ne tudjon meg semmit és inkább eltereli a témát: Csak szívatás volt, gátjúbíccs. Marshall visszatér a fehéregerekhez, Barney háborúja igazán bejön neki, a végén még azt is felveti, hogy a gyakornokoskodás után is marad a pénzvilág szolgálatában.

24.pngTednek nem marad túl sok lehetősége, egy kósza taxi nem jár feléje, amíg szobrozik, így Robint kéri meg a hazafuvarra. Megjön a csaj a Metro News One kocsijával. Sapkával a fején, mert a fodrásza bepróbálkozott egy új frizurával. Sikertelenül. A kudarcos eredményt Ted unszolására sem mutatja meg, sapka marad a fejen. Az úton Robin a nagy randiról faggatózik, Ted továbbra is titkolja, hogy miért késett, csak arról áradozik, hogy minden stimmel az álomcsajjal, ki van pipálva az összes kritérium, már csak találkozni kellene. Robin meg jól lefikázza, ő bizony nulla gyereket szeretne, nem lehet mindenki olyan vérmes családanya, mint Ted. Még időben visszaérnek a bárba, Robin sok sikert kíván, és megmutatja a félresikerült tigriscsíkos frizuráját, csak hogy Ted mosolyogva induljon a találkozóra. Hát, ez most a ha-van-rajta-sapka-az-a-baj-ha-nincs-meg-az-a-baj tipikus esete.  

26.pngTed elindul a tökéletes randira. Előtte még elképzeli, ahogy áll az esküvőjén, mellette a menyasszonya továbbra is kitakarva, mint hajdúdorogi mszp-s polgármester a mesefesztiválon. Közben visszanéz a násznépben szomorkodó Robinra. Hosszú vágás a képzelt esküvőről, amelyen Ted egyre zavartabbnak látja magát, Robin szemeire pedig lassan könnyeket rajzol a képzelet és az ügyes kezű sminkmester. Ezután visszafordul és a randi helyett hazamegy.

28.pngOtthon Marshall a fehéregér-akciót sztorizza Lily-nek, amikor Ted hazaérve számon kéri: Vettél tejet?! Iiigen, és meg is fogod inni?! Nem, azt már nem. Szóval jól sikerült az interjú, de nem érdekli az ösztöndíj. Marshall nem érti a nagy tejmizériát, bár nem vonja kétségbe a tej pozitív élettani hatásait. Na, de ennél fontosabb, hogy mi a helyzet Ted nagy találkozásával. Hát, az elmaradt, mert Ted már nem a tökéleteset akarja. Hanem Robint. Fasza, vissza a kályhához. Marshall erre elkezdi osztani azzal, hogy ez mekkora hiba lenne. Ted jelentőségteljesen Lily-re néz. Ha nem lenne világos, akkor még a gumikalapáccsal is a fejünkbe verik a rész tételmondatát. Néha még akkor is meg kell tenned bizonyos dolgokat, ha sejted, hogy hibát követsz el vele. Barney fejére is pont ez van írva, amikor a kirágott kartondobozzal a kezében és pár ficánkoló fehéregérrel a fején zárul a rész.

30.png

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofofo 2013.02.13. 16:05:00

Kicsit lemaradtam, de most sikerült bepótolni. Nagyon bejönnek a hasonlataid meg a metaforáid. Úgy is élvezet olvasni, hogy ezeket a részeket már nem egyszer láttam.
süti beállítások módosítása