Scott és George már három hete cellázik Ghánában, de az arany nem annyira akarja kidobni magát a földből, meg ők se nagyon serénykednek bemocskolni a kezüket, eltekintve a múltkori sefteléstől. Egy maroknyi földet nem forgattak még meg, szóval nem ártana kevesebbet pofázni és többet dolgozni. Kimennek a földjükre, ahol beröffentik a motort, de persze, hogy valami gebasz van. Erölködik a motor, így a minden oké kérdésre nemleges válasz érkezik és mivel a szerelőt is csak kölcsönbe kapták, ne várjuk, hogy összetöri magát a nagy iparkodásban. A benzincső lesz a ludas. Aztán a szaki inkább a légkompresszorra kezd el gyanakodni, ami sokkal nagyobb szopó.
Embereink felhívják az otthon ragadt szerelőjüket,Trevist, aki köszöni szépen jól van. A zseniknek csak most esett le, hogy szerelő nélkül kevésbé fasza és zökkenőmentes a meló, úgyhogy Travisre nagyobb szükség van, mint az otthon maradt, elapátlanodott gyerekeknek némi zsebpénzre. Travis kicsit húzza a száját, mert hát a meló az csak-csak büdös, de jó pénzért bármit, úgyhogy benne van a dologban. Ezek a zsenik még dobszitálót sem vettek, ami nélkül nemhogy nehéz, konkrétan lehetetlen aranyat szitálni. A csávók 11 hónapja elrejtettek egy dobszitát, ami azért lássuk be nem egy buliba menet, a bokorba eldugott kétliteres koccintós. Csakhogy az eső kicsit elmosta a bulit, úgyhogy most a változatosság kedvéért várniuk kell.
Úgyhogy mennek is inkább Chrishez kuncsorogni, aki megmondja a frankót, hogy a dobszitára keresztet lehet vetni, úgyhogy inkább az adás-vétel rovatot kéne böngészniük. De Chrisék nagyon jófejek és nem mellesleg uzsorások is, akik így a szemük sarkából kidörgölnek 85,000 dollárt, hogy embereinknek legyen lóvéjuk csilli-villi dobszitára. Egy dolog megvenni, meg egy másik elvinni azt a bányászhelyre. A fuvaros négy mérfölddel a bánya előtt letészi a lantot meg a több tonnás dobszitát, mert a mocsáron aztán keresztül nem viszi a behemótot, az tuti.
Eközben Travis még mindig az Egyesült Államokban szüttyög, de már pakolja a tiszta alsókat a gurulós bőröndbe. Van egy tippem, hogy ezt a csávót az Ink tattoo-ból szerződtették át. Na, mindegy, ő is ért a gőzgépekhez, na meg a válság is utolérte, így nem fog szarul esni neki meg a családjának az a havi öt rongy, amit Scottól és Georgetól kapnak. Emberünk már hirtelen Ghánában találja magát és a megfelelő alkatrész felvásárlása után már mennek is a gépsárkányhoz. Travis gépzsírból jósol és már most megmondja, hogy nem is a kompresszor a szar, hanem a befecskendező. Atyám uram. Naplementére meg is lesz a megoldás, ami egy zsinór formájában érkezik. Ha az egyszerűség meg a szépség találkozik, ugye? Ez a zsinór tartja nyitva a szelepet és így lesz meg a megfelelő nyomaték, vagy a tököm tudja, a lényeg, hogy hajcsaja a gépet és kész.
A dobszitát a markoló vontatja. George kétszer kap agyvérzést mire átviszik a gányon a gépet. Siker. A gép dolgozik, az ember megpihen, simán kikapnak pár kokacserjét, mire jön egy ideges kismókus, hogy dehogy az az övé. Hiába a kezében éktelenkedő emberölő macséte, a messziről jött fehér emberek jogosan bányászhatnak és baszhatják szét az ombre ültetvényét. Ja, mert neki a sógora elfelejtett szólni, hogy a háta mögött eladta a veteményest. Kis családi kurvaanyázás a vezetékesen, de a fickó végül elkotródik.
A markoló csak úgy haraptya a földet, de akkor egy újabb probléma üti fel a fejét. Gyün a talajvíz, szivattyúzni kell vakulásig. Ha ennyi izgalom nem lenne elég, akkor nesze neked, estére be kell védeni a helyet az ültetvényes agresszortól, nehogy vendettát rendezzen az éjjel és szétkúrja a gépeket, vagy ne adj isten visszaültessen pár cserjét. Scott és George Felállítják a decathlonos sátrat, elvégre ez nem az ultimate survivor, nem kell embertelen körülmények között sínylődniük és ínycsiklandó rovarokból lakomázni. Reggelre ugyan minden egyben van, viszont a vizet csak nem sikerült kiszivattyúzni. Scott bemegy a városba erősebb szorítóbilincsért. George és az egyfős security addig a gépeknél marad. De jön már az ültetvényes úriember és már kezdődik is a mortal kombat. Egyelőre a security vezet, remekül használja fegyverként a környezetet, mint egy jó szar jackie Chan filmben kb., de egy óvatlan pillanatban a talajvízben találja fejét és úgy bizony nehéz levegőt venni. George látja, hogy szarban van a haza, úgyhogy bevetődik a lápi mocsárba, mint egy jó pankrátor és a földesurat egyből leteríti egy ’altató Andersennel.’ Ebből baj lesz. Ha a faluban híre megy a csetepaténak, akkor az aztán végleg be fog baszni a jó kedélyű aranybányászatnak.
Scott eközben diplomatikus módon próbálja elsimítani a dolgot, megkeresik az embert, aki eladta Chriséknek a földet. Részéről pont leszarja, hogy mi van, vagy mi nincs. A pénzét megkapta, elitta, kész, slussz passz, az öreg meg majd lehiggad. Scott visszafelé azért még csak tesz egy kanyart az ültetvényes felé, nehogy háború legyen. A faszikámat annyira nem hatja meg, hogy ők nem akartak bajt, hisz így vagy úgy, de csak lenullázták a kokacserjék nevelésébe vetett munkáját. Aszongya nincs harag, de ezt még George is tudja, hogy nem gondolta komolyan. Lesz itt mitől beszarva lenni a hátralévő időszakban.
Facebook kommentek