Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

V 1x05 - Welcome to the War

2013. február 06. 13:00 - Szencsike

Jackatyát leszúrták, irány a kórház, vagyis ez esetben a V gyógyközpont, Travis atya kísérte be őt. Era reggel, mit sem sejtve a késelésről, hívogatja a harcostársat, Ty-ról akarna vele beszélni, aki az anyahajón van. Era egy régi közös képüket nézegeti, mikor a kép tükröződő keretében meglátja a támadóját. Ugyanaz a V, aki Jackatyát is leszúrta. Harcolni kezdenek, Erának végül egy kés és egy serpenyő segítségével sikerül a tagot ártalmatlanná tenni. Vagy legalábbis azt hiszi, mert a V még él, és újra támad, de ezúttal Era jó helyre döfi belé a képkeret éles, törött részét.

pic1.png

Ugyanezekben a percekben, Val már a harmadik rántottáját készíti, szerinte nem egészséges, hogy ennyit eszik. Ryan úgy véli, a párja szívproblémája miatt nem átlagos ez a terhesség, nyugodjon meg, minden rendben lesz. A helyzetet fokozandó, Val úgy hiszi, hogy a kicsi rúgott egyet, ami hat hetesen még túl korai. Ryan leülteti és próbálja menteni a dolgokat, Val a jövő heti nőgyógyász látogatásban bízik. Ryan a „félig ember, félig V babát még a nőgyógyász sem fogja érteni” gondolat helyett inkább a "miért kell megint elmenni a dokihoz" témát feszegeti. Val megijedt, így előbbre hozatta a legközelebbi kontrollt. Egy telefonhívás érkezik, Era. A nő röviden beszámol a támadásról és Ty-ról. Ryan már Eránál van, a nő teljes fegyverarzenált pakol magára, hogy kiszabadítsa magzatát a gonosz űrlények karmai közül. Ráadásul Jackről sincsen semmi hír, őt Georgie már keresi. Ryan szerint a halott V egyedül dolgozott, senki nem fogja őket lebuktatni és megvan a véleménye Era gyermekmentéséről is. Nem kell elsietni semmit, mert akkor Era nem tudja hazahozni a fiát. Era inkább a saját feje után megy, így Ryanre bízza a hulla eltüntetését. Eközben a hajón Ty egy holokamrában van, Lisa és Anna kintről figyelik a srácot. Valami információ kell nekik, ami a fiúnál van. Ty telefonja megcsörren, megint anyu hívja, tájékoztatja Lisa anyját. Nem kell felvenni a telefont, mert a srácnak csak ők lehetnek a családja, utasít Anna.

pic3.png

Era már a V követségen van, ahol egy V-vel veszekszik a fiáról, fel akar hozzá menni a hajóra, ami lehetetlen. Marcus felbukkanása oldja meg a helyzetet, aki tud Ty-ról, sőt ő már nincsen a hajón, hanem a követségen van. Era vinné haza a gyereket, de Ty nem fog elmenni, maradni akar még egy ideig. Era meg sem hallja, azonnal indulni akar. Ty tovább feszíti a húrt, nem érti, hogy miért nem bízik meg a Látogatókban. A hajón mindezt Anna is látja. Era nem válaszol a kérdésre, a háttérben Marcus is kíváncsi lenne a válaszára. Era úgy tereli el a témát, hogy csak a fiáért aggódott, aki nem hívta fel őt, hogy nem jön haza. Már átölelné a gyerekét, de Ty valójában egy hologram, hiszen még a hajón tartózkodik, tudatja vele Marcus. Amíg a srác velük van, Era nyugodt lehet. Főcím.

pic4.png

Kedvenc tudósít a raktár felrobbanásáról, az előzetes FBI jelentés szerint terrorista akcióról van szó, V ellenes csoport tehette. Anna, Marcus és Joshua is látta a tudósítást, Marcus jelenti, hogy semmi használhatót nem fognak az emberek találni, amivel eljuthatnak hozzájuk. Sajnos a saját nyomozásuk is zsákutcába jutott. Anna megbízza őt, hogy kerítsen valakit, aki elviszi a balhét az emberek szemében, így ismét ők lesznek a hősök. Marcus aggódik az ellenállás miatt, nincs itt az egész flotta, hogy megfelelő számban lépjenek fel az árulókkal szemben. Nem kell aggódni, Anna tesz róla, hogy legyen elég katonájuk. Era még mindig a hajóra akar feljutni, Ryan továbbra sem tartja jó ötletnek. Utasítja Erát, hogy maradjon a robbantás nyomozása közelében. Ő egy ismerős V orvoshoz megy, aki megvizsgálja a talált oltóanyagot, Jackről még semmi hír.

pic5.png

Jack-et ekkor a V kórházban gyógyítják, a kék energia segítségével pillanatok alatt helyrehozzák a sérülését. A kezelés még nem teljes, az R6-os szérummal akarják őt beoltani. Jack tiltakozni is alig tud, az anyagot beinjekciózták neki, Jack ezután elájul. Ryan megtalálta a doktort, akit keresett. Pearlman doktornőt kéri, hogy vizsgálja meg a szérumot és tájékoztatja őt Val terhességéről is. A doktornő soha nem hallott ilyen terhességről, nem is gondolta volna, hogy ez lehetséges. Ryan sem, de mi mást lehet tenni? Elmondani az igazat Val-nak, ajánlja a doktornő, de ez kilőve, mert Ryan attól fél, hogy meggyűlöli őt ezért. Ha Anna megtudja, akkor ugrott a békés, biztonságos élet reménye. Anna Joshuát kéri, hogy vizsgálja meg az érkező katonákat, majd az R6-osról érdeklődik. Sok megsemmisült a robbanásban, de a Gyógypontokon még maradt. Folytatni kell az emberek beoltását, de Joshua szerint sokan még mindig nem bíznak bennük eléggé, ezért még nem látogatják elegen a központokat. Akkor el kell nyerni a bizalmukat. A bizalom megerősítésére Kedvenc lesz majd a választás, aki egy emberi kórházban van, és megkapta a felülvizsgálat eredményét. Nincsen semmilyen értágulata, legalábbis az emberi gépek nem jeleznek még semmit. Kedvenc továbbra sem biztos a dologban, mi van, ha mégis megtörténik a baj? Az orvos szerint, ha igen, nem tehetnének semmit. Akkor a V kezelés lesz a megoldás, filózik Kedvenc, de a doki nem javasol semmit, amiről nem tudja, hogy használ. Barátként is csak annyit tud mondani, hogy a V kezelések hosszú távú hatásait sem ismerik még. Döntsön ő, mit is szeretne. Ez a kösz a semmit tipikus példája. A templom irodájában Travis atya imádkozik, mikor felbukkan Georgie és Jackatyát keresi. Az atya elmeséli neki, hogy mi van a férfival, Georgie már rohan is a Gyógyponthoz.

pic7.png

Az FBI irodában folyik a nyomozás a robbantás ügyében, még semmi használható. Paul Malik kollégát hívja, őt is be kellett vonni az ügybe, magyarázza az értetlenkedő Erának. A kolléganő jelenti, hogy a V-k segítséget ajánlottak, van egy gépük, ami kimutatja a tetteseket. Végszóra betoppan Marcus is, aki egy bocsánatkéréssel kezdi a Tyler –incidens miatt, majd leszögezi, hogy bárki is volt a robbantás felelőse, el fogják kapni. Marcus már technikát magyarázza az FBI ügynököknek: képesek minden anyagi mozgást és kémiai folyamatokat kimutatni. A robbanószer C4-es volt, a tettest pedig a robbanóanyagon talált ujjjlenyomat alapján fogják rekonstruálni. Era igyekszik nyugodt maradni, amíg az adatbázis az ujjlenyomatot elemzi. Találat is van: Kyle Hobbes. Era maga sem érti, hogy miért nem bukott le, de ő szólal meg legelőször, mikor Marcus tudni akarja ki a találat. A férfi zsoldos, ex-katona, fegyverszakértő és a legkeresettebb bűnöző jelenleg. Az FBI-nál örülnek, hogy végre itt a lehetőség elkapni a bűnözők császárát. Később Era Ryannek is megmutatja a férfi aktáját, ő sem érti, hogy keveredett bele az ügybe. Era úgy véli, hogy Hobbes az egyetlen esélyük a V-k ellen. Őt sem boldogítja, hogy be kell szervezni egy ilyen fickót, aki ellen egész pályafutása alatt küzdött, de meg kell ragadni ezt a lehetőséget. Dale régi gépében van infó Hobbesról, megtalálhatják őt. A kérdés csak az, hogy miért ő? Lehet, hogy nem véletlenül választották őt ki Annáék? Tényleg nem véletlen az ő szerepe, Marcus jelenti, hogy az FBI már Hobbes után nyomoz, az igazi tetteseket még nem találták meg, de keresik. Ha megvannak, Anna élve nyúzza meg őket. Ryan úgy véli, hogyha szövetségre lépnek Hobbes-szal, nincs visszaút. Era tudja, vállalja a kockázatot, és jön a szokásos lemez, vissza akarja kapni a fiát, nem válogat az eszközökben.

pic8.png

Anna egy kis kajálásra hívta meg Kedvencet a hajóra, japán gömbhal a menü. Az a hal, amit ha rosszul készítenek el, halát okozhat, Anna szerint pont ettől olyan ízletes. Anna nem beszél mellé, rögtön a raktár riportról faggatja Kedvencet, miért keverte őket bele, Kedvenc a munkáját végezte, azért. Mi a helyzet a Gyógypontokról szóló anyaggal, mert mindkettejüknek fontos lenne. Nem meglepő, hogy Anna tud Chad betegségéről, aggódik érte. Chad köszöni, jól van, nem kell a segítség. Főleg akkor nem, ha Anna megint kérni akar tőle valamit cserébe. Anna finoman megemlíti Kedvencnek, hogy az életével játszik, ha nem készíti el a riportot. Jackatyához látogatók érkeztek, Eraék jöttek be hozzá. Jack tudja, hogy valami baj van, mert megkapta szérumot, a szekrény elé áll, és a tükröződő felületen látja, érzi, hogy a bőre kezd elszarusodni. Szerencsére ez csak egy rossz álom, Georgie ébreszti őt, azonnal öltözzön.

pic10.png

Era Dale anyagát vizsgálja, még nem talált semmit, állítja főnökének. Később, nem hivatalosan az útja Hobbes high-tech biztonsági rendszerével felszerelt lakásához vezet. Megtalálják egymást, fegyverrel a kezükben üdvözlik a másikat, de Era van előnyben: Ryan is vele van. Megtárgyalják a jövetel célját, Hobbes-t felültették, ő váltig állítja, hogy semmi köze sincsen a robbantáshoz. Era rakja el először a fegyverét és hívja főnökét, hogy megvan a célszemély, jöhetnek. Lerakja a telefont és megteszi az ajánlatát Hobbes-nak: velük jön, vagy megy a börtönbe? Kint megérkezik az első egység, fent még mindig tárgyalnak. Mikor a különleges egység behatol a lakásba, mindhárman eltűntek, csak Hobbes égő szivarját találják meg. Lent megérkezik Era, Hobbes már eltűnt. A hajón Ty emlékeit vetítik ki, Lisáék még nem találták meg, amit kerestek. Az emlékek nemcsak infókat, érzelmeket is tárolnak, Lisa ezért nem tudja értelmezni a jeleneteket. Az ő fajuk mentes az érzelmektől, nekik ezért vannak másfajta emlékeik. Ty emlékei között felbukkannak a kellemes családi képek is, és a hangos veszekedések is. Annáék megtalálták azt, amire szükségük volt: Tylernek fel kell oldani az anyjával való konfliktusát, miközben ők lassan elvágják ezt a köteléket, Lisa pedig beteljesítheti a sorsát. Ty már kint van az emlékkamrából, hihetetlen élményben részesült. Anna elkezdi puhítani a gyereket, menjen haza, mert édesanyja aggódik érte. Győzze meg őt, hogy semmi baja, de a legfontosabb, hogy őt nem fogja elveszíteni, mint a férjét, Ty apját.

pic11.png

Ellenállóink, Kyle Hobbes-szal kiegészülve a templomban fogadják a visszatérő Jackatyát. Era beavatja Georgie-t és Jack-et a Hobbes-műveletbe, ám a férfi közbeszól, még nem mondott igent. Őt csak a pénz érdekli, sokba fog nekik fájni a segítsége. Jack mérges lesz, mindenkinek van mit veszíteni a V-k miatt. Hobbes menni akar, Era ráhagyja, de az ujjlenyomata nem fog eltűnni. Végül az eddig csendes Ryan lesz az, aki bedobja a nagyágyút és felfedi valódi kilétét a terrorista előtt, csak ő az emberek oldalán harcol. Isten hozott a háborúban, Hobbes. Később, Era megkapja a várva várt telefonhívást a fiától, vacsoránál végre találkozhatnak. Jackatya jön hozzá beszélgetni, kimerítik a támadó, Tyler témákat, a lényeg a lelkizés lesz. Jackatya úgy érzi valami megváltozott benne, de Era úgy véli, mindenki változik, még ő is, hiszen egy Hobbes-félével állt össze. Jackatya úgy véli, ha mindezt a gyereke védelmében teszi, akkor helyes. Végül megegyeznek abban, hogy örülnek egymásnak.

pic13.png

Ryan a dokinénivel beszéli meg az eredményeket. Az R6-os egy sima sóoldatnak tűnik a sima emberi vizsgálatokkal, de a V technika mást mutat. Egy olyan összetevője van, ami beágyazódik a DNS-be, ami egy bizonyos hullámot sugároz, ezzel jelölik meg az embereket. Mindkettejüknek tartani kell a szájukat, ha nem akarnak rosszul járni. Az anyahajón V-k ellenőrzik az R6-tal beoltott embereket, a következő fázis előkészületei is jól haladnak. Az egyik virtuális kórlapon megjelenik Jackatya adatlapja. Kedvenc is behódolt végül, mert a Gyógypontokról tudósít, sőt személyesebbé is varázsolja, mert beszámol a lehetséges betegségéről. Beleegyezett a gyógyításba, a műsorában a teljes folyamatot a nézők is látni fogják, így betekintést nyerhetnek a központokban folyó csodákba. Anna mindezt magától értetődőnek veszi a hajón, Kedvenc teljesen a kezükben lesz. Marcus érkezik jelenteni, Kyle Hobbes megszökött, talán az ellenállás jelzett neki. Így viszont bajban vannak, mert ő képes egy hadsereget kiképezni. Itt az idő, hogy ők is elkészítsék a sajátjukat.

pic14.png

Joshua tart tájékoztatót a kiválasztott V katonáknak, egyikük a fajfenntartást fogja szolgálni a királynő, Anna parancsára. Anna végignézi és végigszaglássza a kiválasztott hímeket, majd kiválaszt egyet, mindenki más azonnal elmegy. Otthon Era a reggel összetört családi képet helyezi új keretbe, mikor megjön az elveszett báránykája, rögtön egymás karjaiba borulnak. Ty bocsánatot kér, hogy anyját ilyen helyzetbe hozta, és kéri, most az egyszer hallgassa végig: nem fogja őt elveszíteni, mint a férjét, de mihez kezdjen ő is, ha nem lehet vele őszinte? Ty bevallja, hogy Béke Követ lett, megmutatja a kabátot is, Era figyelme a hajtókára irányul, és a hajón Lisa valóban figyeli a párbeszédüket, Era megpróbálja menteni a helyzetet, csak nem akarja őt elveszíteni. Innentől semmi titkolózás a V-kről, akik Ty szerint semmit sem titkolnak el. Hát persze, hogy nem.

pic15.png

Valerie otthon vacsorázna, de egy falat se megy le a torkán, így a kaját kidobásra ítéli. A kuka mellett felfedez egy egérfogót, benne a kis szürke áldozattal. Vágyakozó tekintettel nézi a halott egeret, de elborzad a lehetséges gondolattól, így az egér a kukában végzi. Ryan a kuka mellett üldögélve talál rá, és a lány sejti, hogy valami baj lehet, mert eszik egész nap, de nem tud jól lakni. Másrészt, ő mindig is akart gyereket, és Ryan azt mondta, hogy neki nem lehet, így ez a baba kész csoda. Ryan, nagy bajban vagy. A hajón Anna is párosodni készül, alaposan megszemléli a kiválasztott katonát. Anna lefekteti a meztelen férfit, ő is levetkőzik, ráül, félrefordítja a katona fejét, ő a másik oldalra néz, egy kis mozgás, majd vége lesz. A végén Anna felöltözik, majd biztosítja alkalmi kiválasztottját, hogy a hadsereg meg fog születni, ám a tojásoknak étel kell. Kitátja tépőfogakkal teli száját, a katonának annyi.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása