Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bosszú 1x20 - Örökség

2013. január 24. 11:00 - fuszulykavirág

Az eddig történt szekcióban felidézzük Emily korábbi nagyszerűen végrehajtott bosszúállásait, és bár vannak itt páran, Lydia, Mason, a pszichológus, Bill bácsi, Kingsly szenátor, én mégis azt mondaná, nem tartunk még sehol. Felidézzük inkább Nolan és Emily közös múltját. Miután Emily (akkor még Amanda) kijött a javítóból, élte a társadalomból kivetett gazdag lányok unalmas hétköznapjait: bulizott, ivott, laposra verte a faszijait. Nolan próbált vigyázni rá, de a lány erősen ellenállt, sőt, eleinte még az apja naplóit sem akarta elolvasni, amiket Nolantől kapott meg – és amikből kiderülhet az igazság.

1.JPG

Ugyanebben az időben Conrad és az azóta megboldogult Szögletesarcú Frank egy David Clarke nevében érkezett fenyegetéssel voltak kénytelenek szembesülni. Azt a megoldást ötlötték ki, hogy Victoria következő nagy partijára, az újévi bulira meghívnak mindenkit, aki tudhat bármit David Clarke valódi történetéről, és a helyszínen megpróbálják majd kideríteni, ki az, aki fenyegetést jelent. Emily ekkor tért vissza először a Hamptonsba, és ekkor látta először viszont régi barátját, Jacket, akit konkrétan röhejesen sikerült megfiatalítani azzal, hogy hosszú hajat raktak a fejére.

Emily betört a régi (azóta ugye visszaszerzett) parti házukba, felidézett némi gyerekkori emléket egy szilveszter estéről, amikor apukája és Bill bácsi a szomszédban partizott, ő meg otthon ücsörgött a bébiszitterrel, majd az üres ház közepén a földre kucorodva végre hozzálátott a naplók áttanulmányozásához. Miután átfutotta apja összeesküvés elméletnek is beillő beszámolóját, Emily átsettenkedett a Grayson házhoz, hogy saját szemével is megtekintse a bűnösöket. Victoriát van szerencséje megpillantani, eszébe is ötlik, hogy látta ő már ezt az asszonyt, például akkor, amikor ellopta az apja laptopját. Óvatlanságában majdnem le is bukik, de Frank végül nem fedezi fel.

2.JPG

Lydia és az-akkor-még-férje egy nappal korábban érkeznek Victoria újévi partijára, el is újságolják nagy boldogan, hogy ajánlatot tettek David Clarke régi házára, a végén még szomszédok lesznek. Emily visszatért a Potyautasba, ahol éppen zajlott a dráma a tulaj meg a pultoslány (Jack barátnője) között, mert a lány el akart menni Victoria újévi bulijára felszolgálni, de az öreg nem engedi. Emily viszont kapott a lehetőségen, és vállalta, hogy beugrik a lány helyett. Persze Sammyvel is összefut, kis simi, aztán Nolan bukkan fel megint, de Emily még mindig nem tart igényt a szolgálataira.

3.JPG

Lydiaék persze mint gyanúsítottak lettek meghívva Victoria partijára, Frank ferde szemmel vizslatja őket, Victoriának meg nosztalgiázni támadt kedve, és átment David Clarke régi házába, ahol a szoba közepén volt szeretőjének képe hever. Tovább mereng a múlton, felidézi azt a szilvesztert, amikor megismerte a későbbi terroristát, de a kellemes emlékek áramlását Conrad szakítja félbe. Mivel jól látja, hogy Victoria még mindig szerelmes Clarke-ba, ezért úgy dönt, hogy eladják a házat (ezek szerint az övék), eme házastársi perpatvart pedig mellesleg Emily is végighallgatja.

4.JPG

Az újévi buli előkészületeikor, immár alkalmazottnak öltözve Emily újralátja Masont, az írót. Ő is mint lehetséges fenyegető lett meghívva, és ő adja Victoriának azt a fotót Clarke-ról, ami később Charlotte-tól kerül elő. Az ültető kártyák pakolászásánál Emily ismerős nevekkel találkozik, azok az emberek, akikről az apja is írt: Kingsly, Bill bácsi. Találkozik még egy fickóval, aki elég vacakul fest, egy üveg italt kér a szobájába, meg hogy ültessék távolabb a mocskoktól. Ő Roger Halsted, az apja azt írta róla, hogy igaz barát, és hisz az ártatlanságában. Az ülésrend felbolygatásával azonban egyből felhívja magára Frank figyelmét.

5.JPG

Közben Nolan összebarátkozik Jackkel, aki éppen most költözik be a bárba kis családjával, Emily pedig rákérdez jóbarát Rogernél, hogy miújság Apu ártatlanságával, de a fickó nem mond semmit. A parti zajlik, a vendégek szórakoznak, Victoria viszont inkább magányosan iszogatja a konyakját és elmélkedik a múlton. Például arról, amikor Clarke elmondta neki, hogy meghalt a felesége, ő meg alig bírta elfojtani a mosolygását miközben részvétnyilvánított. Frank megosztja felfedezését Conraddal, miszerint Roger lehet a névtelen fenyegető, Lydia pedig rámozdul kedves főnökére, és siker koronázza próbálkozását.

6.JPG

Roger barát dinamikus ütemben részegedik le az este folyamán, és egy pillanatban meg is ígéri Emilynek, hogy segíteni fog neki, de Frank azon nyomban kivezeti a partiról az ittas vendéget. Nolan rájön, hogy ő vette meg Porterék házát, és miatta kell beköltözniük a bárba, így felajánlja Porter Papának, hogy csinálják vissza a dolgot, de nem akarja az öreg, mert amúgy sem tudná megtartani az ingatlant, ugyanis Porter Mama visszasétált az életükbe, és viszi mindennek a felét, a fiaira meg rá se nézett. Ezt a beszélgetést mellesleg meg kihallgatja Jack aktuális barátnője, a pultos lány.

7.JPG

Frank szembesíti Roger barátot a vádakkal, aki ugyan nem ismer be semmit, de eléggé úgy fest a helyzet, hogy ő már nem fogja megélni az újévet. Conrad újévi beszédében bejelenti, hogy Lydiáék lesznek az új szomszédok – a hölgy kétségkívül megdolgozott ezért. Jack barátnője éjfélkor Nolant csókolja meg a pasija helyett, azt feltételezem, hogy felismerte a Nolanben rejlő lehetőségeket (pénzt). Victoria elmondja Lydiának, hogy övék az új házuk, és bevallja, hogy eddig csak Clarke emléke miatt ragaszkodott hozzá, de most végre lesz új szomszéd, je.

8_1.JPG

Emily észreveszi, hogy egy óvatlan pillanatban Roger a zsebébe rejtett egy cetlit, majd felfedezi Roger barát hulláját is a kádban. Frank kétségkívül gyorsan dolgozik. Roger barát halála öngyilkosságként könyvelődik el, a fenyegető üzenetet azonban Mason írta, aki nem is tagadja ezt Victoria előtt. Emily kiborul, és bosszút esküszik Graysonék ellen, majd magára tetováltatja a végtelenszer végtelen jelet. Roger barát azt ígérte levelében, hogy amint semleges terepen lesznek, mindent elmond Emilynek, addig pedig tartsa távol magát Graysonéktól. Na erre már nem lesz lehetőség. Az utolsó pillanatokra pedig visszatérünk a jelenbe: Emily és Daniel mint jegyespár épp indulni készülnek Victoria hagyományos újévi partijára. Emily már alig várja. 

Címkék: bosszú revenge
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása