Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

V 1x03 - A Bright New Day

2013. január 23. 13:00 - Szencsike

Hurrá, a V-k most már aztán tényleg itt járhatnak közöttünk! Az amerikai kormány döntésének köszönhetően egy útlevéllel már bárhova mehetnek az országban a földönkívüliek. Annának készítik el az első okmányt, majd jönnek sorban a többiek. Kedvenc tájékoztatása szerint, tüntetők folyamatosan tiltakoznak a vízum ellen, mégis nagyon fontos mérföldkő a mai nap. Anna lesz az első, aki kiléphet a követségük kapuján és beléphet az USA területére. Vége az élő bejelentkezésnek, Kedvencet kolléganője dicséri meg, nélküle nem jöhetett volna létre ez a nap. Igen, ez igaz, de vajon megérte-e, olvasható ki a pillantásából, Anna látványa azonban őt is meggyőzi. A templomban Jackatya gyóntat, sorra jönnek a bizonytalan, hitükben megrendült emberek vagy éppen azok, akik a V-k miatt erősödtek meg.

pic1.png

Ugrás Eráékhoz, a nő ellenőrzi a listáról a neveket, közben a hírek szerint újabb szabadságjogokat szeretne adni a kormány a Látogatóknak. Ty indulásra készen áll, de ismét végig kell hallgatnia anyu negatív véleményét: nem jól mérik fel a veszélyt, baj lehet ebből. Megígérteti a gyerekkel, hogy kerüli a várost, de Ty már ígért Brandonnak egy fuvart. Ha így van, akkor legyen óvatos. Ty indul, az ajtón kopognak, a fiú nyit ajtót Jackatyának. A férfi meglepődik azon, hogy Erának gyereke van, Ty meglepődik azon, hogy egy pap jött hozzájuk. Ty el, Jacknek megint moralizálós napja van. Mit mondjon az emberek kérdéseire, ha a sajátjaira sem tud válaszolni? Miért így cselekednek a Látogatók, miért nem rohanják le őket azonnal? Era szerint az egész türelem kérdése, abból van nekik bőven. Amíg nem tudják, hogy mi a valódi céljuk, addig mindenképpen ki kell építeni az ellenállást. Mivel nem tudott aludni, hát leszűkítette a listát pár száz névre. Era hívást kap, a V nagykövetségen kell jelentkeznie sürgősen, így belülről is körbenézhet. Jack vállalja, hogy átnézi az aktákat, hátha ő is talál valamit.

pic2.png

Ryan nem mindennapos tettet hajt végre, elkíséri Valerie-t a rendelőjébe. A tüntetők bajt okozhatnak, ha már a V-k szabadon járnak-kelnek. Val nem hiszi, hogy bármi baj lenne, a V-k rendesek, és megint van egy érzése, hogy Ryan titkolózik. A férfi nem titkol előle semmit, ölelés, majd Ryan megvárja míg Val eltűnik az irodaházban, ő meg beszáll az érkező Georgie autójába. Elkezdik szövögetni ők is a terveiket az ellenállásról, Ryan dob be egy nevet: John May. Ő volt a vezéralakja a régi ellenállásnak, most is melléjük fog állni és egy egész hadsereggel fogja megtámogatni a felkelést. Az anyahajón Marcus a V-k főorvosát, Joshuát kérdezgeti Dale-ről, emlékszik-e bármire az ügynökük. Fontos lenne, mert megtörténhet, hogy valaki leleplezte őt. A doki megtesz mindent a javulásért. Dale ébren van kórtermében, Joshua üdvözli a hőst. Dale poszttraumatikus amnéziában szenved, vissza akarja kapni az emlékeit. Főcím.

pic4.png

Anna egy újabb ellenállóval szembesülhet Kedvenc híradásában: Mary Faulkner a vezetője a V-k ellni tüntetéseknek. Ő a lezuhant vadászgép pilótájának özvegye, éhségsztrájkba kezdett és nem úgy tűnik, mint aki képes megbocsájtani a férje halálát a Látogatóknak. A nő még aznap beszédet fog mondani a V követség előtt, így Anna utasítja Marcust, hogy szedjen össze mindent infót a nőről. Ty és Brandon megérkeztek a követségre, Bran sajnálja, hogy Ty a balhé miatt bukta az egyenruhát, és felveti, hogy Lisa szólhatna pár szót az érdekében. Ty nem akarja szíve hölgyét még nagyobb bajba sodorni, inkább annyiban hagyja az ügyet. Brandon elsétál a Követségre, Ty elhúz a mocijával, így elkerülte a kínos találkozást a befutó anyuval. Paul tájékoztatja, hogy a Követség bombafenyegetést kapott, így az FBI és a V hatóság együtt fognak dolgozni egy ember, egy V párban. Erának nem kell társ, de nincs beleszólása így a vezér V lesz az ő partnere. Era a térfigyelő kamerák felvételét akarja látni, még akkor is, ha az Követség elzárt részén van. A hagyományosan emberi módra felszerelt megfigyelő szobában Era rögvest instrukciót ad a V biztonságiaknak a kameraállás ügyében, társa pedig a lehetséges sérültek ellátása esetén kéri, hogy a V sebesülteket a saját orvosaik kezeljék. Era leokézza, de mialatt a férfi beszélt, észreveszi, hogy egy másik szobába, jelszavas bejutás után egy V technikával felszerelt megfigyelő nyílik.

pic5.png

Jackatya nyomozása sikerrel jár, mert rábukkant George – Georgie – Sutton aktájára. Rögvest hívja Erát, de csak a hangposta felel. Ryan átadja Georgie-nak azt a nevet és címet, amit Angelo hagyott neki. Cyrus is ellenálló, még Ryannel harcolt. Georgie nem tart Ryannel, aki eltökélten egyesíteni akarja a régi csapatot. Ryan egy felújítás alatt álló étteremben találja meg a régi harcostársat. Az anyahajón Anna tart a huszonkilenc hajókapitánynak eligazítást. A közvélemény fontosságát hangsúlyozza, a kapitányok is tegyenek meg mindent, hogy a közvélemény mellettük álljon, így nincsen lehetőség az ellenállásra. A betegszobában Joshua tájékoztatja Dale-t az álca bőr sérüléséről, a beépített ügynök és a Doki egyetértenek abban, hogy valaki láthatta Dale igazi valóját. Marcus is elvégezte a kutatást Mary Faulknerről, de nem érti, miért kell vele foglalkozni, ha annyi más bajuk is van. Anna úgy érzi, hogy a nő V-k iránt érzett gyűlölete másokra is átragadhat, ezt nem hagyhatják.

pic6.png

Jackatya is akcióba lendül, elmegy George lakására, de őt már nem találja ott. Egy riadt tekintetű nőtől tudja meg, hogy a férfi már elköltözött. Sőt, elmeséli, hogy Georgie családja meghalt, a férfi szerint űrlények tették el őket láb alól. Jackatya átadja a nőnek a névjegyét, és az üzenetet, hogy kereste őt. Ryan Cyrusnak is előadja a tervét, újra össze kell hozni a régi csapatot. Cyrus hátramegy a listáért a nevekkel, mást nem akar tenni. Ryan a férfi után megy, és a konyhába belépve szembetalálja magát a lőfegyveres Cyrusszal. A férfi aktivál egy riasztószerkezetet, át fogja adni Ryan-t a V-knek. Nem Ryan az első akit átvert, sok ellenállót dobott fel, mert megígérték neki, hogy visszatérhet. Ez kamu, el fogják intézni őt, teljesen mindegy, hogy hány ellenzékit adott ki, de Cyrusra nem hatnak az észérvek. Emlegeti Anna áldását is, ám Ryan szerint mindenki függő, Anna ezzel irányítja őket. Cyrus váltig állítja, hogy neki megígérték, majd verekedni kezdenek Ryannel. A fegyver a négerhez kerül és Cyrus fejére céloz vele.

pic7.png

Era és társa a tetőről szemléznek, egy őr hiányzik a helyéről. Visszamennek a földszintre, egy kerítés mögött két V eszméletlen testét találják, az egyiknek nincsen meg a kabátja. A támadó V egyenruhában van, így bárki veszélyt jelenthet. Era kiszúr egy gyanús alakot, adja is az infót a többieknek, a férfi már bejutott az épületbe. Era követi, időközben Marcus is megérkezik a követségre. A támadó fegyvert ránt, de mielőtt elsüthetné, Era leteríti őt. Társával már viszik is az elkülönítőbe. Ty és Brandon egy pizzériába térnek be, a háttérben Kedvenc tudósít a támadásról. Micsoda meglepetés Lisa ott van a pizzázóban, Brandon magukra hagyja őket. Az udvariaskodás után Lisa jó hírekkel szolgál hódolójának: visszaveszik a programba, és ha már itt van egyenek valami finomat is. A támadót a raktárba vitték le, ám Erát már nem engedik tovább, a V-k felügyelik az ügyet tovább. Paul kiküldi a nőt, ám Era önállósítja magát. Megkeresi az igazi V megfigyelőt. Erának kis próbálkozás után sikerül bejutni a megfigyelőterembe, ahol magától értetődően mindent láthat, nem csak a Követséget, hanem  az egész várost láthatja, sőt hallhatja is. Egy képen észreveszi saját magát, a kamera után kezd kutatni. A megoldás az ajtóra akasztott V egyenruha rejti, a hajtókája kameraként funkcionál. Era zajt hall, kénytelen kimenni a szobából, így már nem láthatja azt, ahogy fia ismét felveszi a Béke Követ egyenruhát, Lisa segítségével.

pic8.png

A Követségen Anna a szövegét gyakorolja a Mary Faulkner-találkozóra. A sok gyakorlás révén talán sikerül, hogy a lehető legmeggyőzőbben fejezhesse ki együttérzését a lázadók vezérének. A hatás teljessége megkívánja, hogy egy könnycseppet is ejtsen. Marcus érkezésével azonban az együttérzés, és a könnyek is eltűnnek az arcáról. Mary Faulkner arcán viszont a lehető legigazibb bánat látható, mikor a Követségre érkezik. A hátsó bejáratánál találkozik Annával, aki egy magánbeszélgetésre invitálja, hogy kifejezhesse részvétét. A nő sírni kezd, mégis Annával tart. A főépületben Erát hivatalosan is bemutatják Marcusnak, aki szeretné megköszönni a gyors reagálást. Mindketten kölcsönösen megígérik, hogyha szükségük lenne a másikra, keresni fogják egymást. Az anyahajón Dale emlékeit próbálják felidézni, virtuálisan visszatérnek Dale régi irodájába. A gyíkügynök nem volt elragadtatva az emberektől, de kiderül egy másik lényeges dolog: nem ő volt az egyedüli beépített az FBI-nál. Dale-nek kezdenek visszatérni az emlékei, igaz a feleségét és Ericát még keveri, de beugrik neki a gyűlés éjszakája, és hogy Erica látta az igazi arcát. Dale-nek vissza kell térnie, hogy megölje Ericát.

pic9.png

Jackatyához látogató érkezik, igaz fegyverrel: Georgie. A kölcsönös bizalmatlanság után Jack gyorsan elmagyarázza, hogy Dale volt az, aki miatt a gyüli halálosra sikeredett, és hogy Erával ők is szövetségeseket keresnek. Dale magabiztosan indulna vissza Ericáért, ha Joshua hagyná. Erica kiváló támogatójuk lesz, Dale erre verekedni kezd Joshua hologramjával, majd ez emlékkép is szertefoszlik. Joshua a hajón egy injekciót ad be Dale-nek, éljen az ellenállás! Eközben Kedvenc tudósít a Követség elől, ahol Mary Faulkner készül beszédet tartani. A V-k iránt érzett harag és gyűlölet helyét átvette a megbocsájtás. Anna meggyőzte, aki szintén kiáll a sajtó és a tüntetők elé. A mai támadás valódi célpontja a béke volt. Az a béke, amit a hős katona is védett. A V-k nem fogják megtorolni a támadásokat. Marcus és csapata érkezik meg Cyrus éttermébe, a besúgó azonban eltűnt. Az ajtóra a John May él feliratot fújták.

pic10.png

Este van, Ty hazaviszi Lisát magához, és azonnal csókolózni kezdenek. A romantikát anyu hazatérése zavarja meg, a srác azonnal veszi le a V egyenruhát, mert ha így meglátja, lesz nemulass, és rohan jelentkezni anyunál. Kínos csevejbe kezdenek, Era érzi, valami nem stimmel, hát benyit a gyerek szobájába és ott talál egy szál fehérneműben egy szőke lányt. Kellemetlen pillanat ez mindhármuknak, Era gyorsan kisétál, és utasítja fiát, hogy vigye haza a barátnőt, utána majd beszélnek. Anna Kedvenc tudósítását nézi a nap eseményeiről, ismét a V-k kerültek ki győztesen a támadásokból. A férfi, akit Era leterített valójában V, így Annától jár neki a dicséret. Kedvenc műsorában hamarosan Mary Faulkner következik, aki beszámol pálfordulásáról. Eközben Era Jacknek számol be a kabátok titkáról, majd felbukkan Georgie és Ryan. Lisa anyjának jelent: Tyler-t kell választaniuk. Anna büszke a lányára.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása