Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bűnök és szerelmek - 1x11

2013. január 22. 18:30 - Bella Tangolita

Én, Bella Tangolita, aki vagyok, az Úrnak 2013. esztendejibe, Vízkereszt havának huszonegyedik napjának delelőjin erős nyilallást érzöttem szívem tájékán, mikor eszömbe is ötlött végül, mi löhet ennek a nagy szenvedelömnek az oka neki. Mi vár rád te szögény, mondtam is magamnak, oszt mán hánytam is magamra a körösztöt nagy szaporasággal a kezem irányábul: itt van mingyán a rémsége ennek a beszélő ládának, ahogy künn sütétödik, úgy lopódzik be nagy hirtelen az értelöm hanyatlása oda be, ahunnan ezök a nagy fene büdös terömtményei az ördögnek beszélnek majd. Össze is rogytam azon minutába, úgy talált rám szöröncsémre családom, még időbe, mielőtt a nagy ijedelömbe, melybe erőst beléhullámzott a lelköm veleje is, belepusztultam vóna. Leültettek a kerevetre, szeretet vót a szömükbe, mög tán egy kis részvét is,  nézzed lelköm-aranyom a ládádat, ha mán.

1x11.4 (Custom).JPG

Na, errül beszélök, mán borzongok is erősen, ahogy mögin mögmutatják a förtelöm napját a fődnek, hunnan vétettünk: ott temetik azt a szögény asszonyt a másikkal együtt, be az avar alá kaparják azok a nagytestű, kevéseszű cselédi a gazdának; golyó van a testibe az egyik asszonykának, a másiknak mellé tán alkohol is szántotta a testit - szerette nagyon az itókát. No, de hát tán nem vót nyitva a temető kapuja, hogy oda a poros levelek közibe kaparják el a koporsóit nékik? Papért se szaladtak ezök? Oszt hogy fogják mán mögismerni Mindönszentekkor, hogy melyik jó asszony hova lött temetve, ha jeltelen hagyják ott azokat a fődhányásokat? Senki embör fia mög nem mondhassa, hogy azok nem vakondtúrások! Nincs ezökbe tisztösség, az mán bizonyos, nézd mán, körbeadják a lapost is, oszt ott isznak...Mindezök tetejibe Lorenzo, akinek mindön bizonnyal gyakori agytolulása nehezíti mög szava járását, azt tanálta mondani arra a jó Rómeóra, hogy suttyó. Hát, mögmondom én ki a suttyó: aki mondja, az!

1x11.6 (Custom).JPG

Legalább Fruzsi felűl mán nincs tovább okom a nyugtalanságra, födél került a feje fölé, de még milyen, édös Istenöm! A házigazda, a Kevin úrfi osztán olyan jól tartja ezt a szöröncsétlen árvát ­- akinek a lelke mán egészen összefacsarodott attúl a gonosz Valtertúl -, hogy röggelivel várja az asztalnál. Hát, azért nem olyan erős az a  röggeli, kapálni még ezzel aligha löhetne elküldeni! Kap tán egy kis citrusfélit, annak is csak a levit, mög hozzá csészét, tányért üresen...Kevin úrfi mög mög ne fázzon neköm, mer az ingit a gyönge kis mellkasán mögint csak úgy tessék-lássék gombolta be! A kis leányka mög van szeppenve, ögyem a kis árva szívit,  azt mondja tetszik neki a lakás, a szép élet, és bizony ű maga is így szeretne egyször élni, mint a királyok. Úgy möghatódik maga magátúl, hogy inkább önni kezd, ken egy kis bóti szilvalekvárt a kiflije csücskire, azt rágicsálja hálásan. Kevin úrfi a röggeli végeztivel érteközni mögy (én tudom, hogy a Patással, mer láttam múltkoriban a lába elé térgyepülni), Fruzsit mög Zsóka nénihöz szalassza valami lakhatási támogatásér.

1x11.7 (Custom).JPG

Máshun is röggel van, mutatják mán a Bodzásékat is, ahogy nekikészülődnek a napnak. Ülnek, mög zabálnak nagy szömforgatásokkal annál a rossz emlékű asztalnál (hát tudnék én olyan asztalnál ételt a számhoz vönni, ahun nemrég anyám feküdt kiterítve?), diskurálgatnak, hogy olyan szép a terítött asztal, mintha a mögboldogult Margit keze nyomát dicsérné. Nyámmognak nagy kínnal-keservvel, amikor az öreg Bodzás -aki olyan fényös köntöst visel, mint a Salamon töke - észrevöszi, hogy összetört a fotográfia Erzsirűl, amit pedig olyan sok szeretettel nézögetött, mióta az asszony möghótta magát. Ízléssel még egy kis fekete szalagot is rája vetött, nehogy mán kimönjön valahogyan abbúl a kevéske eszibűl, hogy möghótt az ágyasa.Nem kertöl az öreg sokat, erős az akarata, hogy aki összetörte, ragassza is mög, ne sunnyogjon, fódozzon! Lorenzó, az az álnok, azt tódítja, hogy Tina vót a sunnyogó, mikor tisztán láttam, hogy ű tötte! Na, ez mán a második olyan mondása ennek a félszörzetnek, ami azt a bizonyos nagyfejű baglyot juttatja eszömbe.

1x11.8 (Custom).JPG

Fruzsikám még nem fejezte be az étközést, hiába, övés közbe gyün mög az étvágy, az mög ugye pénzbe kerül. Kevin úrfi talán ezért sietteti az étközéssel (pedig az nem tösz jót a gyomornak), haladjon mán, oszt kérje el Zsóka nénitűl azt a pénzt, ami jár, a lakhatásit. Azt mondja, sokba került beröndözni a szobát, pedig szerintem a kutya nem kérte, hogy mögvögye bele a plazmatévét. Közbe Tina odamönt nagy förtelmeséggel az orcáján duzzogni, ahova való: egy egérlukba búvott valahun a tetőtérbe, oszt ott ontja magábúl a mérgit. De aztán gyün az ura neki, jól helyére is töszi a némbert, úgy urasan: "Jogosan fogtam rád a dolgot!" Tina ért is mán a szóbúl, vesz egy egész tekercs ragasztószalagot, ne mondhassa rá sönki, hogy sajnálja a celluxot, oszt úgy tízszeresen-hússzorosan körbe is tekerinti a mögrepedt képit a mostoha anyósának. Csak nehogy aztán az lögyön a baj, hogy mán mög nem látszik ki az orcája a mögboldogultnak a sok ragadék mögül!

1x11.10 (Custom).JPG

Végre egy igazi jó embört is látok: Zsóka néni átadja a lakhatási támogatást annak a bukott lánynak, Fruzsinak. Hát én azt mondom, hogy csak ilyen asszony kívántatik mindön hivatalba! Mindönt, de mindönt elintézött, ű egymaga: először is ugye bizonyosan átnyálazta a törvény szavát, hogy jár-e egyáltalába pénz annak a nyomorult nőszemélynek; aztán kérvényözte, aláírta, pöcsétölte, aztán kisvártatva ki is utalta a pénzt, sőt, még át is vötte egybűl, és mán be is borítékolta. Hát egymaga fölér egy ötszolgás kormányhivatallal, annyi szent! Át is adja az egymillió forintot (Uram, Teremtőm, hun vásárolták a beröndözést abba a lakásba ezök a biztosítós gyerökök?), cserébe csak annyit kér a lyánytúl, hogy mesélje el tövirűl hegyire életének szomorú folyását. Hát, jólvan, kicsinység felejtős a Zsóka néni (kért mán ilyet úgy egy napja formán is), ilyen más hivatalokba is mögesik a derék ügyintézőkkel. Egy a lényeg: ígéretöt tud tönni, hogy Kiránál, mög Kevinkénél jó helye lösz az eltévelyödött báránykának.

1x11.3 (Custom).JPG

Elkészült a képpel Tina, de hiába, mer a hangulat olyan fagyos, hogy nem is merök odanézni. Mán végre Rómeó is a terítött asztalhoz fáradhat, de a  többiek nem nézik valami jó szömmel, talán arra gondolhatnak, hogy ezt is rossz kedvibe nemzötte az apjuk. De az most mindegy, mer a család feje egybűl mögkísérti a kis fattyat: hogy mondta még csütörtökön a gyerök, a balkézrűl való, hogy mása sincs a böcsületin kívül, oszt tessék, hetfőn mán beáll ű is a fekete seregibe annak a tolószékbe guruló ördögfajzatnak! Hát csak rá köll nézni arra a kackiás bajszára, ami alatt csak úgy csattogtatja a fogazatát, oszt olyan böhő mondatok hagyják el fogai műanyag kerítését, hogy na még! Na persze, szépen a lelkire  beszél a kisgyeröknek (annak mög ugye nem olyan mély a lelke, hogy nehéz dolog vóna az aljáig látni),  bevöszi az üzletbe a kicsit is, hogy lögyön neki szép kocsija, sok pénze, mög olyan szép fehérnép az oldalán, mint Tina. Vagy mint a Margit asszony vót, ugye, akit mán belevalóságárúl, ha úgy tetszik vagabundságárúl tösz ösmeretössé a mögszépítő emlékezete a család fejinek. Mindönesetre, aki Bodzás, az üzletöljön, de elébb csak kicsibe, hogy beletanuljék, szóval löhet mönni a telepre dobozokat rakodni.

1x11.11 (Custom).JPG

Fruzsi egyre jobb embör lösz, látom rajta, hogy most mán tényleg elhatározta, hogy olyan patyolat lelke lösz neki, mint a hófehér keszkenő. Illendően mögköszöni a zsandárnak, hogy segítött rajta, és rács mögé dugta azt az átokfajzat Valtert. Tibor, kinek szíve jóságárúl kétségöm nincsen, csak elméje pallérozottságárúl, azt mondja a megtévelyödött lánynak, hogy a tévhitök sodorják veszélybe az embör lányát. És még gratulál is néki, így: "Lögyön büszke magára!" Hát csoda, ha ezután tévhitökbe hisz az a szögény?

1x11.12 (Custom).JPG

Frenki, mög Lorenzo úgy tűnik neköm, nagyon belesök a mai napon, még mindig csak az asztalnál öszögélnek. Mög akarják leckéztetni Rómeót, de ehhöz nem adott az Úr lámpást a kezükbe, észt mög még annyit se, úgyhogy rágicsálnak, nyammognak, nyihelődznek tovább, pedig Tina mán szödné lefelé az asztalt, gondolván, ha így haladunk, mi marad ebédre. Végre Lorenzó mögtalálja a kifejezést, amit egész röggel kergetött a fejibe, és pont egyenösen ebbe a helyzetbe passzentos: "Nem párna alatt nő a lóvé." Biom, biom, nagyon jól beszélsz testvérbátyám, de falatozzunk csak tovább.


1x11.13 (Custom).JPG

Aj, mán alig bírom ezt a sok ármányt...A Tolószékes Ördögfajzatot az utcán tolingálja a legkisebb Bodzás, hogy vér toluljon abba a vérszögény agyukba. Szögény kis Rómeó nem nagyon akar kimönni a telepre mán, hiába a jó élet reménye, érözi, hogy neki ez nem fog mönni. Na erre a Patás majdnem kiugrik mérgibe a székbűl, oszt olyan sok betyárbölcseletöt zúdít a tanulatlan utóda fejibe, hogy kár is vóna azt a gyerököt gazdasági fölsőbb iskolába vezényölni, anélkül is tudni fogja mán az alapokat, hogy aszongya: " Ne nyavalyogj, mint egy szűzlány! Bodzás vagy, nem Balogh! A vér nem válik vízzé! Az győz, aki gyorsabb! A világban a pénz mennyisége állandó, csak van akinek kevesebb jut, van akinek több. El kell venni, akinek több van. "

1x11.15 (Custom).JPG

Közben a telepön mán látjuk  Szöszit, mög  Zénót, akik szerint Rómeó se nem Bodzás, se nem Balogh, inkább csak rossz ómen. Egyáltalába nem örvendenek, hogy lösz még egy segítségük a dobozokat egyik sarokbúl a másikba pakolni, pedig hát az elébb még emiatt rogytak le a fődre pihenésképpen - álszent népség ez is! Arra mög végképp fönnakad a szömük, mikor a Patás, figyelmön kívül hagyva az ű óhajtásaikat, mög véleményüket, fölfödi a terveit Bodzás Ómennel: sokmindönre fogják hasznosítani...hát majd áhítattal ezt is kivárjuk.

1x11.17 (Custom).JPG

Fruzsikám jókedűen, mögkönnyebbülten möndögél az utcán, egyszörre szömbe találja magát egy banyával. Na lelköm, most vigyázzál, mer ezt a szőrökbe bújtatott démoni személyzetöt biztos nem véletlenül dobta az utadba az életöd folyása! Neköd ezzel a seppegő asszonyállattal, aki úgy riszákolja a csípejét, mintha bizony búcsúba készülne, bizonyosan dolgod lösz. A banya azt mondja, hogy Szandrának híjják, és igen szívélyösnek mutatja magát. "Ti voltatok a legmenőbbek az egész intiben!", hízelög a gonosz perszóna, arra utalgatva ízléssel, hogy milyen jó dolga is volt Fruzsikának Valter mellett. Fruzsikának mög is remög a csácsogó kis szája a név hallatára, és haragszik a rossz szöröncséjére, hogy mér köllött mán mögint olyannal találkoznia, akinek mindönt elejétűl fogva el köll mesélni... Na, túlvagyunk rajta, Szandra mög is érti a lényegöt. Én is mögkönnyebbülök, hogy akkor a látszat arculatja mögint becsapott, nem is olyan rosszféle ez a fehérszemély, és mán odáig jutok, hogy mélységösen egyetértök az új barátnéval, aki eképpen szóla: "Most majd jól megrohad a börtönben!" Fruzsival együtt sajnálom, hogy olyan hamar mönnie köll, ránéz az órájára, oszt mán rohan is, mer elkésik a munkábúl, ami ugyan alkalmi és messzi van, Németiországba

1x11 (Custom).JPG.

Fruzsika tovább üldögél a padon, ábrándosan tekint a messzi Németország irányába, ahova olyan sietősen távozott Szandra, hogy még futott is. A zene engöm mán figyelmeztet a bajra, amivel a kicsi lány is mingyán szömbesül: nincs mög az egymillió jó erős forintja. Nem is ábrándozik tovább, hanem cifrákat ordít bele a levegőbe, de mán késő: az a csípőriszákolós Szandra rég egy autóhoz támaszkodva hencög a lopásával, hogy milyen könnyű kis munka vót ez űneki. Az utolsó képön aztán jól látszott, ahogy Kevin úrfi ül az autóban, most is köldökig kigombolt ümmögben, és a lakhatásit számolgassa.

1x11.2JPG (Custom) (2).JPG

Ezön szörnyű zárókép után énnéköm egyéb kívánságom azon kívül nincsen, hogy a csatorna, ahun ezt a műsort mögröndözik, rája valamelyes pénzecskét áldoz, kérdözze mán mög a jónépet, mi lögyön, hogy lögyön? És akkor mögmondanám, kertölés nélkül : sehogy, mer ezön semilyen teremtő erő, beleértve az Istenét is, mán nem segít. Azt se bánom, ha beszántják az egészet, a helyit mög behintik sóval. Addig is, hogy magam az életbe visszaimádkozzam, hallgatok valami embörnek való zeneszót, magam részirűl a Rage Against The Machine Killing in the Name of című ordibálós balladáját fogom e célbúl használni. Köszönettel: Bella Tangolita, aki vagyok.

 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsambalaja 2013.01.22. 19:02:20

Na, ez egy igazi formabontó hogyvolt! Tetszik, köszi!

2013.01.22. 20:53:19

Nem vagy normális!!! De nagyon bejött! :)))

Fehér Folt 2013.01.22. 21:05:52

BUmm BUMM BUMM
HePPI FAKIN BÖRSZDÉJ

Fehér Folt 2013.01.22. 21:19:57

KAKI EXPRESZ ÚTRA KÉSZ
SŰVÍT VELÜNK MINT A FING

Akármi Áron 2013.01.22. 21:22:50

Nagyon klassz volt...és választÍkos:DDD Jó volt olvasni, köszcsi!

nyilasmisi2412 2013.01.23. 06:54:39

Kapásból már nem merek ilyen "alkotásokat"? megnézni.Már az előzetesekből is elég!
Néztem a "Maradj talpont",de eltűnt,Párizsi helyszínelők,eltünt!
Nem sorolom,szerencsére vannak tematikus csatornák.

prakp 2013.01.23. 07:13:44

Ez a "sorozat" mindennek a legalja. Kérem, kaccsójja ki!!!

Dzsambalaja 2013.01.23. 10:20:10

Azóta elolvastam még vagy háromszor! Nagyon jó! Annyi finom kis megoldás van benne, utalásokkal, pl. Jancsó filmre, Indul a beakterházra, de az egyedi-egyéni lelemények is kiválóak! Hát, így lehet sz@rból várat építeni!

Ditti82 2013.01.23. 15:53:06

Visítottam. :D Na jó, nem, dolgozok. :(
süti beállítások módosítása