Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 6329-6330. rész

2013. január 09. 15:00 - nyuszi01

Az elmúlt két rész András siratásáról szólt természetesen, Julit gyötri a bűntudat, mondván András miatta lett öngyi. Vagyis miatta meg Atikám miatt. És ez így nagyon gáz. Közben Zsófi és Bartha ismét összebútorozott, amit a naccsasszony Nórától tudott meg, és hát a pacemakere eléggé felgyorsult ennek hallatán. És a legmegdöbbentőbb (nem!) jelenet, amikor is beállítanak a rendőrök Julihoz és az őt vigasztaló Novákhoz, hogy közöljék: András valszeg nem véletlenül vesztette el az egyensúlyát a párkányon, meg nem viccből lett véresre verve a képe – az ugrás előtt! Hoppá. Na, innen folytatjuk.

bk291.jpg

In medias res Juliéknál nyitunk, Juli hüledezik, nem az képtelenség, hogy az Andrist lelökték, hát neki soha nem volt ellensége. Novák is egyetért, de a rendőrök azért csak kötik Andrást a karóhoz: itt biza verés volt, mégpedig a leszédülés előtt, szóval nagyon sürgősen update-eljék a memóriát, hogy ki és miért lehetett az a gaz, aki megpöccintette Andrást a tető peremén, mert ha ez gyilkosság volt, akkor további nyomozás szükséges.

A bűnügyi vonal után habkönnyű vizekre evezünk, Aliz baktat hazafele a boltból, gondtalanul leszarva a halott szomszédot, nyomában Timike és Luca. A két kislány ki is önti a kosár tartalmát, mire Alizt kábé megüti a guta. De igazából KicsiSzabi és Olívia a problémája, aki megint beférkőzött a családjukba. Lucát és Timikét inkább az érdekli, hogy vajon KicsiSzabi és Olívia smároltak-e már, de Aliz lehurrogja őket. Aztán nemes egyszerűséggel leprának nevezi Olíviát, és Timike hiába mondja, hogy ő nem is ismeri, Aliz felvilágosítja, hogy milyen romlott nőszemély.

Kapcsolunk Zsófi és Bartha immár újból közös rezidenciájára, Claudia baszlatja éppen az unokahúgát, természetesen Bartha Zsolt témakörben. Most akkor tényleg megint együtt vannak? Igen. Indul B. Claudia jól ismert monológja, miszerint hányszor sírt már Bartha miatt, fogja már föl, hogy nem illenek össze, milyen házasság az övék, és a többi, és a többi, Zsófi néha próbál közbeszólni, de nem sok lapot osztottak neki.

bk292.jpg

Greenscreenes (most komolyan, ennyire szűkös a büdzsé, hogy nem képesek kimenni a Duna-partra forgatni???) Lánchíd háttérrel megvert KicsiSzabi és Olívia szerelmi kettősét láthatjuk, andalognak, és közben a csaj finoman beterjeszti lovagjának, hogy hát tök jó, hogy összejöttek meg minden, de neki le kell lécelnie az anyukájához. Mivel nincs melója, nem tudja fizetni az albérletét, és ezért el kell költöznie Nyíregyházára, szóval az kb. 4 óra lesz, mire felér Pestre KicsiSzabihoz. Fog ez menni? KicsiSzabi persze megnyugtatja, hogy majd kitalálnak valamit, és itt már komoly összegekben mernék fogadni, hogy odaköltözteti magukhoz. Most, hogy Berényi András már nincs, KicsiSzabiék lakása veszi át a menekültszálló szerepét.

Miklósnál csengetnek a zsaruk, Juliéknál már végeztek. Miklós persze értékelné, hogyha békén hagyják, ordít is a csukott ajtóra, hogy bárki is az, szabad elhúzni. A rend őrei azonban kitartóak, és ott táboroznak, amíg Miklós be nem engedi őket. Vele is megosztják, amit kiderítettek: Andrást meggyilkolták. Miklósnak pedig, gondolom, innentől nem kérdés, hogy Nagysanyiék keze van a dologban. A szomszédban Nóra és Atikám sopánkodik, épp Timike a téma, milyen hidegvérrel vette tudomásul, hogy a nagybátyját kiírták a sorozatból. Az, mondjuk, tényleg elég gáz volt, hogy mennyire leszarta. Juli töri rájuk az ajtót, kikerekedett szemekkel osztja meg velük a rendőrök ideáját, miszerint Andrást lehet, hogy szándékosan lökték le a tetőről.

bk295.jpg

Végszóra vissza is ugrunk Miklóshoz, akit éppen faggatnak a rendőrök, ki lehetett az, volt-e Andrásnak ellensége, valami rivális építész, vagy akárki, akivel összetűzése volt. Szinte sírok a röhögéstől, mikor rájövök, hogy ez a vonal Bartha Zsolthoz fog vezetni, mert hát vele volt bunyója vagy kétszer az elmúlt egy hónapban. De még nincs itt az a pont, amikor ezt be lehet terjeszteni, szóval Miklós bekeményít, hogy derítsék ki, ki volt az az elmebeteg, és vigyék a színe elé, hadd köpje le.

Ismét kapcsolunk Zsófiékhoz, ahol még mindig Claudia nagymonológját forgatják, Zsófi már a kanapén ül, miközben a naccsasszony körbejárja és ontja az észt. Végszóra A Téma is megérkezik, Bartha áll meg a szobaajtóban, „gondolom, rólam van szó” bemondással, mire Zsófiba visszatér az élet, és együttes erővel kipenderítik Claudiát. Ahogy csukódik az ajtó, Zsófi már biztosítja is Barthát arról, hogy nem hagyja, hogy Claudia keresztbe tegyen nekik.

bk296.jpg

Ekkor már a rég nem látott kisboltban járunk, Novák és Gizike eszmefuttatását halljuk az András-ügyről. Novák meséli a rendőröket és a lehetséges gyilkosságot, mire Gizike kimondja végre: lehet, hogy a Zsolt volt az? Kész, végem van.

Ismét Miklósnál, a rendőrök már nincsenek ott, Balázs viszont igen. András a téma, körbejárják még vagy háromszor oda-vissza, most akkor lehet, hogy megölték? Lehet. De menjünk tovább, Julit kéne ismét baszlatni, vissza is mennek hozzá a rendőrök. Most már Atikám a téma, mert ugye az ő névjegykártyája volt András zakójára illesztve. Miért? Mert András helyette ment el a buliba. Nocsak, ez hamarabb ki fog derülni, mint vártam. És már indul is a nagy felfedezés: akkor lehet, hogy Atikám volt a célpont? Úristen, lehet. Na, akkor meséljen csak, Júlia, milyen ember ez az Atikám? Vannak-e kétes ügyei? Nem, hát Atikám, ő soha, ő nem olyan! Juli védi tíz körömmel, de azért csak felsejlik az agya mélyén Atikám legutóbbi zűrös pénzügye, amit pont Juli fedezett fel, sikkasztás vagy ilyesmi, már nem nagyon emlékszem. De ezt persze nem mondja el, inkább ismét ledöbben. Ez az ügy bonyolultabb, mint gondolták. De azt azért hiányolom, hogy Juli nem köpi el, hogy Miklós eléggé pikkel Atikámra. Mondjuk, így elég hamar lezárulna az ügy.

bk297.jpg

Ezalatt Peti, Linda és Hanna a Clau-villában nyomoznak, mert feltett szándékuk, hogy kiderítik, ki a Juli szeretője, kivel akart elszökni. Mondjuk, a gyökerek nem tudják, hogy nem az ügyfélkörben kell keresgélni, de nem baj, megteszi az is. A Zs betűnél végre találnak egy vállalható kinézetű ürgét, akivel Juli talán lelécelt volna, de nem nagyon mélyednek el a témában. A Mátyás téri szépségszalon a következő snittben, vagyis KicsiSzabiék lakása két gyerekkel, és egy még mindig gyerekkel (értsd: Aliz) kozmetikává avanzsált. A három csaj uborkapakolással, és két-két uborkaszelettel a szemükön ülnek, és relaxálnak. Semmitmondó társalgás folyik az arc- és hajpakolásokról, majd Aliz elmeséli egy ezeréves cikisztoriját, amikor tojáspakolás után ment el bulizni, és a tojás lefolyt a haján. Bloá. Érkezik KicsiSzabi Olíviával, és bamm, már be is jelenti, hogy Olívia odaköltözik. Aliz persze lefagy, de a hisztit még itt megússzuk.

bk298.jpg

A Clau-villából már elpályázott a Peti-Linda páros, Hanna egyedül marad a közben hazaérkező Claudiával. A naccsasszony itthon is folytatja a Zsófi oltogatását, csak már más közönség előtt. Hanna igazából leszarja, de azért próbál hozzászólni a témához. Aztán kanyarodnak is a Juli-témához, szegény, elvesztette a szerelmét (höhö). Claudia sóhajtozik nosztalgikusan, hogy ő tudja, milyen nehéz ez, és gondol itt Valterra. Mondjuk, ezt nem Hanna előtt kéne, lévén neki az apja volt, de mindegy is, a lényeg nem változik.

bk299.jpg

Ismét KicsiSzabiéknál járunk, na, Aliz itt már elszabadítja a magas cét. Olívia nem költözhet és kész. Jó nagy vita alakul, még Géza is szóba kerül, meg a díleri karrierje, amiről Olívia felvilágosítja Alizt, hogy a Géza által terjesztett drogok akár Lucához is kerülhettek volna, vagy hozzá hasonló gyerekekhez. Aliz elgondolkodik, de szerintem oly mindegy ez neki, ő Gézát akarja vissza. És Olívia az oka, hogy Géza a sitten ül, szóval nem költözhet.

Zsófiékhoz ugrunk, Bartha épp szendviccsel kínálja nejét. Közben Claudiáról témázgatnak, a naccsasszony mindenben csak a rosszat látja, örök pesszimista, az életnek csak a rossz oldalát nézi. És igen, végre megjönnek ide is a rendőrök, András ügyben kérdezősködni. És hát nini, a főrendőr Andi barátja! Miatta úszta meg Zsolt, hogy spermadonor legyen egy hasonlóan gyönyörű gyerekhez, mint Oszi. Szóval egy kis bratyizás után a rendőrök rá is térnek a lényegre, meséljen csak Andrásról, tényleg összebalhéztak nemrég? És esetleg ő billentette meg Andrást a tetőn? Már csak ez hiányozna a házasságuknak, hogyha Zsolt megint börtönbe menne.

bk300.jpg

KicsiSzabiéknál már nagy családi összejövetel van, Bözsi mama is csatlakozott a bandához. Aliz továbbra is vergődik, Olívia nem jöhet ide, Bözsi mama győzködi, szóval végül Aliz belemegy, de csak egy feltétellel: ha soha nem kell a csajjal egy légtérben lennie. Ezt ki is fejti, hogy képzeli, mire Olívia feláll az asztaltól, és elhúz. KicsiSzabi megy utána, győzködi, de Olívia nem akar Tank Aranka lenni a családban, szóval inkább ne erőltessék ezt az összeköltözést. KicsiSzabi Olívia lelécelése után szavazásra bocsátja a kérdést, költözhet-e Olívia? Luca először nem szavaz, aztán KicsiSzabi és Bözsi mama kisebb nyomást gyakorol rá, szóval a kislány végül felveszi az áruló szerepét, és arra szavaz, hogy az Olívia odaköltözhet. Aliz persze besértődik, és ő is elhúz.

bk301.jpg

Miklósnál csörög a telefon, Nagysanyi végre fel merte emelni a kagylót. Miklós persze egyből leordítja, maga szerencsétlen, nem jó embert nyírt ki! Az a bátyám volt, és szerettem! Nagysanyi erre síri csenddel válaszol, mert hallgatni arany, mire Miklós gyorsan kihasználja a soha vissza nem térő alkalmat, hogy megfenyegesse: megkeresi, és seggbe rúgja. Nagysanyi azonban vérprofi, visszafenyíti azzal a lendülettel, hogy ha fel meri jelenteni, akkor ő is bemártja ám a Miklóst, és majd eszik együtt a rántott levest a rácsok mögött. Gondolom, azért alvilági leszámolásra még ne számítsunk.

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannamontanna 2013.01.09. 16:13:00

Dejóóó köszi! Na én Alíztól kiütést kapok. Amúgy abba a lakásba ő is csak úgy bepottyant, meg a Szabika is és az egész família. Ha jól emlékszem az a lakás mintha a Lacié és kiírt csajáé volt, úgyhogy akár mindeni hazamehetne végre. És akkor nem jut a HP eszébe tízévesekre ránctalanító pakolást tenni.. Ez a kettes számú rendőr amilyen sejtelmesen csak ír, csak ír... rafinált nagyon.

cyberrat 2013.01.09. 16:13:46

Jól láttam, hogy Nagysanyi nyújorkból telefonált haza?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.01.09. 16:37:49

@cyberrat: én is pont ezt akartam kérdezni.
Hiába no, nagymenő vérprofi bérgyilkos ez a nagysanyi.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.01.09. 16:41:32

Amúgy meg rohadjon meg aki kitalálta, hogy visszahozza azt a rókaképű Olíviát, hogy KicsiSzabi fején kevesebb legyen a pattanás.
Visszataszítóbbak és idegesítőbbek, mint Alíz, Juli, Attila és Timike együtt véve.

Mellesleg én se fogom tovább nézni ezt a szart, ha Miklóssal vitetik el a balhét.

K3rnel 2013.01.10. 01:30:07

Én már most is csak olvasom inkább, megvárom mi lesz a balhé vége, ha Mikin csattan megint az ostor, akkor az olvasást is felfüggesztem egy darabig. Vannak a sorozatban időszakok amikor xy személyt szívatják a lehető legjobban, amikor Mikin a sor, akkor mindig pihentetem a sorozatot 1-2 hónapra míg átállnak az írók egy másik szereplőre.

Túl sok a totálisan súlytalan karakter most a sorozatban, Balázs lehetne még akiben lenne potenciál, ha befejezné a maradék jópofizást is és hallgatna a faterra, a többiek, Vili bá, Laci, KicsiSzabi femili, ZsófiZsolt... Ugyanazokat a köröket járják újra és újra, mindegyik szerencsétlen, de egyik sem tudja. Ha nézem is felvételről nézem, mediabox-on meg tekerem az érdektelen részeket, két részt max 5-6 perc alatt meg is nézem.

hannamontanna 2013.01.10. 09:25:10

Na igen, ennél többre nem futja: Miki a rossz. Az előzmények mindig feledésbe merülnek. Az, hogy Atikám megcsalta és most hülyíti Nórát, meg Juli is Nórának önti ki a lelkét, miközben ....hát tudjuk, és szintén megcsalta a világ legjobb emberét, az nem számít. Az se, hogy kontár bérgyilkosok elnézik a célszemélyt. Mindig mindenki megússza, csak Miki nem. Elég fantáziátlan......

wfh 2013.01.15. 19:16:14

És ezek az új szereplők? Egyik borzalmasabb, mint a másik!! Linda új megformálója iszonyatosan rosszul játszik, nem is értem, hogy választhatták őt erre a szerepre. Timike meg beszédhibás, szegénynek minden második szavával problémája van, nem sikerül őket kimondania, elmismásolja az egészet.
És a rókaképű? Na, a maga nemében ő a leggázabb, ráadásul színésznek készült hálivudban? Komolyan mondom, a képzetlen színészek jobban játszanak, mint ez a róka...
süti beállítások módosítása