Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Teen Wolf - Farkasbőrben 1x07 - Night School

2012. szeptember 30. 13:00 - Smiley93

Ott folytatjuk, ahol az előző rész abbamaradt, hiába, ekkora függővéget nem lehet csak úgy lógni hagyni, ugye.  Hőseink rejtőzködnek, Pszichóalfa hasonlóképpen, mikor Stiles bezárná az ajtót, célszerszámért ki is surran. Prédát szimatolva rögtön elődugja a fejét Pszichóalfa is, de Stiles gyorsabban fut (na persze ezt a farkast még egy asztmás gyerek is lehagyja, emlékszünk még?). Spuri van az épületben is, nincs mese, hőseink csapdába kerültek. Stiles ismerteti a programpontokat: kirohanás kocsihoz majd elhúzás a tett színhelyéről, utána pedig Scott haladéktalanul beadja a felmondását Alfadokinak. Scott szerint a világ legjobbfej munkaadója nem lehet Pszichóalfa, és a legidegesítőbb Főfarkasa pedig aligha halna meg. Stiles szerint pedig dehogynem, és menni kéne. Ekkor fedezik fel Stiles addig tökéletes állapotú járgányának behorpadt motorháztetejét, röpítik is be nekik az ablakon a karmos kézjellel ellátott aksit is. Főcím.

Teljes képernyő rögzítése 2012.09.22. 225940.bmp.jpg

Tovább
komment

Halálos fogás 8x02 - Turf War

2012. szeptember 30. 10:47 - sixx

Az évadnyitóból kiderült, hogy már nem lehet annyi rákot lehalászni, mint korábban, legalábbis a vörösből, amit viszonylag könnyebb kifogni, meg minden. Bezzeg a kék, abból most lehet fogni bőven, de északon a körülmények még szarabbak, mintha a hatóságok direkt azt akarnák, hogy a világ eleve egyik legveszélyesebb foglalkozásának tartott rákhalászatba hetente hatvanan haljanak bele. A flotta egyik fele északnak, a másik délnek ment, régi arcok tűntek fel új hajókon, egy halászembert meg majdnem agyonnyomott egy rákketrec. Nyomassad a főcímet, Bon.

Screen Shot 2012-09-30 at 9.03.03 AM.png

Tovább
Címkék: halálos fogás
komment

Porrá leszünk - 1x05

2012. szeptember 29. 13:00 - G_Norton

Hullaviziten vagyunk, szerencsétlen flótást valaki fejbelőtte, Alexnek a bohóc mutatja meg a halott arcát, szuggerálja magát rendesen, hogy nem fog meghalni, és hazajut. A góré rögtön rápattan Simon Nearyre, nincs bizonyíték ugyan, de biztos benne, hogy Neary nyírta ki a saját csicskását valamiért. Egy Reeks nevű besúgótól megtudják, hogy Neary hol fog találkozót tartani, azonban az egyik fontos feladatot Chrisre bízták: tartsa szemmel Nearyt, hogy merre megy, de még ezt is el tudja bénázni, fogalmam sincs, hogy miért nem fokozták már le közlekedési rendőrré, a góré pedig lenyom egy király kis suszter, szabó, baka, kém-poént (stréber, pincér, katona, ribanc). Neary szobáját így is megtalálják, de a fickó nélkül, csak egy bőrönd van bent, meg egy ijedt fiatalember, akinek fogalma sincs semmiről, Nearyvel szerelmi kapcsolatuk van. Chris rátalál egy érdekes tárgyra amit ő túlméretezett fülbevalónak hisz, és rettentő félelemmel el is dobja azonnal, amikor kiderül, hogy az egy análdugó, igen, BUZIK alkalmazzák, ez rájuk durvább hatással van, mint Lugosira a feszület. Főcím.

01.jpg

Marcust, a bent talált fiút kihallgatják, hol van a lopott pénz, gyémánt, drog satöbbi, de Marcus ezekről nem tud semmit (mellesleg ő volt a Sherlockban a monszterkutyával riogatott ember), ő mindössze egy kellemes órácskát kívánt eltölteni szerelmével, a góré rögtön le is nyom egy facepalmot. Bollynak azért még megmondja, hogy szerinte a buzulást törvényi szinten kellene büntetni, Alex már meg sem lepődik ezen, és bocsánatot kér a vén medve nevében is. Shaz őszintén sajnálja, hogy a legjobb palik szinte mind melegek, Chris nem hiszi el, hogy Neary is az, pedig hát a gengszter Ronnie Kray is seggbandita (mellesleg paranoid skizofrén), sőt, ő egy konzervatív politikussal volt együtt.  Alex nem érti, hogy mit rugóznak ezen annyit, végülis szabad világ ez, a góré szerint nem is olyan régen még büntették a melegeket, Alex pedig a bűntetteire koncentrálna, nem pedig a leszopott farkakra, és tényleg ezt mondta, hiába pislog annyira Chris. A góré is motiválja őket erősen, rögtön a lovak közé csapnak, és felkeresik az informátorokat.

Tovább
Címkék: ashes to ashes
komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 1x06 - Heart Monitor

2012. szeptember 29. 11:00 - Smiley93

Scott és a kihalt parkoló – ez a páros nem jelenthet semmi jót, maximum farkastámadást, és lőn. Farkasfiú tejesüvegét farkas csócsálja meg, hősünk védekezésül autókat riaszt be, zseniális az összecsapás, kár, hogy a mobilját elfelejtette lenémítani. Ami annyit tesz: halott, de csak játszásiból, mert üldözője Derek volt. Főcím.

Teljes képernyő rögzítése 2012.09.22. 223355.bmp.jpg

Tovább
komment

Teen Wolf - Farkasbőrben 1x05 - The Tell

2012. szeptember 28. 17:00 - Smiley93

DVD-kölcsönzőben kezdünk, ahová Menőék érkeznek. Kicsit összevesznek a filmen (romantikus vs. sport), ami Menősrác elbizakodott „nemnézemmegmégegyszeraztanyáladzósbaromságot!"kijelentése után várhatóan a romantikus oldalra billen, hiába, ki mondta, hogy nincsenek női diktátorok? Menősrác kullog be Szerelmünk lapjait keresni, csakhogy bibi van: a kölcsönzős pasit időközben kinyírták, amitől Menősrác annyira megijed, hogy létrát fellökve komplett áramkatasztrófát idéz elő villódzással meg minden. Ezt a csaja nem veszi észre, mert új Facebook-profilképet készít éppen, végre egy karakter, akivel könnyű azonosulni. Menősrác odabent farkasszemezik egyet vélhető Pszichóalfával, aki elől a „Hívj be!" – dvd-khez menekül, stílusos. Pszichóalfát persze ennyivel nem lehet lekoptatni: miután Menősrácra dönti a polcokat, kicsit megkapargássza a nyakát, aztán kivágtat az ablakon, amit végre Menőcsaj is észrevesz. Főcím.

Teljes képernyő rögzítése 2012.09.22. 221030.bmp.jpg

Tovább
komment

Túlélés terepfokozaton 1x02

2012. szeptember 28. 15:20 - szabóZ

Az előző részben a túlsúlyos ázsiai amerikai sofőr egy vulkánról hozta le a brit kommandóst, aki mindenhol túlél, csak sebességet nem tud váltani. A stáb most is marad Dél-Amerikában, talán mert itt szép a táj, meg jó a kávé, csak most egy pöttyel arrébb, a chilei esőerdőben dobják le a tízéves, lehasznált Jeepet, hogy aztán a Bear Grylls-hasonmás, meg a tésztaleves mosolyú geek hazahozza az autót. Haza a civilizációba. Ugye mindenkinek megvan a South Parkból az a rész, amikor az egész osztály elutazik Brazíliába, hogy megmentsék az esőerdőket, aztán úgy berágnak a sok rovarra, mérges kígyóra, meg vad bennszülöttre, hogy inkább felgyújtják a picsába az egészet. Aztán meg dalt is írnak róla. Na hát Wut, a kaliforniai sofőrt nézve tényleg rögtön Cartman ugrik be: neki minden bokor a halált rejti, és ebben az epizódban random időközönként sikolt fel, és csapkod veszettül, pedig általában nem bögöly az, csak egy zsírosabb légy. Már a kocsiig elég nehezen jut el a mi Cartmanünk, bukdácsol az avarban, mint aki legfeljebb mozgólépcsőn közlekedett a plázában a McDonald’s és a Burger King között. Az autó kicsit oldala dőlve várja őket a dzsungelben, de nem úgy mintha ledobták volna egy helikopterről, sokkal inkább úgy, mintha gondosan beállított díszletelem lenne a Világok Harca Spielberg-adaptációjában.

Amíg a fiúk a kocsit próbálják négy kerékre állítani, el kell hogy mondjam, hogy a rész legnagyobb meglepetése, hogy az esőerdőben hideg van. Nem elég, hogy esik, és harapni lehet a párát, de még kurva hideg is van. Legalábbis Chilében.vlcsnap-2012-09-28-15h14m57s29.png

Tovább
komment

Váratlan utazás 1x12 - A jó boszorkány

2012. szeptember 28. 15:00 - nemon

Vajon ki lehet ennek a szép címnek a tulajdonosa? A boszorkányra lennének gondolataim, de a "jó" jelző eléggé leszűkíti a kört. Havas, csodaszép látvánnyal nyitunk, amely rögtön az iskolára vált. Hetty néni betűzni és helyesírni akar a gyerekekkel, ez érdekes órának tűnik. Felix-szel kezdődik a felelés, akinek már az is nagy kihívás, hogy megértse a "strázsált" szó jelentését, de ez különösképpen Hetty nénit nem érdekli, elvégre helyesírás óra van, nem értelmezési óra, a terembúráját már. Bötűzze le a szót, a többi nem számít. Természetesen értelmezés nélkül nehéz eleget tenni a feladatnak, Hetty néni bizony csalódott, de a dolog akkor kezd kínos lenni, amikor még Felicity sem tudja a jó választ. Talán mégsem ártana elmagyarázni a szó jelentését. Andrew az egyetlen, aki érti is a szót és le is betűzi, taps a vége.

Vágólap-1.jpg

Tovább
komment

Barátok közt 6205-6206. rész

2012. szeptember 28. 14:00 - nyuszi01

Atikám lelépett otthonról. Hogy hova, azt nem tudni. Tomporka be lett fenyítve apuci maffiózó barátja által, csendben rágta is a takarót emiatt rajzfilmet nézve. Lucuska a kisbolt padlóján elheverve ment a tollasbálba, mire Laci engedélyezte Aliznak, hogy a gyerekkel együtt felmenjenek aludni, sztornózva az éjszakai műszakot, amit majd Gizi vesz át másnaptól.

Nóráéknál kezdünk, ébredezik a balhés éjszaka után, és Atikám helyett Timike hortyog mellette. Jön is a szenvedős arcszerkezet, látszik, hogy refreshelte a memóriát, és rájött, hogy Atikám bizony megpattant. Juliséknál folytatjuk, ő is kínlódik, de ő a kanapén ülve, Atikámon elmerengve. De csöngetnek, rendőrség, tuti, hogy a Petiért jöttek meg a drogokért. De nem, Andrást baleset érte, meghalt. Na baszd meg, már kiírták? Julis színpadiasan el is ejti a csészét, aztán jön az ébredés, csak álom volt. Huh, már megijedtem, hogy szegény András úgy hó meg, hogy nem tudja meg, milyen kis hűséges felesége volt. Jön is a férj, Julis meg csak les, mint borjú az új kapura. Úgy nézel, mint aki szellemet látott, mondja András, hát ha még tudná, hogy ő az a szellem. Ő ejtette el a poharát, de Julis leszarja, vakerál valamit a Mátéról meg az óvodáról, aztán főz egy újabb kávét, készül a szombati kávé világnapjára.

bk62.jpg

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Gossip girl - A pletykafészek 1x14 - The Blair Bitch Project

2012. szeptember 28. 11:00 - Agent "V"

Itt a Platykacica(!!!!!!) megint és remélem,hogy most kivételesen ott folytatjuk a dolgokat, ahol múlt héten abbahagytuk, mert ezek a pöcs írók hajlamosak félig befejezni az epizódokat és aztán 5 rész múlva térnek vissza a problémára.Ugye ott tartunk, hogy mindenki azt hitte, hogy Serena terhes, de közben mégsem, csak Blairt próbálta rávenni, hogy csinálja meg a tesztet, akiről aztán kiderül, hogy Nate és Chuck is megvolt neki, ezért aztán mindenki kiközösíti, még Chuck is leoltja, de aztán jön Serena és az utolsó percben megakadályozza, hogy elszökjön a gondok elől.

1.png

Tovább
komment

Barátok közt 6203-6204. rész

2012. szeptember 28. 09:00 - nyuszi01

Zsoltot is be lehet szaratni, tudtuk meg az előző epizódból. Kétszer is retteghetett, ugyanis kedves kislánya blöffölt, hogy rászabadította a zsarukat, aztán a drogdíler maffiózó kollégája szabadította rá saját magát. Bandita lelécelt muterral Keszthelyre, mert hát nem jó azért rosszban lenni Zsolti bácsival; Aliz pedig megint szopóágra került, merthogy ő lesz az éjszakás. Innen folytatjuk.

Már megint Julis és Atikám mandulaműtétjével nyitunk, azt hiszem, már az epizód elején hánynom kell. Juliska sírva fakad, no mi van, megszólalt a lelkiismeret? Ő nem tudja megtenni, bezzeg Atikám igen. Megy Németországba Julis is, úgy tűnik, bár ahhoz még Nórának és Andrásnak is lesz egy-két keresetlen szava. Vagy keresztbe fekszenek a küszöbön, miután meggyomrozták mindkettőt. Én legalábbis így tennék.

Zsolt jópofizik a maffiózóval, ugye nem gáz, hogy kiszállok? Áh, neeem! Vigyorog is a pofa, aztán egy jól irányzott ütéssel lebaszarintja a konzerveket a polcról, Zsolt meg azon nyomban maga alá csinál. Nem úgy van az, haver. Ide egyszer beléptél, nincs kijárat, max ha kinyiffansz. Nem szó szerint ezt adja elő a faszi, de ez az értelme. Bartha be van fenyítve, jobb, ha kétszer is átgondolja, mikor hova lép be és honnan ki. Mondjuk ez egy kutyaszarnál érdekes lenne. Szóval, az a helyzet, hogy Tomporka miatt akar kiszállni apuci, mert hát kicsit veszélyes a kiscsaj, kihívja a zsarukat meg ilyesmi. Maffiózó haver egyből megért, az ő gyereke még csak pelenkás, de már nagy spíler, gengszter lesz az is, már most látni rajta. Szó szót követ, végül egész baráti hangnemet ütnek meg, maffiózó megnyugtatja Barthát, hogy majd megoldja valahogy a bizniszt.

bk53.jpg

Tovább
Címkék: barátok közt
komment
süti beállítások módosítása