Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kutyákok 1x09 - Pimp Daddy

2012. július 08. 10:00 - Gabba

Magyarra a címet mindközönségesen stricinek fordíthatjuk, és hogy vajon ki lesz az a szerencsés, akire ráilleszthető ez a foglalkozás, az mindjárt kiderül. Napsütéses reggeli ébredés az ágyban, Hank és Gretchen egymást átkarolva csókolózik és szépeket mond egymásnak, na most ez egy másik film vagy csak wishful thinking? Természetesen az utóbbi, Hank csak álmodta az egészet, és felébredve szomorúan ücsörög klottgatyában az ágyon. Bal karja a múltkori sérülés miatt felkötve, a bevásárlást is Britt intézi, éppen most érkezik és pakolja el a kajákat a hűtőbe. Hank átnézi  a reggeli postát, a levelek között Jason és Gretchen esküvői meghívója is ott lapul. Ugye nem akarsz elmenni, az esküvő nem lesz olyan jó buli, mint amilyen az eljegyzési fogadás volt, figyelmezteti Hanket. Érkezik a gyógytornász is, és miközben Hank a kézisúlyzót emelgeti, feladattal bízza meg a lábadozó pácienst. Kiskorú unokatestvérétől elcsórtak 400 dolcsit, azt kellene visszaszerezni. Soványka megbízás, de azért Hank elvállalja, viszont Britt nem engedi akciózni: Te csak pihenj, majd én intézem a dolgot.

Pimp01.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

El Barco - A Bárka 1x09 (spanyol LOST)

2012. július 07. 12:00 - Sigismundus

Na mivel kezdjünk, hát Valeria tanmesével. Mely szerint ha sok játéka van az embernek akkor nem is tudja milyen jó az. Akkor érezni igazán, ha már hirtelen kevés a játéka valakinek. Akkor viszont az lesz a fontos, hogy legyen akivel meg tudja osztani a játékait. Apu és Julian bácsi épp nem érnek rá, mert a radaron feltűnt egy felszíni hajó, azt próbálják követni. (Itt jegyezném meg hogy a történet végre felpörög, mindenki tökösebb, kevésbé sírósabb. Valószínűleg a LOST stábjából importált írók mostanra tértek magukhoz a sambucha-részegségből, és gyógyultak ki az olviaolaj-túladagolásból)

Tovább
Címkék: el barco
2 komment

Barátok közt - 6151-6152.

2012. július 06. 17:38 - villanella

Elérkeztünk ide is, nevezzük évadzáró epizódnak a péntekit, ami lehetett volna izgalmas is, ha kivágtak volna úgy 23 percet, ami unalmas volt. Egyébként nem tudom túltenni magam a Rózsák háborúja színházi előadásán, amelyben Barta Zsolt és neje játszanak, aki ugye a Rózsa tulaja, istenem, de szép az élet, hogy ilyen cukiságokat vet elénk olykor, s olykor. Tessék, szeptemberig ez az utolsó hogyvolt.

rozsa.jpg

Tovább
10 komment

Zsaruvér 1x18 - Az igazat megvallva

2012. július 06. 15:00 - Chat Géza

Már szól is valami fancy zene, de most kivételesen nem egy buliban vagyunk, hanem Danny Reagan kocsijában. Már csörög is az asszony, hogy az éjjeli műszak után hozzon már egy kis tejet. Annyira tipikus. Danny beugrik kedvenc éjjel-napalijába, jópofizik egy sort az eladóval, míg az utcán egy kellő mértékben lesötétített ablakú terepjáróban két tag arról dob fel pro-kontra érveket, hogy miért kell megölni azt a bizonyos embert. Azt hinnénk, hogy Dannyről beszélnek, de miután az illetékes pisztolyhős egy tök másik fazont vesz célba és trafálja tüdőn egy jól irányzott golyóval, egyértelművé válik, hogy nem Danny a célpont. Reagan egyből tűzharcba keveredik, de hiába. Itt már csak a mentők segíthetnek, vagy már ők sem. Frank, izzadtságtól gyöngyöző homlokkal ébred az éjszaka közepén, megszólal a telefonja, megkapja a híreket. A telefon letéve dob egy köszit istennek, hogy a fiának nem lett semmi baja.

1.jpg

Tovább
Címkék: zsaruvér
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 4x22 - Végtelen szerelem

2012. július 06. 13:00 - leeann

Melinda és új Jim az esküvőjükre készülnek, semmi nem olyan egyszerű, mint aminek tűnik, főleg ha szellemek zavarják meg az előkészületet. Egy szellem csapódott Ned egyik osztálytársához, aki magával hozta a tanulócsoportba is.  Serena, a kísértett lány otthon sincs jobb helyzetben, mert miután lefekszik aludni, alvajárni kezd. Serena anyja nagyon megijed, hogy nem találja otthon a lányát, ezért Deliánál kezdi a keresését. A lány előkerül, de nem emlékszik semmire, és nem érti, hogy mit lődörög az utcán.

sze 4x22-1.jpg

Melinda másnap elmegy Serena anyjához, és elmeséli a szellemképességét, majd elmondja, hogy a mostani szellem valószínűleg védeni próbálja a lányt valamitől vagy valakitől az otthonában. Az anya nem lepődik meg semmin, és a házba invitálja a látót. Miközben Mel anyuval társalog, a suliban is érdekes dolgok történnek. Serena frangipáni virágot és lepkéket talál a szekrényében, amit először nem tud mire vélni, majd az egyik osztálytársának tulajdonítja az érdekes meglepetést. Az osztálytárs Jonathan durván kikéri magának a gyanúsítást, majd nem sokkal később kis híján megfullad a krétaportól. Úgy látszik, Melnek igaza van, a lányt tényleg védi a szellem.

Tovább
Szólj hozzá!

Barátok közt - 6149-6150.

2012. július 06. 11:00 - Mésza "Abdul" Jani

Zsolt nem tűri jól a zsarolást, talál olyan indokot, amiért Bandika végül is feladja. Ám később András hatására (is) meggondolja magát, és a kamasz lesz a futár. Vilmos fogyózni kezd, Géza azt hiszi, Gizike miatt, de később kiderül, teljesen más az oka annak, hogy az apja nem szalonnát eszik reggelire. Egyébként később az öreg Kertész Gizi miatt összeveszik Bözsi nénivel is. A lányok jelmezbálba mennek, ahova Oszit is meghívják. Zsófi megint alkot, de ezúttal nem milliókért vásárol, másként jut új ruhához. Később az előbb említett két szál összefonódik, amiből Szentmihályi elég rosszul jön ki.

bk_6149_1.jpg

6149. rész

Zsolt elmagyarázza, mi a zsarolás, de Bandika kitartó, nem szeretne lemondani a könnyű munkáról. Nem marad más Barthának, mint hogy gyorstalpalót tartson meggyőzésből. Ananászkonzerv, fáj, ha nagy erővel csapódik a bordának, ha még ruhába is tekerik, nyoma sem marad. Ez hatott, végül mégis a maffiózó nyert, az ő meggyőzéstechnikája bizonyult jobbnak, pedig tuti nem járt a BME-re.

Tovább
Szólj hozzá!

Reklámőrültek 03x09 - Wee Small Hours

2012. július 06. 09:00 - wizdog

Betty kéjesen lehever a díványára, és kisvártatva már egy férfi kéz cirógatja az arcát. A kéz elkezdi lassan vetkőztetni, majd Henry Francis hajol be egy csókra - ám ekkor megszólal egy telefon Betty oldalán. Don átnyúl Betty fölött: Connie Hilton az. "Szokta magát emészteni bonyolult problémákon?" - kérdezi az öreg. Betty már kel is, mivel a gyerek is felébredt. Az öreg ki akarja a terjeszteni a szállodaláncot. Akár a Holdra is. Ki is adja az ukázt: Don készítsen prezentációt a belföldi szempontból nem annyira sikeres New Yorki szállodákról aznap délig. A kis Gene Betty mellén érkezik a hálóba: ő most a másik akarnok Draperéknél. Don úgy dönt, bemegy az irodába.

s3e9connie_1.jpg

Az úton befelé, Don Suzanne Farrelbe botlik. Némi unszolás után Don felajánlja, hogy hazaviszi a nőt, akinek a szabadsága újból elbűvöli: hajnalban kocog, és nagyon megérinti Martin Luther King "Van egy álmom" beszéde, amit autórádióban hallgatnak. "Ki maga? Tiszta, vagy együgyű?" - kérdezi vágyakozva Don, majd miután a nő lakásához értek, kávéra invitálja, de a Suzanne hárít ("Talán a túl sok kávé miatt nem tud aludni!"). Az irodában Don halálra rémíti a titkárnőjét, Allisont, aki nem vette észre az alvó férfit. Don a diktafonja mikrofonjával a kezében aludt el, hogy Connie-nak felmondja az értekezését. Kiderül: Connie nem Európába, hanem Kaliforniába utazik.

Tovább
3 komment

Castle 3x24 - Knockout (ÉVADZÁRÓ)

2012. július 05. 13:00 - Zenóbia

Nem túl meglepõ módon az évadzáróban ismét elõtérbe kerül Beckett anyjának meggyilkolása. Aki elvesztette a fonalat, az ezt a részt olvassa vissza. Legutóbb ott hagytuk abba, hogy bérgyilkos Lockwood börtönbe került, de azt azóta sem árulta el, hogy ki volt a megbízója, így ezen a ponton ismét megrekedtünk. Castle büszkén lobogtatja Derrick Stormról  az új világmegmentõrõl készülõ képregényalbumot a fiúknak, Beckettnek is lobogtatná, de az éppen a heti túrájára ment Lockwoodhoz, hátha most mond is valamit. Lehet, hogy mondana, ha nem vitték volna át egy órával ezelõtt az elkülönítõbõl az általános gyûjtõbe. Kate kiakad, mert ott tartják fogva Gary McAllistert is, és biztosra veszi, hogy Lockwood elsõ dolga lesz kinyírni õt. Rohannak, hogy megakadályozzák. Gary kap egy percet, hogy nézegesse a családi fotót, aztán hanyattvágja magát az ágyon, immáron örökre. Lockwood letakarja a fejét egy fehér kendõvel, gondolom minden zsebében tart egyet, hátha valakit ki kell nyírni csak úgy spontán, és elõveszi a kését.

3x24_castle1.jpg

A seggébõl ha jól sejtem, mert azért csak megmotozták már, amikor áthozták. Persze elkésnek, már csak a könyékig véres Lockwood lélegzik a cellában, az meg minek. Kate a várakozásokkal ellentétben örül, mert végre történt valami. Lockwood nem véletlenül került át a gyûjtõbe, hanem hamis paranccsal. Valaki korrupt a börtön alkalmazottai közül, emiatt a fiúk teljes pénzügyi átvilágításba kezdenek. Amíg ők ezzel foglalkoznak, addig Castle-ék Lockwood vádemelését ejtik útba. A tárgyalás megkezdõdik, de mi nem a bírónõre figyelünk, hanem a három rendõrre, akik határozott léptekkel bemasíroznak és leülnek a második sorba. Kate-nek egybõl leesik, hogy valami nem stimmel, de mire ezt kimondja már dobják is a füstbombát, le a földre de gyorsan. Kate lelkesen lövi a helikoptert amivel meglépnek, de ez most csak golyópazarlás. Így már nem hangzik olyan viccesen Lockwood neki szóló utolsó mondata, miszerint Kate nem rejtõzhet el a megbízói elõl. Na akkor megint ott vagyunk ahol a part szakad, akinek köze volt az anyja ügyéhez, azokat Lockwood kinyírta, most pedig õ maga is meglépett. Lockwood a börtönbõl minden héten felhívott egy számot, de az sosem vállalta a beszélgetést, egészen négy nappal ezelõttig.

Tovább
Címkék: castle
8 komment

Csajok 1x05 - Hard Being Easy (Kemény, ha ellágyulsz)

2012. július 05. 10:00 - Chat Géza

Charlie gyengéd utalásokkal – olvasd már fel bazmeg – kéri meg Hannaht, hogy legyen olyan drága és narrálja a naplójában leírtakat. Marnie próbálja menteni a menthetőt, hogy Hannah biztos csak össze-vissza irkált abba a szarba, de hát minek írt volna hazugságokat a saját naplójába, baszkikám? Charlie kirohanásának fénypontja következik, mikor is szarból összeeszkábált asztalát felkapva, a lépcsőn lefelé haladva búcsúzóul ordibálja, hogy: „Hülye picsák vagytok mind, basszátok meg!” A vihar elvonultával Hannah megszeppenve ül a kanapén, és ekkor elérkezettnek érzi a pillanatot, hogy feltegye a nagy kérdést. Amúgy szerinted, eltekintve attól, hogy a magánéletedet kivesézve, a lényegre rátapintva, egy laza körmondattal sikerült tönkrebasznom a Charlie és közted lévő kapcsolatot, tetszett az írásom? Szerinted jó volt? Persze, hogy bazmeg. A reggelinél már kicsit derültebbek a lányok. Hannah prezentálásában, disznók módjára történő gabonapehely szürcsölés közben, Marnie felvázolja a haditervet. Kurvás ruha és smink, meg a szánom-bánom arckifejezés, és már kész is a „visszahódítom Charliet” outfit.

1.jpg

2.jpg

Tovább
Címkék: csajok
1 komment

Tüskevár 1x03 - A szökevény óriás

2012. július 04. 12:00 - Gabba

Elérkezett a múltkori részben említett szerda, Ulrik napja, ezúton hívom fel a figyelmet arra a különös egybeesésre, hogy a hogyvoltírótól nem teljesen függetlenül jelen poszt megjelenésének napja szintén szerda, és a naptárból Ulrik neve kacsint ránk. Tutajos persze ezzel nem sokat törődik, jobban lefoglalja lassan gyógyuló égett háta, fájdalmas sziszegéseket hallatva közlekedik fel-alá a gunyhóban, még a vállára terített könnyű lepedőt is nehéznek érzi. Pár pillanatra hazagondol, mert eszébe jut a szomszéd házban lakó Csepregi Évike, aki minden nyáron saját szerzeményű dalocskáját énekelgeti a gangon, miszerint: Nyár van, alig-fürdőruhában égetem magam a napon… Kisanyám, a te leégésed sehol sincs az enyémhez képest, morogja magában.

Szökevény01.JPG

Tovább
Címkék: tüskevár
16 komment
süti beállítások módosítása