Az előző részben ott tartottunk, hogy míg Victoria hírneves német cukrásztanodákban sajátítja el a kandírozott Schupfnudel elkészítésének csínját-bínját, Ted pár ezer kilométerre tőle igencsak senyved a távkapcsolat embert próbáló kötelezettségeitől, a heti két telefon már mázsás ballasztként nehezedik életére. Valószínűleg Victoria sem lehet ezzel nagyon másképpen, mert komoly beszélgetésre jelezte igényét, biztos nem a Podolski-Klose csatárkettős Nationalelfben való szerepeltetéséről akar lamentálni, bár akkoriban ez is kétségtelenül megért volna egy nemzetközi tarifájú hívást. A cukrászlány hívása azonban valahol elakadt az éterben, így jó pár órával a megbeszélt időpont után Ted arra érkezik haza a kareoke-bárból, hogy Robin hívja, helló, nem akarsz átjönni? Éjjel 2 óra van amúgy. Innen indítunk. A következő események éjjel 2 és 3 óra között történnek. A cím alapján sok jóra nem számíthatunk, remélem, azért annyira nem durvulnak el a dolgok, hogy nukleáris támadás indul a McLaren’s bár ellen, és emiatt valakit térdkalácson kell lőni a „Tell-me-where-the-bomb-is” reszelős hangú szajkózása közben.
Kezdetnek megkapjuk a tételmondatot: Ted anyjának visszatérő tanácsa volt, hogy hajnali kettő után a józan ítélőképesség már kényszerszabadságon hesszelget, így semmi jó nem történhet ilyenkor. Az állítás első részét nehéz lenne megtámadni, a második részt illetően Ted anyja biztosan nem egyeztetett a Piaf, vagy a Cha-cha-cha Kálvin téri bázisának törzsközönségével, a pesti dekadencia legendás fellegváraiban ezzel biztosan vitatkoznának. Mindenesetre az epizódban Ted szerint igazolásra kerül az állítás. Hogy miért is, ahhoz először is flashbackeljük végig Robin napját.
Reggel egy kutyaalom szerepét magára öltő ágyban ébred, friss, boldog, vidám, nem is indulhatna jobban a napja. Azonban korán kapja az első gólt: Lily óvodájában a karrier-napon hiába áradozik a riporter szakmáról, a nagycsoportosokat annyira érdeklik a munkája, meg a kutyái, mint Hoffmann Rózsát az angol nyelvoktatás. Van vőlegényed? Miért nincs? Magányos vagy? Esetleg leszbikus? Kapja sorozatban a gyomrosokat, a kis szörnyetegek secperc alatt lekapják a tíz körméről. A végén a csaj még Barney-tól is belepkézik egy potyát, aki varázsol pár lángnyelvet, így vele szemben egy százforintos bűvésztrükkel leveszi a lábukról a pirománia iránt fogékony kölköket. Barney a gyerekek nyelvén is ért, lassan azon sem lepődünk meg, ha van egy szóbelije tarajos gőtéből. (Ja, és a munkájáról továbbra is annyit tudunk, hogy „Kérlek…”)
Gyenge kezdés után erős visszaesés, a tévéstúdióban napközben Robint elkezdi kóstolgatni bájgúnár kollégája, aki úgy néz ki, mint akire ipari hajzselé koncentrátumot öntött egy éppen kirúgott, haragos kedvű sminkes. Pasi a láthatáron? Kap ismét egy tust Robin, aki tagadja a dolgot, de közben úgy karattyol Tedről, hogy egyértelmű a helyzet. Ettől függetlenül a helyi Madam Tussods’ múzeum szökött reprezentánsa javasolja, hogy igazán szexelhetnének, amolyan miért ne alapon, elvégre ő úgyis jó benne, és élvezni fogja, az sem érdekli, ha Robin közben óriás gobelin falikárpit készítésével foglalja le magát. A testét valószínűleg rendszeresen folyékony viaszban áztató bemondótárs még azzal a tételmondattal gazdagítja a sorozatnézők kollektív tudatát, hogy a szex klassz dolog. Ha Robin is egyetért, hívja fel.
Robin hazaér a kemény nap után, a drágalátos kutyái meg oda se bagóznak, csak fetrengenek a nappaliban, mint Dombi Tibi a tizenhatos vonzáskörzetében. Nagy magányosan kitölt magának egy pohár vörösbort, majd rövid agyalás után belecsavarja az üveg teljes tartalmát a pohárba. Tépelődik egyet Mr. Jelly névjegykártyája felett, aztán felhívja Tedet. Átjössz? Eddig a visszatekintés, 2 óra van, most kéne ágyba bújni Ted anyjának intelmei szerint. Ennek csak részben mond ellent a srác adekvát kérdése: Miért? Mégis mi történt? Milyen hülye kérdés már ez, néz elképedve Robin. Ki kellene próbálni az új gyümölcsfacsarót, éjjel kettőnél nincs jobb alkalom erre. Ted számára logikusnak tűnik, hogy hajnalhasadtáig teleshop termékpróbát tartsanak, elvégre imádja a facsart narancslevet. „Hajnal kettő után menj aludni, mert rossz döntéseket hozol.” Mosby-mama figyelmeztetése valami távoli szólamként felsejlik, majd azzal a lendülettel el is hal. Ted úgy dönt, átmegy, induljon a facsarás.
A taxiban önigazolásképpen elkezdi a taxisofőrnek magyarázni, miért is nem probléma, amit tesz. Csak barátokként facsarunk, nem arról van szó. Egy-null. Barátnőm van. Kettő-null. Igaz, Németországban. Kettő-egy. Azt ígérte, felhív, mégsem hívott. Kettő-kettő. A taxis nagyjából leszarja, mi lesz a végeredmény, de gólonként húz egyet a laposüvegéből. Új taxis, Ted közben egyetlen biztos pontként szorítja magához a facsarnivaló gyümölcsöt, mint Kázmér Huba tigrisét, hamarosan beszélni is fog hozzá, az idegállapotát látva.
A következő taxiban új meccs kezdődik, Tednek ugyanis megjelenik Victoria, legalábbis a lelkiismeretének kivetülése Victoria képében: Emlékszel még rám? Tudod, a barátnőd vagyok. Itt Ted elkezd magával harcolni érvek és logika mentén, amibe csak a meztelen Robin elképzelése zavar be időnként. Na, nem mintha az nem lenne erős érv. Várhatóan meg fogja győzni magát. Vagy fordítva. A játszma szimultán partivá bővül, amikor a srác telefonos segítségért folyamodik. A többiek még mindig a kareoke bárban vígadnak, amikor Ted vázolja a szitut Marshallnak, aki időt kér. Az időkérés arra pont megfelelő, hogy Marshall és Barney vitázzon egyet, hogy melyikük Ted legjobb barátja. Csak fontosabb ennek az eldöntése, mint a segítségnyújtás, tartsuk a sorrendet.
Ted próbálja Victoriát hívni, lelke rajta, ő igazán igyekszik, közben ismét megjelenik a lelkiismeret-csaj a taxiban, amitől a hideg rázza ki Tedet. Mondjuk, nem túl jó jel egy párkapcsolatban, ha a barátnő képzeletbeli megjelenése a sárgaláz tüneteit váltja ki. Marshall telefonos támogatásképpen próbálja lebeszélni Tedet: Helló, Robin környékén mérgező savas folyadék marja ki a betont, alulról integet a Sátán, Szaddammal karöltve. Nem elég meggyőző Ted számára. Amúgy sem fog történni semmi, nyugtatgatja saját magát is. Lily átveszi a stafétát, és elmondja az igazságot: Robin beléd van esve. Menj haza, mert ebből dugás lesz, nem gyümölcsfacsarás, legalábbis utóbbi max levezetésképpen. Ted arcára előbb a megdöbbenés ül ki, majd azt elzavarva a helyét átveszi a boldogság. Barney Lily számára lefordítja, hogy milyen tanácsot is adott: Ne menj fel egy gyönyörű nő lakására, aki le akar feküdni veled. Ja, és még frissenfacsart gyümölcslevet is kapsz utána. Na, ha valami, akkor ez fogja átbillenteni a mérleg nyelvét.
Tednél a józan ítélőképesség már vagy aludt, vagy Ted fejbeverte egy bazinagy husánggal, és csak azért nem mondja, hogy Csapj a lovak közé, kocsis!, mert az ilyesmire érzékeny a taxislélek. Robin házának lépcsőjén a Victoria-tudatalatti ismét tesz egy kísérletet a megállítására, de kudarccal jár, örüljön, hogy nem kapott ő is egy fejbeverést. A srác felmegy, borral kezdenek, a gyümölcscentrifuga érintetlen marad. Mindenki iszonyat zavarban van. Robinnak szar napja volt, és őt szerette volna látni a végén, meg kíváncsi, hogy ment a beszélgetés Victoriaval? Ted nem sokat teketóriázik, behazudja, hogy már szakítottak. A cél meg az eszköz, ugye, Machiavelli csak jelenthet Tednek. Robin széles vigyorral ujjongva sajnálkozik a híren, metakommunikáció rulez. De ő tényleg sajnálja, ez csak a munkája része, meteorzáporos világvégéről is hasonló ezerwattos mosollyal keretezve tudósítana.
A többiek a Kareokezó Koreai Elvist hallgatják, mondja valaki, hogy nem bukkannak fel istenadta tehetségek az ilyen helyeken. Ha lehet még fokozni a rock’n’roll-isten teljesítményét, akkor egy Koreai Elvis valóban kétszer végtelenül király, de a Marshall-Lily páros azért már hazakocogna. Elmúlt két óra, ilyenkor semmi jó nem történik. Barney kész a tézis cáfolatára: a Liberty Bell megnyalása, egy majdnem édesnégyes, mind azt igazolja, hogy kettő óra után válnak a történetek legendássá. A Nagymező és Kazinczy utca harcedzett éjjeli vándorai elég befogadóak lennének vele. Bizonyításképpen meginvitálja Koreai Elvist, hogy csatlakozzon a társasághoz, aki ezt örömmel megteszi. Később a Király délkelet-ázsiai reinkarnációja egy privát szerenádot is elduruzsol Lilynek, majd rányomul, amire válaszul a belevaló óvónő szimplán tökönrúgja. Ezzel Barney állítása csattanós igazsággá formálódik: éjjel kettő után bizony hogy legendás dolgok történnek. Q.e.d.
Robinnál a nagy zavarodottságban a telefonok körül zajlik a beszélgetés, Ted új telefonja pont ugyanolyan, mint Robiné, egy része mindig is ezt érezte hozzáillőnek. Csodás a metafora, de nem kell az ezotévé fizetett tisztánlátójának lenni annak megsejtéséhez, hogy ha két ugyanolyan telefon feltűnik a képernyőn, abból bizony zavaros félreértések lesznek. Nagyjából ez lehet az amerikai forgatókönyvírók nagykönyvének második alapszabálya. (Az első meg valami olyasmi, hogy ha egy rendőrnek/ügynöknek/nyomozónak túl sokat szerepel a felesége, annak bizony csúnya vége lesz, amint arról Brad Pitt vagy Kiefer Sutherland karakterei sokat tudnának mesélni. Már amennyiben mondjuk Jack Bauer az a sörözés közben sztorizós típus lenne.)
Ted hívást kap a rock mennyekbe távozott királyának földi helytartójától (aki ekkor még ép mogyorókkal rendelkezve bandázott együtt a többiekkel). Ted a folyosón vázolja a szituációt, hülyeséget csinált, azt mondta, hogy már szakított Victoriaval. Marshall pengős malac állapotba helyezi haverját, de Lily sem kíméli, előbb kell szakítani, csak utána jöhet a gyümölcsfacsarás-turmixolás kombináció. Most érkeztünk el oda, hogy pajszerral feszegetjük a súlyos morális kérdéseket. Mindezt éjjel fél háromkor, a józan ítélőképesség meg ki van hagyva az egyeztetésekből rendesen. Ted magyarázata mindenre: de hát ő Robin. Erről valóban nem érdemes vitát nyitni. Ennek ellenére végül Ted megígéri Lily-nek, hogy hazamegy. Meg is kísérli, ígéretes részeredményt produkálva egészen ajtóig jut, ott Robin átöleli és csókolózásba fullad a búcsúzkodás.
Tednek önmagával, a taxisokba oltott Victoria-féle tudatalattival, és a barátaival vívott küzdelme itt félbeszakad, a másik felet technikai KO-val leléptetik. A közönség őrjöng, a győztes őrületben merül alá a nyeremény élvezetében. Robinnal célba veszik a szobát, de Ted előtte még kimegy a mosdóba, telefont bújtatva a kezébe, hogy felhívja Victoriat. Aki már ott várja az élő lelkiismeret megtestesüléseként. Ted győzködi a szerepben Victoriaként brillírozó önmagát, hogy most azonnal felhívja, szakítanak és szabad ember lesz. Majd a másik szerepben arról győzködi magát, hogy a szakításnak nem a legelegánsabb módja a következő elkapandó csaj wc-jéből intézni a kisdologgal szimultán. Ted válasza egyben a rész beszólása: Semmi sem tökéletes.
A végén Ted elfogadja, hogy tartozik Victoriának egy normális telefonbeszélgetéssel. De haza azért nem megy, mert végül is csak egy pár órát csúsztat, testvérek között is egy éjszakát, nagyvonalúan kezelve az időzónákat pedig akár rendben is lehet. A dinamikus időinkonzisztencia azért nagy úr, de azt is mondhatná, hogy megszerzett dugást későbbre tolni vétek. A morálisan ingoványos talajon öles léptekkel átgázoló srácot végül Lelkiismeret-Victoria kiüti egy jól irányzott mondattal: Nem a te telefonod van nálad. Kimegy, Robin épp az ő telefonján beszél Victoriával: A barátnőd volt az, vissza kéne hívnod. Robin otthagyja Tedet hazugságai és a telefonok kusza hálójába gabalyodva. Ted elindul haza, a taxiból felhívja Victoriát és szakítanak. Így rövid időn belül két fontos embert is megbántott, és mindez nem történt volna meg, ha hazamegy kettő után. Vagy ha nem vesz új telefont, persze. Az mindenesetre nem világos, hogy Mosby-mama tételének végül Barney-féle cáfolata vagy Ted-féle igazolása az erősebb. De a bonyolultságát tekintve az állításnak mindenképpen valahol a Fermat-sejtés mellett a helye.
Facebook kommentek