Hogy volt?

Murdoch 2x10 – Murdoch.com (Murdoch.com)

2012. december 17. 15:10 - parcihocok

Szokás szerint Murdoch elmélyült babrálásával kezdünk a rendőri irodának kevéssé, inkább kutatóműhelynek beillő szobájában. Ebbe sétál be Enid, kezében egy cserepesnövénnyel, mondván hogy kell egy kis feminin hatás a nyomozó irodájába. Murdoch arca mindent elárul (te jó ég, ez a nő legközelebb függönyöket is hoz, és még a bugyijait is bepakolja a fiókomba), de persze csak udvariasan ledobja a növényt az asztal közepére. Ja, a sétát meg elfelejtette, a kutyamindenit, ez a koponyarekonstrukció lefoglalta. A kínos jelenetet Brackenreid felügyelő nejével folytatott még kínosabb veszekedése töri meg, az asszony cseppet karótnyelt, nem tetszik neki a piálás, hiába bizonygatja a felügyelő dühöngve, hogy egy kortyot sem iszik. Végül a nő kirakja otthonról. Még mielőtt a felügyelőt szétveti az ideg, szerencsére bűntényt jelentenek, lehet oszolni.

murdoch_s2x10_1.jpg

Az áldozat látszólag felvágta az ereit, valójában persze meggyilkolták. A mutatóujján lévő bütyök emlékezteti Murdochot az Enid ujján lévőre, így vaslogikával rájön, hogy az áldozat távírdában dolgozhatott. Dr. Ogden cseppet sem rosszmájúan jegyzi meg, hogy milyen szerencse, hogy így ismeri Enidet. A távírdában az áldozat barátnője elmondja, hogy Veronica valami pasassal levelezett (értsd: távírón morzézott, ez volt a korabeli chat). Szerencsére az üziket mind iktatják, már csak kell valaki, aki megfejti. Sosem találnánk ki, kit von be Murdoch a nyomozásba. A pasas A.K. monogramot használt, az áldozat munkahelyéről pedig épp a közelmúltban bocsátottak el egy Kingsley Adams nevű pasast, mivel sokat flörtölt távírón. Az üzikből kiderül, hogy a pasasnak nem csak Veronica írogatott buzgón. Mivel minden „áldozatot” ki kell hallgatni, az összes becsapott nőt összecsődítik az örsre. Kiderül, hogy a pasas számtalan alteregót használt, a célja pedig az volt, hogy a nőktől pénzt csaljon ki.

murdoch_s2x10_2.jpg

Mivel ez a Kingsley sehol nem bukkan fel, lépre kell csalni. Szóval Brackenreid, Murdoch és Crabtree kreálnak egy nőt, Mollyt, akivel majd beetetik Kingsleyt. Természetesen távíródróton keresztül akarják kiugrasztani a nyuszit. Kingsley be is kapja a horgot. Csakhogy ezt a Mollyt Murdoch eléggé Enidre formálja, amit utóbbi érthetően nehezen visel. A feszültséget csak fokozza Brackenreid felügyelő, aki leginkább egy paranoid ámokfutóra emlékeztet, türelmetlen, agresszív és ideges. A piamegvonást valami aranykúrával próbálja túlélni. Mint kiderül, ez rendszeres szurikat jelent, amit saját magának ugye nehezen tud beadni. Eddig ápoló végezte, de mivel Crabtree elküldte a fickót, maradna a doktornő, akiről Brackenreid hallani sem akar. Úgyhogy Dr. Ogden helyett inkább Murdoch-ot rendeli a fenekéhez. Utóbbi fejét látni kell az akció után.

murdoch_s2x10_3.jpg

Közben újabb hullát találnak, aki nem más, mint Kingsley. Jó kérdés, hogy akkor kivel csetelt az imént Molly-Enid. Sőt, mivel Kingsleyt legalább három hete ölték meg, ki volt az, aki a nevében kicsalta a nők pénzét. Veronica barátnője, Bess (aki történetesen Enid ex-kolléganője is) szerint Veronica még egy férfival flörtölt, aki nem más, mint a főnökük. Bármennyire kézenfekvő gyanúsított lenne is a pasas, sziklaszilárd alibije van Kingsley megölésének idejére. Enid egyre jobban kiborul a rákényszerített szerepjátéktól, főleg, amikor a titokzatos gyilkos a távíró másik végén név szerint említi a fiát, Alvint. Kezd eldurvulni a játék.

murdoch_s2x10_4.jpg

Brackenreid is ki van akadva, ingerültségében már Crabtree-nek is nekiment, végül csak elmegy a doktornőhöz, és megkéri, nézze meg, mit tartalmaz az aranykúrája. Közben a titokzatos gyilkos nem csak Alvint említi név szerint, hanem Veronicát és Besst is, sőt, azt is elárulja, a kollégájuk volt. Az egyetlen személy, aki veszélyben van, Bess. A lakását feldúlták, de ott van a főnök sétabotja. Szóval mégiscsak a pasi a bűnös, most meg elrabolta Besst. A lány SOS-jeleket küld távírón, és elmondja, hogy az irodában vannak. Odaérve Murdoch megkötözve találja a nőt, keze ügyében meg ott a távíró. Valamiért azonban a nyomozó furán néz. Mindjárt kiderül, közeledik a végjáték.

murdoch_s2x10_5.jpg

A kérdés nem csak az, hogy miért rabolja el a góré Besst és hagyja ott az irodában ahelyett, hogy megölné, hanem az is, hogy ha a kezét hátrakötözte, hogy kerül a kötél csomója befelé, Bess keze felé. Az egyetlen megoldás az, ha maga Bess rendezte meg az egészet, és eszerint ő a gyilkos is, ráadásul valahol elrejtette a góré tetemét is. Amikor az örsön újra megszólal a távíró és a góré jelentkezik be, Bess pánikba esik, és elrohan. Egyenesen haza, ahol elrejtette a hullát. Még jó, hogy Murdoch követi. A motiváció természetesen a pénz volt, Veronicát pedig azért kellett megölni, mert elkezdett gyanakodni Bess-re.

murdoch_s2x10_6.jpg

Még nem tudjuk, miért lett idegbeteg Brackenreid: a doktornő azonban megoldja a rejtélyt. Az aranykúrában arany ugyan nincs, de van sztichnin és kokain. Egyszóval a felügyelő a pia helyett drogfüggő lett. Persze rögtön abbahagyja, sőt, anyucival is rendezi is a dolgait, úgy tűnik, megmenekül a házassága. Murdoch azonban két szék közül a földre csüccsen: a doktornőt ő hagyta ott, Enid meg őt ejti (na jó, kér egy kis időt, de tudjuk, hogy ez mit szokott jelenteni).

Címkék: murdoch
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása