Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

El Barco - A Bárka 2x07 (spanyol LOST)

2012. december 16. 17:00 - Sigismundus

Most nem mesével kezdünk, illetve mégis, de most Valeriának mesél Ainoa. Miközben sebes ajkát mossa a Fürdőben. A kisgyerekeknek szokásos nagy veszély vagy gyász idején kegyes hazugságokat mondani, hogy ne féljenek. Most is ez történik. Szó esik vízicsúzdáról, meg hasonló vidámparki jóságokról. Közben bejön Ulisses is, némán hallgatja őket, ő meg a sebes öklét áztatja. Jól üzemel ilyen vészhelyzetben is a Sarkcsillag vízvezetékrendszere, hosszú percekig tart a nyugtatómese. Mert nagy a veszély.

Clipboard207 (1).jpg

Oktatóban tervezgetnek, ha a Sarkcsillag lezuhan a mélységbe, leginkább vízre éréskor lehet baj, ha túl mélyre merül. Ezért minden fedélzeti nyílást bezárnak, üres ládákat és kannákat kötnek mindenhová, hogy felszínre rántsák hamar a hajót. Mint egy katamarán. Ők meg a folyosókon hálókhoz kötik magukat.

Nincs más terv, elfogadnák, de ekkor jön Gamboa is. Kissé nehéz felismerni az arcát, de mindjárt kritizálni kezd. Szerinte mindenki egymásra fog zuhanni, pánik lesz, és egymást tapossák majd el. De amúgy is mindegy mert a hajó el fog süllyedni. Borostás ezen kívül mást nem tesz hozzá a közöshöz, például mi is az ő ötlete a túlélésre. Sikerül jól bepánikoltatni a diákokat, mindenki zokog, ő távozik. Kapitánynak csak nagy nehezen sikerül mozgásra bírni a zokogókat, mert másik terv az nincs.

Clipboard207 (8).jpg

Feszültségoldó jelenet. Piti, mint jövendő nevelőapa tudni szeretné Vilmától, milyen volt a gyerek apja? Széparcút idegesíti a hülyeség, csak annyit közöl, rég ismerte a srácot, és kubai volt.. Ez utóbbi valamiért Pitit is idegessé teszi. De más is bedilizett, Palomarestől Esmela misét, utolsó kenetet követel. Mire az fogja a Föld egyetlen Bibliáját és látványosan áthajítja az Ebédlő egyik sarokból a másikba. Tudni kell ehhez hogy végighallgatta korábban Piti és Vilma párbeszédét.

Julia ellátja Gamboa sebeit, meg némi agyrázkódása is van. A férfi persze kemény, menne hogy mentse saját magát és érdekesmód doktornőnek is ezt ajánlja fel. Megint egy utalásokkal teli párbeszéd, melynek lényege, Julia szerint borostás is jobban tenné ha nem lenne tovább egoista, és ő is másokon kezdene segíteni. De ha nincs szeretet a szívében, akkor hiába persze. Doktornő elmegy, Gamboa szédülni kezd, és beugranak neki is képek. Gamboa flash. Simára borotvált arccal és tagadhatatlanul dél-amerikai öltönyben üldögélt egy parkban, ahol kisfiával nevetett boldogan, és kislányát vigasztalta, mert az sírt.

 

Clipboard207 (2).jpg

Hajóhídon Kapitány, Julian és a Hajó Bölcse tervezgetnek. Van ugyanis egy olyan kérdés amit nem osztottak meg a pánikolós diákokkal. Nem tudni hogy milyen mély a vízesés, nem tudni mennyit fog esni a Sarkcsillag, így nem tudják mekkora sebességgel érkezik le a hajó... Márpedig a szerkezete nem bír el mindent. A hálók felszerelését Ramiro irányítja, Ainoának kell ellenőrizni a tartó csavarokat. Nagylány figyelmét azonban sikerül elterelnie bájgunárnak, aki bocsánatot jött kérni a Raktárbeliért. Nem tudja mi történt vele, csak ütni akarta a másik férfit. Válasz egyenlőre nincs, mentsük meg a hajót!

Clipboard207 (3).jpg

Raktárban Pókharapó rendezkedik, zajt hall egy zárható tartályból, hát Buborék mászik elő belőle. Félkegyelmü ugyanis magáévá tette a problémát hogy nem tudják mennyit kell zuhanni, így ő ebben fog raftingolni, majd megrádiózza az eredményt. Salome persze lebeszélné erőteljesen, de hiába, Roberto visszavág, nem az anyja ő. Szakácsnét érzékenyen érinti ez. Salome flash. Bevillan valahányadik esküvőjének egy jelenete, melyben közlik vele, testvére nem marad itt. Odamegy hozzá, hogy szóra bírja, és Roberto fordul felénk, iszonyatos fehér ruhában. Közölte, azért nem marad a szertartásra, mert Salome, a nővére, ismeri, és tudja, nem szereti azt a pasit. Aztán  a tudata Pókharapónak visszatér a Sarkcsillagra, nagy nehezen megígérteti félkegyelmüvel, nem ugrik.

 

Clipboard207 (4).jpg

Hülye egy jelenet jön, szülős problémás, de hülye. Pitinek ugyanis a kubai apa-fekete apát jelent, aggódik, mi lesz ha fekete lesz a nevelt gyerek, diszkrimináció meg minden. És Palomarestől kér tanácsot, de az elhajtja. Épp időben, hirtelen megrendül a hajó, egy horgony kezd engedni, kilenc méterre vannak a zuhanástól. Nosza, irány mindenki a folyosókra, a hálókba kapaszkodni. Kivétel Buborék, mert ő tovább barkácsol mégis. Rohannak a diákok az ebédlőből a folyosókra, felcsatolni a hálókat, kettesével kapaszkodnak. Kivétel csak egy van, Esmela. Ő ugyanis Gamboa tanár úrba, a túlélésoktatóba veti minden hitét, borostás ugyanis, külön úton jár. Buvárruhában indul megint el valahová, butácska utána.

Clipboard207 (6).jpg

Van időnk hát megint egy flashre, ezúttal Ainoától. Az előző, baldachinos éjszakáról, még szex előtt volt egy érdekes beszélgetése Ulival. A srác azt fejtegette, elmehetnének a hajóról, mint Leonorék, ugyanúgy, megtalálná őket egy másik, egy nagyobb hajó mint a jachtosokat, meg az űrhajósokat. Összeálltak a párok. Legalulról, Uli és Ainoa, majd Kapitány, Julia és Valeria, Ramiro és Paloamres, Piti és Vilma. És ekkor bejelentkezik Buborék, a hajó orrából. Hogy ő leugrik egy bezárt ládában, kitapasztalva az ugrás mélységét.. Persze lebeszélnék, de lesorolja kinek ki a párja (lásd fent) és neki nincs, úgyhogy ő megy. És megy. És egy pár lett Gamboa és Esmela, is, igaz ők az Ebédlő korlátjához kötik magukat, hátal a zuhanás várható irányának. És elmagyarázza, ha lezuhannak és összetörik a hajó, megvárják míg betör a víz, majd kiúsznak az ajtókon, már két oxigénpalackot is odakészített nekik.

Clipboard207 (9).jpg

És várnak, nagy reccsenés, remegés, a Sarkcsillag meglódul. Sikolt mindenki, fények villannak, zuhanás, kapaszkodás. Aztán meglepődés van, mert a Sarkcsillag mintha megállt volna félúton, ők meg csak lógnak a hálókban... Hát csak az egyik, gyengébbik horgony engedett, a másik még tartja a hajót, de már függőlegesen, a vízesésben.

Clipboard207 (10).jpg

Na itt mindenki ideges lesz, de nincs mit tenni mint várni. Mindenki csak forgolódik és nézik a felettük lévőket. Felkérik hát Palomarest beszéljen vigasztalót, mert ő pap és a papoknak ez a dolguk. Atya azonban ideges lesz, és elüvölti, hogy itt az ideje annak hogy egymással beszéljenek végre ! Ne csak neki gyónjanak, gyónjanak egymásnak! Megkezdődök hát a múlton töprengés. Juliából csak előjön a kínzó kérdés, Kapitány lefeküdt Leonorral? Mert Doktornőt majd megöli a féltékenység, ez az igazság. Így Kapitány megnyugtatja, a halál torkában sem hazudik, nem volt szex. Piti megvallja hogy fél attól hogy félvér gyereke lesz, mert az milyen fura meg izé, Vilma visszaüvölt hogy hülye vagy de nagyon-nagyon, hát remek házaspár lesznek, annyi szent.

Clipboard207 (11).jpg

 

Salome flash. Tovább beszélgetnek Robertoval, valami iszonyú giccses fehér környezetben. Nővére magyarázza, ez a pasi lehet az igaz, megnevetteti meg minden. És nem akar örökké a Sarkcsillagon élni. Érdekes kijelentés jön, Öccse megjegyzi, talán lehet hogy a hajón van az Igazi, talán DellaGuadra az nem? Pókharapó kineveti, már hogy lehetne az? Aztán öccse megpróbálta mégis rábeszélni, menjenek el innen, vissza a hajóra. Hiába.

Clipboard207 (12).jpg

Az ábrándozást izgalom szakítja félbe. Julian és Salome hálójának egyik tartó kampója meglazult hirtelen, ki akar esni. Márpedig ők vannak legfelül, ha leesnek, az alattuk levő háló nem tart meg négyet, az alatta levő hatot sem, és így tovább... Tovább remeg a hajó, fények villannak, Esmela sikoltozik, hogy mi lesz ha nem tudja elvágni a kötést?

 

Gamboa flash. Megjött a parkba senhora Gamboa, gyönyörű mulatt nő, nagyon szerelmesek egymásba. Feleség előrement a gyerekekkel, míg apa összeszedte a játékokat. De a pakolgatást sikoltás és fékcsikorgás szakította félbe. Mire Ernesto az útra futott, már csak egy távolodó furgont látott, a másik irányban meg valami nagyon retteneteset.

 

Clipboard207 (13).jpg

Folyosón közben Julian – amúgy Münchausen báró módjára – megpróbálja visszaütni a kampót. Ököllel nehéz ezért Ramiro egy kalapácsot ad fel, nagy nehezen. Sikerül kissé visszaütni a kampót de a kalapács kiesik a kezéből, valakit fejbe vág, de senki fontosat. Megint lenyugszanak.

Clipboard207 (14).jpg

 

Salome flash. Még mindig a réten ültek a testvérek, amikor megszólalt Roberto mobilja. A vőlegény az, aki keményen leteremti mátkáját, hogy mert fehér ruhában fűre ülni, és őt megvárakoztatni? Menyasszony bontja a vonalat és csak egy pillanatot gondolkodik, aztán futás az öcsivel, lelépnek. Ulisses próbál bocsánatot kérni Ainoától, az ábrándozik is az előző estéről néhányat, hogy megszöknek meg hasonlók. Na a végére, Palomares is gyónni kezd. Azért lett pap mert mindig megverték, és a lányok mindig elkerülték félénksége miatt. Így inkább olyan szakmát választott, ahol meghallgathat másokat, tanácsát kérik. Ja és hitt is ebben,egészen addig, míg bele nem szeretett Vilmába, de komolyan. Had tudja meg az egész hajó, nem szégyenli már. Esmela tovább pánikol, hogy lenyugtassa, Gamboa azt javasolja, gondoljon valami szépre. És ő is szépre gondol.

 

Gamboa flash. Egy kolumb bárba tér be, ahol egy dagad fickó is iszogat. Meghívta hát Ernesto, - aki nagyon borostás mostanára – s beszédbe elegyedik. Dagadt csomagkézbesítő, furgonja is van, ami kint áll, és néha vezetni is piásan vezet? Pasi erre hirtelen kijózanodik, mit kérdezősködik a másik? Hát mert egy ilyen furgon ölt meg három embert nemrég.. Dagadt menekülőlre fogta, Gamboa utána, az egész jelenetet pedig, egy asztaltól végignézte Julia ex-franciája.

 

Clipboard207 (15).jpg

Julianék hálója mégsem tart ki, csúszik megint. Ideje hát hogy Ainoa is bocsánatot kérjen, nem figyelt máshol járt az esze, erősítéskor. Ulissesen, meg a jövőn. És nem tud megbocsájtani neki. Aztán csak várják némán mi lesz, néha-néha megrendül a hajó, sikoltanak, ennyi. Majd megszólal a rádió, Buborék jelentkezik. Épségben lecsúszott a vízesésen, csak épp beverte a fejét. És míg újraindította az agyát, eltartott eddig. Amúgy 8 másodpercet számolt zuhanásnak, amiből kiszámolták, hogy biztonságos magasság a Sarkcsillag esésekor. Hurrá, mindjárt mindenki vidámabban várja a zuhanást.Aztán megugrik a hajó, és Saloméék hálója is leszakad, zuhanás, sikolyok, sötétség.

Clipboard207 (16).jpg

 

Salome flash. Egy teherautón száguldottak a testvérek a tenger felé. Közben Roberto megmutatott egy svájci útlevelet. Ő van benne Robert Schneider néven. És közölte, ha legközelebb találkoznak, még ha vége is a világnak, nem testvérek többé.

 

Clipboard207 (17).jpg

A padlón tér magához Pókharapó és Julian, semmi bajuk nincsen, de másnak sem, a Sarkcsillag épségben távolodik a vízeséstől hurrá! Illetve egyvalakinek mégis van baja. Gamboa az, kiszabadítja Esmelát, örülnek. Butácska közli, amikor szépre kellett gondolni, arra gondolt amikor borostás bátorítóan megölelte. Hogy ettől a közléstől vagy mástól, de Gamboa elájul.

Címkék: el barco
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SOIL 2012.12.16. 17:13:47

Köszi!
Bár már régen láttam, de a kislány nem Ulival és Ainhoával van a hálóban?
A bárban verekedős résznél tudtam, hogy van jelentősége, hogy ki nézte végig, de anno nem jöttem rá, hogy ki az, most hála neked, összeállt a kép :-)

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2012.12.16. 17:39:08

@Ékszerelmére: Most hogy mondod, igaz, valami hálózsákban Ainoával..

És hát igen, meg kellett nézni kétszer az évadot hogy összeálljanak a dolgok.
süti beállítások módosítása