Nem lehet kiheverni azt, ami múlt szombaton történt. Az X-faktor 3. szériája elveszítette utolsó igazi őstehetségét is, egyetlen kérdés már csak az, hogy kinek lehet még drukkolni egy olyan műsorban, ahol a Király fia után Magyarország legjobb hangú kidobóembere is távozott? Na de térjünk vissza szépen az elejére, ahogy illik. Érkezik az Elvis Presley-sre fazonírozott DevilNóri idétlen csizmában, zsebében egy kisebb abrosz méretének megfelelő díszzsebkendővel, és szólítja a mentorokat. Olyan magvas gondolatok hangzanak el, hogy Mikinek a párbaj a rémálma, meg hogy Ferónak most két kedvence is van, de nem árulja el, kik azok. Nórikát meg mintha takarékra kapcsolták volna, már csak tőszavakban kommunikál,, úgy mint: „szavazz! sms! fizess!", hát igen, ez már az a szint, amikor tőszavakból is.

Adjunk egy kis lendületet a műsornak így rögtön az elején, ma OláhDzsível kezdünk, ezt persze csak azért merték meglépni, mert ma lesz még egy produkciója. Sőt, a műsornak ezen a pontján már lesz, aki négyszer fog énekelni, ha szerencsénk lesz, Stone lesz az. Vissza Gergőhöz, jön a Corvinba GPS segítségével, és hogyhogynem pont előkerül az ő régi bandája is valahonnan, az az együttes, ahol nem ő volt az énekes, csak gitározott! Botrány. Jön a produkció, Bruno Mars/Cee-Lo: The Other Side-ot hozott, és sajnos most jutott el arra a pontra, hogy lapos. Valahogy az egész előadás olyan, mintha már láttuk volna, a színpadkép, a koreográfia, a stílus, és Gergő sem átütő most, de lesz ma még egy produkciója, lehet javítani, és kell is. Zsűri leginkább azért húzza a száját, hogy úgy tűnt, mintha OláhDzsí sem érezte volna jól magát, ezért volt erőtlen. Nóri meg azzal nyaggatja, mégis milyen az az együttes, ahol nem ő a frontember? Hát olyan, ahol éppen gitáros poszton volt üresedés, és ha már úgyis játszott gitáron, beszállt.

Csobot Adélt a kisfilm kedvéért elküldték a stylistjával, hogy mutogassa magát Budapesten, és gyűjtsön össze minél több olyan embert, aki őszintének tűnő mosollyal tud odamenni hozzá azzal, hogy „nem téged látunk minden szombaton a tévében?". Művelet sikeres, a Vörösmarty téri forraltborozás közben egy készséges idős pár horogra is akad. Adélnál kezd már izzadságszagú lenni ez a „nézzétek, hogy szeretik őt az emberek" tematika, amit azt hiszem, már a harmadik kisfilmben tolják le a torkunkon. Lássuk a produkciót, visszatér a revü, ennek szellemében Adélt karácsonyfadísznek öltöztették, és megkapta a Malek család egyik slágerét, Például te, te, te, te, ebben lehet megint füligvigyorban riszálni. Kicsit mintha sok lenne a cukormáz az egészen, de ezt tudjuk be a karácsony közeledtének, azt viszont nem értem, mitől lett a látványvilág ennyire elcseszett, a csillogó estélyis Adél mögé sikerült egy baseballsapkás hiphop tánccsoportot benyomni. Mentorok dicsérnek, mert cuki volt, bár Gesztinek talán túlságosan is, de alapvetően szeretet van.

Jön Stone, „aki idén a legtöbbször énekelt az X-faktorban" – így harangozza be Keresztanyu, ami azért valljuk be, egy picit ijesztő. Kisfilmben visszatekint országos cimborájára, Juniorra, akinek mint állítja, megálmodta a kiesését, bár lehet, hogy nincs tisztában az álmodás és álmodozás fogalmak közti különbséggel. Próbára egy üveg Spar ásványvízzel érkezik, ezt szánta mentorának fájdalomdíjul, amiért ekkora hatékonysággal irtja a versenyzőit. Mai produkciója Charlietól a Mindenki valakié lesz, és úgy tűnik, végre sikerült egy dalt találni a hangfekvéséhez. Nem fülsértő, csak éppen egy perc után baromi unalmas, és az sajnos még nem a szám fele. Miki idei kedvenc sablonszöveg-kártyájának tartalmát mondja fel rutinosan: „jól állt neked ez a dal!". Ez is egy olyan mondat, amivel ügyesen ki lehet kerülni minden lényegeset. Valahol még irigyli is Stone-t, hogy neki minden produkció csak annyi, hogy bejön, lecsapja a mikrofonállványt, terpeszt és üvölt. Ők meg izzadnak koreográfiával meg a magas hangokkal a lányokkal hétről hétre, mennyivel könnyebb dolga van Ildinek a faék egyszerűségével vetekedő Stone-nal. Ha még nem említettem volna, Feró ma is imád mindenkit, Stone-t például azért, mert nem csinált magából dzsigolót, ez valóban örvendetes, arra azt hiszem, még nem áll készen a világ.

Szabó Dávid kisfilmje színházi témájú, megvolt a Rómeó és Júlia musical 500. előadása az Operettben, ahol ismét eljátszhatta Mercutio szerepét – a kis bejátszásból ítélve nem is ment neki rosszul. A végén még igaza lesz KisJimmynek, hogy az X-faktor színpada van megátkozva, ahol mindenki hamis és erőtlen lesz hirtelen. Na, akkor térjünk is vissza az elátkozott színpadra, Dávid Ricky Martint kapott meg bőrgatyát, mehet a seggrisza! Megy is, a koreográfia egyszerűen minden képzeletet felülmúl, rázza a mellkasát is, a csípőjével meg félreérthetetlen mozdulatokkal inzultálja a mikrofonállványt, tegyék már ki a 18-as karikát, mert ezt nem lehet bírni. Ha erre tudnak a mentorok valami épkézláb kritikát mondani, akkor minden elismerésem, magam részéről azóta sem hevertem ki a sokkot. Feró persze tud: „téged a színpadra teremtettek, bárcsak eltaláltad volna a felső szólamot is."

Antal Timit teljesen váratlan látvány fogadja a próbán: hangszerek. Ettől érthetően teljesen összezavarodik, hát nem a karaoke alap fog menni félhangosan az iTunesból? De nem ám, mert most népdal lesz (vagy Csík Zenekar), és ez okos húzás, Rúzsa Magdinak is kellett egy ilyen Pillanat. Érződik, hogy Timi ebben mennyire otthon érzi magát, gyönyörűen szól, és hatásos, és még azt is elfeledteti velem, hogy mennyire távol áll tőlem a műfaj. Láthatóan olvad mindenki, úgyhogy Gesztinek bekapcsol a vészjelzője, bele kell kötni az egyetlen ellenfélbe, de azonnal. Végül semmi konkrét kritikát nem tud megfogalmazni, csak a szolid dicséret hangnemét hatja át végig egy nagy hangsúlyos „DE". Ildi ebből is hiányolta a szenvedélyt, Ferótól jön a menetrendszerű lehurrogás, Nóri meg kihangsúlyozza, hogy ezúttal a kíséret is élő volt. Hát igen, elég szomorú, hogy ez ritkaság.

Vége az első körnek, úgyhogy Devil értékelteti a mentorokat, és Keresztanyu azt mondja, hogy neki annyira megfelel ez a mostani állapot, hogy azt szeretné, hogy maradjanak így öten. Mármint? A mentorok és DevilNóri? Ezen a vonalon már nem lehet semmi értelmeset kihúzni belőlük, úgyhogy lapozzunk is, jöhet a kettes számú produkció mindenkitől. OláhDzsí megkapja az aktuális szép magyar balladáját, a Nagy utazást kicsit átdolgozva, ebben most tényleg tud javítani. Mentorok olvadnak, Keresztanyu vezetésével természetesen, Mikinek felemás volt, mert rosszul indult, Feró szokásához híven határtalan imádattal rajong. Most belegondolva vicces lenne az évad végén egy kis montázst összevágni Feró „kritikáiból." Talán túl sok volt most a pozitívum, mert ezen a ponton Nórikának is muszáj beszállni a kritizálásba, Gergő, hogy van az, hogy az első produkciód szarul sikerült ma?

Na majd Adél megmutatja, milyen az az egyenletes teljesítmény, mármint ha sikerült még egy risza-számot ráosztani ma estére. Most megkapta a Loco-motiont, amit muszáj lenne valami újszerű feldolgozásban tolni, különben gyakorlatilag felesleges, ha ehhez sem tud semmit hozzátenni. És nem tud. Ferónak persze ez is bejött, mert már nem tudnak neki olyat mutatni, amit ne imádna, Keresztanyu viszont unta, ez látszott is rajta, az az igazság. Gesztinek üres volt az egész, és azt hiszem, most ott az igazság, ilyen jellegtelenül és fantáziátlanul akármelyik karaoke bár törzsközönsége elnyomja ezt a számot, a huszadik feles után is.

Pont jókor érkezik Stone, Keresztanyu meg azzal fenyeget, hogy most majd az érzelmes oldalát mutatja meg, engem már az meglep, hogy neki olyan is van. Belép, terpeszt, énekel, eddig minden a szokásos. Az első meglepetés akkor ér, amikor a dalszövegben elvétve idegen nyelvű szavakat vélek felfedezni, aztán kiderül, hogy angolul nyomja! Frenetikus kiejtéssel, és ezzel nem túloztam. Mindenki, aki azt hitte, hogy a „junómájném" volt a csúcs az X-faktor kősziklájától, most hallgasson figyelmesen, mert legeldugottabb általános iskolai angolórás traumatikus emlékei kerülhetnek felszínre. Geszti most nagyon engedékeny vele, azt mondja, egy része jó volt, az eleje, szerintem meg a vége volt a legjobb, de ezen ne vesszünk össze. Zsűri abban egyetért, hogy Stone és az angol nyelv nem barátok, Miki meg félig röhögve azt mondja, jó választás volt ez a dal, ilyenkor vajon trollkodik? Stone-ról kiderül, hogy van nála egy szótár (ami sajnos nem hangosszótár), és már ott tartunk, hogy Nórika is oltja, zavarjuk le inkább a színpadról, és lépjünk tovább.

Antal Timi érkezik, akinek amilyen jól eltalálták az előző dalát, annyira mellélőnek most a Crazy In Love-val, a dallal, aminek első és legfontosabb alkotóeleme, a tempó, ha az nincs meg, lőttek az egésznek. És sajnos nincs meg, hiába van szép hangja Timinek, ezt bírni kell szusszal meg ritmussal, különben nagyon kínos a dolog, és még a mini csillogós kezeslábas sem tud segíteni a produkción. Amúgy volt benne egy kis mashup-kezdemény is, a Crazy-t keverték bele a dal közepére, na pont az a rész működött, hasonló véleményen van Keresztanyu is. Ráadásul mint kiderül, Timinek kellett valamit kezdenie a Stone után ottmaradt rettenetesen ijesztő mikrofonállvánnyal is, aminek az otthagyásáért a kellékest nagyon ki fogják rúgni.

Szabó Dávid jön, az előző seggrisza világszámmal éles kontrasztban áll a mostani érfelvágós produkciója, Hogyan tudnék élni nélküled. Magam részéről egész jól tudtam volna élni anélkül, hogy ezt a dalt Dávid interpretációjában meghallgattam volna, de már oly mindegy. Miki azt mondja, neki nagyon tetszett, jól érzem, hogy ma még senkire nem mondott negatív kritikát? Adtak neki is Feró pálinkájából, vagy mi van itt? Aki ma viszonylag korrekt, az Keresztanyu, most is kimondja, hogy az eleje úgy volt szar, ahogy volt, Ferónak viszont elejétől végéig tetszett, már meg sem lepődünk. Nórika interjúja megint fergeteges, azt bírja mondani, hogy Dávid, te már átélted ezt az érzést, amiről a dal szól, pedig nem vagy Rómeó, jáj de kínos.

Megint van közös produkció, a változatosság kedvéért ismét a magyar kortárs könnyűzene egy méltatlanul elfeledett gyöngyszeme, muszáj volt utánanéznem: Kökény Attila és Bencsik Tamara popslágere, éljen a Megasztár! Ezután a kultúrsokk után Devil harsogva bejelenti, hogy színpadon az általunk (!!!) leginkább kedvelt öt énekes látható, ha ez csak távolról igaz lenne, már az is vaskos hazugságnak számítana. Az este kis összefoglaló montázsából meg szépen kiderül, hogy még messze a népdal volt a legjobb, ez azért valahol szomorú. Az idő viszont fogy, úgyhogy Nóri ránk parancsol, hogy szavazzunk, de AZONNAL, mert jön Wolf Kati, és utána vége, kiesik valaki. A már 500 fellépést maga mögött tudó Wolf Kati is kapott egy látványos emelvényes-nagyszoknyás színpadi díszletelemet, jól néz ki a dolog, csak még jobb enne, ha nem lenne ez is playback. Itt a vége, Nóri elvégez pár gyors légzőgyakorlatot, és lezárja a szavazást, majd megtudjuk, hogy Stone és Szabó Dávid fog párbajozni.

Ennek legnagyobb előnye, hogy mindkettőt hallhatjuk ma még egyszer, vágjunk is bele, mert az egyiktől utána könnyes búcsút veszünk. Ez az este már eleve úgy fog bevonulni a történelembe, mint a nap, amikor Stone 4 dalt énekelt, és ez az utolsó is pont olyan emlékezetes, mint az összes többi. Dávid valami musicales slágert hoz, egy fokkal jobb, mint a Livin' Da Vida Loca, na halljuk a mentorokat. A kőszívű négyes egy pár pillanatig megkövülten ül a mázsás súly alatt roskadozva, de végül üsse kő, csak erőt vesznek magukon, és döntenek. Geszti véleményének lényege, hogy kövezzük meg, de Stone már így is jóval tovább jutott ebben a műsorban, mint kellett volna, ezért ha következetesek akarunk lenni, haza kell zavarni most. Következzen Feró, aki mindenkit imád, de most kőkemény lesz ő is, két szavazat Stone-nak. Keresztanyu már most kővé dermedt ettől a szigortól és kőkorszaki szemlélettől, de Miki még hátra van. Neki nagy kő esett le a szívéről, hogy végre eljött ez a pillanat is, mert már ideje volt. Egy követ fúj a többivel, így nem is kell kő-papír-ollóval eldönteni a kieső személyét. Az vesse rám az első követ, aki máshogy döntene, ezen a ponton Stone-nak kell hazamennie, pedig Keresztanyu minden követ megmozgatott, de a kidobósrocker most már távozik. Már csak egyet kell kivágni, és kialakul a döntős hármas, már látszik a vége.