Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor 25x09 - Little Miss Perfect

2012. november 23. 11:00 - kardigan

Lisa kavart, Abi visított, Penner nemértemet szavazott, Jeff Kent kiesett. Ó, erről jut eszembe, Probstot szólíthatom újra Jeffnek, ez igazán örömteli. Abi biztos benne, hogy Mike szavazott rá, köszönöm szépen, igazán kedves volt tőled. Nem én szavaztam rád, nyuszifül. Akkor ki? Penner bevallja, hogy ő volt, ezt kicsit sajnálom, az volt a kedvenc forgatókönyvem, hogy azért szavazott Abire, hogy aztán ne árulja el és legyen nagy-nagy káosz. Bilibe lóg a kezem, én kurvára szerettem volna elhinni, hogy direkt csinálta, de nem, egész egyszerűen elbaszta, és egyáltalán nem is érti, miről van szó, Carternek kell elmagyaráznia. Mondjuk az tény, hogy ha rendesen szavaz, akkoris csak döntetlen lett volna, méghozzá azért, mert Skupin egy fasz. Lisa pedig közben szélsebesen veszti a pontokat múlthétről, sűrű elnézéseket kér Malcolmról és a kamerába meaculpáz, hogy ez nem ő, és sírdogál, hogy rosszatt tett, ne legyél Amanda kérlek.

01.png

Penner másnap reggel reményked, oké, hogy van még öt Tandang, nade Mike és Lisa kedvesemberek, Abiék meg geciemberek. Javasolnám, hogy Lisával beszélj, mert egyre gyanúsabb nekem, hogy Skupinnak egyáltalán nincsenek agysejtjei. Ügyes csávó, udvarolni megy, de még hogy! Miért gondoltad, hogy nem fognak téged szeretni, hát te csak egy nagyon bátor lépést tettél, talán olyat, amilyen még nem is volt a Survivortörténelemben. (Lisa mosolyog.) Én igazán tisztellek és kedvellek, sőt, igazából kezdelek megszeretni. (Lisa elpirul.) A gyerekkoroddal van összefüggésben valószínűleg, hogy a többiek kedvére akarsz tenni, a te helyzetedben borzasztó nehéz megfelelni. (Lisa meghatottan bőg.) Nyilván én vagyok a puhány, de amellett, hogy emelem a kalapom Jonathan előtt, mert ez remek volt, meghatódtam persze Lisán, úgyhogy ugorjunk is gyorsan, nincs érkezésem a hogyvolt stílusában írni a belső konfliktusairól, legyen inkább challenge.

Sáros vízen másznak át, emelvényre fel aztán másik sáros vízbe bele, ahonnan kiszednek egy-egy zsáknyi labdát, aztán átmásznak némi rizsen (itt egy picit elbizonytalanodtam, hogy Kirhoffernek nem ment-e el teljesen az esze, jön még a szurok meg a toll később?), aztán bedobálják a kosárba a 12 labdát. A nyeremény a jótékony fajta, rég volt ilyen, visznek egy faluba játékokat meg iskolafelszerelést, és kapnak enni, jaj Malcolm hogy mosolyog édes istenem, muszáj lesz nyernie, hogy lássam cuki gyerekekkel játszani. Választották a csapatokat, ez azt jelenti, hogy akit nem választanak, az mindenképp kimarad a nyereményből? Épp kezdtem Lisát sajnálni, aztán Jeff sorolja a csapatokat, Skupin, Artis, Pete és Lisa a sárgák, Penner, Carter, Malcolm és Denise a pirosak, és Abit nem választották, muhhhaha.

02.png

Penner és Skupin kezd, Penner a labdakeresésnél iszonyúan le van maradva, miközben Jeff kommentálja, hogy megtalálta a zsákot, de tovább keres, egy pillanatra nem értem, de szerencsére nem hülye, hanem okos, előre kitúrta a többieknek az összeset. Csinál is a pirosaknak jó kis egyemberes előnyt, aztán van a végén egy elég idegesítő pillanat, amikor a 11 labda vs 0 labda állásból 11 vs 5 lesz, és az utolsó az istennek nem megy be, de nincs baj, győznek a pirosak, a Tandang meg mehet duzzogva rizst enni.

03.png

A reward egy elképesztő nyáltenger, teljesen odáig vagyok, pajkos gyermekek kézenfogják őket, Jonathan a pinata-szerű játékkal idétlenkedik gyermekkacaj közepette, Malcolmra csillogó szemmel néznek a hatéves kislányok, aztán kiderül, hogy Mikronéziában ráadásul tanítani volt egy évet, kész, teljesen pacává olvadtam. (Nézzétek meg a képet, hát hogy lehet ezt bírni.) A későbbi stratégiai megbeszélés viszont valahol mérhetetlenül idegesítő, mármint nem ők az idegesítőek, csak a téma, amit nyüsztetnek. El sem tudják képzelni, miért maradna Mike a Tandanggel, hát rémesen bántak vele - én se tudtam elképzelni, és mégis velük szavazott, azért szeretném már nagyon, ha kiesne, hogy valamelyik exitinterjúból kiderüljön végre, hogy mi van a fejében.

04.png

A szerkesztőknek továbbra is pacsi, a táborban miután Pete kifejti a kamerába, hogy vissza kell édesgetni Lisát és Mike-ot, Abi a maga remek stílusában bassza le szegény asszonyt, nem hagyja szóhoz jutni, lenaivozza és egyáltalán, olyan Abis. Lisa ettőlmég dilemmáz, nem szívesen ugrik át a másik oldalra azután, hogy tartott egy hosszú szpícset a lojalitásról, pedig szerintem Abiékat utálja annyira mindenki, hogy ez nem gond, dehát ez egy ilyen őrlődős nőszemély. Jön az immunity, a lemezen golyókat egyensúlyozós fajta, kicsit felturbózva. A lemeznek nyele van, és azt fogják csak, viszont ki van támasztva, a labdákat pedig nem ráteszik, hanem a nyelén gurítják végig, és a lemezen lévő pici mélyedésekben kell megülnie 6 darabnak.

05.png

Jeff egészen óvatos, csak néhány olyat hallunk tőle, hogy Pete, looking for the second ball, pedig pont most mondta egy interjúban, hogy szereti ezeket a szövegeket. Skupin és Pete az egyetlen, akinek sikerül egyáltalán esélyt szerezni, aztán Peteleejti az összeset és Mike nyer, ez egy remekül kitalált játék volt, és egy teljesen feszültségmentes challenge. A délután viszont szórakoztatónak ígérkezik, ugyanis Artis sound bite-ja a verseny végén az, hogy most végre van esély, hogy kiszavazzák Pennert, és akkor hosszú idő után először kifújhatják magukat és örülhetnek.

06.png

Abit idegesíti Skupin, ezt a tudatalattija is ügyesen kifejezi, amikor kiesik a kezéből egy kókusz és fejbebassza vele, szegény ember vonzza a háztartási baleseteket. Háztartási, höhö, de értitek. Abi a továbbiakban Pete felé aggodalmát fejezi ki, hogy Lisa vagy Mike esetleg máshova szavaz, hát miért lehet vajon, pedig te mindent megtettél, hogy otthon érezzék magukat. Malcolm, Denise és Carter megbeszél, épp Abi és az idolja van soron, mikor meghallják Abi hangját. Denise lefagy egy pillanatra, mire Malcolm közli, hogy semmi, csak talált egy kagylót, Denise kurvajó, ahogy fahangon közli, hogy éljen. Artist szavaznák leginkább, mert szerintük neki nem fogja Abi odaadni az idolt, jaj hát nem figyeltetek legutóbb, Abi azt önzetlenül birtokolja!

07.png

Jonathan folytatja a meggyőzést, kedves Lisa, szép dolog a lojalitás, de ha a geciembereknek segítesz, az csúnya dolog - ráadásul mindezt abban a kontextusban, hogy ez egy tévéműsor, és kiről mit gondolunk mi nézők, elég király. Lisa kezd túlcsordulni, ő becsszó nagyon szereti Pennert, de már kifolyik a fülén a sok érv, és édes szívem tényleg lojális akar lenni, anyám borogass. Mennek Mike-hoz is, az sokkal kevésbé elaborált stratégia, szavazol velünk, öreg? Az nekem továbbra se megy bele a fejembe, hogy Mike miért ne szavazna velük, de szerencsére elmagyarázza: az van, hogy ő Lisával akar játszani, és Lisa mnnyit dolgozott legutóbb, hogy megmaradjon a Tandang szövetség. Épületes hülyeség mondjuk, de sebaj. Pancsizás közben beszélget végre a két delikvens, kikkel jutsz messzebbre vs kikkel játszanál szívesebben. Ez mondjuk azt implikálja, hogy a Tandanggel messzebb jutnának, de ilyen butaságot csak nem gondolnak már. Mike bedobja még a "hogy lehetsz lojális valakihez, aki nem lojális hozzád" és a "legfontosabb a mi kettőnk szövetsége, ami végig megvolt" érveket, Lisa meggyőződni látszik, mehetünk szavazni.

08.png

Jeff Kent áprilisban tartja a Movembert, borzasztó a bajusza (vagy kiszámolta, hogy novemberben kerül adásba a rész). Probst megkérdezi Lisát, hogy volt-e nagy balhé a tirbal után - nem, semmi, mindenki halál jófej volt. Abi, te eléggé ki voltál akadva, te is jófej voltál? Abinek szerencsére akkora pofája nincsen, hogy erre igent mondjon, helyette megkérdezi Lisát, hogy jófej volt-e, mire a válasz hosszú csönd, majd végül azt mondja, igazság szerint jobbfejek voltak azok, akik ellen mentem, mint azok, akiknek a többségét védtem a lépéssel. Gyönyörű. A többi része elég unalmas, blablabla, kik vannak többen, Denise reménykedik, hogy változnak a számok, de szerinte a Tandang nem gondolt ebbe bele. Abi szerint meg igenis de, ők Mindenre Gondolnak, mint a Tefal. Jeff ártatlanul megkérdezi, hogy kiben nem biztos, és ez az ostoba liba szép hangosan közli, hogy hát Lisában. Penner röhög, Pete a fejét fogja, RC meg JeffKent vállára borul. Abi arcán az értelem kezd piskákolni, most akkor ezt elbasztam?

09.png

Valaki szívecskékkel körberajzolva szavazott Pennerre, nyilván Pete volt az. Pennerre 4 szavazat, jaj nem lesz ez így jó basszus, látszik is a fején, hogy elfogadta az elfogadnivalót. És baszki nem, az utolsó szavazat Artisé, Abi megint nem érti, most mondjuk én se egészen. Jövő heti előzetes, fülbefogás, és jönnek az utolsó szavak - és nem Skupin az idióta, hanem Lisa, ő szavazott Pennerre, ő rajzolta a kurva szívecskéket is.

Címkék: survivor
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

haruka 2012.11.23. 11:26:10

Lisa engem marhára idegesített ezzel a loyalty dumával. Ugyan már, hát ez a Survivor! Abi pedig még mindig zseniális. :D

kardigan 2012.11.23. 11:27:56

én most már legalább annyira conflicted vagyok, mint ő :)

egyrészt tényleg idegesítő, másrészt nemtom, neki valahogy elhiszem, h konfliktus van a kis szívében (ráadásul effektíve egy válás közepén van)
süti beállítások módosítása